A jelzálogjog sajátossága, hogy létrejöttéhez nem szükséges a zálogtárgy átadása. Mivel a zálogtárgy a zálogjog alapítását követően is a zálogkötelezett birtokában marad, a zálogjogosult nem tudja közvetlenül nyomon követni, hogy mi történik követelésének biztosítékával. A zálogjogosult részéről ezért felmerül annak igénye, hogy a tőle távol lévő zálogtárgyat valamilyen módon ellenőrizhesse.
A hitelező elsősorban abban érdekelt, hogy a zálogkötelezett a zálogtárgy épségét a jogviszony tartama alatt megőrizze. Ennek ellenőrzéséhez a Ptk. megfelelő jogosítványokat biztosít a zálogjogosult számára. A hitelezők azonban - lehetőség szerint - igyekeznek azt is megakadályozni, hogy a tulajdonos a zálogtárgyat tudtuk és beleegyezésük nélkül értékesítse, vagy megterhelje, sőt sok esetben a zálogtárgy bérbeadását, hasznosítását is szeretnék hozzájárulásukhoz kötni. Ennek következményeként a zálogtárgyra kikötött elidegenítési és terhelési tilalom az ingó és ingatlan jelzálogszerződések elmaradhatatlan részévé vált.
A Ptk. gyakran idézett rendelkezése szerint azonban az elidegenítés és terhelés jogát szerződéssel csak a tulajdonjog átruházásának alkalmával lehet korlátozni vagy kizárni. Mivel a zálogtárgyra kikötött elidegenítési és terhelési tilalom ennek a követelménynek nem felel meg, némi bizonytalanság alakult ki a zálogszerződések ilyen tartalmú rendelkezéseinek érvényességét illetően.
A téma azért is aktuális, mert az új Polgári Törvénykönyvben az elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó szabályok is jelentősen módosulni fognak. A Koncepcióban szereplő elképzelés szerint ugyanis a szerződési szabadság elvéből kiindulva az eddigieknél szélesebb körben, nem csak a tulajdonjog átruházásának alkalmával nyílna lehetőség a tilalom kikötésére.
A Polgári Törvénykönyv 261. §-ának értelmében a zálogkötelezett a jelzálog létrejöttét követően is jogosult a zálogtárgyat birtokolni, használni és hasznosítani. Bár a Ptk. idézett szakasza erre külön nem tér ki, a jelzálogjog - jogszerűen kikötött elidegenítési és terhelési tilalom hiányában - abban sem gátolja a zálogkötelezettet, hogy a zálogtárggyal rendelkezzen. Régi jelzálogtörvényünk ezt a tételt kifejezetten rögzítette is, amikor az ezzel ellentétes megállapodást semmisnek nyilvánította. (1927. évi XXXV. Tc. 36. §)
Hatályos jogunk az elidegenítési és terhelési tilalom szerződéses kikötését két feltétel együttes fennállásától teszi függővé. A szerződő felek elidegenítési és terhelési tilalmat csak a tulajdonjog átruházásának alkalmával köthetnek ki, és akkor is csak abból a célból, hogy az átruházónak vagy más személynek a dologra vonatkozó jogát biztosítsák.[2]
Eszerint nincs elvi akadálya például annak, hogy a felek ajándékozási szerződésben kössenek ki elidegenítési és terhelési tilalmat az ajándékozó számára abból a célból, hogy az ajándék visszakövetelésének lehetőségét biztosítsák. Korábbi jogunk az ingatlanra irányuló jövőbeli, esetleges követelést is lehetségesnek tartotta elidegenítési és terhelési tilalommal biztosítani. Nem biztos azonban, hogy egy ilyen - Szladits szavaival élve virtuális - követelés biztosítására jelenlegi joggyakorlatunk szerint elidegenítési és terhelési tilalmat lehetne bejegyeztetni.
