Jelen tanulmány felépítését és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: 1952-es Pp.) tárgyalási szerkezetének feldolgozását két szempontrendszer határozta meg. Egyik oldalról a tudományos perjogi irodalom, másik oldalról a törvény felépítése és szerkezete. Azzal, hogy az 1952-es Pp. megszüntette a per kettéosztását és bevezette az egységes tárgyalási rendszert a per szerkezetének alapköveit nyújtó fogalmak (pld: perfelvétel, érdemleges tárgyalás) értelmüket vesztették. Ezért, mind a jogalkotónak, mind a tudománynak új fogalmakat kellett találnia vagy az eddig használt fogalmakat új tartalommal kellett meghatároznia a per strukturálására. Az egységes tárgyalási rendszer bevezetése mellett szintén kulcsfontosságú szerkezeti módosítás a - kezdetbeni - tárgyalás-előkészítés szinte teljes elhagyása, illetve a mulasztási ítélet (bírósági meghagyás) elhagyása. E tárgyalási szerkezet és elvi jelentőségű változások képezik a tanulmány központi tárgyát.
Ezek vizsgálata előtt a tanulmány elején be kívánunk mutatni néhány olyan tudományos - és a kor ideológiájától sem mentes - álláspontot, mely a kodifikáció környékén született és melyeknek céljuk volt, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikktől (továbbiakban: Tc.) való eltérést, különbözőséget hangoztassák. Emellett céljuk volt, hogy a Tc.-t, mint egy "burzsoá ellenségként" állítsák be és megcáfolják az egyes jogintézmények mikénti alkalmazását, ezzel támasztva alá az új szocialista törvényt. A tanulmánynak nem célja az összehasonlítás. Jelen keretek között a Tc. részletes szabályai
- 29/30 -
nem kerülnek bemutatásra, azokra csak utalás történik.[1] Ezzel együtt szükséges kitérni az 1952-es Pp. kodifikációs időszakára. Áttekinteni a korban uralkodó véleményeket, illetve a jogalkotás körülményeit, megvizsgálva a hatálybalépést követő gyors változásokat övező jogirodalmi kritikákat.
A következőkben a törvény rendszerét követve mutatjuk be a tárgyalási szerkezetet. Az 1952-es Pp. a "Második Rész" alatt csupán a "Keresetindítást" és a "Tárgyalást" különítette el, ezeket emelte ki fejezetként. A keresetindítás néhány olyan aspektusát fejtjük ki, mely a tárgyalási szerkezettel összefüggésbe hozható, továbbá a tárgyalási rendszerhez érintőlegesen kapcsolódó olyan kérdések is megvizsgálásra kerülnek (a szükséges mélységben), amelyek a tárgyalás szerkezetének vizsgálata érdekében szükségesek. E paragrafusok emellett jól példázzák az 1952-es Pp. hatálya alatti jogalkotói tevékenységet. Ezáltal végig lehet követni egy-egy jogintézmény, szerkezeti elem fejlődési tendenciáit. Mindenekelőtt be kívánjuk mutatni a keresetlevél szerepét és annak tartalmát, valamint annak kellékeit, külön részletezve magát a keresetet, ezt követően pedig a perindítás hatályainak beálltával kapcsolatos új szabályokat. A tárgyalás-előkészítés szabályozása tekintetében annak igen széles fejlődési ívét is ismertetjük. Külön kiemelést kap a hatálybalépéskori szocialista álláspont, majd azok a nézetek, melyek mentén visszavezették a perrendbe a tárgyalás-előkészítő intézkedéseket. A tárgyalás-előkészítés a perrendben nem jelenik meg mint önálló fejezet. Véleményünk szerint azonban e paragrafusok olyan fontos hatást gyakorolnak a tárgyalásra és ezáltal a tárgyalásszerkezetre, hogy a tanulmányban külön fejezetet érdemel. E körben a tudományos feldolgozás alapjait Névai László rendszerezése adta, aki három egymástól jól elhatárolható tevékenységre osztotta a tárgyalás-előkészítést. A későbbiekben e tudományos rendszerezés mentén vizsgáljuk a perrend e paragrafusait, melynek kifejtése a tanulmány vonatkozó részében található. A tárgyalással összefüggésben mindenekelőtt a tárgyalás 1952-es Pp. hatálya alatti fogalmát kívánjuk tisztázni. Itt bemutatjuk egyes hazai tankönyvi és kommentári szerzők álláspontjait. A tárgyalás szerkezetének vizsgálata során az 1952-es Pp. fogalmait és eljárási cselekményeinek láncolatát is felhasználva mutatjuk be a tárgyalás menetét, annak tagozódását.
- 30/31 -
Ennek során részletesen kitérünk az első és folytatólagos tárgyalás fogalompárra, valamint ezek tartalmára. Az első tárgyalással összefüggésben kiemelten kezeljük az alperes általi mulasztás szabályozásának fejlődését, mely a per szerkezetére is kiható alapvető változásokon ment keresztül a törvény hatálya alatt. A folytatólagos tárgyalás ismertetése során először annak előkészítése, majd maga a folytatólagos tárgyalás tartalma kerül megvizsgálásra. A leíró rész végén az 1952-es Pp. által használt érdemi tárgyalás fogalom és annak tartalma kerül tisztázásra. Emellett a keresetváltoztatás és a viszontkereset előterjesztését is vizsgálat tárgyává tesszük. Ennek indoka, hogy e jogintézmények szerepe és tartalma az egységes tárgyalási rendszer alkalmazásával a Tc.-hez képest eltérő szabályozást kaptak, melyek hatással vannak a tárgyalásszerkezetre.
A tanulmány célja mindemezzel, hogy egyrészt a kodifikációtól kezdve bemutassa az 1952-es Pp. tárgyalási szerkezetét, másrészt bemutassa azt a fejlődési ívet, amelyet a perrend a hatálybalépés óta a szocialista perjog idején bejárt, hivatkozva és támaszkodva a korban uralkodó jogirodalmi álláspontokra. A téma aktualitását adja, hogy az 1950-es években az 1952-es Pp. elfogadásával hasonlóan éles váltás következett be a tárgyalási szerkezetben, mint napjainkban a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény elfogadásával. Bár a szerkezetváltás épp ellentétes irányú, a váltást övező tudományos álláspontok és nézetek feldolgozása fontos perjogtörténeti adalék, mely alapul szolgálhat napjaink tárgyalási szerkezetváltásának vizsgálatához is.
A bevezetés körében még néhány tartalmi és formai kérdésről kívánunk szólni. A tanulmány által vizsgált időszak az 1952-es Pp. kodifikálásától tart 1989-ig, illetve a 1980-as évek közepéig, az utolsó szocialista kodifikációs próbálkozásokig. A perrend további -rendszerváltást követő - fejlődési irányait és ívét a tanulmány nem vizsgálja. Érintőlegesen - ahol a tárgyalt jogintézmény ezt elengedhetetlenül megkívánja - említésre kerülnek a perrend sajátos szocialista alapelvei, így a szocialista rendelkezési elv, az anyagi igazság kiderítésére való törekvés, a bíróság nevelő és kitanító kötelezettsége. Az alapelvek szerepe éppen abban áll, hogy egy perrend összes rendelkezését áthatják, így nem kérdés, hogy a tárgyalás körében lévő jogintézményeket is érintik. Azonban az alapelvek részletes kifejtése a tanulmánynak nem tárgya, de ahol nélkülözhetetlen a megértéshez, vagy a jogintézmény mikénti alkalmazásához, ott érintőlegesen szólunk róla. A tanulmányban az 1952-es Pp. egyes paragrafusainak hivatkozása nem lábjegyzetelés útján történik. A szószerinti vagy a tartalmi idézés után zárójelben kerülnek megjelölésre a főszövegben. Ahol a perrend módosításai ezt indokolják, ott kapcsoszárójelben az éppen aktuális hatály évét is jelöljük.
Az egyes műveknél, ahol ennek jelentősége van, ott az évszámot is feltüntetjük. Ennek jelentősége állhat abban, hogy később a szerző saját korábbi álláspontjával ellentétes véleményt fogalmaz meg, vagy a hivatkozott gondolat a perrend egy régebbi, már hatályát vesztett vagy éppen hatályba lépett rendelkezéséhez kapcsolódik. A hivatkozott tudományos irodalom feldolgozása tekintetében törekedtünk arra, hogy kizárólag a vizsgált időszakban keletkezett forrásokat használjunk. Erre tekintettel a rendszerváltást követő, és erre az időszakra is reflektáló jogirodalom feldolgozását jelen keretek között nem végeztük el.
- 31/32 -
A szocialista eljárásjog tudománya minden oldalról kritika tárgyává tette a Tc.-et. Jellemző volt ez főleg a kodifikációt körülvevő időszakban, egészen az 1960-as évekig. Ezt követően a tudomány inkább az 1952-es Pp. tapasztalataival és módosításaival volt elfoglalva. A kritikai hangok gyakran nem mentesek a kor ideológiájától. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy több olyan eljárásjogi megoldást, melyet helytelennek véltek egyszerűen a "burzsoá" jelzővel illettek. Ettől fogva a megbélyegzett intézmény ellenkezőjének igazát próbálta igazolni a szocialista eljárásjog. A kritikák közül az elsőfokú eljárásra vonatkozókat ismertetjük. Ezzel összefüggésben a legtöbb figyelmet a tárgyalásszerkezet, illetve a per létrejöttének kérdése, valamint a mulasztás szankcionálása kapta. Móra Mihály a polgári per keletkezésének kérdését látja az egyik fontos sarokpontnak, melynek a per szerkezetére is kiható fontos gyakorlati következményei vannak.[2] Véleménye szerint a Tc.-ben a keresetlevél benyújtásától a litis contestatióig tartó eljárást nem lehet pernek tekinteni, ennek következtében az peren kívüli eljárás.[3] A burzsoá magyar perjogban uralkodó nézet volt, hogy a per az alperes érdemleges ellenkérelmével (perbebocsátkozás) jön létre, ezzel fejeződik be a peralapítás.[4] Móra Mihály szerint a Tc. azzal, hogy a perbebocsátkozásnak erőltetett módon perlétesítő jelleget tulajdonított egy mesterkélt, bonyolult konstrukcióba került.[5] A keresetlevelet és a keresetet élesen elkülönítette, azonban azokat együtt szabályozta (Tc. 129. § és 129. § (3)). A keresetlevél (idézési kérelem), így a szóbeli tárgyaláson előadandó és peralapítási hatással felruházott keresetet "elburkolta", és ezzel fokozta a rendszerbeli következetlenséget.[6] Beck Salamon a Tc. e rendelkezéseinek vizsgálata során megállapítja, hogy a kereset akkor volt előterjesztettnek tekinthető, ha azt a felperes szóban is előadta, önmagában a keresetlevél benyújtása vagy a kereset jegyzőkönyvbe mondása nem volt elegendő.[7]
A Tc. szerint a keresetlevél benyújtásával még nincs per ezért, ha a bíróság már itt észlelt pergátló kifogást, akkor a keresetlevelet visszautasította, ha ezek később merültek fel, akkor a bíróság a perbebocsátkozás révén már a pert szüntette meg. A Tc. a visszautasítás mellett használta az elutasítás fogalmat, melyet az érdemi okból való hiány esetén alkalmazott. Móra Mihály szerint ezek a fogalmi megkülönböztetések abból következtek, hogy a Tc. nem akart következetlen lenni saját szabályaival. A fogalmi sokféleség azonban véleménye szerint bonyolult nyelvezetet és szabályozást teremt. Hasonlóan "bonyolult" szabályozásként értékeli a felperes elállásának perbebocsátkozás előtti és utáni eltérő szabályozását. A keresetlevél és a kereset elkülönítésével előálló helyzet miatt ahhoz,
- 32/33 -
hogy a felperes elálljon a keresetétől (Tc. 186. §) előbb azt a tárgyaláson elő kell adnia, hiszen a keresetlevél és annak tartalma csak a kereset előzetes bejelentése.[8] Beck Salamon szerint a Tc. nem mondta ki, de azt a helyzetet tartotta szem előtt, hogy ilyenkor a felperes a kereset szóbeli előadása helyett tesz elálló nyilatkozatot, de a "perbebocsátkozás előtt" kifejezésbe belefér az is, hogy a kereset szóbeli előadása után, de az alperesi perbebocsátkozás előtt történik az elállás.[9] Mindazonáltal utalni kell arra, hogy e hiátusra már a Tc. korabeli jogtudomány is felhívta a figyelmet. Véleményünk szerint a fogalmi differenciáltság, tisztaság nem lehet kritika tárgya. A fogalmi egyszerűség vagy azonos fogalmak használata nem azonos viszonyokra (lásd visszautasítás, elutasítás) olyan mértékű egyszerűsítést és fogalmi zavart okoz, mely súlyos következményeket okozhat.
Móra Mihály szerint következetlen a Tc. indokolásának fogalomhasználata, mely szerint a "perben" két kérdés merül fel, a per létrejöttének és az érdemének kérdése.[10] Az, hogy egyáltalán létrejöhetett-e a per - van-e pergátló kifogás vagy akadály - ennek vizsgálata megelőzte az alperesi perbebocsátkozást vagyis a per létrejöttét, ezért ez valójában a per előkérdése. Ellentmondást hordozott magában, hogy a "per létrejötte" előtt is történt számos olyan eljárási cselekmény, melyhez processzuális következményeket fűzött a Tc. Szintén kritika tárgya a perindítás hatályainak beállta, tekintettel arra, hogy a per létrejötte előtt már beálltak annak hatályai. Móra Mihály rámutat arra, hogy ezzel a "per egy olyan intézmény, amely előbb megindul, hogy aztán később létrejöhessen, megszületett a születése előtt.[11] A megindulás és a létrejötte fogalmak elkülönítése csakúgy, mint a visszautasítás és az elutasítás Móra Mihály szerint mesterkélt és ellentmondásos, valamint bonyodalmat okoz. Ezt a nézetét erősíti azzal, hogy további kritika alá veszi a Tc. 182. §-át, mely szerint pergátló kifogás esetén a pert meg kell szüntetni. Az érv itt is ugyanaz, miért lehet megszüntetni a pert, ha még nem jött létre, csupán megindult.[12]
Móra Mihály érveléséből kiolvasható, hogy szándékosan hibát keres a Tc. fogalomrendszerében. A meglévő fogalmi különbségeket vagy bonyolultnak láttatja, vagy elmossa a határait. Érvelésének alapja, hogy a perelőfeltételek is a per tárgya. Ezzel alá is támasztható az az alapvető különbség, mely Plósz Sándor és az ő nézete között van. A per megindulása és a létrejötte közti elméleti különbséget Móra Mihály nem akarja elismerni. A plószi gondolatokból kristálytisztán kirajzolódik, hogy a per létrejöttét egy folyamatnak tekinti, mely a keresetlevél (idézési kérelem) benyújtásától tart az alperesi érdemleges ellenkérelem előterjesztéséig. Ezzel szemben Móra Mihály szerint a per létrejötte nem lehet egy folyamat, hanem az egy statikus pont, a per vagy létezik vagy nem, e szempontból veti kritika alá a Tc.-et. Az 1952-es Pp. szerint a per már a keresetlevél közlésével, a perindítás hatályainak beállásával létrejön. A kérdést ezzel azonban csak részben oldja meg. A perindítás hatályainak beálltát és a per létrejöttét egy időpontra teszi. Azonban a 1952-es Pp. 121. § szerint a pert keresetlevéllel kell megindítani. Támaszkodva Móra
- 33/34 -
Mihály kritikai érvelésére az 1952-es Pp. is fenntartja a megindítás és a létrejött közti különbséget, azonban azokat időben egymáshoz közelebb hozza.
