Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) az utóbbi évben több, magyar kezdeményezésű ügyben is kifejtette álláspontját a forgalmi típusú adózás - EU-terminológiával élve hozzáadottérték-adó, azaz HÉA - kérdéskörében. Elemzésünkben arra keressük a választ, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikke szerinti előzetes döntéshozatali eljárásokban született állásfoglalások új vetületet adnak-e, és ha igen, mennyiben a magyarországi általános forgalmi adóval kapcsolatban elkövetett, büntetőjogi relevanciával bíró cselekmények jogi megítéléséhez.
E cselekmények döntően a Btk. 310. §-ában meghatározott költségvetési csalás (régebben adócsalás), illetve a 318. §-ában meghatározott csalás körében öltenek testet. Akármi is egy konkrét esetben az elkövetési magatartás, és ennek megfelelően bárhogyan is minősül a cselekmény, az elkövető(k) célja mindig a saját anyagi helyzetük jogellenes javítása a költségvetés sérelmére. Az általános forgalmi adót érintő ilyen cselekmények felderítésének alapja az ehhez kapcsolódó számlaadási kötelezettség ellenőrzése. Büntetőjogi vonatkozása a dolognak akkor van, ha az ellenőrzés során az adóhatóság arra a megállapításra jut, hogy adott számla alapján az áfa-levonási jog nem érvényesíthető. Az indokok, amelyek alapján az adóhatóság az áthárított adó levonásához való jogot adott esetben megtagadta, az utóbbi időben többször is a Bíróság vizsgálatának tárgyát képezték, 2012-ben három ilyen ítélet is született magyar kezdeményezésre. Meg kell jegyezni, hogy ezek mindegyike közigazgatási perben kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás eredményeképpen született meg, azonban - éppen a már hivatkozott 267. cikkben foglaltak szerint - a büntetőügyekben eljáró bíróságok számára is kötelező erővel bírnak.
I. A C-80/11. és C-142/11. egyesített ügyekben 2012. június 21. napján született ítélet[1]. A Mahagében-ügy tényállása röviden a következő volt: a Mahagében Kft. 2007-ben akácrönkök szállítására irányuló szerződést kötött üzleti partnerével. A partner szállított, kiállított 16 db számlát. E számlákat mindkét cég beállította a könyvelésébe. A partner kijelentette, hogy az áfát megfizette. A Mahagében az áfát visszaigényelte, mivel a rönköket továbbértékesítette. Majd a partnernél lefolytatott adóhatósági ellenőrzés megállapította, hogy a cég 2007-ben nem rendelkezett akkora mennyiségű akácrönkkel, mint amennyit a Mahagébennek leszámlázott. Így a Mahagében terhére adótartozást állapítottak meg, azzal az indokkal, hogy a visszaigénylés jogtalan, mivel a partner számlái nem hitelesek. A partner ugyanis a szállítások megtörténtét nem tudta (pl. szállítólevéllel) igazolni, a számlázott árumennyiséggel nem rendelkezett, nem volt a szállításhoz megfelelő gépjárműve sem. Az adóhatóság álláspontja szerint a Mahagében nem az akkor hatályos Áfa. törvény 44. § (5) bekezdésében előírt kellő körültekintéssel járt el[2], mivel nem ellenőrizte, hogy üzleti partnere létező adóalany-e, és hogy rendelkezik-e a kívánt árumennyiséggel. A Mahagében ezzel szemben úgy vélekedett, hogy kellő körültekintéssel járt el, mert meggyőződött arról, hogy partnere a cégjegyzékbe be volt jegyezve, volt adószáma, volt kellő mennyiségű és minőségű áruja is.
