Jobbágyi Gábor[1]: Az ember, mint kár? (JK, 2004/1., 1-9. o.)

A joggyakorlat és -elmélet ellentmondásai az Alkotmánybíróság második abortuszdöntése nyomán

1. Az Alkotmánybíróság újabb határozata

A Magzatvédelmi törvény nem oldotta meg a magzati élet védelmét, a terhességmegszakítás kérdését.

Ezért a törvény hatálybalépését követően néhányan - köztük a Pacem in Utero Egyesület - ismét az Alkotmánybírósághoz fordultak, mely 1998-ban hozta meg döntését. [48/1998. (XI. 23.) AB határozat]

A határozat megjelenése előtt látott napvilágot a Fundamentum "abortusz" különszáma, amelyben több szerző (Kis János, Sándor Judit, Kim Lane Scheppele)[1] védik a hatályos, az Alkotmánybíróság előtt elbírálás alatt lévő törvényt. A szerzők törekvése érthető; komolyan fennállt annak a lehetősége, hogy a magyar Alkotmánybíróság - hasonlóan más alkotmánybíróságokhoz (pl. német, spanyol, portugál) - megsemmisíti a "válsághelyzet" indikációt, ezáltal a magyar abortuszszabályozásban, közel ötven év után döntő fordulat következik be. Kis János szerint a súlyos válsághelyzet alkalmazása "nem volt téves, sőt az Alkotmány kifejezetten megkívánja ezen indikáció létét".

Kim Lane Scheppele szerint a hatályos magyar törvény Európában a kevésbé liberális törvények közé tartozik, azon változtatni nem kell. Sándor Judit szerint a korlátozó abortusz szabályozás az anyát "élő inkubátornak tekinti (!!), reprodukciós kontrollt gyakorol felette", s a jelenlegi törvény "hibái ellenére jelenleg az elképzelhető legjobb megoldás". Mindhárom szerző következetesen tagadja a magzat "személy" voltát. Kis János egyébként is többször visszatért korábban említett alapműve után[2] az abortuszkérdésre. "Alkotmányos demokrácia" című művében hosszan szól az Alkotmánybíróság abortusz határozatáról.[3] Ismét megállapítja, hogy az Alkotmánybíróság hibát követett el a magzat "személy" voltának kérdésében. (Helyesen látja, a határozatokban benne van, hogy a magzat "személy", de a bírák ezt féltek kimondani, s azt remélték, hogy a törvényhozó ezt megteszi helyettük. Nem tette.)

Az 1996. évi XXII. törvénnyel a kormány megszüntette a "várandóssági pótlékot", a "Magzati élet védelméről" szóló törvény pozitív rendelkezéseinek egyikét.

Az Alkotmánybíróság 1998. november 18-án hozta meg második abortusz döntését. [48/1998. (XI. 23.) Abh.]

A testület döntésében számos indítványnak nem adott helyt, s van olyan kérdés, amiben még nem foglalt állást (pl. a genetikai alapú terhességmegszakítás). A legfontosabb kérdésben azonban a testület megsemmisítette a törvény fogalom-meghatározását (válságindikáció), illetve megsemmisítette a 32/1999. (XII. 23.) NM. rendelet 9. § (3) bekezdését a válságindikáció esetén követett eljárásról.

Ezzel gyakorlatilag a törvény 90%-át minősítette alkotmányellenesnek a testület, mivel az évi 70.000 abortuszból kb. 65 ezret ezen indikáció alapján hajtottak végre.

A testület nagyon alapos határozatának végén - szokásától eltérően - felvázolta, hogy mit tehet a törvény-

- 1/2 -

hozó a magzati élet védelméért. Helyesebben mondva nem "tehet", hanem "kell tennie", ha alkotmányos törvényt akar alkotni. A testület ugyanis a legsúlyosabb alkotmánysértésnek azt ítélte meg, hogy bár elvileg védi a magzati életet, gyakorlatilag kizárólag a női önrendelkezési jog érvényesül. Vagyis a jelenlegi konstrukcióban a nőnek befolyásolhatatlan, indoklás nélküli döntése van a terhesség-megszakításra, mely ellen senki nem tesz - és tehet - semmit. Így a gyakorlat ténylegesen bevezette az indok nélküli abortuszt, amelyet az Alkotmánybíróság eleve alkotmányellenesnek ítélt első döntésében. A törvényhozó nem teremtett egyensúlyt az élet védelmének alkotmányos kötelezettsége és a női önrendelkezési jog között.

Vagyis az új szabályozás, a megsemmisített részek esetén köteles megteremteni a fogamzástól létező magzati élet védelmét. Ennek módszere az ún. válságtanácsadás gyökeres átalakítása, és alapvetően életvédő tartalmúvá tétele. (Ugyanis a tanácsadások semlegesek, nem befolyásolhatják a nőt döntésében.)

Megjegyzendő, hogy ezzel a gyakorlattal az Alkotmánybíróság az általános európai gyakorlatot másolta le. Ugyanis mindenütt, ahol létezik a válságindikáció (vagy szociális indikáció, vagy határidő modell - tehát egy többé-kevésbé szubjektív, egyéni meghatározáson alapuló döntés lehetősége), ott a "válságtanács" kötelessége arra törekedni, hogy a nő lehetőleg meggondolja magát, s lehetőleg visszalépjen az abortusztól.

Az Alkotmánybíróság második abortuszhatározatát részletesen értékelve a következőket lehet megállapítani:

1. "Határozat; Rendelkező Rész 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja; "nem alkotmányellenes, ha a törvény az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén lehetővé teszi a terhesség megszakítását. A súlyos válsághelyzet vizsgálatáról a törvényhozó kizárólag akkor mondhat le, ha egyszersmind a magzati élet védelmére irányuló, megfelelő ellensúlyt képező rendelkezéseket is megállapít."

Megj.: Pontosan ezért alkotmányellenes a törvény a későbbi indoklás szerint, mert válsághelyzet esetén kizárólag a nő önrendelkezési joga érvényesül, s ez nincs ellensúlyban a magzati élet védelmével, mivel ez gyakorlatilag hiányzik a törvényből.

2. "Rendelkező rész 2. "A súlyos válsághelyzet fogalmának és alkalmazása feltételeinek meghatározása kizárólag törvényben történhet, a törvényi meghatározás hiánya alkotmányosan nem pótolható sem alacsonyabb szintű jogforrással, sem jogalkalmazási jogértelmezéssel."

