Egy évvel az ezredforduló előtt új szerzői jogi törvényt fogadott el a magyar Országgyűlés. Olyan törvényt, amely céljai szerint összhangban áll az Európai Unió normáival, teljesíti a Társulási Megállapodásban Magyarország által vállalt kötelezettségeket, és egyúttal figyelembe veszi a jövő évezred küszöbén jelentkező új technikai kihívásokat is. Mint ilyen, az új szerzői jogi törvény óhatatlanul támaszkodik már létező külföldi szabályozások példáira is.
Írásomban - mint azt a cím is jelzi - nem kívánok az új szerzői jogi törvény egészével foglalkozni, hanem csupán egy szakaszát kiemelve szeretnék széljegyzetet fűzni az új szabályozáshoz, annak reményében, hogy az alább kifejtendő gondolatok további átgondolásra adnak majd alkalmat az arra hivatottak számára. E dolgozat közelebbi tárgyát az 1999. szeptember l-jén hatályba lépett 1999. évi LXXVI. "törvény A szerzői jogról" 48. §-a alkotja, amely a következőket mondja ki:
"A polgári jog általános szabályai szerint a bíróság akkor is módosíthatja a felhasználási szerződést, ha az a szerzőnek a felhasználás eredményéből való arányos részesedéshez fűződő lényeges jogos érdekét azért sérti, mert a műfelhasználása iránti igénynek a szerződéskötést követően bekövetkezett jelentős növekedése miatt feltűnően naggyá válik a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség."1
Álláspontom szerint e szakasz kodifikálásával a törvényhozó az új szerzői jogi szabályozás cizellált keretén belül egy jogi torzszülöttet kelt életre - természetesen akaratán kívül, ez azonban mentségnek kevés.
Az új szerzői jogi törvény itt elemzés alá vont 48. §-át az Országgyűlés az előterjesztő Igazságügyi Minisztérium által eredetileg javasolt formában fogadta el. Az Országgyűlés napirendjén T/728-as számú Irományként szerepelt törvényjavaslat 48. §-ához (a törvény más szakaszaitól eltérően) ugyanis egyetlen egy módosító javaslat sem érkezett a törvényhozási viták során. Elképzelhető, hogy az előterjesztés magabiztos hangneme és feltűnő szűkszavúsága vette rá a képviselőket arra, hogy kételyek nélkül szavazzák meg az új szerzői jogi törvény e paragrafusát - noha az valójában komoly problémákat rejt magában.
Az új szerzői jogi törvény (a továbbiakban: Szjtv.) 48. §-a a törvény V. fejezetének egyik szabálya, amely fejezet a szerzői jogi védelem alatt álló művek kiaknázására irányuló ún. felhasználási szerződések szabályait tartalmazza. A felhasználási szerződések rendeltetése és tartalma jól látható az Szjtv. vonatkozó definíciójában: "Felhasználási szerződés alapján a szerző engedélyt ad a művének a felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni." [42. § (1) bek.]
A felhasználási szerződéselv "sajátos, sui generis szerződésfajták, amelyek önállóságát elsősorban a szerződés tárgyát képező mű sajátosságai (... ) alapozzák meg"2, de mint ilyenek a szerződések jogának részét képezik, azaz a Ptk. Kötelmi Jog című Negyedik Részének rendelkezései is vonatkoznak rájuk. Ezt egyébként az Szjtv. is kimondja 3. §-ában: "Azokban a kérdésekben, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni." A magyarjogban a Ptk. 87. § (1) értelmében a szellemi alkotásokat érintően a párhuzamos oltalom elve érvényesül, azaz a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok megsértése esetén párhuzamosan lehetőség van a külön jogszabály szerinti védelem és a Ptk. szerinti polgári jogi igények érvényesítésére. A felhasználási szerződések tehát párhuzamos jogi oltalom alatt állnak: egyrészt az Szjtv. főszabály szerint diszpozitív szabályai [42. § (2)], másrészt pedig a Ptk. Kötelmi Jogi részében található rendelkezések vonatkoznak rájuk.
