E tanulmányban, jogász - történész - pedagógus végzettségű emberként arra próbálok választ adni, hogy az első világháborút Magyarország számára lezáró, 1920. június 4-én a Párizs környéki Grand Trianon kastélyban aláírt békeszerződés, hogyan és milyen reformokat indított el, majd valósított meg a Bethlen-korszak hazafias szellemű nevelésében és oktatáspolitikai reformjaiban. Megítélésem szerint ennek a kérdésnek a megválaszolására a tudomány mind ez idáig nem fektetett akkora hangsúlyt, mint ami méltó lenne hozzá. Nem találkoztam olyan munkával sem, amelyik kifejezetten ebből a nézőpontból vette volna górcső alá az 1920-as évek Magyarországán bekövetkező reformjavaslatokat, reformtörekvéseket, illetve az azok nyomán megvalósuló jogalkotói koncepció bemutatását. Kutatásom alapkérdései között az is szerepel, hogy miképpen járulhatott hozzá a kultusztárca az első világháborút követően a magyar nemzetet ért megrázkódtatások csökkentéséhez, illetve a körülményekhez képest a legmegfelelőbben a kialakult helyzet orvoslásához. Arra is hangsúlyt fektetek, hogy a trianoni békediktátum miképpen van összefüggésben a Bethlen-korszak alatt megalkotott oktatáspolitikát érintő jogszabályokkal, a jogszabályok mögött meghúzódó jogalkotói elképzelésekkel és azok eredményeivel.
Munkám során tanulmányoztam a rendelkezésre álló jogi és történelmi szakirodalmat, így a korszakra vonatkozó ún. általános történeti műveket, primer és szekunder forrásokat egyaránt, korabeli folyóiratokat, újságcikkeket, a korszakra vonatkozó teljes Corpus Iuris joganyagot, a megalkotott jogszabályokkal kapcsolatos törvényjavaslatokat, továbbá feldolgoztam több korabeli nagy formátumú politikus életrajzát, levelezéseit és politikai hitvallását megfogalmazó írásait is. Főként a primer források elemzésére és feldolgozására támaszkodtam, mivel meggyőződésem, hogy ezek segítségével kaphatok olyan, minden előzetes ideológiai befolyásoltságtól mentes, valósághoz hű képet, ami hozzásegít ahhoz, hogy a kérdéses korszak kérdéses témakörét igazán megismerhessük. Bízom abban, hogy jogi és történelmi ismereteim alapján, munkán eredményes lesz.
Kétségtelen, hogy hazánk igen nehéz helyzetbe került az első világháborút követően, ehhez hozzájárultak az ország gazdasági gondjai, az infláció, a különböző helyreállítási munkálatok költségei, az ország pénzügyi szanálásának nehézségei is. Ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban döntő szerepet játszottak olyan kiemelkedően karizmatikus jellegű tulajdonságokkal rendelkező személyek, mint gróf Bethlen István miniszterelnök, gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter és azon reálpolitikusok, akik támogatták az olyan pozitív jövőkép megalkotásában munkálkodó személyek elképzeléseit, akik igyekeztek hazánk, Magyarország prosperitását elősegíteni. A magyar kormányzatnak alapvető feladata az volt, hogy a trianoni békeszerződés okozta gazdasági és morális válságból kivezesse az országot. Ahhoz, hogy megértsük az 1920-as években Magyarországon végbemenő változásokat, például gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter egyes reformjait, reformintézkedéseit, feltétlenül ismernünk kell az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés leglényegesebb rendelkezéseit. Hazánkat súlyos területi veszteségek érték. Magyarország elvesztette területének 2/3-át, és több mint 3 millió magyar maradt Csonka-Magyarország határain kívül. 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkent Magyarország területe. Lakóinak száma pedig 18,2 millióról 7,6 millióra, azaz a korábbi népesség 43%-ára zsugorodott. Az elcsatolt területeken körülbelül 10,5 millió ember élt, melynek 30%-a magyar nemzetiségű volt. Az elcsatolt területekkel együtt elvesztettük szénkészletünk, vasérckészletünk, faállományunk nagy részét is. Magyarországon megnehezült az árvízvédelem is, a hazánkat érintő, keresztülszelő folyók felső szakasza felett immár a szomszédos államok rendelkeztek. A vasúthálózatunk nagy részét is elvesztettük. Az egységes birodalmi piac szétesett. Megtiltották, hogy Magyarország egyesüljön Ausztriával. Hazánk csak 35 ezer fős, kizárólag önkéntesekből álló hadsereget tarthatott fenn, megtiltották az általános hadkötelezettséget, tilos volt a modern hadviselésben elengedhetetlen páncélos járművek gyártása, vásárlása és fenntartása is. A sok nehézség árán kiépített ún. dunai flottát is át kellett adnunk. Magyarországot arra kötelezték, hogy 1921-től
- 94/95 -
kezdve jóvátételt fizessen az általa okozott károk megtérítéséért. Érdekességként megemlítem, hogy a jóvátétel pontos összege nem lett meghatározva, de azt viszont előírták, hogy 30 éven keresztül kell azt fizetni. 1920. június 4-e de iure lezárta Magyarország számára az első világháborút. Országunk megmaradt lakosságának hangulatát mi sem jelzi jobban, mint hogy június 4-én, amikor az okmányt aláírták, minden iskola, minden üzlet zárva maradt. A fővárosban Budapesten százezrek tüntettek ellene, de a jövőt szem előtt tartó politikusok, államférfiak tudták, hogy nincs más lehetőség az adott pillanatban, mint az aláírás.
