A rendszerváltozást követően megalkotott tulajdonrendezési törvények egyik alapvető, politikai döntésen alapuló szabálya volt az, hogy a magánosítás eredményeként a termőföld közösségi tulajdona szűnjön meg, és az kerüljön magánszemélyek tulajdonába. Ezen alapelv figyelembevételével alkották meg mind a kárpótlásra, mind pedig a szövetkezeti vagyonnevesítésre vonatkozó szabályokat. A tulajdoni viszonyok rendezésének részeként megalkotott átmeneti jellegű törvények pedig korlátozták a jogi személyek tulajdonszerzését, végső soron azt is előírva, hogy a korábbi mezőgazdasági termelőszövetkezetek sem szerezhettek termőföld tulajdont.
A termőföld tulajdonjoga megszerzésnek szabályozásakor a jogalkotó figyelembe vette, hogy:
- a termőföld olyan speciális tulajdoni tárgy, amely nem szaporítható, sőt hosszú távon mennyisége a termelésből való kivonások (más célú hasznosítás), a beépítések következtében fogy;
- a tulajdonrendezési folyamat részeként a termőföld első sorban magánszemélyek tulajdonába kerüljön (lásd a termelőszövetkezeti tulajdonban levő földek vagyonnevesítését, a tagi, alkalmazotti 20-30 AK-s földalap képzését);
- a kárpótlásra vonatkozó szabályok megalkotásánál elvetették a reprivatizációt, a kialakított szabályozási rendben nem csak olyan személyek juthattak földtulajdonhoz, akik már korábban is rendelkeztek földtulajdonnal, hanem ennél jóval szélesebb kör számára vált lehetővé a tulajdonszerzés, ami végső soron erősítette azt a folyamatot, hogy a föld tulajdona és használata jelentős mértékben eltért egymástól;
- a rendszerváltozást megelőzően csak igen erősen korlátozott földpiac alakult ki, azt követően pedig a tulajdonrendezés folyamata várhatóan hosszabb időszakot fog át;
- részben a tulajdonrendezés lezárásának hiányában (kárpótlási-, illetve részarány nevesítési eljárások befejezetlensége, a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásban történő rendezetlensége), részben pedig tőkehiány miatt még szintén nem alakult ki az aktív földpiac;
- földpiac hiányában a valós földár sem alakulhatott ki, így jelentős különbségek alakultak ki a hazai, illetve az EU föld árai között, ami viszont az átmeneti időszakban megnöveli a spekuláció lehetőségét;
- a jogalkotás folyamatában érintett felek között nem alakult még ki az a konszenzus, amelynek alapján hosszú távú birtokpolitikát lehessen kialakítani (családi gazdasági modell, vagy társas vállalkozási modell, vagy a kettő ésszerű kombinációja);
- részben stratégiai, részben pedig spekuláció megelőzési célból a külföldiek termőföld tulajdonszerzését - néhány kivételes jogi lehetőség kivételével - adminisztratív módon korlátozzák.
A termőföld tulajdona megszerzésének alapvető jogi szabályait a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ftv.) szabályozza, amely kitér mind a tulajdonszerzés maximumára, az elvásárlási jogokra, mind pedig az előhaszonbérleti jogokra. E rendelkezések ismertetésétől el lehet tekinteni, mivel azok napjainkra közismertekké váltak. Témánk szempontjából inkább annak van jelentősége, hogy a meglevő tulajdoni, illetve használati korlátozások, összevetve az EU csatlakozást lehető megállapodás jelenleg ismert szövegével, milyen hatást fognak gyakorolni a földpiacra, ezen belül is a földjelzálog hitelezésre.
