Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa minden bizonnyal a nemzetközi kapcsolatok történetének egyik legismertebb és legtöbbet bírált nemzetközi testülete. A nemzetközi béke és biztonság fenntartása és helyreállítása terén viselt elsődleges felelősségének, továbbá páratlanul széles mérlegelési szabadságának és mindennemű intézményi kontrollt nélkülöző - részben kényszerítő jellegű - hatásköreinek köszönhetően, a Tanács tevékenysége már a kezdetektől fogva a közvélemény kiemelt érdeklődésére számot tartó témák közé tartozik. Hasonlóképpen fokozott figyelem kíséri a főszervvel összefüggő olyan problémás kérdéseket, mint például az öt állandó és tíz nem állandó tagot tömörítő sajátos struktúra, az állandó tagokat érdemi kérdésekben megillető vétójog, vagy a működés transzparenciájának esetenként tapasztalható szinte teljes hiánya. A jelen tanulmány a Biztonsági Tanács szervezeti és szavazási reformja tárgyában az ezredfordulót követően napvilágot látott legfontosabb hivatalos elképzelések áttekintésére vállalkozik. Ennek megfelelően nem tér ki az olyan reformkoncepciókra, amelyek nem államoktól vagy nemzetközi szervezetektől, hanem a kérdéssel foglalkozó egyéb szereplőktől - így például kutatóintézetektől vagy személyes minőségükben eljáró szakértőktől - származnak. Tartalmi és terjedelmi korlátok okán nem bocsátkozik továbbá az ismertetett tervezetek kritikai elemzésébe - mindössze azokra a fejleményekre kívánja felhívni a figyelmet, amelyek az ezredfordulót követően eme kulcsfontosságú területen végbementek.
- 317/318 -
Az elmúlt években elkészült reformkoncepciók bemutatásának elején nem nélkülözhetünk néhány megjegyzést a vizsgált időszakot megelőző évtizedek eseményeiről, melyek ismerete elengedhetetlen a téma megértéséhez. Kevésbé köztudott és szokatlan jelenségként értékelendő például, hogy a Biztonsági Tanács reformjának igénye már az Egyesült Nemzetek tényleges megalakulása előtt felmerült. A San Francisco-i konferencia előkészítő anyagaiból egyértelműen kitűnik,[1] hogy az alapító tagok közé meghívást nyert kis és közepes államok egy része kizárólag azért adta áldását az Alapokmány tanácsi összetételről szóló 23. cikkére[2] és a szavazási rendről szóló 27. cikkére,[3] mert azt remélték, hogy ezek az előírások idővel - a nemzetközi környezet megváltozása folytán - számukra kedvező irányban fognak módosulni. Mindezek fényében és a nagyhatalmak hidegháborús szembenállása következtében így aligha meglepő, hogy a tagok részéről már az első közgyűlési ülésszakon felmerültek olyan követelések, amelyek bízvást tekinthetők a reformtörekvések első állomásának. Kiemelendő
- 318/319 -
ezek közül a Közgyűlés 1946. december 13-án elfogadott, 40 (I) számú határozata, melyben a plenáris szerv a Biztonsági Tanács állandó tagjait a vétójog mértékletes gyakorlására, valamint olyan gyakorlati eljárások kidolgozására szólította fel, amelyek csökkentik a szavazási rendről szóló 27. cikk alkalmazásával járó nehézségek súlyát, illetve biztosítják a főszerv feladatainak gyors és hatékony ellátását.[4]
Az ezt követő csaknem két évtized a tanácsi összetétel és a szavazási rend átalakításáról folytatott hosszas viták, valamint az egymás után elbukó tagállami kezdeményezések és javaslatok jegyében telt. Negyvennégy afrikai és ázsiai tagállam kezdeményezésére azonban a Közgyűlés 1963. december 17-én történelmi döntést hozott: az 1991A (XVIII) számú határozatban - az Alapokmány 108. cikkével összhangban - előirányozta a Biztonsági Tanács számának tizenegyről tizenötre és a nem állandó tagok számának tízre történő emelését, egyszersmind a tanácsi határozatok elfogadásához szükséges minimális szavazati többséget hét helyett kilencben állapította meg.[5] Ezzel a nem állandó tagok száma pontosan kétszerese lett az állandó tagokénak, és a testület fennállása során első alkalommal lehetővé vált, hogy a nem állandó tagok eljárási kérdésekben "saját erőből" leszavazzák az állandó tagokat.
Az Alapokmány 23. cikk (1) és (2) bekezdését, illetőleg a 27. cikk (2) és (3) bekezdését érintő módosítások indokaként a határozat preambuluma a szervezet tagságának növekedését, a méltányos földrajzi elosztás elvének hatékonyabb érvényre juttatását, valamint a főszerv hatékonyabbá tételét jelölte meg.[6] Tudni kell azonban, hogy a Biztonsági Tanács bővítését az ekkor már száztizenhárom tagot számláló szervezet több tagállama - köztük egyes állandó tagok - eleinte kifejezetten ellenezték, vagy éppen tartózkodó álláspontra helyezkedtek.[7] Mindazonáltal a kezdeti ellenkezés
- 319/320 -
dacára az előírt határidő lejártáig eredményesen lezárult a ratifikáció folyamata, így a módosítások 1965. augusztus 31. napján hatályba léptek.[8] Az ősszel kezdődő közgyűlési ülésszakon megtartott választások eredményeként, az új tagok 1966. január 1-jén foglalták el helyüket a Biztonsági Tanácsban. (Érdekesség, hogy a módosítások hatálybalépése és az új nem állandó tagok belépése közötti időben a főszerv a már hatályon kívül helyezett régi rendelkezéseknek megfelelően működött.[9])
Hat évvel később újabb változás következett be a Biztonsági Tanács tagjainak körében. 1971. október 25-én, a 2758 (XXVI) számú közgyűlési határozat elfogadásával megoldódott a kínai képviselet kérdése, és lezárultak a testület működését évtizedeken keresztül megbénító, de legalábbis nagyban befolyásoló heves viták.[10] Jóllehet a Kínai Népköztársaság tagsági jogainak teljes körű "helyreállítása" és a tajvani delegáció eltávolítása - a nem állandó tagok számának felemelésétől eltérően - aligha tekinthető a szó szoros értelmében vett reformnak, a politikai és jogi szempontból egyaránt meghatározó jelentőségű esemény feltétlenül említést érdemel ebben a kontextusban.
A Közgyűlés harmincnegyedik ülésszaka ugyancsak fontos állomást jelent a tanácsi reformtörekvések történetében. 1979. november 14-én tíz tagállam levélben kérte a főtitkártól egy új napirendi pont felvételét "A méltányos képviselet és a tagság bővítésének kérdése a Biztonsági Tanácsban" címmel. A kezdeményezés - a hidegháborús évek gyakorlatának ismeretében talán kissé meglepő módon - olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy ez a téma mind a mai napig a közgyűlési ülésszakok napirendjének elmaradhatatlan részét képezi.[11] A biztató fejlemények azonban nem hoztak kézzelfogható változásokat, így a tanácsi reform kérdésének napi-
- 320/321 -
rendre vételét követő évtized is a parttalan viták és a kudarcot vallott kezdeményezések időszakaként jellemezhető.
A kétpólusú világrend megszűnését követően kialakuló nemzetközi környezetben - legalábbis egy rövid időre - látványosan fokozódott a Biztonsági Tanács aktivitása. Ám a hidegháborús politikai kötöttségektől megszabaduló főszerv növekvő szerepvállalása ellenére a tagság egy része változatlanul erőteljes nyomást fejtett ki a szervezet és a szavazási rend reformja érdekében. Bár első pillantásra meglepőnek tűnik, az érintett államok reakciója tökéletesen érthető: a Tanács fokozódó aktivitása és az egyre nagyobb horderejű intézkedések láttán, a magukat mellőzöttnek, alulreprezentáltnak vélő csoportok még inkább szükségét érezték annak, hogy érdemi részt vállaljanak a döntéshozatalban, és biztosítsák a testület működésének átláthatóságát.
A hidegháború utáni évek első említésre méltó eseménye a Szovjetunió felbomlásához kötődik. 1991 decemberében az egykori szovjet tagköztársaságok rendkívüli gyorsasággal rendezték az utódlás kérdését: megállapították a szovjet állam megszűnését, majd rögzítették, hogy az Egyesült Nemzetekben a szovjet képviselőt megillető helyet - ide értve a biztonsági tanácsi állandó tagságot is - a jövőben az orosz küldött veszi át.[12] Minthogy a kétségkívül pragmatikus, de néhány jogi természetű aggály felett nagyvonalúan szemet hunyó megoldás ellen sem a nemzetközi közösség, sem a világszervezet nem emelt kifogást, a Biztonsági Tanács 1992. január 31-én - az állam- és kormányfők részvételével - megtartott ülésén, az orosz elnök már az orosz helyet foglalhatta el. Nyilvánvaló, hogy a kínai képviselet kérdéséhez hasonlóan, ez a változás sem tekinthető a szervezeti reform egyik állomásának, noha jogi és politikai jelentőségére figyelemmel, okvetlenül említést kell tenni róla.
A következő esztendő ismét jelentős fordulatot hozott. Csaknem másfél évtizeddel a téma napirendre vételét követően, 1992. december 11-én megszületett az első érdemi intézkedés a méltányos tanácsi képviselet és a bővítés kérdésében. A Közgyűlés 47/62. számú határozata a Biztonsági Tanács központi szerepére, a nemzetközi környezet átalakulására, a szervezeti tagság gyarapodására és az el nem kötelezett országok jakartai csúcstalálkozóján megfogalmazást nyert reformtörekvésekre hivatkozással felkérte a főtitkárt a tanácsi struktúra esetleges felülvizsgálatával kapcso-
- 321/322 -
latos tagállami észrevételek összegyűjtésére, valamint egy ezeket áttekintő jelentés elkészítésére.[13]
A főtitkár jelentésének megvitatása nyomán, a Közgyűlés az 1993. december 3-án elfogadott, 48/26. számú határozattal egy "nyílt végű" munkacsoportot hozott létre a Biztonsági Tanácson belüli méltányos képviselet és a bővítés valamennyi aspektusának vizsgálatára. A munkacsoport egyúttal utasítást kapott arra, hogy még az ülésszak vége előtt tegyen jelentést a tevékenységéről.[14] A közgyűlési elnök és két alelnök irányításával felálló testület a következő év januárjában kezdte meg a munkát, melynek keretében a megválaszolandó kérdések alábbi hat nagy csoportját különítette el: a méltányos képviselet és a tagság bővítése, a főszervvel összefüggő más témák, a főszerv hatékony és eredményes működése, az alapokmányi előírásoknak megfelelő döntéshozatali rend, a választási eljárás és a mandátum időtartama, valamint a változtatások érvényre juttatása és az ezek nyomán szükségessé váló egyéb módosítások kérdése. Bár a jelentés konkrét következtetéseket még nem tartalmazott, mindent egybevetve kedvező hangon szólt a tárgyalásokról.[15]
- 322/323 -
A munkacsoport 1995. szeptember 18-ra készítette el második jelentését.[16] A terjedelmes és első ránézésre elég nehezen áttekinthető dokumentum új alapokra helyezte a munkát, mivel az előző jelentéstől eltérően nem hat, hanem csak három nagy csoportba tömörítette a tisztázandó kérdéseket. Az I. halmazban (cluster) nyertek elhelyezést a Tanács összetételével kapcsolatos olyan témák, mint az állandó és a nem állandó tagok számának növelése, a kiválasztás elvei, kritériumai és módjai, az új tagsági kategóriák és az alternatív megoldások, a tanácsi szavazási rend, a vétó jövője és a szavazási küszöb kérdése, az állandó tagokat megillető de facto kiváltságok, valamint a reform eredményeinek rendszeres felülvizsgálata. (A jelen tanulmány középpontjában ez a halmaz áll.) A II. halmazba tartozó témák ezzel szemben a Biztonsági Tanács működését és munkamódszereit érintették, és mint ilyen, döntően a tevékenység átláthatóságának fokozásával, a konzultációkba bevont államok körének kiszélesítésével, az ideiglenes eljárási szabályok átfogó módosításával, a szankciós bizottságok munkájának hatékonyabbá tételével, az információk gyűjtésének és feldolgozásának javításával, a többi szervezeti egységgel folytatott együttműködéssel és más hasonló ügyekkel voltak kapcsolatban. Sajátos természeténél fogva, a nagyhatalmi vétó problémája egyaránt érintette az I. és a II. halmazt. A jelentésben szereplő harmadik nagy témakör nem minősült "halmaznak", és a munkacsoport jövőbeni működésével összefüggő javaslatokat foglalta magában.[17]
Az ezt követő években a munkacsoport számos, eltérő részletességű tervezetet és elképzelést vitatott meg, ám érdemi előrelépés nem történt. A testület - az 52/490. számú közgyűlési döntéssel összhangban[18] - 1999. július 30-ra véglegesítette az ezredforduló előtti időszakban elfogadott utolsó jelentését.[19] A dokumentum általános észrevételeket tartalmazó ré-
- 323/324 -
sze egyértelműen leszögezi, hogy a tanácsi reform kérdéseinek I. halmazába tartozó témakörökkel kapcsolatban "jelentős nézetkülönbségek" tapasztalhatók. A jelentés a lassú haladás indokaként a vitára bocsátott érdemi és eljárási kérdések kiemelkedő fontosságát, valamint az alapvető érdekeikben érintett, és ezért rendkívül érzékenyen és óvatosan eljáró államok magatartását jelölte meg. Tulajdonképpeni konszenzus mindössze a munkacsoport folyamatos létjogosultságát, illetve a tanácsi reform szükségességét, célkitűzéseit és főbb irányait illetően alakult ki - vagyis a helyzet alig változott az elmúlt esztendők során.
