A Ptk. új 261.-264. §-ai a jelzálogjogot egységesen szabályozzák. A gyakorlatban azonban az ingó dolgon és az ingatlanon létesített jelzálogjog igen messze esik egymástól, indokolt ezért, hogy külön foglakozzunk velük.
Az ingó dolgot terhelő jelzálogjog létesítésének szabályaiban csak kisebb változások következtek be. A jelzálogjog létesítéséhez továbbra is közjegyzői okiratba foglalt zálogszerződésre és jelzálogjognak a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett nyilvántartásba (a zálogjogi nyilvántartásba) való bejegyzésére van szükség [Ptk. új 262. §-ának (2) bekezdése]. A zálogszerződés tartalmát ezután a zálogjogi nyilvántartás kötelező tartalma határozza meg.
A zálogjogi nyilvántartás vezetését jelenleg a 7/1997. (I. 22.) Korm. rendelet szabályozza. A 2000. évi CXXXVII. törvény azonban - ezúttal is 2001. szeptember 1-jétől kezdve - a Ptké. új 47. és 47/A íjába viszi át (egyszerűsítve) a nyilvántartás vezetésének szabályait. Ezen belül a Ptké. 47. §-ának (5) bekezdése a következők szerint sorolja fel azokat az adatokat, amelyek a szerződésnek is kötelező tartalmát alkotják:
a) A felek (a zálogjogosult és zálogkötelezett, továbbá az esetleges dologi adós) megjelölése, személyi adataikkal együtt
- természetes személyek esetén a családi és utónév, előző név, születési idő, valamint lakcím (de ez csak hozzájárulása mellett),
- jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén elnevezés, székhely, cégjegyzékszám, ennek hiányában adószám; egyéb szervezet esetén a jellemző azonosító adatok (székhely, bírósági nyilvántartás száma stb.).
b) A zálogtárgy megjelölése.
c) A biztosított követelés összege, jogcíme, pénzneme, lejárta (a járulékokra való utalással), a biztosított követelés, illetve a keretbiztosíték legmagasabb összege.
d) A felek aláírása.
A zálogtárgy nyilvántartása a Ptk. 47. §-ának (6) bekezdése szerint kétféle módon történhet:
- a zálogszerződésben foglaltak szerint (azaz a szerződésben foglalt felsorolásnak a nyilvántartásba való bevezetésével), vagy pedig
- a zálogszerződésre, illetőleg annak mellékletére való utalással (amikor is a zálogtárgyakat nem a zálogjogi nyilvántartás, hanem csak a szerződés alapján lehet azonosítani).
Az utóbbi esetben a zálogkötelezett üzleti partnereinek, a hitelintézeteknek az a lehetősége marad, hogy megkövetelik a zálogszerződés felmutatását.
A fontos változás az ingó dolgok jelzálogjogának és a vagyont terhelő zálogjognak összefüggésében található.
A jelenlegi szabályok szerint egyaránt terhelhető jelzálogjoggal egyedileg meghatározott egy vagy több ingó dolog, de egyedileg meg nem határozott nagy mennyiségű dolgok összessége is (például készletek). A vagyont terhelő zálogjog pedig létesíthető a vagyon egészén vagy annak meghatározott részén. A vagyon egy részének meghatározása a legkézenfekvőbb módon úgy történhet, hogy egy-egy telephelyen, épületben, raktárban, üzlethelyiségben lévő összes ingó dolgok összességét (a berendezési tárgyakat, különféle készleteket) terhelik meg zálogjoggal.
Nagy mennyiségű, egyedileg meghatározott ingó dolgok jelzálogjoggal való megterhelése nem kevés nehézségbe ütközött. Ezért a gyakorlatban az a megoldás terjedt el, hogy a felek jelzálogszerződést az egyedileg meghatározott ingó dolgokra kötöttek, az egyedileg meg nem határozott ingó dolgok összességén pedig vagyont terhelő zálogjogot létesítettek.
