A gazdasági jog átalakulása számos kihívás elé állította a családjog statikus, viszonylag változatlan területét is. 1990-től kezdődően olyan új vállalkozási és pénzügyi befektetési formák jelentek meg, amelyek korábban nem léteztek, és a privatizáció és a szövetkezetek feloszlása is megnövelte a magánszemélyek kezében lévő vagyon mennyiségét.1 A házassági közös vagyon köre számos új elemmel bővült. A házastársak vagyonában sok esetben két, gazdasági szempontból jól szétválasztható vagyonrészt lehet elkülöníteni: az üzleti célú és a házastársak fogyasztási célját szolgáló vagyont. Ezen elkülönülés azonban a jogi szabályozásban - egyenlőre - nem tükröződik.2 Az életviszonyok egyre bonyolultabbá válásával, a gazdasági jog átalakulásával a klasszikus házassági vagyonjogi szabályok újraértelmezése szükségessé vált.
E változásokra a bírói gyakorlat reagált, megpróbálva a jogszabályokat a megváltozott vagyoni viszonyokra is alkalmazhatóvá tenni. A házastársi közös vagyon fogalmi elemeinek bővülésének egyik alapvető mozgatórugója a gazdasági társaságok, és ezzel együtt a társasági részesedések megjelenése volt. A házassági vagyonjog alaptételei azonban változatlanok maradtak.
A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. A házassági életközösség alatt - bármely házastárs által - akár együttesen, akár külön-külön szerzett vagyontárgy a házastársak osztatlan közös tulajdona, kivéve azt, amely valamelyik házastárs különvagyona.
A vagyon fogalma azonban az utóbbi két évtizedben jelentős változáson ment keresztül. Családjogi értelemben a házastársak osztatlan közös tulajdonszerzése kiterjed egyrészt mindazon dolgokra, amelyek a Ptk. 94. § (1) bek.-e szerint tulajdonjog tárgyai lehetnek, másrészt mindazokra, amelyek nem minősülnek a Ptk. 94. § (1) bek.-e szerint polgári jogi értelemben tulajdonjog tárgyának, de a (2) bek. szerint a tulajdonjog szabályait kell megfelelően alkalmazni, mint pl. a pénz, az értékpapír és a dolog módjára hasznosítható természeti erő. Harmadrészt a közös vagyon fogalma kiterjed a kötelmi jellegű igényekre is, azaz a vagyoni jellegű jogokra és kötelezettségekre is.3
A fentiek alapján megállapítható, hogy a házastársi vagyonközösség szempontjából a vagyon szélesebb körű fogalom, mint a közös tulajdon, tehát a házastársi vagyonközösség elemévé válik az is, amit a házastársak a különvagyon körén kívül, nem tulajdonként szereztek. (BH 1998/233., BH 2000/395., BH 1998/84.)
A házastársak között a vagyonközösség kizárólag az életközösség alatt áll fenn, a házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség is véget ér, és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Amennyiben a házastársak között nincs megállapodás a közös vagyon megosztása tekintetében, vagy az érvénytelen, bármelyik házastárs a bíróságtól kérheti a vitás vagyoni kérdések eldöntését.
A közös vagyon megosztása körében fontos szempont a teljes körű vagyoni rendezés elve. A házastársi életközösség alatt szerzett valamennyi közös (és a biztonság kedvéért a külön) vagyoni vagyontárgyakat a vagyonmérlegben fel kell tüntetni, meghatározva azok értékét is.
A közös vagyon megosztásánál általános alapelv, hogy a házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszűnésekor meglévő közös vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni. Amennyiben ez bármely okból nem lehetséges, számottevő értékcsökkenéssel járna, vagy valamely házastársra nézve méltánytalan lenne, a megosztás módját - vita esetén - a bíróság állapítja meg, azonban figyelemmel kell lennie a megosztás arányosságára is. A közös vagyon természetbeni megosztása mellett is előforduló, az egyik házastársat megillető, a másik házastársat terhelő értékkülönbözet összegét a teljes vagyontömeg tekintetében egységesen kell megállapítani.
A fenti elveket a bírói joggyakorlat a házastársak fogyasztási célú vagyona tekintetében viszonylag egységesen kezeli. Az üzleti célú vagyonba tartozó egyes vagyonelemeken fennálló házastársi tulajdonközösség megszüntetése körében azonban számos problémával találkozhatunk. Ennek indokai között találjuk, hogy a vállalkozásban lévő vagyonra speciális rendelkezések vonatkoznak, amely a gazdasági jogszabályoknak a családjogi szabályokkal való együttes alkalmazását követeli meg.
