E dolgozat kéziratának lezárását megelőzően alig két hónappal látott napvilágot a T/5949 sz. törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről. A törvényjavaslat 5:485. §-a a bírói gyakorlatban régóta élő és alkalmazott - már-már bevettnek tekinthető - megoldást tervez a normaszövegbe iktatni. Az idézett rendelkezés a következőképpen szól: "5:485. § (1) Ha a károkozás és a kár megtérítése között az időmúlásra vagy egyéb körülményre tekintettel az értékviszonyokban jelentős változás következett be, a bíróság az okozott kár mértékét az ítélethozatal időpontjában fennállott értékviszonyok szerint határozhatja meg. (2) Ilyen esetben a károkozó késedelmi kamat fizetésére csak az értékmegállapítás időpontjától kezdődően köteles. (3) Ha a károsult kártérítési igénye érvényesítésével felróhatóan késlekedik, az ár- és értékviszonyok rá nézve kedvezőtlen változásának kockázatát maga viseli."
A javaslathoz fűzött indokolás szerint meg kell teremteni a törvényi alapját annak a bírói gyakorlatban kialakult konstrukciónak, amely szerint a kártérítési kötelezettség késedelmes teljesítése a kártérítés mértéke szempontjából azzal a következménnyel jár, hogy a bíróság a kártérítés mértékét az időközben bekövetkezett értékemelkedés alapulvételével állapítja meg. Előfordulhat ugyanis, hogy a kár bekövetkezése és a kár megtérítése között eltelt időben az értékviszonyokban olyan változások állnak be, melyek miatt a károkozáskori kárszámítás és a késedelmi kamat együttesen sem hozza olyan helyzetbe a károsultat, mint amilyenben volt a kár bekövetkezése előtt.
Az új polgári törvénykönyv javaslatában rögzített megoldás több szempontból is figyelmet érdemel. A károkozáskor fennálló értékviszonyok helyett az ítélethozatal időpontjában érvényesülő értékviszonyokat alapul vevő ítélet valorizációs technikát alkalmaz, ezért szükségszerűen nem egyszerűen megállapítja a fizetendő kártérítés mértékét, hanem meg is változtatja a kárkötelmi jogviszonyt (konstitutív marasztaló ítélet). Másrészt viszont - és erre utal a dolgozat címének második fordulata - ezekben az esetekben a marasztalási összeg után a bíróság nem ítél(het) meg a kár bekövetkeztétől (visszamenőlegesen) kamatot: kárkamat a Ptk. 360. § (1)-(2) bekezdéseinek rendelkezéseivel szemben a kárigény megítélésétől (egyes döntések
- 5/6 -
szerint a keresetlevél benyújtásának időpontjától, más nézet szerint az ítélethozatal időpontjától jár). Az ily módon megállapított kamatot illeti néhány eseti döntés a perkamat kifejezéssel.
A fentiekben röviden előrevetített jogi helyzettel elsősorban kártérítési tárgyú (ezen belül is jellemzően nem vagyoni kártérítés megfizetése iránti) eseti döntésekben találkozunk, a kamatfizetés kezdő időpontjának a törvényi szabálytól eltérő időpontban való meghatározása azonban a gyakorlati tapasztalatok szerint más élethelyzetekben is szóba kerülhet. A probléma előfordulhat szavatossági perekben, ha a hibás teljesítés miatt megbomlott vagyoni egyensúly helyreállítása pénzfizetési kötelezettség előírásával történik meg (pl. javítási költségek megtérítése).[1] Nem kizárt a dolgozatban vizsgált esetkör előállása az érvénytelenségi perekben a pénzbeii in integrum restitutio jogkövetkezményének alkalmazásakor, de a megoldás szóba jöhet olyan esetekben is, amikor valamely dolog ki- vagy visszaadására irányuló dologi alapú kötelmi követelés utóbb fordul át kártérítési (ritkábban alaptalan gazdagodás megfizetése iránti) kötelmi követeléssé.
A dolgozatban a fenti széles esetkört szűkítve kizárólag a jogellenesen okozott károk megtérítésére irányuló helyzeteket vizsgáljuk abból a szempontból, hogyan alakul a kötelem tartalma, ha a kártérítés mértékét a bíróság a károsodáskori értékviszonyok helyett a kártérítésre kötelezés időpontjában fennálló értékviszonyok alapján állapítja meg. Vizsgáljuk azt is, hogy az ilyen esetekben hogyan érvényesülnek, átesnek-e valamilyen változáson a kárkamat intézményének (mint speciális késedelmi kamatnak) eredeti funkciói. Ezt követően megvizsgáljuk a késedelmi kamatfizetés kezdő időpontja módosulásának okait, végül kitérünk arra, hogy miért is tekintjük ezt a kamatfizetési kötelezettséget különleges, a kárkamattól eltérő késedelemi kamatnak, melyre a perkamat kifejezést alkalmazhatónak (akár jogszabályban is nevesíthetőnek) tartjuk.
