Minél többet elmélkedünk az igazság és igazságosság kettőséről, annál több gondolati ösvényt szükséges bejárni, s elmerülve a vonatkozó szakirodalomban, egyszer csak óhatatlanul azon kaphatjuk magunkat, hogy e fogalmakat megcsonkítottuk és absztrakt módon, önmagukban értékeljük. Büntető eljárásjogi szempontból azonban úgy gondolom, hogy tévúton járunk, ha elvont igazság vagy igazságosság fogalmakat keresünk. Helyette ezek között az összefüggést érdemes vizsgálni, mégpedig az "igazság kiszolgáltatásának" szabályozott rendszerén, mint szűrőn keresztül, a büntető igazságszolgáltatás primér funkciójának szem előtt tartásával. Mindez azért fontos, mert a büntető igazságszolgáltatás nem egy "légüres térben" mozog, annak funkciója van, mégpedig a társadalom rendezett együttélésének biztosítása. Amennyiben bűncselekmény elkövetése útján e rend sérül, úgy az a cél, hogy a megbomlott emberi kapcsolatokban valahogyan igazságot tegyünk. Ez a büntetőeljárás igazságos, megnyugtató lezárásával lehetséges, melynek alapja az igazságkeresés, annak megállapítása, hogy mi történt.
A következőkben nem kívánok tehát állást foglalni sem igazságosság, sem igazság mellett önmagában; írásom nem filozófiai, etikai vagy teológiai megközelítésben foglalkozik a büntetőperbeli igazság, igazságkeresés és ezzel összefüggésben az igazságosság kérdésével. Ehelyett az egyes jogcsaládok büntető igazságszolgáltatási rendszerén keresztül kísérlem meg az igazságkeresés és az igazságosság közötti interferenciát felvázolni, valamint megvizsgálni azt, hogy mely garanciákat tekintik követendőnek a végső, igazságos cél elérése érdekében. Szükségszerűen merül fel a kérdés, hogy vajon az egyik igazságkeresési megoldás lehet-e jobb, szolgálhatja-e hatékonyabban az igazságos célt, a büntető igazságszolgáltatás primér funkcióját, mint a másik?
Abban a tekintetben egységesnek mutatkozik a szakirodalom, hogy a büntetőeljárásbeli igazság felderítésével kapcsolatban eltérő elvek mentén - gyakorlatilag két nyomvonalon - szerveződnek az egyes jogrendszerek, melyeket a szerzők e rendszerek egyes eltérő, speciális tulajdonságai alapján különböző elnevezésekkel illetnek: angolszász és kontinentális; akkuzatórius és inkvizitórius; adverzális és nem adverzális rendszerek, vagy kooperatív és hierarchikus rendszerek.
Azt elöljáróban fontos hangsúlyozni, hogy e modellek nemzetközi viszonylatban tisztán nem jelennek meg. Az angolszász büntetőeljárási rendszereket az akkuzatórius rendszerhez lehet közelebb állónak tekinteni, a kontinentális büntetőjogi rendszerek pedig leginkább egy vegyes rendszerhez hasonlíthatók, de minden esetben keverednek az eredetileg inkvizitórius és akkuzatórius modellek jellemzői.[2] Bárd Károly megállapítása szerint eredetileg e két rendszer egymáshoz való viszonya "ellenállással" jellemezhető, ami egyébként érthető, hiszen az alkotmányos intézményekre, törvényhozásra, bíróságokra vagy közigazgatási intézményekre vonatkozó szabályozásnak épp az a lényege, hogy elosztja a hatalmat e szereplők között, és azokon belül. Ebből következően egyes átültetési kísérletek mind magával rántanák a már kialakult struktúrát.[3] Mára természetesen jóval árnyaltabb a kép, összehasonlító vizsgálata eredményeként Bárd is hangsúlyozza, hogy a két rendszer közeledett egymáshoz és az eljárásjogi megoldások transzplantálását illető szkepszis nem igazolódott. Sőt, több szerző is arra figyelmeztet, hogy a "rendszeridegen" elemek jelenléte kívánatos is, hiszen azok alkalmasak lehetnek megfelelő ellensúlyt képezni az egyes rendszerek gyengeségeivel szemben.[4]
A büntetőeljárás, a büntető igazságszolgáltatás az állam vállalása, amellyel kapcsolatban az állam azonban eldöntheti, hogy ebben milyen részt kíván vállalni. Az egyik lehetséges módszer, amikor az állam magára vállalja a büntetőigény érvényre juttatását és eldöntését is - ez a kontinentális, a hivatásos eljárás felfogása. A másik, amikor az állam csupán a büntetőigény érvényre juttatását vállalja, annak eldöntése viszont polgáraira tartozik - ez az angolszász, a félig hivatásos eljárás.[5] Nem kívánom ugyanakkor valamennyi eljárási mozzanatot érintően elemezni a különböző rendszereket, pusztán vázlatosan utalok a büntetőeljárásbeli igazságkeresés szempontjából eltérő elgondolásokra, az egyes eljárási rendszerek mögött
