A jogalkotó a Be. egyik fő alappillérévé az ügyészség által kezdeményezhető "egyszerűsítő" (alternatív) eljárásokat tette, amelyek alkalmazása esetén vagy egyáltalán nem kerül sor vádemelésre, vagy sor kerül vádemelésre, de a terhelt az eljárás során kedvezőbb elbírálásban részesül. A szóba jöhető eljárásjogi konstrukciók elsősorban angolszász mintán alapulnak, bevezetésük pedig éles vitákat váltott ki a hazai és nemzetközi jogirodalomban egyaránt. A szerzők egy része amellett foglalt állást, hogy ezen eljárások teljességgel derogálják a büntető-igazságszolgáltatás klasszikus funkcióit. Ennek elsődleges oka, hogy céljuk nem az anyagi (materiális) igazság kiderítése, hanem - pusztán - az alapvető eljárási szabályok betartása mentén a bíróságok tehermentesítése. A szerzők másik csoportja ugyanakkor előnyösnek tartja a vádemelés mellőzésének egyes lehetőségeit, elsősorban az eljárások költségeinek csökkentése, másfelől a terhelt reszocializációjának elősegítése okán.
The main pillars of the Hungarian criminal proceedings are the so-called "simplifying" (alternative) procedures that can be initiated by the prosecutor's office. These constructions are primarily based on the Anglo-Saxon model, and their introduction is quite controversial in both domestic and international legal literature. Some of the authors took the position that these procedures completely override the classic functions of criminal justice. The primary reason for this is that their goal is not to find out the material truth, but simply to relieve the courts while observing the basic procedural rules. At the same time, another group of authors considers certain options of not bringing charges to be advantageous, primarily for the reason of reducing the costs of the proceedings, and on the other hand for the reason of promoting the resocialization of the accused.
A vádemelés mint klasszikus ügyészi funkció kizárólagossága csökkenő tendenciát mutat, amelyet a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) normaanyaga, valamint az európai eljárási kódexek szabályozási megoldásai is igazolnak. A vádemelés helyett alkalmazott alternatív eljárások komoly értékelő-mérlegelő tevékenységet kívánnak meg a vádhatóság részéről, az ügyésznek ugyanis - az adott jogintézmény szabályozásának függvényében - értékelnie kell többek között a terhelti beismerést, az eljárás egyszerűsítéséhez, lerövidítéséhez fűződő érdekeket, a tényállás komplexitását, a bizonyítékok rendelkezésre állását, valamint a büntetőjogi felelősségre vonáshoz fűződő érdekeket.
A szóban forgó döntések a büntetőeljárás ügyészi (közbenső) szakaszához köthetők, jóllehet, a Be. e perszakaszra egyáltalán nem utal. Amíg ugyanis a vizsgálati szakasz során az ügyészség a vádemelésnek, az eljárás felfüggesztésének, illetőleg az eljárás megszüntetésének csak a lehetőségét mérlegeli - és ennek eldöntése érdekében esetlegesen - további bizonyítás folytat le, addig az ügyészi szakaszban már konkrét ügyészi döntések (határozatok) születnek
a) ügyészi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezéséről;
b) az eljárásnak közvetítői eljárás vagy feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazása céljából történő felfüggesztéséről;
c) egyezség kezdeményezéséről vagy a kezdeményezés elfogadásáról;
d) a terhelt bíróság elé állításáról;
e) az eljárás megszüntetéséről, vagy végső soron
f) a vádemelésről.[1]
Megjegyezném, hogy a vádhatóság nem köteles alkalmazni az alternatív eljárásokat még akkor sem, ha azok törvényi feltételei egyébként fennállnak. Mindazonáltal, a tanulmány címére tekintettel releváns eljárások a következők:
- az ügyészségi határozat vagy intézkedés kilátásba helyezése,
- a feltételes ügyészi felfüggesztés,
- a közvetítői eljárás, valamint
- 3188/3189 -
- a bíróság elé állítás ügyészi szakasza.[2]
Az eljárások elsődleges funkciója a büntetőperek egyszerűsítésében jelölhető meg ("egyszerűsítő eljárások"), a vizsgált processzusok alkalmazási szempontjai pedig az alábbiak lehetnek:
- a bizonyítottság foka;
- a terhelt személyi körülményei (pl. életkora);
- a terhelt eljárás során tanúsított magatartása (pl. esetleges együttműködése, beismerése);
- a terhelt társadalomra veszélyessége, valamint
- a bűncselekmény tárgyi súlya.
Az egyszerűsítő eljárások bevezetésének jogpolitikai indokai között elsősorban célszerűségi és pergazdaságossági törekvések húzódnak meg. E szemlélet kétségtelenül redukálja a bizonyítás egészének büntetőeljáráson belüli szerepét, s a mai napig vitatott az eljárásjog-tudomány képviselői között, van-e egyáltalán szükség e jogintézményekre, illetőleg alkalmazásuk mennyiben hat ki a büntetőeljárás eredeti, valós funkcióinak érvényesülésére (pl. anyagi igazság feltárásának igénye, a tárgyalás közvetlenségének elve, a nyilvánosság elve).[3]
Ami bizonyos, hogy az Európa Tanács már 1981-ben kiadta az opportunitás elvén alapuló jogintézmények bevezetésének szükségességéről szóló ajánlását. E törekvések mögött elsősorban az igazságszolgáltatás tehermentesítésének és a konfliktus-kezelési kultúra fejlesztésének szándéka húzódik meg. Megjegyezném, hogy az egyes európai jogrendszerek - beleértve az USA-t is - már az ajánlás kibocsátását megelőzően is ismertek "rövidített eljárási lehetőségeket." Sőt, napjainkban már az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) sem tekinti feltétlenül az Egyezmény megsértésének, ha a tagállami bíróságok - az ügy tárgyának, illetőleg a terheltek személyes érdekeinek függvényében - mellőzik a tárgyalások megtartását.[4]
Az "egyszerűsítő" eljárásokkal kapcsolatos általános elvárások az alábbiakban foglalhatók össze:
- A terhelt önkéntes részvételén kell alapulniuk, amelyeket különböző jogi biztosítékokkal kell megerősíteni.