Röviden összegezve, a tagállami képviselők egyetértettek abban, hogy az Egyesült Nemzetek egésze szempontjából létfontosságú a Biztonsági Tanács autoritásának, reprezentativitásának és hatékonyságának a fokozása. Ehhez meg kell újítani a főszerv összetételét, és átláthatóbbá kell tenni annak működését. A reprezentativitás fokozása mindenekelőtt a létszám felemelése - és a testület összesen húsz-huszonhat tagúra való bővítése - révén valósítható meg, amely azonban elkerülhetetlenül maga után vonja a vétó kérdésének rendezését, továbbá felveti a reform időszakos felülvizsgálatának igényét. A reform fő irányai, jelesül a képviselet méltányosabbá tétele, a tagok számának bővítése, a munka átláthatóbbá tétele, valamint a szavazási rend átalakítása ugyanazon csomag egymástól elválaszthatatlan elemeinek tekintendők. A világszervezet eme újnak aligha nevezhető felismerések birtokában lépett át a harmadik évezredbe.[20]
A naptári értelemben vett ezredforduló kettészelte a Közgyűlés ötvennegyedik ülésszakát, melynek egyik legjelentősebb eseménye Kofi A. Annan főtitkár "»Mi, a népek«: Az Egyesült Nemzetek szerepe a XXI. században" című jelentésének közzététele volt. A sok tekintetben különleges dokumentum értelemszerűen kitért a szervezeti reform kérdésére is:
"Az Egyesült Nemzeteknek szintén alkalmazkodnia kell a változó időkhöz. Ennek egyik kulcsfontosságú területe, mint már utaltam rá, a Biz-
- 324/325 -
tonsági Tanács reformja. A Tanácsnak hatékonyan kell működnie, de megkérdőjelezhetetlen legitimitást is kell élveznie. Ez a két feltétel jelöli ki azt a teret, amelyen belül meg kell találni a megoldást. Szorgalmazom, hogy a tagállamok késedelem nélkül vállalják ezt a kihívást. [...] Bár széleskörű egyetértés uralkodik az Egyesült Nemzetek modernebbé és hatékonyabbá tételében, ha a tagállamok nem hajlandók fontolóra venni a valódi szerkezeti reformot, továbbra is komoly korlátai lesznek annak, amit el tudunk érni."[21]
Néhány hónappal később - a Közgyűlés 53/487. számú döntésének megfelelően[22] - a "nyílt végű" munkacsoport is kibocsátotta a tevékenységéről készült jelentést.[23] A sorban immár hetedik beszámoló egyértelművé tette, mire utalt a főtitkár akkor, amikor a millenniumi jelentésében az egyetértés és a valódi elkötelezettség hiányáról beszélt: az előző évi anyagtól eltérően ugyanis nem tartalmazott általános értékelést, mivel annak önkritikától sem mentes szövegét a testület tagjai nem fogadták el.[24] Ennek ellenére a dokumentum egyáltalán nem értéktelen, hiszen mellékletei eddig soha nem látott részletességgel összegezték a tanácsi összetétel és a szavazási rend reformjára vonatkozó addigi javaslatokat.[25]
Az Egyesült Nemzetek tagállamai - korábbi döntésükkel összhangban[26] - hivatalosan csak kilenc hónappal a naptári esemény után, az ötvenötödik közgyűlési ülésszakon ünnepelték meg az ezredforduló beköszöntét. A nagyszabású esemény az állam- és kormányfők addigi legnagyobb csúcstalálkozójával vette kezdetét, és egy közgyűlési határozat formáját öltő
- 325/326 -
deklaráció kibocsátásában csúcsosodott ki. A konszenzussal elfogadott millenniumi nyilatkozat - nyilván az érdekek sokféleségének köszönhetően - mindössze egyetlen semmitmondó mondatot szentelt a tanácsi reform kérdésének. Ebben a tagállamok úgy döntöttek, hogy "fokozzák erőfeszítéseiket a Biztonsági Tanács átfogó, valamennyi területre kiterjedő reformjának megvalósítása érdekében".[27]
A "nyílt végű" munkacsoport - a Közgyűlés 54/488. számú döntésének megfelelően[28] - 2001. július 20-án fogadta el következő jelentését. A dokumentumban ezúttal még kevesebb új elem kapott helyet, ellenben a mellékletek az előző évi jelentést messze meghaladó precizitással foglalták össze a tanácsi reform két halmazába tartozó egyes elképzeléseket. A jelentés valódi értékét következésképp inkább a forma, mintsem az újszerű tartalom adja: a tanácsi szervezet és a szavazási rend reformjára vonatkozó merőben új javaslatokat nem vagy csak alig tartalmaz, ugyanakkor könnyen áttekinthető és logikus keretekbe foglalja a munkacsoport asztalán fekvő tervezeteket. Ezek a keretek egyúttal felvázolják a reformtörekvések fő irányait is, melyek röviden a következők.
A Biztonsági Tanács összetételét érintő legalapvetőbb téma a főszerv bővítés utáni létszáma, és az állandó tagok körének a kiterjesztése. Az állandó tagság kapcsán megfogalmazott javaslatok egy része általános kérdéseket feszeget, ide értve a kategória bővítésének létjogosultságát is, egy másik része az új állandó helyek regionális elosztásával, míg egy harmadik csoportja a pénzügyi alapokon nyugvó állandó tagsággal foglalkozik. A nem állandó helyek bővítésével kapcsolatos javaslatok egy része kizárólag ebben a tagsági kategóriában, egy másik része mindkét kategóriában növelné a tagok számát, egy harmadik csoportja pedig a nagyobb gyakorisággal újraválasztható tagok kategóriájának megteremtésén fáradozik. Az e témába vágó javaslatok egy kisebb hányada továbbá az állandó és a nem állandó tagok egymáshoz viszonyított arányának megőrzését célozza, vagy éppen az új nem állandó helyek legmegfelelőbb földrajzi elosztásán fáradozik.
A nagyhatalmi vétójog jövőjéről szóló javaslatok osztályozásának gerincét - a korábbi évekhez hasonlóan - az Alapokmány formális módosításának szükségessége vagy ennek hiánya alkotja. Az ide tartozó konkrét elképzelések egy része változatlanul hagyná a vétó intézményét, egy másik
- 326/327 -
része viszont korlátozná, vagy egyenesen felszámolná azt. A korlátozás és a felszámolás irányába mutató javaslatok részben általános megoldások révén, részben a vétó alkalmazási körének szűkítésével, részben egyéb módokon - például az állandó tagok általi lemondással, önmérséklettel, vagy az indokolási kötelezettség bevezetésével - próbálják háttérbe szorítani az oly sok vitára okot adó privilégiumot.
Végezetül, a reform eredményeinek időszakos felülvizsgálatára vonatkozó javaslatok tipizálásának alapját a felülvizsgálat szükségessége és köre, a felülvizsgálat tervezett időpontja, valamint a felülvizsgálat során alkalmazandó döntéshozatali rend képezte. A korábbi évekkel összevetve, érdemi előrelépés vagy említésre méltó új ötlet ezen a területen sem született.[29]
Mindez a munkacsoport - a Közgyűlés 55/503. és 56/477. számú döntéseinek megfelelően összeállított[30] - következő két jelentéséről is elmondható. Az ötvenhatodik ülésszakon előterjesztett beszámoló 2002. június 13-ra[31], az ötvenhetedik ülésszakon benyújtott jelentés pedig 2003. június 20-ra készült el.[32] Ez utóbbi dokumentumból mindössze az a nagyhatalmi befolyás csökkentését célzó kezdeményezés emelhető ki, mely szerint a szavazási rend reformja során növelni kellene a tanácsi döntések meghozatalához szükséges, nem állandó tagok által leadott igenlő szavazatok arányát.[33]
A konstruktív gondolatok hiánya és a konszenzus felé vezető úton való haladás rendkívül lassú üteme időközben arra késztette a főtitkárt, hogy "Az Egyesült Nemzetek megerősítése: a további változás programja" címet
- 327/328 -
viselő jelentésében újfent felhívja a nemzetközi közösség figyelmét a tanácsi összetétel reformjának fontosságára:
"A Közgyűlés által a Biztonsági Tanács reformjának vizsgálatára felállított munkacsoport immár csaknem egy évtizede működik. Mégis úgy látszik, hogy a tagállamok még mindig nem képesek megegyezni egy a Tanács tagságának bővítését lehetővé tevő megoldásban. A világ jelentős részének szemében a Biztonsági Tanács mérete és összetétele nem tűnik kellőképp reprezentatívnak. A Tanács hitelességének látszólagos fogyatékosságai hozzájárulnak a tekintély lassú, de folyamatos eróziójához, amely viszont súlyos következményekkel jár a nemzetközi békére és biztonságra nézve. Az Egyesült Nemzetek reformja ily módon nem lehet teljes a Biztonsági Tanács reformja nélkül. Fontos ugyanakkor észben tartanunk azt is, hogy a tekintély részben a gyors és reális döntések meghozatalának képességéből, valamint azok eltökélt végrehajtásából ered. Egy olyan reformfolyamat, amelyik pusztán a tagságot bővítené, aligha erősítené meg a Tanácsot ezen a létfontosságú területen."[34]
A főtitkár ezzel szemben kedvezően értékelte a tanácsi munkamódszerek terén végrehajtott reformokat.[35] Értékelése egybevágott a munkacsoport - 57/591. számú közgyűlési döntésen alapuló[36] - 2004. július 21-én elfogadott jelentésében olvasható véleménnyel, amely aláhúzta, hogy míg a II. halmazba tartozó számos kérdésben a testület tagjai ideiglenes megállapodásra jutottak, addig az I. halmaz témakörei tekintetében továbbra is lényeges nézetkülönbségek nehezítik a munkát. A munkacsoport elnöke ezért az alkalmazott módszerek módosítását és az informális konzultációk gyakoribb igénybe vételét javasolta. Jóllehet megmaradt a reform fő elemeinek halmazok szerinti differenciálása, a munkacsoport hivatala néhány átfogó témát terjesztett a tagállamok elé alaposabb megfontolás
- 328/329 -
végett. Az eszmecserét keretek közé terelő, egyszersmind ösztönző témák a következők voltak: a Biztonsági Tanács bővítés utáni létszáma, a regionális képviselet kérdése, a tagság feltételei, a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács viszonya, az elszámoltathatóság, és a vétó alkalmazása.[37]
Elsősorban az ezt követő esztendők meghatározó fontosságú eseményeire figyelemmel, nem árt összegezni a jelentés néhány érdekesebb elemét, és ekként röviden áttekinteni a reformfolyamat állását. A tanácsi struktúra átalakítása terén változatlanul heves viták övezték a bővítés és a hatékonyság összefüggésének kérdését. Egyes delegátusok szerint a hatékonyság fokozása kizárólag a tagok számának növelése révén érhető el, mások szerint a két tényező között semmilyen közvetlen kapcsolat nem mutatható ki, megint mások szerint viszont a Tanács már a jelenlegi összetétel mellett sem képes hatékonyan működni. Ez utóbbi nézet képviselői kiemelték, hogy különösen az állandó tagság körének bővítése ellentétes a legitimitás és a hatékonyság fokozását célzó törekvésekkel.
Az államok túlnyomó többsége mindazonáltal támogatta a bővítés gondolatát, melynek szükségességét statisztikai adatokkal igyekeztek alátámasztani. Míg az alapítás idején minden tanácsi tagra öt tagállam jutott (21,56 százalék), addig - a szervezet tagságának folyamatos gyarapodása folytán - ez az arány az 1963. évi bővítés után már egy a nyolchoz volt (13 százalék), a jelentés elfogadásának idejére pedig egy a tizenkettő és félre csökkent (7,85 százalék). A bővítést szorgalmazó delegációk egy része éppen ezért a főszerv tagságának tizenegyről tizenötre történő felemelése nyomán kialakult arányhoz való visszatérést tűzte ki céljául.
A Biztonsági Tanács bővítés utáni létszámát illetően érdemi változás nem történt: a különböző javaslatok húsz és harminc - többségében huszonnégy és huszonhat - közötti értékeket tartalmaztak. Hasonlóképpen megmaradtak az állandó tagok számának növelését érintő nézeteltérések. Ezzel összefüggésben egyes delegátusok ezúttal is felvetették, hogy a tanácsi összetétel átalakítása során nagy figyelmet kell fordítani az állandó és a nem állandó tagok egymáshoz viszonyított arányára, amelynek konkrétan egy a háromhoz, esetleg egy a négyhez kellene lennie.