Bethlen István 1921. áprilisa és 1931. augusztusa között volt Magyarország miniszterelnöke. Az ő kormányzata alatt Magyarország kilábalt a válságból. Sok olyan kormányzati intézkedést hajtottak végre, melyek szerves összefüggésben voltak a trianoni békeszerződés következtében előállott helyzettel. Bethlen István kinevezte vallás- és közoktatásügyi miniszterré gróf Klebelsberg Kunot, aki észrevette a kilábalás esélyét és a gyakorlatban meg is valósított jó néhány jövőbe mutató reformot. Ezt az időszakot az ún. bethleni konszolidáció időszakának nevezi a magyar történetírás. A pénzügyi helyzet szanálása koncepciójának a gyakorlatban történő megvalósulását erősítette a külföldi kölcsön felvétele iránt benyújtott kérelmünk pozitív elbírálása is. Szuhay Miklós kutatásai alapján 1924-re a termelés megközelítette vagy elérte az első világháború előtti szint 70%-át.
Mindenképpen szükségesnek tartotta Bethlen István miniszterelnök és Klebelsberg Kuno is, hogy egy olyan világnézeti alapra lehessen támaszkodni, ami visszaadja a magyar társadalom önbecsülését, erősíti a jövőbe vetett hitet. Ezt a célt volt hivatva alátámasztani a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kontrollált, koordinált és felügyelt oktatáspolitikát érintő reformjavaslatok megvalósítása is. Bármilyen országos szintű reform természetesen csak akkor valósulhat meg, ha a költségvetés hajlandó a szükséges anyagi segítséget megadni. 1925-re befejeződött Magyarország pénzügyi helyzetének stabilizálása, s ettől kezdve a részletekbe menő tervezési munka elkészülte után a gyakorlati megvalósítás megkezdődhetett. Nyíltan nem volt módunk arra, hogy a trianoni rendelkezéseket megsértsük, de igyekeztünk azokat, amelyeket lehetett, közvetve kijátszani. Állításom alátámasztásául említem meg a testnevelés tanórák számának megemelését az iskolákban, illetve a leventeképzést és a cserkészegyesületek létrejöttét. A jogalkotó jogpolitikai indoka a következő lehetett meglátásom szerint: ha Magyarországot valamilyen formában támadás éri, akkor a 35 ezer fős hadseregünk ennek megakadályozására minden bizonnyal képtelen lenne. A katonák akkor tudják hatékonyan ellátni feladatukat, ha jó kiképzést kaptak, illetve jó erőnlétben vannak. A testnevelés tanórán a fizikum, az erőnlét, az állóképesség, a kitartás, az elszántság, a versenyszellem és a bizonyítás vágyának képességeit fejlesztették. Adott esetben még a fegyverhasználat gyakorlására is sor kerülhetett.