Mindig az adott gazdasági társasági forma határozza meg, hogy mi tartozik a házastársak közös vagyonának körébe, azt milyen értéken lehet a házastársi közös vagyon mérlegébe beállítani, és hogyan lehet a házastársak között megosztani. Ez azonban a bírói gyakorlatban számos problémát vett fel.
A vagyon és a tulajdon megkülönböztetésének alapvető jelentősége van akkor, amikor a házastársak vagy az egyik házastárs által a gazdasági társaságba bevitt vagyoni hozzájárulás a közös vagyoni vita alapja. A nem tag házastársat nem illetheti meg több jog, mint amennyi a tag házastársat a társaság tagsági jogviszonyából eredően megilleti, és a vagyonközösségből eredő jogait nem a társasággal, hanem a házastársával szemben érvényesítheti.
A társasági részesedés meghatározásánál el kell különíteni egymástól a társaság vagyonát, illetve a tagnak e vagyonra vonatkozó jogait és kötelezettségeit. A társaság vagyona növekedhet vagy csökkenhet a társaság gazdálkodásának eredményességétől függően, az a tagok vagyonától elkülönül, és a társaság, mint önálló jogalany vagyonává válik.
A tagokat a társaság vagyona felett tulajdonosi jogosítványok nem illetik meg, a tag az üzletrésze fejében a tagsági jogviszonyból eredő jogokat gyakorolja, illetve kötelezettségeit teljesíti.4
A házastársi közös vagyon megosztásánál és a közös tulajdon megszüntetésénél háromféle mód alkalmazására van lehetőség: a természetbeni megosztásra, a tulajdonostárs általi magához váltásra és a közös értékesítésre. Ezen elv üzletrészekre való átültetése az alábbi megszüntetési módokat eredményezheti.
Ha ugyanannak a társaságnak mindkét házastárs önálló üzletrésszel rendelkező teljes jogú tagja vagy közös tulajdonú üzletrész-tulajdonosa és az üzletrészeik, vagy üzletrész-hányadaik azonos névértékűek, úgy a közös vagyon, illetve a közös tulajdon természetbeni megosztása akként történik, hogy mindkét házastárs kizárólagos tulajdonába kerül az az önálló üzletrész, illetve közös tulajdonú üzletrész-hányad, amelynek társasági jogi értelemben a tulajdonosai. Ha azonban a társaságnak csak az egyik házastárs a tagja vagy mindkét házastárs teljes jogú tagja ugyan, de az üzletrészeik különböző névértékűek, úgy a természetbeli megosztás az üzletrészek felosztása és két önálló üzletrész kialakítása, valamint az újonnan kialakított üzletrészeknek a házastársak külön-külön tulajdonba adása útján történik.
A közös vagyonhoz tartozó önálló üzletrészen, illetve közös tulajdonú üzletrész-hányadon fennálló tulajdonközösség az egyik házasfél tulajdoni hányadának a másik házasfél általi magához váltása útján akár peren kívüli szerződéssel, akár bírósági ítélettel megszüntethető, függetlenül attól, hogy csak valamelyik vagy mindkét házastárs tagja a társaságnak. A nem tag házastárs tulajdoni hányadának a tag házastárs általi magához váltása a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyt egyáltalán nem érinti, hanem csupán a házastársak közötti kötelmi jellegű elszámolást eredményez. (BH 2007/373.)
Az üzletrész értékének meghatározása független attól, hogy a házastársi vagyonközösséghez tartozó üzletrész kizárólag az egyik házastárs, vagy mindkét házastárs nevén akár egyenlő, akár egymástól eltérő arányban van nyilvántartva.
A társasági részesedés, az üzletrész közös vagyoni értékének meghatározása függ attól, hogy azt a társaság mely létszakában kell megállapítani.
Az alapítás létszakában a társaság cégbejegyzését megelőző megszűnése esetén a tag házastárs törzsbetétjének az értéke, az általa befizetett és visszafizetni rendelt összeg tartozik a vagyonközösséghez. A jogalkalmazók általában ezt az értéket névértéknek nevezik, annak ellenére, hogy a Gt. a névérték fogalmát kizárólag a részvénynél adja meg. Ezt megerősítve a Legfelsőbb Bíróság megerősítette, hogy az üzletrész névértékén a törzsbetét nagyságát kell érteni. (LB 2003/290.)
A megszűnés létszakában, ha a megszűnés jogutód nélkül történik, a tagot a végelszámolás vagy felszámolás befejezését követően megillető ún. likvidációs hányad jelenti a vagyoni részesedést. Amennyiben a társaság jogutódlással szűnik meg, és a tag házastárs nem kíván a jogutód társaságban részt venni, vele el kell számolni és az elszámolás folytán őt megillető összeg tartozik a vagyonközösséghez.