Biztosan érvényes azonban a visszavásárlási jog biztosítására kikötött elidegenítési és terhelési tilalom. A visszavásárlási jogot az adásvételi szerződéssel egyidejűleg kell alapítani, következésképpen a visszavásárlási jogot biztosító elidegenítési és terhelési tilalom létrehozására is a tulajdonjog átruházásának alkalmával kerül sor. Ha a felek az adásvételi szerződésben visszavásárlási jogot kötöttek ki, akkor a vevő köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a visszavásárlás jogának gyakorlását meghiúsítja vagy korlátozza, vagyis a visszavásárlásra kikötött határidő alatt a dolgot nem idegenítheti el és nem terhelheti meg. Javítja tehát az eladó pozícióját, ha az adásvétel tárgyát képező ingatlanra a visszavásárlási jog mellett elidegenítési és terhelési tilalmat is feljegyeznek, mert bár az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett visszavásárlási jog mindenkivel szemben érvényesíthető, aki a bejegyzést követően az ingatlanon jogot szerez, a tilalom feljegyzése az ingatlan tehermentes visszaszállását is garantálja.
Hasonló okokból lenne célszerű elidegenítési és terhelési tilalmat bejegyeztetni a vételi jog biztosítására is. Ez azonban a hatályos Ptk. szabályai szerint csak abban a kivételes esetben lehetséges, ha a tulajdonos a dolog megvásárlásával egyidejűleg enged harmadik személy számára vételi jogot.
A jogalkalmazók számára azonban a legtöbb problémát inkább az okozza, hogy a Ptk. 114. § (2) bekezdése értelmében jelzálogjog biztosítására sem lehet szerződés alapján az ingatlan-nyilvántartásba elidegenítési és terhelési tilalmat feljegyeztetni.[3]
Ennek egyik oka az, hogy a jelzálogjogot biztosító elidegenítési és terhelési tilalom kikötésére - ritka kivételtől eltekintve - nem a zálogtárgy tulajdonjogának átruházásakor kerül sor.
Érdekes módon a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében akkor sem látott lehetőséget a jelzálogjog elidegenítési és terhelési tilalommal történő biztosítására, amikor annak feljegyzésére a zálogkötelezett tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével egyidejűleg került sor. A jogeset tényállása szerint az I. r. alperes 1991. december 2. napján kölcsönt nyújtott a II. r. alperesnek. A kölcsönszerződésben a felek jelzálogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat kötöttek ki arra az ingatlanra, melyet a II. r. alperes egy 30 nappal korábbi keltezésű adásvételi szerződéssel vásárolt meg. A földhivatal a benyújtott szerződések alapján határozatával elrendelte a II. r. alperes tulajdonjogának, az I. r. alperes jelzálogjogának, valamint az annak biztosítására kikötött elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzését. Ezt követően az elidegenítési és terhelési tilalom törlése iránt az ügyész nyújtott be keresetet.
Az I. r. alperes érvelése szerint jelen esetben annak volt döntő jelentősége, hogy a II. r. alperes tulajdonjogának, a jelzálogjognak, valamint az elidegenítési és terhelési tilalomnak a bejegyzése ugyanazon időpontban, egyetlen földhivatali határozattal történt meg. Az ingatlan tulajdonjogát a II. r. alperes nem az adásvételi szerződés aláírásával, hanem a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével szerezte meg, tehát az elidegenítési és terhelési tilalom alapítása a Ptk. 114. § (2) bekezdésének megfelelően, a tulajdonjog átruházásával egyidejűleg történt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban "a Ptk. 114. § (2) bekezdésének helyes értelmezése csak az lehet, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés megkötésekor (!) kell az átruházónak vagy más személynek rendelkeznie az ingatlanra vonatkozó olyan joggal, amelynek biztosítása céljából elidegenítési és terhelési tilalom létesíthető. Az adásvételi szerződés megkötésekor az ingatlanra vonatkozóan az I. r. alperesnek nem volt ilyen joga (így jelzálogjoga sem), amely elidegenítési és terhelési tilalommal lett volna biztosítható."
Ahogy arra az ítélet indokolása is utal, a tilalom alapításának további feltétele, hogy a zálogjogosult rendelkezzen az ingatlanra vonatkozó olyan joggal, melynek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom létesíthető. Az azonban nem derül ki egyértelműen, hogy a bíróság a jelzálogot ilyen jognak tekinti-e.