A trianoni békeszerződés hatályba lépése miatt sok területen vált szükségessé reform. A Bethlen-korszakban a legszembetűnőbben az oktatáspolitikában érhetők tetten a megváltozott országhatár miatt szükségessé vált reformok. A következőkben felsorolom, hogy milyen fontos változások valósultak meg a közoktatás területén. Ide sorolható az új ideológiai rendszer kidolgozása, új kultúrpolitika fogalmazódott meg, megtörtént az iskolai intézményrendszer korszerűsítése, előrehaladt a nők emancipációja, modernizáció valósult meg a tantervek tartalmában és követelményrendszerében, változás történt a tudománypolitika terén is. A nevelés és az oktatás rendszerét tekintve haladó szellemű reform valósult meg az óvodákban, az elemi népoktatás terén, a polgári iskolákban, a középiskolákban, a tanítóképzésben, a főiskolákon és az egyetemeken is. Nagyfokú építkezések kezdődtek meg, több új iskolát építettek, a meglévő iskolák nagy részét felújították, emellett gondot fordítottak arra is, hogy a tanítói lakásépítés se legyen elhanyagolva, nőttek a hazánkban megrendezésre kerülő kongresszusok, tanácskozások, sportesemények száma, ugrásszerűen emelkedett az ösztöndíj-lehetőségek és a külföldi magyar intézetek száma is gyarapodott, s az iskolán kívüli népművelés hangsúlya és támogatása is megnőtt. Az iskolai órarendek összeállítása során nagyobb hangsúlyt kapott a reáltantárgyak oktatása és a magyar történelem is. Végül, de nem utolsósorban, nagy szerepet kapott az iskolán belüli és kívüli hazafias nevelés is.
Bethlen István miniszterelnöksége alatt hatályban maradt a magyar történelemben a numerus clausus elnevezésű törvény, ami szerves részét képezte a korabeli oktatáspolitikának. Az 1920-as években ez a jogszabály tette lehetővé, hogy a magyar diákok száma a felsőoktatásban emelkedhetett. Ez a jogi norma, amely az 1920. évi XXV. törvény megjelöléssel vált
- 95/96 -
ismertté, a Magyarországon élő zsidókat hátrányos megkülönböztetésben részesítette. Ez funkcióját tekintve arra volt hivatva, hogy a nagyszámú értelmiségi túlképzést csökkentse. A gyakorlatban ez nemzetiségi megszorítást jelentett. Teleki Pál első miniszterelnöksége (1920. július-1921. április) alatt elfogadott törvény előírta, hogy a felsőoktatásban az egyetemekre és a jogakadémiákra az országban élő "népfajok és nemzetiségek" országos arányszámuknak megfelelően kerüljenek felvételre. Ehhez kapcsolódott még az is, hogy a felvételnél érvényesíteni kellett a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményét. Ez a jogszabály expressis verbis nem irányult a zsidóság ellen, de a valóságban azonban igen. Köztudomású az a tény, hogy a Magyarországon élő zsidók többsége az értelmiségi réteghez tartozott. Számarányukhoz képest felülreprezentáltak voltak a magyar felsőoktatásban. Az államot irányító politikusok célja az volt, hogy a zsidók számát csökkentsék az egyetemeken, ezzel párhuzamosan pedig a "magyarok" száma emelkedjen ott. A törvény a kihirdetésének napján 1920. szeptember 26-án lépett hatályba, ami azt jelentette, hogy attól a naptól fogva a numerus clausus alkalmazhatóvá vált. Így a beiratkozott hallgatóknak csupán 6%-a lehetett zsidó. A történeti hűség megköveteli annak megemlítését, hogy a zsidó diákok továbbtanulását nem lehetetlenítette a törvény teljesen el, hiszen a tehetősebb vagyonnal rendelkező családok gyermekei előtt nyitva állt a lehetőség, hogy esetlegesen külföldön szerezzenek egyetemi diplomát. Noha a külföldön egyetemi diplomát szerző magyar zsidók számáról ez idő alatt nem rendelkezünk kellően megalapozott adatokkal, azt azonban feltételezhetjük, hogy számuk meghaladta a számarányuknak megfelelő arányszámot. Megítélésem szerint az 1920. évi XXV. törvény, elsősorban a magyar felsőoktatásban tanulók számát kívánta Csonka-Magyarország gazdasági igényeihez igazítani. A történelmi hűség azt is megkívánja, hogy kijelentsem: ez a törvény kezdte meg a magyarországi zsidóságot a társadalom többi rétegétől elkülönítve kezelni, hiszen a zsidóságot "népfajként" határozta meg. A rendelkezést átmeneti megoldásnak tekintette maga Klebelsberg is, hiszen egy alkalommal így nyilatkozott az említett törvényről: "Minthogy én a tanszabadságnak vagyok híve, abban az esetben, ha a régi Nagy-Magyarországon élnénk, nem foglalnék állást a numerus clausus mellett, mivel azonban maradék Magyarországon élünk, az ország területének kétharmadrészét elvesztettük, s onnan az intelligencia visszaözönlött a megmaradt egyharmadrészre, itt egy sokkal nagyobb intelligencia van, mint amennyit, sajnos, az ország eltartani képes."[1] "Ha az ország ...ismét fejlődő lesz... hogy virágzó gazdasági élet legyen, ami sajnos ebben a trianoni Magyarországban nem lehetséges... ha a viszonyok megjavulnak, akkor el lehet törölni ezt a törvényt."[2] Klebelsberg szerint, amint megteremtődnek az eltörléséhez szükséges gazdasági és társadalmi feltételek, akkor végrehajtják annak deregulációját. 1928-ban deregulációra ugyan nem, de a törvényszöveg módosítására sor került.
