"Nem büntethetünk valakit olyan kötelesség megszegése miatt, amit még leírni sem tudunk!"
"A bűnmegelőziés ellenőrzésnek mind a mostani, mind pedig a tervezett szabályozásából az derül ki, hogy az illető sorsa teljesen közömbös, valójában a rendőrség adatszerzési lehetőségeit kívánja a jogalkotó kibővíteni."
A kutató alapvető kötelessége az önmarcangoló kételkedés. Az egyébként tetszetős, magyarázó erejű elméletek is összeomolhatnak, ha a vizsgálat tárgyával való összevetés helyett valaki csupán a tételeit alátámasztani látszó elemeket ragadja ki a valóságból. Éppen ezért szükséges, hogy az ember mindenekelőtt azt keresse, fenntarthatók-e korábbi megállapításai az újabb fejlemények ismeretében, nem jelentek-e meg olyan újabb elemek, tendenciák, amelyek cáfolják a korábban felismerni vélt igazságok létezését.
E tanulmány szerzője évekkel ezelőtt arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon az alapvető jogok korlátozása, leépítése van napirenden a vélt vagy valós közhatalmi érdekek előmozdítása céljából. A későbbiekben ki fog derülni: a kormány javaslata a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról, népszerű nevén: a maffiatörvény bőségesen kínál anyagot ennek a tételnek az alátámasztására. Éppen ezért szükséges mindenekelőtt arra a kérdésre választ keresni, hogy valóban ennyire egyértelmű-e a jogfejlesztés iránya, nem fedezhetünk-e fel ellentétes törekvéseket, netán az alkotmányos jogállamiság erősítésére irányuló erőfeszítéseket.
El kell ismerni: vannak ilyenek az anyagban. Magam is kifogásoltam például azt a rendelkezést, amely szerint a rendőri előállítás okát csak külön kérelemre kell közölni az érintettel. Nos, a mostani javaslat kétségtelenül közelíti az elvárásokat a hazai és európai szinthez, megkövetelvén az okok mérlegelés nélküli közlését. Telhetetlenek lennénk, ha az Emberi jogok európai egyezménye 5. cikkében foglaltak szerint a tájékoztatás haladéktalanságát is belekövetelnénk a módosításba. Tény, hogy a javaslat e pontjának elfogadása esetén az egyezménnyel való kifejezett ütközés megszűnne, a haladéktalanság pedig értelmezés útján megállapítható volna, hiszen az európai egyezmény része hazai jogunknak. Csak az a baj, hogy a rendőrökre ma még nem jellemző a rendszertani jogértelmezés következetes alkalmazása. Másrészt viszont az európai elvárások teljesítése úgy is megoldható lett volna, ha a rendőrségi törvény vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezik, ekkor ugyanis a maga közvetlenségében érvényesülne az 5. cikk előírása. Mindezzel együtt értékelni kell a maffiatörvény előkészítőinek e ponton is megnyilvánuló szándékait. Ugyanilyen fontosnak tartom azokat a szövegrészeket, amelyek a nyilvánvalóan politikai szintről érkező általános megfogalmazásokat (például "a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozható") jogilag értelmezhetővé, megragadhatóvá próbálják tenni. Ezek valóban garanciát jelentenek a szélsőséges önkénnyel szemben. Elismerést érdemel az adatkezelésre vonatkozó javaslatok egy része is, amelyek mögött itt-ott felsejlik az adatvédelmi ombudsman néhány ajánlása.
A mondottak szerint mindenképpen dicséret illeti a kodifikátort, aki - szemben az előző kormány (egyébként személyileg nem, csak közvetlen vezetésében eltérő) apparátusának professzionálisan is csapnivaló lépéseivel - megpróbálta szakmailag a legjobbat kihozni az ügyből. Ez azonban ebben az elvárásrendszerben eleve kudarcra volt ítélve. Következésképpen az erőfeszítések méltánylása mellett is ki kell mondani: a maffiatörvény javaslata a pozitívumok ellenére technikai szinten is tovább rombolja az alkotmányos jogállamiságot, fokozva az alapjogok érvényesítése szempontjából is elfogadhatatlan káoszt, legalábbis a rendvédelemre vonatkozó szabályozás terén.
