A 2009. október 1-jei dátum fontos mérföldkő az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedését meghatározó, több évszázados tradíciókon nyugvó igazságszolgáltatási szervezet működésében. Ezen a napon hatályosultak az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának (Supreme Court) felállításáról és ezzel összefüggésben a Lordok Háza fellebbviteli bírósági szerepének megszüntetéséről szóló rendelkezései a 2005. évi alkotmányos reformtörvénynek (Constitutional Reform Act 20051).
Az igazságszolgáltatást és a bírósági szervezetrendszert érintő monumentális igazságügyi reformcsomag négy éves szakmai előkészítés és komoly politikai viták után 2005. március 24-én lépett hatályba. A preambulum szerint a törvény a Legfelsőbb Bíróság felállítása mellett újraszabályozza a lordkancellár hivatali szerepét és feladatköreit, valamint a Judicial Committee of Privy Council hatáskörét, rendelkezik továbbá a bírák kinevezéséről és fegyelmi felelősségéről. A lordkancellár hivatali szerepének változásával összefüggésben fontos szervezeti reform volt a bírói kinevezésekről döntő bizottság (Judicial Appointment Committe) 2006. április 3-ai, valamint az igazságszolgáltatás, a bíróságok, a börtönök és a pártfogó szolgálat működéséért felelős Igazságügyi Minisztérium 2007. május 9-ei felállítása2.
A működését 2009. október 1-jén megkezdő Legfelsőbb Bíróság épületét a királynő hivatalosan 2009. október 16-án adta át az igazságszolgáltatás számára. A megnyitó ünnepségen a Kanadából, Indiából, Olaszországból és Svédországból érkező bírók mellett számos külföldi közjogi méltóság is tiszteletét tette, így például az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának elnöke, illetve az Európai Bíróság néhány bírája. Jack Straw, igazságügy-miniszter az ünnepségen felidézte, hogy a tekintélyes XIX. századi angol liberális politikus, William Gladstone 1873-ban a bírósági szervezetrendszer reformja során már kezdeményezte törvényhozási úton, hogy szervezetileg válasszák el a legfelsőbb bírói fórumot és a parlamentet. Az igazságügy-miniszter - erre utalással - a Legfelsőbb Bíróság mostani felállítását az államhatalmi ágak szétválasztását megtestesítő alkotmányos követelmény érvényre juttatása hosszú, és igen sajátos brit útja betetőzéseként értékelte. Szimbolikus volt még maga az ügy is, amelyet az első tárgyalási napra, 2009. október 5-ére tűztek ki: az új taláros testületnek arról kellett döntenie, hogy rendelkezik-e hatáskörrel a miniszter, hogy parlamenti szavazás nélkül jogot alkosson.3
A 2005. évi alkotmányos reformtörvény4 hatályba lépése sem jelenti azt, hogy az angol alkotmányos berendezkedés követné a hatalmi ágak szétválasztásának klasszikus, montesquieui elvét. Változatott azonban azokon a hatalomkoncentrációs megoldásokon, amelyek a Lordok Háza és a lordkancellár sajátos alkotmányos helyzetéből fakadtak.
