https://doi.org/10.59851/jk.79.09.4
Az uniós jogalkotó a légi utasok jogainak magas szintű védelmét a 261/2004/EK rendelet révén biztosítja, amelynek alkalmazását az Európai Unió Bíróságának bőséges esetjoga és az Európai Bizottság értelmező iránymutatásai igyekeznek segíteni. A tanulmány célja a légi fuvarozókra vonatkozó rendelet legjelentősebb értelmezési kérdéseinek és annak a feltárása, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatán kívül milyen egyéb, az Európai Bizottság által működtetett együttműködési mechanizmusok segítik a rendelet által megcélzott magas szintű védelem tényleges érvényesülését.
Tárgyszavak: légi utasok jogai, 261/2004/EK rendelet, Európai Unió Bírósága, fogyasztók magas szintű védelme, Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat
The EU legislator ensures a high level of protection of air passengers' rights through Regulation (EC) No 261/2004, the application of which is supported by the extensive case law of the Court of Justice of the European Union and the interpretative guidelines of the European Commission. The aim of this study is to examine the most difficult issues of interpretation of the Regulation for air carriers and to explore what cooperation mechanisms, other than the case law of the Court of Justice of the European Union, operated by the European Commission, help to ensure the high level of protection sought by the Regulation.
Keywords: air passenger rights, Regulation (EC) No 261/2004, Court of Justice of the European Union, high level of consumer protection, Consumer Protection Cooperation
A globalizáció és a technikai fejlődés jelentős mértékben átalakította a hétköznapok világát. Ennek egyik jele a felgyorsult életmód, illetve annak egyszerre szimbolikus és gyakorlati jelentőségű megjelenési formája: a tér időben összezsugorodott, a külföldi utazások száma megnőtt, e tevékenységhez pedig emberek milliói vesznek igénybe valamilyen tömegközlekedési formát, így a buszt, vonatot vagy repülőt.[1]
E megnövekedett nemzetközi forgalom kapcsán felmerülhetnek olyan váratlan események, mint a tervezett járat törlése vagy késése, amelyek fogyasztóvédelmi szempontból szabályozási problémaként jelentkeztek. Ilyen esetben mindenki azt szeretné, ha az okozott kellemetlenséget, vagyis az időveszteségben bekövetkezett kárt a felelős utazási vállalkozás valamilyen módon kompenzálná. Egyebek mellett ez a társadalmi igény vezetett oda, hogy az Európai Unióban az utasjogokat rendeleti úton szabályozta a jogalkotó. A három elfogadott rendelet utazási ágazatonként jelent meg: az Európai Parlament és a Tanács a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról és a 295/91/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 261/2004/EK rendelete;[2] az Európai Parlament és a Tanács 2021/782 rendelete a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről;[3] az Európai Parlament és a Tanács 181/2011/EU rendelete az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról.[4]
Az uniós jogi korpuszt két további rendelet és egy nemzetközi egyezmény is kiegészíti a légi közlekedés vonatkozásában. Ezek az Európai Parlament és a Tanács 889/2002/EK rendelete a légifuvarozók balesetek esetén fennálló felelősségéről szóló 2027/97/EK tanácsi rendelet módosításáról,[5] valamint az Európai Parlament és a Tanács 1107/2006/EK rendelete a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól.[6] E jogi aktusokon felül fontos megemlí-
- 419/420 -
teni az 1999-ben aláírt Montreali Egyezményt, amelynek mind a tagállamok, mind pedig az Európai Unió részes felei,[7] és amely a légi fuvarozó felelősségét az utasok és poggyászuk tekintetében szabályozza.[8]
Jelen tanulmány célja annak feltárása, hogy melyek a légi fuvarozókra vonatkozó 261/2004/EK rendeletet (továbbiakban: Rendelet) legkardinálisabb értelmezési kérdései,[9] valamint, hogy az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) ítélkezési gyakorlatán kívül milyen egyéb uniós eszközök segítik a Rendelet által megcélzott magas szintű védelem tényleges érvényesülését.
Az utasjogok szabályozása terén a tagállami és az uniós jog egyszerre és együtt érvényesül, hiszen a kérdéskör hatásköri szempontból a közlekedés, illetve a fogyasztóvédelem alá tartozik, amelyek megosztott hatáskörök. Ugyanakkor fontos látni, hogy a Rendelet jogalapja az EKSZ korábbi 80. cikke, jelenleg az EUMSZ 100. cikke, tehát a közlekedéspolitikán belül az uniós jogalkotónak a tengeri és légi közlekedésre vonatkozó szabályozási lehetősége volt. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy a Rendelet nem egyszerűen közlekedésszabályozási kérdéseket érint. A Rendelet központi szereplője az utas, aki fogyasztónak minősül, így a Rendelet értelmezését alapvetően befolyásolják a fogyasztók magas szintű védelmét megfogalmazó előírások. Ezek közül már a Lisszaboni Szerződést megelőzően is létezett a belső piaci jogharmonizációt lehetővé tevő 114. cikk (3) bekezdése, amely előirányozta, hogy a Bizottság már a különféle javaslatainak a megfogalmazása során is a védelem magas szintjét vegye alapul. Ezt erősíti az EUMSZ 169. cikke, amely szerint a fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében az EU hozzájárul a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az érdekeik védelmét célzó önszerveződéshez való jogaik megerősítéséhez. Végül pedig a 2009 óta kötelező jogi erővel bíró Alapjogi Chartára fontos ráirányítani a figyelmet, amely az elsődleges jog részeként szintén meghatározza a másodlagos jog részét képező Rendelet értelmezését. Ezt azért tartom különösen fontosnak, mert az Alapjogi Charta alapjogi jelleget kölcsönzött a felmerülő jogvitáknak annak deklarálásával, hogy 38. cikke szerint az EU politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét.[10]
Az elsődleges jog előírásaival összhangban a Rendelet fő célja az utasok jogainak magasszintű védelme egyrészt a visszautasított beszállás, másrészt a légi járatok törlése, harmadrészt pedig a hosszú késése esetén az utasoknak biztosítandó kártalanítás és segítség közös szabályainak felállításával. Erre azért van szükség, mert az utas és a légi fuvarozó között a repülőjegy megvásárlásával szerződés jön létre. A légi személyszállítási szerződés alapján a légitársaság az utast és poggyászát légijárművel az indulási repülőtérről az érkezési repülőtérre szállítja. Amennyiben a légi járat késik, azt törlik vagy az utas beszállását visszautasítják, az a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) fogalomrendszerét használva akként értelmezhető, hogy a légitársaság nem teljesít szerződésszerűen.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
