Szűcs Lászlóné Siska Katalin, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense évtizedeken keresztül végzett kutatásokat a mai iszlám világ jogrendszerének számos területén, s ennek során tanulmányozta Musztafa Kemal Atatürk életét, államfői munkásságát. A szerzőnek jelent meg korábban kötete az arab világ és az emberi jogok összefüggései témájában, a török-oszmán állam- és jogrendszer évek óta foglalkoztatja. A fiatal Török Köztársaság államfője ma is hatással van államára, nevét világszerte ismerik, olyan vezető volt, aki reformjaival alapjaiban rengette meg a régi oszmán szokásokat és aki hosszú évtizedekre meghatározta Törökország jogrendszerét, bel- és külpolitikai irányultságát, megítélését a világban.
1. A kötet[1] az atatürki éra reformjainak bemutatását és ezek korabeli magyar sajtóvisszhangját jogtudományi szempontok szerint tárja fel, különös figyelmet fordítva a török-magyar kapcsolatok alakulására és az ebbe a körbe vonható események mind a magyar, mind a török kormánypárti Cumhuriyet című lapban történő megjelenésére. A kutatás elsősorban az atatürki időszak (1923-1938) feltérképezésére korlátozódott.
Az 1923. július 24-én megkötött lausanne-i béke értelmében egy új Törökország született meg, amely területileg kisebb lett ugyan, mint a szultáni birodalom, de 700 000 négyzetkilométernyi területével, 18 és félmilliónál több lakosával - nem beszélve kiváló stratégiai helyzetéről és földrajzi fekvéséről - egyike lett a Földközi-tenger keleti része legjelentősebb államainak. "A török győzelemmel dőlt meg az első párizskörnyéki béke, ezt követte az utolsó másfél évtizedben a versaillesi, saint-germaini, neuillyi és most végül az idén a trianoni békediktátum legkirívóbb igazságtalanságainak megváltoztatása" - írta a Budapesti Hírlap 1938. november 11-én.[2] Kemal Atatürk értékét és jelentőségét a belső megújulás és a forradalom mellett sikeres külpolitikájában látták, s ez a magyar politikusok számára példaképül szolgált: a korabeli magyar sajtó bálványként tisztelte,[3] mivel Atatürk pályájának elemzését párhuzamba állították a Felvidék visszacsatolásával.
Atatürk Magyarországnak a lausanne-i békeszerződés megkötése során tanúsított magatartásával olyan viselkedési mintát mutatott, amely a sajtón keresztül nem is annyira a reálpolitikáját, hanem a meg nem alkuvó hősies kitartását értékelte, így eszményképpé, igazi hőssé magasztalta őt a korszak magyar sajtója.[4] Atatürk a korabeli magyar sajtó szerint az őket lenéző, kisemmiző országok vezetői között egyfajta baráttá, cinkossá vált az "ellenség tengerében". A korabeli magyar híradások egyöntetűen, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül kizárólag azzal foglalkoztak, hogy Lausanne-ban Törökország példát statuált az egész világnak azzal, "hogyan tépi össze a nemzeti öntudat, az egységes megmozdulás, az igazságtalan és mindenképpen teljesíthetetlen békeszerződést".[5]
A szerző választ ad arra a kérdésre, hogy mi volt pontosan az atatürkizmus lényege. Atatürkről általánosságban elmondható, hogy nem volt a nagy elméletek kidolgozásának a híve. Ez részéről szándékos választást jelentett, nem akart maga mögött merev doktrínákat hagyni; tanításainak modernségét kívánta megőrizni annak érdekében, hogy az általa képviselt értékrend és célkitűzések bármilyen korban és bármilyen irányzatba szükség esetén jól illeszthetők legyenek és az atatürkizmus bármikor kortárs felfogássá tudjon válni.