Baj van már a cím, a megfogalmazott cél és a tartalom egymáshoz való viszonyával is. A többszörösen hangsúlyozott törekvésekkel ellentétben ugyanis az anyag legtöbb pontjában egyáltalában nincs szó a szervezett bűnözéssel szembeni harc fegyvertárának alakításáról. Másképpen fogalmazva: a szervezett bűnözés mumusával való ijesztgetés hatására építve valójában közrendvédelmi szabályokat akar a jogalkotó létrehozni, illetve módosítani, ahogyan néhány alcím magában az anyagban is jelzi. Márpedig a közrendvédelem a hatályos szabályozás szerint határozottan elkülönül a bűnözés elleni harc szférájától (1974. évi 17. tvr., 2. §). Ezt még akkor sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha ugyanabból a törvényerejű rendeletből megtudjuk: az állam- és közbiztonságra a legna-
- 99/100 -
gyobb fenyegetést a veszélyes ebek tartása és szaporítása jelenti - a Kuncze-korszak egyik jogalkotási gyöngyszemeként végrehajtott módosítás nyomán. Természetesen nem kizárt, hogy a közrendvédelem egyes kérdései közvetlenül összefüggnek a szervezett bűnözés megnyilvánulásaival, ezt azonban meggyőzően kellene indokolni. Az üzletek működésével kapcsolatos elképzelésekben például a vezető vagy foglalkoztatott részéről a vendéggel szemben megvalósított rablás nem jellemző a szervezett bűnözésre. A prostitúciót érintő szabályok elsősorban az utca rendjének védelmét célozzák, ami nyilvánvalóan nem a jelenség kétségkívül meglévő szervezett bűnözési kapcsolatait ragadja meg.
Általánosságban is elmondható, hogy a maffiatörvény javaslata semmiféle szilárd tartalmi vázra nem helyezhető, már az alapul szolgáló 1097/1998. (VII. 24.) Korm. határozatban sem fedezhető fel átgondolt koncepció. A határozatban foglalt javaslatok egy részének vajmi kevés köze van a szervezett bűnözéshez. Semmiféle indok nem ismeretes például arra vonatkozóan, hogy az ügyészség kormány alá rendelése mennyiben segítené a kitűzött cél elérését. A politikai kapcsolatok szükségszerű kezdeményezése a szervezett bűnözés részéről ebben a tekintetben éppen az ügyészi függetlenség mellett szól, amint arra számos külföldi példa, így az USA független ügyészi intézménye is utal. A kormány irányítása mindamellett indokolható alkotmányjogi érvekkel, ezeknek azonban a szervezett bűnözéshez semmi közük nincs.
A továbbiakban a javaslat szerkezetét követve szólok az érdemi megoldások és változtatások tervezett módjáról, kivéve az idegenrendészeti és adatkezelési fejezeteket, amelyekkel külön tanulmányok foglalkoznak.
Az 1097/1998. (VII. 24.) Korm. határozat még csupán a kábítószerrel való visszaélés színhelyéül szolgáló szórakozóhelyek igazgatási úton történő bezárását kívánta lehetővé tenni, azt is csupán tettenérés esetén. A maffiatörvény javaslata ehhez képest igencsak kiterjesztené az ilyen beavatkozás hatókörét és jogalapját. Elképzelhető, hogy ezzel a kodifikátor a diszkriminációmentességet próbálta biztosítani, valójában azonban a vállalkozási szabadság alkotmányellenes korlátozását teremtené meg. Az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összhangban számos döntésében rámutatott arra, hogy a vállalkozáshoz, valamint a munkához és foglalkozáshoz való jog alapjognak minősül [lásd pl.: 41/1995. (VI. 17.) AB határozat]. Mint ilyen nem korlátozhatatlan, azonban minden megszorításnak ki kell állnia a szükségességi és arányossági teszt próbáját, ki kell továbbá elégítenie a jogállamiságból fakadó egyéb követelményeket, a jogbiztonság alapvető feltételeit. A javaslat ebből a szempontból rendkívül aggályos.