A "regionális képviselet" kérdése szintén nagy vihart kavart. Néhány állam szerint ez a kifejezés szinonim az Alapokmány 23. cikk (1) bekezdésében foglalt "méltányos földrajzi elosztással", ám mások azon az állás-
- 329/330 -
ponton voltak, hogy a két fogalom egészen más értelmet takar. Egy harmadik vélemény szerint azonban a regionális képviselet igénye nehezen értelmezhető a Tanács esetében, mivel bár a testület nem állandó tagjait regionális alapon választják, megbízatásuk elnyerését követően már nemcsak az őket jelölő régió, hanem a nemzetközi közösség egészének érdekében kötelesek eljárni. Itt említendő meg továbbá, hogy néhány delegátus szükségesnek vélte a regionális csoportok érvényes rendszerének megváltoztatását is, melynek keretében meg kellene szüntetni a nyugat-európai és a kelet-európai államok közötti - politikai és intézményi szempontból egyaránt anakronisztikussá vált - különbségtételt, illetőleg biztosítani lehetne a közel-keleti és a csendes-óceáni térség államainak önálló képviseletét. Az egyes régiók által betöltött szerepnek tulajdonított fontosságot jelzi az is, hogy felmerült: a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában közreműködő regionális nemzetközi szervezeteket be kellene vonni a tanácsi döntéshozatalba.
Az újonnan létesítendő állandó helyek elosztása kapcsán több mint fél tucat eltérő koncepció feküdt a munkacsoport asztalán. Röviden összefoglalva, az érintett javaslatok egy vagy két állandó helyet juttattak volna valamennyi regionális csoportnak, a fejlődő országoknak, az afrikai, az ázsiai, a latin-amerikai és a karibi fejlődő országoknak, a fejlett ipari országoknak, az arab államoknak, az ázsiai kontinens államainak, vagy éppen az Európai Uniónak. A nem állandó helyek vonatkozásában ugyanez volt a helyzet. A tervezetek egytől ötig terjedő mennyiségben biztosítottak volna nem állandó képviseletet valamennyi regionális csoportnak, az afrikai, az ázsiai, a latin-amerikai és a karibi térség államainak, a nyugat-európai és a kelet-európai államok csoportjának, valamint az arab államok csoportjának.
A földrajzi megfontolások mellett a munkacsoport egy sor egyéb tényezőt is megvizsgált. Noha az államok jelentős hányada számára a 23. cikk (1) bekezdésében rögzített feltételek megfelelőek voltak, "a nemzetközi béke és biztonság fenntartása tekintetében nyújtott hozzájárulás" homályos értelme miatt sok új kívánalom és szempont is napvilágot látott. Ezek közé tartozott például a költségvetési és egyéb befizetések mértéke, a fejlődő országok csoportjába való tartozás, a békefenntartásban vállalt szerep, a terület kiterjedése, a lakosság száma, a politikai és a gazdasági erő, a gazdasági rendszer stabilitása, a katonai képességek, a leszerelés, a szegénység felszámolását célzó erőfeszítések, az oktatás fejlesztése, a civilizációs befolyás foka, a közgyűlési és a tanácsi határozatok következetes szem előtt tartása, a viták békés rendezésére való törekvés, az erőszak ti-
- 330/331 -
lalmának tiszteletben tartása, az emberi jogok előmozdítása és védelme, valamint a humanitárius segélyezés.
Természetesen az állandó tagokat megillető vétójog témakörében sem közeledtek az álláspontok. Az intézmény változatlan formában való megőrzésétől, az önkéntes moratóriumon keresztül, a teljes eltörlésig terjedő skálán a nézetek sokasága olvasható a jelentésben, melyet csak tovább bonyolított az esetleges új állandó tagokat megillető vétójog kérdése. Érdemes azonban kiemelni egy a vétójog visszaszorításával kapcsolatos különös elgondolást, mely szerint a Uniting for Peace határozat - az Alapokmány 24. cikk (1) bekezdésének "progresszív értelmezése" mellett[38] - lehetőséget kínálhat a nagyhatalmi vétó kétharmados közgyűlési szavazás révén történő érvénytelenítésére.[39]
2004. december 2-án megjelent az Annand Panyarachun volt tájföldi miniszterelnök által vezetett, tizenhat elismert politikust és szakembert tömörítő ún. Magas-szintű Bizottság "Egy biztonságosabb világ: közös felelősségünk" címet viselő jelentése. A főtitkár felkérése nyomán elkészített
- 331/332 -
kezdeményezés újszerű megközelítésben, átfogó jelleggel tárgyalta a nemzetközi béke és biztonság kérdését, és - a szervezet megújításának címszava alatt - többek között két meghatározó jelentőségű javaslatot terjesztett az államok elé a Biztonsági Tanács reformja tárgyában.
A bizottság megítélése szerint a főszerv kialakítása nem tükrözi megfelelően a biztonságpolitikai környezetben és a nemzetközi közösségben bekövetkezett változásokat, a reprezentativitás hiányától szenved, és bár a hidegháború után hatékonysága és aktivitása érezhetően fokozódott, döntései gyakorta irreálisak, következetlenek és hatástalanok. Mindezek következtében immár elkerülhetetlenné vált a hatékonyság, a hitelesség és a legitimitás növelése, amely célkitűzést az alábbi elvek mentén kell megvalósítani: a szervezet tevékenységét pénzügyi, katonai vagy diplomáciai eszközökkel leginkább támogató államokat fokozott mértékben be kell vonni a döntéshozatali eljárásba, biztosítani kell az egyes régiók - különösen a fejlődő világ - megfelelő képviseletét a döntéshozatalban, illetve a reformokat oly módon kell végrehajtani, hogy azok fokozzák a Tanács demokratikus jellegét és elszámoltathatóságát, de ne érintsék hátrányosan annak hatékonyságát. A bizottság meggyőződése szerint ezek a célok a struktúra és a döntéshozatali rend megújítása révén valósíthatók meg.[40]
A Biztonsági Tanács összetételének reformja kapcsán két "modell" fogalmazódott meg. Mindkét modell feltételezi a regionális csoportok rendszerének átalakítását, melynek eredményeként a következő négy új földrajzi tömörülés jönne létre: Afrika, Ázsia és Csendes-óceán, Európa és Amerikák. A jelentés elkészülte idején a világszervezet százkilencvenegy tagjából ötvenhárom állam tartozott az afrikai, ötvenhat az ázsiai és a csendes-óceáni, negyvenhét az európai és harmincöt az amerikai regionális csoportba. Látható tehát, hogy a javasolt módosítás szakított a politikai-ideológiai szempontú osztályozással, és többé-kevésbé azonos méretű regionális egységek felállítását kezdeményezte.[41] (A dokumentum ugyanakkor nem mulasztotta el jelezni, hogy latin-amerikai részről inkább a jelenleg érvényben levő rendszer megtartását preferálták.)
Az "A-modell" (Model A) hat új állandó és három nem állandó hellyel, huszonnégy tagúra bővítené a Biztonsági Tanácsot. Az új állandó helyek közül az afrikai államok kettőt, az ázsiai és csendes-óceáni államok kettőt, az európai államok egyet, és az amerikai államok szintén egyet kapnának.
- 332/333 -
Az összesen tizenegy állandó helyből ily módon az afrikai államokat kettő, az ázsiai és a csendes-óceáni államokat három, az európai államokat négy, míg az amerikai államokat kettő hely illetné meg. Hangsúlyozandó azonban, hogy az új állandó tagok nem rendelkeznének vétójoggal. A tizenhárom nem állandó helyből továbbá az afrikai államok négyet, az ázsiai és a csendes-óceáni államok hármat, az európai államok kettőt az amerikai államok viszont négyet kapnának. Mindent egybevetve, a négy regionális csoport egyenként összesen hat állandó vagy nem állandó taggal venne részt a főszerv munkájában.[42]
Tudván, hogy az állandó tagság körének bővítését az államok egy része elvből elutasítja, a bizottság kidolgozott egy másik alternatívát is. A "B-modell" (Model B) ugyancsak huszonnégyre kívánja emelni a Biztonsági Tanács tagjainak a számát, de nem növelné az állandó helyek jelenlegi mennyiségét. Ehelyett egy új kategória felállítását javasolja, amely nyolc állam számára, négyéves időtartamra szóló, megújítható képviseletet biztosítana a testületben. Az új típusú helyekből a négy régió azonos mértékben - két-két hellyel - részesülne. A modell ezen kívül mindössze egyetlen régi típusú, kétéves időtartamra szóló, nem megújítható nem állandó hely kialakításával bővítené a főszervet. Az összesen tizenegy ilyen helyből az afrikai államok négyet, az ázsiai és csendes-óceáni államok hármat, az európai államok egyet, az amerikai államok pedig hármat tölthetnének be. Ennek megfelelően, a négy regionális csoport - az "A-modell" analógiájára - egyenként hat állandó, négyéves vagy kétéves mandátummal rendelkező nem állandó tagot jelölhetne a Biztonsági Tanácsba. A javaslat értelmében az állandó és a hosszabb időtartamra szóló helyek betöltése során a regionális csoportoknak elsőbbséget kellene biztosítaniuk a térség azon három államának, amelyek a legnagyobb összeggel járulnak hozzá a szervezet rendes költségvetéséhez, vagy a legnagyobb mértékben teljesítenek önkéntes befizetéseket, vagy a legnagyobb kontingenst bocsátják a békefenntartó műveletek rendelkezésére.[43]
A bizottság távolról sem tekintette véglegesnek és megváltoztathatatlannak a fenti módosításokat. Ellenkezőleg, 2020-ra előirányozta a szerkezeti átalakítások felülvizsgálatát, melynek során - a tanácsi hatékonyság megőrzése érdekében - különös figyelmet kellene fordítani az állandó és a nem állandó tagok közreműködési hajlandóságának mértékére.[44]
- 333/334 -
A Biztonsági Tanács szavazási rendjének reformja kapcsán a jelentés több ízben is kifejezetten állást foglal a vétójog kiterjesztése ellen. A bizottság egyébiránt elismerte az intézmény történelmi szerepét, ám azt napjainkban már elavultnak, a demokrácia eszméjével ellentétesnek tartotta. Ezzel együtt a testület tagjai nem láttak lehetőséget a vétó teljes felszámolására, ezért mindössze azzal a kéréssel fordultak az állandó tagokhoz, hogy ne gyakorolják eme kiváltságukat a népirtás és a súlyos emberi jogi jogsértésék tárgyában elfogadott döntések alkalmával, és csak akkor folyamodjanak ehhez a megoldáshoz, ha valóban létfontosságú érdekek forognak kockán. Ennek elősegítése érdekében a jelentés javaslatot tett az "indikatív szavazás" (indicative voting) bevezetésére, melynek keretében a Tanács tagjai a tényleges szavazási eljárás lefolytatása előtt, jogi következmények nélkül ismertetnék döntésüket valamely intézkedés tárgyában. Ezt követően a határozati javaslatról tartott formális szavazásra természetesen már a vonatkozó előírásokkal összhangban kerülne sor.[45] (Bár szemlátomást alaposan megvizsgálta a tanácsi szavazás problémáját, a bizottság - érdekes módon - nem tett említést az esetleges bővítés utáni szavazási küszöbről.)