A Ptk-t megelőző bírói gyakorlat - a mai jogszabályi állapothoz hasonlóan - jellemzően azon az állásponton volt, hogy a kártérítési összeg megállapításánál a károsodás bekövetkeztekori állapot az irányadó. "A kár összegszerű megállapítására az állandó bírói gyakorlat szerint a kártétel elkövetésének az időpontja az irányadó."[2] "Az állandó bírói gyakorlat szerint, a kár összegszerűségét illetően, a kár elkövetésének és nem a kereset beadásának időpontja irányadó."[3] "A kártérítési összeg után épen úgy, mint más természetű vagyoni követelés után az erre jogosultat késedelmi kamat illetvén meg, a kárt okozó fél a károsodás bekövetkeztével azonnal esedékes kártérítés után a kártétel napjától kezdődően tartozik a kamatokat megfizetni."[4] "A kártérítéshez való igény a kártétel elkövetésével megnyílik s rendes kö-
- 6/7 -
rülmények közt a kár megtérítésében való késedelem s így a kamatfizetési kötelezettség is ettől az időtől kezdődik."[5]
A kérdés tárgyalásakor a bírói gyakorlatra hivatkozik magánjogi tankönyvében Szladits Károly is, hozzátéve: "Minthogy a kártérítés célja az, hogy a károsultat vagyonilag abba az állapotba hozza, amelyben a kártétel idejében volt, az adós a kártérítő összeg után a kártétel napjától fogva a törvényes kamatot köteles fizetni (kárkamat, 461. E.H.)."[6]
Éles kritikával illette ezzel szemben a kialakult bírói gyakorlatot Marton Géza. Marton szerint - figyelemmel arra, hogy a kár nem pillanatnyi jelenség, hanem huzamos állapot, mely tart addig, míg a kiegyenlítéssel meg nem szűnt - a kárnak abban a terjedelemben kell szolgálnia a megtérítési kötelem mértékéül, amely terjedelemben a megtérítés, illetőleg az erre utasító ítélet pillanatában fennáll."[7] Ugyanezen az állásponton volt Szászy István is.[8] Bár a Polgári Törvénykönyv megszületését közvetlenül megelőző bírói gyakorlatban megjelentek olyan döntések, melyek az irányadó ítélkezési gyakorlattal szemben nem a károkozáskori értéket, hanem a kártérítés megítélésekori értéket tekintették relevánsnak, ez a nézet általánossá semmiképpen nem vált.
A Ptk. 360. § (1) bekezdésének hatályos rendelkezése szerint "A kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes." A 360. § (2) bekezdése kimondja, hogy "A kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni."
A dolgozat témája szempontjából első kérdés, hogy megfelel-e a tárgyi jognak a felvezető gondolatsorok kapcsán exponált megoldás, mely a kár bekövetkezésekori értékviszonyok helyett a kár megtérítésének időpontjában fennálló állapotot, vagyis nem a korábbi, hanem a jelenlegi ár- és értékviszonyokat veszi figyelembe a marasztalási összeg meghatározásakor.
Ebből a szempontból arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a gyakorlat által alkalmazott megoldás formai szempontból contra legem. A hatályos Polgári Törvénykönyv alapján ugyanis a károsultnak - és a jogvitában eljáró bíróságnak - csak arra van lehetősége, hogy kár mértékének meghatározásakor a károkozás megtörténtekori állapotot vegye alapul, a késedelmes kártérítés következményeit pedig egyéb eszközökkel kompenzálja.
- 7/8 -
A Ptk. 360. § (1) bekezdése értelmében a kártérítés a kár bekövetkeztekor nyomban esedékessé válik. A károkozó magatartás befejeződése és a kár beállta nem feltétlenül esik egybe, de a hivatkozott jogszabályhelyből egyértelmű, hogy a jogellenes károkozással keletkező kártérítési kötelezettség esedékessége nem lehet korábbi, mint a kár jelentkezése, felmerülése. A Ptk. 360. § (2) bekezdése alapján a károkozó a kárkötelemben ettől az időponttól késedelemben van, a kárért felelős személy helyzetére ugyanis a késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A dolgozat témája szempontjából ez azt jelenti, hogy a károkozó az esedékesség beálltától kezdve a tartozás után törvényi jogkövetkezményként késedelmi kamatot (v.ö. Ptk. 301. §) - a kárkötelemre vonatkoztatva kárkamatot - köteles fizetni. A kárkamat, akárcsak a késedelmi kamat a teljesítési késedelem objektív, vagyis a késedelmes károkozó felróhatóságától független jogkövetkezménye, melynek megítélésétől akkor sem lehet eltekinteni, ha esetleg a károsult az elévülési időn belül késlekedve terjeszti elő az igényét. A Ptk. 360. § (2) bekezdésének utaló szabálya alapján alkalmazandó a 301. § (4) bekezdésének rendelkezése is, mely szerint a károsult követelheti a késedelemi (vagyis kár-) kamatot meghaladó kárát is.