Rá kell mutatni mindenekelőtt arra, hogy az alapjogok korlátozásában a célnak specifikusnak kell lennie. Ebből a szempontból a kormányhatározat még jobb volt, mint az elkészült törvényjavaslat. Megengedhető ugyanis a célszerű és arányos korlátozás a közbiztonság védelmében, de pontosan meg kell mondani, milyen veszélyeket milyen eszközökkel kívánunk elhárítani. Márpedig a kábítószerek kereskedelmének visszaszorítása a szállodában elkövetett tiltott kéjelgés megakadályozásával nem nevezhető egynemű, de még ugyanolyan súlyú érdeknek sem. Éppen ezért ezeknek - és még sok minden másnak - a vállalkozás szabadságát a legdurvábban érintő hatósági fellépéssel való együttes szembeállítása alkotmányellenes.
A jogállamiság követelményéből fakad mindenekelőtt, hogy az állami beavatkozást olyan korlátok közé kell szorítani, amelyek kizárják vagy a feltétlenül indokolt mértékre csökkentik a jog alanyainak kiszolgáltatottságát [32/1991. (VI. 6.) AB hat.]. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság 56/1991. (XI. 8.) határozatában világosan kimondta: "A jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket". Témánk szempontjából az elhárítani kívánt veszélyek közül egyeseknek a beavatkozás és a jogkövetkezmények súlyával való aránytalansága mellett e kiszámíthatóság hiánya vet fel komoly problémákat.
A jegyző a javaslat szerint a büntető vagy szabálysértési eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évig ideiglenesen bezárathatja azt az üzletet, ahol annak működésével összefüggésben - egyebek mellett - az üzlet üzemeltetőjével vagy foglalkoztatottjával szemben, illetve az üzlet szolgáltatását igénybevevő magatartásával összefüggésben üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság, kerítés, visszaélés kábítószerrel, kóros szenvedélykeltés bűncselekménye, illetőleg tiltott kéjelgés vagy szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalmát sértő szabálysértés elkövetése miatt büntető-, illetve szabálysértési eljárás indult. Az üzlet működési engedélyét vissza kell vonni, ha a szabálysértési vagy nyomozó hatóság a jogsértés jogerős megállapítását követően erre javaslatot tesz.
Jó volna mindenekelőtt, ha a büntetőeljárást nem a cselekmények elkövetése, hanem azok alapos gya-
- 100/101 -
núja esetén indítanák meg. A kettő között ugyanis óriási különbség van, méghozzá a jogtörténet tanúsága szerint nem is kizárólag elméleti. Éppen ezért indokolatlanul súlyos az ideiglenes bezárásnak a nyomozás, illetve szabálysértési eljárás megindításához való kapcsolása. A valóságban - ezt mindenki tudja - az egy évig is tartható szünet a kisvállalkozók, de még közepes cégek esetében is a tönkremenetellel egyenértékű. Ha bármilyen okból mégis elfogadná az Országgyűlés ezt a javaslatot, akkor az - csak az alkotmány sérelme nélkül - a téves döntés miatti teljes kompenzáció kimondása mellett vezethető be. Fokozottan igaz ez az engedély visszavonásának lehetőségére. A rendőrségi elbírálási hatáskörbe tartozó szexuális szabálysértésnek például "az üzlet szolgáltatását igénybevevő magatartásával összefüggésben" való elkövetése, de a többi eset is megnyitja a lehetőséget arra, hogy a konkurencia, netán a szervezett bűnözés ellen bűncselekmények elkövetése útján is küzdő fedett nyomozó idézze elő a bezárás feltételeinek megvalósulását. Az önkényt és a korrupció veszélyét csak fokozza, hogy a rendőrség eltekinthet az ideiglenes bezárás -egyébként jegyzői hatáskörbe tartozó - alkalmazásától vagy az engedély visszavonásának a jegyzőt kötelező kezdeményezésétől. Alternatív szankcióként ugyanis ötszázezer forinttól egymillió forintig terjedő közrendvédelmi bírság is kiróható az üzemeltetőre, amelyet a rendőrség határozatában megjelölt számlára kell befizetni. A pénz közérdekű célra való felhasználásáról a kormány rendelkezik.
