Miért érdemes visszatekinteni a múltba? Mégha nem is akarunk tanulságokat levonni, a visszanézés óhatatlanul reflexióra késztet. Már a természettudományban is közhely, hogy az észlelt jelenség mennyire függ a megfigyelőtől. Bizony, jellemző lesz az a Kúria-kép, amelyre a mai Legfelsőbb Bíróságnak szüksége van.
A Legfelsőbb Bíróság szervezeti és hatásköri értelemben vett közvetlen jogelődjét 125 évvel ezelőtt hozta létre az Országgyűlés. Ezt ünnepeljük ma, pár száz méterre a Magyar Királyi Kúria egykori, emblematikus épületétől, a Legfelsőbb Bíróság bírái, a felsőbíróságok elnökei, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, valamint az állam és a politikai pártok reprezentánsai körében. Olyan körülmények között, amikor immár 17 éve alkotmányos jogállamban élünk, amikor a bíróságok függetlenségéhez nem fér kétség, sőt, amikor - már a jogállami időben - a bíróságok a lehetséges legnagyobb szervezeti függetlenséget harcolták ki maguknak. Innen jól esik visszatekinteni az elmúlt ötnegyed évszázadra; felidézni a nagy elődöket, a Kúria óriási tekintélyét, időnként rendkívüli magasságokba emelkedő színvonalát, a jogot alkotó és formáló úttörő - főleg polgári jogi - ítéleteit és döntvényeit. És persze nem lehet feledni azokat a fekete lapokat sem, amelyeket ezen a bíróságon a magyar történelem sötét korszakaiban írtak.
A magyar igazságszolgáltatás - és benne a Kúria - története arra is figyelmeztethet bennünket, hogy a bírói függetlenség nem azonosítható a szervezeti függetlenséggel, még kevésbé annak valamely modelljével. Igaz, hogy a jogállam egyik alapja az igazságszolgáltatás függetlensége, és igaz, hogy függetlenség nem lehetséges szervezeti garanciák nélkül. Abban is egyetért mindenki, hogy nem csupán a bírói szervezetet kell megvédeni a többi államhatalmi ág és a politika meghatározó befolyásától, hanem a szervezeten belül is garantálni kell az egyes bírók függetlenségét. Hiszen a függetlenség célja és értelme az, hogy a bíró ítéletét minden külső befolyástól mentesen, csak a törvényre és szakmai, valamint emberi lelkiismeretére hallgatva hozza meg.
A szervezeti függetlenség terén a magyar bírói szervezet a teljes, szinte hermetikusan zárt önigazgatás állapotát érte el. A külvilággal összekötő költségvetési forrás hozamát pedig alkotmánybírósági határozat nem engedi egy bizonyos szint alá süllyedni. Várható volt, hogy a magyar bíróságot is eléri a függetlenség és a demokratikus ellenőrizhetőség viszonyáról szóló vita, amit az ilyen mértékű zártság és hozzáférhetetlenség szinte kihív. A bírói hatalom és a többségi demokrácia természetének alapvető különbözősége régi, és valószínűleg örök probléma. A rendes bíróságok hagyományos jogszolgáltatásának függetlenségét és pártatlanságát viszont szükségesnek ismeri el mindenki. Itt éppen ennek érdekében, tehát a független ítélkezés szolgálatában szükséges a felelősség érvényesítésének lehetősége, és a minél átláthatóbb és személytelen kritériumok menti igazgatás. A két princípium - az érinthetetlen függetlenség és a felelősség - együttélésének és egyensúlyának sokféle megoldása ismeretes, és minden vita hasznos lehet erről, ha kellő színvonalon folyik. Ehhez hozzátartozik az is, hogy óvni kell a vita tárgyát: a független bíróságot mint alkotmányos alapintézményt. Ma, amikor a magyar közvéleményben számos demokratikus intézmény tekintélye megrendült, az egész állam érdekében fontos, hogy az úgynevezett független, a pártpolitikában részt nem vevő intézményekben még meglévő bizalom megmaradjon, és a bírókat megillető tisztelet ne csorbuljon.
A független bírót a tisztelet azonban mindenekelőtt azért illeti, mert valóban független és pártatlan. Ez a személyiséget jellemző integritás és autonómia teszi az igazi bírót. A Kúria születésének évfordulóján meg kell emlékeznünk azokról, akik akkor is ilyen bírók voltak, amikor a függetlenség külső garanciáiról szó sem lehetett, sőt, a politikai beavatkozás megcsúfolta az igazságszolgáltatást.
Természetesen a jogállamban ilyen próbatételek nincsenek. Azonban a követelmények sokkal nagyobbak, és még inkább kiütköznek a hiányosságok. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az ítélkezés függetlensége abban rejlik, hogy a bíró a jogszabályokat önállóan értelmezi. "A csak a törvénynek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki, hanem - az Alkotmány határai és követelményei között maradó - független, folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget." [38/1993. (VI. 11.) AB, ABH 1993., 262.]. Ahogy az idézet utal rá, a korábbi pozitivista jogalkalmazás helyett a bírónak az Alkotmányra is állandó tekintettel kell lennie - mind úgy, hogy fel kell vetnie az alkalmazandó jogszabály alkotmányosságát, mind pedig úgy, hogy jogértelmezése az Alkotmánnyal teljes összhangban legyen. Hasonló feladat a szintén közvetlenül hatályos, és a törvényeket megelőző közösségi jog alkalmazása, illetve az annak megfelelő jogértelmezés.
Lényegileg megváltozott tehát a bírói jogalkalmazás horizontja: a magyar törvényen túl a bírónak folyamatosan az Alkotmányra és a közösségi jogra is tekinteni kell. Ez olvasottságot, kreativitást és intellektuális bátorságot követel. Örömmel állapítható meg, hogy a közösségi jog területén a magyar bíróságok aktívnak mutatkoznak az előzetes döntéshozatal kezdeményezésében, és ebből a Legfelsőbb Bíróság is kiveszi a részét.
A Kúria létrehozásának 125. évfordulója kiváló alkalom arra, hogy a ma bírái bátorságot merítsenek a múltból. 1882-ben ugyanis a bírói jogalkalmazás sokkal kevésbé volt kodifikált törvények alkalmazása. Elég utalni arra, hogy az első polgári törvénykönyv csak 1960-ban lépett hatályba. Az elődök példája segítse a bíróságokat a szükséges mentalitás-változás véghezvitelében. ■
Lábjegyzetek:
[1] A Magyar Királyi Kúria megalakulásának 125. évfordulója alkalmából a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságán megtartott ünnepi ülésén Sólyom László Köztársasági Elnök és Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság Elnöke mondott beszédei.
Visszaugrás