A károsult a fentiek szerint a hatályos jogszabályok alapján a következő igényt fogalmazhatja meg:
- követelheti a jogellenesen okozott kár megtérítését, a kérelem összegszerűségében viszont kizárólag akár bekövetkeztekor irányadó értékhez igazodhat,
- a károkozó késedelme miatt kárkamatot követelhet, mely kár megtérítésével késedelembeeső károkozót terhelő, objektív, vagyis az elvárhatóság bizonyításával kimentést nem tűrő törvényi jogkövetkezmény,
- valamint - ha ennek feltételei fennállnak - követelheti a kárkamat mértékét meghaladó kárának megtérítését is (Ptk. 301. § (4) bek.).[9]
A Polgári Törvénykönyv a 355. § (1) és (4) bekezdése együttesen kimondja a teljes kártérítés elvét, ebben a kérdésben - elvi síkon - sem az elméletben, sem a gyakorlatban vita nem alakult ki. Az viszont már problémát okoz, hogy a teljes kártérítés elvével a Ptk. 360. §§ (1) és (2) bekezdésének alkalmazása - éppen az értékviszonyok változása miatt - összeütközésbe kerülhet Önmagában a teljes kártérítés elvéből (vagyis kizárólag a Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdésének rendelkezését tekintve) ugyanis még levezethető lenne, hogy a bíróság a dologban bekövetkező károkat a dolognak az ítélethozatal időpontjában fennálló, reális forgalmi (beszerzési) értéke alapján állapítsa meg, s a pénzbeli marasztalás összegszerűségében eszerint határozza meg.[10] Mint láttuk, a Ptk. előtti jogi irodalomban számos véle-
- 8/9 -
mény éppen ezt a megközelítést támogatta (pl. Marton). Ez felel(ne) meg a teljes reparáció elvének: a kár ugyanis addig fennáll, amíg ki nem egyenlítik, a kárigény kiegyenlítésekor pedig ebből következően a megtérítés időpontjában fennálló állapot lesz az irányadó. A Ptk. 360. § (1) bekezdésének rendelkezése azonban ennek a megoldásnak útját állja: kimondja, hogy a kártérítési igény a kár bekövetkezésekor nyomban esedékessé válik, a kártérítési kötelezettség mértékét ezért - logikailag tisztán - kizárólag ehhez az időponthoz igazíthatjuk.
A Polgári Törvénykönyv ezzel a rendelkezéssel lényegében lezárta azt a vitát, mely a körül zajlott, hogy a kár beálltakori vagy a megtérítéskori állapotot kell figyelembe venni, méghozzá egyértelműen az előbbi javára. A Polgári Törvénykönyvben kodifikált nézetnek az a felfogás szolgált alapjául, hogy a károkozás abban a pillanatban történik meg (a kárkötelem akkor teljesedik ki), amikor a kár bekövetkezik, és a kár beáll, mondván: "a károkozó ennyit okozott, ennyit kell megtérítenie is." Ehhez a megközelítéshez kötelmi jogi szempontból zökkenőmentesen és kifogástalanul kapcsolódik a 360. § (2) bekezdésének szabálya, mely az esedékessé vált kártérítéssel késedelembe eső károkozó helyzetére a késedelmes adósra vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni.
Ezzel visszatérhetünk a bevezetőben körvonalazott helyzethez. Abban az esetben, ha a kár bekövetkeztének időpontja után az értékviszonyokban beálló változások (áremelkedés, infláció, pénzértékromlás stb.) eredményeképpen a károsultat vagyoni hátrány éri, e kár kompenzálására a minimum kárátalányként funkcionáló kárkamat és a kárkamat mértékét meghaladó kár megtérítésére irányuló igény együttesen szolgál. Ilyenkor azonban a károsultnak - az általános bizonyítási kötelezettségen túl - azt is bizonyítana kell, hogy őt a károkozó késedelme miatt a kárkamatot (késedelmi kamatot) meghaladó kár érte. Arra ugyanis a Polgári Törvénykönyv Magyarázata is utal, hogy ez a megoldás különösen olyan esetekben lehet indokot, amikor a kárkamat mértéke nem éri el a pénzértékromlást, ezért az időközbeni értékcsökkenést a kárkamat mértékénél fogva kompenzálni nem képes.[11] Vagyis az értékváltozás miatt a kárkamat mértékét meghaladó kompenzáció szükséges. Tényállásfüggő, hogy a károsultnak mennyire lesz (lenne) nehéz dolga a bizonyítás során, bár olyan esetekben, amikor az értékviszonyok változása (az értékviszonyok eltolódása) komolyabb mértéket mutat, az összegszerűség változása is könnyebben nyomon követhető. Az viszont már nem elhanyagolható tény, hogy e kártérítési felelősség alól a károkozó - elvileg - kimentheti magát, ha bizonyítja, hogy a késedelem neki fel nem róható okból következett be.[12]
- 9/10 -
E fentebb részletezett, a károsult rendelkezésére álló jogi lehetőség meglehetősen összetett, több síkon mozgó bizonyítási kötelezettséget foglal magában, alkalmazása - egyes esetektől eltekintve - nehézkes. A gyakorlat hamar rámutatott a Polgári Törvénykönyv idézett rendelkezései és a mindennapi élet igényei közötti feszültségre, a jogalkalmazók ezért megfelelő(bb) eszközt kerestek a probléma megoldására. Ezt az eszközt a bírói gyakorlat - még ha kimondatlanul is - a korábbi magánjogi irodalomban fellelhető álláspontokra támaszkodva találta meg.[13]
Amikor a bíróság a kár bekövetkeztének időpontjával szemben az ítélethozatalkori ár- és értékviszonyok alapján számol, akkor egy összetett jogtechnikai konstrukciót alkalmaz: a szóban forgó megoldásban ugyanis egyszerre van jelen egy valorizációs indíttatású formális kötelemmódosítás, valamint a kárkamat és a kárkamat mértékét meghaladó kárigény funkcióinak egyfajta "tömbösítése" és a kártérítési összegbe való belefoglalása.