Annál érthetetlenebb ez a szabályozás, mivel van olyan intézményrendszer, amelyen belül a mostani javaslatban felvetett problémáktól elvileg semmiben sem különböző helyzetek kezelése sokkal elfogadhatóbb módon jelenik meg. Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 8. §-ának (1) bekezdése kimondja: "Ha ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy az üzlet vagy az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytatók a jogszabályokban foglalt előírásoknak nem felelnek meg, illetve azokat nem tartják be, a jegyző az üzletet az észlelt hiányosság megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra ideiglenesen bezárathatja". Tehát nem egy évig, másrészt mód van a konkrétan megjelölt hiba kijavítására. Nyilvánvaló, hogy a maffiatörvény javaslata egyebek mellett azért nem él ezzel a módszerrel, mert nem tudja körülírni azokat az intézkedéseket, amelyeket az üzlet üzemeltetőjének meg kellene tennie felelőssége körében. Csakhogy nem büntethetünk valakit olyan kötelesség megszegése miatt, amit még leírni sem tudunk! Az objektív felelősségnek a vétlenül elszenvedett kár megtérítése érdekében helye lehet, de ilyen zavaros bűnüldözési érdekek szolgálatában soha.
Valószínűleg a törvényjavaslat előkészítői is érezték a talaj ingoványosságát, ezért csempészték az értelmező rendelkezések közé azt a meghatározást, amely szerint az üzlet működésével csak az a cselekmény függ össze, amelyet legalább a rendes üzletmenet biztosítása érdekében szükséges intézkedés elmulasztása tesz lehetővé, ha az üzemeltetőnek az felróható, vagy foglalkoztatottja hibájáról tud. A magyar nyelv jogilag is indokolatlan kifacsarásán túlmenően ez a definíció sem teszi kiszámíthatóvá az állami beavatkozást. Erre kizárólag a számonkérhető elővigyázatossági intézkedések tételes, pontos meghatározása jogosíthatná fel a közhatalmat. Nyilvánvaló, hogy az önkénnyel szemben a bírói út sem védi meg a vállalkozót, hiszen a bíróság csak a jogszerűség kérdésében dönthet, a jegyzői hatáskör mögé bújtatott rendőri túlhatalom (nem szabad figyelmen kívül hagyni a szervezett bűnözés ellen, de annál szélesebb körben is legálisan alkalmazható titkos eszközök szerepét) ellen semmiféle védelmet nem tud nyújtani.
Az alcím itt is beismerő vallomás: a tervezett szabályozásnak annyi köze van a szervezett bűnözés elleni küzdelemhez, mint bármi másnak. Az anyag előkészítésének alapjául szolgáló kormányhatározat nem is tesz róla említést, holott megalkotásakor már készen állt a témát érintő törvényjavaslat.