Megj.: Vagyis, a válsághelyzet szabályozását törvényben bővíteni kell úgy, hogy az alkalmazása során biztosítsa az 1. pontnak megfelelően a magzati élet védelmét. Így a testület törvénybővítési kötelezettséget ír elő, nemcsak arról van szó, hogy a válságindikáció megsemmisített fogalmát újra kell alkotni.

3. "A Magzatvédelmi törvény javaslatának indokolása csupán a korábbi jogszabályok megsemmisítésének formai okaira hivatkozik, s azt emeli ki, hogy a hatályon kívül helyezett jogszabályok tételes tartalmi elemzésével az Alkotmánybíróság nem foglalkozott. Az Abh. azon részeire, amelyek a további szabályozás számára az alkotmányos kereteket meghatározták, a törvényjavaslat nem hivatkozik." (6.)

Megj.: A testület itt mutat rá nagyon élesen, hogy a Magzatvédelmi törvény teljesen figyelmen kívül hagyta az Abh. I. tartalmi megállapításait.

4. "...A Családvédelmi Szolgálat munkatársainak mérlegelési joga nincs, a Magzatvédelmi törvény ama rendelkezése, hogy a súlyos válsághelyzet fennállását a nő a kérőlap aláírásával igazolja, már önmagában egyértelművé teszi ennek az indikációnak a jellegét, azt, hogy a válsághelyzet vizsgálatáról az állam lemond és az abortuszt egyedül a nő kívánságától függően lehetővé teszi." (7.)

Megj.: Vagyis a törvényhozó csak formailag tett eleget az Abh. I-nek, tartalmilag szembekerülve vele, mert bevezette az indok nélküli abortuszt.

5. "A magzat jogalanyiságának el nem ismerése azonban nem jelenti azt, hogy a magzat nem élvez alkotmányos védelmet. Mint ezt az Alkotmánybíróság az Abh-ban kijelentette, ebben az esetben is megilleti a magzatot az a - nem abszolút - védelem, amelyik az élethez való jogból [Alk. 54. § (1) bek.] következően az állam a megfogant keletkezőben lévő emberi életnek is nyújtani köteles." (9.)

Megj.: A törvényhozás nem ismerte el a magzat jogalanyiságát - bár alkotmányos lehetősége lett volna rá az Abh. I. szerint - ennek ellenére védenie kell a magzati életet. Ezt nem tette meg a törvény!

6. "Az emberi élet védelme nem korlátozható a jogalanyisággal felruházott, megszületett ember életére. Az egyedi emberi élet ugyanis a fogantatástól kezdve folyamatos. Ugyanazon individuális emberi életről van szó, amelynek egyes szakaszát a hatályos jog, elsősorban a jogalanyiság szempontjából eltérően minősíti... Ezért az állam objektív intézményes életvédelmi kötelessége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is." (12.)

Megj.: Nagyon fontos megállapítás! Később kifejti a testület, hogyan érvényesül az állam ezen intézményes kötelezettsége, más jogok esetén (szólásszabadság, stb.).

7. "A magzat életének védelme annak megfoganásától kezdve állami kötelesség, tehát a terhesség kezdeti szakaszában sem lehet egyedül az anya önrendelkezési joga az irányadó." (14.)

Megj.: Az Abh. I-ben tett megállapítás nyomatékos megismétlése.

8. "Az Abh. szerint nem csupán az indok nélküli abortusz alkotmányellenes, hanem az is, ha a törvényhozó a magzatnak az alkotmánybíróság alkotmányértelmezése szerint megkívánt minimális védelmét sem biztosítja." (15.)

Megj.: Ezért alkotmányellenes a törvény, mert válsághelyzet esetén nincs meg a minimális védelem.

- 2/3 -

9. "Az anya alkotmányos jogai és a magzat életének védelmére vonatkozó alkotmányos állami kötelesség kölcsönös korlátozásának arányosságában látja az alkotmányosság elbírálásának ismérvét." ..."a súlyos válsághelyzet voltaképpen az arányosság kritériumának az abortusz sajátos tényállására alkalmazott konkretizálása." (16.)

Megj.: Ez az arányosság hiányzik a törvényből az önrendelkezési jog és a magzati élet védelme között.

10. "A magyar Alkotmányból az Alkotmánybíróság felfogása szerint - abban az esetben, ha a magzat jogalanyiságát a jog nem ismeri el - eleve az következik, hogy a nő méltósághoz és magánélethez való joga a magzati élet védelmére fennálló állami kötelességgel szembesítve kerüljön mérlegelésre. A nő jogaival szemben a mérleg másik serpenyőjében mindig az állam életvédelmi kötelessége van, amelynek ez esetben egyedi magzati élet szándékos megsemmisítése ellen kell védelmet nyújtani." (23.)

Megj.: A korábban említett arányossági kritérium konkretizálását végzi el a testület.

11. "Azt, hogy a magyar jog (is) alapvetően társadalomra veszélyesnek tartja az abortuszt, világosan kifejezi, hogy a Büntető Törvénykönyv a jogellenes terhességmegszakítást, mint magzatelhajtást büntetni rendeli." (24.)

12. "Az újabb jogfejlődésben egyrészt a klasszikus (orvosi, etikai, genetikai-teratológiai) indikációk, másrészt a válsághelyzet minősítése és következményei egyre élesebben elválnak egymástól." (25.)

Megj.: A "klasszikus indikációk" valóban jelenthetnek olyan terhet, áldozatot, melyek vállalása nem várható el a társadalom minden tagjától. Az ún. "válságindikáció" viszont szubjektív, ellenőrizhetetlen, ezért az állam más területen nehezítheti ezen indikáció elérhetőségét (pl. teljes költségtérítés).

13. "A magzati élet védelmére irányuló állami kötelességgel azonban nem fér össze, hogy a súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő csupán a kérőlap aláírásával igazolja [12. § (6) bek.], s hogy a nyilatkozat tartalmával, illetőleg valódiságával kapcsolatban a Családvédelmi Szolgálat munkatársának, aki a törvényi feltételek fennállását megállapítja, mérlegelési joga nincs. [Vhr. 9. § (3) bek.] Ezek a rendelkezések önmagukban nézve nem nyújtják az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezése által megkívánt minimális védelmet sem a magzatnak, sőt semmilyen védelmet nem biztosítanak, mert a szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogára van tekintettel... A törvényhozás tehát nem teljesítette azokat az alkotmányos követelményeket, amelyeket az Abh. arra az esetre határozott meg, ha a magzatot az Országgyűlés nem tekinti jogalanynak." (26.)