Dr. Nemes András véleménye szerint a jelzálogjog jogi természetéből következően az elidegenítés és terhelés esetére is biztosítja a jogosult számára az ingatlanra vonatkozó kielégítési jogot, ezért a jelzálogjognak elidegenítési és terhelési tilalommal történő biztosítása értelmetlen és teljességgel céltalan is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelzálogjogot elidegenítési és terhelési tilalommal biztosítani még a tulajdonjog átruházásának alkalmával sem lehetséges. (Dr. Anka Tibor, Dr. Gárdos István, Dr. Nemes András: A zálogjog kézikönyve, 94. old.) A jelzálog "jogi természetén" jelen esetben azt kell érteni, hogy a zálogjog (legalábbis az ingatlanon fennálló jelzálogjog) dologi jellegénél fogva a zálogtárgy tulajdonosának személyében bekövetkező változástól függetlenül fennmarad, azt a zálogtárgy későbbi megszerzőivel szemben is érvényesíteni lehet.
Másként ítéli meg a jelzálogjogot biztosító elidegenítési és terhelési tilalom céltalanságát Dr. Menyhárd Attila (Észrevételek és javaslatok az új Polgári Törvénykönyv dologi jogi koncepciójának kiegészítéséhez. Polgári jogi kodifikáció 2002/5-6. szám, 17. old.). Szerinte a hitelezőknek nyomós érdeke fűződhet ahhoz, hogy a biztosíték tárgyát az adós el ne idegeníthesse, mert a zálogjogosult az esetleg fizetésképtelen új zálogkötelezett hitelezőjének kérelmére indult végrehajtási eljárásban nem feltétlenül tudja érvényesíteni zálogjogát, azaz a biztosítékul kikötött jogot a hitelező a végrehajtás során "elveszítheti".
Mindenesetre felmerül a kérdés: ha a jelzálogjog elidegenítési és terhelési tilalommal történő biztosítása felesleges, akkor mi okból ragaszkodnak hozzá a hitelezők ilyen csökönyösen, és főképp mi viszi rá a jogalkalmazókat arra, hogy ennek az igénynek eleget téve - kötelmi hatállyal - elidegenítési és terhelési tilalmat alapítsanak a zálogszerződésekben.
A jelzálogjog elidegenítési és terhelési tilalommal történő biztosításának igényét az generálta, hogy a jelzáloggal biztosított követelések Polgári Törvénykönyv által deklarált kielégítési elsőbbsége a végrehajtási és felszámolási eljárásban nem feltétlenül érvényesül. Ezért ha a zálogkötelezett a zálogtárgy tulajdonjogát fizetésképtelen személyre ruházza át, akivel szemben egyéb tartozásai miatt utóbb végrehajtási vagy felszámolási eljárás indul, akkor fennáll az elvi lehetősége annak, hogy a hitelező a zálogtárgyból nem, vagy nem teljes mértékben jut hozzá követeléséhez.
Az ebben rejlő veszély azonban a Vht. és a Cstv. módosítása révén jelentős mértékben csökkent. A Vht. 170. §-ának a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvénnyel történt módosítása ugyanis gyakorlatilag megteremtette az ingatlan jelzáloggal biztosított követelések kielégítési elsőbbségét. A Vht. 165. §-a főszabályként a követelések jogcíme szerint állapítja meg a kielégítés sorrendjét, figyelembe véve az egyes követelések fontosságát. A Vht. jelenleg öt olyan privilegizált követelést ismer (gyermektartásdíj, egyéb tartásdíj, munkabér, az ún. büntetéspénzek és a köztartozások), melyeket az adós egyéb polgári jogi tartozásait megelőzően rendel kielégíteni. A Vht. említett módosítása a jelzálogos követelést is az előnyösen rangsorolt követelések közé emeli, amikor kimondja, hogy az ingatlan értékesítéséből befolyt összegből a jelzálogjoggal biztosított követelést a Vht. 165. § d)-f) pontja szerinti követelések előtt kell kielégíteni. A jelzálogos követelés tehát a többi követeléssel szemben kielégítési elsőbbséget élvez, melyet a zálogjogosult a végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódása révén könnyen realizálhat. Kivételt jelent azonban a gyermektartásdíj, a tartásdíj, valamint a munkabér és a vele egy tekintet alá eső járandóság, melyeket továbbra is a jelzálogos követelést megelőzően kell kielégíteni. A fizetésképtelen új zálogkötelezettel szemben indult végrehajtási eljárás tehát csak abban az esetben jelent veszélyt a zálogjogosultra, ha annak során e három jogcím alapján érvényesítenek igényt olyan összegben, amely a zálogjogosult követelésének kielégítését veszélyezteti.