- A törvénynek meg kell határoznia az együttműködés pontos jogi tartalmát: így az alkalmazási feltételeket, a terhelttel szemben támasztott elvárásokat, valamint az adott konstrukcióval járó pozitív jogkövetkezményeket.[5]
Az egyes eljárások többféle módon csoportosíthatók:
a) a terhelti hozzájárulás szükségessége szerint;
b) a beismerő vallomás feltételként történő előírása szerint;[6]
c) a büntetési tételkeretek meghatározottsága, illetőleg mértéke szerint;
d) az ügyészség, illetőleg bíróság diszkrecionális jogkörének jellege (terjedelme) szerint, valamint
e) az érintett perszakasz típusa szerint.
Az alternatív eljárásokkal kapcsolatban többnyire legalitási kifogások olvashatók a hazai szakirodalomban, ugyanakkor Király Tibor szerint ilyen kérdések csak akkor merülhetnek fel, ha az "egyszerűsítést" nem az ügy tárgyától, hanem a terhelt személyétől teszi függővé a jogalkotó.[7] Hack Péter szerint ráadásul teljes egészében szükséges lenne átgondolni, "érdemes-e ragaszkodni a tárgyaláshoz mint kizárólagos eljárási formához [...], amely lényegét tekintve sokkal jobban hasonlít a szabálysértési eljáráshoz mint a büntető eljárásra, nevezetesen amikor a bíró négyszemközt van a vádlottal".[8]
E konstrukció lényegében az alternatív eljárások "előfutára", mivel ahhoz - a terheltet érintő - direkt (pozitív) jogkövetkezmény még nem kapcsolódik. Lényegét tekintve abban áll, hogy a vádhatóság eljáró tagja közli a gyanúsítottal, milyen intézkedés
- 3189/3190 -
alkalmazására vagy határozat meghozatalára lát lehetőséget abban az esetben, ha a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismeri.[9]
Ennek keretében az ügyészség
1. közvetítői eljárás céljából az eljárás felfüggesztését, illetve a közvetítői eljárás eredményéhez képest az eljárás megszüntetését,
2. feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazását és annak eredményéhez képest az eljárás megszüntetését,
3. a gyanúsított együttműködésére tekintettel az eljárás megszüntetését, illetve a feljelentés elutasítását, illetőleg
4. vádemelés esetén a bíróság elé állítás és a büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás érdekében szükséges intézkedések megtételét helyezheti kilátásba, ha a felsorolt intézkedések vagy határozatok a Be.-ben meghatározott - a bűncselekmény elkövetésének beismerésén, illetve az együttműködésen kívüli - feltételei fennállnak.[10]
Az ügyészség az intézkedés megtételét vagy a határozat meghozatalát bizonyos esetekben az ügy, illetve más büntetőügy felderítésében, bizonyításában történő együttműködéshez, más esetekben a sértett bejelentése szerint érvényesíteni kívánt polgári jogi igény kielégítéséhez, illetve egyéb kötelezettség teljesítéséhez kötheti.[11]
A gyanúsítottat a kihallgatása során nyilatkoztatni kell arról, hogy az ügyészség által kilátásba helyezett intézkedést vagy határozatot, továbbá annak feltételeit elfogadja-e. Garanciális szabály ebben a körben az is, hogy a gyanúsítottnak az eljárás során tett vallomása és az annak alapján beszerzett bizonyítási eszköz bizonyítékként nem használható fel, ha a vállalt feltételeket maradéktalanul teljesíti, azonban az ügyészség intézkedése vagy határozata a kilátásba helyezett intézkedéstől vagy határozattól eltér. Mindemellett, az ügyészség nem köteles a kilátásba helyezett és a gyanúsított által elfogadott intézkedést megtenni vagy határozatot meghozni, ha a gyanúsított a vállalt feltételeket nem teljesíti vagy valótlan vallomást tesz.[12]
A terhelti beismerést támogató szabály, hogy a gyanúsított és a védő a nyomozás során bármikor közölheti az ügyészséggel vagy a nyomozó hatósággal, hogy a fenti intézkedés alkalmazása vagy határozat meghozatala érdekében a gyanúsított beismerő vallomást tesz.[13]
A Be. alapján az ügyészség közvetítői eljárás lefolytatása céljából felfüggeszti az eljárást, ha annak a Be.-ben meghatározott konjunktív feltételei fennállnak.[14] Törvényi definíciója alapján a közvetítői eljárás a gyanúsított és a sértett megegyezését, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő, a gyanúsított, illetve a sértett indítványára vagy önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás.[15] E meghatározás komplex jogalkotói szándékra utal, hiszen fogalmi elemét képezik a konfliktuskezelési kultúra fejlesztését, a sértetti kár kiegyenlítését (kompenzálását), illetőleg a terhelt reszocializációját érvényesíteni kívánó szempontok is. A mediáció alkalmazása tehát lényegében olyan "vádhatósági hipotézisen" alapul, miszerint az adott bűncselekmény természete, valamint a terhelt, illetőleg a sértett személye indokolja az ügy bíróságon kívüli megoldását.