Schleiffer Pál kritikája szerint korábban a bíróság pedig nem alkalmazta a Tc. 204 § (tárgyaláselőkészítés) által adott lehetőséget, hogy az előkészítő iratok alapján a bíróság tanúkat, szakértőt idézzen, így a Tc. által alkalmazott külön perfelvételi tárgyalás következtében az első érdemleges tárgyalás valójában már a második tárgyalás volt, ahol nem történt egyéb, mint hogy a felek előadták, helyesebben előadottnak tekinteni kérték az előkészítő iratokat, a bíróság pedig az előkészítő iratokban foglaltaknak megfelelően bizonyítást rendelt el.[13]
Az 1953. január 1. napján hatályba lépett 1952-es Pp. kodifikálása beleilleszkedett az egész jogrendszert átalakító nagyszabású jogalkotási, kodifikációs folyamatba. Az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) elfogadását követően rövid időn belül a jogrendszer egészét érintő átalakítások kezdődtek. A jogalkotó ekkor olyan gyors és egyszerű megoldást keresett, mely rövid idő alatt egy új polgári perrendtartás megalkotásához vezethet. E folyamatban a német-osztrák mintát követő Tc.-t kivonatolták, kihagyva belőle több feleslegesnek vélt rendelkezést és formalitást, ugyanakkor beleépítették a szocialista polgári perjog alapelveit.[14] Schleiffer Pál szerint "az a döntő politikai, gazdasági és társadalmi változás, amely hazánkban a felszabadulással végbement, a hatalmasabbnál hatalmasabb feladatok megvalósítását követelte meg. [...] így jöttek létre a szocialista munkatempónak megfelelően nem évtizedek alatt, hanem legrövidebb időn belül az igazságügy körébe vágóan is a kiváló szocialista jogalkotások: mint az 1950. évi II. törvény, a Btá., az 1951. évi 7. számú tvr., a Munka Törvénykönyve, az 1951. évi III-törvény a büntető perrendtartásról és mindezek betetőzéséül a folyó évi június hó 6-án kihirdetett 1952. évi III. törvény a polgári per-rendtartásról."[15]
A jogalkotó a törvény megalkotása során - egyéb elvi jelentőségű újítások mellett[16] - az osztott tárgyalási szerkezet alkalmazásáról áttért az egységesre, vagyis a tárgyalást egységes folyamnak tekinteti, az egyszerűsítés és a gyorsítás érdekében mellőzi a tárgyalás külön perfelvételi és érdemi részekre való bontását.[17] Schleiffer Pál szerint a külön perfelvételi tárgyalás elhagyása az egyszerűbb perek tekintetében lényegesen elősegíti a pertar-
- 34/35 -
tam rövidülését. A bíróság így már az első határnapon érdemben tárgyalhatja az ügyet.[18] A törvény miniszteri indokolása hangsúlyozza a váltás indokait, e szerint "a formalizmus kiküszöbölése végett - a szovjet példa nyomán - [...] megszünteti a [Tc. -ben] alkalmazott vegyes rendszert, amely nemcsak túlzottan bonyolult szabályozásra vezetett, hanem az ügyek egy részében - a per folyamába beiktatott külön perfelvételi tárgyalással -a perek elintézését is merőben feleslegesen késleltette."[19] A perszerkezet váltáshoz hozzájárult a kor hazai ideológiája is. E kodifikációs munkának (is) központi eleme volt a per időtartamának és formalizmusának csökkentése. A jogalkotó ekkor az egységes tárgyalási szerkezet bevezetésével kívánta ezt elérni.
A gyors jogalkotás következménye, hogy már a hatálybalépést követő évben módosítani kellett az elfogadott jogszabályt. Egy évnyi joggyakorlat ahhoz, hogy az összes eredményt, valamint hibát véglegesen lemérhessék kevés, ahhoz azonban elég, hogy a gyakorlatban leginkább bevált rendelkezések és a legélesebben kiütköző hibákra rá lehessen mutatni.[20] Schleiffer Pál 1954-ben megjelent cikkében - ellentétben a fentebb idézett rövid kodifikációt méltató nézetével - már a perrendtartás hibáit, hiányosságait "nem csekély részben" azzal indokolja, hogy a törvényelőkészítés során sem a tervezet, sem a javaslat nem került szakemberek megfelelő körének véleményezése alá, csupán kisszámú szakember szerzett arról tudomást, és e vélemények sem részesültek kellő figyelemben.[21] Névai László szerint is néhány cikkben foglalt kritikai megjegyzéstől eltekintve a jogtudomány alig tett eleget a jogalkotás során a kritikai szerepének. A megfelelő számú szakembert nem vonták be és az előkészítő munkálatok nem voltak kellően széleskörűek.[22] Az 1952-es Pp. újabb reformja sem váratott magára sokat, az elfogadást követő negyedik évben végbe is ment. Farkas József a reformmal kapcsolatban megjegyzi, hogy nem helyes rövid időn belül többször is módosítani egy jogszabályt, mindemellett az eltelt négy év elegendő arra, hogy az eredmények mellett a hiányosságok is megmutatkozzanak. Ezzel összefüggésben Farkas József szerint "azok az alapelvek, melyeken [az 1952-es Pp.] felépül, kétségtelenül helyesek, de a részletes szabályozás sok kívánnivalót hagy maga után."[23]
A jogalkotást az vezérelte, hogy a Tc.-et minél gyorsabban hatályon kívül helyezzék és egy teljesen új már szocialista elveken nyugvó perrendtartást hozzanak létre. A gyors kodifikáció eredményeképp azonban az 1952-es Pp.-t jelentős mértékben módosítani kellett az elfogadást követő években. A módosítások jelentős mértékben érintették az elsőfokú eljárást és ezáltal a tárgyalás szerkezetét is. E változások vizsgálatát és bemutatását a tanulmány az egyes jogintézményeknél elvégzi. Mindemellett szólni kell arról is, hogy a perrendet nemcsak a hatálybalépést követően érték módosítások. A vizsgált időszakban is négy novelláris és számtalan egyéb módosításon esett át. A későbbi, ideértve a rend-
- 35/36 -
szerváltást követő módosításokat is azonban könnyebben és jobban indokolhatók, sőt adott esetben szükségesek is egy hosszú időn át hatályban lévő jogszabály esetén.
A peres eljárást - főszabály szerint - a felperes keresetlevelének bírósághoz történő beadása indítja meg, ez a keresetindítás írásbeli eszköze, mely tartalmazza a keresetet is. A keresetlevél olyan írásbeli beadvány, amely a per megindításához szükséges egyéb adatokat is tartalmazza.[24] A 121. § határozza meg minimális tartalmát, és mint ilyenek vonatkoznak minden keresetlevélre.[25] Kellékei, az eljáró bíróság megnevezése; a felek és képviselőjük neve, [foglalkozása], lakóhelyük, és perbeli állásuk; az érvényesíteni kívánt jog megjelölése, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával; azok az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható; valamint a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet (kereseti kérelem) (121. §). Ezek lényegében megfelelnek a Tc. 129. § rendelkezéseinek.[26] E körben a jogalkotó jelentősen nem alakította át az új perrendet, meghagyta a keresetlevél klasszikus kellékeit, a szabályozást nem bővítette.
A keresetlevél beadásához fűződő perjogi hatályok közül kettőt emelünk ki. Elsőként beadásával megindul a peres eljárás, az igazságszolgáltatás folyamata, ezáltal a bíróság köteles foglalkozni vele.[27] Másodikként a hatáskör és illetékesség megállapítása során a keresetlevél beadásának időpontja a meghatározó (27. § (1) bekezdés és 42. §).[28] E hatályok a felperes egyoldalú eljárási cselekményéhez, igényének a bíróságnál kereset útján történt szabályszerű előterjesztéséhez fűződnek.[29]
Az 1952-es Pp. nem különíti el élesen egymástól a keresetet és a keresetlevelet. A kereset sorrendben a legelső perbeli cselekmény, mellyel az eljárás megindul.[30] Ezzel a definícióval lényegében a kereset és a keresetlevél összekapcsolódik, azok egymást feltételezik. Névai László a szocialista eljárásjogászok gondolatait felhasználva megkülönbözteti az eljárási és az anyagi jogi értelemben vett kereseti jogot. Az eljárási keresetjog jelentése,
- 36/37 -
hogy a felperesnek joga van bírósághoz fordulni, míg az anyagi jogi keresetjog alapján jogosult az alanyi jogának bíróság útján történő érvényesítésére. Amennyiben az eljárási értelemben felfogott kereseti jog hiánya vagy hibája állapítható meg, akkor a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja vagy később a pert megszünteti és ezáltal az anyagi jogi értelemben vett kereseti jog vizsgálatára nem kerül sor az eljárásban. Az anyagi jogi értelemben vett kereseti jog vizsgálata a per érdemére tartozik, annak hiánya érdemi elutasításhoz vezet. [31]
Névai László a keresetnek három elemét különbözteti meg, az alapját, a tárgyát és a tartalmát. Az alapja azok a tények, melyekből a felperes a jogát származtatja (121. § (1) bekezdés c) pont). E tények összessége alkotja a kereseti tényállítást.[32] E vonatkozásban Névai László megjegyzi, hogy a szocialista polgári perben már a keresetlevélben fel kell tárni az ügy eldöntése szempontjából lényeges összes körülményt, ezzel segítve ezek mielőbbi kiderülését. Azonban a keresetlevélbe nem helyes belezsúfolni mindenféle tényelőadást, de az "érvényesíteni kívánt jog alapjául szolgáló tények" körébe beletartozónak kell tekinteni mindazokat a felperes előtt ismeretes tényeket, melyek szükségesek az objektív igazság megállapításához.[33] A kereset tárgya alatt az érvényesíteni kívánt jogot érti, mely lehet egy vitás jog vagy jogviszony. A kereset tartalma pedig a határozott kereseti kérelem, mely a jogvédelem módjára utal (121. § (1) bekezdés e) pont).[34] Névai László 1980-ban megjelent tankönyvében a fentebb ismertetett három elemhez hozzáteszi a címzettet, illetve az alanyt. A felsoroltak olyan lényeges alkotórészei a keresetnek, melyek hiánya csonkává és céljának elérésére alkalmatlanná teszik.[35]
A perindítás hatályainak beálltát a Tc.-hez képest előrébb hozza az 1952-es Pp. A Tc. esetén "a per akkor jött létre, ha azt a felperes [keresetét] akár a járásbíróság előtt, akár a megyei bíróságnál evégből kitűzött perfelvételi határnapon szóval előadta, illetőleg, ha az alperes perbebocsátkozása már megtörtént."[36] Az 1952-es Pp. a 128. § rendelkezéseivel azonban "szakít ezzel a formalizmussal és a pert már a keresetlevélnek az alperes részére történt kézbesítéssel létrejöttnek tekinti."[37] Ez azt mutatja, hogy a korábbiakhoz képest megnőtt az írásbeliség szerepe. A keresetlevelet a bíróság az idézéssel együtt közli az alperessel,[38] ezzel perindítás hatályai beállnak. E hatályok beállta az alperes keresetindításról való tudomásszerzéséhez kapcsolódnak, vagyis amikor az eljárás kétoldalúvá válik.[39]
- 37/38 -
A perindítás legfontosabb eljárásjogi hatása a perfüggőség beállta, ennél fogva a felperes ugyanazon jog és tény alapon nem indíthat keresetet bíróság előtt, illetve a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül vissza kell utasítani.[40] Továbbá rögzül a vagylagos illetékesség. A felperest megillető szabad bíróságválasztási jog a kereset közlésével megszűnik. BH 1985.270. A bírósági tárgyalásra való szabályszerű idézés kézbesítésének hiányában nem állnak be a perindítás hatályai, ezért ilyen esetben nem érvényesülhet az a rendelkezés, amely szerint a tárgyalás megtartását, illetőleg a határozathozatalt a felek távolléte nem gátolja. BH 1984.418. Nem lehet a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítani, ha azt a bíróság már kézbesítette az alperes részére. BH 1984.34.
Az 1952-es Pp. hatálybalépéskori normaszövege szerint az elnök a keresetlevél alapján az ügyet (hiánypótlás, áttétel, elutasítás eseteit kivéve) előkészítés nélkül tárgyalásra tűzte ki (124. § [1953]). Schleiffer Pál cikkében megjegyzi, hogy a tárgyalási rendszer következtében a helyzet előnyösebb, mint korábban, azonban mégsem ideális. A bonyolultabb perek esetén az ügyvédi képviselet megszüntetése és az előkészítő iratok szűk körre szorítása azt eredményezi, hogy e perek a bíróság munkáját feleslegesen szaporítják.[41] A tárgyaláselőkészítés elhagyásával a jogalkotó quasi visszahozza a perfelvételi tárgyalás intézményét. Az előkészítés nélkül ugyanis a keresetindítási szakban a felperes keresetlevelét a bíróság közli az alperessel, és megidézi az első tárgyalásra. A Tc. hatálya alatt a perfelvételi tárgyalás szerkezeti értelemben ugyanitt helyezkedett, és tartalmát tekintve sem sokban különbözött, hiszen a szerepe a pergátló kifogások elintézése volt. Bírósági oldalról nem volt előtte (kötelező) előkészítés, illetve az alperesi oldalról sem igényelt írásbeli előkészítést. Az előkészítés nélküli első tárgyalás szintén ugyanezeket a tulajdonságokat mutatja. Amennyiben a bíróság nem utasította el a keresetlevelet, mert nincs vagy nem észlelt perakadályt, akkor az alperes az első tárgyaláson hivatkozik ezekre. Lehetősége ugyan van korábban is nyilatkozni, azonban ez nem kötelező.
Névai László 1962-ben megjelent tankönyve szerint a keresetlevél benyújtását a szocialista polgári eljárásban a tárgyalás-előkészítés követi.[42] Ez azonban a hatálybalépéskor nem volt így, szinte teljesen hiányoztak az előkészítő cselekmények. A perrend kodifikálását jellemző egyszerűsítés, formalizmus kerülése és tagadása következtében kikerült egy nagyon fontos elem - tárgyalás-előkészítés -, melyet a jogalkotónak rövid időn belül pótolnia kellett. Az 1954. évi VI. törvény a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról (továbbiakban: I. Ppn.) jelentősen módosította a 124. § paragrafust. Bekerültek a perrendbe a tárgyalás-előkészítés eljárási cselekményei. Névai László a bevezetett tárgyalás-előkészítés intézkedéseit három csoportra osztja. A keresetlevél megvizs-
- 38/39 -
gálására, az előkészítő intézkedésekre és a tárgyalás kitűzésére.[43] A következő címben e hármas felosztás alapulvételével vizsgáljuk meg a per e szakaszát. E vizsgálat sorrendjét a perrend paragrafusai határozták meg, nem az előkészítő intézkedések eljárási sorrendje.