A termőföld tulajdonának megszerzésével kapcsolatos szabályozási kérdések valamennyi csatlakozó tagállam esetén a legfontosabb nemzeti stratégiai kérdéshez tartozik. A termőföld tulajdonának megszerzésével kapcsolatos nemzeti szabályozási módszerek esetében valamennyi tagállamnak sikerült kialakítania azt a nemzeti szabályozási rendszert, amely egyrészt nincs ellentétben a Római Szerződésben rögzített szabályozási elvekkel (pl. a diszkrimináció tilalma), viszont tükrözik azokat a nemzeti sajátosságokat is, amelyek az adott tagállam agrárpolitikai sajátosságait is tükrözik. Megállapítható az is, hogy az Unió tagországaiban is alkalmaznak olyan szabályokat, amelyekkel az egyenlő elbánás biztosításának a kritériumát bár betartják, de a közvetett szabályokkal megnehezítik a külföldiek tulajdonszerzését.
Az Európai Gazdasági Közösség Alapító szerződésének 6. Cikkelye foglalkozik a diszkrimináció általános tilalmával. Ezek szerint: "A jelen Szerződés alkalmazási területein - és az abban foglalt különleges rendelkezéseket fenntartva - tilos az állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetés."
A Római Szerződés fent idézett rendelkezése tehát megkülönbözteti a tagállamok állampolgárait azoktól, akik nem tagjai az EU-nak. Ebből viszont az következik, hogy az EU-n kívüli tagállamok állampolgáraival szemben alkalmazott megkülönböztetés nem ellentétes a Római Szerződés előírásaival.
A Római Szerződés 48. Cikkelye a munkaerő közösségen belüli szabad áramlásával kapcsolatban rögzíti azt, hogy meg kell valósítani a munkaerő szabad áramlását a Közösségen belül. Ez az elv magában foglalja annak megszüntetését is, hogy az egyes tagállamok munkavállalóit állampolgárságuk alapján eltérően kezeljék a foglalkoztatás, a bérezés, és egyéb munkafeltételek tekintetében.
A termőföld tulajdonszerzési jogosultsággal a letelepedés szabadságához való jog áll a legközelebb.
A Római Szerződés 52. Cikkelye értelmében fokozatosan fel kell oldani azon korlátozásokat, amelyek egyik tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén való letelepedésére vonatkoznak. E rendelkezést egészítette ki az Amszterdami Szerződés azzal a kitétellel, miszerint tilos minden olyan korlátozás amely egy tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén való letelepedésére vonatkoznak. A letelepedési szabadság magában foglalja a vállalkozói tevékenység megkezdését és gyakorlását is. Az Európai Bíróság letelepedés fogalmán valamilyen gazdasági tevékenység tényleges gyakorlását érti egy másik tagállamban történő határozatlan időre történő tartós berendezkedés révén.
A Római Szerződés 54. Cikkely (3) bekezdés e) pontja a letelepedés szabadságával összefüggésben biztosítja a tagállamok állampolgárai számára a földtulajdon szerzését akkor, amikor rögzíti, hogy a Tanács és a Bizottság a letelepedési jog biztosításával összefüggésben lehetővé teszik bármely tagállam felségterületén egy másik tagállam állampolgára számára földtulajdon szerzését és hasznosítását, amennyiben ez nem ellentétes a közös mezőgazdasági politika megvalósítását célzó különleges módszerekkel.
A 63/261/EGK Tanácsi irányelv foglalkozik a letelepedés szabadságával a mezőgazdaságban. A hivatkozott tanácsi irányelv részletesen szabályozza azon mezőgazdasági munkavállalók jogait, akik legalább két éve megszakítás nélkül mezőgazdasági munkavállalóként tevékenykedtek. Az irányelv értelmében valamennyi tagállam köteles más tagállamok polgárai javára, akik saját felségterületükön két éve megszakítás nélkül mezőgazdasági munkavállalóként tevékenykednek, a még fennálló korlátozásokat megszüntetni. Az irányelv 4. cikke értelmében a tagállamoknak saját nemzeti szabályozásukban biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy a kedvezményezettek a belföldiekkel azonos feltételekkel és azonos jogi hatállyal legyen lehetőségük bármely mezőgazdasági termelés céljára szolgáló ingatlant megszerezni, bérelni, koncesszió keretében átruházni, használatba venni, és használni, továbbá az ingatlan részleges, vagy teljes elidegenítése esetén elővásárlási jogot gyakorolni, más üzemmé átalakulni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