Megjegyezném, hogy hazánkban az áldozatvédelmi nóvumok bevezetésére és a büntetési rendszer új szemléleti alapokon nyugvó reformjára csak az 1989-es rendszerváltozás után nyílt lehetőség, így a témával kapcsolatos szakirodalmi munkák is várattak magukra. Az alternatív vitarendezési módozatok alkalmazása azonban napjainkban alapvető jogi gyakorlattá vált az USA-ban, illetőleg Nyugat-Európa államaiban.[16]
A hatályos törvény a közvetítői eljárás alkalmazási feltételeiként az alábbiakat rögzíti:
a) a gyanúsított, illetve a sértett indítványa vagy az eljárás alkalmazásához történő hozzájárulása (objektív feltétel);[17]
b) a gyanúsított vádemelésig bekövetkező beismerő vallomása (objektív feltétel);
c) a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel a bűncselekmény következményeinek jóvátétele várható és a büntetőeljárás lefolytatása mellőzhető, vagy a közvetítői eljárás a büntetés kiszabásának elveivel nem ellentétes (szubjektív feltétel).[18]
Az ügyészség a mediáció lefolytatása céljából felfüggeszti az eljárást, ha annak objektív és szubjektív feltételei együttesen fennállnak.[19] E norma grammatikai értelmezéséből (elvileg) az
- 3190/3191 -
következik, hogy az ügyészség ilyen esetekben kötelező jelleggel rendeli el az eljárást. A "felfüggeszti" kifejezés használata helyett azonban nyilvánvalóan a "felfüggesztheti" szó használata lett volna indokolt, mivel fakultatív eljárási lehetőségről van szó. Ennek legfőbb oka, hogy az egyes törvényi feltételek (pl. gyanúsított személyi körülményei) már önmagukban is mérlegelésre szorulnak, tehát szubjektív megítélés alá eső, eldöntendő kérdéseket vetnek fel. Más kérdés, hogy a jogirodalomban eltérő nézetek alakultak ki a vádhatóság ezirányú döntési monopóliumának létjogosultsága tekintetében:
- Herke Csongor szerint az ügyészi mérlegelés lehetősége "az ügy teljesen szubjektív megítélését teszi lehetővé, indokolatlanul korlátozza a közvetítői eljárások elrendelését".[20]
- Gellér Balázs szerint ugyanakkor "nem támogatható a közvetítői eljárás elrendelésének feltételei köréből az ügyészi diszkréció lehetőségét biztosító feltétel törlése. Az ezzel ellentétes nézet ugyanis két szempontot is figyelmen kívül hagy. Egyrészt azt, hogy a közvetítői eljárás és a tevékeny megbánás jogintézményei létének oka, hogy az állam a büntetőigényéből [...] saját döntése alapján visszavesz. Ha pedig ez így van, szükségszerűen tarthatja fenn magának a jogot, hogy a büntetőigényét bizonyos esetekben [...] mégis fenntartsa."[21]
Amennyiben a közvetítői eljárás eredményes, abban az esetben a terheltnek a vádemelést megelőzően tett, a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomása szükségképpen azt eredményezi, hogy az ügyész eljárást megszüntető határozata vagy a bíróság eljárást megszüntető végzése a bűncselekmény terhelt általi elkövetését megállapítja, azonban - a tevékeny megbánás következtében - büntethetőséget megszüntető ok folytán három évi, fiatalkorú esetében öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt ahhoz bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása vagy intézkedés alkalmazása nem társul.[22]
A hatályos szabályozás kritikájaként meg kell jegyezni, hogy a jogalkotó az új Be.-ben - az 1998. évi XIX. törvény 221/A. §-nak megoldásával szakítva - nem határozza meg egzakt módon az eljárás anyagi jogi feltételeit. Ennek ellenére természetesen továbbra is a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 29. §-ában foglalt tevékeny megbánás esetében előirt alkalmazási feltételek az irányadók. Az eljárás Be.-ben leírt alkalmazási feltételei tehát összességében túl általánosra sikeredtek, mindezt pedig - úgy vélem - a sértetti szempontok sem indokolhatják. A megoldás összességében az lehet, ha a Legfőbb Ügyészség -körlevelek vagy egyéb belső utasítások szintjén -folyamatosan konkretizálja az eljárás igénybevételével kapcsolatos normatívákat.
Az egyes bűncselekmény-kategóriák "mediálhatósága" külön vitapontot képez. Ezzel kapcsolatban határozott álláspontom, hogy az eljárás alkalmazhatósági köréből teljes egészében ki kellene zárni a személy elleni szándékos, erőszakos bűncselekményeket (ld. az élet, testi épség és egészség elleni, valamint az emberi szabadság elleni bűncselekmények vonatkozó törvényi tényállásai). E deliktumok természete, illetőleg az általuk sértett vagy veszélyeztetett alapjog "kitüntetett" szerepe miatt olyan fokú az állam objektív védelmi kötelezettsége, hogy az ügyész nem tekinthetne el a vádemeléstől.[23] Ezzel ellentétben indokolt lehet az eljárás alkalmazása a közlekedési (Btk. XXII. fejezet), a vagyon elleni (Btk. XXXVI. fejezet), illetőleg szellemi tulajdonjog elleni (Btk. XXXVII. fejezet) bűncselekmények esetében.
a) A közlekedési deliktumok esetében természetesen nem jöhetnek szóba a halálos eredménnyel járó jogsértések, másfelől ezen törvényi tényállások megvalósulása esetén nyilvánvalóan ritkább esetben kerül majd sor az eljárás lefolytatására, hiszen sok esetben nincs sértett vagy sértési eredmény.[24]
b) A vagyon elleni, illetőleg szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények esetében továbbra is értékhatártól kellene függővé tenni az eljárás ügyészi felfüggesztését.[25] Problémásnak tűnhet ugyanakkor az eljárás alkalmazása, amikor a természetes és jogi személy közötti sértettáldozat elválasztás nem egyértelmű (pl. csalás esetében a passzív alany és a sértett személye nem azonos).[26]
Összességében úgy vélem, hogy a mediációs eljárások alkalmazási köre az egyes tettes-áldozat egyezségek eredményeinek függvényében folyamatosan változni fog. Mindenképpen kívánatosnak tartanám azonban azt, hogy a jogalkotó - a Btk. Általános vagy Különös Részében - konkrétan határozza meg az egyes közvetítői eljárásra utalható törvényi tényállásokat.
A feltételes ügyészi felfüggesztés az 1998. évi XIX. törvényben ismert "vádemelés elhalasztása" elnevezésű konstrukció "jogutódjának" tekinthető. Alkalmazása tekintetében kizárólag az ügyész dönt,
- 3191/3192 -
ahhoz nem szükséges sem a terhelt, sem a sértett hozzájárulása (ld. közvetítői eljárás).
Az eljárás felfüggesztése ebben az esetben is fakultatív, feltételei pedig a következők:
a) az eljárás olyan bűncselekmény miatt van folyamatban, amelyre a törvény háromévi, különös méltánylást érdemlő esetben ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetés kiszabását rendeli (objektív feltétel);
b) a gyanúsított jövőbeni magatartására tekintettel az eljárás megszüntetése, a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel pedig e döntéstől a gyanúsított magatartásának kedvező változása várható (szubjektív feltétel).