A felszámolási eljárásban érvényesített követelések kielégítésének sorrendjét a Cstv. 57. § (1) bekezdése határozza meg. Ebben a sorban a jelzáloggal biztosított követelés a felszámolás költségeit követően rögtön a második helyen áll. Nincs már hatályban a Cstv. azon rendelkezése, amely figyelmen kívül hagyta a zálogjogos követelés kielégítési elsőbbségét akkor, ha a zálogjogot a felszámolási eljárás kezdő időpontjához képest hat hónapnál régebben alapították. Némi kockázatot azonban mégis jelent a zálogjogosultra az, ha a zálogkötelezett ellen felszámolási eljárást indítanak. Bár a zálogjoggal biztosított követelést csak a felszámolás költségei előzik meg, azonban ezekbe a költségekbe a Cstv. - a szűk értelemben vett költségeken túl -- beleérti az 57. § (2) a)-g) pontjában felsoroltakat is, így például az adóst terhelő munkabért és egyéb bérjellegű juttatásokat, valamint azokat a hiteltartozásokat, adó- és járulékfizetési kötelezettségeket, melyek az adós felszámolási eljárás kezdő időpontja utáni gazdasági tevékenységéből keletkeztek. Ha pedig a zálogkötelezettel szemben a zálogjog létrejöttét követő egy éven belül indul felszámolási eljárás, akkor a zálogjogosult elveszti a Cstv. 49/D. §-a által biztosított azon kedvezményt, hogy a zálogtárgy értékesítéséből befolyt, és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-át kizárólag a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére kell fordítani.
Ezek a végrehajtási és felszámolási eljárásból eredő veszélyek persze a zálogtárgy elidegenítése nélkül is fennállnak, hiszen felszámolási eljárás, illetve tartásdíj vagy munkabér követelés miatti végrehajtási eljárás ugyanúgy indulhat az eredeti zálogkötelezettel, mint a zálogtárgy új tulajdonosával szemben. A hitelezőnek azonban - különösen, ha pénzintézetről van szó - a szerződés megkötése előtt lehetősége van felmérni a vele szerződni kívánó fél gazdasági helyzetét. Ha azonban a zálogkötelezett a zálogtárgyat elidegeníti, akkor a jogviszonyba a hitelező akaratától függetlenül olyan új kötelezett lép be, akinek teljesítőképességéről, teljesítőkészségéről, valamint egyéb tartozásairól a hitelező információval nem rendelkezik. Ez pedig fokozza a kihelyezett kölcsön visszafizetésének kockázatát.
A Ptk. 256. §-a szerint a zálogból való kielégítési jogot nem érintik a zálogtárgyra az elzálogosítást követően szerzett jogok. Ebből az a következtetés vonható le, hogy nincs értelme korlátozni a zálogtárgy megterhelésének jogát. Nincs jelentősége például annak, ha a zálogkötelezett a zálogtárgyat ismételten elzálogosítja, hiszen a kielégítés joga az egyes zálogjogosultakat zálogjoguk keletkezésének sorrendjében illeti meg [Ptk. 256. § (1) bek., ill. Vht. 170. § (2) bek.]. A Vht. 137. § (1) bekezdése szerint azonban az ingatlant terhelő telki szolgalom, közérdekű használati jog, valamint haszonélvezeti jog a végrehajtás alá vont ingatlant megszerző új tulajdonos tulajdonjogát is terhelni fogja. Könnyen belátható, hogy a végrehajtás alá vont ingatlanon fennmaradó telki szolgalom vagy haszonélvezeti jog alapítása csorbítja a zálogjogosult kielégítési jogát, hiszen ezek a terhek csökkentik az ingatlan értékesítése során elérhető vételárat. A zálogjogosult szempontjából célszerűnek tűnik ezért az, hogy elidegenítési és terhelési tilalom kikötésével megakadályozza a zálogkötelezettet az ilyen jogok alapításában. A Vht. 2000. évi módosítása azonban nagyrészt ezt a problémát is megoldotta annak kimondásával, hogy nem terheli az új tulajdonos tulajdonjogát a haszonélvezeti jog, ha azt az ingatlant terhelő jelzálogjog alapítása után szerződéssel létesítették. Nem tartozik ugyan szorosan a tárgyhoz, de érdemes megjegyezni, hogy a Vht. imént idézett 138. § (2) bekezdése szerint a haszonélvezeti jog akkor sem marad fenn a végrehajtás alá vont ingatlanon, ha annak jogosultja a végrehajtást kérő követelésének kielégítéséért felelős. Ha tehát a haszonélvező a végrehajtást kérő követelésének kielégítéséért felelős - azaz például adóstársként szerepel a kölcsönszerződésben -, akkor haszonélvezeti joga a végrehajtási eljárás során törvény erejénél fogva megszűnik. Feleslegesnek tűnik ezért ilyen esetben az a banki jelzálogszerződésekben előforduló kikötés, hogy a zálogul lekötött ingatlan haszonélvezője a végrehajtási eljárás megindulásának esetére hozzájárul haszonélvezeti jogának törléséhez.
