Az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezménye (továbbiakban: Gyermekjogi egyezmény) 10 év előkészítő munkát követően, 1990. szeptember 2-án lépett hatályba, majdnem egy évvel azután, hogy 1989. november 20-án (a Gyermek Nemzetközi Éve 10., és a Genfi Nyilatkozat elfogadása 30. évfordulójának évében) az ENSZ Közgyűlése elfogadta. Azóta a Gyermekjogi egyezményt az Amerikai Egyesült Államok (USA) kivételével a Föld minden államában ratifikálták, a magyar törvényhozás - a közép-kelet európai térségben az elsők között - az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette ki.
Az USA, Clinton elnöksége alatt 1995-ben aláírta a Gyermekjogi egyezményt, de nem ratifikálta a mai napig - annak ellenére, hogy az egyezmény előkészítésében és megszövegezésében mind a Reagan, mind a George H. W. Bush-adminisztráció révén az Egyesült Államok oroszlánrészt vállalt.[1] Az elnökök ez ideig nem küldték meg a Szenátusnak, amely a következő lépcső lenne.
A ratifikáció nehézségének több oka is van. Az egyik, hogy az Egyesült Államok közjogi rendszerében magasra teszik a küszöbét bárminemű nemzetközi egyezményhez való csatlakozásnak. Az USA által ratifikált négy nagy nemzetközi emberi jogi tárgyú egyezmény egyikét a Szenátusnak való benyújtáshoz képest 37 év múlva ratifikálták. E hosszú politikai-jogi "játéknak" a folyamata röviden a következő: az elnök az egyezményt megküldi a Szenátusnak, ahol kétharmados támogatásra van szüksége (csakúgy, mint egy alkotmánymódosítás esetén), ez magában rejti természetesen az elnök aktuális ellenzékének kerékkötését, politikai játszmák eszközévé avanzsálást, túlmenően a nemzetközi szerződésekkel szembeni hagyományos amerikai fenntartásokon. A Gyermekjogi egyezmény sosem került szavazásra, benyújtásra sem, mert már az előzetes egyeztetések során elbukott. Mind a Clinton, mind később az Obama-adminisztráció támogatta és sürgette ugyan a ratifikációt, de a republikánusok végig ellenezték és világossá tették, hogy a Szenátus nem fogja megszavazni. A George W. Bush-kormányzat nem támogatta a ratifikációt, és hangot adott "súlyos politikai és jogi aggályainak". Obama 2008-as elnökjelölti kampányában kiemelte, hogy elnökként javasolni fogja a Gyermekjogi egyezmény felülvizsgálatát. 2009 novemberében a Külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a Gyermekjogi és más, még nem ratifikált emberi jogi tárgyú egyezmények felülvizsgálata elkezdődött.[2] Nagy várakozás övezte tehát az új elnököt a gyermekjogi szcénában, amelyet tovább erősített, hogy a kezdő jogászként gyermekjogokkal aktívan foglalkozó Hillary Rodham Clinton lett a külügyminiszter. 2011-ben az Obama-adminisztráció megerősítette az egyezmény céljait támogató véleményét és a felülvizsgálat tovább folyt.[3]
A ratifikáció melletti lobbi és kampány 1989 óta töretlenül folyik, 2002-ben formálisan is megalakult egy emberi jogi aktivistákból, civil szervezetek képviselőiből, egyetemi kötődésű személyekből álló csoport (The Campaign for US Ratification of the Convention on the Rights of the Child), amely kifejezetten az egyezmény elfogadását tűzte zászlajára.[4] Érveik szerint az egyezmény segít forrásokat irányítani azokhoz a gyermekekhez, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, további segítséget nyújt az amerikai és más országokban élő gyermekeknek jogaik gyakorlásához, támogatja a szülők jogait gyermekeik felneveléséhez, hozzájárul a gyermekek jogait és jóllétét érintő szakpolitikák és jogszabályok koherens és átfogó rendszerének kiépítéséhez, visszaállítja az Egyesült Államok globális emberi jogi elkötelezettségét és vezető szerepét.