A fenti feltételek együttes mérlegelése alapján az ügyészség az eljárást egy alkalommal - években vagy években és hónapokban meghatározva - a Btk. Különös Része által meghatározott büntetési tétel keretei között, de legalább egy évre függeszti fel.[27] Kötelező alkalmazni abban az esetben, ha a Btk. Különös Része a terheltnek az eljárás megindulását követő magatartását büntethetőséget megszüntető okként szabályozza,[28] és a büntethetőség megszűnését eredményező magatartás várható. Ilyenkor a vádhatóság az eljárást - a törvényben meghatározott feltétel teljesítése érdekében - szintén egy évre függeszti fel.
A határozatban az ügyész megjelöli a felfüggesztés időtartamát, illetőleg - pártfogó felügyelet elrendelése esetén - az általa előírt magatartási szabályokat és más kötelezettségeket.[29] Az eljárás specialitása tehát abban áll, hogy az ügyészség a gyanúsított részére meghatározott magatartási szabályok betartását vagy kötelezettségek teljesítését írhatja elő, így azt, hogy a terhelt:
- a bűncselekménnyel okozott kárt, vagyoni hátrányt, az adóbevétel-csökkenés, a vámbevétel-csökkenés összegét vagy a bűncselekmény elkövetési értékét térítse meg;
- más módon gondoskodjon a sértettnek adandó jóvátételről;
- meghatározott célra anyagi juttatást teljesítsen vagy a köz számára munkát végezzen;
- előzetes hozzájárulása esetén pszichiátriai vagy alkoholfüggőséget gyógyító kezelésben vegyen részt.[30]
Érdekes kérdést vet fel, hogy a feltételes ügyészi felfüggesztés elrendelése milyen módon hat ki a bűncselekmény elévülésére. Ezzel kapcsolatban csak egy korábbi - még a vádemelés elhalasztásával kapcsolatban meghozott - kúriai kollégiumi véleményre lehet utalni (4. BKv.), amelynek alapján e konstrukció a cselekmény büntethetőségének elévülését nem szakítja félbe, de az elhalasztás (felfüggesztés) tartama az elévülés határidejébe nem számít be.
A magatartási szabályok előírásának fontos következménye, hogy amennyiben a terhelt azokat betartja, illetőleg a felfüggesztés tartama eredményesen letelik, nem kerül sor vádemelésre.[31] Ezzel együtt, a Be. azon esetköröket is szabályozza, amelyek fennállásakor az eljárást az általános szabályok szerint kell tovább folytatni.
Fiatalkorú terheltek esetében a jogalkotó tágabb körben biztosítja az eljárás alkalmazásának lehetőségét, ennek megfelelően annak objektív feltételeként azt határozza meg, hogy a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény büntetési tételének felső határa a nyolcévi szabadságvesztést ne haladja meg (ebben az esetben az eljárást az ügyészség egy évtől három évig terjedő időre függeszti fel).[32] A szubjektív feltételek már a felnőttkorú elkövetőkéhez hasonló szempontok mérlegelését teszik szükségessé azzal, hogy a jogalkalmazónak elsődlegesen a terhelt helyes irányú fejlődését kell alapul vennie a konstrukció igénybe vételekor.[33] Ha az eljárás alkalmazásának helye van, akkor az ügyészség az eljárást a Btk. Különös része által meghatározott büntetési tétel keretei között, egy évtől három évig terjedő időre függeszti fel, egyúttal pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendeli el, ha a pártfogó felügyelet céljának elősegítése érdekében külön magatartási szabályt kíván előírni.
A bíróság elé állítás olyan speciális gyorsított eljárás, amelynek alkalmazása során már bírósági szakba jut az ügy, azonban az eljárásnak nem szükségszerű feltétele a terhelt együttműködése és nem az a célja, hogy a terhelttel szemben enyhébb jogkövetkezmények alkalmazására kerüljön sor. Ezen eljárás tehát egyértelműen és kizárólagosan az eljárás lerövidítésére irányul, alkalmazásának egyéb szempontja nincs.
A "gyorsított eljárásokat" Európa-szerte alkalmazták és valamennyi esetben az ügyész kezdeményezte az eljárás megindítását:
a) Spanyolországban (2003-tól kezdődően) gyorsított eljárásokra volt lehetőség egyes, kevésbé súlyos bűncselekmények esetében. A processzust olyan gyakori vétségek elkövetésekor alkalmazták, amelyek egyszerű ténybeli megítélése lehetővé tette az eljárás tizenöt napon belüli befejezését (az ügyek kb. 5%-ában alkalmazták).[34]
- 3192/3193 -
b) Az olasz eljárási kódexben a giudizio direttissimo elnevezésű perjogi konstrukció alapján az ügyésznek a tettenéréskor elfogott gyanúsítottat 48 órán belül kellett az illetékes bíró elé állítania. Ezt követően, ha az ügyész úgy látta, hogy - a tiszta bizonyítási helyzet ellenére - az eljárás rövidsége nem elegendő a teljeskörű nyomozáshoz, "közvetlen eljárást" indítványozhatott, amelyben 90 nap állt rendelkezésére a nyomozás lefolytatásra.[35]
c) Az Angliában ismeretes gyorsított eljárásban (accelerated procedure) a vádlott írásban értesíthette a vádhatóságot arról, hogy beismerő vallomást kíván tenni. Ha ezt elfogadták, tárgyalás tartása nélkül folytatták le az eljárást.[36]
A Be. alapján az ügyész a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül állíthatja bíróság elé, amennyiben e külön eljárás egyéb törvényi feltételei fennállnak.[37] Megjegyezném, hogy e szabályozást megelőzően a Be. - a tettenérés esetében - mindössze tizenöt napos határidőt írt elő, amely rendkívül "szűkösnek" bizonyult a szükséges nyomozati cselekmények elvégzése és a tárgyalás előkészítése szempontjából. A jogalkotó azonban felismerte, hogy a tettenérés önmagában nem elégséges feltétele a büntetőjogi felelősségre vonásnak, hanem gyanúsítotti kihallgatásra, sértett(ek), tanú(k) kihallgatására és esetlegesen egyéb bizonyítékok beszerzésére is szükség lehet. Az új, általános, két hónapos határidő már szinte valamennyi bűncselekmény esetében tartható lehet, így növeli ezen eljárás alkalmazhatósági esélyeit.