A 2005. esztendő meghatározó jelentőséggel bírt mind a szervezet egésze, mind a biztonsági tanácsi reform szempontjából. Az Egyesült Nemzetek ebben az esztendőben ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját, és - részben a jubileum, részben az imént tárgyalt jelentés hatására - új lendületet kaptak a reformtörekvések. A fordulat egyik első jelenként, az Afrikai Unió Végrehajtó Tanácsának - 2005. március 7. és 8. között, Addisz-Abebában megrendezett - hetedik rendkívüli ülésszaka elfogadta a világszervezet átalakításáról szóló ún. ezulwini konszenzust, amely részletesen foglalkozott a tanácsi reform kérdésével. A dokumentumban az unió államai felidézték, hogy a kontinens csak az 1963. évi bővítés után jutott érdemi képviselethez a Biztonsági Tanácsban, továbbá határozottan leszögezték, hogy két - vétójoggal járó - állandó helyre és öt nem állandó helyre tartanak igényt a főszervben. Kimondták továbbá, hogy a testület
- 334/335 -
afrikai tagjait az Afrikai Uniónak kell kiválasztania, méghozzá a saját maga által kialakított eljárás keretében.[46]
Két héttel később az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára is nyilvánosságra hozta a millenniumi nyilatkozatban foglaltak megvalósításának állásáról szóló átfogó jelentését. A 2005. március 21-én kibocsátott, "Nagyobb szabadságban: a mindenkit megillető fejlődés, biztonság és emberi jogok felé" című írás újfent megállapította a kormányközi szervezeti egységek - köztük a három tanács - mielőbbi reformjának szükségességét.[47]
A jelentés voltaképpen kevés újdonságot tartalmazott a tanácsi reform tárgyában. Mindenekelőtt felidézte a főszerv nemzetközi béke és biztonság terén viselt fő felelősségét, majd megismételte azt a gyakran hangoztatott állítást, mely szerint a tanácsi reform célja a legitimitás, a reprezentativitás, a hatékonyság, a transzparencia és a cselekvési hajlandóság fokozása. Ezt követően a főtitkár támogatásáról biztosította a Magas-szintű Bizottság által kidolgozott két modellt, és röviden közölte az általa életre hívott testület ide vágó elképzeléseit. A dokumentum jelentősége következésképp nem a tartalomban keresendő, hanem abban, hogy a főtitkár személyén keresztül hivatalos szintre emelte, és nyomatékosan a tagállamok figyelmébe ajánlotta a független szakértői bizottság kezdeményezéseit, valamint minden olyan életképes javaslatot, amely - a mérteket és a kiegyensúlyozottságot tekintve - ezeken a modelleken alapul. Kofi A. Annan egyúttal hangot adott abbéli reményének, hogy az államok még a szeptemberre tervezett csúcstalálkozó előtt képesek lesznek egyetértésre jutni valamelyik modell gyakorlati megvalósítását illetően.[48]
A főtitkár várakozásai természetesen nem teljesültek, mivel a tavasz és a nyár folyamán - a konszenzus kialakítása helyett - az államok egyes érdekcsoportjai új reformkoncepciókat dolgoztak ki, és terjesztettek vala-
- 335/336 -
milyen formában a szervezet tagsága elé. Ebben az időszakban különösen három ilyen csoport bizonyult tevékenynek. A Group of Four (G4) elnevezésű, viszonylag hosszú múltra visszatekintő tömörülés az állandó tagságra pályázó és sokak által támogatott Brazíliát, Indiát, Japánt és Németországot fogta egybe. Egy másik befolyásos érdekszövetség - a gyakran csak The Coffee Clubként emlegetett - Uniting for Consensus nevű csoport volt. Minthogy ez a tömörülés egyértelműen a "G4" ellenpólusaként jött létre, korántsem meglepő, hogy az élén olyan államokat találunk, amelyek elvi vagy konkrét politikai okoknál fogva hevesen ellenezték a négyek törekvéseit. A Uniting for Consensus legfontosabb tagjai a következők: Argentína, Dél-Korea, Hollandia, Kanada, Kína, Kolumbia, Mexikó, Olaszország, Pakisztán és Spanyolország.[49] Az újfent fellángoló vitákban résztvevő harmadik csoport a világ második legnagyobb és legnépesebb kontinensének, valamint a fejlődő országok közösségének sajátos érdekeit képviselő Afrikai Unió államait ölelte fel.
A Uniting for Consensus tagjai első ízben egy 2005. február 16-án kelt közös nyilatkozatban jelezték a Közgyűlés elnökének, hogy a Magas-szintű Bizottság által előterjesztett két változat közül a "demokratikus és rugalmasabb B-modellt" tekintik tárgyalási alapnak, de csak megfelelő módosítások után.[50] (A csoport egyébiránt ennek a nyilatkozatnak a címéről kapta a nevét.) Az új reformkoncepciók sorozatát ezután az említett érdekszövetségben vezető szerepet játszó olasz kormány indította el egy "Regionális modell" (Regional Model) kidolgozásával. Ez a tervezet tíz regionális hellyel egészítené ki a Biztonsági Tanácsot, amely ekként összesen huszonöt tagot számlálna. Az új helyek állandó jelleggel az öt már létező regionális csoportot illetnék meg: az ázsiai államok csoportja három, az afrikai államok csoportja három, a latin-amerikai és a karibi államok csoportja kettő, a nyugat-európai és az egyéb államok csoportja egy, a kelet-európai államok csoportja pedig szintén egy regionális helyhez jutna. A modell szerint a regionális helyek felett minden regionális csoport "operatív irányítást" gyakorolna, így azok nem az adott helyet elfoglaló egyes államok, hanem a csoport egészének érdekeit jelenítenék meg a Tanácsban. Mindezek következtében az ázsiai államok, az afrikai államok,
- 336/337 -
a nyugat-európai és az egyéb államok csoportja egyenként összesen hat, a latin-amerikai és a karibi államok csoportja négy, míg a kelet-európai államok csoportja három állandó, regionális vagy nem állandó helyet tölthetne be a főszervben.[51]
A Uniting for Consensus április folyamán két másik tervezettel járult hozzá a reformfolyamathoz. A "Kék modell" (Blue Model) elnevezésű koncepció öt új tanácsi hely létesítésével - a jelenlegi regionális csoportok megőrzése mellett - huszonötre növelné a főszerv létszámát. Az újonnan kialakítandó helyek részben három- vagy négyéves, hosszabb időtartamra szóló, részben hagyományos nem állandó helyek lennének. A méltányos földrajzi elosztás keretében ezekből az ázsiai államok két hosszabb időtartamra szóló és egy hagyományos nem állandó hellyel, az afrikai államok két hosszabb időtartamra szóló és egy hagyományos nem állandó hellyel, a latin-amerikai és a karibi államok az ázsiai államok két hosszabb időtartamra szóló hellyel, a nyugat-európai és az egyéb államok egy - esetleg kettő - hosszabb időtartamra szóló hellyel, míg a kelet-európai államok egy hellyel részesülnének.
E rendszer eredményeként az ázsiai államok, az afrikai államok és a nyugat-európai és az egyéb államok egyenként összesen hat, a latin-amerikai és a karibi államok négy, a kelet-európai államok pedig három állandó, hosszabb időtartamra szóló vagy hagyományos nem állandó tagot delegálnának a Biztonsági Tanácsba. Eltérő méretük folytán, az öt regionális csoport mégis közel azonos arányban képviseltetné magát a testületben. A "Kék modell" rögzíti, hogy a taggá válás feltételei megegyeznek az Alapokmány 23. cikk (1) bekezdéséből kiolvasható kritériumokkal, és hogy a választásokat legalább egy évvel az új helyek létrehozása előtt le kell folytatni. Néhány kérdést azonban megválaszolatlanul hagy: további egyeztetésektől teszi függővé például a hosszabb időtartamra szóló tanácsi helyeket betöltő államok újraválasztásának lehetőségét, a nyugat-európai és az egyéb államoknak járó helyek végleges mennyiségét, valamint a kelet-európai hely jellegét.[52]
- 337/338 -
Április folyamán jelent meg a "Zöld modell" (Green Model) is, amely - a regionális csoportok jelenlegi rendszerének fenntartása mellett - szintén huszonötre emelné a tanácsi tagság létszámát. Ám a "Regionális modelltől" és a "Kék modelltől" eltérően ez a koncepció nem hozna létre egy harmadik tagsági kategóriát, hanem csak tíz hagyományos nem állandó hellyel bővítené ki a testületet. Az új helyek közül három járna az ázsiai államoknak, három az afrikai államoknak, kettő a latin-amerikai és a karibi államoknak, egy a nyugat-európai és az egyéb államoknak, és egy a kelet-európai államoknak. Ily módon az ázsiai államok, az afrikai államok és a nyugat-európai és az egyéb államok egyenként összesen hat, a latin-amerikai és a karibi államok négy, míg a kelet-európai államok három állandó vagy nem állandó taggal vennének részt a Tanács munkájában. Mindez azt jelenti, hogy a regionális csoportok - az előzőekben ismertetett modellekhez hasonlóan - megközelítőleg azonos arányban lennének jelen a főszervben.
Noha a "Zöld modell" értelmében a taggá válás általános feltételeit változatlanul az Alapokmány 23. cikk (1) bekezdése tartalmazná, fontos változás az érvényes szabályozáshoz képest, hogy az összes nem állandó hely tekintetében lehetőség nyílna az arra érdemesnek tartott államok újraválasztására, továbbá valamennyi regionális csoport szabadon alakíthatná ki a taggá válás vagy a rotáció kritériumait. Részletesebb egyeztetést igénylő, nyitott kérdések természetesen itt is maradtak. A legfontosabb ezek közül alighanem a nem állandó tagok megbízatásának időtartama, melyet a tervezet kettő, esetleg három évben állapít meg. Az újonnan létesítendő tíz helyre, a "Zöld modell" szerint is, legalább egy évvel a mandátum tényleges kezdetét megelőzően meg kell választani a tagokat.[53]
2005. július 6-án a "G4" tagjai és az őket támogató államok egy közgyűlési határozati javaslat formájában terjesztették elképzeléseiket a nemzetközi közösség elé. A dokumentum preambuluma a Biztonsági Tanács bővítését a hatékonyság, a hitelesség és a legitimitás fokozásának szükségességével indokolja, illetve rámutat, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához számos módon - köztük pénzügyi eszközökkel - is érdemben hozzá lehet járulni. A javaslat hat állandó és négy nem állandó hely létrehozásával huszonötre kívánja emelni a tanácsi tagok számát. Az új állandó helyekből kettő az afrikai államokat, kettő az ázsiai államokat, egy a latin-amerikai és a karibi államokat, és egy a nyugat-európai és az egyéb államokat illetné meg. Az új nem állandó helyeken ezzel szemben
- 338/339 -
az ázsiai, az afrikai, a kelet-európai és a latin-amerikai és a karibi regionális csoportok osztoznának egyenlő arányban, vagyis minden egyes csoport egy ilyen helyet kapna. A kibővített főszervben tizennégy egybevágó szavazatra lenne szükség a döntések meghozatalához.
Az állandó helyek valamelyikére pályázó államoknak a határozat elfogadása után egy hetük lenne arra, hogy ebbéli szándékukat írásban jelezzék a Közgyűlés elnökének. A jelöltek közül a plenáris szerv az összes tag kétharmados többségével, tizenkét héten belül, titkos szavazással választaná meg az új állandó tagokat. A választási eljárást egészen addig kellene folytatni, amíg az összes állandó helyet be nem töltötték. Az új állandó tagok jogai és kötelezettségei egyébiránt mindenben megegyeznének a jelenlegi állandó tagok jogaival és kötelezettségeivel, ám mindaddig nem emelhetnének vétót, amíg e kiváltság kiterjesztése tárgyában a tizenöt évvel később esedékes felülvizsgálat során végleges döntés nem születik.[54]
Nyolc nappal később az Afrikai Unió is benyújtotta saját határozati javaslatát. A meglehetősen elnagyolt dokumentum - emlékeztetve az ezulwini konszenzusra és arra a tényre, hogy egyedül az afrikai kontinens nem rendelkezik állandó hellyel a főszervben - tizenötről huszonhatra növelné a Biztonsági Tanács tagjainak számát. A tizenegy újonnan létesítendő hely között egyaránt találhatók állandó és nem állandó helyek, melyek megoszlása a következő lenne: az afrikai államok két állandó és két nem állandó helyet, az ázsiai államok két állandó és egy nem állandó helyet, a kelet-európai államok egy nem állandó helyet, a latin-amerikai és a karibi államok egy állandó és egy nem állandó helyet, míg a nyugat-európai és az egyéb államok egy állandó helyet kapnának. A javaslat az új állandó tagok jogállását az eredeti állandó tagokéval azonos módon rendezné, ide értve a vétójog korlátozások nélküli gyakorlásának lehetőségét is.[55]
Július végén, nem utolsó sorban az afrikai kezdeményezés hatására, a Uniting for Consensus is szükségesnek látta egy határozati javaslat kidolgozását, amely - az Alapokmány 108. cikkére hivatkozva - már magában foglalta a módosítandó szakaszok szövegét is. A jelenleg hatályos 23. cikk helyébe eszerint az alábbi rendelkezés lépne:
"1. A Biztonsági Tanács a Szervezet huszonöt tagjából áll. Franciaország, a Kínai Népköztársaság, az Orosz Föderáció, Nagy-Britannia
- 339/340 -
és Észak-Írország Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok a Biztonsági Tanács állandó tagjai. A Szervezet húsz további tagját a Közgyűlés a Biztonsági Tanács nem állandó tagjává választja meg, különös tekintettel elsősorban az Egyesült Nemzetek tagjainak a nemzetközi béke és biztonság fenntartása és a Szervezet egyéb céljai tekintetében nyújtott hozzájárulásra, valamint a méltányos földrajzi elosztásra is.
2. A Biztonsági Tanács nem állandó tagjait két évre választják. A nem állandó tagoknak a Biztonsági Tanács tagjai számának tizenötről huszonötre történő emelése után megejtett első választása alkalmával a lelépő tagok közül öt [megbízatása] további egy évig folytatódik. A nem állandó tagok, az érintett regionális csoportok döntésének megfelelően, nyomban újraválaszthatók."[56]
A reformok célkitűzései mellett az "esztétikai" változtatásokat is szem előtt tartó javaslat értelmében a húsz nem állandó helyből hatot az afrikai államok, ötöt az ázsiai államok, négyet a latin-amerikai és az egyéb államok, hármat a nyugat-európai és az egyéb államok, és kettőt a kelet-európai államok töltenének be. A regionális csoportok maguk rendeznék az újraválasztás és a rotáció feltételeit, amely - szükség esetén - magában foglalná a szubregionális szintek megfelelő képviseletének biztosítását is.
