I. Óriás Nándor, a római jog hajdani tanára egyetemünkön, s a hazai romanisztika markáns képviselője, Erdélyben, Gyulafehérvárt született 1886. október 24-én, szolid anyagi körülmények között élő, gyermekeik nevelésére nagy gondot fordító családban. Váratlan fordulatokban bővelkedő életpályája eléggé formabontó módon kezdődött. A kicsiny növésű, gyenge szervezetűnek látszó kisfiút hatéves korában szülei nem is akarták iskolába adni. De otthon szorgalmasan tanult, és oly mértékű előrehaladásról tett tanúságot, hogy hétéves korában a harmadik osztályban kezdhette meg iskoláit. A negyedik osztály után minisztériumi korkedvezménnyel vették fel a gyulafehérvári római katolikus főgimnáziumba, ahol még tizenhetedik éve előtt teszi le az érettségit. Mindvégig eminens diák, különösen a latin nyelv iránti rajongásával tűnik ki. Papnak készül, s már középiskolai évei alatt mint kitűnő latinista segédkezik Majláth püspök famulusaként, íródeákjaként a latin nyelven folyó egyházkormányzati ügyintézés lebonyolításában. Püspöke a bécsi magyar papnevelő intézetbe, a Pazmaneumba küldi, hogy a bécsi egyetem hittudományi karán folytasson teológiai tanulmányokat. Az intézet spártai rendjét azonban egyre nehezebben viseli el, s három évi stúdium után elhagyja az intézetet.
Magyarországra visszatérve a budapesti egyetem bölcsészeti karára iratkozik be, s itt szerez latin-történelem szakból tanári oklevelet. Bölcsészkari tanulmányaival párhuzamosan beiratkozik a budapesti egyetem jogi karára is, majd az első alapvizsga után a kolozsvári egyetemen folytatja és fejezi be jogi tanulmányait. Elmondása szerint itt különösen Nagy Ernő közjogász, Somló Bódog jogfilozófus és Navratil Ákos közgazdász professzorok - mindannyian szaktárgyuk kiválóságai! - voltak rá a legnagyobb hatással. Kolozsvárt szerzi meg 1911-ben az államtudományi, 1913-ban pedig a jogtudományi oklevelet. Mindazonáltal Óriás Nándor nem mondott végleges búcsút teológiai stúdiumainak, hanem azokat világiként folytatva, a kánonjog került érdeklődése homlokterébe. Kánonjogi-egyházjogi tanulmányait 1919-ben zárta le a kánonjogi doktorátusnak a budapesti jogi karon történt megszerzésével. Kánonjogi ambíciói még sokáig megmaradtak, s tulajdonképpen a körülmények hozták magukkal, hogy végül a római jogban találta meg tudományos és oktatói törekvéseinek terrénumát. Minthogy a középkori mondás szerint "Ecclesia vivit lege Romana", a ius Romanum és a ius canonicum közti szoros kapcsolat szinte kínálta az átmenetet.
Közszolgálata 1912-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kezdődött, ahova Bárdossy Lászlóval, a későbbi miniszterelnökkel együtt nyert kinevezést "díjazás nélküli minisztériumi segédfogalmazó" beosztásban. Sajátos hangzású státusának pontos megnevezésére később sem mulasztotta el társasága figyelmét felhívni. Kétévi minisztériumi szolgálatának az egri érseki jogakadémia római jogi tanszékére benyújtott pályázatának elfogadása vetett véget 1914 őszén, 28 éves korában. Ettől fogva 41 éven keresztül oktatta a római jogot: 25 éven át az egri jogakadémia tanáraként, emellett 10 évig magántanárként, majd ezt követően 16 évig egyetemünk ordinariusaként.
II. Szaktudománya tágas mezején a római közjog
- 77/78 -
és a római személy- és családjog problémái vonták magukra éber figyelmét. A szabadság státusa foglalkoztatja 1928-ban kiadott "Manumissio" c. monográfiájában, melynek alapján nyert magántanári képesítést 1930-ban Pázmány Zoltán professzornál egyetemünkön. A szabadság elnyerése a tárgya a "Manumissio necessaria" c. munkájának, továbbá a "Pontificium Institutum Utriusque Iuris" által a IX. Gergely pápa Decretalisai kihirdetésének 700. és a jusztiniánuszi kodifikációt befejező Codex repetitae praelectionis életbe léptetésének 1400. évfordulója alkalmából 1934-ben Rómában rendezett nemzetközi kongresszuson tartott előadásának is, amelyben a "favor libertatis" szellemében fogant jusztiniánuszi reformokkal foglalkozott. Latin nyelven - amelyre egyébként rajta kívül csak a bécsi Leopold Wenger vállalkozott - szabadon, természetes könnyedséggel és szónoki tehetségét megcsillogtatóan tartott előadása általános feltűnést keltett és hatalmas sikert aratott. A recenziók külön kiemelték az előadás nyelvezetének szépségét, luciditását, stílusa eleganciáját.