Ha az ügyész az eljárás alkalmazása mellett dönt, akkor kettős feladata keletkezik:
- a Be. által előírt alkalmazási feltételek fennállásának mérlegelése, valamint
- a tárgyalás előkészítése (pl. közreműködés a szabályszerű idézések kibocsátásában, a sértett jogi képviselőjének értesítése, a bizonyítékok összegyűjtése és rendszerezése, a feljegyzés elkészítése, a bíróság tájékoztatása).
Az eljárás alkalmazásának első feltétele, hogy a bűncselekményre a törvény tízévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel. E felső határ előírása ugyanakkor álláspontom szerint sem dogmatikailag, sem gyakorlati szempontból nem támogatható, ugyanis:
a) nem követi a Btk.-nak a büntetési tételekre vonatkozó szabály-rendszerét (ld. a tízévi felső határ törvényi előírása kivételes);
b) olyan bűncselekmények esetében is lehetővé teszi az eljárás alkalmazását, amelyekben az ügyész nyilvánvalóan nem fog élni e lehetőséggel (pl. emberiesség elleni bűncselekmények), vagy az ügy tényállása túlságosan bonyolult (pl. tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak);
c) nem indokolható sem a bűncselekmények elkövetésének megelőzése (prevenció), sem a megtorlás szempontjából.[38]
Összességében úgy gondolom, hogy e konstrukció alkalmazására - "szinkronban" a közvetítői eljárással és a feltételes ügyészi felfüggesztéssel - legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetén kerülhetne sor, emiatt eltúlzottnak tartottam az 1998. évi XIX. törvény szabályozását is, amely a felső határt nyolcévi szabadságvesztésben jelölte meg.[39]
Megjegyzendő: a jelen szabályozás alapján nem zárja ki a bíróság elé állítás alkalmazását, ha halmazati büntetés vagy a terhelt visszaesői minősége okán az irányadó büntetési tétel a tízévi szabadságvesztést meghaladja, mivel a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekményeket mindig csak és kizárólag önmagukban kell vizsgálni.[40]
A második alkalmazási feltétel az ügy egyszerű megítélése. Ebben a körben együttesen kell mérlegelni a tényállás és a jogi minősítés egyszerűségét. A tényállás tekintetében azt kell vizsgálni, hogy a nyomozati adatok alapján egyértelműen megállapítható-e: ki, mikor, mit, hol és hogyan követett el. A jogi minősítés egyszerűsége tekintetében az az irányadó, hogy 1. van-e folyamatban a terhelttel szemben más büntetőeljárás; 2. egyértelműen megállapítható-e konkrét bűncselekmény elkövetése; 3. nincs-e ellentmondás a bizonyítékok között (a bizonyítékok "zárt logikai láncolata" ebben az esetben alapkövetelmény).
Megjegyezném, hogy a tényállás egyszerűsége és a bűncselekmény tárgyi súlya között nincs feltétlenül összefüggés. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy egyszerű zsebtolvajlás nehezebb megítélésű lesz, mint egy minősített rablás, ennélfogva hiába teljesülnek a büntetési tételkerettel kapcsolatos feltételek, a bíróság elé állítás nem lesz alkalmazható.
A harmadik feltétel a bizonyítékok rendelkezésre állása, amely - a tettenérésre vagy a beismerő vallomásra tekintettel - rendszerint megállapítható. Ezzel együtt, sok más bizonyítási eszköz is az ügyész rendelkezésére állhat, amely az ilyen eljárások elrendelését megalapozza (pl. kamera vagy hangfelvétel, ujjnyomat).
- 3193/3194 -
További feltétel a tettenérés vagy a terhelt beismerő vallomása. A tettenérés - a bírói gyakorlat alapján -azt jelenti, hogy az elkövető a bűncselekmény elkövetését részben vagy egészben szemtanú(k) jelenlétében hajtja végre, vagy az elkövetőt az üldözése vagy a helyszínről való távozása során elfogják.[41] Tettenéréssel egyébiránt leggyakrabban az ittas állapotban történő járművezetés vétségének elkövetésekor lehet találkozni, amikor a rendőrjárőrök a gépjárművel közlekedő terheltet félreállítják, igazoltatják, és vele az alkoholszondát megfújatják. Ugyanígy tettenérésnek minősül például az is, amikor a bolti lopás elkövetőjét a biztonsági szolgálat a biztonsági kamerákon keresztül végig figyelemmel kíséri.
A beismerő vallomás esetében elégséges a ténybeli beismerés, tehát annak nem szükséges a bűnösségre is kiterjednie. Így például gyakran előfordul, hogy egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt az ügyész a terheltet bíróság elé akarja állítani, mivel (ténybelileg) beismeri, hogy kicserélte az elkövetési tárgyat képező személygépkocsikon található rendszámtáblákat. Ezzel együtt a terheltek ilyen ügyekben gyakran arra is hivatkoznak, hogy tévedésben voltak a cselekmény büntetendősége tekintetében. A tévedésre mint bűnösséget kizáró okra történő hivatkozás azonban ilyen esetben nem zárja ki a bíróság elé állítás alkalmazhatóságát.[42]
Az ügyészség közli a gyanúsítottal, ha őt bíróság elé kívánja állítani.[43] Megjegyezném, sokszor látni nyomozási iratokban azt, hogy a terhelt a gyanúsítotti kihallgatása során nem egyezik bele a gyorsított eljárás lefolytatásába. E nyilatkozatokat azonban az ügyésznek figyelmen kívül kell hagynia, amennyiben a bíróság elé állítás feltételei egyébként fennállnak, és nincs egyéb olyan körülmény, amely indokolttá tenné a rendes eljárás lefolytatását. Ebből kifolyólag a bíróság elé állításhoz nem szükséges a terhelt beleegyezését kérni, ugyanis a célja nem az, hogy a terhelt - együttműködő magatartása miatt - enyhébb elbánásban részesüljön, hanem az, hogy az eljárás minél gyorsabban véget érjen.[44]
Az ügyész haladéktalanul védőt rendel ki, ha a gyanúsított nem kíván védőt meghatalmazni,[45] mivel az eljárás során a védő részvétele a törvény erejénél fogva kötelező. Megjegyezném, hogy meghatalmazott védő esetén az ügyészségnek különösen törekednie kell arra, hogy az üggyel kapcsolatos jogi álláspontját mielőbb közölje. Garanciális szabály, hogy az ügyészség a tárgyalás határnapjának kitűzését követően, a védekezésre való felkészüléshez szükséges időben és módon - legkésőbb a tárgyalás megkezdését megelőző egy órával - köteles biztosítani az ügyiratok megismerését a gyanúsított és a védő számára, egyúttal kézbesíti részükre a vádat tartalmazó feljegyzést.[46] Az 1 órás minimális időköz betartását azonban csak a legvégső esetekre szabad korlátozni (pl. ha a védő meghatalmazására közvetlenül a tárgyalás napján kerül sor). Mindez természetesen nagy mértékben függ az ügyészségi eljárás "korrektségétől", illetőleg az ügyész és a védő közötti személyes kapcsolatfelvétel körülményeitől, esetleges akadályaitól.