Megj.: A testület itt írja le egyértelműen, miért alkotmányellenes a törvény, miért áll szemben a törvény a testület korábbi döntésével.

14. "A Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdése és a Vhr. 9. § (3) bekezdése tehát - a Btk. 169. §-ával való összefüggésében a jogállamiság alapelvének mond ellent." (28.)

Megj.: Nem tudok róla, hogy az Alkotmánybíróság valaha is használt volna ennyire súlyos megállapításokat fennállása folyamán.

Véleményem szerint a súlyos szavak kifejezik a testületnek amiatti jogos felháborodását, hogy a törvényhozó tartalmilag teljesen figyelmen kívül hagyta az Abh. I-t.

15. "A kifejtettek szerint a magzati élet védelmére vonatkozó állami kötelesség és a terhes nő önrendelkezési joga alkotmányosan szükséges, egymással szembeni mérlegelését a Magzatvédelmi törvény részben egyáltalán nem, részben alkotmányellenesen végezte el... a Magzatvédelmi törvény 9. § a Családvédelmi Szolgálat munkatársára csupán feladatot ró" (29.) és "a törvény nem rendelkezik arról, hogy a tanácsadásnak nem a puszta tájékoztatás a feladata, hanem az anya olyan megsegítése válsághelyzetében, amely célját tekintve a magzat megtartásaira irányul".

"...A magzat megtartására és megszülésére vonatkozó tanácsadás továbbá nem szorítkozhat egyetlen alkalomra, mert a válsághelyzet feloldásához az aligha elég." (31.)

Megj.: A testület itt már részletezi, hogy az alkotmányellenesség a Családsegítő Szolgálat törvény által előírt semlegességében és eszköztelenségében áll. Vagyis, e szervezetnek kell a tanácsadás során a magzati érdekeket védenie, amit az alkotmányellenes törvény alapján nem tehet meg. Így az alkotmányellenesség kiküszöbölésének útja, hogy ezen szervezet munkáját "magzatpártivá" teszik, illetve megfelelő eszközrendszert adnak a részére (pl. szemléltető anyagok, képek, filmek bemutatása).

16. ..."A Magzatvédelmi törvény kizárólag akkor felel meg az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből folyó, már az Abh-ban is megállapított követelménynek, ha a súlyos válsághelyzet fogalmának tartalmát és - a meghatározástól függően - alkalmazásának feltételeit is törvény állapítja meg", "...a súlyos válsághelyzet, mint a terhességmegszakítást lehetővé tevő ok, alkotmányosan mindaddig nem alkalmazható, amíg a súlyos válsághelyzet fogalmát törvény meg nem határozza, és a törvényhozó ezeket a további rendelkezéseket meg nem alkotja, ...amelyek az alkotmányos egyensúlyt az anya önrendelkezési joga és az államnak a magzatra vonatkozó életvédelmi kötelessége között nem biztosítják". (32.)

Megj.: A testület itt alapvetően meghatározza mit kell tenni a törvényhozónak;

- a válsághelyzet fogalmának újraalkotását,

- ezután új, törvényi rendelkezéseket hozni, amelyek megvalósítják az állam életvédelmi kötelességét.

A határozat IV. részében az Alkotmánybíróság pontosan vázolja azokat a lehetőségeket, melyeket a törvényhozás követhet a törvény alkotmányossá tételére.

a) Ennek során az egyik lehetőségnek a válsághelyzet egyes tényállási elemeinek példálózó jellegű felsorolá-

- 3/4 -

sát, s ezek ellenőrzését ajánlja. Ezt a lehetőséget röviden fejti ki a testület.

b) A határozat IV/2 pontjában leírja azt a nyugat-európai gyakorlatot a testület, amit követhet a törvényhozó.

Ennek egyes részei;

1. "Az állapotos nővel való együttműködésre, krízishelyzetében való megsegítésre (irányuló tanácsadás) azzal a törekvéssel, hogy az anya magzatát megtartsa."

"Ehhez megfelelő pszichikai, orvosi, de nem utolsó sorban szociális és anyagi segítséget is kell biztosítani." (33-34.)

Megj.: Rendkívül fontos megállapítás! Ennek alapján a Tanácsadó Szolgálat nem lehet semleges (mint a jelenlegi gyakorlat), s komplex segítséget nyújtana.

A továbbiakhoz a határozat részletezi, mit lehet tenni ennek keretében;

- Olyan tanácsadó szolgálatra van szükség, ahol a nő "lelkiismereti és élethelyzetbeni konfliktusa megoldásához várhat segítséget. A semleges információ ehhez nem elég. Az államnak alkotmányos kötelessége, hogy az anya előtt a gyermek megtartásának és felnevelésének perspektíváit megnyissa." (34.)

-"A tanácsadás nem korlátozódhat egyszeri alkalomra"..."fel kell kínálnia segítségét az abortuszon átesett nő számára is."

- Lehetőség van arra, hogy az anya "névtelenségét megtartsa - a terhesség megszakítására jogosító igazolás kiadásáig - a tanácsadás során". (35.)

- "a tanácsadásnak tehát az egyértelmű magzatvédelmi irányultság mellett is nyitottnak kell maradnia, tiszteletben tartva a nő említett jogait." (35.)

- "A rendszer alkotmányosságához alapvető követelmény a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező, a válságmegoldásra alkalmassá tett, szélsőséges irányultságoktól mentes tanácsadó szervek felállítása és azok állami engedélyezése, valamint folyamatos ellenőrzése." (35.)

- "A tanácsadással kapcsolatos további alkotmányos követelmény, hogy meg kell világítania a magzat és a ő alkotmányos helyzetét és jogait, mindenekelőtt azt, hogy a magzati élet alkotmányos védelemben részesül, amellyel szemben a nő önrendelkezési joga a terhesség megszakítására csak akkor érvényesülhet, ha a gyermek kihordása az anya számára a terhesség kihordásával együtt járó terheket meghaladó, olyan rendkívüli nehézségekkel jár, amelyek az elvárható áldozat határát meghaladják." (35-36.)