A megbomlott vagyoni egyensúly helyreállításának egyik eszköze éppen a valorizáció.[14] Ebből és a teljes kártérítés elvéből együttesen következik, hogy a károsultat ért sérelem vagyoni kompenzációját a kár bekövetkeztének időpontja szerinti érték helyett a kár megtérítésének idején irányadó állapot szerint is elvégezhetjük. Éppen ezért azt is mondhatjuk, hogy a dolgozat témája szerinti gazdasági körülmények (releváns értékviszony-változások) fennállása esetén a bírói kötelemmódosítás, a kárkötelem tartalmának ilyetén megváltoztatása (lényege szerint) nem is módosítás,[15] hanem a teljes kártérítés követelményével összhangban álló megoldás, a kötelem eredeti mértékének helyreállítása.
- 10/11 -
Rá kell mutatni arra is, hogy a gyakorlat által alkalmazott technika[16] egyszerűsíti az időközi pénzromlás, az ár- és értékviszonyok károsultra nézve kedvezőtlen hatásainak kiküszöbölését, amikor a kár bekövetkezésekori értékviszonyok helyett az ítélethoztal időpontjában fennálló állapotot veszi alapul és hozza meg a kártérítésben marasztaló ítéletet. Ez a megoldás úgymond "egy aktussal" kezelni képes az időközi pénzromlás értékviszonyokra gyakorolt hatását: magába olvasztja a kárkamat fizetési késedelem miatti kárátalány funkcióját és a kárkamat mértékét meghaladó kár érvényesítésére irányuló lehetséges károsulti igényt is. A megismerhető, közzétett eseti döntések és jogirodalmi állásfoglalások tanúbizonysága szerint annyi mindenesetre bizonyos, hogy a bírói gyakorlatban meggyökeresedett, már-már "normatív jelleggel" alkalmazott megoldásról van szó.[17]
A bizonyítás során beszerzett tényekkel alátámasztott átértékeléssel a bírói ítélet kompenzálja a késedelem ár- és értékviszonyokra gyakorolt következményeit, aminek az a következménye, hogy a jelenlegi árviszonyok szerint számított kártérítési összegbe automatikusan belefoglalja a rendes körülmények között a kárkamat által nyújtott kompenzációt is. Úgy is mondhatjuk, hogy a kárösszeg valorizált megítélésével a kártérítésben marasztaló határozat a késedelmi kamatot és a késedelmes kártérítés miatti esetleges kárigényt is tőkésíti.
A Ptk. jelenleg hatályos rendelkezései "ellenére" (a contra legem jellegről korábban kifejtettük álláspontunkat) a fenti tartalommal születő ítélet - tartalma szerint - egyszerre marasztaló és konstitutív (vagyis jogalakító) érdemi bírói határozat. Álláspontunk szerint jogalakító az ilyen ítélet azért, mert a felperes által perbe vitt anyagi jogi igény felől úgy határoz, hogy a kárkötelemnek a Polgári Törvénykönyv szerint meghatározott tartalmát megváltoztatja: a teljesítéssel (a kár megtérítésével) késedelmes károkozót terhelő jogkövetkezményeket átalakítja. Ez a kár mértékének valorizálásában (átértékelésében) és a késedelmi kamat esedékességének későbbre tolásában mutatkozik meg. Az előbbiről már szót ejtettünk, az utóbbira most kerítünk sort.