Az eljárás "váddokumentuma" a feljegyzés, amely lényegében "egyszerűsített" vádiratnak tekinthető. A dokumentumnak kötelezően tartalmaznia kell a gyanúsított azonosításra alkalmas személyes adatait, a bíróság elé állítás tárgyát képező cselekmény leírását, annak Btk. szerinti minősítését és a bizonyítási eszközök felsorolását.[47] Megjegyzendő, hogy e szabályozási megoldást számos kritika érte az elmúlt időszakban, leginkább a törvényes váddal kapcsolatos követelmények megsértése miatt. A Kúria jogértelmezése alapján azonban alaptalan a törvényes vád hiányára való hivatkozás, ha a bíróság elé állítás során az ügyészség feljegyzésben összegzi a tényeket, majd a tárgyaláson a vádat szóban terjeszti elő.[48]
Ha az ügyészség a gyanúsítottat a bíróság elé állítja, idézi a védőt és biztosítja, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre álljanak. Mindemellett, az ügyészség köteles gondoskodni arról, hogy a védő a fogva tartott gyanúsítottal a tárgyalás előtt tanácskozhasson, valamint a tárgyaláson jelen legyenek, akiknek a jelenléte kötelező és jelen lehessenek, akiknek a jelenlétét a Be. lehetővé teszi.[49]
Miután a Be. egyértelműen meghatározza az eljárás alkalmazási feltételeit, ezért annak legnagyobb "rizikófaktora" az ügyiratok bíróság általi visszaküldésében jelölhető meg. Ez rendszerint akkor történik meg, ha a bíróság álláspontja alapján valamely alkalmazási feltétel hiányzik.
A Be.-vel kapcsolatban elsősorban szerkesztési kritikák fogalmazhatók meg. Egyfelől a jogalkotó nem utal a büntetőeljárás önálló ügyészi (közbenső) szakaszára, amelyet azonban - a fentiek okán - a vizsgálati szakasztól el kell különíteni. Ahogy a bevezetőmben utaltam rá, amíg a vizsgálati szakasz csak az ügyészi jogkörbe tartozó eljárási alternatívák feletti döntések - akár bizonyítással egybekötött - vizsgálatát jelenti, addig az ezt követő ügyészi szakasz már a különböző döntések (határozatok) meghozatalát, illetőleg a választott processzus (pl. felfüggesztett ügyészi felfüggesztés) lefolytatását foglalja magában.
A másik törvényszerkesztési hiba a terhelti beismeréshez köthető jogintézmények rendszertani elhelyezéséhez kapcsolódik, a releváns eljárásjogi konstrukciók ugyanis teljesen elszórtan helyezkednek el a hatályos Be-ben. Ebben a tekintetben célszerű lett volna olyan különálló
- 3194/3195 -
fejezet beiktatása, amelyben e normák egységesen kerülnek elhelyezésre - például a "terhelti együttműködés lehetőségei" címszó alatt.
Mindazonáltal, az eljárások egyszerűsítésére való törekvések valamennyi eljárási szakaszban tetten érhetők: a vizsgálat mint önálló perszakasz lényegében már az alternatív ügyészi eljárások alkalmazásának előkészítő fázisa, amelynek során a vádhatóság tipikusan angolszász eredetű, konszenzuális processzusok lehetőségét keresi. E tendenciák alapjaiban redukálják a nyomozás eddig megszokott "klasszikus" szerepét, hiszen amennyiben ezen eljárások feltételei fennállnak, akkor a további nyomozati cselekmények "okafogyottá" válnak.
Összességében kijelenthető, hogy az ügyészi (közbenső) szakasz az "egyszerűsítő", illetőleg gyorsított eljárások lefolytatásának fő színterévé vált. A vádemelést tehát már csak elvi okokból tekinthetjük főszabálynak, a vádirat benyújtása mint klasszikus ügyészi funkció kisegítő jellegűvé vált abban az esetben, ha a törvényi szabályok más eljárási lehetőség igénybevételét is lehetővé teszik. E szemléletet a Be. szerkezete is alátámasztja, hiszen a jogalkotó a vádemeléssel, illetőleg a vádirattal kapcsolatos szabályokat megelőzően taxálja az egyszerűsítő eljárási lehetőséget.
Megjegyezném, hogy az EU egyes tagállamaiban napjainkra egyértelműen a kontinentális és az angolszász rendszer elemeinek keveredése tapasztalható. Ezen belül sokkal inkább jellemző, hogy az eddig kontinentális jogi hagyományokon alapuló országok büntető-igazságszolgáltatási rendszerei fokozatosan átveszik az USA, illetőleg Nagy-Britannia eljárásjogi konstrukcióit, elsősorban a büntetőperek egyszerűsítése céljából. Kétségtelen tény, hogy ezzel a bizonyítás szerepe is csökken, az anyagi (materiális) igazság megállapításának igénye másodlagossá kezd válni.[50] Nelken megfogalmazása szerint ugyanakkor pusztán az a dolgunk, hogy megértsük az eltérő jogintézmények mögöttes értelmét és képesek legyünk kilépni eddigi gondolkodásmódunk merev keretrendszeréből.[51]
[1] Bárd Petra: Az angolszász és kontinentális büntetőeljárás eltérő igazságfelfogása, In: Pusztai László emlékére (szerk.: Bárd PetraHack Péter-Holé Katalin), OKRI, ELTE ÁJK, Budapest, 2014, 33-43.