Az új 124. § (1) bekezdés szerint az elnök a keresetlevelet kézhezvétele után nyomban megvizsgálja, nem kell-e azt a félnek hiánypótlás végett visszaadni (95. §), nincs-e helye az ügy áttételének (129. §), illetőleg a keresetlevél tárgyalás nélküli elutasításának (130. §) és ha így a keresetlevél tárgyalásra alkalmas, minden szükséges intézkedést megtesz a tárgyalás előkészítésére. A (2)-(5) bekezdés példálózó felsorolást ad az előkészítés lehetséges eszközeire. A hatálybalépéskori quasi előkészítő intézkedések kiegészültek a "minden szükséges intézkedést megtesz", fordulattal, illetve további új bekezdésekkel. Révai Tibor 1970-ben megjelent cikkében írt véleménye szerint a 124. § rendelkezéseit úgy kell értelmezi, hogy az elnök köteles megtenni ezen intézkedéseket, hiszen a megtesz fogalmazásból - és a jogalkotói célkitűzésből, mely szerint nélkülözhetetlen a kellő előkészítés - ez következik.[44] A polgári perrendtartás módosításáról szóló 1972. évi 26. törvényerejű rendelet (továbbiakban: III. Ppn.) módosít a terminológián, ettől kezdve az elnök a minden szükséges intézkedés helyett a szükséges intézkedést haladéktalanul megteszi.
Révai Tibor szerint a gyakorlatban igen gyakran előfordul, hogy a felek a per anyagát a tárgyaláson tárják fel, és a tárgyalás az előkészítés hiánya miatt hiúsul meg, el kell azt halasztani.[45] A szocialista perben a tárgyalás írásbeli előkészítése és az alperesi válaszirat a keresetlevélre "ismeretlen fogalom", ezért felértékelődik a szóbeliség elve.[46] Névai László szerint is a szocialista polgári eljárásban az előkészítés a szóbeliség elve alapján megy végbe, melyet a bíróság (az elnök) végez, részben egyedül, részben a felek bevonásával.[47] Az I. Ppn. utáni tárgyalás-előkészítés célja, hogy a bíróság ellenőrizze a keresetlevél érdemi elbírálásra való alkalmasságát, és tegye meg előre a tárgyalás eredményességének biztosításához szükséges intézkedéseket.[48] Mindennek jelentősége abban áll, hogy a kereset esetleges fogyatékosságának idejekorán történő tisztázása, a vitára okot adó körülmények feltárása és a bizonyítékok biztosítása előmozdítja az objektív igazság kiderítése mellett a perek alapos és gyors, lehetőleg egy tárgyaláson való elbírálását.[49] A 124. §-ban biztosított jogokat az elnök nemcsak az első tárgyalás előtt, hanem az eljárás további folyamán is gyakorolhatja. P.K. 137.[50] "Ha a tárgyalás előkészítését a polgári per önálló szakaszá-
- 39/40 -
nak tekintjük is, az előkészítés mégis szervesen kapcsolódik magához a tárgyaláshoz. Az előkészítés során a bírónak gondot kell fordítani arra, hogyan világítson meg és készítse elő mindazt, aminek a felkutatásával a tárgyaláson nem célszerű foglalkozni."[51] Révai Tibor ezzel azt állítja, hogy a tárgyalás-előkészítés akár önálló perszaknak is tekinthető. A jogalkotó az I. Ppn. módosításaival lényegében a keresetindítás és a tárgyalás közé egy új perszakot iktatott be. Az egységes tárgyalási rendszer a tárgyalás-előkészítést a tárgyalást megelőző perszakra teszi. Varga Gyula 1971-es tanulmánya szerint azonban a gyakorlatban tárgyalás-előkészítés egyáltalán nincs, vagy csak korlátozott - a felek részvételét mellőző - előkészítés van, mely valójában az első tárgyaláson valósul meg.[52]
Révai Tibor 1971-ben megjelent cikke szerint - korábbi véleményével némileg ellentétesen - a tárgyalás előkészítéséhez szükséges, hogy mindkét fél írásban nyilatkozzon már a tárgyalás előtt. Felperesi oldalról ez a keresetlevelet jelenti, alperesi oldalról azonban a válaszirat előterjesztése két oldalról ütközhet akadályba, elsősorban, ha az alperes nem akar nyilatkozni, másodsorban, ha az alperes jogi képviselet hiányában nem képes nyilatkozni.[53] Az, hogy az alperes válasziratát a bíróság elé terjesztheti nem lehet kétséges, még akkor sem, ha erre vonatkozó rendelkezést nem találunk a törvényben.[54] Révai Tibor szerint a 124. § (2) bekezdés példálózó felsorolása, mely az elnök tárgyalás-előkészítési cselekményeit részletezi, ám ez nem kimerítő jellegű. Ezeken túl is - ahogy az (1) bekezdés írja - minden szükséges intézkedést megtehet. Erre az egyik példa szerinte az alperes válasziratra való felhívása még a tárgyalás előtt.[55]
Varga Gyula szerint az egységes tárgyalási rendszerben a perelőfeltételek hivatalbóli megvizsgálását a bíróság már a tárgyalás-előkészítés szakaszában elvégzi. A tárgyalás kitűzése lényegében azt jelenti, hogy a bíróság hivatalból figyelembe veendő perakadályt nem észlel.[56] Az első tárgyalásra szóló idézésnek általános kellékek (96. §) mellett különös kellékei a keresetlevél, illetve jegyzőkönyv[57] (125. § (1) bekezdés), és a meghatalmazotti képviseletre való figyelmeztetés.[58] A feleket az idézésben fel kell hívni, hogy az ügyre
- 40/41 -
vonatkozó okiratokat a tárgyalásra hozzák magukkal, az alperest pedig arra is figyelmeztetni kell, hogy a kereseti kérelemre legkésőbb a tárgyaláson nyilatkoznia kell, s elő kell adnia a védekezésének alapjául szolgáló tényeket és ezek bizonyítékait, az ügyre vonatkozó okiratait pedig be is kell mutatnia. Az idézésben arra is utalni kell, hogy az alperes nyilatkozatát már a kitűzött határnap előtt benyújthatja vagy jegyzőkönyvbe mondhatja [94. § (4) bekezdés]. Az írásbeli nyilatkozat másodpéldányát, illetőleg az arról készített jegyzőkönyv másolatát a bíróság a felperesnek haladéktalanul kézbesítteti, ha pedig erre már nincs elegendő idő, azt a tárgyaláson adja át. (125. § (3)[59] bekezdés [1953]).
Schleiffer Pál szerint e pergyorsító rendelkezések, melyek célja, hogy az alperest figyelmeztesse és felkészítse az első tárgyalásra alig érvényesülnek.[60] Ennek oka lehet, hogy az alperes nincs rákényszerítve a nyilatkozattételre, azt később is minden joghátrány nélkül előterjesztheti. Ennek következtében a cikkíró szerint e rendelkezések nem bizonyultak alkalmasnak, mert szankció nélküliek.[61] Schleiffer Pál megjegyzi, hogy méltánytalan lenne az alperessel szemben szankciót alkalmazni, azonban, ha mégis alkalmazna ilyet a perrend, akkor kívánatos hosszabb időt hagyni a tárgyalás előtt, hogy az alperes megfelelően felkészülhessen, segítséget tudjon igénybe venni. Azzal zárja gondolatmentét, hogy kívánatos lenne, ha az alperesek minél gyakrabban élnének a perrend adta keresetre való írásbeli nyilatkozás jogával.[62]
A keresetlevél megvizsgálásának célja, hogy a bíróság megállapítsa, van-e a felperesnek eljárási értelemben vett kereseti joga, és a keresetlevél alkalmas-e tárgyalásra. Ennek keretében a bíróság (elnök) megvizsgálja, hogy van-e helye hiánypótlásnak, áttételnek, illetve van-e perakadály, amely miatt a keresetlevelet tárgyalás kitűzése nélkül el kell utasítani.[63] E vizsgálat hiánya esetén vagy felületes elvégzése esetén a bíróság nem veszi észre a hiányokat, kitűzi a tárgyalást, majd az első tárgyaláson kerülnek pótlásra a keresetlevél hiányai. Ezzel a tárgyalás nem tudja betölteni a szocialista felfogás szerinti processzuális feladatát, és átalakul perfelvételi tárgyalássá, melyet a perrend megszüntetett.[64]
Az 1952-es Pp. elejét kívánja venni annak, hogy olyan jogviták is tárgyalásra kerüljenek, melyekről tárgyalás nélkül is megállapítható, hogy érdemi elbírálásra alkalmatlanok. E körben a bíróság a keresetlevél megvizsgálásakor alkalmazza a 130. § rendelkezéseit és ha valamely körülmény megállapítást nyer, akkor a keresetlevelet tárgyalás kitűzése nélkül utasítja el.[65] Az 1952-es Pp. megszünteti a "visszautasítás" és az "elutasítás" közti különbségtételt,
- 41/42 -
mely a Tc. hatálya alatt fennállt. Schleiffer Pál ezt - összhangban a perrend indokolásával -az egész újra kodifikálást meghatározó egyszerűsítés egyik elemeként értékeli.[66]
Névai László találó megállapítása szerint az előkészítés nem szoríthatja háttérbe magát a tárgyalást, és nem válhat előzetes tárgyalássá. A tárgyalás-előkészítés nem arra való, hogy már a tárgyalás előtt előzetes érdemi állásfoglalást vagy "előítéletet" alakítson ki a bíróban.[67] 1981-ben megjelent tanulmányában a tárgyalások elhalasztásának leggyakoribb okaként a bizonyításkiegészítés szükségességét jelöli meg. Erre azért van szükség, mert a bíróság a tárgyalás-előkészítés hiánya vagy fogyatékossága miatt nem volt képes koncentrálni a per anyagát, hogy a vitatott és bizonyításra szoruló tények már az első tárgyaláson rendelkezésre álljanak, elbírálhatók legyenek, és ehhez képest a törvény kívánalmai szerint egy tárgyaláson eldönthető legyen az ügy.[68]
Az 1952-es Pp. újra-kodifikálásának jogirodalmában már az 1980-as években megjelent a törvény szerkezetének felülvizsgálata. Farkas József 1984-ben a törvény felülvizsgálatával kapcsolatos tanulmányok egyikében azon véleményének ad hangot, mely szerint a tárgyalás-előkészítést alaposan felül kell vizsgálni. Az írásbeli előkészítést jogi képviselővel eljáró fél esetén megkövetelné, személyesen eljáró fél esetén pedig, ha a félnek nagyobb nehézséget nem okoz szintén megkövetelné. Ezzel összefüggésben felülvizsgálná az egész tárgyalási rendszert. Azon véleményének is hangot ad, hogy nem biztosan volt jó döntés a percezúra eltörlése. Megvizsgálandónak tartja, hogy a perfelvételi határnap, illetve tárgyalás visszaállítása, továbbá a bírósági meghagyás eltörlésének és a mulasztási ítélet bevezetésének milyen hatásai lennének.[69] Szilbereky Jenő szerint a törvény alapvető szerkezetét fenntartva szükséges annak módosítása, kisebb megreformálása. Véleménye szerint a második részben az elsőfokú eljárás körében a tárgyalás-előkészítést külön fejezetben kellene rendezni.[70] Azzal együtt, hogy a tárgyalás kettéosztásának mindig ellene volt, mert az lassítja az eljárást. A megoldást a tárgyaláson kívüli előkészítés keretében történő minél szélesebb cselekvési kör lehetővé tételében látja.[71] Németh János szerint a tárgyalás-előkészítés az 1952-es Pp. hatálybalépése óta neuralgikus pont. A jogalkotó többszöri módosítási kísérleteit "változó vagy talán csökkenő szerencsével" elvégzett próbálkozásokként jellemzi. Véleménye szerint az új, egysé-
- 42/43 -
ges tárgyalási rendszer elméletben megfelelő ugyan, a nem megfelelő tárgyalás-előkészítés miatt azonban a gyakorlatban nem vált be, annak módosítása szükséges.[72]
Az 1952-es Pp. tárgyalás-előkészítésre vonatkozó rendelkezései a törvény hatálybalépése óta - a szocialista perjog időszaka alatt is - jelentős változáson mentek keresztül. Kezdetben hiányzott a tárgyalás-előkészítés, illetve kizárólag a tárgyalás kitűzésében kimerült. Névai László 1981-ben megjelent tanulmányában már kritikával illeti azon bírákat, akik még mindig úgy fogják fel, hogy a tárgyalás-előkészítés felesleges terhet ró rájuk. Véleménye éppen az ellenkező álláspontot erősíti, mely szerint a megfelelő előkészítés, összhangban a perrend nyújtotta "minden szükséges intézkedés" rendelkezéssel a tárgyalási határnapok feleslegessé válásával, a halasztások elmaradásával munkamegtakarítással jár.[73]
A sikeres peralapítást és tárgyalás-előkészítést követi az eljárás tárgyalási szakasza. A szabályszerűen előterjesztett és befogadott kérelmet (keresetlevelet) a bíróság közli az ellenérdekű féllel, beállnak a perindítás hatályai, az alperesnek így védekezési lehetősége nyílik, kialakul a három pólusú eljárás, innentől kezdve érvényesül a kétoldalú meghallgatás elve. Névai László szerint a szocialista polgári perben a tárgyalás az eljárás második sza-kasza.[74] Ez a nézet is azt erősíti, hogy a tárgyalás-előkészítés nincs elismerve, mint önálló perszakasz.