Ha elfogadjuk, hogy a valorizációs technika alkalmazható, abban az esetben kétségtelenül helyesnek kell tekintenünk azt a gyakorlatot, mely szerint a kártérítés összegének a fentiek szerinti meghatározásakor késedelemi kamatot nem lehet a
- 11/12 -
károsodás bekövetkeztétől (360. § (1) bek.) számítani. "Ellenkező esetben ugyanis az értékváltozás a kötelezettnek kétszeres hátrányt, a jogosultnak pedig indokolatlan előnyt okozna."[18] Végsősoron ésszerű érv az is, hogy ekkor (vagyis a kár bekövetkeztekor) a marasztalásban szereplő összeg még nem is létezett, hiszen azt - az ítélethozatalkori értéken - maga a bírói ítélet állapította meg.[19]
Az világosan látszik, hogy a bírói döntések úgymond tisztában vannak azzal, hogy ez a kamat nem vezethető vissza tisztán a Ptk. 360. § (1)-(2) bekezdéseinek szabályaira, vagyis az esedékesség megállapításához - megindokolásához - más jogi alapra van szükség. A fenti - kétségtelenül ésszerű és gyakorlatias - érveken túl a kamatfizetési kezdő időpont megállapításának valódi indoka azonban szerény nézetem szerint máshol keresendő.
Az igazi ok, mely alapján a kár megtérítésekori értéken számolt marasztalási összeg után a kamatfizetési kötelezettség a törvényi szabályoktól eltérő időpontban áll be, a valorizációt alkalmazó bírói ítélet- fentiekben körvonalazott - konstitutív természete. A jelen tanulmányban említett esetekben ugyanis a bírói ítélet következtében megváltozik a kárkötelem tartalma, az összegszerűség "módosítása" (átértékelése) pedig nem csak mennyiségi, hanem minőségi változást is eredményez a kötelmi jogviszonyban.[20] Az ítélethozatalkori értéken való marasztalás magába olvasztja a kárkamat és a kárkamatot meghaladó kárigény jogintézményeinek funkcióit is: a kárkamat tőkésítésével és a kárösszegbe olvasztásával pedig megszűnik - mintegy elenyészik - az a kötelezetti késedelmes helyzet, melynek alapján a kárkamat megítélhető lenne. Ez az átalakítás megítélésünk szerint bizonyos szempontból különleges jelleget kölcsönöz a kárkamatnak is, melyet - egynémely mai ítélet - önálló néven, perkamatként nevesít.[21] A perkamat kifejezést korábbi magánjogunk ismerte és alkalmazta, ám a dolgozat témájától eltérő esetekre nézve. Feltétlenül érdemes ezért röviden megvizsgálnunk a perkamat "eredeti" jelentését.
Régi bírói gyakorlatunk szerint bizonyos követelések után kamatfizetési kötelezettség kizárólag a kereset megindításától terhelte a kötelezettet. Bátor szerint "ezt a kamatfizetési kötelezettséget nem a tartozás jogalapja, hanem jogérvényesítés bizonyos állapota teremti meg. A keresetindítás napjától minden olyan pénztartozás után is, amelynek adósát előzőleg kamatfizetési kötelezettség ügylet vagy jogszabály alapján nem terhelte, kamat jár."[22] Nem járt pl. rendes körülmények között -
- 12/13 -
perindítás nélkül - kamat a kötbérfizetési kötelezettség teljesítésére, a foglaló kétszeresének visszafizetésére irányuló, tartásdíj valamint életjáradék megfizetésére vonatkozó követelések után.[23]
A perkamat a késedelmi kamathoz képest - még ha ki nem mondottan is -szubszidiárius jellegű kamatfajta volt: amennyiben a lejárt követelés különleges megítélés alá nem esett, az esedékességtől késedelmi kamatot (és nem perkamatot) kellett fizetni, a késedelmi kamat tehát - ha már a keresetindítás előtt megillette a jogosultat - értelemszerűen magába olvasztotta a perkamatot, melynek alkalmazása ezért nem is került szóba.[24] olyan kivételes esetekben pedig, amikor a hitelező a lejárat előtt is perelhetett és marasztalást kérhetett, ott - miként Nizsalovszky helyesen utalt rá - a bírói ítéletben megállapított lejárati nap egyszersmind magánjogi lejárati napnak is tekintendő, mely naptól kezdve kamat fizetendő.[25]
A fentiekből kiviláglik, hogy a klasszikus perkamat vitán felül az anyagi perjog intézménye, az egyébként nem kamatozó követelés utáni kamatfizetési kötelezettséget a keresetindítás keletkezteti, méghozzá a bírói ítélet útján.[26] Ez a kamat ezért perkamat, s nem egyszerű késedelmi kamat, ráadásul a fizetési kötelezettség egyértelműen a konstitutív hatályú bírói határozaton alapszik.[27] Tóth Lajos szerint a perkamat esetében "nem valamely jogügylethez, hanem a perlés tényéhez fűzi a törvény ilyenkor a kamatfizetési kötelezettséget. [...] A perlés ténye ugyanis az adóst késedelembe ejti, ha ugyanis előbb már nem volt késedelemben."[28]
Korábbi bírói gyakorlatunk és magánjogi irodalmunk szerint tehát a perkamat egy olyan sajátos törvényi (nem jogügylet)) kamatként nyert alkalmazást, mely az egyébként nem kamatozó követelések érvényesítése esetén a keresetindítástól illette meg a jogosultat és amelynek közelebbi jogi alapját maga a bírói ítélet jelentette.
