A labdarúgás vált a csapatsportágak közül azzá a sportággá, amely esetében fokozatosan jellemzővé vált a szurkolói rendbontás. A 20. század második felében a sportklubok és a szurkolók közötti ellenségeskedés a sportpályákon, főként a stadionokban egyre intenzívebben jelent meg, érdekes tény, hogy már az 1900-es évek első felében is egyik fő feladata volt a rendőrségnek a randalírozó csoportok megfékezése, erről számos belső jelentés tanúskodik. A sportrendezvényektől való eltiltás büntetés napjainkban ugyanakkor csak megfelelő beléptető-rendszer mellett lehet hatékony. Randalírozó csoportok esetében nem elég a sport önszabályozása, hiszen amikor megtöltik az üres stadionokat, a többek által úgynevezett Lex Sportivaként emlegetett belső normák az évek során nem jelentettek igazi megoldást és szükségessé vált az egyéb szabályozó jogi normák megalkotása.
A stadionokat sokan misztikus helynek tekintik, a görögök a győzelmeiket isteneiknek ajánlották fel. Ezen a misztikus helyen következnek be a mérkőzés előtt, alatt és után az úgynevezett rendellenes cselekmények. Kiváltó oka az indulatok elszabadulása, az indulatok elszabadulásának az indítéka pedig maga a mérkőzés.
A stadionok különleges akusztikával is rendelkeznek, amely a különböző technikai eszközök (hangos zene, óriási kivetítők) segítségével szintén felerősítik a mérkőzés alatt kialakult különleges atmoszférát. Ha sok ember szűk térbe van bezsúfolva, akkor akár a legkisebb atrocitás is végzetes lehet.
A tömegben az egyén feloldódik, kikerül a társadalmi ellenőrzés alól, úgy érzik a szurkolók, hogy anonimmá válnak. Mivel azonos érzelem hevíti őket, a frappáns jelszavak rendkívül intenzíven hatnak rájuk, indulatokat gerjesztenek. Megszűnik az egyéniségük, a tömegben eggyé válnak, eluralkodik rajtuk a szenvedély. Lebonizmus a tömeg pszichológiáját vizsgálta, az egyén a tömegben elveszíti önmagát.
Gustave La Bon az 1895-ben megjelent, A tömegek lélektana című művével fektette le a tömeg viselkedésének klasszikus elméletét. Le Bon maga is megdöbbenéssel és félelemmel tekintett a tömegre és megvetően nyilatkozott róla. Csepeli György: Szociálpszichológia című könyvében egyértelműsítette, hogy Le Bon célja az volt, hogy kora társadalmának vezetőit segítse a tömeg viselkedésének megismerésében, hogy azok aztán az így szerzett tudás révén képesek legyenek kezelni és elhárítani a nagyszámú ember gyülekezéséből eredő kockázatokat és fenyegetéseket. Le Bon nem kevesebbet állít, mint hogy a tömeg minden időben és minden esetben engedelmeskedik a külső ingereknek, így nem nehéz pusztító, deviáns magatartásra ösztönözni, minthogy egyáltalán nem rendelkezik az előrelátás és a megfontolás képességével. Ennek a tulajdonságnak egyenes következménye az, hogy a tömeget irányítani, "kormányozni", viselkedését kiszámítani szinte lehetetlen, erre sokszor még vezetői sem képesek, így esetenként az ő a kezeik közül is kicsúszik az irányítás.