A történelmi évfordulók indították arra, hogy foglalkozzon a nagy római jogi és kánonjogi kodifikációkkal, a Codex Theodosianusszal, a Codex Iustinianusszal és a Decretalesszel. Az első két helyen említett törvénymű kapcsán vizsgálja a keresztény eszmék befolyását a dominátuskori jogalkotásra.
Mindig élénken foglalkoztatták a jogdidaktika akkortájt eléggé elhanyagolt kérdései. A római jognak a napjaink számára szóló jelentőségéről írott tanulmányaiban és tartott előadásaiban kiemeli a szaktárgy formális képző erejét, a római juristáknak az életben felmerült problémák mesteri elemzésében, az egymásnak feszülő érdekek nyomatékkülönbségeinek lemérésében és a felek érdekeinek a társadalmi érdekek figyelembevételével történő értékelésében tanúsított jártasságát, a rugalmas jogfejlesztést és az életközeli jogalkalmazást. Óriás Nándor aggodalommal szemlélte azt a folyamatot, amely az egyetemeket felsőfokú szakiskolákká darabolta, melyek többé nem kultúrembereket, hanem szakmájukhoz láncolt gályarabokat képeznek, s csupán a praxis szakemberszükségleteinek kielégítésére tartogatnak időt és energiát. A hazai viszonyokra is találónak tartotta a német jurista felsóhajtását: "die Bildung wird immer ungebildeter". Önmagában véve helyesnek tartotta ugyan a tételesjogi tárgyak oktatásának kiszélesítését, de hibának a jogászi műveltség teljességéhez elengedhetetlen történeti-elméleti stúdiumok fokozatos háttérbe szorulását. Bármennyire érthető is, mondja, ha az ifjúságot jogi tanulmányaiban elsősorban a jövendő szakma praktikus szükségletei vezérlik, mégis veszedelmes, ha mint félig képzett, aszociális közfunkcionáriusok puszta "Paragraphenkrämerei"-be süllyednek, lemondva a jogintézmények magasabb szempontokból való szemléletének elsajátításáról, nem vállalván az ezzel járó többleterőfeszítéseket a tanulmányokban.
A jogi műveltség elmélyítésében látta a krisztianizált és természetjogi elemekkel gazdagított jusztiniánuszi római jog, mint közös európai örökség, oktatásának alapvető funkcióját is. Ez ugyanis nem csupán tartalmánál fogva képvisel nagy szellemi értéket a jelenkor számára - lévén magánjogi rétege igen jelentős terjedelmében mindmáig élő jog -, hanem mindenekelőtt formális képző erejének betudhatóan mint elsőrendű "Schul- und Lehrrecht". Gyakran hallhattuk Tőle a híres jheringi mondást idézni, hogy ti. a római jog nem más, mint "Kanon unseres juristischen Denkens", illetve "juristische Grammatik in den Händen des Wissbegierigen".
III. Ezeknek az elveknek a szem előtt tartásával szervezte meg szaktárgya oktatását is. Kiválóan megformált, úgyszólván cizellált előadásaira mindenkor nagy műgonddal készült, pedig azok - heti 8 óra ! - mindennap szerepeltek az órarendben. Sugárzott Belőle a belső átélés, szaktárgyának a jogászképzésben betöltött fontos szerepébe vetett mély meggyőződés. A római jog nyújtotta lehetőségeket igyekezett maximálisan kihasználni a tanulmányai elején tartó "cupida legem iuventus" jogászi hivatástudatának kialakításához.
Tantárgyát nem elvont jogszabályok halmazaként adta elő, hanem fejtegetéseit igyekezett találóan megválasztott, s gyakorta egyfajta finom humorba csomagolt példákkal megvilágítani. A jó ügy érdekében kiválóan alkalmazta nem mindennapi színészi képességeit. Azt mondhatnánk, nem csak a római jogot adta elő lebilincselően, hanem "előadta" az "antecessor iuris"-t, a római jog professzorát is, megjelenítve azt úgy, ahogy ideáltípusként él hallgatói képzeletében.
Pezsgő szellemi élénkség jellemezte az általa vezetett forráselemző szemináriumokat, valamint a jogesetmegoldó praktikumokat. Az esetek többnyire Digesta-forráshelyekből származtak, néha a mindennapi élet köréből vagy éppen ismert irodalmi részletek lettek "romanizálva", jogi szempontból minősítve.
Sajátos színfoltot jelentettek a peripatetikus római jogi séták a városban, többnyire a heti piacot is útbaejtve. Ennek során a kíséretet alkotó 4-5 hallgató tiszte volt az út közben észlelt történéseket, cselekményeket strikt jogi értékelés alá vonni, s belőlük a helyes következtetéseket levonni. Néha ebben a formában zajlott le egy-egy szorgalmi kollokvium is, nem minden esetben töltvén el felhőtlen boldogsággal az erre invitáltakat.