Összegzésként elmondható tehát, hogy bár a jelzálogjog elidegenítési és terhelési tilalommal történő biztosítása csak ritkán előforduló esetekben jelent valódi többletbiztosítékot a zálogjogosult számára, a tilalom alapítása mégsem tűnik teljesen értelmetlennek. A kérdés azért is érdekes, mert az új Polgári Törvénykönyv várhatóan a tulajdonjog átruházásától függetlenül is lehetővé teszi majd az elidegenítési és terhelési tilalom szerződéses alapítását. Ha a jelzálog elidegenítési és terhelési tilalommal történő biztosítása felesleges, vagyis a jelzálogjog nem olyan jog, amely elidegenítési és terhelési tilalommal volna biztosítható, akkor erre az új Ptk. alapján sem lesz lehetőség. Ellenkező esetben az új szabály megnyitja a hitelezők számára a lehetőséget arra, hogy a javukra kikötött jelzálogjogot dologi hatályú elidegenítési és terhelési tilalommal biztosítsák.
Felmerül a kérdés: ha a hatályos jogszabályok szerint elidegenítési és terhelési tilalmat jelzálogjog mellett kikötni nem lehet, akkor hogyan szerepelhet ilyen kikötés szinte minden zálogszerződésben?
A zálogszerződés azon kikötése, miszerint a zálogkötelezett a zálogtárgyat nem idegenítheti el és nem terhelheti meg, továbbá, hogy ennek megszegése esetén a szerződés felmondható, nyilvánvalóan korlátozza az elidegenítés és megterhelés jogát. Márpedig erre csak a Ptk. 114. § (2) bekezdésében foglalt két feltétel együttes fennállása esetén van lehetőség. Mivel ezek a feltételek a jelzálogszerződésben kikötött elidegenítési és terhelési tilalom esetében nem állnak fenn, az ilyen tartalmú megállapodás jogszabályba ütközik és semmis, ami a zálogszerződés részleges érvénytelenségét vonja maga után.
Az uralkodó álláspont szerint azonban a Ptk. csak az elidegenítés és a terhelés dologi hatályú, azaz harmadik személyekre is kiterjedő korlátozását kívánta ezekhez a feltételekhez kötni. Annak azonban nincs akadálya, hogy a tulajdonos az elidegenítés és a megterhelés jogáról a zálogszerződésben pusztán a szerződő felekre kiterjedő, kötelmi hatállyal mondjon le. Az ilyen kötelmi hatályú tilalom csak a szerződő felek egymás közötti viszonyában érvényesül, hatálya harmadik személyekre nem terjed ki. A tilalom ellenére megkötött szerződés nem lesz érvénytelen, a zálogtárgyat erre hivatkozással visszakövetelni nem lehet. Ha viszont a zálogkötelezett a tilalmat megszegi, akkor vele szemben a szerződés felmondhatóvá válik. Ugyanezt az álláspontot képviselte egyébként a II. világháború előtti bírói gyakorlatunk is: "A felek egymással szemben az elidegenítési és terhelési tilalmat érvényesen kiköthetik és ez a kikötés, mint a köztük fennálló kötelmi viszony rendezése érdekében tett intézkedés a közvetlenül szerződő feleket abban az esetben is kötelezi, ha abszolút hatályú telekkönyvi bejegyzésre nem is alkalmas" (P.V. 113/1929. Grill 382. old.).
