A jogállam, jogállamiság fogalma mára - a demokrácia mellett - a politikai filozófiai diskurzus adu ászává vált, melynek gyakorlati megvalósítása, vagy meg nem valósítása egy politikai rendszer jogi, politikai, sőt erkölcsi értékelésének alapja lehet. Olyan sokszor és olyan sok mindenre használják azonban, hogy komoly elméleti erőfeszítést jelent "lehántani" e fogalomról az utóbbi évtizedekben rárakódott, nem immanens jelentéseket, és ezeket elhatárolni annak korábbi értelmétől. Mindezen erőfeszítést nehezíti, hogy a kifejezés tartalma korántsem konstans, sőt: az újabb és újabb adekvát jelentésrétegekkel gazdagodik, különös tekintettel a formai aspektusokon túli szubsztantív szempontokra. Éppen ezért e fogalom tartalmának egzakt lehatárolása sem lehetséges; a kutató csak arra vállalkozhat, hogy megpróbálja detektálni annak "magját": azt a jelentéstartományt, amely nélkül ma, a XXI. században jogállamról és jogállamiságról nem beszélhetünk.
A jogállamiság fogalmát mára sokan használják, e fogalom tartalmának tisztázása azonban nehéz kérdés. Mint minden olyan fogalom, mely "divatos", úgy a jogállam, jogállamiság is "inflálódik", újabb és újabb jelentéseket vesz fel (illetve régieket ad le), tartalmának pontos meghatározása (mint ahogy általában a konceptuális problémák objektív eldöntése) ezért lehetetlen. Mivel azonban a kifejezés létezik, és rendszeres használatban van, valahogyan meg kell próbálnunk közelíteni a jogállamiság jelentéstartományának kijelöléséhez, illetve feltárni a mai fogalomhasználat esetleges eltérőségeit, úgy azonban, hogy az ne legyen túlságos széles, azaz legyen, illetve maradjon egy valóban specifikus jelentéstartománya, mely alapján értelmesen lehet beszélni róla, megkülönböztetve más, hasonlóan diffúz jelentéstartalommal bír(hat)ó fogalmaktól.[1] Jelen tanulmány erre tesz kísérletet.
1. A jogállamiság (Rechtsstaat,[2] rule of law[3]) történetileg két alapvető dolgot jelentett. Kezdetben, a XVIII. század végén és a XIX. században ezen a formális jogállamiságot értették. A felvilágosodás követelményeinek kitisztulta után a kialakuló nemzetállamok és a fejlődő kapitalista gazdálkodás számára de facto követelménnyé kezdett válni, hogy az abszolutizmus igazságtalanságait az adott országban (is) megszüntessék, és biztosítsák, hogy az emberek a tetteiket a törvényekhez, tehát a jog elvárásaihoz igazíthassák. Ennek a legfőbb követelménye az volt, hogy legyen egy kiszámítható jogrend, konzisztenciára törekvő szabályokkal, amelyeket mindenki megismerhet, követhet, és amelyek megvalósulásában/megvalósításában biztos lehet. Ez a tisztán formális kritériumrendszer olyan elvárásokat foglalt
- 197/198 -
magában, mint a jogszabályok megismerhetősége, tehát azok nyilvános kihirdetése (ami még a XVIII. században sem mindenhol létezett)[4], a túl gyors változtatások lehetőség szerinti kerülése, a jogszabályok egyértelműsége, világossága, illetve azok tényleges érvényesítése (minden címzett általi betartása, illetve velük való betartatása) stb. A formális jogállamiság alapján az állami szervek nem járhattak el a törvények ellenében (contra legem), sem törvények (törvényes alap) nélkül (praeter legem). A lényeg tehát a kiszámíthatóság volt, hogy a tiszta és egyértelmű törvényeket előre tervezhető módon érvényesítsék.