A 27. cikk (2) és (3) bekezdésének, valamint a 109. cikk (1) bekezdésének tervezett módosítása alapján a huszonöt tagúra bővített Biztonsági Tanácsban tizenöt állam egybevágó szavazatára lenne szükség a döntések meghozatalához. A változtatások, melyeket a tagállamoknak 2007 szeptemberéig kellett volna ratifikálniuk, mindazonáltal nem érintenék a nagyhatalmi egyhangúság követelményét.[57]
Noha a főtitkár és az állami érdekcsoportok imént vázolt fellépése nyomán számos reformkoncepció a "nyílt végű" munkacsoport keretein kívül látott napvilágot, a Közgyűlés töretlen támogatását élvező munka nem állt meg,[58] így szeptember elejére a testület is elkészült aktuális jelentésével. Nehéz lenne azonban elsiklani ama körülmény felett, hogy a dokumentum gyakorlatilag teljes egészében mellőzte az I. halmazba tartozó témákat, és döntően a Tanács eljárásával kapcsolatos II. halmazra
- 340/341 -
helyezte a hangsúlyt. A megvitatott kérdések között szerepelt például a főszerv elszámoltathatósága és viszonya más szervezeti egységekkel, a katonai kontingenseket rendelkezésre bocsátó államokkal folytatott egyeztetés formái, a szankciós bizottságok munkája, illetve a tanácsi segédszervek tevékenysége. Mindössze a vétójog problémája tekinthető a vita egyetlen, az I. halmazt érintő elemének, ám a delegátusok itt is többnyire korábbi álláspontjaikat ismételték meg. Valódi újdonságnak legfeljebb a Magas-szintű Bizottság jelentésében olvasható két javaslat - az indikatív szavazás, valamint a népirtás és a súlyos emberi jogi jogsértések esetén alkalmazott vétóról való önkéntes lemondás - olykor kritikától sem mentes vizsgálata tekinthető.[59]
Ilyen előzményeket követően került sor az Egyesült Nemzetek fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából, 2005. szeptember 14-16. között megrendezett csúcstalálkozóra.[60] A nemzetközi közvélemény kitüntetett figyelme által kísért eseményen elfogadott záródokumentum azonban nem hagyott kétséget a felől, hogy - az elmúlt hónapok fáradozásai ellenére - még rendkívül messze van a tanácsi reform tárgyában kialakítandó konszenzus. A közgyűlési határozatba foglalt terjedelmes dokumentum mindössze három semmitmondó bekezdést szentelt a témának, melyből ráadásul csak kettő foglalkozott kifejezetten a főszerv összetételének és munkamódszereinek megújításával. A számunkra releváns szövegrészlet értelmében:
"Az Egyesült Nemzetek reformját célzó átfogó erőfeszítéseink kulcsfontosságú elemeként támogatjuk a Biztonsági Tanács mielőbbi reformját, hogy azt reprezentatívabbá, eredményesebbé és átláthatóbbá tegyük, és ezáltal tovább növeljük annak hatékonyságát, valamint döntéseinek legitimitását és végrehajthatóságát. Vállaljuk, hogy folytatjuk a döntés kialakítását célzó erőfeszítéseinket, és felkérjük a Közgyűlést, hogy 2005 végéig tekintse át a fent körvonalazott reform terén tett lépéseket."[61]
- 341/342 -
A plenáris szerv ennek megfelelően meg is vitatta a kérdést, ám a nagyszámú delegáció részvételével zajló eszmecsere összességében semmilyen említésre méltó újdonsággal nem szolgált: egyetértés csak a bővítés szükségességében mutatkozott, a kivitelezés módját illetően továbbra is élesen megoszlottak a vélemények.[62] December 14-én - a merev álláspontok fényes bizonyítékaként - az Afrikai Unió újra előterjesztette az előző ülésszakra benyújtott határozati javaslatát. A javaslat preambuluma a csúcstalálkozó záródokumentumának elfogadása nyomán ugyan csekély mértékben módosult, ám a rendelkező rész szövege változatlan maradt.[63]
Időközben Costa Rica, Jordánia, Liechtenstein, Svájc és Szingapúr megpróbálta új irányba terelni a tanácsi reform körül zajló vitákat, és az egyre reménytelenebbnek tűnő bővítés helyett - a tagság jelentős hányadának támogatásában bízva - a munkamódszerek terén kísérelt meg áttörést elérni. Az "S5" néven ismertté vált csoport által november elején, informálisan köröztetett határozati javaslat tizennyolc pontban foglalta össze azokat az intézkedéseket, amelyeket a plenáris szerv - a transzparencia, az elszámoltathatóság, a legitimitás és a hatékonyság fokozása érdekében - a Biztonsági Tanács figyelmébe ajánl. Bár a dokumentum alapvetően a II. halmaz körébe eső kérdésekre koncentrált, a reform két nagy témaköre közötti logikai összefüggéseknek köszönhetően, szükségképpen érintette a nagyhatalmi vétó intézményét is. A javaslat értelmében az állandó tagoknak a vétójog gyakorlását követő öt munkanapon belül meg kellene indokolniuk a Közgyűlésnek ebbéli döntésüket, illetve tartózkodniuk kellene az Alapokmány 27. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartozó nemleges szavazat leadásától a népirtás, az emberiség elleni bűncselekmények, valamint a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértése tárgyában elfogadásra váró tanácsi határozatok kapcsán.[64]
- 342/343 -
Az őszi és a téli események hatására, a következő esztendő elején - a töretlen együttműködésről szóló retorika ellenére - lényegében felbomlott a "G4" elnevezésű csoport, miután a japán kormány úgy döntött, hogy elhagyja a szövetséget, és egy önálló reformkoncepció kidolgozásával próbálja megvalósítani célkitűzéseit. A fordulat két tényezőre vezethető vissza. Egyfelől, az Egyesült Államok világosan jelezte, hogy a "G4" zömének állandó tagságát nem tartja elfogadhatónak, noha a japán fél törekvéseit történetesen támogatja.[65] A szakítás másik oka érdekes módon az Afrikai Unió politikájával és erőfeszítéseivel állt összefüggésben: a hivatalos érvelés szerint ugyanis a tokiói vezetés lépése elejét kívánta venni a regionális nemzetközi szervezet további megosztottságának, és lehetővé akarta tenni, hogy az állandó tagság kérdésében eltérő nézeteket valló afrikai államok is kialakíthassák saját egységes álláspontjukat.[66]
2006. január 9-én az immár "G3"-ra fogyatkozott csoport részéről, Brazília, India és Németország újra benyújtotta az előző közgyűlési ülésszakról már ismert határozati javaslatot, melyben - további hat állandó és négy nem állandó tag megválasztása révén - a Biztonsági Tanács huszonöt tagúra történő kibővítését indítványozták. Az új helyek méltányos földrajzi elosztásával, a szavazási küszöbbel és a tanácsi tagok megválasztásával kapcsolatos rendelkezések ugyancsak változatlanok maradtak.[67] Erre válaszul február elejére elkészült a japán tervezet is, amely egyaránt meg kívánt felelni az amerikai elvárásoknak és a hajdani négyek célkitűzéseinek. Az elképzelés értelmében a főszerv összesen hat új taggal egészülne ki, melyek közül kettő ázsiai, kettő afrikai, egy latin-amerikai és egy európai állam lenne. Ezek közül azon országok, amelyek legalább kétharmados többséget szereznek a Közgyűlésben vétójog nélküli állandó tagok lennének, míg a többiek - az újraválasztás lehetőségének fenntartásával - hosszabb időtartamra szóló félállandó tagsághoz juthatnának a testületben. A japán tervezet azonban nem kapta meg azt a támogatást, amit megalkotói reméltek. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság képviselői meglehetősen visszafogottan nyilatkoztak, a második világháború-
- 343/344 -
ban tanúsított japán magatartás felett érzett megbánást hiányoló Kína pedig továbbra is elutasította a tokiói törekvéseket.[68]
Március folyamán az "S5" hivatalos formában is előterjesztette a tanácsi munkamódszerek megreformálását célzó közgyűlési határozati javaslatot. A dokumentum valamelyest módosult az informális úton köröztetett változathoz képest: immár nem tizennyolc, hanem tizenkilenc változtatás végrehajtását javasolta, illetve helyenként finomított azok megszövegezésén. Az átírt részek között szerepeltek a vétójoggal kapcsolatos elképzelések is. Az "S5" új javaslata értelmében a vétót emelő állandó tagnak - a korábbi verzióban szereplő öt munkanappal szemben - már a szavazással egyidejűleg kellene magyarázatot adnia döntésére, és az indokolást, biztonsági tanácsi dokumentumként, a tagság egészének rendelkezésére kellene bocsátania. (A népirtás, az emberiség elleni bűncselekmények és a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértése esetén alkalmazott vétóról való lemondás - Magas-szintű Bizottságnál is felbukkanó - gondolata ezzel szemben változatlan maradt.)[69]
A hatvanadik ülésszak végén, 2006. szeptember 8-án a "nyílt végű" munkacsoport is véglegesítette - a Közgyűlés 59/566. számú döntésének megfelelően elkészített[70] - jelentését. A feltűnően rövid anyag érzékelteti, hogy a delegátusok még mindig alapvető fontosságúnak tekintették a Biztonsági Tanács megújítását, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az e téren tapasztalt nehézségek nem hátráltathatják az egyéb területeken folyó reformot. A jelentés konkrét tervezeteket ezúttal sem közölt, pusztán felidézte a különböző érdekszövetségek kezdeményezéseit, és az államok között nézeteltérésre okot adó főbb kérdéseket. A vita során egyébként számos delegátus szorgalmazta az új bővítési alternatívák, a köztes megoldások keresését. Ezzel összefüggésben egyes tagállamok úgy vélték, hogy az "igazi" reformkoncepcióknak semleges forrásból, nem pedig az állan-
- 344/345 -
dó tagságra aspiráló kormányoktól kellene érkeznie. Ezt a nézetet azonban a munkacsoport nem vitatta meg érdemben.[71]
A következő esztendő elején érdekes eseményre került sor: a Közgyűlés hatvanegyedik ülésszakának elnöke - a tagállamokkal folytatott nyílt és széleskörű eszmecsere megkönnyítése és felgyorsítása érdekében - öt közvetítőt bízott meg a biztonsági tanácsi reform egyes kérdéseinek gondozásával. Az állandó képviselők közül felkért, ám tevékenységük során független személyként eljáró közvetítők mindegyike más regionális csoportból került ki, a rájuk bízott területek pedig a következők voltak: a tanácsi tagság kategóriái, a vétó problémája, a regionális képviselet kérdése, a főszerv bővítés utáni létszáma, a munkamódszerek és a Közgyűléssel ápolt viszony.[72] Február és március folyamán a közvetítők több alkalommal folytattak informális eszmecserét a "nyílt végű" munkacsoport tagjaival, valamint a tanácsi reform terén aktív szerepet vállaló egyes államokkal vagy azok csoportjaival.[73] A reformfolyamat valós állását feltárni igyekvő konzultációk eredményeként, az öt közvetítő 2007. április 19-én egy kon-
- 345/346 -
szolidált jelentést terjesztett a Közgyűlés elnöke elé.[74] Mivel a dokumentum minden korábbi jelentésnél nyíltabban és őszintébben vázolta a fennálló helyzetet, kívánatosnak tűnik a főbb megállapítások részletes bemutatása.