Az alkotmányos reformtörvény hatályba lépése előtt az angol bírósági szervezet csúcsán elhelyezkedő Lordok Háza Fellebbviteli Bizottsága (Appellate Committee of House of Lords) nem különült el szervezetileg a Lordok Házától mint törvényhozó testülettől, a parlament felső kamarájától. E szervezeti összeforrottságot mutatta az is, hogy eltérő alkotmányos feladatai ellenére a legfelsőbb bírói fórumot is - röviden - csak Lordok Házaként szokták emlegetni. A Lordok Háza Fellebbviteli Bizottságának bírái, a "law lordok" törvényhozóként egyúttal a Lordok Háza tagjai is voltak. Részt vehettek a politikai vitában, és a törvényjavaslatok tárgyalásában. A law lordokat formálisan az uralkodó nevezte ki a miniszterelnök javaslata alapján, a miniszterelnök azonban az alkotmányos szokások5 szerint előtte konzultált a lordkancellárral a jelöltek személyéről.6
Az angol jogélet másik jellegzetessége volt a lordkancellár, mint közjogi méltóság jelenléte és intézményi szerepe a hatalmi ágak rendszerében, akinek személyében egyszerre egyesültek igazságszolgáltatói, törvényhozói és végrehajtói funkciók. A lordkancellár hivatalból mint legfőbb bíró állt Anglia és Wales bírósági szervezetrendszerének élén, elnöke volt a Supreme Court of Judicature-nek (Court of Appeal, High Court, Crown Court), tagja volt továbbá a Lordok Háza Fellebbviteli Bizottságának és a Privy Council-nak. Egyúttal felelős volt a bírák kinevezésért, és eljárt a bírák fegyelmi felelősségével kapcsolatos ügyekben. A Lordok Háza, mint törvényhozó testület szóvivője volt, és elnökölt az üléseken, őrködött a rend felett is több más "ceremoniális" feladata mellett. Képviselte továbbá országon belül és kívül a törvényhozás felsőházát. A miniszterekből álló kabinet rangidős tagja is volt, vezette kormányzati hivatalát (Lord Chancellor’s Department), és képviselte a kormányzati érdekeket a Lordok Házában.7 Felelős volt többek között például még a jogi segítségnyújtó szolgálat, az ingatlan-nyilvántartás, illetve az állami levéltár működtetéséért. A jog fejlesztésére 1965-ben létrehozott Law Commission-nal szorosan együttműködve javaslatot tehetett továbbá valamely jogterület felülvizsgálatára is. 8
Kinevezése ugyanakkor politikai döntés eredménye volt, hivatali tisztségét az éppen aktuális miniszterelnöktől nyerte el. A kinevezésnek nem voltak feltételei, és az sem volt megkövetelt, hogy a jelölt korábban bíróként meghatározott ideig vagy meghatározott tisztségben ítélkezési gyakorlatot szerezzen. Ennek ellenére tisztsége okán ő volt a legfőbb bíró, és jogosult volt arra, hogy ítélkezzen.9
A lordkancellárok az évszázadok során mindig nagy köztiszteletnek örvendtek. Az évszázados hagyományokon nyugvó közjogi méltósági tisztség annyira összeforrt az angol jogi közélettel és alkotmányos berendezkedéssel, hogy a tisztség körüli, a hatalmi ágak szétválasztásának elvével összefüggésben zajló viták sem vezettek a lordkancellári méltóság reformjához. A gyakorlatban ugyanis számos - az alábbiakban részletezett - alkotmányos szokás akadályozta meg azt, hogy a hatalmi ágakat tekintve valóságos érdekkonfliktus alakuljon ki a lordkancellár személyében egyszerre összpontosuló funkciók miatt. Az évszázadok során - köszönhetően többek között az alkotmányos szokásoknak - a Lordok Háza tekintélye is meginghatatlan volt, annak ellenére, hogy egyszerre látott el törvényhozói és igazságszolgáltatói funkciókat.
A Lordok Háza és a lordkancellár alkotmányos feladat- és hatáskörének a hatalmi ágak szétválasztásának szempontjából való értékelésekor árnyaltabb képet kaphatunk, ha figyelemmel vagyunk az angol jogfejlődés történeti meghatározottságára, illetve az egyes hatalmi ágak összefonódását megakadályozó ellensúlyokat és fékeket jelentő alkotmányos szokások (constitutioanal convention) jelentőségére. A constitutional convention az angol alkotmányjog forrása, de nem jogi norma, bírói úton nem kényszeríthető ki. Az alkotmányos szokás inkább politikai norma, egyfajta alkotmányos morált jelenít meg, amely címzettjeire nézve kötelező10. Számos alkotmányos szabály született az évszázadok során a hatalmi ágak szétválasztása elvének érvényre juttatása és kényes egyensúlyának megtartása érdekében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