A működés létszakában a forgalomképes üzletrész a házastársi közös vagyon tárgya, a tag házastársnak az ezen fennálló tulajdonjoga a házastársi közös vagyon része. A kialakult és töretlen bírói gyakorlat alapján a házastársak közös vagyonát a házastársi életközösség megszakadásának időpontjában meghatározott forgalmi értéken kell megosztani, amely irányadó a társasági részesedéseknél is.
Gyakori eset, hogy az üzletrész forgalmi értékének a perbeli időszakban való növekedése kizárólag az egyik házastárs egyedüli tevékenységének köszönhető, mivel a társaság egyedül az egyik házastárs ügyvezetése alatt állt, és a társaság értékének meghatározásakor az időmúlás irreleváns volt. Erre tekintettel az életközösség megszakadásakori érték alapulvétele indokolt, mivel a tag házastárs a társaságban személyes tevékenységet végez, és a társaság tevékenységének a nyereséges vagy veszteséges volta e tevékenységgel szükségképpen vagy valószínűsíthetően összefüggésben áll. (BH 2007/373.)
Ettől eltérni csak akkor lehet, és vehető figyelembe az ítélet meghozatalakori érték, ha az üzletrész értéke a különválás és a megosztás időpontja közötti időszakban a házasfelek tevékenységén vagy mulasztásán kívül álló, illetve mindkét házastárs tevékenységére vagy mulasztására visszavezethető okból emelkedett vagy csökkent. (BH 1993/553.)
Az üzletrész forgalmi értéke a tag törzsbetétje és a társaság - pozitív vagy negatív - többletvagyonából a tagra jutó részesedés értékének az együttes összegéből tevődik össze.
A forgalmi érték fogalmát jogszabály nem határozza meg, de a bírói gyakorlat forgalmi érték alatt azt a vételárat érti, amely az adott vagyontárgy szabadpiacon való értékesítése esetén elérhető, vagy elérhető lenne.
A forgalmi érték meghatározásánál széles körű bizonyítási eljárás lefolytatás, könyvszakértő igénybevétele szükséges, ha a felek egyező nyilatkozatot nem tettek az érték vonatkozásában.
Az üzletrész tényleges forgalmi értékének meghatározásakor elsődlegesen összehasonlító adatok alapján kell meghatározni, tehát ugyanezen gazdasági társaság többi üzletrészének a forgalmára vonatkozó adásvételi szerződésekben kikötött vételárak alapulvételével kell meghatározni. Ez a meghatározás azonban számos esetben a valóságtól eltérő eredményekre vezethet, tekintettel arra, hogy a gazdasági életben "bevett" forma az egyszerűség kedvéért az üzletrész adásvételi szerződéseken "névértéket" szerepeltetni.
Amennyiben összehasonlító adatok alapján az üzletrész forgalmi értékének meghatározása nem lehetséges, a forgalmi érték alapjául az adott gazdasági társaság piaci értéke szolgálhat. A forgalmi érték meghatározásánál számos szakértői módszert ismer a joggyakorlat. Ez pedig csak részletes bizonyítási eljárás lefolytatásával állapítható meg. Szükség szerint be kell szerezni a társaság társasági szerződéseit, annak valamennyi módosításával együtt, az éves mérlegeket, eredménykimutatásokat, eszköznyilvántartásokat, a társaság volt tagjaival való elszámolásokat és egyéb okirati bizonyítékokat. A könyvszakértő mellett szinte elkerülhetetlen egyéb társszakértők - mint pl. ingatlanforgalmi, gépjármű, ingóforgalmi szakértő - kirendelése is.
A vállalkozás értékelésekor a szakértőnek abból kell kiindulnia, hogy mi lesz a vállalkozás további sorsa: tovább működik-e, vagy megszüntetésre kerül.
Amennyiben a társaság tovább működik, jövedelemalapú (hozamalapú) értékelést szükséges elvégezni, amely nem más, mint a folyamatosan működő társaság értéke, annak jövedelemtermelő képességének meghatározásával.
Különösen alkalmas módszer ez akkor, amikor a házassági életközösség megszakadása és a szakértői vizsgálat között hosszabb (több éves) időtartam telik el, mivel a szükséges és általában csak tervezet adatok, ebben az esetben már beépültek a vizsgált évek mérlegbeszámolóinak tényleges adataiba, tehát már nem kell megtervezni. Azonban ezen módszer alkalmazása csak olyan szabályosan működő társaságoknál lehetséges, amelyeknél a jövőbeli jövedelmezőség is feltételezhető.