Megj.: A testület részletesen leírja a Tanácsadó Szolgálattal szemben felállítandó követelményeket.

Vagyis az Alkotmánybíróság egy követelményrendszert állít fel a Tanácsadó Szolgálattal szemben, melynek elemei;

A/ Életvédelmi irányultság,

B/ Ismételt igénybevétel,

C/ Esetleges névtelenség az anyának az igazolásig,

D/ Szakmailag felkészített szervezet (az alapvető életvédelmi irányultság alapján) ennek ellenőrzésére,

E/ A magzat alkotmányos védelmének bemutatása, s annak érzékeltetése, hogy ezzel szemben a terhesség csak rendkívüli nehézségek esetén szakítható meg.

2. A testület szerint azonban más eszközöket is igénybe kell venni. "Ilyen például a terhességmegszakítás orvosi költségeinek teljes körű viselése a terhes nő által." (36.)

3. További eszköz lehet "az apa vagy más családtagok bevonása a tanácsadási folyamatba". (36.)

Jelenleg a törvény "lehetőleg az apa jelenlétét" írja elő [9. § (1)] a folyamatba való bevonásról, meghallgatásról jelenleg nincs szó.

4. Végül a törvényhozónak bővítenie kell a terhes nő büntetőjogi védelmét, nehogy sor kerüljön arra, hogy kényszerítik a nőt terhességmegszakításra; pl. zsarolással, fenyegetéssel. (36.)

A határozathoz Dr. Lábady Tamás és Dr. Tersztyánszky Ödön különvéleményt fűzött, Dr. Ádám Antal és Dr. Holló András párhuzamos indokolást terjesztett elő.

Dr. Lábady Tamás megismétli a magzat teljes jogú személy voltára vonatkozó korábbi különvéleményét, s ebből szerinte az következik, hogy a törvényhozó nem korlátozhatja a magzat élethez való abszolút jogát az önrendelkezési jogra való hivatkozással. Kijelenti -Dr. Tersztyánszky Ödönnel együtt -, hogy a testületnek a válságindikációt meg kellett volna semmisítenie. Fontos új elem a véleményben, hogy szerinte a jogállamnak - ha már nem választotta az abszolút védelmet - az abortuszra úgy kell tekintenie, mint "leküzdendő jelenségre", ezért az abortusz "fokozatos felszámolásán kell munkálkodnia". "Az államnak ezért az abortusz "statisztikai kockázatának" leszorítása mellett azon kell munkálkodnia, hogy minden diszkrimináció nélkül, minden egyes magzat megszülethessen."

A testületben így ismét Lábady Tamás képviselte a legkövetkezetesebb életvédő álláspontot, bár elmondható, hogy az Alkotmánybíróság döntésének egésze életvédő szemléletűnek mondható. A testületben keletkező különvélemények igazolják a korábbi liberális aggályokat; valóban fennállt a válságindikáció megsemmisítésének lehetősége. Bár a határozat értékét vitatni nem lehet, az igazi áttörést a válságindikáció megszüntetése jelentette volna.

2. A Magzatvédelmi törvény módosítása

Az Alkotmánybíróság 2000. június 30-ig írta elő a változtatás kötelezettségét a törvényhozásnak. A törvényhozás így több mint másfél éves lehetőséget kapott az alkotmányossági korrekcióra; ebből egy év teljes passzivitásban telt el. (Megjegyzendő, semmi nem akadályozta volna az egészségügyi Minisztériumot - mint előterjesztőt -, s a törvényhozást az alkotmányellenes helyzet korábbi felszámolásában.)

Érdekes módon a kormány ismét azt a Pusztai Erzsébet államtitkárt bízta meg a törvénytervezet előterjesztésével, aki döntő szerepet játszott a korábbi alkot-

- 4/5 -

mányellenes szabályozás előkészítésében. A hivatalban lévő miniszter (Dr. Gógl Árpád) hivatali ideje alatt nem szólalt meg e kérdésben. Pusztai Erzsébet államtitkár ugyanazt a módszert választotta a törvény előkészítése során, mint az első Abh-t követően; minden igyekezete a testület döntésének ismételt félretételére irányult. Több alkalommal kijelentette a sajtóban, hogy a korábbi törvény jó, azon apró korrekciókat kell csak végrehajtani, s elsősorban a pénzügyi feltételrendszert kell szigorítani.

Jellemző példája az államtitkár magatartásának az általa kibocsátott "Tájékoztató, a magzati élet védelméről szóló törvény, a végrehajtási rendelet módosításának terveiről és az ezzel összefüggő tennivalókról".

A "Tájékoztató" mindössze egy oldalon vázolja a tennivalókat; az Alkotmánybíróság határozatából mindössze azt a változtatási kötelezettséget vonja le, hogy a tanácsadásnak ismételtnek kell lennie, s a magzat megtartása érdekében kell lefolynia. Ezen túl mindössze fel kívánja "kérni" az orvosi szakmai kollégiumokat, hogy állítsák fel "az egészségügyi indikációjú terhességmegszakítások feltételeit - amit már az alaptörvény hatálybalépése után meg kellett volna tenni -, továbbá országgyűlési határozatot kell "tervezni" a válságkezelő tanácsadás szakszerűen működő rendszerére, s az anya büntetőjogi védelmére a kényszerítés ellen. Ezek az Alkotmánybíróság határozatából vagy magából a törvényből következő kötelezettségek teljesítése ma is a "tervezés" stádiumában vannak, illetve az orvosi szakmai kollégiumok 10 év után sem alkották meg az egészségügyi indikációk szakmai feltételeit, holott az törvényes kötelezettségük lenne, [törvény 12. § (4) bek.]

A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/2293. számú törvényjavaslatot Dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter terjesztette elő 2000. februárjában.