A közvetítők értékelése szerint a Biztonsági Tanács reformja a világszervezet megújításának integráns és kulcsfontosságú eleme. Ezt bizonyítja, hogy a "tagállamok túlnyomó többsége" elfogadhatatlannak tartja a status quo fenntartását, és a jelenlegi körülmények javítását sürgeti. Ehhez nagyfokú rugalmasságra van szükség valamennyi érintett részéről, ám egy mindenki számára tökéletes megoldás még ebben az esetben sem tűnik reális célkitűzésnek. Más megfogalmazásban, pillanatnyilag a tanácsi reform kapcsán éles politikai küzdelmet folytató érdekcsoportok egyikének elképzelései sem valósíthatók meg teljes mértékben. Ily módon olyan megoldást kell találni, amely a lehető legszélesebb körű, az előírt minimális szavazati többséget messze meghaladó támogatást kapja a tagság részéről, ide értve természetesen az állandó tagok támogatását is. Jellegéből adódóan a kompromisszumos reform egyfajta köztes és ideiglenes megoldást jelentene, amely nélkülözhetetlenné teszi az eredmények későbbi időpontban történő kötelező felülvizsgálatát. Előnyeként értékelendő viszont, hogy így egyik érdekcsoportnak sem kellene teljesen és végleges feladnia álláspontját és követeléseit.[75]
A közvetítők ezért új ötletek és tervezetek megfontolását javasolták a tagállamoknak, melyek közül néhányat a jelentés érdemi részébe is belefoglaltak. A tagsági kategóriák tekintetében - az állandó helyek bővítésének lehetőségét nem érintve - a nem állandó helyek számának növelését, valamint egy új tagsági forma bevezetését ajánlották a kormányok figyelmébe. Ez utóbbi kategóriával összefüggésben a következő négy változatról tettek említést: az átmeneti megoldás teljes időtartamára szóló helyek a visszahívás lehetőségének fenntartásával, hosszabb időtartamra szóló helyek az újraválasztás lehetőségének fenntartásával, hosszabb időtartamra szóló helyek az újraválasztás lehetősége nélkül, és kétéves időtartamra szóló nem állandó helyek az azonnali újraválasztás lehetőségének fenntartásával.[76]
- 346/347 -
A jelentés szerzői szerint a vétó jövőjét illetően egyelőre nem lehet végleges megoldást találni, ezért a kérdés eldöntését célszerűbb lenne elhalasztani a majdani felülvizsgálat idejére. Noha a vétó intézménye teljes egészében nem szüntethető meg, a korlátozás valamilyen formája - például a vétójog gyakorlásáért való elszámoltathatóság biztosítása, a vétó alkalmazási körének szűkebbre vonása, illetve a meghatározott esetekre vonatkozó egyéni vagy kollektív lemondás révén - már a jelenlegi helyzetben is kivitelezhető lehet.[77]
A regionális képviselet - pontosabban a regionális érdekeket megjelenítő tanácsi helyek létesítése - kapcsán a jelentés az elszámoltathatóság fontosságát hangsúlyozza mind a választás, mind a későbbi tevékenység során. A részletesebb elemzésre javasolt egyik elképzelés alapján a regionális képviseletet ellátó államok jelölésére közvetlenül a tagállamok által, vagy regionális konszenzus útján kerülne sor. Egy másik verzió értelmében ugyanakkor maguk a tanácsi tagok nyilatkoznának arról, hogy mandátumuk időtartama alatt - a vonatkozó belső megállapodásoknak megfelelően - saját regionális csoportjaik képviseletét is el kívánják látni.[78]
A Biztonsági Tanács bővítés utáni létszámának kérdésében a közvetítők négy markáns álláspontot különböztettek meg. Megítélésük szerint a tanácsi hatékonyságért aggódó államok kizárólag egy korlátozott mértékű bővítést támogatnának, szemben a reprezentativitás hiányát kifogásoló államokkal, amelyek a tagság jelentős kiszélesítését vélik szükségesnek. A köztes álláspontot elfoglaló - a hatékonyságot és a reprezentativitást egyaránt szem előtt tartó - államok értelemszerűen egy közepes terjedelmű bővítést tartanának célravezetőnek, míg a negyedik opció szerint a reform első állomásaként csak egy korlátozott mértékű bővítésre kerülne sor, melyet a felülvizsgálat alkalmával a tanácsi helyek számának újabb emelése követne.[79]
A munkamódszerek kérdése, mint már jeleztük, kívül esik a jelen elemzés körén, ráadásul a vétójog kérdése - néhány korábbi dokumentumtól eltérően - ezúttal nem merült fel ebben a kontextusban. A közvetítők egyik őszinte és rendkívüli éleslátásról tanúskodó megjegyzése mindazonáltal érdekes lehet a tanácsi összetétel témaköre szempontjából is. A jelentés szóban forgó része a főszervben éppen nem képviselt tagállamok fokozott bevonását és véleményük szélesebb körben történő meghallgatá-
- 347/348 -
sát sürgeti, mondván "bárminemű bővítés is csak szerény mértékben fogja növelni az egyes tagállamok esélyeit arra, hogy a Tanács tagjaivá váljanak".[80] (A jelentés mellékletében a közvetítők mindemellett összefoglalták az egyes témákról korábban kifejtett állami elképzeléseket.)
Mivel az optimista hangvételű jelentés újabb lendületet adott a reformfolyamatnak, a Közgyűlés elnöke május 22-én ismét a már bevált módszer mellett döntött, és két közvetítőt kért fel a további lépések feltérképezése végett.[81] A felkérés nyomán az informális konzultációk újabb sorozata vette kezdetét, melyek alapját az öt közvetítő jelentésében foglalt javaslatok képezték. A két közvetítő június 26-ra készítette el a kompromisszumos átmeneti megoldás részleteivel foglalkozó, az előző jelentést kiegészítő és azzal együtt értelmezendő beszámolóját.[82] A dokumentum kiemeli, hogy az átmeneti megoldás nem valamiféle közös nevező, hanem egy politikailag elfogadható, az egyes érdekcsoportok és a kis államok érdekeivel egyaránt összeegyeztethető, és a jövőbeni továbblépést lehetővé tevő rendezési mód, amely a remények szerint a minimálisan megkívánt kétharmados szavazati többséget messze meghaladó támogatást kap majd a plenáris szervben. Mindazon kérdéseket, amelyekben a tagállamoknak nem sikerül egyetértésre jutni, a folyamat integráns és kötelező részeként lefolytatandó felülvizsgálat idejére kellene elhalasztani.[83]
Az átmeneti megoldás a közvetítők szerint a tanácsi tagság egy új formájának kialakítását feltételezi a hosszabb időtartamra szóló helyek valamilyen változatának formájában, amely intézkedés a hagyományos nem állandó helyek számának tetszés szerinti bővítésével kombinálható. Ilyen esetben azonban rögzíteni kellene a választás feltételeit, valamint az eljárás időpontját és pontos szabályait is. Úgy vélték továbbá, hogy a vétójog gyakorlásának korlátozását a munkamódszerekkel egyidejűleg kellene rendezni, ám e kiváltság esetleges kiterjesztésének vizsgálatát - lévén ez a lehetőség az átmeneti megoldás keretében fel sem merül - a felülvizsgálat idejére kellene halasztani. A regionális képviseletet illetően a jelen-
- 348/349 -
tés pusztán felidézi az öt közvetítő által lefektetett javaslatokat, majd körülírja az átmeneti megoldás szempontjából létfontosságú felülvizsgálat legfontosabb attribútumait. Mindent egybevetve, a két közvetítő megítélése szerint a közgyűlési elnök kezdeményezése kedvező alkalmat teremtett a reform folyamatának továbbvitelére, így a következő lépésben - a tagállamok igényeivel megegyező módon - már nem az eszmecserére, hanem a konkrét megoldásról folytatott kormányközi tárgyalásokra, valamint a döntés előkészítésére kellene helyezni a hangsúlyt.[84]
2007. szeptember 14-én - a Közgyűlés 60/568. számú döntésének eleget téve[85] - a "nyílt végű" munkacsoport is elfogadta a hatvanegyedik közgyűlési ülésszakra elkészített jelentését.[86] Tekintve, hogy a közvetítők tevékenysége szorosan összefonódott a munkacsoport munkájával, nem meglepő, hogy a dokumentum kizárólag a két imént tárgyalt jelentéssel foglalkozik, és mellékletként közli azok teljes szövegét. Egyéb érdemi információval a jelentés nem szolgált, ezzel együtt a plenáris szerv az immár több mint egy évtizedes gyakorlatnak megfelelően, három nappal később ismét meghosszabbította a testület mandátumát. Ugyanezen az ülésen a dél-afrikai képviselő visszavonta azt a nem sokkal korábban beterjesztett - és számos fejlődő állam által támogatott - határozati javaslatot, melynek értelmében a következő ülésszak soros elnökének haladéktalanul meg kellene kezdenie a tanácsi reformról szóló kormányközi tárgyalásokat. A javaslat a tárgyalások eredményeként az állandó és a nem állandó helyek számának bővítését, a fejlődő országok - köztük a szigetállamok és a kis államok - nagyobb arányú képviseletének megteremtését, a fejlett és az átmeneti gazdasággal rendelkező országok megfelelő tanácsi jelenlétének biztosítását, a munkamódszerek általános javítását, a méltányos földrajzi elosztás kérdésének megoldását, valamint a felülvizsgálat részleteinek rögzítését jelölte meg.[87]
- 349/350 -
Két hónappal később a Közgyűlés hatvankettedik ülésszaka három napig tartó vitát rendezett a tanácsi reform kérdéséről, ám az eszmecsere ezúttal sem hozott látványos áttörést. A vita lezárásaként elhangzott beszédében, a soros elnök az alábbi hét elvben foglalta a további erőfeszítések alapját: a Biztonsági Tanács reformja a szervezet megerősítésének integráns része, a tagállamoknak jóhiszeműen és a kölcsönös tisztelet jegyében, a közgyűlési elnök iránymutatásai alapján kell megvalósítaniuk ezt a célkitűzést, tényszerű és átlátható eljárásra van szükség a tárgyalási alapok meghatározásához és a kormányközi tárgyalások megkezdéséhez, a kormányközi tárgyalások részleteit a "nyílt végű" munkacsoportban kell megtárgyalni, általános egyetértést kell kialakítani a tanácsi reform mindkét nagy témakörében, a reform során figyelemmel kell lenni valamennyi oldal érdekeire, és a tagállamoknak tartózkodniuk kell minden olyan magatartástól, amely aláássa a jelenlegi lendületet és a megoldás felé vezető konszenzus kialakítását.[88]
December 14-én, a munkacsoport első ülésén tartott felszólalásában a Közgyűlés elnöke bejelentette egy a Biztonsági Tanács reformjával foglalkozó "akciócsoport" (Task Force on Security Council Reform) megalakítását. Az akciócsoportban az elnök és a munkacsoport alelnöki tisztségét betöltő három állandó képviselő vett részt, amely létszám utóbb további egy fővel egészült ki. A testület elsődleges feladata az elnök tevékenységének elősegítése és a tagállamokkal való kapcsolattartás megkönnyítése a majdani kormányközi tárgyalások alapját képező javaslatok mielőbbi rögzítése céljából.[89]
2008. március 18-án néhány tagállam - nevezetesen Ciprus, az Egyesült Királyság, Hollandia, Malajzia, Németország és Románia - egy új tervezetet ismertetett a tagállamokkal és a Közgyűlés elnökével. Az előző napra datált anyag nyilvánosságra hozott részeiből kiderül, hogy az "átívelő eljárásként" (Overarching Process) vitára bocsátott munkaanyag huszonkét tagú Biztonsági Tanácsot képzel el, melyben a hét újonnan kialakítandó helyből kettőt az afrikai államok csoportja, kettőt az ázsiai államok cso-
- 350/351 -
portja, egyet a latin-amerikai és a karibi államok csoportja, egyet a nyugat-európai és az egyéb államok csoportja és egyet a kelet-európai államok csoportja kapna meg. Ezeket a helyeket a Közgyűlés a már megszokott választási eljárásnak megfelelően - kétharmados többséggel - töltené be, az Alapokmány 18. cikkében foglaltakkal összhangban.
A tervezet számos lehetőséget vázol fel az említett helyek betöltésére vonatkozóan. Az új helyeket megszerző államok ennek megfelelően állandó jelleggel, a reform felülvizsgálatáig terjedő átmeneti időszak teljes tartama alatt, de a visszahívás lehetőségének fenntartása mellett, illetve kettő vagy öt évig, az újraválasztás lehetőségének fenntartása vagy kizárása mellett vennének részt a főszerv munkájában. Megjegyzendő, hogy a tervezet egyértelműen kizárta az esetleges állandó helyek közül a kelet-európai helyet, amely - az egyik lehetőség értelmében - akár hagyományos nem állandó hely formáját is ölthetné.
A visszahívás kapcsán két alternatíva nyert megfogalmazást. A javaslat szerint öt esztendő elteltével, a regionális csoport bármely tagja kezdeményezhetné a hosszabb időtartamra szóló helyek valamelyikét elfoglaló állam visszahívását, noha az anyagban mindkét feltétel opcionális elemként lett feltüntetve. Az egyik változat szerint ehhez a csoport legalább felének és a közgyűlési tagok egyszerű többségének támogatására lenne szükség, míg a másik nem tesz említést ilyen elvárásokról. Az ekként visszahívott tanácsi tag helyett újat kellene választani, melyre az érintett regionális csoport valamennyi tagja - köztük a helyet éppen elfoglaló állam is - jelöltethetné magát.
A vétó intézményéről a tervezet a munkamódszerek kapcsán ejt szót, és lényegében megismételi a korábból már ismert azon elvárást, hogy a nemmel szavazó állandó indokolja meg döntését, és azt írásban köröztesse a szervezeti tagság körében. Közvetve ide tartozik még azon igény is, mely szerint a tanácsi tevékenység megbénítása nem akadályozhatja meg a háborús bűnökkel, a népirtással és az emberiség elleni bűncselekményekkel szembeni fellépést, és nem okozhat jóvátehetetlen károkat. Végül, de nem utolsó sorban, a reform eredményeit a módosítások hatálybalépését követő tizenöt év elteltével kötelező lenne felülvizsgálni.[90]
A tervezet vegyes fogadtatásra talált a "nyílt végű" munkacsoport tagjainak körében. Néhány állam a támogatásáról biztosította a kezdeményezőket, míg mások részben a munkacsoport keretein kívüli előterjesztés
- 351/352 -
miatt, részben tartalmi okokból kifolyólag komoly kifogásoknak adtak hangot. Az érdemi jellegű bírálatok között például felmerült, hogy az elképzelés nem veszi kellőképpen figyelembe a kis országok érdekeit, nem tesz említést a vétójog kiterjesztésének kérdéséről, továbbá semmilyen mechanizmust nem tartalmaz annak megelőzésére, hogy egyes államok a hagyományos és a hosszabb időtartamra szóló helyek között "ugrálva" beláthatatlan ideig a Tanács tagjai maradjanak. (A kézirat lezárásának időpontjában ez volt az utolsó említésre méltó fejlemény.)