Ennek alátámasztására azt az érvet szokás felhozni, hogy bár a rendelkezés megfogalmazásából nem tűnik ki, annak rendszertani elhelyezéséből - nevezetesen, hogy a dologi jogi részben került szabályozásra -, arra lehet következtetni, hogy a Ptk. 114. §-a az elidegenítés és megterhelés kötelmi jellegű korlátozására nem alkalmazandó.
Itt érdemes említést tenni arról is, hogy a pénzintézetek - a rendelkezési jog mellett - igyekeznek a zálogkötelezett egyéb tulajdonosi jogainak gyakorlását is ellenőrzésük alá vonni. Szokás például megtiltani, vagy legalábbis a hitelező hozzájárulásához kötni a zálogtárgy bérbeadását, valamint bérleti, használati jogának apportálását. Az ingatlan bérbe adása, használatra átengedése, illetőleg bérleti, használati jogának apportálása azonban nem esik az elidegenítési és terhelési tilalom hatálya alá, hiszen ezek a kötelmek a dolog hasznosításának körébe tartoznak. Márpedig a Ptk. 261. §-ának értelmében a zálogkötelezettet a jelzálog létrejöttét követően is megilleti a zálogtárgy hasznosításának joga. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tulajdonos a jelzálogszerződésben ezekről a jogokról kötelmi hatállyal ne mondhatna le, ami azért lehet előnyös a zálogjogosult számára, mert így nagyobb eséllyel kerülheti el a zálogul lekötött ingatlan lakott állapotban történő értékesítését. A Vht. 141. § (3) bekezdése szerint ugyanis lakottan kell az ingatlant árverezni többek között akkor, ha abban a végrehajtási eljárás megindulását megelőzően kötött, érvényes bérleti szerződés alapján bérlő lakik, kivéve ha az adós és a zálogjogosult korábban az ingatlan beköltözhető állapotban történő értékesítésében állapodott meg, és a bérleti szerződés megkötésére e megállapodás ellenére került sor.
Kicsit más a helyzet az ingó dolgon alapított jelzálogjog esetében. Itt ugyanis - az ingatlan jelzáloggal ellentétben - nem érvényesül feltétlenül a zálogjog dologi jellege. A Ptk. 266. § (6) bekezdése szerint megszűnik az ingó jelzálog, ha zálogtárgyat kereskedelmi forgalomban, illetőleg a rendes gazdálkodás körében jóhiszemű vevő részére értékesítik, vagy ha a jóhiszemű vevő a mindennapi élet szokásos tárgyai körébe tartozó dolog tulajdonát visszterhesen szerzi meg.
Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a Ptké. 46. § (2) bekezdése szerint a zálogtárgyon jogot szerző személy rosszhiszeműségét önmagában nem alapozza meg az a tény, hogy a zálogjogi nyilvántartásba történő betekintéssel az oda bejegyzett jelzálogjog fennállásáról tudomást szerezhetett volna, akkor érzékelhetjük, milyen komoly veszélybe kerülhetnek a hitelező érdekei az ingó zálogtárgy értékesítése esetén. A zálogjogosultnak ezért ingó jelzálogjog esetében jelentősebb érdeke fűződik annak megakadályozásához, hogy a zálogkötelezett a zálogtárgyat harmadik személy részére értékesítse. Annak pedig ingó jelzálog esetében sincsen akadálya, hogy a zálogkötelezett a szerződésben kötelmi hatállyal lemondjon a zálogtárgy elidegenítésének jogáról.
Ezen okok miatt az ingó jelzálogszerződéseknek fontos tartalmi eleme a zálogtárgy elidegenítésének megtiltása, illetve korlátozása. A tilalom kikötésekor azonban figyelembe kell vennünk az ingó jelzálogjog egy másik sajátosságát is, nevezetesen azt, hogy zálogtárgyként gyakran szerepelnek olyan forgóeszközök, melyek értékesítése a zálogkötelezett gazdasági tevékenységének részét képezi. A tilalom ilyen esetben akadályozhatja az adós gazdasági tevékenységét, ez pedig veszélyeztetheti a kölcsön visszafizetését.