A törvényjavaslat általános vitája 2000. március 21-én zajlott az Országgyűlésben. A napirendi pont előadója ismét nem a miniszter, hanem Pusztai Erzsébet volt, aki előterjesztésében nem szól a magzati élet védelméről, s a törvény technikai részleteiről. Dicsérőleg szól ismét a törvénytervezetről az ellenzéki Kökény Mihály, Szabó Sándorné, Béki Gabriella. Egyedül Dr. Csáky András és Szászfalvi László (MDF) idézi az Alkotmánybíróságot, s szól a magzat jogalanyiságáról. Csáky András az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságában kijelenti, hogy "természettudományi szempontból nem lehet kérdés, hogy a fogantatással indul az emberi élet", ..."végeredményben azon vitatkozunk, hogy egy természettudományi alapokon mindenki által elfogadott tény esetén milyen körülmények között lehet egy életet elpusztítani".[4]

Így megint ugyanaz a helyzet állt elő, mint az alaptörvény elfogadásakor; a kormánypárti képviselők egy része nem, az ellenzék viszont támogatta a törvényjavaslatot. Ennek oka az, hogy a kormány ismét nem használta ki a lehetőségeket - melyek az Alkotmánybíróság határozatából adódtak - egy következetes, alkotmányos magzati életet hatékony védő törvény megalkotására.

A 2000. évi LXXXVII. törvényt, a Magzati élet védelméről szóló törvény módosítására 2000. június 20-án fogadta el az Országgyűlés.

A törvény a korábbi szabályozáshoz képest több előrelépést tartalmaz:

- A terhességmegszakítás válságtanácsadásnak a magzat megtartása érdekében kell lezajlania. [9. § (1)]

- A tanácsadás kétszeri alkalommal történik, köre bővül (pl. tájékoztatni kell a fogantatásról, a magzat fejlődéséről, a terhességmegszakítás veszélyeiről). [9. § (1), (2)]

- Immár nem önellentmondásos a "válsághelyzet" meghatározása ("súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz." [5. § (2)]).

- Az állam támogatja a magzati élet védelmét szolgáló tevékenységet, szervezeteket. [2. § (3) bek. c]

- A terhességmegszakításért fizetendő díj nincs pontosan jogszabályilag rögzítve, mértéke megegyezik a társadalombiztosítás finanszírozás mindenkori összegével. [16. § (2), (3)].

A törvény így ismét mutat eltéréseket az Alkotmánybíróság határozatához képest, bár az alaptörvényhez képest több szempontból javulás mutatható ki.

A törvény jelen formájában az alkotmánybírósági minimumoknak, s az európai joggyakorlatnak megfelel; nyilván ezért újabb panasz - tudomásom szerint - az Alkotmánybírósághoz nem érkezett.

A terhességmegszakítások száma a döntést követően azonnal újabb 20% csökkent, csakúgy, mint az alaptörvény hatálybalépése után.

A csökkenésből két következtetést lehet levonni;

- Megmagyarázhatatlan a törvény hatálybalépését követő azonnali csökkenés. Itt nem lehet a fogamzásgátlásra való áttéréssel magyarázni a csökkenést, mivel abortusz esetében 8-12 hetes magzatok elpusztításáról van szó; így más születéskorlátozási mód igénybevételének hatása, a törvény hatálybalépését követő 2-3 hónap után mérhető. Az azonnali hatás - csakúgy, mint az 1992-es szintén 20% azonnali csökkenés - feltételezhetővé teszi, hogy ezekben az esetekben kikerülték a jogszabályban meghatározott eljárást, így valószínűleg az illegális abortuszok nőttek. Különösen ezért lehet ezt feltételezni, mert ha megvizsgáljuk a

- 5/6 -

törvény hatálybalépését követően 7-8 hónappal a születések számát, itt komolyabb emelkedés nem tapasztalható.

ÉLVESZÜLETÉSEK SZÁMA:

- A előzőkben írt feltételezés nem bizonyítható; az azonban tény, hogy az alaptörvény, s a módosítás hatálybalépése (1993. január 1., illetve 2001. július 1.) után 20-20%-kal (összesen 40%-kal) csökkent a terhességmegszakítások száma huzamos időn keresztül.

A TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK SZÁMA:

Az összesen bekövetkezett kb. 40%-os abortuszszám csökkenés így egyértelműen köthető a törvényi változáshoz. A számszerű csökkenés ez esetben is bizonyítja az abortuszok száma és a hatályos jogszabályi rendelkezések közötti szoros összefüggését.[5]

A törvényi változást követően jelent meg Hámori Antal; A magzat élethez való joga című könyve. A szerző Lábady Tamás véleményéhez csatlakozva a magzat abszolút jogképessége - ebből következően abszolút védelme - mellett érvel, részletesen feldolgozva az Alkotmánybíróság II. abortuszdöntését és a "dávodi abortuszpert". Végkövetkeztetése szerint "más személy élete felett, még ha csak születendő, a hatályos magyar jog szerint feltételes jogképességgel rendelkező személyről is van szó, se államnak, s más személynek nem szabad rendelkeznie.[6] Szomorúan kell megállapítani, hogy a XX. századi európai és magyar joggyakorlat Lábady Tamás és Hámori Antal véleményét teljesen figyelmen kívül hagyja.

Gyöngyösi Zoltán összefoglalja "Az élet és test feletti rendelkezések joga" című művében a hatályos joganyagot. A szerző - ultraliberális módon - abszolutizálja a rendelkezési jogot az egészségügy egész területén, szerinte a "méhmagzat nem dolog, de nem is ember, hanem a kettő között nyert önálló jogállást, amelyet "méhmagzatnak" nevezünk."[7] Az nem derül ki bővebben, hogyan lehetséges ezen átmenet a személy "státusza", és materiális "dolog" fogalom között, illetve az az ellentmondás, hogy "személy" felett nem lehet rendelkezni, a dolog felett pedig lehet.

A Ptk. Magyarázat friss kiadása részletesen szól a magzati jogok esetleges létéből következő problémákról.[8] A szerző már korábban is részletesen foglalkozott e kérdéskörrel, feldolgozta az alkotmánybírósági határozatok, a hatályos törvény és a dávodi abortuszper ellentmondásait.[9] Egyértelműen rögzíti, hogy terhességmegszakítás a legszorosabban összefügg a magzat jogalanyiságának kérdésével és esetleges életjogával. "Az önrendelkezési jog csak akkor merülhet fel, ha feltesszük, hogy a magzat jogilag nem ember." Később viszont határozottan állást foglal az eldöntendő kérdésben; "Az anya személyiségi joga nem korlátozhatja a magzat megszületéshez való jogát, mert ez a korlátozás a magzatnak, mint emberi életnek az elpusztítását, azaz az élettől való önkényes megfosztását jelenti."[10] Ugyanő élesen bírálja az ún. "dávodi abortuszdöntést" is ugyanitt.