Az imént kifejtettekből azonban nyilvánvalóvá válik az is, hogy a mai értelemben alkalmazott perkamat esetében a kamatfizetési kezdő időpont meghatározása során a régi bírói gyakorlat logikája nem követhető mereven. Az "eredeti" perkamat ugyanis - némiképpen leegyszerűsítve - nem volt más, mint egy "kényszermegoldás", mely a perindítás folytán kamatozóvá tette azokat a követeléseket is, melyek természetüknél fogva (a korábbi bírói gyakorlat alapján) egyébként nem kamatoztak. E felfogás szerint a perindítás ténye tekintendő olyan jogi ténynek, mely a kamatmentes pénztartozást eljuttatja életének abba a szakaszába, melyben már kamatfizetési kötelezettség társul hozzá. A perkamat fizetésének kezdő időpontja ép-
- 13/14 -
pen ezért a keresetlevél benyújtásához igazodott, méghozzá függetlenül attól, hogy a keresetről az adós mikor értesült: a perkamat fizetésének kötelezettségét nem a pénztartozás magánjogi esedékességének eltelte (mint rendesen), hanem a perindítás indukálta.
Ezzel szemben a mai értelemben alkalmazott perkamat (jelesül annak esedékessége) a kártérítés összegének megállapításához kapcsolódik. A valorizált értéken való marasztalás az ítéletben megállapított összegben történik, mely kártérítési összeg kialakítása rendszerint szakértői bizonyítás és az ezt követő bírói mérlegelés eredménye. A dolgozatomban elemzett szituációkban ezért a kamatfizetési kötelezettség kezdetét csak az ítélethozatal időpontjához lehet kötni. Az értékmegállapítás - vagyis a marasztalási összeg átértékelt meghatározása - egyébként is a kereseti kérelemről egészében döntő ítéletben történik meg. Ezt az álláspontot látszik elfogadni - kimondatlanul - a témában fellelhető közzétett eseti döntések többsége, melyben az eljáró bíróságok az "ítélethozataltól" ítélnek meg késedelmi (kár-)kamatot.
A dolgozat eddigi megállapításaiból egyértelműen kiviláglik, hogy a mai bírói gyakorlat a korábbi magánjogi gyakorlattól jelentősen eltérő értelemben alkalmazza és használja. Nem mondhatjuk, hogy a két intézménynek ne lennének kapcsolódási pontjai, hasonló vonásai - ezekre rá is mutattunk - de a perkamat korábbi és mai felfogása között lényeges különbségek is megfigyelhetők. Ennek ellenére (vagy ha úgy tetszik éppen ezért) a perkamat kifejezés újbóli használatát, a jogi köznyelvbe való visszakerülését fontosnak tartjuk.
A perkamat terminus technikus (újbóli) használatba vétele azért is indokolt, mert a perkamat - meglátásunk szerint - természetében már nem teljesen azonos a kárkamattal. A valorizáció következtében ugyanis az átértékeléssel megállapított kártérítési összeg átvette a kárkamat rendes reparációs illetve fizetési késedelmet kompenzáló funkcióját,[29] ezért az átértékelt összeg után fizetendő perkamat már nem az (esetleg évekkel ezelőtt) bekövetkezett kár késedelmes megtérítése miatti szankciós jogkövetkezmény, hanem a marasztaló határozat szerint fizetendő összeg késedelmes teljesítése esetére fizetendő késedelemi kamat.
A mai értelemben vett perkamat alkalmazása - akárcsak "elődje" esetében - nagyon szorosan kapcsolódik a perindításhoz, ám e jogi kapocs más természetű, ma tartalmasabb és ezért megítélésünk szerint erősebb is. A perkamat eredeti felfogása szerint egy szükségszerű kamat volt, ami lényegében csak abban különbözött a késedelmi kamattól, hogy a kamatfizetési kötelezettséget a kereset megindí-
- 14/15 -
tása aktivizálta.[30] Ettől eltekintve a perkamat speciális késedelemi kamatként funkcionált. A dolgozatunkban tárgyalt esetekben, vagyis a mai perkamat kapcsán a jogi kapcsolat a keresetindítás, a perbróság eljárása és a kártérítési összeg után fizetendő kamat (pontosabban a kamatfizetés kezdő időpontja) között sokkal szorosabb. A kárigény elbírálásakor fennálló értékviszonyok figyelembe vétele mellett hozott döntés - miként arra rámutattunk - a kártérítési összeg valorizált megállapításával (átértékelésével és megemelésével) formálisan megváltoztatja magát a kárkötelmet is, biztosítja az értékállandóságot és a kártérítés összegének megállapításakor a kárkamat funkcióit is a tőkeösszegbe olvasztja. Ilyen tulajdonsággal a korabeli (eredeti) perkamat nem rendelkezett.