Fokozottan igaz az utóbbi megállapítás a vagyont terhelő zálogjog esetében. Az adós zálogul lekötött vagyona ugyanis állandó mozgásban van, növekedhet és csökkenhet egyaránt. A vagyont terhelő zálogjognak evvel a dinamizmusával pedig nem egyeztethető össze a zálogfedezetet alkotó vagyontárgyak elidegenítési és terhelési tilalommal történő biztosítása. A fedezet biztonságát persze a vagyont terhelő zálogjog esetében is biztosítani kell valamilyen módon, erre azonban nem az elidegenítési és terhelési tilalom kikötése, hanem a vagyont terhelő zálogjog sajátosságaihoz jobban igazodó egyéb biztosítékok (pl. vagyoncsökkenés kritikus mértékének meghatározása, a zálogkötelezett gazdálkodásának ellenőrzése) beépítése a megfelelő eszköz.
Ahogyan arról a korábbiakban már esett szó, az új Polgári Törvénykönyv előkészítése során felmerült az elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó rendelkezések korszerűsítésének gondolata is. A Ptk. Koncepcióba az a javaslat került, hogy a szerződéses elidegenítési és terhelési tilalom alapítására az eddigieknél szélesebb körben kell lehetőséget biztosítani olymódon, hogy a tilalom kikötésére ne csak a tulajdonjog átruházásának alkalmával kerülhessen sor.
Rögtön felmerül a kérdés, vajon mi lehet az indoka a Ptk. hatálybalépése óta változatlan formában létező szabály kiiktatásának, illetőleg mi volt az indoka annak, hogy a jogalkotó mostanáig csak a tulajdonjog átruházásával egyidejűleg látta helyesnek az elidegenítési és terhelési tilalom kikötését engedélyezni.
A szerződéssel alapított elidegenítési és terhelési tilalom jelenleg hatályos szabályozását a Ptk. a II. világháború előtti bírói gyakorlatból vette át. A háború előtti joggyakorlat azért korlátozta a szerződéses elidegenítési és terhelési tilalom kikötésének lehetőségét, mert az akkor hatályos jog szerint az elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt ingatlanra végrehajtási eljárást is csak a tilalom jogosultjának hozzájárulásával lehetett indítani.[4] Ez pedig remek lehetőséget biztosított az adósnak arra, hogy elidegenítési és terhelési tilalom alapításával ingatlanát hitelezői elől elvonja. Szladits szerint ezért "a tulajdonos maga nem mondhat le érvényesen az elidegenítés és terhelés jogáról, s vagyonát ily módon nem vonhatja el hitelezői elől. Ha szerződéssel kötelezné is magát mással szemben, hogy dolgát el nem idegeníti vagy meg nem terheli, az ennek ellenére történő elidegenítés vagy terhelés a jogszerző javára mégis megáll." (A polgári jog vázlata, 201. old.)
A Kúria 74. számú polgári teljes ülési határozatában elvi éllel mondta ki, hogy a magánrendelkezéssel kikötött elidegenítési és terhelési tilalom csupán abban az esetben korlátozza a tulajdonost a szabad rendelkezésben, ha a tulajdonos a dolgot eleve ezzel a korlátozással szerezte, továbbá ha az átruházónak vagy harmadik személynek a dologra vonatkozó jogát biztosítja. Ezt a II. világháború előtti bírói gyakorlat által megalkotott jogelvet fogalmazta újra a Ptk. 114. § (2) bekezdése.
A szabály fenntartása egészen a Bírósági végrehajtásról szóló törvény 1994. szeptember 1. napján történt hatálybalépéséig indokolt is volt. A Vht. 136. §-ának (1) bekezdése azonban általánossá tette az adós tulajdonában álló ingatlan végrehajtásának lehetőségét, tekintet nélkül az azt terhelő jogra vagy tilalomra. A 2000. évi Vht. novella ezt azzal egészítette ki, hogy az adós ingatlana a rá bejegyzett tényektől függetlenül is végrehajtható, teljesen egyértelművé téve ezáltal, hogy a végrehajtás megindításának az elidegenítési és terhelési tilalom tényének feljegyzése sem képezi akadályát.[5]
Jelenleg tehát nincs indoka annak, hogy a Ptk. - a felek szerződési szabadságát korlátozva - a szerződéses elidegenítési és terhelési tilalom alapítását kizárólag a tulajdonjog átruházásával egyidejűleg engedje meg.