Petrik Ferenc szerint viszont hiba a magzat jogalanyiságát szoros összefüggésbe hozni a terhességmegszakítás kérdésével. Szerinte "a magzat jogképességének polgári jogi elismerése enélkül is megtörténhet, s egy olyan szabályozás - amely kiiktatja az élveszületés feltételét mind a vagyoni, mind a szemé-

- 6/7 -

lyiségi jogok esetében, egyértelműbb, korszerűbb rendezést eredményezne.[11]

Sólyom László nagyívű könyvében[12] részletesen szól több helyen az "élethez való jog" körében az Alkotmánybíróság első és második abortuszhatározatáról. Tudósként is megállapítja azt, amit a testület is megtett, mikor kimondja: "A törvény ezért a magzati életnek semmilyen védelmet nem ad, nem teljesíti tehát az alkotmánybírósági határozat alkotmányos követelményeit".[13] Valószínűleg a szerző nem titkolt életvédő szemléletét bizonyítja, hogy az elpusztított magzatokat "halott"-ként említi.[14]

A magzat státuszáról szólva kijelenti; "az Alkotmánybíróság mégis szabad utat nyitott a magzat ember voltát elismerő jogfejlődés - mint az Alkotmánynyal nem ellenkező lehetőség - előtt".[15]

3. Újabb fejlemények a jogalkotásban és a joggyakorlatban. A gyermek, mint kár?

A magyar jogalkotás mulasztásai miatt a magzat státuszára vonatkozóan további súlyos gondok keletkeztek. Ezek közül a "művi megtermékenyítésből" és a "Dávodi abortuszperből" eredő gondokat külön fejezetben elemezzük.

E helyen csak három területről szólunk röviden;

a) A gyermek, mint kár? (A nem kívánt vagy sérült gyermek szüléséért való kárfelelősség kérdése.) Az abszurdnak tűnő probléma mögött a magzat élete feletti "rendelkezést" biztosító törvényhozás abszurditása áll. A magyar szakirodalomban csak a legutóbbi időben jelent meg részletesebb feldolgozás e kérdésről.[16] A probléma a külföldi szakirodalomban régen ismert és bőven publikált ("wrongful life, wrongful birth, wrongful concepción).[17]

A kérdés két síkon jelentkezik;

- a fogyatékos gyermek születése esetén, a genetikai tanácsadás és a méhen belüli vizsgálatok utáni téves tájékoztatás miatti igények. Ezen esetekben a diagnózisok egészséges gyermek születését ígérik, s a tévedés miatt fejlődési rendellenességgel születik a gyermek. Itt az előterjesztett kárigények alapja - adott esetben a gyermek, illetve a szülők részéről -, hogy helyes diagnózis esetén abortuszra került volna sor; a "kár" tehát a sérült gyermek puszta léte és későbbi nevelési költségei.

- egészséges gyermek születése esetén, a felelősség sikertelen sterilizáció, illetve sikertelen terhességmegszakítás után a gyermek szintén, mint "kár" szerepel az igényekben.

A helyzet abszurditását az okozza, hogy az anyának "joga" van rendelkezni a magzat élete felett. Ha e "jogot" elismeri a törvényhozó, ebből logikailag következik, hogy ha egy téves diagnózis, vagy sikertelen műtéti beavatkozás után sérült vagy "nem kívánt" gyermek születik, az abszurd gondolatmenet ezt vagyoni és nem vagyoni kárként kívánja megítélni. Ezen gondolatmenet alapján a magzat, majd a gyermek "materializálódik", "vagyonná" - vagy "dologgá" - alakul. A törvényhozás által teremtett csapdahelyzet a gyakorlat számára beláthatatlan következményekkel jár;

- mivel a genetikai és méhen belüli vizsgálatok elvileg kötelezőek minden téves diagnózis kárigényt alapoz meg. Ezért az orvosnak a legjobb "kármegelőző" tevékenysége, ha minél több terhességmegszakítást javasol.

- a kárigény elismerése esetén a megszületett gyermek és környezete körében az esemény úgy rögzül, hogy nem egy ember, hanem egy "kár" létezik. Ebből következik, hogy Taigetosz gyakorlata humánus és praktikus megoldás, a "kárelhárítás" körében.

A megoldhatatlan dilemmával a külföldi[18] és hazai joggyakorlat nem tud mit kezdeni, ezért ellentmondásos. A Legfelsőbb Bíróság két vitatható ítéletében is megállapította az egészségügyi intézmény felelősségét a fel nem ismert fejlődési rendellenességért.[19] A döntés alapja mindkét esetben, hogy a felperest "meggátolták abban, hogy döntsön a súlyos fejlődési rendellenességgel rendelkező magzatot világra hozza-e vagy sem".

Ugyanakkor a Veszprém Megyei Bíróság egy eredménytelenül végződő terhességmegszakítás után a gyermek megszületése utáni kártérítési igényt elutasította, mert; "A kár fogalmából következően ezek az igények akkor lennének érvényesíthetők, ha a felperes egészséges gyermekének létezését, felnevelésének költségeit a felperes személyére vagy vagyonára vonatkozó hátránynak lehetne vagy kellene tekinteni. A gyermek létezését, felnevelésének költségeit hátránynak sem jogi, sem társadalmi, sem erkölcsi értelemben nem lehet tekinteni."[20]

- 7/8 -

A két ítéletből érzékelhető, hogy a joggyakorlat a kérdésben ellentmondó; magunk részéről a Veszprémi Bíróságok ítéleteit látjuk helyesnek. A német-osztrák joggyakorlat - Dósa Ágnes és a hivatkozott tanulmányok szerint (a gyermek létét, megszületését nem tekinti kárnak, a gyermek felnevelési költségeit viszont kárként megítéli.

A helyzet abszurditását mutatja, hogy Gyöngyösi Zoltán, a "terhes nő kárenyhítési kötelezettségének tartja", hogy "terhességmegszakítást kérjen, illetve a már megszületett gyermeket örökbe adja, hiszen ezek által a vagyoni kár mindkét esetben elhárul."[21] A gondolatmenet abszurditását ne részletezzük; annyit talán mégis kijelenthetünk, hogy - eszerint - a legjobb kármegelőzés és kárenyhítés, ha minden magzatot és minden embert elpusztítunk minél gyorsabban.

b) A halott és elvetélt magzatok sorsa. A "Magzati élet védelméről" szóló törvény számos kérdést nyitva hagyott, illetve alkotmányellenesen, rosszul szabályozott.