A kártérítési perekben hozott ítéletekben szóba kerülő, mai értelemben vett perkamat ránézésre nem is külön kamatfajta, hanem a kárkamatnak, mint speciális késedelmi kamatnak egy külön/eges helyzetben történő alkalmazása. Ez a különleges helyzet abban áll, hogy olyan esetekben, amikor a fizetendő kártérítés összegének megállapítása nem a kár bekövetkezésekori ár- és értékviszonyok figyelembe vételével történik, hanem az ítélet meghozatalakor érvényesülő értékviszonyokkal számolva, olyankor a bíróság a kártérítés után járó kamat megfizetésének kezdő időpontját is az ítélethozatal időpontjához igazítja. Ebben az értelemben a perkamat igazából nem egyedi, külön kamatfajta, hanem egy sajátos, kivételes jogalkalmazási technika egyértelmű következménye. Az is kétségtelen, hogy a mai perkamat funkciójában a késedelmi kamattal rokon törvényi kamatfajta (a késedelmi kamat egy alfaja), a kamatfizetés kezdő időpontjának meghatározása terén viszont egyértelműen a marasztaló (és egyben jogalakító) ítélet tartalmához igazodik és nem - mint rendesen - a kár bekövetkezésének időpontjához.
Az imént előadottakból következik, hogy a magunk részéről maradéktalanul elfogadjuk a régi magánjogi irodalomban kialakult azon álláspontot, mely szerint a perkamat, mint jogintézmény gyökerét a bírói ítéletben találja meg. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy a perkamat mai,mondhatni modern, hatályos kötelmi (ezen belül kártérítési) jogunkra szabott felfogásában még erősebben kötődik a jogviszonyt tartalmában ss alakító és nem csupán deklaráló bírói ítélethez, mint eredeti állapotában, a régi perjogban.[31] ■
JEGYZETEK
[1] Pl. BH 1992/459., vagy BH 1999/14.
[2] 557. E.H Szladits Károly - Fürst László: A magyar birói gyakorlat. Magánjog. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1935. (A továbbiakban: Szladits-Fürst) I. 121. o.
[3] 4640/1921. sz. határozat Szladits-Fürst II. 143. o.
[4] 461. E.H. Szaldits -Fürst I. 103. o.
[5] Így pl. P.V.893/1930. sz. határozat. Szladits-Fürst II 163. o. E szabály alól a gyakorlat - kirívó esetben, kiváltképpen akkor, ha a károsult igényének érvényesítésével hosszú időn át indokolatlanul késedelmeskedett - alkalmanként kivételt tett. Vö. pl. 2456/1913. határozat; Szladits-Fürst II. 162. o.
[6] Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Grill Károly Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1933. II. 72. o. Ugyanezen az állásponton van Fehérváry is. Fehérváry Jenő: Magyar magánjog kistükre. Budai Nyomda, Budapest 1941. (A továbbiakban: Fehérváry) 392. o.
[7] Szladits Károly (szerk.): Magyar Magánjog. Kötelmi jog Általános része. Grill Károly Kiadóvállalata, Budapest, 1941. 388. o.
[8] Szászy István: A kötelmi jog általános tanai. Grill Károly Kiadóvállalata, Budapest, 1943. 96. o.
[9] V.ö. pl. BH 1981/143., ahol a bíróság az alperest az ellopott ezüstérmék árában a bűncselekmény elkövetésétől az ítélethozatalig keletkezett áremelkedés megfizetésére is kötelezte. A Polgári Törvénykönyv magyarázata. CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007. (A továbbiakban: Magyarázat) 1385. o. Ugyanezen logikával találta alaposnak a bíróság a kényszerhitelből fakadó többletköltségek - kamatkülönbözet - megfizetésére irányuló igényt is. BH 1991/355.
[10] Ez a megoldás végeredményben felfogható egy - a bírói gyakorlat által más helyzetekben (pl. érvénytelenség jogkövetkezményei kapcsán) is alkalmazott - rendhagyó, ún. pénzbeli in integrum restitutioként is. Ez azonban nem is minden esetben jöhet szóba (nem vagyoni kártérítés esetében eleve nehézkes), ráadásul a "pénzbeli in integrum restitutio" fikciós megoldás, melynek nem helyes a jelenleginél is szélesebb teret nyitni.
[11] Magyarázat 1385. o. BH. 1997/4., BH 1995/206. stb.
[12] A kimentés lehetősége - a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseiből adódóan - nem vitatható. A késedelmi kamatot meghaladó kárigény a késedelmes kártérítéshez, és nem a károkozáshoz (még kevésbé a kárkamathoz) kapcsolódik, ennek következtében önálló (új) kárkötelem. Bár teljes egészében nem osztjuk, elgondolkodtatónak tartjuk Bíró György megoldási javaslatát, mely szerint a kamatot meghaladó kárigényt az alapviszonyból fakadó követelés járulékának kellene tekinteni. E "másodlagos járulék" (a szerző szerint) a kárkamathoz hasonlóan objektív jogkövetkezmény lenne, mely az okozati összefüggés és az összegszerűség bizonyítását igényli. Bár a szerző a részletes indokolást mellőzi, megítélésünk szerint a kapocs a két intézmény között a mindkettőre jellemző kártérítési (átalány kártérítési, kompenzálási) funkció. Bíró György: Az értékállandóság biztosítékai a kötelmi jogviszonyokban. (Kandidátusi értekezés) Miskolc, 1992. 159. o.