Less Ferenc PhD értekezésében kitért arra, hogy Le Bon kortársa, Cesare Lombroso is egyetértett abban, hogy az egyén deviáns viselkedését nem annak saját akarata irányítja. Le Bonnal megállapításaival szemben azonban, ezt a jelenséget az egyén biológiai, pszichikai, illetve társadalmi hajlamainak tulajdonította. Az értekezés rámutatott arra, hogy Le Bon és Lombroso megállapításait kétségbe vonó kutatók közül Floyd Allport, az 1924-ben megjelent szociálpszichológiai művében tagadja a kollektív pszichikum, illetve a csoporttudat létezését. Megállapítása szerint csak egyéni tudat létezik és a tömegben az egyén nem változik át, ott az emberek egyszerűen csak többen vannak. Míg a klasszikus elmélet az állítja, hogy az egyéniség kialszik a tömegben, addig Allport szerint továbbra is éber marad, csupán egy adott helyen és időben egyesül a társaiéval. A társas viselkedés - véleménye szerint - ott bukkan fel, ahol olyan egyének találkoznak, akik az alapszabályokban, a képzettségben mutatkozó egyezőségeknek és a közös helyzetnek megfelelő, hasonló karakterrel bírnak. Ennek következtében a rendbontó tömegben lévők is közös jellemvonásokat hordoznak, így különösen kriminális, erőszakos és antiszociális személyiségjegyekkel rendelkeznek. Stott és társai szerint, ez a teória napjainkban is meghatározó és a Leicester-i iskolában él tovább, amely azzal érvel, hogy a labdarúgó-mérkőzéseket elsősorban a munkásosztálynak tulajdonított "keménységet" - mint értéket - képviselő szurkolók látogatják, akik a szocializációjuk révén válnak hajlamossá az erőszakra.
A sportrendezvények biztosításával összefüggő kérdések össztársadalmi, jogi, rendészeti és morális problémákat vetnek fel. A sportrendezvényeken tapasztalható verbális és fizikai erőszak, vagy közkeletű néven sporthuliganizmus jelensége összetett és bonyolult összefüggéseket rejt magában.
- 13/14 -
A szurkolók 94%-a a labdarúgó mérkőzéseken fejt ki ilyen jellegű tevékenységet.
Egyetlen más sportág sem képes egy-egy jelentősebb eseménye kapcsán rendszeresen, időszakonként visszatérően ennyire nagy tömeget megmozgatni, hiszen egy rangosabb mérkőzés rengeteg, nemritkán több tízezer ember érdeklődésére is számot tarthat, amely már fokozott biztonsági kockázattal jár a szervezők számára. Egyetlen más sportágnál sem éleződik ki ennyire élesen a szurkolótáborok közötti ellentét, amit erősít a stadionon belüli szeparáció, amely során az azonos csapat szurkolóit egy szektorba helyezik el, ami erősíti bennük az összetartozást, erősebbnek érzik magukat, ugyanakkor meglehetősen közel is vannak az ellenfél szurkolói, akikkel viszonylag kis területen vannak összezárva.
A különböző sportesemények már az ókorban is nagy tömegeket vonzottak. A XX. század első felében a fair playt figyelembe vevő úri sportként tartották számon, és ennek megfelelően a középosztály volt a törzsközönsége. Az 1960-as évek közepétől egyre inkább az alkalmi munkákból és segélyekből élők váltak a labdarúgó mérkőzéseket látogatók táborává. A legújabb társadalomkutatások pedig már azt jelezték, hogy a 8 osztályt és a 8 osztályt végzettek között a legnagyobb azok aránya, akik soha nem látogatnak ki a sporteseményekre.
A második világháború óta több mint hatvan stadionkatasztrófában ezerötszázan vesztették életüket, ekkor a stadionok pokollá változtak. Angliában idén tömegek emlékeztek meg a 25 évvel ezelőtti tragédiáról, ami örökre megváltoztatta az angol labdarúgást. Az áldozatok családjainak 27 éves jogi harca után felmentették a Liverpool-szurkolókat. A bíróság megállapította, hogy a Hillsborough Stadionban a tragédiához hozzájárultak az intézkedő tisztek mulasztásai, a stadion hibái és az is, hogy nem nyitották meg időben a közeli kijáratokat. A rendőrség és a katasztrófa-elhárítási alakulatok - beleértve a mentőszolgálatot is - egyaránt késtek.
Több tucatnyi stadionkatasztrófa történt tehát az elmúlt bő száz évben. A futballstadionokban rendszeresen megjelenő hatalmas tömeg a 20. század első éveiben megszülető új társadalmi jelenség. Csak háborús helyzetek, politikai tömegrendezvények, vallási ünnepek, kiemelkedő kulturális események, néha más sportágak versengései járnak ilyen hatalmas embertömeg jelenlétével. A zsúfoltság, az érzelmek túlzottan heves megjelenése, a rendbontások, sokszor a rendezési hiányosságok vagy a stadionok nem megfelelő állapota és nemegyszer a tragikus véletlen időről időre súlyos stadionbalesetekhez vezettek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
