Az előzetes döntéshozatali eljárás párhuzamba állítható az alkotmánybíróságok konkrét normakontroll-eljárásával, annak gyökerének tekinthető. A konkrét normakontroll során ugyanis a rendes bíróságok egy egyedi ügyben felmerült alkotmányjogi kérdésben - nevezetesen az alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének észlelésekor - az ebben a tekintetben kizárólagos hatáskörrel rendelkező alkotmánybírósághoz fordulhatnak. Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) pedig az Európai Unió területén ugyanígy kizárólagos jogköre van, csupán az európai jog értelmezése vonatkozásában.[1] Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke értelmében az EUB hatáskörrel rendelkezik a Szerződések értelmezésével, valamint az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényességével és értelmezésével összefüggésben előzetes döntés meghozatalára. Ha egy tagállami bíróság előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti, amennyiben határozata ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, kérnie kell, hogy az EUB hozzon ebben a kérdésben döntést.
Az előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatása iránti kérelmek révén ily módon bármely uniós polgár - a tagállami bíróságon keresztül - az EUB-hoz fordulhat az őt érintő európai uniós jogszabályok tisztázása érdekében. Az EUMSZ 267. cikke azonban nem határozza meg konkrétan, hogy mely bíróságok nyújthatnak vagy nem nyújthatnak be előterjesztést, valamint nem tér ki arra sem, hogy mit is jelent pontosan a "bíróság" ebben az összefüggésben. Az EUB ezért saját maga alakította ki az erre a kérdésre vonatkozó joggyakorlatát, meghatározva azokat a követelményeket, amelyeket egy intézménynek teljesítenie kell, hogy az EUMSZ 267. cikke szerinti "bíróságnak" minősüljön, nevezetesen a szervet a jog állította-e fel, az állandó jellegű-e, döntése kötelező érvényű-e, eljárása kontradiktórius-e, a szerv független-e, valamint az jogot alkalmaz-e.[2] Bár előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelmet alapesetben tagállami bíróság nyújthat be, az EUB előtti eljárásban - a rájuk szabott eljárási jogkörökben - részt vehetnek az adott bíróság előtti eljárásban érintett felek, valamint a tagállamok és az Európai Unió intézményei. Ebben a tekintetben kiemelendő, hogy az uniós jog számos fontos alapelvét állapították meg előzetes döntéshozatali eljárásban, az elsőfokú tagállami bíróságok által előterjesztett kérdésekre adott válaszként. Eddig azonban csak a "rendes bíróságokról" beszéltünk.
Ezt a kérdést az alkotmánybíráskodás területére lefordítva érdekes probléma, hogy milyen kapcsolat figyelhető meg az európai alkotmánybíróságok és az EUB előtti előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó hatáskör között, amennyiben az alkotmánybíróságtól érkező előterjesztés - más alkotmányos rendelkezések mellett - az alapjogok végső értelmezői közötti közvetlen párbeszéd létrejöttét teszi lehetővé, amelynek középpontjában a vizsgált alapjog áll.[3] Az a kérdés, hogy az alkotmánybíróságok benyújthatnak-e, illetve be kell-e nyújtaniuk előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az EUB-hoz,[4] még az európai integráció több mint hatvan éve után is vitatott, de már tisztulni látszó kérdés.[5] Az alábbiakban - nemzetközi kitekintést követően - a magyar Alkotmánybíróság előzetes döntéshozatali eljárással kapcsolatos viszonya kerül feltárásra.