A Ptk. 114.§ (2) bekezdésében foglalt szabály azonban a tulajdonost megillető rendelkezési jog védelmét is hivatott szolgálni a zálogjogosulttal szemben. Félő, hogy az új Ptk. adta lehetőséget a hitelezők elsősorban arra fogják felhasználni, hogy - a jogügyletet esetleg feleslegesen túlbiztosítva - a jelzálogjog mellett minden esetben elidegenítési és terhelési tilalom kikötésére bírják majd rá adósaikat.
Mint láthattuk, az elidegenítési és terhelési tilalom kikötése számottevően nem erősíti a zálogjogosult pozícióját, ellenben komolyan sértheti az adós és a többi hitelező érdekét például akkor, ha a biztosított követeléshez képest nagy értékű, további követelésekre is megfelelő fedezetet biztosító zálogtárgy lekötésével akadályozza az adós további hitelfelvételét.
A zálogkötelezett, a zálogjogosult és a többi hitelező számára egyaránt jó megoldást az jelentene, ha a Vht. az ingatlan végrehajtásban is valódi kielégítési elsőbbséget biztosítana a jelzáloggal biztosított követeléseknek. Belátható azonban, hogy az sem volna feltétlenül helyes döntés, ha a jogalkotó a jelzálogos követelés teljesítéséhez fűződő érdeket a tartásdíj és a munkabér behajtásához fűződő érdekek elé rangsorolná.
Abban pedig csak bizakodni lehet, hogy a hitelezők a tilalom alatt álló zálogtárgy elidegenítésének vagy megterhelésének engedélyezése során nem csupán saját, hanem az adós, a zálogkötelezett és a többi hitelező érdekeit is figyelembe véve járnak majd el. ■
IRODALOM
Dr. Balogh Olga, Dr. B. Korek Ilona, Dr. Gadó Gábor, Dr. Juhász Edit: A megújult bírósági végrehajtás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2001.
Dr. Anka Tibor, Dr. Gárdos István, Dr. Nemes András: A zálogjog kézikönyve. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2003.
A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp., 1993.
Polgári jog (Kommentár a gyakorlat számára). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Bp., 2002. (Szerkesztette: Dr. Petrik Ferenc)
A Polgári Törvénykönyv kommentárja (Complex CD Jogtár)
Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata Bp., 1935.
Szladits - Fürst: A magyar bírói gyakorlat II. kötet. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata Bp., 1940.
Dr. Menyhárd Attila: Észrevételek és javaslatok az új Polgári Törvénykönyv dologi jogi koncepciójának kiegészítéséhez. Polgári jogi kodifikáció 2002. IV. évfolyam 5-6. szám.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Ujvári Tamás közjegyzőhelyettes
[2] Ezzel összhangban mondja ki az Inyvhr. 28. §-a, hogy a szerződésen vagy végrendeleten alapuló elidegenítési és terhelési tilalmat csak a tulajdonjog bejegyzésével együtt lehet feljegyezni, és a feljegyzésben fel kell tüntetni azt a jogot, melynek biztosítására a tilalom szolgál. A rendelet szerint ez alól csak az öröklési szerződésen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom jelent kivételt, mivel azt tulajdonjog bejegyzése nélkül, önállóan kell feljegyezni. Más kérdés, hogy az "öröklési szerződésen alapuló" elidegenítési és terhelési tilalmat valójában nem szerződés, hanem jogszabály, mégpedig a Ptk. 657. §-a hozza létre, így arra a Ptk. 114. § (2) bekezdésében foglalt feltételek egyébként sem vonatkoznak.
[3] Közismert, hogy jogszabályon alapuló elidegenítési és terhelési tilalom esetén ennek semmi akadálya nincsen. [Lásd 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 24. § (6)]
[4] Szladits Károly szemléletes megfogalmazása szerint az elidegenítési és terhelési tilalom feljegyzése a telekkönyvet elvileg lezárja. Nem lehet az ekképpen lezárolt ingatlan állagát végrehajtás alá sem vonni, csak az olyan terhek fejében, amelyek az elidegenítési és terhelési tilalom feljegyzését rangsorban megelőzik.
[5] Egybecseng ezzel a szabállyal az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény végrehajtási rendeletének 28. § (3) bekezdése, amely expressis verbis kimondja, hogy nem kell a tilalom jogosultjának hozzájárulása a végrehajtási jog bejegyzéséhez.
Visszaugrás