Az 1920-as években nagy hangsúlyt kapott a magyar oktatás fejlesztése, ezen megállapításom tetten érhető az 1921. évi XXV. törvénycikkben: a kolozsvári és pozsonyi m. kir. tudományegyetem ideiglenes áthelyezéséről . Ebben a törvényben biztosította a magyar állam azt, hogy a határainkon kívül rekedt több magyar felsőoktatási intézményünket, a trianoni határokon belül kell elhelyezni, azaz az egyetemeket át kell "költöztetni" Magyarországra. Az "átköltöztetés" kifejezés alatt természetesen azt kell érteni, hogy csupán az egyetem működésének feltételeit kell biztosítani a magyar országhatáron belül, illetve a törvény rendelkezéseivel összhangban meg kell adni a lehetőséget az ott tanító tanároknak, professzoroknak, hogy munkájukat folytathassák immár az új egyetemi székhelyen. Ezen döntés meghozatalára a magyar állam jogosult volt. A törvény értelmében az 1872. évi XIX. törvénycikkel felállított kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem ideiglenesen Szegeden, az 1912. évi XXXVI. törvénycikkel felállított pozsonyi m. kir. Erzsébet királyné Tudományegyetem pedig ideiglenesen Pécsett nyer elhelyezést. E döntéssel igyekezett a Bethlen-kormány a magyar lakosok értelmi, szellemi fejlődésének lehetőséget biztosítani, továbbá egy ország jövőjét, fejlődését, nemzetközi elismertségét nagymértékben kedvezően befolyásolhatja egy jól működő egyetem, ahol minőségi képzést biztosítanak. Ennek a döntésnek a meghozatala a trianoni békeszerződés miatt vált szükségessé. A jogi norma hatályba lépése biztosította a magyar kormányzat elképzelései megvalósulásának lehetőségeit az oktatáspolitika terén. Minden kétséget kizáróan megállapítom, hogy az akkor érvényesülő jogalkotói koncepció mind a mai napig érezteti pozitív hatásait, hiszen elegendőnek bizonyul azon tény megállapítása, hogy az "átköltöztetett" egyetemek mind a mai napig sikeresen és eredményesen működnek. Például a Pécsen működő egyetem már sokadszor nyert el különböző kitüntetéseket és elismeréseket az oktatás terén végzett kimagasló tevékenysége miatt. Az egyetemek működésével és fenntartásával kapcsolatos lényeges hatásköröket a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárca, élén Klebelsberg Kuno gyakorolta. Az elképzelések megvalósítása nem volt egyszerű feladat, de az áldozatok ellenére hozzájárult a magyar fejlődés hosszú távú elképzelésének megvalósulásához.