Az alkotmánybíróságok kezdetben vonakodtak az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésétől, amely egyrészt a jogfelfogásra, másrészt az abból származó magatartási okokra volt visszavezethető. A jogfelfogásra, jogértelmezésre alapította elutasító gyakorlatát az olasz Corte Costituzionale, a francia Conseil Constitutionnel, valamint a spanyol Tribunal Constitucional.[6] Az olasz alkotmánybíróság ugyanis eleinte azon álláspontjának adott hangot, mely szerint a Corte Costituzionale nem tekinthető az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló Szerződés 177. cikke (az EUMSZ 267. cikke) szerinti "bíróságnak", figyelemmel arra, hogy a testület legfőbb funkciója az alkotmányossági ellenőrzés, nevezetesen annak biztosítása, hogy az "Olasz Köztársaság Alkotmányát" az állam és a régiók alkotmányos szervei megfelelően megtartsák.[7] Az olasz alkotmánybíróság ennek ellenére közvetett, rejtett csatornákon keresztül - a rendesbíróságok által indítványozott konkrét normakontroll-eljárások (via inci-
- 30/31 -
dentale), valamint az állam és a régiók közötti alkotmányjogi jogviták elbírálása (absztrakt normakontroll/via principale eljárás) során történt jelzések és figyelmeztetések továbbítása révén - mégis folytatott egyfajta dialógust az EUB-bal,[8] és hozzájárult az uniós jog főbb alaptételeinek érvényesítéséhez.[9] A francia Alkotmánytanács sem minősítette magát "bíróságnak", amelynek hátterében a Conseil Constitutionnel jogrendszerben betöltött sajátos szerepe állt - élesen elhatárolódott egymástól az Alkotmánytanács és a rendes bíróságok jogköre -, mivel a testület hosszú időn keresztül csupán az előzetes normakontroll-hatáskörével rendelkezett, emellett a jogszabályokban meghatározott rendkívül rövid és szigorú határidők is lehetetlenné tették az EUB-hoz fordulást. Az uniós joggal összefüggő feladatok ellátását a spanyol Tribunal Constitucional is mindig a rendes bíróságokra bízta, miközben az alkotmánybíróság kizárólag a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatával foglalkozott.[10]
A magatartási okok abból a felfogásból voltak eredeztethetők, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése egy külső bíróság tekintélyének való önkéntes alávetettséget eredményezhet, tekintettel annak feltételezésére, hogy a kérdés feltevője az arra érkező választ magára nézve kötelezőnek fogja tekinteni. Az alkotmánybíróságok pedig következetesen tartózkodtak ilyen helyzetek előidézésétől.[11] Így egyes alkotmánybíróságok olyan gyakorlatot alakítottak ki, mely szerint a rendes bíróságok a saját döntésüknek megfelelően forduljanak az EUB-hoz, bizonyos esetekben alkotmányos szintre emelve e kötelezettséget. Ilyen volt a német Bundesverfassungsgericht, amely a törvényes bíróhoz való alkotmányos jog megsértésének tekintette, amennyiben egy német felsőbíróság indokolás nélkül utasítja el az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló indítványt. Ennek következtében az előterjesztések megtétele és az EUB-bal való kapcsolattartás alkotmányos kötelezettséggé transzformálódott, amely kötelezettség azonban a rendes bíróságokra, nem pedig az alkotmánybíróságra hárult.[12]
Ezen magatartás is közrejátszhatott abban, hogy a német Szövetségi Alkotmánybíróság közel hatvan évig nem fordult előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelemmel az EUB-hoz; annak ellenére, hogy az uniós jog fejlesztésében - a maga sajátos módján - tevékenyen közreműködött. Az Európai Gazdasági Közösség 1950-ben, nemzetközi szerződéssel történő létrejöttét követően a Bundesverfassungsgericht az Internationale Handelsgesellschaft-ügy[13] vonatkozásában fejtette ki álláspontját a német Grundgesetz és a formálódó európai jog viszonyának kérdésében. Az ún. Solange I. döntésében[14] hangsúlyozta, hogy mindaddig, amíg Európai Közösségben nincs a nép által közvetlenül választott, demokratikusan legitimált parlament, és amíg a Közösség nem rendelkezik emberi jogi katalógussal, a német alkotmányban biztosított alapjogi garanciák elsőbbséget élveznek a közösségi joggal szemben. A német Szövetségi Alkotmánybíróság ezen álláspontját 1986-ban, a Solange II. döntésével[15] vizsgálta felül, mivel akkor már valamennyi tagállam részesévé vált az Emberi Jogok Európai Egyezményének. A döntés értelmében a testület nem vizsgálja a közösségi jog német alkotmányban garantált alapjogokkal való összhangját, amíg az alapjogok védelmének megfelelő mechanizmusa érvényesül a Közösségben.[16] A német Szövetségi Alkotmánybíróság ezt meghaladóan a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseit is értelmezte,[17] amelynek során megállapította, hogy a testület mindig megvizsgálja, hogy az európai egyesülés szerveinek normái a szubszidiaritás elvének, valamint az EUMSZ 5. cikk (3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel-e. Ennek keretében a vizsgálat tárgya, hogy az uniós aktus megsértette-e az alkotmányos identitás érinthetetlen magvát, az örökkévalósági klauzulák valamelyikét. E felülvizsgálat nélkül ugyanis az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdése is sérülhet. Németország tehát e módszerrel tudta garantálni az uniós és a belső jog összhangját.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