Önmagában véve az elképzelések elvi magva megítélésem szerint elfogadható. Ennek lényege az egyébként is irreális tiltás feloldása, és a jelenségnek lehetőleg elviselhető keretek közé való szorítása. Az előírások zöme közvetlenül az utcai prostituáltakat érinti, akik nyilvánvalóan vagy sehogyan, vagy esetleg a legalacsonyabb szinten kapcsolódnak a maffiózók birodalmához. Igaz, a javaslat szerint tilos volna írásban, kép- vagy hangrögzítő, illetve más berendezés útján szexuális szolgáltatást felajánlani, hirdetni, vagy ilyen cselekményekben közreműködni. Ez már érintené a call-girl-ök munkáját is. Itt azonban éppen a szabályozás logikája sérül, hiszen aligha vitatható, hogy a telefonos megrendelés az egyik legdiszkrétebb forma, aminek alapjául szolgálhat egy ugyancsak kevésbé hivalkodó hirdetés. Ugyanakkor a tilalom csupán a testi érintkezést is igénylő kapcsolatra irányadó, vagyis a telefonos távszexre nem. Márpedig a hirdetések ez utóbbi műfajban közismerten szóki-
- 101/102 -
mondóbbak, míg a hagyományos szolgáltatások körében elegendő lehet egy halvány utalás, vagy éppen csak egy - tipikusan női - név, esetleg néhány számmal kiegészítve. Ha tehát az az álláspont, hogy a prostitúció mint magatartásforma önmagában nem jogellenes, akkor a hirdetésre és az adathordozókra vonatkozó tilalom teljesen logikátlan. Amellett teljesen nyilvánvaló, hogy betarthatatlan. Itt tehát a jogalkotó lényegében ugyanazt a helyzetet hozza létre, amelyet az elvi megoldással elhárítani kíván: kikényszeríthetetlen, illetőleg szükségszerűen önkényes jogalkalmazásra vezető szabályokat alkot.
Teljes mértékben indokolt, hogy a települési önkormányzatok, Budapesten a fővárosi közgyűlés a kerületekkel egyeztetve határozza meg a prostitúció gyakorlásának konkrét feltételeit, korlátait. Csak az a kérdés, ki ellenőrzi e szabályok betartását. A rendőrség szabálysértések miatt eljárhat, sőt ez kötelessége is, egyébként azonban az önkormányzati rendelet a testület számára nem jogszabály. Az önkormányzat viszont nem hozhat létre az alapjogokat is érintő módon működő rendészeti szervezetet.
A bűnmegelőzési ellenőrzés tipikus példája a vélt rendőri érdekeket nem csupán az alkotmányos értékek, hanem a valódi szakmai követelmények elé is helyező jogalkotásnak. Mindenképpen figyelmet érdemel ez a szabályozási kísérlet, hiszen a bűnmegelőzést egyébként rendőrségi alapfeladatként meghatározó 1994. évi XXXIV. - rendőrségi - törvény egyetlen kifejezetten prevenciós intézményként kívánta bevezetni. Az eszköztár legtöbb további darabja egyidejűleg szolgálja a bűnüldözést és a megelőzést, ami önmagában is aggályos.
Általánosságban elmondható, hogy a bűnmegelőzési ellenőrzéssel rokon intézményt a fejlett polgári demokráciák többségében nem találunk. A börtönből szabadult személyt ugyanis megilletik mindazok az alapvető jogok, amelyek a többi polgárt. A volt elítéltet általában nem szabad, de nem is célszerű korlátozni szabadságában, ezzel ugyanis a visszailleszkedés gyakran még nehezebbé válik. Lényegében ezt a gondolatot fogalmazza meg a spanyol alkotmány 25. cikkének (2) bekezdése: "A szabadságvesztés büntetések és a biztonsági intézkedések célja az elítéltek átnevelése és a társadalomba való beilleszkedésük elősegítése, ezért nem alapulhatnak kényszermunkán. A börtönbüntetést letöltött személyt megilletik mindazok az alapvető jogok, amelyeket a jelen cím tartalmaz, kivéve azokat, amelyeket egyértelműen korlátoz a bűnösséget kimondó ítélet, a büntetés tartalma és a büntetés-végrehajtási törvény. Minden esetben joga van fizetett munkára és megfelelő társadalombiztosítási juttatásokra, valamint a kulturális fejlődésre és személyisége teljes kibontakoztatására". A mondottaknak megfelelően a próbaidő, illetve a feltételes szabadság tartamára korlátozza a segítséggel összekapcsolt ellenőrzést Svájc és Ausztria, ezen túlmenően az érintett beleegyezését is megkívánják Angliában és Walesben. Az 1994-es új francia Btk. is csak feltételes elítélés esetén engedi meg a hatósági fellépést. A magyar bűnmegelőzési ellenőrzéssel bizonyos rokonságot mutat a német magatartás-felügyelet, amely az 1973-as második büntetőjogi reformtörvény alapján lényegében a hatástalannak bizonyult rendőri felügyelet intézménye helyébe lépett. Vannak azonban lényeges különbségek is a két ország megoldásai között. Mindenekelőtt arra kell utalni, hogy Németországban ez az intézmény magába foglalja a beilleszkedés támogatásának elemeit is, nincs tehát összeütközés igazságügyi vagy bármilyen más intézkedésekkel.