E körbe tartozik a halott vagy elvetélt magzatok testének további sorsa. A probléma alapgyökere hármas;

- Ha a magzat "személy", akkor a spontán vagy mesterséges úton abortált magzat, vagy a halvaszületett magzat testének sorsát rendezni kell, alapvetően az élő ember holttestével azonos módon.

- Ha a magzat nem személy, hanem "dolog", fenti módon elpusztult magzatok szabad felhasználás tárgyai, melyről "rendelkezni" lehet.

- A magzat teste az orvostudomány mai állása szerint "érték", felhasználható szerv- és szövetátültetésre, gyógyszerkészítésre, kozmetikumok készítésére. A külföldi szakirodalomban és a gyakorlatban rendkívül vitatott kérdésről van szó, mert több irányú veszély fenyeget;

• a gyógyszergyártó és kozmetikai cégek mintegy "piacszerűen" felvásárolják a magzati holttesteket,

• a korai vagy késői mesterséges abortuszoknak mintegy "indikációja" lehet, hogy az anya mintegy "áruba bocsátja" halott magzata testét,

• a halott magzat teste szabadon felhasználható szerv- és szövetátültetésre, magzati kísérletekre.

A külföldi orvosi szakirodalom már a hetvenes évektől beszámolt nagy felháborodást kiváltó esetekről az USA-ban, Kanadában és Finnországban.[22] (Pl. a kanadai Manitoba Egyetemen három kísérletsorozatban összesen 249 magzatot vettek ki császármetszéssel az anyából a terhesség 16-26 hetében. A kiemelt magzatokat szívszúrással ölték meg, majd hipofízisüket kivették, nemi mirigyeiket, mellékveséjük működését tanulmányozták, koponyájukat felnyitották.[23] Az Európa Parlamentbe küldött jelentésében A. Gherto beszámol arról, hogy a 12-21 héten császármetszéssel végzett abortuszok során a magzati testmaradványok egy részét lefagyasztották, s kozmetikai cégeknek adták el.[24])

A magyar orvosi szakirodalomban 1983-ban alakult ki vita a kérdésről. Három szerző spontán vagy művi módon abortált, valamint halott magzatok májvizsgálatát végezte. A vetélések a 6-21. terhességi héten következtek be, néhány koraszülött a születés után halt meg. A szerzők szerint; "Mivel a vetélés kezdetén minden magzat élet... összehasonlítottuk a közvetlen vetélés utáni életjelenségeket (szívműködést) mutató magzatok májkenetét a kilökődést követően szívműködéssel nem bíró magzatokéval... A magzatok májából frissen szeleteket készítettünk... A műtétes vetélések kezdetén a magzat szívműködéséről ultrahang készülékkel győződtünk meg. A magzat mellkasát, méhből való kilökődése, ill. eltávolítása után 5-15 percen belül megnyitottuk és vizuálisan ellenőriztük a szívkontrakciókat."[25] A módszer és a cikk ellen az NSZK-ban élő Mertz Tibor tiltakozott; "Az ember élete a fogamzással kezdődik. Ettől a pillanattól kezdve - bár sokak által vitatottan - beszélhetünk emberi méltóságról. A különböző okokból mesterségesen előidézett magzati halál (abortusz) pathofiziológiai folyamatainak experimentális vizsgálata orvosetikailag nem igazolható... Ellenkező esetben egyenlő elbírálás alá esne, hogy egérmagzatokat vagy embert vizsgálunk, hiszen csupán "anyag és módszer"-ről van szó, ahogyan a szerzők a számomra rendkívül antipatikus zsargonnal jelzik is." "Felvetődik a kérdés, mit szolgál a tudomány? Az egyéni ambíciókat vagy az emberiséget? Ami kivitelezhető az nem minden esetben helyes is."[26] A szerzők ugyanitt válaszcikkükben elutasítják a kritikát. "A dolgozat anyaga terápiás cél szolgálata közben hasznos melléktermékként adódott." Beszámolnak rendszeres magzati szövetátültetésekről, s arról, hogy "van olyan központ, ahol a magzatok máját gyűjtik, s mélyhűtőben tárolják..." Végül "Ennek alapján a morál szabta határok átlépéséről nincs szó, ahogy a t. kolléga feltételezi". A Szerkesztőség védelmébe veszi vitazárójában a szerzőket.

- 8/9 -

"A világ számos civilizált országában elfogadott a művi vetélés és az a saját felfogásunknak is megfelel, vajon mi kifogásolható lehet abban, hogy az amúgy is pusztulásra ítélt magzat egyes szerveit életmentésre használjuk fel."[27] A módszert a szerzőket és szerkesztőket élesen elítélte Gaizler Gyula.[28] Szatmári Örs tapasztalata szerint napjainkban a nem hasznosított elhunyt magzatok testét biológiai hulladékként égetik el.[29]

A hatályos magyar jog ellentmondásosan szabályozza e kérdést. A 34/1999. (IX. 24.) BM. EüM-IM. r. az Eütv. végrehajtásáról a halottakkal való rendelkezés részében a következő fő elveket rögzíti;

- A méhen belül meghalt, vagy holtan született magzatot az egészségügyi intézmény köteles eltemettetni, kivéve, ha arról más személy gondoskodik (pl. szülők). Ez a kötelezettség a 24 hetes, vagy 500 grammos (30 cm) magzat esetén áll fenn.

- A 145/1999. (X. 1.) Korm. rend. a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLII. tv. végrehajtásáról 12. § (6) bekezdésben kimondja, hogy mesterséges vagy spontán abortusz esetén a magzatot külön sírhelytáblában lehet eltemetni, sírhelyét jelzőfával megjelölve.