Atatürk elsőrendű célja Törökország modernizációja és nyugatosítása volt, így a női jogok kérdését is tisztáznia kellett. A nők részéről a szabad házasságkötés, a törvény előtti egyenlőség, a tanulás jogán túl a választójog megszerzése volt az egyik legfontosabb követelés. A reformoknak köszönhetően a jog előtt egyenlővé váltak a férfiakkal a közjogi szférában, továbbá néhány családjogi rendelkezés tekintetében, mint például a házasság felbontása, az öröklés és a gyermekek feletti szülői felügyeleti jog. A köztudatban nem véletlenül Atatürk nevéhez kötődik a török nő emancipációja, a modern török nő képe. A szerző kutatásai ugyanakkor megerősítették, hogy ennek a reformsorozatnak volt némi előzménye az Oszmán Birodalomban, amelynek ideológiai hátterét felhasználva Atatürk több európai államot megelőzve formálta meg a modern török női képet. A választójog nők számára történő biztosításának híre meglehetősen foglalkoztatta a ha-
- 259/260 -
zai közvéleményt,[6] mert nem értették, hogyan lehet, hogy Törökország érettnek tartja a nőket a községi passzív választójogra, Magyarországon pedig jogszabályt fogadtak el arról, hogy a nőknek a községben nincs passzív választójoguk.[7]
A reformok további pillérét a török "népházak" létesítése képezte. E reformirány megvalósításához az új Törökország alapítói 1913-ban láttak hozzá; 1938-ra török földön 209 "Népház" lett százezernél több férfi és női alkalmazottal. A "Népház-mozgalom" tevékenysége sokoldalúnak bizonyult: "Minden Népház őrhelye a kultúrának" - ingyenes szolgáltatásokat nyújtottak többek között a nyelvtanítás terén.[8]
2. A kötet olyan, korábban fel nem használt anyagokat dolgozott fel, mint az ankarai török külügyminisztérium levéltárában és a Török Köztársaság miniszterelnöki hivatalának levéltárában (T. C. Cumhurbaşkanliği Devlet Arşivleri Başkanliği) található levelezések, amelyek oszmán-török, török, illetve a korszak diplomáciai nyelvének megfelelően többségében francia nyelven írt dokumentumok. A hazai sajtómegjelenések közül kilencven, a téma szempontjából releváns lapot tanulmányozott át a szerző, amelyeknek részletes listája a kötet végén található. Török részről kizárólag az 1924-től megjelenő kormánypárti Cumhuriyet[9] című napilap számait vizsgálta meg török-magyar kapcsolódási pontok után kutatva. Nem jogi irodalmat (mint magánlevelezések, fotók, illetve Atatürk 1944-ben épített mauzóleumának, az Anitkabirnek az anyaga) is felhasznált a kutatás során, ezek feldolgozását ankarai tartózkodása alatt végezte el.
A kötet hét fejezetből áll, a korai szakasztól a politikai felemelkedéséig mutatva be Musztafa Kemál Atatürk életét, majd ezt követi a török nacionalizmus és reformizmus áttekintése. Kiemelkedően fontos ezen az egységen belül a nők jogainak és az oktatáspolitikának a tárgyalása, valamint a vallás és a reformok alapjainak elemzése. A IV-VII. fejezetben a monográfia szerzője a diplomáciai kapcsolatok elemzésére vállalkozik, kezdve a külpolitika, a diplomáciai kapcsolatok, majd a külképviseletek vizsgálatával.
3. A Törökországgal való jó viszony Magyarországnak rendkívül fontos volt, mivel Törökország potenciális együttműködő partnert jelentett az első világháborút lezáró békeszerződések esetleges revideálása során.[10] Az első találkozók titokban zajlottak, az 1923. december 18-án kötött török-magyar barátsági szerződés volt az első hivatalos szerződés, amely Magyarország számára a háború utáni első, immár szuverén államként megkötött megállapodást jelentette. A diplomáciai kapcsolatok szorosabbá válását követte több más témájú együttműködés is. 1931-ben továbbra is úgy tűnt, hogy felhőtlen a kapcsolat Törökország és Magyarország között, amire bizonyítékul szolgálhat, hogy a korabeli külügyminiszter márciusban, Bethlen miniszterelnök pedig október végén Ankarába látogatott, azonban Törökország és Magyarország diplomáciai viszonya az 1930-as évekre megromlott, hiszen Ankara csatlakozott a londoni konvencióhoz, amelynek célja köztudottan az agresszor meghatározása volt egy nemzetközi konfliktus esetére. A két ország elhidegülését a 1934-es évről készült politikai összefoglaló jelentés is hosszan tárgyalta.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