Ezt a választási lehetőséget az új szabályok megszüntetik. Vagyont terhelő zálogjogot ugyanis - mint később látni fogjuk - csak a vagyon egészén vagy pedig a vagyonnak önálló gazdasági egységként működtethető részén lehet létrehozni. Az ingó dolgok egyedileg meg nem határozott összességét tehát már csak jelzálogjoggal lehet majd megterhelni. Ennek a változásnak következményeit vonja le a Ptk. új 262. §-ának (2) bekezdése, amely szerint, ha a zálogtárgy egyedi megjelölése nem lehetséges, a zálogtárgy, illetve a zálogtárgyak köre fajta és mennyiség szerint vagy körülírással is meghatározható. Ehhez kapcsolódik a Ptké. 47. §-a (6) bekezdésének az a nyilvántartásba vételt megkönnyítő - már ismertetett - rendelkezése, amely szerint a zálogjogi nyilvántartásban a zálogtárgyakat a zálogszerződésre való utalással is fel lehet tüntetni.
A Ptk. jelenlegi 254. §-a csak a vagyont terhelő zálogjog esetében tartalmaz olyan szabályt, amely szerint "kereskedelmi forgalomban a rendes gazdálkodás körében eladott dolgon a jóhiszemű vevő zálogjoggal nem terhelt tulajdonjogot szerez..."; az ingó dolgot terhelő jelzálogjog körében nem volt olyan szabály, amely áttörte volna azt az elvet, amely szerint a zálogjog létrejötte után a zálogtárgyon később megszerzett jogok a zálogtárgyból való kielégítést nem akadályozzák. A Ptk. módosításával azonban a helyzet megváltozik. A Ptk. új 262. §-ának (6) bekezdése szerint a zálogjogi nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog is megszűnik, ha a zálogtárgyat ..kereskedelmi forgalomban vagy rendes gazdálkodás körében jóhiszemű vevő részére értékesítik". Sőt még a rendes gazdálkodás, illetve kereskedelmi forgalom sem feltétel a mindennapi élet szokásos tárgyai esetében: a zálogjog megszűnéséhez elég a vevő jóhiszeműsége és a vétel visszterhessége. Ehhez a Ptké. 47. §-ának (2) bekezdése hozzáteszi: a jogot szerző harmadik személyek (köztük a vevők) rosszhiszeműségét önmagában nem alapozza meg az a körülmény, hogy a zálogjogi nyilvántartásba való betekintéssel az oda bejegyzett adat, jog vagy tény (tehát köztük a jelzálogjog) fennállásáról tudomást lehetett volna szerezni. A jogszabály ezzel maga ad felmentést a zálogjogi nyilvántartásba való betekintés alól. Mindenekelőtt jegyezzük meg: a kereskedelmi forgalom és a rendes gazdálkodás többé nem konjunktív (együttes), hanem alternatív (vagylagos) feltétel.
A kereskedelmi forgalomban való eladás kérdése egyszerűbb. Valóban nem lehet elvárni, hogy a vevő a megvásárolt dolog tehermentességét vizsgálja, függetlenül attól, hogy a zálogkötelezett saját maga foglalkozik-e kereskedéssel, vagy a dolgot kereskedő útján hozza forgalomba.
A rendes gazdálkodás többféle okból kívánhatja meg a zálogtárgy értékesítését. Előfordulhat, hogy a zálogkötelezett részére fontossá válik, hogy eladja olyan vagyontárgyait is, amelyek nem tárgyai a kereskedelmi forgalomnak. Például egyes vagyontárgyak használhatósága csökkent, és ezért azokat ki kell cserélni, vagy pedig a zálogkötelezett gazdasági tevékenységét úgy változtatta meg, hogy az ehhez használt vagyontárgyak feleslegessé válnak, másokat viszont be kell szereznie. Az is lehet, hogy a zálogjog úgy szűnik meg, hogy nem lép helyébe új zálogtárgy. Ezek az ellentmondások azzal oldhatók meg, hogy a felek a zálogszerződésben vagy annak későbbi módosításával akként állapodnak meg, hogy a zálogkötelezettet - a zálogjogosult értesítése mellett - megilleti az a jog, hogy az ilyen vagyontárgyait kicserélje, oly módon, hogy azokat zálogjogtól mentesen értékesíti. Indokolt azonban a megállapodásban feltételként kikötni, hogy a kicserélt zálogtárgyakat legalább azonos értékű más tehermentes zálogtárgyakkal kell pótolni vagy megfelelő egyéb biztosítékot kell adni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