A Biztonsági Tanács összetételének és szavazási rendjének reformja iránti igény egyidős magával a világszervezettel, és eltérő hangsúllyal ugyan, de végigkísérte annak több mint hat évtizedes történetét. Ennek megfelelően, a változtatás szükségessége már a hidegháború idején is komoly vitákat eredményezett, melyek részben a nyugati államok és a szovjet blokk tagjai, részben a fejlett államok és az ekkoriban megjelenő harmadik világ országai között zajlottak.
A kétpólusú világrend megszűnését követően, mint elhangzott, a tanácsi aktivitás jelentős mértékben fokozódott, és ez maga után vonta a reformtörekvések átmeneti megélénkülését is. A múlt század utolsó éveire a lendület valamelyest alábbhagyott, hogy aztán az ezredforduló után újra elemi erővel törjön a felszínre. Mindazonáltal érdekes, hogy a tanácsi struktúrát és szavazást érintő eddigi egyetlen kézzelfogható, és a szó szoros értelmében vett reformként minősíthető változtatás a hidegháború idejére esett.
Rendkívül sokat elmond a jelen tanulmányban bemutatott mintegy nyolc esztendő releváns eseményeiről, hogy a tagállamok körében konszenzus mindössze a biztonsági tanácsi reform szükségességét, célkitűzéseit és főbb irányait illetően alakult ki. Az államok és államcsoportok sajátos érdekeinek következében, gyakorlatilag egyetlen szervezeti és szavazási kérdésben sem sikerült olyan álláspontot megfogalmazni, amely a tagság túlnyomó része számára elfogadhatónak bizonyulna.
El kell azonban ismerni, hogy az elmúlt néhány esztendő folyamán biztató fejlemények mentek végbe: az egymást követő közgyűlési elnökök - a "nyílt végű" munkacsoport vezetőiként - érezhetően fokozták szerepvállalásukat. A közvetítők kijelölése alighanem helyes és előremutató lépés volt, és csak remélni lehet, hogy a nemrégiben felállított akciócso-
- 352/353 -
port tevékenysége is hasonlóan eredményesnek bizonyul. Ha ez bekövetkezik, a szervezet nagy lépést tesz az érdemi kormányközi tárgyalások megkezdése felé. Ha nem, tovább lehet töprengeni azon, hogy a tagok körében uralkodó nézetkülönbségek még meddig és milyen mértékben ássák alá a főszerv és az egész világszervezet hitelét és működőképességét.
* * *
By Gábor Sulyok
The study seeks to provide an overview of official concepts concerning a structural and voting reform of the United Nations Security Council revealed after the turn of the millennium in order to draw attention to recent developments on this field of outstanding importance. Following a brief historical introduction, the author presents a detailed account of the activities of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council as well as of relevant efforts of member states, interests groups, the Secretary-General, and the President of the General Assembly. Even though the scope of the study does not extend to a critical evaluation of specific reform proposals, the developments described nevertheless render the drawing of certain general conclusions possible.■
- 353 -
JEGYZETEK
* A jelen tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
[1] Ld. U.N.C.I.O. Docs. Vol. III, Vol. XI.
[2] ENSZ Alapokmány, 23. cikk: "1. A Biztonsági Tanács a Szervezet tizenöt tagjából áll. A Kínai Köztársaság, Franciaország, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok a Biztonsági Tanács állandó tagjai. A Szervezet tíz további tagját a Közgyűlés a Biztonsági Tanács nem állandó tagjává választja meg, különös tekintettel elsősorban az Egyesült Nemzetek tagjainak a nemzetközi béke és biztonság fenntartása és a Szervezet egyéb céljai tekintetében nyújtott hozzájárulásra, valamint a méltányos földrajzi elosztásra is.
2. A Biztonsági Tanács nem állandó tagjait két évre választják. A nem állandó tagoknak a Biztonsági Tanács tagjai számának tizenegyről tizenötre történő emelése után megejtett első választása alkalmával a négy új tag közül kettőt egy évre kell megválasztani. A lelépő tagokat nem lehet nyomban újra választani.
3. A Biztonsági Tanács mindegyik tagjának egy képviselője van a Tanácsban." Kihirdette: 1956. évi I. törvény az Egyesült Nemzetek Alapokmánya törvénybe iktatásáról. (A tárgyalt időszakban a Biztonsági Tanácsban még mindössze öt állandó és hat nem állandó tag foglalt helyet, vagyis a főszervnek eredetileg összesen tizenegy tagja volt.)
[3] Uo. 27. cikk: "1. A Biztonsági Tanács mindegyik tagjának egy szavazata van.
2. Eljárási kérdésekben a Biztonsági Tanács határozatait kilenc tagjának igenlő szavazatával hozza.
3. Minden más kérdésben a Biztonsági Tanács határozatait tagjainak az összes állandó tagok egybevágó szavazatait magában foglaló kilenc igenlő szavazatával kell hoznia. A VI. fejezet és az 52. cikk 3. pontja értelmében hozott határozatoknál mindazonáltal a viszályban érdekelt félnek tartózkodnia kell a szavazástól." (A tárgyalt időszakban a tanácsi határozatok elfogadásához megkívánt igenlő szavazatok száma még hét volt.)
[4] G.A. Res. 40, 61st plen. mtg., 13 December 1946, U.N. Doc. A/RES/40 (I).
[5] G.A. Res. 1991A, 1285th plen. mtg., 17 December 1963, U.N. Doc. A/RES/1991A (XVIII), para. 1. (A határozat B. része a Gazdasági és Szociális Tanács tagjainak számát emelte fel tizennyolcról huszonhétre.) E tárgyban ld. SCHWELB, E.: Amendments to Articles 23, 27 and 61 of the Charter of the United Nations. American Journal of International Law, Vol. 59 (1965) No. 4. 834-856.
[6] G.A. Res. 1991A, 1285th plen. mtg., 17 December 1963, U.N. Doc. A/RES/1991A (XVIII), preamble.
[7] A módosítást kilencvenhét igennel, tizenegy nem ellenében, négy tartózkodás mellett szavazták meg. Bulgária, a Belorusz Szocialista Szövetségi Köztársaság, Csehszlovákia, Franciaország, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Románia, a Szovjetunió és az Ukrán Szocialista Szövetségi Köztársaság nemmel szavazott, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Dél-Afrika és Portugália tartózkodott. Az állandó tagok közül egyedül Kína támogatta a határozati javaslatot. U.N. Doc. A/PV. 1285, 14-15.
[8] A módosítások hatálybalépésére figyelemmel módosítani kellett a Közgyűlés eljárási szabályait, amire még ugyanebben az esztendőben sor került. G.A. Res. 2046B, 1391st plen. mtg., 8 December 1965, U.N. Doc. A/RES/2046B (XX). A Biztonsági Tanács Ideiglenes Eljárási Szabályainak módosítására ellenben nem volt szükség, mivel az nem tartalmazott olyan rendelkezést, amelyet a változások érintettek volna.
[9] GEIGER, R.: Article 23. In: The Charter of the United Nations: A Commentary (ed.: Simma, B.). Oxford University Press, Oxford, 1995. 394; SCHWELB: i. m. 850-851.
[10] G.A. Res. 2758, 1976th plen. mtg., 25 October 1971, U.N. Doc. A/RES/2758 (XXVI).
[11] BAILEY, S. D.-DAWS, S.: The Procedure of the Security Council. Third edition. Clarendon Press, Oxford, 1998. 383.; FASSBENDER, B.: U.N. Security Council Reform and the Right of Veto: A Constitutional Perspective. Kluwer Law International, The Hague-London-Boston, 1998. 221.
[12] Alma Ata Declaration, Alma Ata, 21 December 1991.
[13] G.A. Res. 47/62, 84th plen. mtg., 11 December 1992, U.N. Doc. A/RES/47/62, preamble, para. 1-2. Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek tizedik csúcstalálkozóját Jakartában, 1992. szeptember 1. és 6. között rendezték meg. A Biztonsági Tanács reformjáról ld. NAC 10/Doc. 1/Rev. 2; U.N. Doc. A/47/675 - S/24816, Annex.
[14] G.A. Res. 48/26, 69th plen. mtg., 3 December 1993, U.N. Doc. A/RES/48/26, para. 1-2. A reform kérdésével összefüggésben más közgyűlési segédszervek tevékenysége is említést érdemel. Ilyen volt példának okáért a felülvizsgálati értekezlet összehívásának részleteivel foglalkozó bizottság, az Egyesült Nemzetek Alapokmányával foglalkozó ad hoc bizottság, az Egyesült Nemzetek Alapokmányával és a szervezet szerepének megerősítésével foglalkozó különbizottság, továbbá az Egyesült Nemzetek rendszerének megerősítésével és reformjával összefüggő előterjesztések, tanulmányok és jelentések tanulmányozására létrehozott "nyílt végű" munkacsoport. Ld. G.A. Res. 992, 547th plen. mtg., 21 November 1955, U.N. Doc. A/RES/992 (X); G.A. Res. 3349, 2323rd plen. mtg., 17 December 1974, U.N. Doc. A/RES/3349 (XXIX); G.A. Res. 3499, 2440th plen. mtg., 15 December 1975, U.N. Doc. A/RES/3499 (XXX); G.A. Res. 49/252, 107th plen. mtg., 14 September 1995, U.N. Doc. A/RES/49/252. Ezek közül egyértelműen a különbizottság játszotta a legfontosabb szerepet, melynek mandátumát a plenáris szerv a jelen tanulmányban vizsgált időszak végéig rendre meghosszabbította. E testületek tevékenysége ellenére a tanácsi reformmal kapcsolatos kérdések megvitatásának elsődleges fóruma - létrehozása óta - a "nyílt végű" munkacsoport.
[15] Report on the Progress of the Work of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council, 2 September 1994, U.N. Doc. A/48/47, para. 5, 8.
[16] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 18 September 1995, U.N. Doc. A/49/47. és A/49/965.
[17] Uo. Itt jegyzendő meg, hogy a munkamódszerek és a dokumentáció terén szükséges változtatások áttekintésével egy külön biztonsági tanácsi munkacsoport is foglalkozik. A testület által javasolt módosításokat a főszerv igyekszik a saját hatáskörében végrehajtani.
[18] G.A. Dec. 52/490, 91st plen. mtg., 24 August 1998.
[19] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 30 July 1999, U.N. Doc. A/53/47. A jelentés részét képezik a következő országok által egyedül vagy csoportosan előterjesztett munkaanyagok: Algéria, Argentína, Chile, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Egyiptom, El Salvador, Guatemala, Guinea-Bissau, Irán, Japán, Kanada, Kenya, Kolumbia, Koreai Köztársaság, Lengyelország, Mexikó, Olaszország, Pakisztán, Panama, Portugália, San Marino, Spanyolország, Svédország, Szingapúr és Törökország. Az Afrikai Egységszervezet és az el nem kötelezett országok mozgalma szintén a munkacsoport rendelkezésére bocsátotta észrevételeit.
[20] Uo. para. 26-27.
[21] "We, the Peoples": The Role of the United Nations in the 21st Century. Millennium Report of the Secretary-General, 3 April 2000, U.N. Doc. A/54/2000, 69, 73. (Kiemelés mellőzve.)
[22] G.A. Dec. 53/487, 107th plen. mtg., 13 September 1999.
[23] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 21 July 2000, U.N. Doc. A/54/47. A jelentés részét képezik a következő országok által előterjesztett munkaanyagok: Németország és Olaszország.
[24] "Ebben az évben nem született megegyezés az általános észrevételeket illetően." Uo. para. 30. "Az »I. halmazba« tartozó kérdések többségében továbbra is lényeges nézetkülönbségek vannak, és a legfontosabb témákat érintő általános megegyezés kialakítása felé vezető előrehaladás nagyon lassú volt. [...] A nyílt végű munkacsoport még hét év elteltével sem volt képes konszenzust teremteni ezekben a kérdésekben." Uo. Annex XIII, para. 5.
[25] Uo. Annex IV, VI, VIII, XI.
[26] G.A. Res. 53/202, 92nd plen. mtg., 17 December 1998, U.N. Doc. A/RES/53/202. Ld. még G.A. Res. 54/254, 93rd plen. mtg., 15 March 2000, U.N. Doc. A/RES/54/254.
[27] Millennium Declaration. G.A. Res. 55/2, 8th plen. mtg., 8 September 2000, U.N. Doc. A/RES/55/2, para. 30.
[28] G.A. Dec. 54/488, 100th plen. mtg., 5 September 2000.
[29] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 20 July 2001, U.N. Doc. A/55/47, Annex IV-XIV. A jelentés részét képezik a következő országok által egyedül vagy csoportosan előterjesztett munkaanyagok: Egyiptom, Grenada és Pakisztán. Az el nem kötelezett országok mozgalma szintén a munkacsoport rendelkezésére bocsátotta észrevételeit.
[30] G.A. Dec. 55/503, 112th plen. mtg., 10 September 2001; G.A. Dec. 56/477, 111th plen. mtg., 6 September 2002.