Az üzletrész forgalmi értékének meghatározásakor - különösen akkor, ha a társaság megszüntetésre kerül - a felszámolási értéket is szükséges meghatározni. A felszámolási érték eszközalapú értékelési mód, amely a vállalkozás (társaság) eszközei nettó piaci árának a társaság valamennyi, a társaság megszűnése esetén lejárttá váló kötelezettségeivel csökkentett értékének felel meg. Így ezen kötelezettségek körében pedig a felszámolási érték meghatározásánál pl. a társaság munkavállalói munkaviszonyának megszüntetésekor fizetendő végkielégítés és egyéb járandóságok összegét is figyelembe kell venni. Álláspontom szerint a felszámolási érték az az érték, amely a társaság - jogszerű - jogutód nélküli megszüntetése után marad. Nem lehet eszközalapú értékelési módot választani, ha a társaság működése kis eszközigényes, vagy tevékenységétől függetlenül nem a saját eszközeit használja.
A társaság értékének meghatározásakor arra is figyelemmel kell lenni, hogy fennáll-e a fenti szakértői módszerek alapján kialakult forgalmi értéket befolyásoló egyéb, forgalmi értéket csökkentő tényező (pl. bankgarancia, kezességvállalás, adóhiány), vagy a cégértéket pozitívan befolyásoló tényező (pl. engedélyek megléte, goodwill értéke, állandó megbízások, szerződések) melyeket a szakértői véleményben rögzíteni kell.
Legfelsőbb Bíróság bírói gyakorlata szerint a társaság reális és méltányos piaci értékét az ún. továbbműködési és a felszámolási érték figyelembevételével, a két érték közül a magasabb értékkel egyezően kell meghatároznia a szakértőnek.
A társaság értékének meghatározásánál a könyvszerinti érték iránymutató lehet, de nem alkalmas a társaság üzletrészének forgalmi értékének kizárólagos meghatározására, mivel a könyv szerinti érték nem azonos az eszközök szabad piaci forgalmi értékével, és a kötelezettségek között is az éppen aktuális lejárt és nem lejárt, de nyilvántartott kötelezettségek szerepelnek.
A könyvszerinti érték sohasem lehet kizárólagos alapja a forgalmi érték meghatározásának, akkor sem, ha a "könyvszerinti érték a könyvvizsgáló aláírása miatt is valós értéknek tekintendő, hiszen a könyvvizsgáló igazolta, hogy a beszámolóban valós könyvszerinti értékeket tüntettek fel." Ezen indokolás azonban nem veszi figyelembe a "számviteli valódiságnak való megfelelés" és a tényleges forgalmi érték közötti különbséget. A könyvvizsgáló, amikor a könyvszerinti értékek valóságosságáról nyilatkozik, a számviteli törvény kifejezését használja.
A számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 15. § (3) szerint a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak (a valódiság elve).
A könyvszerinti érték bírói ítélkezés alapjául akkor fogadható el, ha az üzletrész tényleges forgalmi értéke annak könyvszerinti értékével valószínűsíthetőn egybe esik, illetőleg egyéb szakértői módszerekkel nem lehet megállapítani a társaság üzletrészének tényleges forgalmi értékét.
A bírói gyakorlatban az üzletrész értékének megállapítása tehát a felek egyező előadása, az egyik félnek a másik fél által kétségbe nem vont előadása, vagy könyvszakértő kirendelése útján történhet.
Amennyiben - a bizonyítási teherről való kioktatás megtörtént -, és ennek ellenére a bizonyításra köteles fél bizonyítási indítványát nem terjeszti elő, vagy a szakértő díját a bizonyító fél - a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés ellenére - nem előlegezi meg, akkor a bizonyítási teher és a bizonyítatlanság jogkövetkezményeit kell alkalmazni. E körben a magasabb értéket állító fél terhére kell értékelni a másik fél által elismertet meghaladó érték tekintetében a bizonyítatlanság jogkövetkezményeit.
Ha a szakértői bizonyítás lefolytatását, vagy annak eredményességét a másik házastárs hiúsította meg, pl. az által, hogy a társaság irataiba való betekintési jogát a szakértőnek nem engedte át. Ebben az esetben lehetőség van a bizonyítási teher megfordítására, és a magasabb érték bizonyítatlanságának a jogkövetkezményeit a bizonyítást meghiúsító tagra való áthárítására. ■
JEGYZETEK
1 Dr. Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás (HVG-ORAC, Budapest, 2002, 32. p)
2 Dr. Kőrös András: A házassági vagyonjog korszerűsítésének az elvei In: Polgári Jogi Kodifikáció 2001/2.
3 Dr. Csűri Éva: Értékpapírok és társasági részesedések a házassági vagyonjogban (HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2000)
4 A Családjog kézikönyve 2007. I. kötet. Szerk.: Dr. Kőrös András (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2007. 289. o.)
Visszaugrás