Mindenekelőtt szükséges megvizsgálni a hazai eljárásjogi irodalomban a tárgyalás fogalmát, melyet a hazai tankönyvi és kommentári szerzők közel azonos tartalommal határoznak meg. Névai László szerint a tárgyalás fogalomnak kettős jelentősége van. Egyrészt jelöli az ítélet vagy egyéb érdemi végzés meghozatalát megelőző, különböző határnapokon megtartott tárgyalások összességét, mint egységes folyamot. Másrészről a kontradiktórius eljárás egy-egy határnapon befejeződő részét is jelenti, ebből vezethető le az első és folytatólagos tárgyalás megkülönböztetése.[75] Farkas József szerint a tárgyalás fogalma és ezen keresztül a jelentősége éppen abban áll, hogy itt történik az ítélet alapjául szolgáló tényállás tisztázása, az érvényesített jogok meghatározása, tehát mind a ténykérdés, mind a jogkérdés tisztázása.[76] Varga Gyula szerint a tárgyalás a bíróság egyedi jogvitás ügyben, meghatározott időben és helyen tartott - rendszerint nyilvános - ülése,
- 43/44 -
melyre a felek és más perbeli személyek részvételének lehetőségét kell biztosítani.[77] E hivatkozott álláspont a tárgyalás fogalmát még azzal egészíti ki, hogy az minden esetben szóbeli, valamint - ahogy Névai László is kifejtette - maga a tárgyalás nem csak egy ülést jelöl, hanem a per egyik szakaszát, akár több megtartott határnap összességét.[78]
Ezekből a tankönyvi és kommentári álláspontokból kitűnik, hogy a tárgyalásnak kettős funkciója és célja van. Egyrészt itt történik a peranyag összegyűjtése és véglegesítése, másrészt főszabályként itt folyik a bizonyítási eljárás - kivételt képeznek a térben elkülönülő tárgyalótermen kívüli eljárási cselekmények, mint például a szemle és a szakértői bizonyítás - és a bíróság e keretek között dönti el a pert. Az egységes tárgyalási rendszerben a funkciók nem oszlanak meg. A tárgyalás tehát feladat oldalról - peranyag összegyűjtése, véglegesítése, a bizonyítás lefolytatása és a jogvita eldöntése - is egységes. Az egységes tárgyalási rendszer vizsgálata során a továbbiakban érdemes és szükséges három fogalmat - első tárgyalás, folytatólagos tárgyalás és érdemi tárgyalás - közelebbről is megvizsgálni. Tekintettel arra, hogy Varga Gyula szerint "e kifejezések az egységes tárgyalás részben időbeli, részben meghatározott perbeli cselekményekhez kötött belső tagozódását jelentik."[79] E kulcsfogalmak adják az egységes szerkezet "belső szerkezetét".
Az egységes tárgyalási szerkezet lényege - amint arra az 1952-es Pp.-vel összefüggésben a szocialista perjog is rámutat -, hogy a tárgyalást egységes folyamnak tekinti, nem osztja különböző szakokra.[80] Azáltal, hogy e rendszerben a tárgyalás egységes lesz, minden tárgyalást főtárgyalásnak lehet tekinteni, ahol a bizonyítékok és indítványok előterjesztése nincs korlátozva. E rendszerben a felek a tárgyalás folyamán bármikor végezhetnek perbeli cselekményeket egészen az ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig (bezárásáig).[81]A felek tényelőadása, jogállítása, valamint a bizonyítás nincs megosztva. A későbbi időpontban végzett eljárási cselekmények nem állnak preklúzió hatálya alatt.[82] Az itt idézett álláspontok szinte szó szerint megegyeznek a Tc. hatálya alatti érvekkel, többek között Plósz Sándor gondolataival. A Tc. a perfelvétel körébe csupán a perelőfeltételek, perakadályok vizsgálatát és az alperesi perbebocsátkozást helyezte. Az érdemleges tárgyalás szakában pedig lehetővé tette az eljárási cselekmények szabad végzését, így a tényállítások és a bizonyítékok akár későbbi előterjesztését is. Szerkezeti értelemben az 1952-es Pp. így a perfelvételi tárgyalást elhagyta, annak tartalmát a tárgyaláson kívülre az azt megelőző előkészítés körébe helyezte. Magát a tárgyalást pedig azonos tartalommal tölti meg, mint a Tc. az érdemleges tárgyalást.
Névai László 1954-ben írt cikkében az előkészítő eljárás intézményesítésével kapcsolatban felveti, hogy célszerű lenne bevezetni egy olyan rendelkezést, mely szerint "új bizonyítékok csak a kellő időben való bejelentést akadályozó alapos ok fennforgása esetén ter-
- 44/45 -
jeszthetők be".[83] Ez a tárgyalás koncentrálását nagymértékben előmozdítaná, a törvénynek a felek állítási és bizonyítási kötelességével kapcsolatos szabályai ugyanis túl enyhék. A szigorúbb szabállyal e rendelkezések az eljárás gyorsaságát és eredményességét jobban szolgálnák, mindamellett a valóságos tényállás feltárását nem akadályozó határozottabb megfogalmazást nyernének.[84] E Névai László által felvetett gondolatok rendkívül haladónak és egyedülállónak mondhatók, főleg az 1952-es Pp.-t körülvevő korai jogirodalomban. Mindezt annak tükrében, hogy e gondolatok gyakorlati megvalósítása igazán hangsúlyosan nem történt meg. A gondolat némi ellentmondást is hordoz magában, hiszen a valóságos tényállás feltárása és a preklúzió alkalmazása szinte egymást kizáró fogalmak.
A tárgyalás szerkezetileg egységes, ám e szerkezetnél is meg van határozva az eljárási cselekmények sorrendje. A tárgyalás menete alatt a bíróság, a felek és egyéb perbeli személyek tárgyaláson végzendő perbeli cselekményeinek sorrendjét értjük.[85] Móra Mihály fogalomhasználatával élve a tárgyalás megnyitása és berekesztése között több perbeli cselekmény csoportosul anélkül, hogy ezek a tárgyalás többi részétől elkülönülnének. Ilyen értelemben tehát beszélhetünk a tárgyalás egyes mozzanatairól, de nem önálló szakaszairól, mert a tárgyalás egységével az nem fér össze.[86] Az eljárási cselekményeket, mozzanatokat dogmatikailag a következőképpen oszthatjuk fel: megnyitás, felek számbavétele, szóváltás, érdemi tárgyalás, berekesztés és végül a határozathozatal és annak kihirdetése.[87] E keretek között a tárgyalás menetét a perrendtartás előírásai szerint, illetve annak keretei között a tárgyalásvezetési jogkörben eljárva, az elnök határozza meg (133. §) a célszerű és gyors pervitel, valamint a valóságos tényállás felderítése következményeinek szem előtt tartásával.[88] Ezek közül két elem kerül részletesen kifejtésre, melyek a szóváltás és az érdemi tárgyalás. A tárgyalás menetének e dogmatikai felosztása mellett megkülönböztethető még - fentebb említett - első és a folytatólagos tárgyalás. A következőkben e két rendszerezés vegyítésével mutatjuk be a tárgyalást. Elsőként az első tárgyalás fogalmának és tartalmának meghatározásával, a szóváltás bemutatásával. Másodikként a folytatólagos tárgyalás és az érdemi tárgyalás kifejtésével.
- 45/46 -
Az egységes tárgyalási rendszer alkalmazása mellett az 1952-es Pp. az egység megtörése nélkül megkülönböztette az első és a folytatólagos tárgyalást, mely különbségtétel egyrészről időbeli sorrendiséget jelentett, másrészről bizonyos eljárási cselekmények csak az első tárgyaláson voltak elvégezhetők (lásd 138. §). Az első és folytatólagos tárgyalás megkülönböztetése nem jelenti a tárgyalás egységének elejtését.[89] A folytatólagos tárgyalás egy eshetőleges elem volt, arra az esetre, ha az első tárgyaláson nem fejeződött volna be a per. Az 1952-es Pp. nem határozta meg az első tárgyalás definícióját, első tárgyalásnak azt kell tekinteni, melyre a keresetlevél benyújtása után az elsőfokú bíróság a feleket első ízben, szabályszerűen idézi és a tárgyalást megtartották vagy megtartásának helye lett volna.[90] Ebből a - tankönyvi - definícióból kitűnik, hogy az első tárgyalás nemcsak időszerűséget, hanem szabályszerűséget - az idézés tekintetében - is jelent. A szabálytalan idézéssel létrejött tárgyalási határnap nem kezdi meg a tárgyalást, nem tekinthető a tárgyalás első ülésének, a határnapot el kell halasztani és az első tárgyalásnak az újabb tárgyalást kell tekinteni.[91]
Definíciót ugyan nem ad az 1952-es Pp., azonban az itt elvégzendő eljárási cselekményeket meghatározza. A tárgyalás menetének felosztását követve itt történik a szóváltás, mely kereset ismertetésével veszi kezdetét.[92] Eszerint az első tárgyalás kezdetén a felperes vagy az elnök felolvassa vagy ismerteti a keresetlevelet, és a felperes nyilatkozik, hogy fenntartja-e az abban foglaltakat, vagy miként módosítja.[93] A felperes a tárgyalás ezen szakaszában nyilatkozhat úgy, hogy változatlanul fenntartja keresetét, vagy el is állhat attól (az alperes érdemi védekezése előtt az alperes hozzájárulása nélkül), illetve megváltoztathatja azt, nincs kötve a keresetlevélben közöltekhez.[94] Varga Gyula szerint nincs jelentősége annak, hogy ki ismerteti a keresetlevelet, mert a kereset megalapítása már a keresetlevéllel, annak közlésével megtörténik a szóbeli előadás nélkül. A felolvasást, ismertetést a szóbeliség elve követeli meg, ha a felperes jelen van a tárgyaláson.[95] Ezt követően, a szóváltás második elemeként - ha jelen van - az alperes nyilatkozik. Amennyiben vitatja a felperes állításait akkor védekezést (alaki vagy anyagi) terjeszt elő, illetve ellenköveteléssel (viszontkereset vagy beszámítás) él (139. §). Ezáltal a szóváltás határozza meg a jogvita kereteit. Ezután, ha lehetősége van a bíróság az ügyet érdemben tárgyalja, és eldönti a pert.
Az alperesi nyilatkozat azonban már nem feltétlenül esik az első tárgyalásra. Abban az esetben, ha a felperes keresetét az alperessel nem, vagy nem idejében közölték, vagy a felperes keresetét lényegesen megváltoztatta, vagy más kérelmét lényegesen módosította,
- 46/47 -
a bíróság elhalaszthatja a tárgyalást, hogy az alperesnek megfelelő időt biztosítson nyilatkozata előterjesztésére (151. §). E halasztás az esetek többségében akkor fordul elő, ha az ellenkérelem érdemi védekezést tartalmaz. Itt az alperesnek elő kell adni a védekezése alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat (139. § (1) bekezdés). Ez a kereseti kérelem részbeni vagy egészbeni tagadása, mely a keresetben érvényesített jog fenn vagy fenn nem állására vonatkozik. Az érdemi védekezéssel a felperes érdemben perbe bocsátkozik.[96] Azonban a bíróság csak indokolt esetben ad halasztást, az indok pedig a fentebb ismertetett kereset nem megfelelő közlése vagy megváltoztatása.[97] További ok, ami a halasztást indokolhatja, ha az alperes nem jelenik meg a tárgyaláson. A halasztás után kitűzött határnapot már folytatólagos tárgyalásnak kell tekinteni.[98]
Az első tárgyalással összefüggésben a tárgyalásszerkezetre is kiható jelentősége van a mulasztás szabályozásának. A mulasztás következtében ugyanis az eljárás szünetelhet, megszűnhet, illetve eltérő módon folytatódhat, mint annak hiányában. Ahogy a tárgyalási határnapok közül is jelentőségében kiemelkedik az első, úgy a mulasztás szabályozásában is az első tárgyalásnak van kiemelt jelentősége. A perrend más szankciókat fűz az első tárgyalás elmulasztásához, mint a folytatólagos tárgyaláséhoz. Ezekre tekintettel, mind a felperesi, mint az alperesi oldalról megvizsgáljuk az első tárgyalás elmulasztásának kérdéskörét. A felperesi mulasztásról rövidebben szólunk, ennek ugyanis kisebb a jelentősége, az alperesi oldalról azonban szükséges részletesen értekezni. Ennek keretében megvizsgáljuk az 1952-es Pp. szocialista időszaka alatti szabályozást és annak változásait.
Az első tárgyalás felperes általi elmulasztása esetén nincs helye a per megszüntetésének, ha kérte a tárgyalás távollétében történő megtartását, ha nem kérte az eljárás szünetel, a bíróság a pert csak az alperes kérelmére szünteti meg.[99] A felperes részéről akkor tekinthető elmulasztottnak az első tárgyalás, ha nem jelenik meg, illetve nem kérte a távollétében történő megtartást. A felperes tehát egyoldalú nyilatkozatával elháríthatja a mulasztás következményeit. Ezt megteheti akár a keresetlevélben vagy azt követően is. A lényeg, hogy a tárgyalás előtt a bíróság (elnök) számára megismerhető legyen.[100] Varga Gyula 1971-es tanulmányában helyteleníti, hogy a felperes egyoldalú nyilatkozatával el tudja hárítani a mulasztás következményeit. Helyteleníti továbbá, hogy a felperes kérhesse a tárgyalás távollétében történő megtartását. Ennek ugyanis rendszerint az a következménye, hogy - figyelembe véve az ekkor hatályos képviseletre vonatkozó szabályokat - a jogi képviselet hiánya miatt felmerülő keresetlevél hiányait a felperes nem tudja pótolni szó-
- 47/48 -
ban az első tárgyaláson, valamint nem tud azonnal nyilatkozni az alperes által előadott védekezésre, így az első tárgyalást el kell halasztani.[101]
(136. §)
Az 1952-es Pp. hatálybalépésekor nem alkalmazta a bírósági meghagyás intézményét. Nem volt tehát lehetőség arra, "hogy az alperes meg nem jelenésének puszta ténye alapján a bíróság a felperes egyoldalú előadását figyelembevéve érdemben döntsön."[102] A szocialista polgári perjog elveivel és az anyagi igazság kiderítésének ideológiájával nem fért össze az alperes mulasztásának ezútan való szankcionálása.[103] Névai László szerint a tárgyalás egyéb jellemzői mellett az egyik fontos elem, hogy itt derül ki az objektív valóságnak megfelelő tényállás.[104] Ezzel pedig nem összeegyeztethető, egy a mulasztás szankciójaként érdemi kérdéseket eldöntő határozat. Móra Mihály szerint ahhoz, hogy a bíróság az objektív valóságnak megfelelő tényállást tudja megállapítani a felek aktív közreműködésére van szükség, mely tipikusan a jelenlétükben megtartott tárgyalással érhető el.[105] Bacsó Ferenc szerint az alperes távolmaradásának nem az az indoka, hogy nem kíván védekezni, csupán időt akar nyerni. Ezt azzal küszöböli ki a perrend, hogy a felperes kérelmére az alperes távollétében is lehetőség van az érdemi tárgyalás megtartására.[106] A bíróság a felperes kérelmére, az alperes távolmaradása esetén is megtartja a tárgyalást (136. § (2) bekezdés [1953]). A tárgyaláson előadottakat, ha az korábban közölve volt az alperessel úgy kellett tekinteni, hogy azokat nem vonja kétségbe, a kívánt bizonyítást nem ellenzi. Kivétel, ha a perben korábban másképp nyilatkozott, illetve, ha a bíróság a valóságnak megfelelő tényállás kiderítése érdekében elrendeli a tárgyalás elhalasztását (136. § (3) bekezdés [1953]). Novák István szerint e bekezdés rendelkezéseivel a törvény, az (1) bekezdéssel összefüggésben ismertetett általa helyesnek tartott szocialista állásfoglalástól némileg eltér, amikor a mulasztó féllel közölt nyilatkozatokat úgy tekinti, mintha azokat a fél nem vitatná. Azonban álláspontja szerint a bíróság az anyagi igazságra törekvő eljárásának eredményeképp e rendelkezés teljes mértékben eltüntethető.[107] Amennyiben a felperes a tárgyaláson újabb kérelmeket, indítványokat tesz, melyek nem voltak közölve az alperessel, azokat a tárgyalási jegyzőkönyv és az előkészítő irat megküldésével közölni kell vele (136. § (2) bekezdés [1953]).