- 96/97 -
Szintén az oktatáspolitikai koncepció eredményes előmozdításának volt köszönhető az 1921. évi XXX. törvénycikk: az iskoláztatási kötelesség teljesítésének biztosításáról. E törvény kötelező érvénnyel mondta ki, hogy minden gyermek gondviselője (szülő, gyám, gazda) - amennyiben ezen törvény kivételt nem tesz - köteles a gondviselése alatt álló gyermeket a gyermek hatodik életévének betöltését követő kilenc tanéven át nyilvános iskolai oktatásban, még pedig hat tanéven át elemi népiskolai, továbbá három tanéven át továbbképző (ismétlő) népiskolai oktatásban részesíttetni. Az iskoláztatás kötelezettsége magában foglalta a vasár- és ünnepnapi istentisztelet látogatásának kötelezettségét is. Ennek a törvénynek a megvalósítása szintén hozzájárult az átlag értelmi képesség emelkedéséhez, illetve a kultúrfölény gondolat megvalósulása lehetőségének szükséges és elengedhetetlen feltételének tekinthető. Teljesen egyértelmű, hogy ennek a törvénynek a következtében csökkent Magyarországon az analfabéták száma. Az is világos számomra, hogy minél több időt tölt egy gyermek az iskolában, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy tovább fog tanulni, hiszen több idő áll rendelkezésre annak érdekében, hogy a diák megszeressen egy adott tantárgyat, illetve több ismeretet tudjon elsajátítani. Ennek a folyamatnak a végső célja pedig jól illeszkedik a korábban Apponyi Albert által is hangsúlyozott elvnek, mely szerint a Kárpát-medencében a magyarságnak kiemelkedő kulturális és szellemi tevékenysége megcáfolhatatlan, aminek a trianoni békeszerződés csupán egy rövid ideig volt képes gátat szabni. Nyilvánvalóan az 1920. június 4-i események nélkül is indokolt lett volna e törvény megalkotásának gondolata, de a történelmi események bekövetkezés után még inkább sürgetőbb feladatnak látszott a mihamarabbi megvalósítása. A törvény 1. §-ában olvasható az is, hogy az iskoláztatás kötelezettsége magában foglalja a vasár- és ünnepnapi istentisztelet látogatásának kötelezettségét is. Ennek a kitételnek abban keresendő a sajátossága, hogy a magyar kormányzat, élén Bethlen Istvánnal támogatta a keresztény értékrendet. Ennek a döntésnek a hátterében az is állt, hogy az első világháború alatt és után sok ember vált reményvesztetté az áldozatok és a nélkülözések következtében. Mára bizonyítottnak tekinthető, hogy egy negatív érzelmi állapotból való kitörést segítheti a vallás, például a keresztényi értékek hangsúlyozása és az a szerint való tevékenység. A keresztény kultúrkör értékei közt megtalálhatjuk az egymás iránti szeretetet és az összefogást is, amire rendkívüli mértékben szüksége volt a magyar nemzetnek az első világháború és a trianoni békediktátum után. Gondoljunk csak a magyar gazdaság konszolidációjára, amihez elengedhetetlen volt egyfajta össznemzeti összefogás.
A magyarságnak egységet kellett alkotnia egy közös cél elérése érdekében. A törvényhozó hatalom biztosítani igyekezett a társadalmi és gazdasági életben az ehhez szükséges feltételeket.
Az 1928. évi XIV. törvény szerint a felvételinél a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelménye mellett figyelembe kellett venni a jelentkező szellemi képességét és tanulmányi eredményét is. Az utóbbi kitétel kedvezőbb helyzetet biztosított a zsidó diákok továbbtanulása számára. E jogszabályt különös tekintettel alkalmazták a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek gyermekeire vonatkozóan. Ez a törvény igyekezett az első világháború alatt a magyar hazáért harcolók gyermekeit, esetleg leszár-mazóit segíteni a felsőfokú diploma megszerzésében. Nézetem szerint a fent említett numerus clausus elsősorban politikai kérdés volt, és csak másodsorban lehet antiszemita megnyilvánulásnak tekinteni.