[2] Belovics Ervin-Tóth Mihály: Büntető eljárásjog, HVG-ORAC, Budapest, 2020.
[3] Bérces Viktor-Fedor Zsuzsanna: A bíróság elé állítás alkalmazási feltételeiről, Ügyészségi Szemle, 2018/4, 6-17.
[4] Erdei Árpád: A trónfosztott királynő uralkodása avagy a bizonyításelmélet szent tehene, Magyar Jog, 1991/4, 210-216.
[5] Gellér Balázs-Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I., ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2017.
[6] Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben, HVG-ORAC, Budapest, 2006.
[7] Grád András-Weller Mónika: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve, HVG-ORAC, Budapest, 2011.
[8] Hack Péter: A büntetőeljárás reformja, In: Koncepciók és megvalósulásuk a rendszerváltozás utáni kriminálpolitikában (szerk.: Csemáné Váradi Erika), Magyar Kriminológiai Társaság, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2009, 60-69.
[9] Herke Csongor: A mediáció elrendelésének szubjektív feltételeiről, Ügyészségi Szemle, 2016/4, 80-91.
[10] Kadlót Erzsébet: Milyen büntető eljárásjogot akarunk? In: Koncepciók és megvalósulásuk a rendszerváltozás utáni kriminálpolitikában (szerk.: Csemáné Váradi Erika), Magyar Kriminológiai Társaság, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2009.
[11] Király Tibor: Bizonyítás a készülő büntetőeljárási kódexben, Kriminológiai közlemények, 1996/54, 90-101.
[12] Kiss Anna-Mészáros Ádám: A nyomozások időszerűsége, a nyomozás gyorsítása, https://bm-tt.hu/wp-content/uploads/2022/02/be_gyorsitas_kutjel_meszaros_kiss_2011-doc.pdf.
[13] Kó József: A kutatás módszertani eredményei. Áldozatok és vélemények I., OKRI, Budapest, 2004, 25-55.
[14] Lévai Miklós: A büntetőjogi jogkövetkezmények rendszere Angliában és Walesben; kriminálpolitikai tanulságok, Kriminológiai Közlemények 1991/42, 34-65.
[15] Pusztai László: Az új olasz büntetőeljárási törvény a hazai kodifikáció nézőpontjából, Magyar Jog, 1991/4, 236-242.
[16] Somogyi Gábor: A büntető per konstrukciós sajátosságai, valamint a bizonyítás szükséges mértékével összefüggő intézményei, In: Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései. Összefoglaló vélemény, Kúria, Budapest, 2017.
- 3195/3196 -
[1] 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás a vádelőkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról
[2] Kúria Bfv.I.1.798/2017., lásd https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/alaptalan-torvenyes-vad-hianyara-valo-hivatkozas-ha-birosag-ele-allitas-soran-az-ugyeszseg (2023. november 10-i letöltés). ■
JEGYZETEK
[1] Az ügyészi szakaszban tehát a további bizonyítási eszközök beszerzése, valamint bizonyítási cselekmények elvégzése (pragmatikus v. gyakorlati bizonyítás) már csak esetleges, kiegészítő jellegű tevékenység; ehelyett az ügyészség értékelő-elemző tevékenysége dominál (teoretikus v. elméleti bizonyítás).
[2] A tanulmány szempontjából nem releváns sem az egyezségi eljárás, sem az előkészítő üléseken alkalmazott "mértékes indítvány", hiszen utóbbi esetekben vádemelésre kerül sor.
[3] A magam részéről úgy vélem, mindenképpen az általános eljárási szabályok alkalmazása (tehát bizonyítás lefolytatása) szükséges akkor, ha 1. az ügy megítélése bonyolultabb vizsgálatot (pl. tanúkihallgatásokat, szakértői bizonyítást) igényel, vagy 2. a terhelt tagadásban van a vádiratban foglalt bűncselekmények bármelyikének tekintetében.
[4] Nem állapította meg az Egyezmény megsértését a Bíróság abban az ügyben, amelyben a kérelmezőt az áfabevallásával kapcsolatos hiányosságok miatt - tárgyalás tartása nélkül - több mint 300 euró adóbírsággal sújtották. Jussila v. Finland judgment of 23 November, 2006, no. 73053/01. Grád András-Weller Mónika: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve, HVG-ORAC, Budapest, 2011, 317.
[5] Kadlót Erzsébet: Milyen büntető eljárásjogot akarunk? In: Koncepciók és megvalósulásuk a rendszerváltozás utáni kriminálpolitikában (szerk.: Csemáné Váradi Erika), Magyar Kriminológiai Társaság, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2009, 55.
[6] Erdei Árpád szerint nem elegendő a sommás eljárás alkalmazásához a csupán nyomozati beismerés: amennyiben a bíróság előtt a terhelt ezt nem hajlandó megismételni, az ügy rendes tárgyalási eljárásra kellene, hogy kerüljön. "Az érdekeltség összetevőinek megfelelő egyensúlya segítségével válik kizárhatóvá, hogy a terhelt taktikázása az eljárás egyszerűsítése helyett időhúzást eredményezzen." Erdei Árpád: A trónfosztott királynő uralkodása avagy a bizonyításelmélet szent tehene, Magyar Jog, 1991/4, 214-215.
[7] Király Tibor: Bizonyítás a készülő büntetőeljárási kódexben, Kriminológiai közlemények, 1996/54, 215.
[8] Györgyi Kálmán szavaival élve a "nagyzenekari formátumot" csak azokra az esetekre érdemes alkalmazni, ahol az feltétlenül indokolt. Hack Péter: A büntetőeljárás reformja, In: Koncepciók és megvalósulásuk. i.m. 64.
[10] Be. 404. § (2) bekezdés.
[11] Be. 404. § (3) bekezdés.
[12] Ebben az esetben a gyanúsítottnak a (beismerő) vallomása bizonyítási eszközként felhasználható, Be. 406. § (1)-(3) bekezdés.
[13] Be. 406. § (4) bekezdés.