[13] Oly módon viszont, hogy a Ptk. világos rendelkezéseivel szembeni érveket az irodalom nem fejtette ki, az "átértékelési" technikát gyakran a hatályos joggal egybevágónak igyekezett beállítani, bár a jogfejlesztő megoldás alkalmazását az értékviszonyok változásával indokolni igyekezett.
[14] Csak éppen jelen helyzetben a vagyoni egyensúly megbomlása nem károkozó magatartás, hanem elsősorban az időközi pénzértékváltozás következménye.
[15] Bár formálisan és technikai szempontból véleményünk szerint kétségtelenül az. Nizsalovszky pl. vitásnak tartja, hogy a gazdasági változások miatti átértékelés bírói kötelem-módosításnak tekinthető-e, ám a szerződéses jogviszonyok esetében az átértékelés és a gazdasági lehetetlenülés miatti bírói módosító jogkört a kötelem módosítása körében tárgyalja. Nizsalovszky Endre: Kötelmi jog Általános tanok. 1948/49. tanévi előadások. (Kézirat) MEFESz Jogász Kör, 285. o. Úgy véljük, hogy a kárkötelmekre nézve sincs ez másképpen, azzal, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megbomlott egyensúlyának helyreállítása helyett értelemszerűen a jogellenes károkozó magatartás következményeinek helyreállítását kell érteni: ehelyütt a kötelem eredeti mértéke alatt a károkozás előtti (károkozás nélküli) vagyoni helyzetet, értékletolódás alatt pedig a kár bekövetkeztekori érték és a kár megtérítésekori érték közötti különbözetet kell érteni.
[16] Mely egyáltalán nem vagy csak kisebbfajta erőszakot téve vezethető le a törvény betűjéből, így foglal állást Bíró György: Hitelezővédelem - reális kamatszabályozás igényével. Gazdaság és Jog 2 (1994) 11. o. Az, hogy a megoldás a teljes kártérítés igényével összhangban van-e, mint fentebb láttuk, legalábbis vitatható.
[17] Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a bírói döntések a Ptk. alkalmazandó szabályainak felhívása helyett egy idő után egyenesen a kialakult és követendő gyakorlatra utalnak, minden különösebb jogi érvelés nélkül.
[18] Magyarázat 1361. o.
[19] Ezzel "elkerülhető, hogy a károkozó olyan értékviszonyok alapján meghatározott kártérítés után fizessen késedelmi kamatot, amelyek a károkozás idején még nem léteztek" (LB Pfv. III. 21 127/1997. - BH 1999/5. sz. 206.)." Magyarázat 1386. o.
[20] Csak visszautalunk arra, hogy az átértékelés során egy sajátos "egybefoglalás" történik (kárkamat és kárkamaton felüli kártérítés), ehhez képest értelemszerűen módosul a kamatfizetési kezdő időpont is.
[21] Pl. BDT 2001/369.
[22] Szladits Károly (szerk.): Magyar Magánjog. Kötelmi jog Általános része. Grill Károly Kiadóvállalata, Budapest, 1941. 349. o.
[23] Uo. részletes bírói gyakorlat. Lásd még Szladits-Fürst II 129. o.
[24] Így foglal állást pl. Grosschmid nyomán Fehérváry 379. o.
[25] Nizsalovszky 109. o.
[26] Glossza Grosschmid Béni Fejezetek kötelmi jogunk köréből című művéhez. Grill Károly Kiadóvállalata, Budapest, 1933. II. kötet. Első Rész 87. és köv. o.
[27] Fehérváry 379. o.
[28] Tóth Lajos: Magyar magánjog. V. kötet: Kötelmi jog. MTA, Budapest, 1938. 115. o.
[29] Mi több: a valorizációs megoldás alkalmazásával jelenértéken megállapított marasztalási összeg a késedelmes fizetést (késedelmes kártérítést) szankcionálni hivatott kárkamat intézményén felül a kárkamat mértékét meghaladó kárigény intézményét is magába olvasztotta, erről a dolgozat megfelelő helyén szót ejtettünk.
[30] Egyszerűen fogalmazva: a régebbi magánjogban azért volt szükség a perkamatra, mert az említett követelések egyébként nem kamatoztak volna, hiszen a bírói gyakorlat szerint e követelések után késedelmi kamat (ipso iure) nem járt.
[31] Zárásként megjegyezzük, hogy a perkamat kifejezés használatát abban az esetben sem tatjuk elvetendőnek, ha az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével a jogalkotó anyagi jogi jogszabályban - magában a Ptk-ban - adja meg a lehetőséget az eljáró bíróság számra, hogy a kártérítés mértékének meghatározásakor a kár bekövetkeztének időpontja vagy az elbírálás időpontja szerinti értékállapot vegye figyelembe.
Visszaugrás