- 711/712 -
meghúzódó alapvető elvekre; és ezekkel kapcsolatban általános megállapításokat fogalmazok meg. Alapvető jelentősége a tények felderítése tekintetében megállapítható azon megfontolásoknak van, amelyek szerint az angolszász jogcsaládok eljárási hagyományai alapján a felek által, míg a kontinentális jogcsaládok esetében a hatóságok által uralt büntetőeljárásról beszélhetünk. Lippke a különbséget úgy ragadja meg, hogy az előbbi elgondolás szerint a büntetőeljárás elsődleges funkciója a kialakult konfliktus rendezése, és nem az igazság feltalálása az egyénekkel szemben emelt vád tekintetében.[6]
Mirjan Damaska[7] arra mutat rá, hogy azon büntetőeljárásokban, ahol kizárólag a résztvevők alakíthatják az eljárás menetét - mint az angolszász megoldás szerint - ott voltaképpen egy "versengésről" van szó a vád és a védelem között; míg ellenkező esetben, ha elsősorban a hatóságok feladata az eljárás menetének alakítása - mint a kontinentális megoldás szerint -, úgy e folyamat középpontjában a bűncselekmény körülményeinek kivizsgálása áll. E jellemzők alapján nevezi egyébként az első megoldás alapján működő eljárási rendszereket kooperatívnak; míg az utóbbi elvek alapján működő rendszereket hierarchikusnak; amely jelzőket jelen vizsgálat tárgyára tekintettel a továbbiakban én is így kívánok használni.[8]
Szakszerűség
A hierarchikus elvek mentén szerveződő eljárási rendszerekben az állami büntetőhatalom igazolását annak szakszerűsége nyújtja, éppen ezért nincs esküdtbíráskodás, és ezért meghatározó a hivatásos bíró, a nyomozati eljárás, és az "akta" ismeretének szerepe a bizonyítás lefolytatásában.[9] A hatóságok által történő vizsgálódást és az állam büntetőpolitikájának végrehajtását helyezi tehát fókuszba. Ehhez azonban szükséges a valós tények megállapítása, azaz, hogy pontosan megállapíthatóvá váljon az, hogy mi is történt a múltban a bűncselekménnyel összefüggésben.[10]
E rendszerek a vizsgálódás kötelezettségét tehát a pártatlan hatóságokra és a bíróságra telepítik; utóbbi pedig, tekintettel arra, hogy a bűnösség vagy ártatlanság tekintetében a végső döntés az ő kezében van, elkötelezett a bizonyítékok teljes mértékű felderítése és a pontos ténymegállapítások mellett. E megfontolás a bizonyítási eljárás szakszerűségét, alaposságát hivatott szolgálni,[11] ebből pedig az következik, hogy a bírói döntéseket elsősorban a megfelelően megalapozott eredmény legitimálja.
Összefoglalva, a büntetőeljárás tehát akkor megfelelő és igazságos, ha valószínűsíthetővé teszi (vagy legalábbis növeli annak a lehetőségét), hogy tartalmát tekintve minél pontosabb eredmény születhessen, azaz, hogy a megállapított tények adekvát viszonyban legyenek a valóságban történt eseményekkel. E sajátosságokból következően a rendszer úgy tekint az eljárásban megállapított igazságra, mint az objektív, tényleges valóságra; de legalábbis törekedni kell arra, hogy ezt elérjük. A jogalkalmazók a lehető legközelebb kívánnak jutni a teljes bizonyosság szintjéhez, ezért törekednek arra, hogy döntésük igazságosságát a legmélyebb belső meggyőződésük támassza alá.[12] Kadlót Erzsébet szerint ennek az az oka, hogy az állami centralizáció során az állam magához vonta a sértettől a felelősségre vonás jogát; ezt igazolta azzal, hogy a szakszerűen működő állami apparátus képes felderíteni az objektív igazságot, szemben a laikus személyekkel.[13] Épp ez az a megfontolás egyébként, amellyel szemben a kooperatív elgondolások ellenállásukat fejezik ki. Azt hangsúlyozza, hogy amennyiben a hatóságok végzik a bizonyítékok összegyűjtését, úgy már előzetesen elkerülhetetlenül feltevéseket alkotnak a kérdéses ügyről, amely azonban szükségszerűen kedvez az egyik félnek a másikkal szemben. Ebből a szempontból pedig nincs különbség abban a tekintetben, hogy ezen előzetes feltevését bizonyítani vagy cáfolni törekszik.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