[14] A pótmagánvádas eljárásban közvetítői eljárásnak csak akkor van helye, ha az ügyészség a vád képviseletét átvette, Be. 787. § (4) bekezdés.
[15] Be. 412. § (1) bekezdés.
[16] Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben, HVG-ORAC, Budapest, 2006, 61.
[17] Fontos, hogy - a nyilatkozati elv alapján - ezeknek az akaratkijelentéseknek kifejezetteknek és közvetleneknek kell lenniük, jegyzőkönyvbe foglalásuk pedig szükségképpen kötelező.
[18] Az eljárás közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésnek nem akadálya, ha a gyanúsított a bűncselekménnyel okozott kárt, vagyoni hátrányt, vagy a bűncselekmény elkövetési értékét részben vagy egészben már önként megtérítette, illetve a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette, Be. 412. § (1)-(3) bekezdés.
[19] Be.412. § (2) bekezdés.
[20] Herke Csongor: A mediáció elrendelésének szubjektív feltételeiről, Ügyészségi Szemle, 2016/4, 91.
[21] Gellér Balázs-Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I., ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2017, 335-336.
[22] Somogyi Gábor: A büntető per konstrukciós sajátosságai, valamint a bizonyítás szükséges mértékével összefüggő intézményei, In: Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Összefoglaló vélemény, Kúria, Budapest, 2017, 77.
[23] Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs helye a sértettnek nyújtandó jóvátétel lehetőségének a büntetőeljárás során, avagy a büntetés végrehajtása alatt.
[24] Görgényi i.m. 162.
[25] Jelentős (5.000.000 Ft feletti) elkövetési érték esetén már szükségesnek mutatkozik az általános eljárási szabályok alkalmazása.
[26] Pl. ha a család által ténylegesen használt személygépkocsit jogilag valamely gazdasági társaság nevében vásárolták, és azt eltulajdonítják, a sértett jogi személyen kívül áldozatnak tekintik magukat a családtagok is. Kó József: A kutatás módszertani eredményei, In: Áldozatok és vélemények I. (szerk.: Irk Ferenc), OKRI, Budapest, 2004, idézi Görgényi i.m. 162.
[27] Be. 416. § (4) bekezdés.
[28] Így például kábítószer birtoklása esetén, a Btk. 180. § (1) bekezdésében meghatározott esetben.
[29] 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás a vádelőkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról, 65. § (1) bekezdés.
[30] Megjegyezném, hogy az ügyészség ezek közül több, illetve más magatartási szabályt is megállapíthat vagy más kötelezettséget is előírhat, Be. 419. § (1)-(3) bekezdés.
[31] Be. 420. § (1) bekezdés.
[32] Belovics Ervin-Tóth Mihály: Büntető eljárásjog, HVG-ORAC, Budapest, 2020, 597.
[33] Vö. a korábbi szabályozással, amelynek alapján a vádemelés elhalasztása a törvényi feltételek fennállása esetén általában akkor volt alkalmazható, ha a fiatalkorú helyes irányú fejlődése a személyi körülményekre és a bűncselekmény jellegére figyelemmel bírósági eljárás mellőzésével is elérhető volt. 11/1987. Legf. Ü. utasítás 13/A. §
[34] Kiss Anna-Mészáros Ádám: A nyomozások időszerűsége, a nyomozás gyorsítása. https://bm-tt.hu/wp-content/uploads/2022/02/be_gyorsitas_kutjel_meszaros_kiss_2011-doc.pdf 6-7. (2023. november 10-i letöltés).
[35] Pusztai László: Az új olasz büntetőeljárási törvény a hazai kodifikáció nézőpontjából. Magyar Jog, 1991/4, 236.
[36] Lévai Miklós: A büntetőjogi jogkövetkezmények rendszere Angliában és Walesben; kriminálpolitikai tanulságok, Kriminológiai Közlemények, 1991/42, 30.
[37] Be. 723. §
[38] Bérces Viktor-Fedor Zsuzsanna: A bíróság elé állítás alkalmazási feltételeiről, Ügyészségi Szemle, 2018/4, 11.
[39] Vannak ugyanakkor olyan bűncselekmények, amelyeknél mindenképpen előnyös e felső határ törvényi előírása. Ilyennek tekinthetők például a kábítószer-kereskedelem egyes minősített esetei, mivel ezek az ügyek tipikusan egyszerű megítélésűek, a bizonyítékok rendelkezésre állnak és sok esetben tettenéréssel vagy a terhelt(ek) beismerő vallomásával párosulnak. In: Bérces-Fedor i.m. 11.
[40] Belovics-Tóth i.m. 538.
[41] Uo.
[42] Az ügyész előzetesen természetesen mérlegelheti, hogy a tévedés a bírósági eljárás során szóba jöhet-e büntethetőséget kizáró okként.
[43] Be. 726. § (1) bekezdés.
[44] Bérces-Fedor i.m. 10.
[45] Be. 726. § (2) bekezdés.
[46] Be.726. § (5) bekezdés.
[48] Kúria Bfv.I.1.798/2017., lásd https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/alaptalan-torvenyes-vad-hianyara-valo-hivatkozas-ha-birosag-ele-allitas-soran-az-ugyeszseg (2023. november 10-i letöltés).
[49] Be. 727. § (4)-(5) bekezdés.
[50] Bárd Petra megközelítése alapján tehát e két szisztéma egymással szembeni "gyanakvása", egymástól való félelme egyre csökken. Mindez nagy előrelépésnek tekinthető annak tudatában, hogy az USA Legfelsőbb Bírósága a '60-as években - az önvádra kötelezés tilalmával, illetőleg a hallgatás jogával kapcsolatos döntéseiben - a kontinentális hagyományokra egyértelmű negatív példaként tekintett. Bárd Petra: Az angolszász és kontinentális büntetőeljárás eltérő igazságfelfogása, In: Pusztai László emlékére (szerk.: Bárd Petra-Hack Péter-Holé Katalin), OKRI, ELTE-ÁJK, Budapest, 2014, 42.
[51] Nelken, David: Comparative criminal justice: makingsense of difference, London, Sage, 2010, 43.; Bárd i.m. 43.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék; főtanácsadó, Kúria. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