Az ügyben eljáró Baranya Megyei Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bírósághoz fordult a vonatkozó EU-szabályozás helyes értelmezése céljából. Ez a szabályozás egyébiránt érdemben nem különbözik a hazaitól:
- a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112. irányelv (a továbbiakban: irányelv) 167. cikke kimondja, hogy az adólevonás joga abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetésének kötelezettsége,
- a 168. cikk a) pontja értelmében az adóalany jogosult az általa fizetendő adó összegéből levonni a részére más adóalany által teljesített termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után az ebben a tagállamban fizetendő HÉA-t,
- a 178. cikk a) pontja szerint az adóalanynak adólevonási joga gyakorlásához megfelelően kiállított számlával kell rendelkeznie,
- a 220. cikk 1. pontja alapján minden adóalany köteles biztosítani, hogy vagy saját maga, vagy az, akinek a részére a terméket értékesíti, vagy egy, az adóalany nevében és megbízásából eljáró harmadik fél számlát bocsásson ki másik adóalany részére teljesített termékértékesítés esetén,
41/42
- a 273. cikkben foglaltak szerint a tagállamok megállapíthatnak más kötelezettségeket is a HÉA pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében, azzal azonban, hogy a belföldi és közösségen belüli értékesítés közti különbségtétel tilos.
Az ügyben eljáró magyar bíróság által feltett kérdések a következőkben foglalhatók össze:
- Úgy kell-e az irányelvet értelmezni, hogy azt az adóalanyt, aki teljesíti a HÉA-levonás anyagi jogi feltételeit, megfoszthatja-e a levonási jogától az olyan nemzeti szabályozás, amely megtiltja a levonást akkor, ha a számlán kívül más dokumentum nem igazolja a termékértékesítés megtörténtét?
- A tagállam megkövetelheti-e, hogy a számlabefogadó olyan egyéb dokumentummal is rendelkezzen, amely igazolja, hogy a számlakibocsátó valóban rendelkezett a termékkel, és képes volt azt leszállítani, odafuvarozni?
- Összeegyeztethető-e az irányelvvel a kellő körültekintés fogalma, amely az adóhatósági gyakorlat szerint azt követeli meg, hogy a számlabefogadó győződjön meg a kibocsátó adóalanyiságáról, arról, hogy rendelkezik-e beszerzési számlával a szállított árukról, arról, hogy bevallotta-e és befizette-e a HÉA-t?
- Úgy kell-e értelmezni az irányelvet, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely a levonási jog érvényesítéséhez megköveteli a befogadótól a kibocsátó jogkövető magatartásának igazolását?
A Dávid-ügyben egy építési vállalkozóról volt szó, aki az elvégzett munkálatokról megkapta a teljesítésigazolást a megrendelője megbízottjától. Az adóellenőrzés során azt nyilatkozta, hogy nem voltak munkavállalói, a munkákat alvállalkozóval végeztette el, akinek a munkadíjat teljesítésigazolás alapján megfizette. Az alvállalkozó munkavállalóinak kilétéről nem tudott nyilatkozni. Megállapítást nyert, hogy az alvállalkozó sem rendelkezett munkavállalókkal, sem pedig tárgyi eszközökkel. További alvállalkozót vett igénybe, aki számlát állított ki, de adóbevallást nem nyújtott be. Bejelentett munkavállalói neki sem voltak. Az kétségtelen, hogy a munkákat elvégezték, de nem lehet megállapítani, hogy melyik vállalkozó, és azt sem, hogy a munkások kinek az alkalmazásában álltak. Mindezek alapján az adóhatóság azt állapította meg, hogy Dávid nem kellő körültekintéssel járt el, mert nem győződött meg arról, hogy alvállalkozója rendelkezik-e a munkák elvégzéséhez szükséges feltételekkel. Más alkalommal Dávid szintén építési munkálatokat végzett alvállalkozó bevonásával. Az adóellenőrzés idején az alvállalkozó már felszámolás alatt állt, korábbi képviselőjével kapcsolatba lépni nem lehetett. Az adóhatóság álláspontja szerint semmi nem bizonyítja, hogy az ezen vállalkozó által kiállított számlán szereplő felek, valamint a vállalkozási díj összege megfelelnek a valóságnak. Dávid ezúttal sem győződött meg arról, hogy alvállalkozója rendelkezik-e a munkák elvégzéséhez szükséges feltételekkel, tehát nem járt el kellő körültekintéssel. Dávid ezzel szemben azzal érvelt, hogy kellő körültekintéssel járt el, mert meggyőződött arról, hogy a munkákat elvégezték, és a számlakibocsátó adóalanyiságát is ellenőrizte. Az alvállalkozó adózással kapcsolatos bármely kötelezettsége megszegéséért ő nem tehető felelőssé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