Dolgozatom e fejezetében tárgyalt jogszabály szintén annak a már többször bebizonyított mondatnak az igazságtartalmát van hivatva megerősíteni, hogy a trianoni békeszerződés után Magyarországon nagy hangsúlyt kapott az olyan területek támogatása, ahol hosszú távú eredmények születhetnek, és ami összhangban van a magyar kormány oktatáspolitikai koncepciójával. A nemzetgyűlés 1923-ban megalkotta a Magyar Tudományos Akadémia állami támogatásáról szóló törvényt. A jogalkotói koncepció tetten érhető a törvény 1. §-ában, mely szerint: A nemzet jövőjébe vetett tántoríthatatlan hitéről és életerejéről azzal is tanúságot tesz, hogy a magyar tudományos munka folytonosságát mostoha helyzetében is biztosítja. Ennek előmozdítására az állam a magyar tudományosság legfőbb szervének, a Magyar Tudományos Akadémiának (könyvkiadásra, folyóiratok fenntartására, tudományos pályadíjakra és tudományos megbízásokra stb.) évi 12 millió korona rendes segélyt biztosít az állammal szemben való elszámolás kötelezettsége nélkül. A segélyezés az 1923/1924. költségvetési évvel kezdődik. Az állami támogatás összegével kapcsolatban csupán annyit jegyeznék meg, hogy az évi 12 millió korona, az adott történelmi helyzet összes körülményeit figyelembe véve és mérlegelve Magyarország gazdasági helyzetére tekintettel elfogadható. Magyarországon 1927-ben bevezették a pengőt, amiből kifolyólag az állami támogatás összege a későbbiekben pengőben lett meghatározva. A pengő 1946. augusztus 1-jéig volt forgalomban, hiszen ezt követően vezették be a forintot Magyarországon. A Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 100. évfordulóján ismételten törvényt alkotott a Nemzetgyűlés, ez volt az 1925. évi XLVI. törvénycikk: a Magyar Tudományos Akadémia érdemeinek törvénybe iktatásáról és állami támogatásának felemeléséről. Ahogy az a törvény címéből
- 97/98 -
is kiderül, a magyar állam további kötelezettséget vállalt annak érdekében, hogy anyagilag még inkább segítse a Magyar Tudományos Akadémia munkáját. Ez a segítség abban nyilvánult meg, hogy egyszeri 3 000 000 000 korona államsegélyt szavaz meg és elhatározza, hogy a nemzet hálája jeléül a Magyar Tudományos Akadémiának az 1923. évi I. törvénycikk 1. §-ában biztosított évi rendes segélyét az 1926/27. költségvetési évtől kezdve az államháztartás helyzete szerint a jövőben emelni fogja.
Munkám e fejezetét annak bizonyítására szánom, hogy az 1920-as években több olyan személy munkálkodott olyan, hazafias neveléssel kapcsolatos reformjavaslatok kimunkálásában, mely javaslatok egyértelműen a trianoni békeszerződéssel hozhatóak kapcsolatba. A különböző folyóiratokban megjelent munkák egyértelműen jelzik számomra, hogy az 1920-as években milyen sok embert foglalkoztatott a trianoni békediktátum következtében kialakult helyzeten való változtatás gondolata. Olyan személyek munkáit is feldolgoztam, akik nem feltétlenül tartoznak az ismert személyek közé.
Elsőként Klebelsberg Kuno viszonyát ismertetem a hazafias neveléssel kapcsolatban publikációi tükrében, a trianoni békeszerződést követően. Klebelsberg Kuno töltötte be a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot Magyarországon 1922. június 16-a és 1931. augusztus 24-e között. Minisztersége alatt számtalan publikációban, tanulmányban és újságcikkben ismertette véleményét több közjogi szempontból is lényeges kérdésben. A trianoni békeszerződés aláírása után, az 1920-as években Magyarországon nagy hangsúlyt kapott a hazafias érzelmek erősítésének gondolata. A hazafias nevelést tekintve többször fejtette ki Klebelsberg a gondolatait szóban és írásban egyaránt. Meggyőződésem szerint, amenyiben Klebelsberg Kuno álláspontját a hazafias nevelést tekintve vizsgáljuk meg, korabeli megnyilvánulásai alapján, akkor az összességében fedi a kultusztárca hivatalos álláspontját a tárgyalt kérdéskörrel kapcsolatban. A karizmatikus személyiségjegyekkel megáldott reálpolitikus, igen korán felismerte, hogy a magyar haza igényli a hazafias nevelés érvényesítését és érvényesülését. Tanulmányaiban egyértelmű nyilatkozatokat tesz, a haza iránti tiszteletre és szeretetre buzdít. Világosan látja a megoldásra váró problémákat. "A hazafiságnak az a mértéke, amely Trianon előtt elég volt az ország fenntartására, ma nem elég, s különösen nem elég akkor, ha patriotizmusunk megmaradt az érzelem világában, és nem lesz aktív, folyvást dolgozó, munkáló, eleven hajtóerővé."