Az Szjtv. 48. §-a ezt a végiggondolt struktúrát egyetlen bővített mondatból álló szakaszával teljesen felborítja. Amint azt az alábbiakban be kívánom mutatni: az Szjtv. e szakasza lényegében paradigma-váltást próbál meg végrehajtani a szerzői jog és a polgári jog közötti hagyományos kapcsolat vonatkozásában, anélkül azonban, hogy a törvény egésze is e feltételezett paradigma-váltás jegyében készült volna el, sőt ehelyett a törvény maga éppen a hagyományos szerzői jog - polgári jog kapcsolattal való kontinuitást vallja. Az Szjtv. 48. §-a értelmében a polgári jog ugyanis többé nem a hagyományos értelemben vett mögöttes joganyag lenne, aminek a sajátos fogalomrendszerét, bírói gyakorlatát a szerzői jogi szabályozás nem érintené - hanem e szakasz alapján a szerzői jogi szabályozás határozottan bele kíván "nyúlni" a polgári jog (a Ptk.) zárt fogalomrendszerébe, egészen új, a polgári jogban kidolgozott tényállások eredeti értelmével szakító, sui generis tartalmat kölcsönözve az onnan átvett elemeknek.
Melyek az Szjtv. 48. §-ának a lényeges hibái?
E kérdés megválaszolásához először vizsgáljuk meg a szakasz mögött álló jogpolitikai elgondolást! Az Szjtv.-nek a T/728. számú országgyűlési Irományban fellelhető Részletes Indokolásában található egyetlen magyarázó mondat szerint "A javaslat 48. §-a a külföldi jogokból is ismert ún. »bestseller - klauzulát« tartalmaz."3 Ennek lényege - elnevezéséből is láthatóan -az, hogy amikor a szerző a felhasználási szerződés keretében átadja műve kiaknázásának jogát a felhasználónak, akkor esetleg még nem lehet tudni, hogy a későbbiekben a mű "bestsellerré" lesz, hatalmas hasznot hozva felhasználójának. E haszonból azonban a szerző nem feltétlenül fog arányosan részesedni, főleg, ha a felhasználási szerződésben fix összeget kötöttek ki, és nem arányos részesedést (amely lehetne akár példányok utáni fix összeg, akár %-os arány a felhasználó profitjából). Amennyiben tehát a felhasználási szerződésben a szerző részére kikötött díj nem igazodik a szerződés tárgyát alkotó mű felhasználásából keletkező haszon mértékéhez (így például az eladott példányszámtól függetlenül a szerződésben megjelölt fix összeg illeti csak meg a szerzőt), és a mű váratlanul "bestsellerré" lesz a piacon, akkor a szerző méltánytalan módon eleshet az őt egyébként megillető haszontól. A szerzői jogi szabályozás ugyanis - tekintettel a tárgyát jelentő szellemi alkotások sajátosságaira - lényegesnek tekinti annak kikötését, hogy a szerzőt fő szabály szerint a felhasználással elért bevétellel arányos díjazás illeti meg." Ezt mondja ki az Szjtv. 16. § (4) bekezdése is, az arányos díjazáshoz való jog elvi jelentőségét azzal támasztva alá, hogy a szerző arról csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le. A bíróság a szerződés esetleges ingyenes jellegére így ráutaló magatartásból nem következtethetne, szemben a hagyományos polgári jogi szerződések esetkörével, amikor is a Ptk. csak ingatlan ajándékozásához kívánja meg az írásba foglalást (Ptk. 579. §).
A "bestseller-klauzula" lényege röviden tehát az, hogy amennyiben a szerződéskötést követően megváltozott körülmények (ti. a műnek a vártnál jóval nagyobb sikere és bevétel-hozadéka) folytán a szerzőnek a felhasználásból eredő bevételekkel arányban álló díjazáshoz való joga sérül, akkor a szerzői jogok területén a jogalkotó lényegesnek tekinti a szerző méltánytalannak felfogott helyzetének orvoslását. E jogalkotói szándék természetesen többféle formában ölthet testet. Írásom célja elsősorban nem annak megvitatása, hogy mennyiben és milyen megszorításokkal tekinthető általában megalapozottnak a jogalkotó itt vázolt szándé-ka5, hanem arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy amennyiben legitimnek tekintjük is e jogpolitikai célt, az Szjtv. 48. §-a e cél megvalósításának akkor sem lehetne megfelelő, a magánjog alapvető követelményeivel összhangban álló eszköze.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