Az I. Ppn. által beiktatott 136. § (4) bekezdés szerint, ha a mulasztó fél a következő tárgyalást is elmulasztja, ezen az alapon a tárgyalást újra elhalasztani nem lehet. A mulasztó féllel előzetesen már közölt kérelmeket, tényállításokat és bizonyítási indítványokat ilyen
- 48/49 -
esetben úgy kell tekinteni, hogy a mulasztó fél a kérelem teljesítését nem ellenzi, a tényállítás valóságát nem vonja kétségbe, illetőleg a kívánt bizonyítást nem ellenzi, kivéve, ha ez a perben korábban tett nyilatkozatával ellentétben állna. E rendelkezés Hámori Vilmos szerint tulajdonképpen maga a mulasztási ítélet. A kétszeri tárgyalásra idézés jelent bizonyos munkatöbbletet, azonban a második tárgyaláson meghozott ítélet elleni fellebbezés ritkább.[108] A (4) bekezdésnek azonban nem tulajdonítható az az értelem, hogy a bíróság csak a második tárgyaláson alkalmazhatja a mulasztás következményeit. Ha a tényállás nem tiszta, akkor bizonyítást kell elrendelni, ha pedig a tényállás tiszta, akkor már az ügy első tárgyaláson befejezhető. P.K. 144.[109] Móra Mihály 1962-ben írt tankönyvében kifejti, hogy az ekkor hatályos (fentebb kifejtett) rendelkezések - melyek a mulasztási ítéletet nem alkalmazzák - nincsenek kellő összhangban a fizetési meghagyással, ezért egy perrendtartásban kétféle mulasztási rendszer érvényesül. Ezzel "a jelenlegi rendszer bizonyos mértékig maga alatt vágja a fát, mert azokat az érveket, amelyek az első tárgyalás elmulasztásának a régitől eltérő alapvetően különböző új szabályozása mellett felhozhatók, éppen a maga példájával gyengíti meg a fizetési meghagyás területén."[110]
Novák István már 1965-ben felveti a Tc. mintájára a "mulasztási ítélet" meghonosítását, újra meghonosítását.[111] Varga Gyula 1971-ben megjelent tanulmányában javasolja a bírósági meghagyás bevezetését az első tárgyalást elmulasztó alperes szankcionálására, ezáltal közreműködésének fokozására.[112] A III. Ppn. bevezette a bírósági meghagyás intézményét a perrendbe. Megteremtette a lehetőségét, hogy a bíróság az első tárgyalást elmulasztó alperes ellen a keresetben foglaltaknak megfelelően bírósági meghagyást bocsásson ki.[113] Varga Gyula szerint a bírósági meghagyás "egy meghatározott perbeli cselekmény elmulasztásának egyéb feltételekhez kötött szankciója, hátrányos jogkövetkezménye. A mulasztás szankciói közül a legsúlyosabb, mert érdemi szankció."[114] Szilbereky Jenő 1973-ban megjelent cikkében írt megállapítása szerint ekkoriban egyre gyakoribbá vált az alperesi szándékos, önhibából eredő tárgyalásmulasztás, a bizonyítékok késedelmes és részletekben történő bejelentése és a felesleges bizonyítási indítványok megtétele, az iratváltás során adott határidő meghosszabbítása iránti kérelem, mindezek perelhúzási céllal. [115]A jogalkotó ez ellen kívánt fellépni az újabb módosítással, mellyel erősíteni kívánta az eljárási fegyelmet, a jóhiszemű eljárás elvét, és ezen keresztül az eljárás hatékonyságát.[116]
- 49/50 -
A III. Ppn. indokolása szerint a módosítás a bírósági meghagyás intézményének a bevezetésével az eljárás gyorsítását, de egyszersmind eredményességének a fokozását célozza.[117] Kérdésként merült fel, hogy az egységes tárgyalási rendszerbe bevezethető-e a bírósági meghagyás intézménye? Varga Gyula véleménye szerint igen, bár nem problémamentesen. E rendszerben ugyanis - ellentétben az osztott vagy vegyes rendszerekkel - a tárgyaláson belül nincs egy választóvonal, ahova lehetne kötni e jogintézményt.[118]
Az új 136. § rendelkezései szerint, ha az első tárgyalást az alperes mulasztja el, és írásbeli védekezést nem terjesztett elő, a bíróság a felperes kérelmére az alperest az idézéssel közölt kereseti kérelemnek megfelelően bírósági meghagyással kötelezi, egyben marasztalja a felperes költségeiben (136. § (2) bekezdés [1973]). Az alperesi mulasztás mellett a kibocsátás feltétele a felperes erre irányuló kérelme is, melyet előterjeszthet a keresetlevélben vagy az első tárgyaláson.[119] A perrend hatálybalépésekor a két fő érv a mulasztás ily módú szankcionálásának elvetésére az anyagi igazság kiderítése és a gyors ítélkezés megvalósítása volt. Varga Gyula 1973-ban megjelent cikkében írtak szerint azonban az elmúlt húsz év tapasztalatai azt mutatták, hogy az alperes passzivitása éppen az imént idézett két célt akadályozta.[120] A cél és az eredmény közti ellentét feloldása az alperes aktivitásának fokozásával volt elérhető, amely a Tc. mulasztási ítéletre vonatkozó szabályozásának némi módosítással való felélesztését jelenti. Mindemellett az új rendelkezés megteremti a felek mulasztása közti egyenlőséget, és fokozza az alperes perviteli felelősséget.[121] Farkas József 1983-ban megjelent tanulmányában kifejti, hogy a peres eljárást átszövi az igazság kiderítésének alapvető követelménye, mely bírói kötelesség tartalma, hogy az ítéleti tényállás adequat legyen az ún. történeti tényállással. Ezzel az elvvel, törekvéssel azonban nem fér össze olyan mulasztás esetén alkalmazott szankció, mely a per érdemére is kiható jogkövetkezményt von maga után. Ezt az ellentétet a jóhiszeműség elvével oldja fel, mely azt követeli meg, hogy a felek az eljárási jogaikat jóhiszeműen gyakorolják. E szerint minden olyan cselekmény, amely a per céljának elérését megakadályozza vagy késlelteti rosszhiszeműnek minősül. Valójában a fél által elkövetett mulasztás a jóhiszeműség megsértésén keresztül gátolja a valóságos tényállás gyors és hatékony kiderítését.[122] A III. Ppn. céljai között pedig a jóhiszeműség elvének erősítése és érvényre juttatása került meghatározásra. Emellett célként került meghatározásra a szigorú intézkedések megtétele az eljárási jogaikkal visszaélőkkel szemben.[123]
- 50/51 -
Az alperes a bírósági meghagyás kibocsátását két módon tudja elhárítani. Egyrészt megjelenik az első tárgyaláson, másrészt írásbeli védekezést terjeszt elő (136. § (2) bekezdés [1973]). A tudományban és a gyakorlatban ekkor az újonnan bevezetett "írásbeli védekezés" meghatározása fontos kérdés volt. Kérdésként merült fel, hogy milyen terjedelműnek és tartalmúnak kell lennie. Elegendő-e egy formális alaki védekezés vagy szükséges egyébként a 125. § (4)[124] bekezdésében foglaltak kimerítése az alperes részéről? Varga Gyula szerint amennyiben elegendő egy rövid formális védekezés, akkor a meghagyás intézménye kerül veszélybe, mert az alperes könnyen el tudja hárítani azt. Azonban, ha túl szigorú követelményeket állít fel a gyakorlat, akkor a "laikus fél" jogi képviselet nélkül eljárva nem képes védekezni, tőle nem várható el a magas szintű védekezés, aminek következtében nem tudja elhárítani a bírósági meghagyást. Mindezen ellentét feloldására Varga Gyula szerint elegendő az olyan írásbeli védekezés, amiből megállapítható, hogy az alperes védekezni akar.[125]
Az alperesi elhárításon túl is vannak olyan esetek, amikor nem bocsátható ki a bírósági meghagyás. Ezek mindegyike valamilyen bizonytansághoz kapcsolódik. Figyelembe véve az eddigi eljárási cselekményeket e bizonytalanságok a keresetlevélhez, illetve annak közléséhez, valamint az idézéshez kapcsolódhatnak. Bírósági meghagyást nem lehet kibocsátani, ha kétséges, hogy az alperes az első tárgyalásra szóló idézéssel együtt a keresetlevelet is megkapta. BH 1985.389. Hiányos az a kereseti kérelem, amely nem vagy hiányosan tartalmazza az érvényesíteni kívánt jogra vonatkozó adatokat, az igény alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait. Ezért az ilyen ügy bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül érdemben nem bírálható. Következésképpen bírósági meghagyás kibocsátásának nincs helye. BH 1979.212. A kereseti kérelem aggályossága esetén bírósági meghagyás az egyéb feltételek meglététől függetlenül sem bocsátható ki, a helyes eljárás, ha a bíróság az ügyben tárgyalást tart, és a bizonyítási eljárást lefolytatja. BH 1987.127. Nem bocsátható ki bírósági meghagyás, ha már a keresetlevélben tett előadások alapján aggályok merülnek fel a kereseti követelés alaposságát illetően, s ezért az ügy bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül érdemben nem bírálható el. BH 1983.360. Nem bocsáthatja ki a bíróság a meghagyást, ha a per megszüntetésének lenne helye, továbbá, ha a keresetlevelet a 130. § (1) bekezdésének i) pontja alapján el kellett volna utasítani. (136. § (2) bekezdés utolsó mondat [1973]). A bírósági meghagyás intézményével együtt bekerült a perrendbe a 130. § (1) bekezdés i) pontja, mely szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha a felperes követelése nyilvánvalóan alaptalan, vagy lehetetlen szolgáltatásra (megállapításra) irányul. Témánk szempontjából nem maga a rendelkezés végletekbe menő elemzése a fontos, hanem az a párhuzam, amit e paragrafus és a Tc. ugyanilyen irányú
- 51/52 -
szabálya mutat. Azzal, hogy megjelent a bírósági meghagyás szükségessé vált egy olyan fék, mely a "nyilvánvalóan alaptalan" kereseti követelés esetén meggátolja a meghagyás kibocsátását. A szabályozás már a Tc.-ben is megvolt, (lásd Tc. 443. §). Farkas József ezt az "enyhítő rendelkezést" az igazság kiderítésére való törekvés elvével igazolja.[126] Ugyanakkor 1984-ban megjelent másik munkájában a 130. §. (1) bekezdés i) pontjában törlését javasolja, mert a jogalanyok keresetindítási jogát sérti, hogy a bíróság meghallgatás nélkül hoz végleges döntést.[127]
A folytatólagos tárgyalással összefüggésben mindenekelőtt szólni kell az egyes határnapok közti előkészítésről. Amennyiben az első tárgyaláson nem lehetséges a jogvita eldöntése, akkor a bíróság a halasztás mellett elrendelheti a per további előkészítését, erre szolgál az írásbeli előkészítés. Ennek akkor van helye, ha az ügy nagyobb terjedelme vagy bonyolultsága miatt szükséges, ha a feleknek van jogi képviselőjük vagy nem okoz különösebb nehézséget (141. § (2) és (3) bekezdés).[128] Az előkészítés előkészítő iratok útján történik, melyek elsősorban a bíróság tájékoztatására szolgálnak, ezért azt nem közvetlenül az ellenféllel, hanem a bírósággal kell közölni.[129] Az itt végzendő előkészítésnek is a célja - akárcsak az első tárgyalást megelőző 124. § szerinti előkészítő intézkedéseknek -, hogy a per lehetőleg a következő határnapon érdemben befejezést nyerjen, elkerülve a többszöri halasztást. Azonban az iratok nem tehetik írásbelivé a pert, az iratok szükségtelen terjengőssége a bíróságnak felesleges megterhelést jelent.[130]
Az első tárgyalást követően minden tárgyalás folytatólagos tárgyalás.[131] Ha a bíróság az első tárgyaláson nem tudja érdemben eldönteni a pert és azt nem kell megszüntetni, újabb tárgyalási határnapot tűz ki. E tárgyaláson az előkészítő iratot és más beadványt ismertetni kell (143. § (1) bekezdés). A fél azonban, ha az előkészítés során mulaszt, akkor a tárgyaláson azt helyrehozhatja, előadhat olyan tényállításokat és bizonyítékokat, melyet az előkészítő iratokban elmulasztott, illetve "elejtheti", visszavonhatja az előkészítő iratban foglaltakat. Ezzel a törvény az eljárás súlypontját a tárgyalásra helyezi. E mulasztás azonban a perrend által szankcionált, az okozott költségek megtérítését vonja maga után, illetve ismételt késedelem esetén az előterjesztés bevárása nélkül is határozhat a bíró (143. § (2) bekezdés).[132] A valóságos tényállás kiderítésére törekvés azonban e mulasztás szankcionálását árnyalja. Csupán az elkésettség miatt nem mellőzhető a bizonyítási kérelem, tényállítás vagy nyilatkozat.[133] E paragrafus csak arra ad jogot, hogy ha a tárgyalásnak ismételt és a fél költségére történt elhalasztása után a fél a következő tárgyaláson is kés-
- 52/53 -
lekedik az előterjesztéssel, akkor a bíróság az előterjesztés további bevárása nélkül is határozhat, ha azonban a fél a határozathozatalt megelőző tárgyalás berekesztése előtt bár késedelmesen, de megtette előterjesztését, akkor azt csupán az elkésettség miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni. P.K. 104.[134]
Farkas József szerint az első és a folytatólagos tárgyalás az egységes tárgyalási rendszerben az érdemi tárgyalás részei. Időben azonban elkülönülnek, és ennek megfelelően az egységes tárgyalás belső tagozódását jelentik. Elhatárolásuk főleg a mulasztás következményeinek szempontjából van jelentősége.[135] Az első tárgyalás azonban csak akkor lehet egyben érdemi is, ha a bíróság - mint lentebb kifejtjük - már érdemi kérdésekbe is bocsátkozik.