A jogrendszer egységének követelményét is félresöprő bűnmegelőzési ellenőrzés Magyarországon eredetileg is teljesen átgondolatlan jogintézményként jött létre. A legnagyobb probléma az, hogy durván konkurál a pártfogó felügyelettel, amelyet speciális esetek mellett a Btk. 82. §-ának (2) bekezdése alapján akkor lehet - kivételesen! - elrendelni, ha az elítélt a szabadságvesztést kitöltötte, újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése és az érintett személynek a társadalomba való beilleszkedése érdekében irányításra és ellenőrzésre van szüksége. A rendőrségnek egyébként széles körben vannak lehetőségei, egyben kötelezettségei a felügyelet végrehajtásában. Ha pedig a jogalkotó egyszer kivételképpen engedélyezte a büntetés kiállása utáni ellenőrzést, akkor logikus, hogy minden más esetben tilos súlyos korlátozásokat kilátásba helyezni a volt elítélttel szemben. A két intézmény (pártfogó felügyelet és bűnmegelőzési ellenőrzés) tartalmi összehangolása nélkül nem oldhatók fel az elfogadhatatlan ellentmondások.
Hangsúlyozni kell, hogy a pártfogó felügyelet és a bűnmegelőzési ellenőrzés közötti különbségek nem csupán technikaiak, hanem koncepcionálisak. Az előbbi kifejezetten a társadalmi beilleszkedést segíti, az ellenőrzés mellett támogató jellegű intézkedésekkel is. A bűnmegelőzési ellenőrzés során ezzel szemben mindössze az a kívánalom, hogy a beilleszkedést ne akadályozza. Óriási különbség, méghozzá nem csupán elviekben. A rendőrségi törvény [85. § (1) bek.] jelenleg ugyanis kifejezetten tiltja, hogy az érintett személynek bármiféle felvilágosítást adjanak a feltárt adatokról. De hát nem úgy lehet a potenciális elkövetőt logikus módon visszatartani, ha figyelmeztetjük: tudjuk, amit tudunk? A bűnmegelőzési ellen-
- 102/103 -
őrzésnek mind a mostani, mind pedig a tervezett szabályozásából az derül ki, hogy az illető sorsa teljesen közömbös, valójában a rendőrség adatszerzési lehetőségeit kívánja a jogalkotó kibővíteni. Erre pedig ez az ellenőrzés a legkevésbé sem alkalmas, hiszen egy komoly szervezett bűnöző az általa ismert rendszabályok hatálya alatt nyilvánvalóan nem fog hasznos adatokat szolgáltatni, a profi szervezetek pedig elhatárolják magukat tőle.