- 37/38 -
Válaszul arra, hogy az ellenzők féltik az amerikai szuverenitást, a támogatók azt is felhozzák, hogy a Külügyminisztériumnak már így is rendszeresen jelentést kell tenni az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának az USA által elfogadott, a Gyermekjogi egyezményhez kapcsolódó két Fakultatív Jegyzőkönyv végrehajtásáról.[5] A szuverenitás védelme kapcsán továbbá a Legfelsőbb Bíróság már a Reid v. Covert-ügyben (1957) kimondta, hogy az amerikai kormányzat egyetlen intézménye sem kap alkotmányos felhatalmazás nélkül semmilyen nemzetközi szerződésből fakadóan többlet hatalmat. Valamennyi, az Egyesült Államok által ratifikált emberi jogi szerződés tartalmaz egy olyan klauzulát, amely szerint a jogi kötőerőhöz szövetségi és állami szintű támogató jogszabályok rendelkezéseire van szükség. Ennek megfelelően a Kongresszus és az államok törvényhozásai maguk döntik el, mikor és hogyan inkorporálják egy nemzetközi egyezmény rendelkezéseit saját jogrendszerükbe.
A támogatók a ratifikáció halogatásának veszélyeit a következőkben látják:
- Az Egyesült Államok kormányzatának jelenleg nincs "szava" az egyezmény végrehajtásáról szóló ENSZ-tárgyalások során a többi ország vonatkozásában, amely csökkenti az amerikai befolyást és hitelességet a gyermekek jogainak nemzetközi szintű védelmében.
- Az Egyesült Államok továbbra is abban a nem kívánatos helyzetben marad, hogy a világon egyedüliként nem fogadta el a Gyermekjogi egyezményt.
- Az Egyesült Államokban élő gyermekek és szüleik kedvezőtlenebb helyzetben lesznek összehasonlítva a világ többi országában élőkkel, mert az egyezmény rendelkezéseiből fakadó elemzések, a gyermekek helyzetére vonatkozó adatgyűjtés, statisztika nem érhető el.
- A Gyermekjogi egyezmény akkor válhat valóban univerzálissá, ha az Egyesült Államok is elfogadja azt.
A támogató kampány aktivistája, MacCormack megfogalmazása szerint "az egyezmény el nem fogadásával csak veszítünk és nem nyerünk semmit."[6]
Az ellenzők legfőbb indoka tehát (más nemzetközi egyezmények esetén is) az amerikai szuverenitás féltése (különösen az ENSZ-től). Megjelent egy másik érv is, amelyet a G. W. Bush-adminisztráció is magáénak vallott a szociális-gazdasági jogokat érintő egyezményekkel összefüggésben, nevezetesen, hogy az esetlegesen újonnan bevezetendő jogszabályok eredményezte közkiadások a kormányzat számára plusz költségteherrel járnának. Ezek miatt az USA - ha egyáltalán elfogad - nemzetközi emberi jogi egyezményeket, olyan fenntartásokkal teszi, hogy azok nem írják felül a hatályos jogszabályokat. Így tehát az ellenzők egy csoportja véleményének középpontjában az ENSZ és az emberi jogi szerződések bírálata áll. Ez az érvelés azt állítja, hogy az Egyesült Államok ratifikációja az amerikai szuverenitás feladását jelentené, és megsemmisítené az amerikai föderalizmus rendszerét, sértené az államok jogát. Ennek az érvnek legfőbb alapja az, hogy az ENSZ tagjait nem választják, sőt, az ENSZ kormányainak nagy részét még saját népük sem, de semmiképp sem az amerikai nép választja. Nem kívánatos tehát, hogy az amerikai belpolitikai kérdéseket, nem választott nemzetközi testület joghatósága alá helyezzék. A még radikálisabb vélemények szerint az ENSZ "háborút folytat a család ellen, arra törekedve, hogy megzavarja és aláássa a hagyományos otthont" és kritizálják az UNICEF "romlott szexualitásra vonatkozó napirendjét".[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