Az alapvizsgákon és szigorlatokon közismert volt cenzori igényessége. A jogi pályát, egyszersmind
- 78/79 -
hallgatóit vélte megbecsülni azzal, hogy a "jelölt uraknak" - hölgyek akkoriban még nem fordultak elő a jogi karon - bő alkalmat adott jogérzékük "fitogtatására", a jogi nüanszokban való jártasságukkal való "kérkedésre". Feltétlen objektivitását, közmondásos pártatlanságát azonban hallgatói tisztelték, kristálytisztán megfogalmazott kérdései miatt vizsgáztatói stílusát méltányolták. A vizsgák nyilvánosak lévén, azok igazi eseményszámba mentek, s mindenkor népes hallgatóságot vonzottak.
IV. Mint vérbeli pedagógus, igazi "iuris praeceptor", hallgatóival közvetlen, sosem leereszkedő, valódi emberi kapcsolatokat tudott kialakítani. Meggyőződése szerint oktatómunkája csak akkor lehet eredményes, ha hallgatóit nem puszta számnak tekinti, hanem igyekszik bennük meglelni a tanulmányi és egyéb, gyakran egzisztenciális nehézségekkel küszködő embert, akit nem mulasztott el kitartó munkára ösztönözni, krízishelyzetben bátorítani. Hallgatói személyes körülményeit igyekezett megismerni, s azokat sokszor megcsodált memóriájának köszönhetően emlékezetében meg is őrizte. Egyedülálló volt abban is, hogy végzett hallgatói pályáját később is figyelemmel kísérte.
Szorosan vett oktatói munkája mellett mind Pécsett, mind Egerben sokat vállalt magára az ifjúsági ügyek szervezésében és irányításában. Különösen a diákszociális ügyeket viselte szívén, s azokban, mint minden elvállalt feladata teljesítésében, kiváló szervezőkészségről és precíz gyakorlati kivitelezésről tett tanúbizonyságot. A teljesség igénye nélkül elég megemlíteni a Keszthelyi Diáküdülő és Keszthelyi Nyári Egyetem vezetését és példás működtetését, melyek mellett ellátta 1944-1948 között az Egyetemi Diákmenza vezetői teendőit is. Az itt tanúsított szervezési-vezetési kvalitásaival számolva a küszöbön álló nehéz időkre, előbb az 1944-1945., majd az 1945-1946. tanévre a kar dékánjának választották. Kiváló diplomáciai érzékének, tárgyalókészségének is köszönhető, hogy a háborús időszakot a Kar nagyobb anyagi veszteség nélkül tudta átvészelni, s oktatómunkáját nagyobb időveszteség nélkül újra tudta kezdeni.
A második világháborút követő években fiatalos energiával folytatta oktatótevékenységét, és aktívan részt vett a kari közéletben is. 1952-ben Marton Géza budapesti professzorral közösen új római jogi jegyzetet írnak az oktatási minisztérium megbízásából, amely az akkoriban megszokott ideológiai frázisok nélküli világos összefoglalását adja a római jog alapintézményeinek. A nyomasztó légkörű kor nem engedte meg Neki, hogy mint "honeste dimissus veteranus" a törvényes, 70. életévének elértével válhasson ki az egyetem szolgálatából, hanem egy évvel korábban nyugdíjazták, további szolgálatára igényt nem tartva. Indokok a "klerikalizmus" és a "jobboldali megalkuvás" voltak, amely szavak orwelli nyelven a keresztény meggyőződést és a magyarság ügyéhez való hűséget voltak hivatottak helyettesíteni. A hivatalos mellőzés méltánytalanságát talán némileg enyhítette hajdani tanítványainak töretlen ragaszkodása. Rendszeres díszvendége volt az Egyetem Baráti Társasága éves rendezvényeinek, amelyek fénypontja volt a tanítványok köszöntésére adott, tökéletes szellemi frissességről tanúskodó retorikai remeklése. A személyi állományában és szellemiségében megújuló Kar és Egyetem "tabula gratulatoriá"-k átnyújtásával és a "Pro Universitate Emlékérem" adományozásával próbálta erkölcsi adósságát törleszteni. A külső elismerést előbb a 100. születésnapja alkalmából a II. János Pál pápa által adományozott "Nagy Szent Gergely Rend Lovagkeresztje", majd 105. születésnapjára a köztársasági elnöktől kapott "Magyar Köztársaság Zászlórendje" kitüntetések jelentették. Utóbbi alkalommal kapta meg a "Pécs Város Díszpolgára" kitüntető címet is.
Óriás Nándor professzornak pátriarchiai kor adatott meg, 106. életévében hunyt el. Tanítványai, tisztelői 1992 április 4-én vettek Tőle végső búcsút a pécsi köztemetőben. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus.
Visszaugrás