A bűnmegelőzési ellenőrzés egyetlen valódi szerepe abban áll, hogy jogszerűvé teszi a rendőrség bármikori belépését, illetőleg behatolását az ellenőrzött személy lakásába, lakóhelyére vagy ismert tartózkodási helyére. A javaslat ezt kiegészíti a bírói engedélyhez nem kötött titkos eszközök használatára való felhatalmazással. Csakhogy ezeket bűnmegelőzési célból bárkivel szemben be lehet vetni. Ha pedig az ellenőrzött személy várhatóan nem követ el bűncselekményt, akkor a rendszabályt is meg kell szüntetni. A tervezett kiegészítés tehát értelmetlen.
A javaslat áttekintése alapján megállapítható, hogy a kodifikáció során határozottan érzékelhető alkotmányossági és jogtechnikai javítási szándék ellenére az anyag nem tud kilépni a rendvédelmi jogalkotás 1994 óta egyre mélyebben kivájt medréből. Folytatódik a jogterület elhatárolódása az alkotmányos elvekhez közelebb álló szabályoktól, amit egyebek mellett a legáltalánosabb fogalmak (közterület, üzlet, stb.) önkényes újraértelmezése útján valósít meg a jogalkotó. Számos esetben a rendvédelmen belül, de még az ugyanazon minisztérium által előkészített rendelkezések között is teljesen indokolatlan eltéréseket észlelünk (például a rendészet felfogása az idegenrendészeti és a rendőrségi törvényben). Mindez természetesen a jog uralmától az emberek uralma felé tereli a hatalomgyakorlás súlypontját.
Az üzletek működésével összefüggő egyes közrendvédelmi szabályok jogállamban megengedhetetlen módon szolgáltatnák ki a vállalkozók jelentős csoportját mind a konkurencia és a szervezett bűnözés mesterkedéseinek, mind pedig a hatóságok önkényének. Érzékelhető a rendőrség behatolása a közigazgatás nem közbiztonság-védelmi területeire, egyben térnyerése a közhatalom gyakorlásának intézményrendszerében.
A prostitúcióra vonatkozó alapelképzelés helyeselhető, csak éppen igen kevés köze van a szervezett bűnözés elleni harchoz. Ugyanakkor a jelenség reálisabb szemléletével együtt kikényszeríthetetlen tiltások is megjelennének, amelyek csak önkényes jogalkalmazáshoz vezethetnek. Időzített bomba az önkormányzatok nyilvánvalóan konfliktusokat gerjesztő hatásköre a konkrét keretek kijelölésére, miközben a rendőrség jogszerűen nem is segíthet a rendeletek végrehajtásában.
A bűnmegelőzési ellenőrzés intézményének eredetileg sem volt értelme, a javaslat elfogadása után sem lesz. Az egyetlen konkrét hatáskört, a rendőrnek az ellenőrzött lakóhelyére történő belépését egyszerű törvényi szabályozással meg lehetne adni. Minden más csak sok hűhó semmiért. Az egész csak egy valamire jó. Arra tudniillik, hogy a bűnüldözés későbbi kudarcait újabb jogalkotási manőverekkel jóvátenni igyekvő kodifikáció majd felfedezheti: lám-lám van egy szinte üres jogintézményünk, töltsük meg mindenféle tiltásokkal és magatartási szabályokkal. No meg persze az időtartamot is van még hova emelni a mostani egy évről.
Tudom, megállapításaim vitathatók. Éppen ezért jó, hogy programja értelmében a mostani kormány körültekintő hatásvizsgálat nélkül már nem alkot, nem is kezdeményez jogszabályt. A tények alapos feltárása és mélyreható elemzése talán módosítja, esetleg meg is cáfolja tételeimet. Sajnos azonban eddig a kérdéseket a további viták és gondolkodás megalapozása céljából ismertető közleményt (zöld könyv), de még a kormány álláspontját részletesen, adatokban és érvekben gazdagon kifejtő publikációt (fehér könyv) sem sikerült beszereznem. Csak Fehér Füzet van, de az valami egészen másról szól. ■
Visszaugrás