A két jogszabályhelyből megállapítható, hogy a 24 hetesnél idősebb magzatot el kell temetni, a 24 hetesnél fiatalabb magzat eltemethető a hozzátartozók kérésére. Vagyis, ha a szülők (hozzátartozók) nem rendelkeznek a 24 hetesnél fiatalabb magzat eltemettetéséről, akkor az Gyöngyösi Zoltán - sajnos igaz - megállapítása szerint "szabad felhasználás tárgya".[30]

A törvényi szabályozással nem lehet egyetérteni a következő okok miatt;

- Teljesen szabad teret nyújt a magzati szervek és szövetek kísérleti vagy üzleti célú szabad felhasználására. Így az egészségügyi intézmény vagy az orvos - kimondható - tulajdonjogot szerez a halott magzat teste felett; az "dologgá", "áruvá" válik.

- Üzleti célú tényezők, szempontok vonulhatnak be a nagyszámú mesterséges és spontán abortusz végrehajtásába.

A megoldás a nem kívánatos helyzet feloldására az lehetne, hogy a 24 hetes kor alatt bármi okból meghalt magzat teste is a "holttest"-et megillető védelmet kapná meg.

c) Érdekes "kakukktojást" tartalmaz az Eütv. 20. § (6); "A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előreláthatóan képes e gyermek kihordására". Ez a szakasz annyira tökéletes életvédelmi szempontból, mintha egy életvédő szervezet fogalmazta volna;

- a magzatot ugyanis korától függetlenül "gyermek" státuszba emeli, így teljes jogképességet ad neki,

- a magzatnak abszolút védelmet nyújt az anya önrendelkezési jogával szemben.

Mikor a meglepő törvényszöveggel egyetértésünket fejeztük ki, egyúttal a csodálkozással kell észrevenni a törvényalkotó logikátlanságát; mikor a "rövid időn belül halálhoz vezető és gyógyíthatatlan" betegségben szenvedő anyával szemben [törvény 20. § (3) bek.] abszolút módon megvédi a magzatot, milyen logikai alapon nem teszi meg ezt a magyar jog teljesen egészséges anyák esetén?

Az alkotmánybírósági határozatokból, s a jogtudomány véleményéből láthatjuk, hogy a magyar elméleti és gyakorlati jogászok azon része, aki véleményt mondott e kérdésben, átérezte a jogi probléma súlyát, nehézségét, és a magzat jogalanyiságának és életjogának valamiféle elismerése és konkretizálása mellett áll ki.

Ugyanakkor a magyar törvényhozás - egészségügyi vezetéstől irányíttatva - teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a magzat jogalanyiságából, s életjogából eredő kérdéseket. ■

JEGYZETEK

[1] Fundamentum 1998/3. Kis János: Az Alkotmánybíróság a terhességmegszakításról. 97-114. Kim Lane Scheppele: Európai alkotmányos konszenzus az abortuszról. 114-121. Sándor Judit: Újabb érvek a terhességmegszakítás alkotmányosságáról. 121-135.

[2] Kiss János: Az abortuszról. Cserépfalvi 1992.

[3] Kiss János: Alkotmányos demokrácia. INDOK 2000. 211-221.

[4] Az Országgyűlési vitáról részletesen. Esély 2000/3. 112-121. Magzat a pártok ölén, "Parlamenti figyelő alapján". (Forrás: Statisztikai Havi Közlemények, 1992-1993. Központi Statisztikai Hivatal

[5] Statisztikai Havi Közlemények. KSH 1992, 1993, 2000, 2001. a vonatkozó hónapokról a terhességmegszakítási, s az élveszületési adatok.

[6] Hámori Antal: A magzat élethez való joga. Logod BT. év nélkül 153.

[7] Gyöngyösi Zoltán: Az élet és test feletti rendelkezések joga. HVG ORAC 2002. 68.

[8] Kecskés László: Az ember mint jogalany. A jogképesség. 75-87. Ptk. Magyarázat KJK 2001.

[9] Kecskés László: Általános rész II. A személyek joga. Dialóg Campus 1999. 22-37.

[10] Ld. 10. alatt 78-79.

[11] Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Szerk.: Petrik Ferenc. HVG ORAC 1997. Az ember mint a jog alanya. 37.

[12] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris 2001.

[13] Ld. 14. alatt 447-448.

[14] Ld. 14. alatt 449.

[15] Ld. 14. alatt 444.

[16] Dósa Ágnes: Az orvos polgári jogi felelőssége az egészséges, nem kívánt gyermek születéséért. Állam és Jogtudomány XLI. évfolyam 2000. 143-153. és röviden említi Gyöngyösi Zoltán 9. alatt 46-48.

[17] Csak jelzésszerűen: Christine Hirsch: Arzhaftung infolge unerwünschter Geburt eines Kindes R.d.m. 1999. 163. Schadenersatz wegen der Geburt eines nicht gewünschten Kindes? von. Robert Rebhahn. J.B.I. 2000. 265. Sabine Engel: Haftung Dritter für die unerwünschte Geburt eines Kindes. ÖJZ. 1999. 621. s e cikkekben fellelhető bőséges szakirodalom.

[18] A német joggyakorlatnál - melynek ismertetéstől itt eltekintünk - magyar nyelven ld. Dósa Ágnes 18. alatti cikkét.

[19] L.B. P.f.v. III. 22.670 és L.B. Pf. III. 21.899/1997. Köles Tibor: Orvosi műhiba perek. HVG ORAC 1999. 239-242. és 217-224.

[20] Veszprém Városi Bíróság 7. P. 22.297/1996. és Veszprém Megyei Bíróság 2. Pf. 20.302/1997. in; Köles Tibor 21. alatt 290-291.

[21] Ld. Gyöngyösi Zoltán; 9. alatt 47.

[22] C. Wilke és B. Wilke; Abortusz - kérdések és válaszok. Mavanha Tha Alapítvány 232-241.

[23] Ld. 24. alatt 238-239.

[24] Ld. 9. alatt 239.

[25] Pajor Attila-Kelemen Endre-Jánosa Margit; Dyserythropoiesis magzati májban, mint a vetélés keltette stress intenzitásának jelzője. Orvosi Hetilap 1983. 124. évf. 11. szám 619-622.

[26] Mertz Tibor; Abortuszok terápiás felhasználása és a modern orvosi beavatkozások etikájának ellentmondása. Orvosi Hetilap 1983. 39. 2401-2402.

[27] Ld. 28. alatt

[28] Felelős döntés vagy ítéletvégrehajtás. Szent István Társulat, Bp. é.n. 101.

[29] Ld. 8. alatt 87.

[30] Ld. 9. alatt 446.