Az érdemi tárgyalás megkülönböztetése szintén nem bontja meg a tárgyalás egységét, csupán arra utal, hogy a bíróság e tárgyaláson már a per érdemével, az anyagi jogi kérdéssel is foglalkozik.[136] Az egységes tárgyalás mozzanatainak dogmatikai felosztását követve az érdemi tárgyalás a harmadik mozzanat. Az 1952-es Pp. az érdemi tárgyalás kifejezést használja, azonban ismét nem definiálja. A normaszöveg szerint "ha a bíróság a pert nem szünteti meg, az ügyet érdemben tárgyalja..." (141. § (1) bekezdés). Ebből az a következtetés vonható le, hogy a permegszüntető okok vizsgálata - hivatalból figyelembe veendő okok és az alperes alaki védekezése folytán előterjesztett okok - nem tartoznak az érdemi tárgyaláshoz. Ha a bíróságnak nem kell a mulasztás jogkövetkezményeként megszüntetni a pert, a felperes nem áll el a keresetétől vagy a felek nem kérték közösen a per megszüntetését,[137] akkor lehet áttérni az érdemi tárgyalásra. Az érdemi tárgyalás az alperes érdemi ellenkérelmének előterjesztésével kezdődik.[138] Tartalma pedig a kereseti követelés (igény) alaposságával vagy alaptalanságával összefüggő tényállás megállapítása, felderítése vonatkozó tárgyalás, amelynek célja a kereseti kérelem és az érdemi ellenkérelem elbírálásához szükséges tényállás megállapítása és a jogkérdések tisztázása.[139]
Az érdemi tárgyalás itt egy funkcionális megközelítést kap, a tárgyalás nincs szakokra osztva, így az egységes tárgyaláson belül bizonyos eljárási cselekményeket jelöl. Érdemi tárgyalásra akár az első, akár a folytatólagos tárgyaláson sor kerülhet. Míg az érdemi tárgyalás tisztán funkcionális meghatározáson alapul, addig az első és folytatólagos tárgyalás kifejezéspár inkább időbeli elkülönítést jelent, mindamellett, hogy az első tárgyaláson írja elő a törvény a kereset felolvasását. Az érdemi és az első tárgyalás nem egymást kizáró fogalmak, sőt a jogszabályszöveg kívánatosnak tartja az egy tárgyaláson való elbírálást (140. §).
- 53/54 -
A keresetváltoztatás és annak megengedhetősége a tárgyalásszerkezet vonatkozásában szintén egy fontos kérdéskör. A jogvita kereteinek meghatározásának és rögzítésének az ideje és módja befolyásolja a tárgyalási határnapok számát, illetve azt, hogy a bíróság mikor tudja megkezdeni az érdemi tárgyalást, továbbá milyen körben kell azt lefolytatnia. Az 1952-es Pp. - szintén az anyagi igazság kiderítésére való törekvéssel összefüggésben -a keresetváltoztatást az elsőfokú tárgyalás berekesztésig bármikor lehetővé teszi.[140] A jogviszonyok valósághű feltárása mellett a pergazdaságossági szempontok is azt kívánják, hogy feleslegesen ne keletkezzenek új polgári perek, ez a keresetváltoztatás széleskörű megengedésével lehetséges.[141] Névai László szerint az 1952-es Pp. nagyon ésszerű és formalizmusmentes álláspontra helyezkedik, minthogy a keresetváltoztatást a törvény általában megengedi. Csupán egy időbeli korlátot állít fel az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztését (146. § (1) bekezdés). Ennek indoka, hogy társadalmi érdek fűződik az igazság kiderítéséhez, valamint ahhoz, hogy ne keletkezzenek felesleges polgári perek.[142]
A keresetváltoztatáshoz nem szükséges az alperes beleegyezése, az alperes azonban halasztást kérhet a megváltoztatott keresetre történő nyilatkozásra való felkészülésre.[143] A keresetváltoztatás a szocialista polgári perben az, ha a felperes az eredetileg felhozott tények helyébe másokat állít, vagy módosítja a kereseti követelést, vagy megállapítás helyett teljesítést, illetőleg teljesítés helyett megállapítást követel. Vagyis a kereset tartalmának a kereseti kérelemnek a módosítását jelenti. Az eredeti kereset tárgytalanná válik, helyébe a megváltoztatott lép. Ezzel összefüggésben - bár nem szükségképpen - módosulhat a kereset tárgya is vagyis az érvényesített jog, illetve a kereset alapja, a kereseti tényállás.[144] Azonban mindegyik esetben a hatályosság feltétele, hogy a megváltoztatott keresettel érvényesített jog ugyanabból a jogviszonyból származzék, mint az eredeti vagy azzal összefüggő legyen.[145] Ezek a keresetváltoztatás anyagi jogi feltételei, az eljárási pedig a keresettel szemben támasztott perjogi követelmények teljesítése.[146]
A keresetváltoztatással összefüggésben szükséges érintőlegesen szólni a szocialista rendelkezési elvről. Az 1952-es Pp. szerint ugyanis a feleknek távolról sincs meg az az akaraturalma, mint ami a "burzsoá" (itt értsd pld. a Tc.) felfogás szerint a feleket megilleti.[147] A bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz általában kötve van. A jogról való olyan lemondást azonban, amely a fél méltányos érdekeivel nyilvánvalóan ellentétben áll, a bíróság akkor sem köteles figyelembe venni, ha a fél azt a bíróság tájékoztatása és figyelmeztetése ellenére is fenntartja. Ugyanez áll a jog elismerésére és az egyezségre is. (4. § [1953]). E rendelkezés jelentős mértékben összefügg a keresetváltoz-
- 54/55 -
tatáshoz kapcsolódó kitanítási kötelezettséggel, mely szerint, ha a bíróság megítélése szerint a kereseti kérelem nem meríti ki a felperest megillető jogokat, erre a felperest figyelmeztetni kell, illetőleg magyarázatot kell tőle kérni. A felperest - nyilatkozatához képest - arról is tájékoztatni kell, hogy kereseti kérelmét a tárgyalás folyamán is jogában áll megfelelően megváltoztatni. (146. § (3) bekezdés [1953]). Novák István szerint e rendelkezés jól mutatja, hogy a bíróság a kereseti kérelemhez kötve van, mégis a rendező tevékenységével a keresettel érvényesített jog helyes alkalmazását a maga széleskörű figyelmeztető és kérdőre vonó funkciója révén erőteljesen befolyásolja.[148] A fentebb hivatkozott rendelkezések a szocialista álláspont szerint nemhogy nem csorbítják, ellenkezőleg támogatják a rendelkezési elvet, méghozzá a kioktatáson keresztül, mely a fél előnyére válhat.[149] E gondolatmenetből - és a 146. § rendelkezéseiből - Novák István azt a következtetést vonja le, hogy a keresetváltoztatás és a rendelkezési elv az 1952-es Pp. szerint szélesebb körű, mint a Tc. szerint, mert a kereset megváltoztatásához nem kell az alperes hozzájárulása.[150] Solt Kornél 1965-ben megjelent cikke szerint e bírói kioktatás következményeként a felperes rendszerint felemeli a keresetét. Ez azonban - véleménye szerint - magában hordozza a prejudikálás veszélyét, ez pedig helytelen.[151] A bíróság köteles figyelmeztetni a felperest, hogy a kereseti kérelmét a tárgyalás folyamán és a tárgyalás eredményének megfelelően jogában áll megváltoztatni. Ha a felperes a figyelmeztetés nyomán keresetét megváltoztatja, akkor a bíróság annak tárgyalásába bocsátkozni köteles. P.K. 106.[152] Amennyiben a bíróság a tárgyalás során azt észleli, hogy a kereseti kérelem nem meríti ki a felperest megillető jogokat, erre figyelmeztetnie kell, s tájékoztatnia kell a felperest a keresetváltoztatás lehetőségéről is. A bíróságnak ez a kötelezettsége akkor is fennáll, ha a félnek jogi képviselője van. BH 1985.431. A bíróság a tájékoztatási kötelezettséget sérti meg és a hatályon kívül helyezésre alapot adó eljárási szabálysértést követ el, ha a felperest nem világosítja fel arról, hogy kereseti kérelme nem meríti ki az őt megillető jogokat. BH 1982.148. A felek nyilatkozatait és kérelmeit tartalmuk szerint kell figyelembe venni. Szükség esetén fel kell hívni a felperes figyelmét a keresetváltoztatás lehetőségére is. BH 1980.134. Ha a kereseti kérelem nem meríti ki a felperest megillető jogokat, a bíróságnak erre figyelmeztetnie kell a felet, de arra nincs lehetősége, hogy a kereseti kérelmen túlmenő érdemi döntést hozzon. BH 1979.304. Schleiffer Pál szerint a bíróság széleskörű kitanító, tájékoztató és figyelmeztető kötelezettsége a gyakorlatban igen jótékonyan érvényesül. Elősegíti az igazságra való törekvés sikerét, valamint a szembenálló felek jogi műveltsége közti eltérést megfelelően kiküszöböli.[153] Névai László megfontolandónak tartja a kérelemhez kötöttség elvének elvetését, tekintettel a széleskörű keresetváltoztatás megengedésére, illetve az ahhoz kapcsolódó felperest figyelmeztető bírói tevékenységre.[154]
- 55/56 -
A keresetváltoztatás lehetőségére való figyelmeztetés, és a kereset felemelése mellett külön figyelmet érdemel a keresetleszállítás. Az látható, hogy a felperest megillető jogokról szóló tájékoztatásra nagy hangsúlyt fektet a perrend, a joggyakorlat és a tudomány is. Ennek ellenpárja a leszállítás. Beck Salamon szerint az anyagi igazság kiderítésén nyugvó szocialista polgári eljárással nem fér össze a keresetleszállítás. A fél, ha az őt megillető igényt nem vagy kisebb részben érvényesíti, azzal sérelmet szenved. Ennek orvoslására szolgál a bíróság kitanítási kötelezettsége, valamint az, hogy a bíróság az anyagi rendelkező cselekmények esetén, ha az a fél méltányos érdekeivel nyilvánvalóan ellentétes nem köteles figyelembe venni.[155]
Az elállás szabályozása azonban analóg a Tc. szabályaival. A felperes a keresetétől az érdemi tárgyalás megkezdése után csak akkor állhat el, ha ehhez az alperes is hozzájárul. BH 1979.374.
A viszontkereset szabályozásával összefüggésben annak előterjeszthetőségének ideje és módja, mely kifejtést érdemel, ennek van jelentősége tárgyalásszerkezet vonatkozásában. Akárcsak a keresetváltoztatásnál itt is a jogvita kereteinek meghatározása, illetve a per terjedelme, ami a kapocs a jogintézmény és a tárgyalásszerkezet között. A III. Ppn. szintén a jóhiszeműség elvével és az eljárási felelősség növelésével összefüggésben kiegészítette a 147. § rendelkezését egy második mondattal. Ettől kezdve a bíróság érdemi tárgyalás nélkül végzéssel elutasíthatja a viszontkeresetet, ha nyilvánvaló, hogy a fél azt azért terjesztette elő késedelmesen, hogy a per befejezését hátráltassa (147. §). Az indokolás a rendelkezést a jóhiszeműség elvével igazolja. Azt, hogy a fél a viszontkereset előterjesztésében nyilvánvalóan rosszhiszemű-e, a bíróságnak az eset összes körülményeinek figyelembevételével kell elbírálnia.[156] Önmagában az a körülmény, hogy a követelésére már előzőleg hivatkozó fél a viszontkeresetét az első tárgyaláson előterjeszthette volna, még nem alapozza meg a viszontkeresetnek késedelem okából történő elutasítását. BH 1978.124. A viszontkereset nem tartozik a perbeli nyilatkozatoknak abba a körébe, amelynek késedelmes megtétele vagy elmulasztása esetén az 1952-es Pp. 5. §-ának (3) bekezdése pénzbírság kiszabását teszi lehetővé. BH 1977.156.
A tanulmány középpontjában az 1952-es Pp. egységes tárgyalási rendszere volt. A tárgyaláson túl azonban a nézőpontot szükséges volt kiterjeszteni a keresetindításra is, illetve ennek részeként a tárgyalás-előkészítésre, melyet a perrend ugyan külön fejezetként nem szabályoz, azonban jelentősége miatt megkerülhetetlen. Mielőtt azonban e kérdéseket érdemben vizsgáltuk volna, szükséges volt több előkérdés tisztázása is. Elsőként
- 56/57 -
kitértünk a Tc., mint előző perrend szocialista kritikájára. Itt jelentős mértékben támaszkodtunk Móra Mihály művére, melyen keresztül szemléletesen be lehetett mutatni azt az alapvető elvi különbséget, mely a szocialista perjogászi gondolkodás és a Plósz Sándor gondolatain felépülő Tc. között húzódik. A leghangsúlyosabb különbség a két személet között a per megindulásának és létrejöttének kérdésköre, pontosabban, hogy ez egy folyamat vagy egy statikus állapot, illetve a két fogalom elválhat-e egymástól. Móra Mihály megfogalmazott kritikái a Tc.-el szemben fennmaradtak az 1952-es Pp.-ben is. A 121. § szerint a pert a keresetlevél benyújtásával kell megindítani. A fentebb idézett tudományos álláspontok szerint a per a keresetlevél közlésével jön létre. Amennyiben követjük Móra Mihály álláspontját és a per létrejöttét egy statikus állapotnak tekintjük, akkor a kritika így a szocialista jogalkotás termékére is igaz. A második fontos előkérdés a történelmi körülményekből következően a jogrendszer szocialista átalakításába illeszkedő 1952-es Pp. kodifikáció, illetve annak utóélete, a korban megjelenő kritikákkal övezve. A gyors kodifikációt követően rövidesen megjelentek azok a jogirodalomi álláspontok, hogy a törvény megalkotása és elfogadása túl gyors volt, annak egyes részletszabályai nem kellően kidolgozottak, ezért szükséges annak felülvizsgálata és módosítása. Ezek a nézetek alá is támasztják az első két gyors novelláris módosítást, mely jelentős mértékű beavatkozást jelentett a perrendbe.
A továbbiakban felhasználva a perrend és a tudomány adta kereteket megvizsgáltuk az elsőfokú eljárás egyes rendelkezéseit, szerkezetileg hármas felosztást alkalmazva. Elsőként a keresetindítást vizsgáltuk, benne a keresetlevél és a kereset jelentőségével, illetve ezek hatását a peranyagra, továbbá, hogy ezek milyen mértékben és milyen szempontok szerint befolyásolják a per menetét. E körben látható volt, hogy a keresetlevelet és a keresetet az 1952-es Pp. szorosan összekapcsolja. A normaszöveg szerint a per a keresetlevél beadásával indul, Névai László szerint viszont a kereset az első perbeli cselekmény. A keresetlevéllel szembeni követelményeket a törvény nem helyezi magasra. A tudomány azonban egy elvi kívánalmat fogalmaz meg, hogy a felperesek adjanak elő minden a tényállás megállapításához szükségeset már lehetőleg a keresetlevélben, azonban ez a normaszövegben nem jelenik meg, illetve ennek elmaradásához a perrend nem fűz jogkövetkezményeket.