[31] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 13 June 2002, U.N. Doc. A/56/47. A jelentés részét képezik a következő országok által előterjesztett munkaanyagok: Japán és Olaszország.
[32] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 20 June 2003, U.N. Doc. A/57/47.
[33] Uo. Annex IV, VI.
[34] Strengthening the United Nations: An Agenda for Further Change. Report of the Secretary-General, 9 September 2002, U.N. Doc. A/57/387, para. 20. Ld. még G.A. Res. 57/300, 79th plen. mtg., 20 December 2002, U.N. Doc. A/RES/57/300. A jelentés hatására elfogadott határozat preambuluma megerősítette a Biztonsági Tanács reformjának szükségességét.
[35] Strengthening the United Nations: An Agenda for Further Change. Report of the Secretary-General, 9 September 2002, U.N. Doc. A/57/387, para. 21, 137.
[36] G.A. Dec. 57/591, 93rd plen. mtg., 3 July 2003.
[37] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 21 July 2004, U.N. Doc. A/58/47, para. 12-14.
[38] ENSZ Alapokmány, 24. cikk (1) bekezdés: "A Szervezet gyors és hathatós cselekvésének biztosítása érdekében a tagok a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért a fő felelősséget a Biztonsági Tanácsra ruházzák és elismerik, hogy a Biztonsági Tanács e felelősségből folyó kötelességeinek teljesítésekor az ő nevükben jár el."
[39] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 21 July 2004, U.N. Doc. A/58/47, Annex II, IV. A Uniting for Peace közgyűlési határozatban a Közgyűlés: "Elhatározza, hogy amennyiben a Biztonsági Tanács, az állandó tagok egyetértésének hiánya miatt, nem látja el elsődleges felelősségét a nemzetközi béke és biztonság fenntartása terén bármely esetben, ahol a béke veszélyeztetése, a béke megszegése vagy agresszió cselekménye mutatkozik, a Közgyűlés haladéktalanul megvitatja az ügyet avégett, hogy megfelelő ajánlásokat tegyen a tagoknak kollektív intézkedésekre, ideértve a béke megszegése és a támadó cselekmények esetében, amennyiben szükséges a fegyveres erő alkalmazását is, a nemzetközi béke és biztonság fenntartására vagy helyreállítására. A Közgyűlés, amennyiben ez időpontban nem ülésezik, kérelemre huszonnégy órán belül rendkívüli sürgősségű ülésszakot tarthat. Az ilyen rendkívüli sürgősségű ülésszakot össze kell hívni, ha azt a Biztonsági Tanács bármely hét tagjának szavazatával vagy az Egyesült Nemzetek tagjainak többségével kéri." G.A. Res. 377A, 302nd plen. mtg., 3 November 1950, U.N. Doc. A/RES/377A (V), para. A. 1. (A Biztonsági Tanács tagjainak tizenötre történő felemelése óta értelemszerűen kilenc szavazat szükséges a rendkívüli sürgősségű ülésszak összehívásához.)
[40] A More Secure World: Our Shared Reponsibility. Report of the High-level Panel on Threats, Challenges and Change, 2 December 2004, U.N. Doc. A/59/565, para. 244-250.
[41] Uo. para. 251.
[42] Uo. para. 252.
[43] Uo. para. 253-254.
[44] Uo. para. 255.
[45] Uo. para. 256-257. A jelentés más téren is érintette a tanácsi reform kérdését. Kisebb terjedelemben, de foglalkozott a főszerv munkamódszereinek átláthatóbbá tételével, továbbá - többek között - javaslatot tett a Vezérkari Bizottság megszüntetésére, valamint egy Békeépítési Bizottság létrehozására. Uo. para. 258-269, 300. E tárgyban ld. SULYOK G.: Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Békeépítési Bizottsága. Állam- és Jogtudomány, XLVII. évf. (2006) 1. sz. 53-86.
[46] The Ezulwini Consensus: The Common African Position on the Proposed Reform of the United Nations. A.U. Doc. Ext/EX.CL/2 (VII), 9-10. Mint ismeretes, az Afrikai Unió egy az Afrikai Egységszervezet helyébe lépő regionális nemzetközi szervezet.
[47] In Larger Freedom: Towards Development, Security and Human Rights for All. Report of the Secretary-General, 21 March 2005, U.N. Doc. A/59/2005, para. 157. Megfigyelhető, hogy a jelentés kérdéses fejezete a "Tanácsok" címet kapta, amely arra enged következtetni, hogy a főtitkár - a valódi súlyuktól függetlenül - egyenrangúnak tekintette a Biztonsági Tanácsot, a Gazdasági és Szociális Tanácsot és a már csak papíron létező Gyámsági Tanácsot. Ezt a feltevést erősíti, hogy a dokumentum a három főszerv közötti egyensúly visszaállítását sürgette, a Gyámsági Tanács jelentős, emberi jogi irányultságú átalakítása mellett. Uo. para. 165-166.
[48] Uo. para. 167-170. Ez a jelentés is javaslatot tett a Vezérkari Bizottság megszüntetésére. Uo. para. 219.
[49] ARIYORUK, A.: Players and Proposals in the Security Council Debate 2005. U.N. Reform Watches (2005) No. 1.; FREIESLEBEN, J. von: Reform of the Security Council. In: Managing Change at the United Nations. Center for U.N. Reform Education, New York, 2008. 5. <http://www.centerforunreform.org>
[50] Position Paper of the Group of Like-Minded Countries "Uniting for Consensus", 16 February 2005. <http://www.globalpolicy.org/security/reform/docindex.htm>
[51] Italian Proposal: Regional Model, April 2005. Ld. HOFFMANN, W. - ARIYORUK, A.: Security Council Reform Models: Models A and B, Italian (Regional) Proposal, Blue and Green Models, and a New Model C. Center for U.N. Reform Education, Special Paper No. 4. (May 2005), 3, 9. <http://www.centerforunreform.org> A tanulmány címében szereplő "C-modell" egy független szakértői javaslatra utal, amely - ebbéli minőségében - kívül esik jelen elemzés látókörén.
[52] Uniting for Consensus: Blue Model, April 2005. Ld. uo. 4, 8.
[53] Uniting for Consensus: Green Model, April 2005. Ld. uo. 3-4, 8.
[54] U.N. Doc. A/59/L. 64. (E határozati javaslat korábbi változatai 2005. május 13-án, valamint június 8-án láttak napvilágot.)
[55] U.N. Doc. A/59/L. 67.
[56] U.N. Doc. A/59/L. 68. (Beszúrás - S.G.)
[57] Uo.
[58] G.A. Dec. 58/572, 95th plen. mtg., 13 September 2004.
[59] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 1 September 2005, U.N. Doc. A/59/47, Annex II.
[60] G.A. Res. 58/291, 86th plen. mtg., 6 May 2004, U.N. Doc. A/RES/58/291. Ld. még G.A. Res. 59/145, 73rd plen. mtg., 17 December 2004, U.N. Doc. A/RES/59/145; G.A. Res. 59/291, 92nd plen. mtg., 15 April 2005, U.N. Doc. A/RES/59/291.
[61] 2005 World Summit Outcome. G.A. Res. 60/1, 8th plen. mtg., 16 September 2005, U.N. Doc. A/RES/60/1, para. 153. A "felvizezés" mértékét jelzi, hogy a záródokumentum még a Vezérkari Bizottság megszüntetését sem mondta ki egyértelműen. Ehelyett felkérte a Biztonsági Tanácsot a testület összetételének, feladatainak és munkamódszereinek áttekintésére. Uo. para. 178. A dokumentum korábbi változatai érdekes módon még a fent idézett szövegnél is enyhébben fogalmaztak. Például ld. Revised Draft Outcome Document of the High-level Plenary Meeting of the General Assembly of September 2005 submitted by the President of the General Assembly, 10 August 2005, U.N. Doc. A/59/HLPM/CRP.1/Rev. 2, para. 135.
[62] U.N. Doc. A/60/PV. 47-50. Hasonló vitát rendeztek a következő év nyarán is. U.N. Doc. A/60/PV. 94-96.
[63] U.N. Doc. A/60/L. 41.
[64] Letter from the Permanent Mission of Switzerland to the United Nations, the Permanent Mission of Costa Rica to the United Nations, the Permanent Mission of the Hashemite Kingdom of Jordan to the United Nations, the Permanent Mission of the Principality of Liechtenstein to the United Nations and the Permanent Mission of the Republic of Singapore to the United Nations to All Permanent Representatives and Permanent Observers of all Missions to the United Nations, 3 November 2005, Annex.
[65] U.N. Doc. A/60/PV. 48, 3-5.
[66] Japan Says No to G4 Bid. News 24, 7 January 2006. <http://www.globalpolicy.org>
[67] U.N. Doc. A/60/L. 46.
[68] VARNER, B.: Japan Seeks 6 New Seats on U.N. Council to End Expansion Deadlock. Bloomberg, 1 February 2006; Japan Unlikely to Submit New Security Council Reform Plan by September. Japan Economic Newswire, 19 March 2006. <http://www.globalpolicy.org>
[69] U.N. Doc. A/60/L. 49. A vétó intézményét érintő javaslatok - több más kezdeményezéssel ellentétben - szemlátomást nem nyerték el a tanácsi tagok mindegyikének tetszését, mivel a főszerv soros elnöke által a munkamódszerek reformja tárgyában, nem sokkal ezután kiadott dokumentum ezekről nem tett említést. Note by the President of the Security Council, 19 July 2006, U.N. Doc. S/2006/507.
[70] G.A. Dec. 59/566, 117th plen. mtg., 12 September 2005.
[71] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 8 September 2006, U.N. Doc. A/60/47.
[72] Statement by H.E. Sheikha Haya Rashed Al Khalifa, the President of the United Nations General Assembly at the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 8 February 2007. A közvetítőként felkért állandó képviselők - a témák fent közölt sorrendjében: Ali Hachani (Tunézia), Andreas D. Mavroyiannis (Ciprus), Mirjana Mladineo (Horvátország), Heraldo Muñoz (Chile), Frank Majoor (Hollandia). A témák kijelöléséről ld. Letter by H.E. Sheikha Haya Rashed Al Khalifa, the President of the United Nations General Assembly to All Permanent Missions and Observers, 24 January 2007.
[73] Február folyamán Panama is közzétett egy reformkoncepciót, amely - egy latin-amerikai és karibi, egy nyugati-európai és egyéb, két ázsiai és két afrikai taggal - huszonegyre emelte volna a Biztonsági Tanács létszámát. Ld. Discurso del Embajador Ricardo Alberto Arias, Representante Permanente de Panamá durante la reunión del Grupo de Trabajo abiero de la Asamblea General, sobre la cuestión de la representación equitativa en el Consejo de Seguridad y del aumento del número de sus miembros y otras cuestiones, 8 de febrero de 2007.
[74] Report of the Facilitators on the Consultations Regarding the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 19 April 2007, U.N. Doc. A/61/47, Annex II.
[75] Uo. para. 1-8.
[76] Uo. para. 9.
[77] Uo. para. 10.
[78] Uo. para. 11.
[79] Uo. para. 12.
[80] Uo. para. 13.
[81] Letter by H.E. Sheikha Haya Rashed Al Khalifa, the President of the United Nations General Assembly to All Permanent Missions and Observers, 22 May 2007. A közvetítőként felkért két állandó képviselő Heraldo Muñoz (Chile) és Christian Wenaweser (Liechtenstein) volt.
[82] Report on the Consultations Regarding the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 26 June 2007, U.N. Doc. A/61/47, Annex IV.
[83] Uo. para. 9-11.
[84] Uo. para. 12-30.
[85] G.A. Dec. 60/568, 101st plen. mtg., 11 September 2006.
[86] Report of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 14 September 2007, U.N. Doc. A/61/47.
[87] U.N. Doc. A/61/L. 69/Rev. 1. A határozati javaslat korábbi változatát ld. U.N. Doc. A/61/L. 69. Egy hónappal később India, Brazília és Dél-Afrika - ezúttal az "IBSA" elnevezésű együttműködési fórum keretében - megismételte a kormányközi tárgyalások azonnali megkezdésével, az állandó és a nem állandó helyek bővítésével és a fejlődő országok méltányos képviseletével kapcsolatos igényét. IBSA Summit Declaration, Tshwane, 17 October 2007, para. 8.
[88] U.N. Doc. A/62/PV. 51, 14.
[89] Statement by H.E. Srgjan Kerim, the President of the United Nations General Assembly at the First Meeting of the Open-ended Working Group on the Question of Equitable Representation on and Increase in the Membership of the Security Council and Other Matters Related to the Security Council, 14 December 2007. Az akciócsoportba eredetileg felkért állandó képviselők: Ismat Jahan (Banglades), Heraldo Muñoz (Chile), João Manuel Guerra Salgueiro (Portugália). A testületbe utólag meghívott állandó képviselő Roble Olhaye (Dzsibuti) volt.
[90] Six Member States Submit New Proposal for Security Council Reform. <http://www.reformtheun.org> (A tervezet szövege ugyanezen a címen elérhető.)
Lábjegyzetek:
[1] Sulyok Gábor, Tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: gsulyok@freemail.hu
Visszaugrás
