A témául választott jogintézmény voltaképpen nem is csak társasági jogi, hanem általános polgári jogi jogintézménynek tekinthető, hiszen többszörösen is a polgári jogban gyökerezik: egyrészt mert a társasági jogi felelősség is magánjogi felelősség, másrészt pedig mert annak dogmatikai alapja a jogi személyiség általános tanában keresendő.
A gazdasági társaság elkülönült felelősségének "áttörése" és a felelősség "átvitele" a főszabályként a társaság kötelezettségeiért nem felelős tagokra (részvényesekre) a modern társasági jogoknak viszonylag régóta ismert jogintézménye (német jogterületen: Haftungsdurchgriff; angol-amerikai jogterületen: "the piercing of the corporate veil") amely elsősorban a bírói gyakorlatban alakult ki.
A sokkal inkább pozitivista szemléletű magyar társasági jogban a jogalkotó karolta fel a felelősségátvitel gondolatát: már az 1988. évi Gt. is tartalmazott ilyen tényállásokat, noha csak a részvénytársaságok egymás közötti viszonyában érvényesülő konszernjogban [326. § (3) bekezdés, 328. § (2) bekezdés]. Később a felelősségátviteli esetek köre jelentősen bővült [1997. évi Gt.-ben: 56. § (3)-(4) bekezdés; 292. § (3) bekezdés; 296. § (1) és (3) bekezdés; 173. § (3) bekezdés és 271. § (3) bekezdés] mára pedig már nem csak a Gt.-ben, hanem a Ctv.-ben és a Cstv.-ben is találhatók ilyen tényállások és nemcsak a tagok, hanem a vezető tisztségviselők felelősségét érintően is. (A vezető tisztségviselőkre történő felelősségátvitel [ún. "wrongful trading" felelősség: Gt. 30. § (3) bekezdés, Cstv. 33/A. §, Cstv. 63. § (3)-(4) bekezdések] kérdéseivel terjedelmi okokból nem foglalkozom.)
Mivel a 2006. július 1-jétől hatályos új szabályok (2006. évi IV. tv., V. tv., VI. tv.) a felelősségátvitel területén is jelentős változásokat hoztak talán nem érdektelen áttekinteni e jogintézmény jelenlegi helyzetét társasági jogunkban. Indokolttá teszi ezt az is, hogy a hatályos szabályozás egyáltalán nem tekinthető kiforrottnak, számos ellentmondással, anomáliával terhes, aminek következtében az sem mondható el, hogy a felelősségátvitel lehetősége széles körben érvényesülne a bírói gyakorlatban. Éppen ellenkezőleg: az 1988. évi és 1997. évi Gt.-ben szabályozott felelősségátviteli tényállások alapján eddig viszonylag kis számú per indult [azok nagy része is egyetlen tényállás: az 1988. évi Gt. 328. § (2) bekezdés szerinti konszernjogi felelősség alapján]; a 2006. évi Gt.-ben valamint a Ctv.-ben és a Cstv.-ben szabályozott esetekkel kapcsolatban pedig gyakorlatilag még nem beszélhetünk bírói gyakorlatról.
A felelősségátvitel (felelősségáttörés) elvi, dogmatikai alapja az, hogy a jogi személy önálló, a tagjaitól elkülönült jogalany, amely elkülönültség - egyebek mellett - megnyilvánul az önálló vagyonban, és az ezzel való önálló felelősségben is. A jogi személynek a tagjaitól való ez az elkülönülése (dogmatikai kifejezéssel: "a szigorú elválasztás elve") azt jelenti, hogy a kötelezettségeiért a jogi személy felel a saját vagyonával, a jogi személy tagjai pedig főszabályként nem kötelesek a magánvagyonukkal helytállni a jogi személyt terhelő kötelezettségekért. Más szóval: a jogi személlyel jogviszonyba került harmadik személy a jogi személy tagjaival szemben főszabályként nem érvényesíthet közvetlenül semmiféle polgári jogi igényt, hanem a polgári jogi kontraktuális vagy deliktuális felelősség kizárólag a jogi személlyel szemben érvényesíthető, a tag pedig csak magával a jogi személlyel szemben felelős a magatartásáért.
