A helyi önkormányzatok sorra alkotják a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megsértésének jogkövetkezményeiről szóló rendeleteiket. Ezek célja az lenne, hogy a magasabb szintű jogszabályoknak, a helyi közösség érdekeinek, továbbá az adott település sajátosságainak figyelembevételével biztosítsák az adott lakóközösség zavartalan, nyugodt életvitelét. Tapasztalatok, pozitívumok és problémák példákkal szemléltetve.
A közösségi együttélés alapvető szabályainak érvényesítése és fenntartása érdekében a helyi önkormányzatok számára elengedhetetlen az olyan önkormányzati rendeletek megalkotása, amelyek megfogalmaznak a helyi sajátosságokhoz igazodó magatartásokat, továbbá az azokhoz társuló tilalmakat és jogkövetkezményeket. Elméleti szinten az ilyen tárgykörben alkotott önkormányzati rendeletek elsődleges célja, hogy az adott helyi közösség zavartalan együttélése biztosított legyen. Másodlagos célként értelmezhető továbbá a helyi környezetvédelem, az egészség, illetve a biztonságos lakókörnyezet kialakítása.
Gyakorlati szempontból más a helyzet. A rendeletek megalkotása álláspontom szerint rendkívül nehezen kivitelezhető feladat. A legnagyobb problémát az jelenti, ha a helyi jogalkotás során nem az adott önkormányzat illetékességi területén lévő közösség megvizsgált - előzetes hatástanulmány által kimutatott - igényeit veszik alapul, hanem egy másik önkormányzat már korábban kihirdetett rendeletének általános szabályait veszik át.[1] A legnagyobb figyelem ezen folyamaton belül sajnos legtöbbször csak arra irányul, hogy az önkormányzat és a település neve, jobb esetben a rendelet száma is megváltoztatásra kerüljön. Erre 2022. április 1. napjától figyelni már nem kell, hiszen az önkormányzatoknál is bevezették az Integrált Jogalkotási Rendszer egyik alszakrendszerét, a LocLex-et,[2] amellyel a hibázási lehetőségek száma véleményem szerint nullára csökken.
Tapasztalataim alapján a helyi jogalkotónak több figyelmet kellene irányítania a helyi közösségi igények alapos vizsgálatára, mely alapján olyan hatékony rendeletet tudna alkotni, amely megfelel az egyéni és közösségi szükségleteknek. Természetesen emellett számos szempontot is figyelembe kell venni. E rendeleteknek ugyanis nemcsak a hatékonyságra, hanem a jog érvényesíthetőségére és gyakorlati alkalmazhatóságára is ki kell terjednie. Az ilyen tárgykörű önkormányzati rendeletek hatékonyságát a megfelelő szabályozással és ezeket megsértő jogkövetkezmények megállapításával lehet biztosítani.
Kétségtelen, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotása és végrehajtása nem könnyű feladat, továbbá számos kihívással jár(hat), azonban azok az önkormányzatok, amelyek megbirkóznak a fenti nehézségekkel, sikeresen elősegíthetik a közösségük zavartalan és harmonikus együttélését.
A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotásának lehetősége elsődlegesen az Alaptörvényből származtatható, tekintettel arra, hogy a magyar közigazgatást magasfokú alkotmányos kötöttség jellemzi.
Az Alaptörvény a korábbi Alkotmánytól eltérően már nem alapjogként szabályozza az önkormányzati jogokat, hanem csak annak keretét adja meg.[3] A keret részletszabályokkal való kitöltését pedig az önkormányzatokról szóló sarkalatos törvényre bízza.[4]
Az Alaptörvény a jogforrásokat tekintve zárt rendszert alkot, mely szerint az Alaptörvényben nevesített jogforrásokon kívül más jogforrások nincsenek. Általános rendelkezésként a T) cikk (1) bekezdését kell kiemelni. Az Alaptörvénynek az önkormányzatokra vonatkozó részletesebbnek mondható szabályait a 32. cikkben találjuk, ahol a (1) bekezdés a) pontja, illetve a (2) bekezdés meghatározza a rendeletalkotási jog sarokköveit. Az Alaptörvény alapján az önkormányzatok mind eredeti, mind származékos jogalkotási hatalommal lettek felruházva. Eredeti jogalkotói hatáskör alatt a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére alkotott rendeletek sorát, a származékos szó alatt pedig a törvényben kapott felhatalmazás szerinti önkormányzati rendeleteket értjük.[5]
Az Alaptörvénnyel összefüggésben meg kell említeni a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény (a továbbiakban: Charta) 4. cikkelyét is,
- 15/16 -
amely kimondja, hogy "a helyi önkormányzatok alapvető hatáskörét és feladatait az Alkotmány vagy a törvény rendezi".
Tilk Péter szerint a közösségi együttélésről szóló önkormányzati rendeletek megalkotásánál nemcsak a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) rendelkezéseinek kell megfelelni, hanem valamennyi alapvető jog Alaptörvényben rögzített rendelkezéseinek is. Amennyiben erre a helyi jogalkotó nem fordít kellő figyelmet, akkor nem csupán törvénysértést, hanem alaptörvény-ellenességet is megvalósít, melynek elbírálására már az Alkotmánybíróság jogosult. Példaként hozza, hogy ha az adott önkormányzati rendeletből hiányzik a közösségellenesség, vagy az adott magatartást csak csekély súlyúnak minősíti, akkor sérül az Alaptörvény II. cikke, ahogyan az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az általános cselekvési szabadság szükségtelen és nem arányos korlátozása is alaptörvény-ellenességhez vezet.[6]
A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotásánál nem kerülheti el a figyelmet az sem, hogy ne kerüljenek olyan rendelkezések megszövegezésre, amelyek az alapvető jogok és kötelezettségek szabályozására vonatkoznak, hiszen ezzel sérül az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, illetve az olyan szabályok meghatározását is kerülni kell, melyekkel sérül az Alaptörvény VI. cikkében foglalt magán- és családi élet, illetve otthon tiszteletben tartása; az otthon nyugalmának védelme.
A fenti rendelkezésekkel összefüggésben a teljesesség igénye nélkül szükséges megemlíteni néhány alapelvet az önkormányzati jogalkotás vonatkozásában. A helyi önkormányzatok tekintetében hangsúlyos a decentralizáció elve, hiszen az állam nem képes minden egyes feladat maga általi központi megoldására, azt delegálnia szükséges az alsóbb szintekre. Ennek fontossága az ügyek, illetve feladatok lakossághoz legközelebbi szintre történő csoportosítása, mellyel mérhetőbb lesz a részvételi lehetőség, ami egyenesen arányos a részvételi demokrácia követelményének megvalósulásával.[7]
Az autonómia - tágabb értelemben mint önálló rendelkezési jog[8] -, az önkormányzati jog legmeghatározóbb eleme. Az Alaptörvényből levezethető, hogy az önkormányzati jogok gyakorlása nem korlátlan, hiszen annak kereteit maga az Alaptörvény és más törvények jelölik ki. Varga Ádám szerint az autonómia létrejöttéhez szükséges annak magasabb szintű szabály általi biztosítása, tehát az autonómia csak a törvény keretei között él.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
