2012 tavaszán néhány kolléga - az elmúlt időszak egyre feszítőbb helyzetére tekintettel - felvetette, hogy foglalkoznunk, illetve írnunk kellene "földmérésünk tündökléséről és hanyatlásáról". Járt körbe a digitális levél, s mindenki, akit megtalált, elsősorban azon meditált, hogyan, mikor és miképpen kéne megírni mindezt. Amikor elért engem is a körlevél, úgy döntöttem, hogy kilépve ebből a sorból, már nem az írás szükségességéről értekeznék, hanem leírom felvetődött gondolataimat, ami reményeim szerint válaszokra, vitára, együttgondolkodásra fogja serkenteni a kollégákat - mindenféle szinten, akár élő vitákban, akár egyenként, írásban.
Néhány hete egy közigazgatási perben kellett tanúskodnom volt munkahelyem idézésére. A bírónő az adatok ellenőrzése után - az előírásoknak megfelelően - rákérdezett a peres felekkel való viszonyomra, amin csak egy pillanatig kellett gondolkodnom, majd azt válaszoltam: A felperessel semmilyen kapcsolatban nem állok. Az alperesnél a válaszom kicsit hosszabb: Természetesen egyáltalán nem esett jól, hogy 31 évnyi munkaviszony után az újdonsült vezetés létszámleépítés címén kirúgott, ugyanakkor már 23 éve vagyok szakértő, s szakmámat szeretve és tisztelve, érzem magamról, hogy az előzményeken túllépve tudok objektíve nyilatkozni, illetve válaszolni a kérdésekre.
Ez a tárgyaláson történt rádöbbenés is késztetett arra, hogy egy, már két éve a szakmánkkal kapcsolatban leírt gondolatomat újragondoljam, hátha most sikerül elindítani egy közös gondolkodást, s építő, jobbító vitát.
Aki ismer, tudhatja rólam, hogy időnként azért szeretek, szerettem kissé provokatívan felvetni egy-egy témát, hogy elinduljon végre egy vita, egy együttgondolkodás, amiből, ha jól kufárkodunk gondolatainkkal, majd a tetteinkkel, akkor még jó is kisülhet.
Úgy vélem, legelőszőr saját magunkban kéne rendet tennünk, mégpedig akképpen, hogy önmagunkat saját értékünknek megfelelően lássuk.
Elég széles csoportját ismerve szakmánknak, az egyik alapvető gondnak érzékelem az önbecsülés hiányát és az alulértékelést.
Magyar nyelvünk nagyon szépen helyére tudja tenni szakmánkat, egészen a társadalomban élő ember történelemének kezdetéig. Elég, ha észrevesszük, hogy a műszaki, magasan képzett szakember általános megnevezése: MÉRNÖK. Aki mér, mert minden műszaki feladat végrehajtásának alapja, kezdete és vége mérések végrehajtásából, azok kiértékelésből és azokra való tovább-tervezésből, tovább-alkotásból áll.
Szakmánkból kifolyólag minden, a környezetünket mesterségesen formáló, átalakító tevékenység a mi térképműveinkre épül, a mi munkánkból indul ki, mi kísérjük végig, ellenőrző, szükség esetén figyelmeztető státuszban a folyamatot, s a befejezésekor is mi végezzük a záró műszaki munkát, hogy mérésünk eredményeként kiegészítsük, újraszerkesszük - naprakészen - térképműveinket.
Mint láthatjuk, valóban folyamatos részei vagyunk az alkotásnak, de mégsem mi vagyunk az alkotók, és ezt sajnos sokszor éreztetik is velünk, s sokan ezt el is hiszik. Azt kell magunkban és a társszakmákban is tudatosítani, hogy mi vagyunk az az alap, illetve háttér, amely a biztonságos megvalósítást biztosítja, s a végén mindezt rögzíti is a következő projektek megbízható kiindulásáért.
Azt kell látnunk, belátnunk, hogy szakmánk bár nem látványos, de nélkülözhetetlen.
Vagy másképpen fogalmazva, hogy az egyik legszebb népmesénkre utaljak vissza: mi vagyunk ama levesben a kő, de a (kő)só is.
Bár, most már több mint két évtized eltelt a rendszerváltozás óta, szakmánk még mindig nem heverte ki az előtte volt évtizedek tekintélyvesztését. Sok más műszaki tevékenységgel ellentétben, az ingatlanok állami tulajdonából fakadóan a földmérők mint mérnökök, nem voltak kapcsolatban a lakossággal, mivel nem igazán volt feléjük munkavégzési lehetőségük. Ezáltal felnőtt egy-két generáció, akiknek a tudatából kimaradt a földmérő mérnök személye, tekintélye. Az 1980-as évek elején létrehozott földmérői névjegyzék próbált egy kicsit újranyitni a szakma és a lakosság, mint a szolgáltatást igénylő között, de már Mózes óta tudjuk, hogy legalább egy teljes generáció lecserélődésére van szükség ahhoz, hogy az érintett teljes közösségben megtörténjen a szemléletváltás.
Ugyanakkor a technika fejlődése, a rendelkezésre álló mérőeszközök lehetőségei messze túlszárnyalják, szerte az országban - igen sok esetben - a rendelkezésre álló, forgalomban lévő nyilvántartási térképeink megbízhatóságát. Ilyenkor egyszerre kerül veszélybe a saját mérnöki tekintélyünk és a szakmánk tekintélye. Ott állunk a "csoda műszerrel" és méteres megengedett tűrésértékről próbálunk magyarázni annak, aki esetleg 20-40 centiméterért szinte gyilkos haragban van a szomszédjával, s ezen az sem segít, sőt inkább ront a helyzeten, hogy - vélemé-
- 23/24 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