A szigorú elválasztás elve mögött az húzódik meg, hogy a jogi személy önálló jogalanyisága valójában egy fikció, hiszen a jogi személy a tevékenységét, a működését csak a tagjain (képviselőin, alkalmazottain) keresztül tudja kifejteni. Ezért ha a jogi személy tagja a jogi személy tevékenységi körében jár el, akkor ezt a cselekményét, magatartását a jogi személynek kell "betudni". Ugyanígy a képviselő (vezető tisztségviselő) és az alkalmazott (szövetkezeti tag) magatartását is a jogi személynek kell "betudni", de amíg esetükben ezt a jogszabály is kimondja [Ptk. 219. § (2) bekezdés, Gt. 30. § (1) bekezdés, Ptk. 348. § (1) bekezdés] addig a jogi személy tagja vonatkozásában általános jelleggel az elv jelenleg nincs tételes jogi szabályban rögzítve. Ezt a hiányosságot fogja majd pótolni a készülő új Ptk., amely a szerződésen kívüli károkozás körében nem csak az alkalmazott és a megbízott, hanem a tag vonatkozásában is kifejezetten kimondja majd, hogy a tagsági viszonyával összefüggésben harmadik személyeknek okozott károkért főszabályként a "vállalkozás" (jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság) felel [5:522. § (1) bek.]. A Személyek könyve pedig általános érvénnyel fogja deklarálni, hogy: "A jogi személy kötelezettségeiért saját vagyonával felel. A jogi személy alapítója (alapítói) vagy tagja (tagjai) törvény eltérő rendelkezése hiányában a jogi személy tartozásaiért nem felelnek" [2:46. § (3) bek.]. Ha a Ptk. hivatalos tervezetének indokolása nem is, de a Szakértői Javaslat ugyanezen szabályhoz (Szakértői Javaslat 2:4. §) fűzött indokolása utal rá, hogy bizonyos körben szükség lehet arra hogy - elsősorban a hitelezők védelme érdekében - az alapítót, a tagot mégis felelőssé lehessen tenni a jogi személy tartozásaiért. Ilyen tartalmú rendelkezést csak törvény fogalmazhat meg. Erre találunk példát egyes jogi személyek esetében a jogi személy fajta konstrukciójába beépítve (erre az egyesülést, a kkt.-t és a bt.-t hozza fel példaként az indokolás), de bizonyos esetekben szankciós jelleggel is [és itt tartalmilag a Gt. 50. §, és 54. § (2) bekezdés szerinti felelősségáttörési esetekre utal a Szakértői Javaslat indokolása].
Tágabb értelemben tehát a felelősségátvitelnek két fő módja, két fő esetköre van. Az egyik az, amikor egyes jogi személy fajták esetében a jogalkotó generálisan, magába a jogi személy fajta konstrukciójába (annak fogalmi elemeként) beépítve teszi mögöttesen felelőssé a tagot a jogi személy tartozásaiért. A társasági jogban ilyen a közkereseti társaság és a betéti társaság (amelyek nem jogi személyek ugyan, de saját cégnevük alatt elkülönült jogalanyok) valamint az egyesülés és a közös vállalat. E formáknál a működő társaság tartozásaiért fennálló mögöttes korlátlan tagi felelősség előírása a jegyzett tőke minimum hiányával áll összefüggésben és egy objektív helytállási kötelezettséget jelent, vagyis nem felelősségi alapú, nem szankciós jellegű.
A felelősségátvitel másik módja az, amikor a jogalkotó korlátozott tagi felelősségű formáknál bizonyos esetkörökre nézve (tehát kivételes szabályként, pontosan meghatározott tényállási elemek fennállta esetén), kifejezetten szankciós jelleggel (tehát vétkességi alapon) viszi át a felelősséget a tagra. Ha a felelősségátvitelt szűkebb értelemben úgy fogjuk fel, mint a korlátozott tagi felelősség szankciós jellegű áttörését, akkor csak ez az utóbbi esetkör tartozik a felelősségátvitel fogalmi körébe. A társasági jogban is csak ebben a szűkebb értelemben, vagyis kizárólag korlátozott tagi felelősségű társasági formáknál értelmezhetően használjuk a tagi felelősségátvitel fogalmát. Azt értjük alatta, amikor a jogalkotó kivételesen áttöri a társaság, mint tagjaitól elkülönült jogalany önálló felelősségét és a társaság kötelezettségeiért való felelősséget bizonyos - a tételes jog által meghatározott - esetkörökben szankciós jelleggel, vagyis vétkességi alapon átviszi a társaság - egyébként a társaság kötelezettségeiért nem felelős - tagjára. A felelősségátvitel tehát a társasági jogban is az elválasztás elve alóli kivételt jelenti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