Másodikként - mint azt többször hangsúlyoztuk - önálló fejezetben vizsgáltuk a tárgyalás-előkészítést. Az előkészítésről elmondható, hogy igen széles fejlődési ívet járt be a szocialista perjog idején. Kezdetben a Tc.-et tagadva, az egyszerűsítés jegyében szinte teljesen száműzték a perrendből. Rövid joggyakorlat is elegendő volt ahhoz, hogy a szocialista perjogászok felmérjék ennek káros hatásait és már a hatálybalépést követő évben jelentősen bővítették az előkészítő intézkedések körét. E hatások leginkább abban jelentkeztek, hogy az első tárgyalásra a felek felkészületlenül érkeztek és ezért a tárgyalás nem tudta betölteni az eredeti rendeltetését, az sokkal inkább volt a felekkel együtt személyesen megvalósított előkészítés. A módosítástól az a várakozás alakult ki, hogy az első tárgyalásra a felek és a bíróság is felkészültebb lesz. Az elnök hatásköreit bővítették annak érdekében, hogy még a tárgyalást megelőzően lehetősége legyen elrendelni bizonyos előkészítő intézkedéseket, melyek a per alaposabb és gyorsabb tárgyalását teszik lehetővé.
- 57/58 -
A tudomány mindvégig - Németh Jánost idézve - neuralgikus pontként tekintett az előkészítésre. Miután visszakerült a perrendbe nem győzték hangsúlyozni annak fontosságát, azonban egyik módosítás sem tudta áttörni azt a lélektani határt, hogy önálló perszak váljék belőle, és ezáltal önálló fejezetet kapjon. E kettősség mindvégig érezhető a jogintézmény megítélésén. Az akár novelláris szintű módosításokkal sem lehet ilyen mértékben megbontani egy perrend szerkezetét. Az előkészítés (előkészítő eljárás) hangsúlyos és hatékony perrendbe illesztésére egy újra-kodifikálásra lehet szükség, akár a tárgyalási szerkezetet érintetlenül hagyásával.
Harmadikként elérkezve a tárgyaláshoz megvizsgáltuk annak legfontosabb fogalmait, illetve ezek tartalmát. A szocialista jogirodalom kiemelten foglalkozott a tárgyalással és annak fogalmaival. Az újonnan bevezetett egységes tárgyalási rendszer merőben eltér a korábbi Tc. által alkalmazott osztott szerkezettől. Ezért annak kialakítása új fogalmakat is megkövetelt, illetve a régi fogalmakat a tudománynak és a gyakorlatnak új tartalommal kellett meghatároznia. Új mozzanatok, szerkezeti elemek, támpontok jelentek meg a tárgyalás körében. Ilyenek az első és folytatólagos tárgyalás fogalompár mely, mint fent kifejtettük, elsősorban a mulasztás szankcionálása körében, illetve az időbeliség vonatkozásában kapott szerepet. Ilyen továbbá az érdemi tárgyalás, mely a Tc. által alkalmazott érdemleges tárgyalás, mint önálló perszak továbbélését hivatott fenntartani, azzal, hogy már az első tárgyaláson is lehetett a per érdemébe bocsátkozni (anyagi jogi kérdést tárgyalni). A perrend iménti fogalmai mellett a dogmatikai fogalmak is fontos szerepet kaptak, mint a szóváltás, mely a normaszövegben nem jelenik meg, a jogirodalom szerint ez a felperesi és alperesi kérelmek előterjesztését jelöli. E fogalmi keretek között rendezte be a tárgyalást a szocialista perjog, ezek tartalmát és egymásra épülését vizsgáltuk.
Végül az érdemi tárgyalás körében helyeztük el a keresetváltoztatás és a viszontkereset szabályozásának egyes kérdéseit, hiszen a kereset és a viszontkereset a per érdeme. A két jogintézmény tárgyalási szerkezetre vonatkozó jellemzőit vizsgáltuk. Az 1952-es Pp. -a már többször hivatkozott - formalizmusmentességre hivatkozva a teljes elsőfokú eljárásban lehetővé tette a kereset megváltoztatását és a viszontkereset előterjesztését. Az utóbbin azonban némileg szigorított, melyet a jóhiszeműség és az eljárási fegyelem növelésével indokolt. E körben figyelmet kapott egy sajátos szocialista intézmény, a bíróság kitanító és figyelmeztető kötelezettsége. Ez az adott perben alapvetően változtathatta meg a jogvita tárgyi kereteit, melynek rögülése kihatással van és a tárgyalások számára, végső soron a pertartamra.
A vizsgált tárgyi és időbeli keretek között az 1952-es Pp.-ről elmondható, hogy a kodifikálását követően jelentős módosításokon ment keresztül, az a kodifikációs feltételezés, hogy az egyszerűsítés és a formalizmus lebontása jótékony az évek során megcáfolásra került. A jelentős módosítások azonban a per alapvető struktúráját nem tudták átalakítani, a kezdetben is létező és alkalmazandó fogalmi keretek időtállónak bizonyultak.
- 58/59 -
Bacsó Ferenc: A polgári per szerkezete. In: A magyar polgári perjog főbb kérdései. Budapest, 1953, Jogi- és Államigazgatási Könyv és Folyóiratkiadó. 44-56. o.
Beck Salamon: A szóbeliség kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1951, 6. sz. 548-549 o.
Beck Salamon: A szocialista rendelkezési elv és a keresetleszállítás. Magyar Jog, 1958, 12. sz. 370-372. o.
Benkő-Jeszenszky-Géczy-Simor-Szepes (szerk.): Döntvénytár, Bírósági határozatok.
Budapest, 1956, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó. Farkas József: A polgári peres eljárás átfogó újraszabályozása. Magyar Jog, 1984, 1. sz.
40-50. o.
Farkas József: A polgári perrendtartás reformjáról. Jogtudományi Közlöny, 1957, 4-6. sz. 165-176. o.
Farkas József: A tárgyalás elmulasztásának következményei; a következmények elkerülése és elhárítása a magyar polgári peres eljárásban. Magyar Jog, 1983, 2. sz. 126-138. o.
Hámori Vilmos: Polgári eljárásjoguk módosításának kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1966, 8-9. sz. 451-458. o.
Móra Mihály: XII. Fejezet. A tárgyalás. In: Beck Salamon és Névai László (szerk.): Magyar Polgári Eljárásjog. Budapest, 1962, Tankönyvkiadó. 226-253. o.
Németh János: A polgári eljárásjog átfogó újraszabályozása a Magyar Népköztársaságban. In: Németh János (szerk.): Polgári eljárásjogi füzetek XIII. Gondolatok a Pp reformjához, 1985, 201-221. o.
Németh János: A polgári perjogunk fejlődése a felszabadulás óta. Magyar Jog, 1985, 3-4. sz. 284-301. o.
Névai László: A keresetindítás. In: Névai László és Szilbereky Jenő (szerk.): Polgári eljárásjog. Budapest, 1974, 3. kiad., Tankönyvkiadó. 287-331. o.
Névai László: A polgári perbeli tárgyalás hatékonyságának problémái a Magyar Népköztársaságban - különös tekintettel a tárgyalás előkészítésre. In: Névai László (szerk.): Polgári Eljárásjogi füzetek XI. - A polgári perbeli tárgyalás időszerű kérdései. Budapest, 1981, ELTE. 27-41. o.
Névai László: A Pp reformjának kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny. 1954, 5. sz. 190-192. o.
Névai László: X. Fejezet. A kereset és a keresetlevél. In: Beck Salamon és Névai László (szerk.): Magyar Polgári Eljárásjog. Budapest, 1962, Tankönyvkiadó, 200-216. o.
Névai László: A keresetindítás. In: Szilbereky Jenő (szerk.): Polgári eljárásjog I. Budapest, 1980, Tankönyvkiadó. 237-272. o.
Névai László: VIII. fejezet. A Keresetindítás. In: Szilbereky Jenő és Névai László (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata, 1. köt. Budapest, 1976, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó. 643-779. o.
Névai László: XII. fejezet. A tárgyalás. In: Névai László és Szilbereky Jenő (szerk.): Polgári eljárásjog, Hatodik változatlan kiadás, Budapest, Tankönyvkiadó, 1980. 287-330. o.
Névai László: XI. Fejezet. A tárgyalás előkészítése. In: Beck Salamon és Névai László (szerk.): Magyar Polgári Eljárásjog. Budapest, 1962, Tankönyvkiadó, 217-225. o.
- 59/60 -
Novák István: A rendelkezési elv új polgári perrendtartásunkban. Jogtudományi Közlöny. 1953, 4. sz. 159-162. o.
Novák István: A polgári peres eljárás gyorsításának és egyszerűsítésének néhány kérdése. Jogtudományi Közlöny. 1965, 11. sz. 552-561. o.
Móra Mihály: A per létrejöttének kérdése a borzsoá polgári perrendtartás szerint. In: Schultheisz Emil (szerk.): A Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának Évkönyve. Budapest, 1953, Tankönyvkiadó Vállalat. 87-98. o.
Révai Tibor: A felek meghallgatása a polgári perbeli tárgyalás előkészítése során. Magyar Jog, 1970, 11. sz. 669-674. o.
Révai Tibor: A tárgyalás előkészítése a burzsoá polgári perben. In: Névai László (szerk.): Polgári eljárásjogi füzetek 1. 1971, 157-174. o.
Schleiffer Pál: A tárgyalás. In: A magyar polgári perjog főbb kérdései. Budapest, 1953, Jogi- és Államigazgatási Könyv és Folyóiratkiadó. 83-110. o.
Schleiffer Pál: Néhány szó a régi és az új Pp. létrejöttének körülményeiről. Jogtudományi Közlöny, 1952, 7. sz. 321-322. o.
Schleiffer Pál: Elsőfokú eljárás az új Pp-ben. Jogtudományi Közlöny, 1952, 10. sz. 438448. o.
Schleiffer Pál: Egyéves az új polgári perrendtartás. Jogtudományi Közlöny. 1954, 3. sz. 90-93. o.
Szilbereky Jenő: A polgári eljárás módosítása. Magyar Jog, 1973, 1. sz. 1-5. o.
Szilbereky Jenő: Megjegyzések egy készülő törvénytervezet előkészítéséhez. (A polgári eljárás újraszabályozása). Magyar Jog, 1984. 4. sz. 289-303. o.
Varga Gyula: A bírósági meghagyás a polgári perben. Magyar Jog, 1973, 3. sz. 148-156. o.
Varga Gyula: A felek közreműködési kötelezettségének fokozása a polgári perben. In: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának actái. 13. köt. Budapest, 1971, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 169-192. o.
Varga Gyula: IX. fejezet. A tárgyalás. In: Szilbereky Jenő és Névai László (szerk.), A polgári perrendtartás magyarázata, 1. köt. Budapest, 1976, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó. 781-879. o.
Solt Kornél: Az elsőfokú ítélkezés korlátai a polgári perben. Jogtudományi Közlöny, 1965, 6. sz. 233-242. o. ■
JEGYZETEK
[1] A szerző az 1911. évi I. törvénycikk tárgyalási szerkezetét hasonló szempontrendszer szerint feldolgozó tanulmányokat már korábbiban publikált, ezeket lásd:
1, Bartha Bence: Peralapítást előkészítő cselekmények a Plósz Pp.-ben. In: Miskolczi Bodnár Péter (szerk.), XVI. Doktoranduszok Szakmai Találkozója konferenciakötet. Budapest, 2020, 25-34. o. https://ajk.kre.hu/images/doc6/PR/Allam_es_Jog_XVI_Doktorandusz_konferencia_kotete.pdf (letöltve 2020. május 03. napján);
2, Bartha Bence: Peralapító cselekmények a Plósz Pp.-ben. KRE-DIt, 2019. 2. sz. http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/bartha-bence-peralapito-cselekmenyek-a-plosz-pp-ben/ (letöltve 2020. május 03. napján);
3, Bartha Bence: Az érdemleges tárgyalás és a szóbeliség elve a Plósz Pp.-ben. In: Miskolczi Bodnár Péter (szerk.), XVII. Doktoranduszok Szakmai Találkozója konferenciakötet. Budapest, 2020, 27-40 o. https://ajk.kre.hu/images/doc6/kiadvanyok/Allam_es_Jog_XVII_Doktorandusz_konferencia_30.pdf (letöltve 2020. május 03. napján).
E felsorolt tanulmányok és jelen a tanulmány együttes elolvasása egy nagyobb terjedelmű perjogtörténeti visszatekintést tesz lehetővé. Az adott korban jellemző és uralkodó perjogtörténeti szempontokat és perjogi megoldásokat világítanak meg, ezáltal alkalmasak a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) által alkalmazandó tárgyalási szerkezet jogtörténeti hagyományainak feltárására, valamint ezzel együtt alapként szolgálhatnak a Pp. tárgyalási szerkezetének feldolgozásához.
[2] Móra Mihály: A per létrejöttének kérdése a borzsoá polgári perrendtartás szerint. In: Schultheisz Emil (szerk.), A Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának Évkönyve, Budapest, 1953, Tankönyvkiadó Vállalat. 88. o. [a továbbiakban: Móra, A per létrejötte.]
[3] Móra: A per létrejötte. 89. o.
[4] Móra: A per létrejötte. 91. o.
[5] Móra: A per létrejötte. 92. o.
[6] Móra: A per létrejötte. 93. o.
[7] Beck Salamon: A szóbeliség kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1951, 6. sz. 548. o. [a továbbiakban: Beck: A szóbeliség.]
[8] Móra: A per létrejötte. 93. o.
[9] Beck: A szóbeliség. 548. o.
[10] Móra: A per létrejötte. 90. o.
[11] Móra: A per létrejötte. 94. o.
[12] Móra: A per létrejötte. 95. o.
[13] Schleiffer Pál: Egyéves az új polgári perrendtartás. Jogtudományi Közlöny. 1954, 3. sz. 90. o. [a továbbiakban: Schleiffer: Egyéves az új Pp.]
[14] Németh János: A polgári perjogunkfejlődése a felszabadulás óta. Magyar Jog, 1985, 3-4. sz. 290. o. [a továbbiakban: Németh: A polgári perjogunk fejlődése.]
[15] Schleiffer Pál: Néhány szó a régi és az új Pp. létrejöttének körülményeiről. Jogtudományi Közlöny, 1952, 7. sz. 322. o.
[16] Néhány példálózó elem, melyek jelentősen különböznek a Tc.-től a következők: kötelező jogi képviselet eltörlése, alapelvi fejezet bevezetése, illetve az alapelvek újra értelmezése, megtöltésük szocialista tartalommal.
[17] Németh: A polgári perjogunk fejlődése. 290. o.
[18] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 90. o.
[19] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény miniszteri indokolása, A tárgyalás (133-164. §). Elérhető: www.uj.jogtar.hu. weboldalon. A Wolters Kluwer Kft. által üzemeltetett jogtár.
[20] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 90. o.
[21] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 90. o.
[22] Névai László: A Pp. reformjának kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny. 1954, 5. sz. 190. o. [a továbbiakban: Névai: A Pp. reformjának kérdéséhez.]
[23] Farkas József: A polgári perrendtartás reformjáról. Jogtudományi Közlöny, 1957, 4-6. sz. 165. o.
[24] Névai László: X. Fejezet, A kereset és a keresetlevél. In: Beck Salamon és Névai László (szerk.): Magyar Polgári Eljárásjog. Budapest, 1962, Tankönyvkiadó, 214. o. [a továbbiakban: Névai: A kereset és a keresetlevél.]