A formális jogállamisághoz tartozott és tartozik ma is:
1.1. a nyílt jogegyenlőtlenség és a törvények felett álló szuverén jogalkotó tagadása, illetve a jog által kötött állam elismerése: az állam, vagyis a jogalkotó maga is a joghoz kötött, a jogi normák magára a jogalkotóra, tehát az államra is vonatkoznak, az állam a törvények megalkotása után épp úgy alá van vetve a törvényeknek, mint bármely más entitás;
1.2. a jogbiztonság, mely szerint a törvények
a) nyilvánosan kihirdetettek és bárki által előre, időben megismerhetőek, illetve
b) a címzettek számára egyértelműek és világosak legyenek ("normavilágosság"): a jogalkotó köteles az emberek számára érthető, lehetőség szerint pontos tartalommal bíró normákat alkotni, melyek esetében a címzettek (a jogszabályi rendelkezések jogosultjai és kötelezettjei) tudhatják, hogy mikor ismerik el az állami jogalkalmazó szervek a magatartását jogszerűnek;[5]
c) azok ne változzanak gyorsan (a változás követhető legyen), továbbá
d) a visszaható hatályú[6] jogalkotás tilalma: bizonyos kivételekkel az állam nem szabályozhat olyan élethelyzeteket, melyek a szabályozás kialakításakor már elmúltak, illetve teljesedésbe mentek [e kivételek egyrészt azt a jogalkotást engedik meg, mely magát az államot kivéve egyetlen érintett jogalanyra nézve sem ír elő az akkorinál hátrányosabb feltételeket. Így a magyar jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. § (2) bekezdése szerint "jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé". A visszaható hatályú jogalkotás tehát akkor megengedett, ha az minden érintett részére csak jogot biztosít, avagy kötelezettség vagy felelősség alól mentesít, és ezzel más természetes személy vagy más jogalany helyzete nem válik terhesebbé]. Ez másrészt megengedett akkor, ha az állam a már teljesedett szerződéses viszonyokat utólag azért változtatja meg, mert e viszonyok a szerződések tömegében a gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben lévő felek számára túlnyomóan hátrányos, általuk előre nem látható és nekik fel nem róható módon változtak meg - vagyis kivételesen akkor is lehetőség van visszaható hatályú jogalkotásra, ha más személy helyzete terhesebbé válik, amennyiben a visszaható hatályú jogalkotással elérhető előnyök lényegesen felülmúlják a hátrányokat;[7]
- 198/199 -
e) a kellő felkészülési idő követelménye: a jogalanyoknak nemcsak megismerniük kell tudniuk időben a rájuk vonatkozó szabályokat, hanem megfelelő időt kell nekik biztosítani arra is, hogy e szabályokhoz alkalmazkodni tudjanak, és a jogkövető magatartás feltételeiről gondoskodhassanak;[8]
f) a szerzett jogok védelme: a teljesedésbe ment, illetve véglegesen lezárt jogviszonyokat érintetlenül kell hagyni;[9]
g) a bizalomvédelem: a múltban keletkezett, de a jelenben is - tartósan - fennálló jogokat csak a jövőre nézve, és annak tiszteletben tartásával lehet korlátozni, hogy az e jogviszony kialakítására (pl. tartós szerződés megkötésére) szolgáló indokokat a jogalkotó tiszteletben tartsa, továbbá hogy az így keletkezett jogok a jövőre nézve se üresedjenek ki;[10]
1.3. a törvényesség, vagyis hogy
a) a jogot formálisan megfelelően kiadott jogforrásokban hirdessék ki[11], és
b) azok a normatív módon meghatározott címzettek mindegyikére vonatkozzanak.[12]
2. Ezt a formális értelemben vett, elismerésének zenitjét Hans Kelsen elméletével elért jogállamiságot azonban már a XIX. században, majd pedig különösen a két világháború között számos kritika érte, legkésőbb a II. világháború után pedig mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy önmagában nem tartható, mert ebben a formális értelemben a náci jog is "jogállami" volt.[13] Megfelelő eljárási rendben, megfe-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