[25] Névai László: VIII. fejezet, A Keresetindítás. In: Szilbereky Jenő és Névai László (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata, 1. köt. Budapest, 1976, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó. 121. § 653. o.
[26] Schleiffer Pál: Elsőfokú eljárás az új Pp-ben. Jogtudományi Közlöny, 1952, 10. sz. 438. o. [a továbbiakban: Schleiffer Pál: Elsőfokú eljárás.]
[27] Névai: A kereset és a keresetlevél. 216. o.
[28] Névai László: A keresetindítás. In: Szilbereky Jenő (szerk.), Polgári eljárásjog I. Budapest, 1980, Tankönyvkiadó, 261. o. [a továbbiakban: Névai: A keresetindítás. 1980.]
[29] Névai: A keresetindítás. 1980. 271. o.
[30] Névai: A kereset és a keresetlevél. 203. o.
[31] Névai: A kereset és a keresetlevél. 205-206. o.
[32] Névai: A kereset és a keresetlevél. 207. o.
[33] Névai: A kereset és a keresetlevél. 207. o.
[34] Névai: A kereset és a keresetlevél. 208. o.
[35] Névai: A keresetindítás. 1980. 241. o.
[36] Schleiffer Pál: Elsőfokú eljárás. 438. o.
[37] Schleiffer Pál: Elsőfokú eljárás. 438. o.
[38] Névai: A kereset és a keresetlevél. 208. o.
[39] Névai: A keresetindítás. 1980. 270. o.
[40] Névai: A keresetindítás. 1980. 271. o.
[41] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 90. o.
[42] Névai László: XI. Fejezet, A tárgyalás előkészítése. In: Beck Salamon és Névai László (szerk.): Magyar Polgári Eljárásjog. Budapest, 1962, Tankönyvkiadó. 217. o. [a továbbiakban: Névai: A tárgyalás előkészítése.]
[43] Névai: A tárgyalás előkészítése. 217. o.
[44] Révai Tibor: A felek meghallgatása a polgári perbeli tárgyalás előkészítése során. Magyar Jog, 1970, 11. sz. 669. o. [a továbbiakban: Révai: A felek meghallgatása.]
[45] Révai: A felek meghallgatása. 669. o.
[46] Révai: A felek meghallgatása. 669. o.
[47] Névai László: A keresetindítás. In: Névai László és Szilbereky Jenő (szerk.): Polgári eljárásjog. Budapest, 1974, 3. kiad., Tankönyvkiadó, 320. o. [a továbbiakban: Névai: A keresetindítás. 1974.]
[48] Révai: A keresetindítás. 1974. 320. o., Névai: A tárgyalás előkészítése. 217. o.
[49] Révai: A tárgyalás előkészítése. 217. o.
[50] Benkő-Jeszenszky-Géczy-Simor-Szepes (szerk.): Döntvénytár, Bírósági határozatok. Budapest, 1956, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó. 350. o. [a továbbiakban: Benkő: Döntvénytár.]
[51] Révai: A felek meghallgatása. 670. o.
[52] Varga Gyula: A felek közreműködési kötelezettségének fokozása a polgári perben. In: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának actái. 13. köt. Budapest, 1971, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 177-178. o. [a továbbiakban: Varga: A felek közreműködése.]
[53] Révai Tibor: A tárgyalás előkészítése a burzsoá polgári perben. In: Névai László (szerk.): Polgári eljárásjogi füzetek 1. 1971. 168. o.
[54] Révai: A felek meghallgatása. 671. o.
[55] Révai: A felek meghallgatása. 671. o.
[56] Varga Gyula: A bírósági meghagyás a polgári perben. Magyar Jog, 1973, 3. sz. 150-151. o. [a továbbiakban: Varga: A bírósági meghagyás.]
[57] Pp. 94. § (1) bekezdés: A keresetet, valamint a per megindítását megelőző kérelmet az ügyvéd által nem képviselt fél bármely járásbíróságnál vagy a perre illetékes megyei bíróságnál is jegyzőkönyvbe mondhatja. A felet ilyenkor a szükséges útbaigazítással is el kell látni és az esetleges hiányok pótlására (95. §) nyomban fel kell hívni; ha a fél a hiányok pótlását figyelmeztetés ellenére is elmulasztja, a keresetet, illetőleg a kérelmet jegyzőkönyvbe kell foglalni. (hatályos 1958-tól)
[58] Névai: A keresetindítás. 1980. 268-269. o.
[59] A paragrafus számozása 1958-tól módosult, később a (4) bekezdés tartalmazta e rendelkezést.
[60] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 91. o.
[61] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 91. o.
[62] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 91. o.
[63] Névai László: A polgári perbeli tárgyalás hatékonyságának problémái a Magyar Népköztársaságban - különös tekintettel a tárgyalás előkészítésre. In: Névai László (szerk.): Polgári Eljárásjogi füzetek XI. - A polgári perbeli tárgyalás időszerű kérdései. Budapest, 1981, ELTE. 35. o. [a továbbiakban: Névai: A perhatékonyság.]
[64] Névai: A perhatékonyság. 39. o.
[65] Schleiffer: Elsőfokú eljárás. 439. o.
[66] Schleiffer: Elsőfokú eljárás. 439. o.
[67] Névai: A tárgyalás előkészítése. 221. o.
[68] Névai: A perhatékonyság. 37. o.
[69] Farkas József: A polgári peres eljárás átfogó újra-szabályozása. Magyar Jog, 1984, 1. sz. 45. o. [a továbbiakban: Farkas: A peres eljárás újraszabályozása.]
[70] Szilbereky Jenő: Megjegyzések egy készülő törvénytervezet előkészítéséhez. (A polgári eljárás újraszabályozása). Magyar Jog, 1984. 4. sz. 295-296. o. [a továbbiakban: Szilbereky: Megjegyzések.]
[71] Szilbereky: Megjegyzések. 297. o.
[72] Németh János: A polgári eljárásjog átfogó újraszabályozása a Magyar Népköztársaságban. In: Németh János (szerk.): Polgári eljárásjogi füzetek XIII. Gondolatok a Pp reformjához. 1985. 214-215. o.
[73] Névai: A perhatékonyság. 39. o.
[74] Névai László: XII. fejezet, A tárgyalás. In: Névai László és Szilbereky Jenő (szerk.): Polgári eljárásjog. Hatodik változatlan kiadás, Budapest, Tankönyvkiadó, 1980, 333. o.
[75] Móra Mihály: XII. Fejezet, A tárgyalás. In: Beck Salamon és Névai László (szerk.), Magyar Polgári Eljárásjog. Budapest, 1962, Tankönyvkiadó. 226. o. [a továbbiakban: Móra: A tárgyalás.]
[76] Farkas József: A tárgyalás elmulasztásának következményei; a következmények elkerülése és elhárítása a magyar polgári peres eljárásban. Magyar Jog, 1983. 2. sz. 126-127.
[77] Varga Gyula: X. Fejezet, A tárgyalás. In: Szilbereky Jenő (szerk.): Polgári eljárásjog I. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980. 275. o. [a továbbiakban: Varga: A tárgyalás]
[78] Varga: A tárgyalás. 275. o.
[79] Varga: A tárgyalás. 279. o.
[80] Móra Mihály: XII. Fejezet, A tárgyalás. In: Beck Salamon és Névai László (szerk.): Magyar Polgári Eljárásjog. Budapest, Tankönyvkiadó, 1962, 227. o. [továbbiakban: Móra: A tárgyalás]
[81] Móra: A tárgyalás. 227. o.
[82] Móra: A tárgyalás. 227. o.
[83] Névai: A Pp. reformjának kérdéséhez. 191. o.
[84] Névai: A Pp. reformjának kérdéséhez. 191. o.
[85] Varga Gyula: IX. fejezet, A tárgyalás. In: Szilbereky Jenő és Névai László (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata, 1. köt. Budapest, 1976, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó. 832. o. [a továbbiakban: Varga: A tárgyalás (magyarázat).]
[86] Móra: A tárgyalás. 227. o.
[87] Vö: Varga: A tárgyalás (magyarázat). 138. § 832. o.; Névai: A keresetindítás. 1974. 334-346. o.; Móra: A tárgyalás. 229-235. o.
[88] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 138. § 832. o.
[89] Móra: A tárgyalás. 228. o.
[90] Varga: A tárgyalás. 291. o.
[91] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 136. § 799. o.
[92] Schleiffer Pál: A tárgyalás. In: A magyar polgári perjog főbb kérdései. Budapest, 1953, Jogi- és Államigazgatási Könyv és Folyóiratkiadó. 90. o. [a továbbiakban: Schleiffer: A tárgyalás.]
[93] Pp. 138. §, BH 1961.2.2848, Varga: A tárgyalás. 291. o.
[94] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 138. § 832. o.
[95] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 138. § 832. o.
[96] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 138. §. 834. o.
[97] Móra: A tárgyalás. 231. o.
[98] Varga: A tárgyalás. 294. o.
[99] Móra: A tárgyalás. 231. o. és 239. o.
[100] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 136. § 800. o.
[101] Varga: A felek közreműködése. 180. o.
[102] Novák István: A rendelkezési elv új polgári perrendtartásunkban. Jogtudományi Közlöny. 1953, 4. sz. 161. o. [a továbbiakban: Novák: A rendelkezési elv.]
[103] Bacsó Ferenc: A polgári per szerkezete. In: A magyar polgári perjogfőbb kérdései. Budapest, 1953, Jogi- és Államigazgatási Könyv és Folyóiratkiadó. 46. o. [a továbbiakban: Bacsó: A per szerkezete.]
[104] Móra: A tárgyalás. 226. o.
[105] Móra: A tárgyalás. 237. o.
[106] Bacsó: A per szerkezete. 46. o.
[107] Novák: A rendelkezési elv. 161. o.
[108] Hámori Vilmos: Polgári eljárásjoguk módosításának kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1966, 8-9. sz. 457. o.
[109] Lásd: Benkő: Döntvénytár. 352. o.
[110] Móra: A tárgyalás. 237. o.
[111] Novák István: A polgári peres eljárás gyorsításának és egyszerűsítésének néhány kérdése. Jogtudományi Közlöny. 1965, 11. sz. 558-559. o. A cikk írója szerint a "formalizmus kiküszöbölése", mint indok, mely mentén a jogalkotó elvetette a Tc.-ben alkalmazott mulasztási ítéletet helytelen. Az egész perrend a formalizmus talaján áll, határidőkkel, jogkövetkezményekkel. Példakánt hivatkozik a fellebbezési határidőre (15 nap), mely elmulasztása szintén az ügy érdemére kiható hatással lehet, illetve a fizetési meghagyás intézményére.
[112] Vö: Varga: A felek közreműködése. 184. o.
[113] Németh: A polgári perjogunkfejlődése. 294. o.
[114] Varga: A bírósági meghagyás. 150. o.
[115] Szilbereky Jenő: A polgári eljárás módosítása. Magyar Jog, 1973, 1. sz. 3. o. [a továbbiakban: Szilbereky: A Pp. módosítása.]
[116] Szilbereky: A Pp. módosítása. 4. o.
[117] III. Ppn. indokolás a 23. §-hoz. Elérhető: www.uj.jogtar.hu. weboldalon. A Wolters Kluwer Kft. által üzemeltetett jogtár.
[118] Varga: A bírósági meghagyás. 151. o.
[119] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 136. § 807. o.
[120] Varga: A bírósági meghagyás. 148-149. o.
[121] Varga: A bírósági meghagyás. 149. o.
[122] Farkas József: A tárgyalás elmulasztásának következményei; a következmények elkerülése és elhárítása a magyar polgári peres eljárásban. Magyar Jog, 1983, 2. sz. 129. o. [a továbbiakban: Farkas, A tárgyalás elmulasztása.]
[123] A III. Ppn. általános indokolása.
[124] Pp. 125. § (4) A feleket az idézésben fel kell hívni, hogy az ügyre vonatkozó okiratokat a tárgyalásra hozzák magukkal, az alperest pedig arra is figyelmeztetni kell, hogy a kereseti kérelemre legkésőbb a tárgyaláson nyilatkoznia kell, s elő kell adnia a védekezésének alapjául szolgáló tényeket és ezek bizonyítékait, az ügyre vonatkozó okiratait pedig be is kell mutatnia. Az idézésben arra is utalni kell, hogy az alperes a nyilatkozatát már a kitűzött határnap előtt benyújthatja vagy jegyzőkönyvbe mondhatja [94. § (4) bek.]. Az írásbeli nyilatkozat másodpéldányát, illetőleg az arról készített jegyzőkönyv másolatát a bíróság a felperesnek haladéktalanul kézbesítteti, ha pedig erre már nincs elegendő idő, azt a tárgyaláson adja át.
[125] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 138. § 804. o.
[126] Farkas: A tárgyalás elmulasztása. 131. o.
[127] Farkas: A peres eljárás újra-szabályozása. 45. o.
[128] Móra: A tárgyalás. 232. o.
[129] Móra: A tárgyalás. 232. o.
[130] Móra: A tárgyalás. 233. o.
[131] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 136. § 800. o.
[132] Móra: A tárgyalás. 233. o.
[133] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 143. § 840. o.
[134] Lásd: Benkő: Döntvénytár. 352. o.
[135] Farkas: A tárgyalás elmulasztása. 127. o.
[136] Móra: A tárgyalás. 228. o.
[137] Móra: A tárgyalás. 231. o.
[138] Varga: A tárgyalás. 279. o.
[139] Varga: A tárgyalás (magyarázat). 141. § 836-837. o.
[140] Fchleiffer: A tárgyalás. 94. o.
[141] Névai: A keresetindítás. 1974. 305. o.
[142] Névai: A keresetindítás. 1980. 249. o.
[143] Névai: A keresetindítás. 1974. 306. o.
[144] Névai: A keresetindítás. 1980. 248. o.
[145] Névai: A kereset és a keresetlevél. 210-211. o.
[146] Névai: A keresetindítás. 1980. 249. o.
[147] Novák: A rendelkezési elv. 160. o.
[148] Novák: A rendelkezési elv. 161. o.
[149] Novák: A rendelkezési elv. 161. o.
[150] Novák: A rendelkezési elv. 161. o.
[151] Solt Kornél: Az elsőfokú ítélkezés korlátai a polgári perben. Jogtudományi Közlöny, 1965, 6. sz. 237. o.
[152] Lásd: Benkő: Döntvénytár. 352. o.
[153] Schleiffer: Egyéves az új Pp. 90. o.
[154] Névai: A Pp. reformjának kérdéséhez. 191. o.
[155] Beck Salamon: A szocialista rendelkezési elv és a keresetleszállítás. Magyar Jog, 1958, 12. sz. 370-371. o.
[156] III. Ppn. indokolás a 24. §-hoz. Elérhető: www.uj.jogtar.hu. weboldalon. A Wolters Kluwer Kft. által üzemeltetett jogtár.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőjelölt, Budapest.
Visszaugrás