[3] Munkásságában több helyen megbizonyosodhatunk arról, hogy milyen nagy gondot fordított a nemzeti szempontok érvényesítésére. Eredménynek tekinthetjük, hogy komoly beruházások történtek a "magyar tenger" közvetlen környezetében elhelyezkedő területeken. Több üdülőtelephelyet létesítettek. A Balaton lehetőséget nyújtott a szép magyar táj megismerésére is. Ez is hozzájárult a haza iránti érzelmi kötődés kialakulásához. Ha pedig egy adott osztály tagjai közösen vesznek részt a kiránduláson, akkor a közösségi szellem is erősödni fog. Ez pedig kedvez a társadalom szocializációs folyamatának. A Horthy-korszak ideológiáját az ún. keresztény nemzeti eszmerendszer államelvvé tétele határozta meg. A kultuszminiszter vallotta, hogy a nevelésben érvényesíteni kívánt hazafias eszméket csak olyan tanító képes megfelelően alkalmazni, aki hisz is benne. Ellentmondást nem tűrően megkövetelte a pedagógusoktól a haza iránti legmesszebb menőbb lojalitást. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy elbocsássák azt a tanítót, aki ennek a követelménynek nem felel meg. "Ha tehát a tanítóság azt mondaná, hogy a csekély fizetés miatt nem képes a maga hivatását teljesíteni, akkor azokat a tanítókat, akik ezt hirdetik, el fogom az állásukból bocsátani, mert én a mai körülmények mellett csak olyan tanítókkal tudok dolgozni, akik 100%-ban teljesítik a maguk kötelességét."[4] Koncepciójában az iskolai tanítónak politikailag is megbízhatónak kellett lennie. Ezt volt hivatva biztosítani az ún. B-listázás is. Ez tulajdonképpen nem jelentett mást, mint azoknak a közalkalmazottaknak, például tanítóknak az elbocsátását, akik nem feleltek meg az akkori politikai szempontoknak. Klebelsberg felismerte az oktatásban rejlő nép- és nemzetemelő értékeket, és törekedett is annak megvalósítására. Klebelsberg Kuno támogatásával következett be a testnevelés tanórák számának emelkedése is. "Egyes tantárgyak óraszámai is változtak. Az eddigi heti 2 órás testnevelés 12-re emelkedett!"[5] Ez a fejlemény nagy jelentőséggel bírt, hiszen a trianoni békeszerződés kötelező jelleggel előírja hazánkra nézve, hogy nem folytatható katonai jellegű kiképzés, csak a békeszerződésben meghatározott mérték szerint. Tény, hogy 1921-ben megalkották az 1921. évi LIII. törvényt a testnevelésről. Ezen törvény áttanulmányozása után kijelentem, hogy látszólag csupán a magyar fiatalok testi, fizikai fejlődésének elősegítéséről volt szó, azonban a gyakorlatban ez nem jelentett mást, mint a trianoni előírások kijátszását bizonyos szinten. Érthető, hogy amennyiben egy fiatal szervezet egészséges, akkor eredményesebben tud hazája szolgálatára állni egy
- 98/99 -
esetleges honvédő helyzetben. Maga a kultuszminiszter is felismerte ebben a nemzeti érzés relációját. Klebelsberg indítványozta, hogy a testnevelés feladata legyen a ".testi épség, egészség biztosítása, lelki és testi erő fejlesztése, ellenálló képesség, ügyesség, munkabírás kialakítása."[6] Az a tény, hogy a heti testnevelésórák száma meghatszorozódott, az oktrojált béke elleni ellenszenvet igyekszik kifejezésre juttatni. A miniszter jó néven vette, ha az iskolai kirándulások alkalmával kizárólag magyar tulajdonban lévő közlekedési eszközöket vesznek igénybe a diákok és a pedagógusok, hiszen ezzel is hozzájárulnak a magyar gazdaság újbóli talpra állításához. A magyar hazaszeretet megteremtésére irányuló törekvések megkívánták, hogy nemzeti ünneppé váljon március 15-e. Hivatalosan március 15-ét az 1927. december 28-án hatályba lépő 1927. évi XXXI. törvény tette azzá, amit ma is jelképez. Ez is azt bizonyítja, hogy központi helyet foglalt el a magyar nemzet hagyományainak ápolása és tisztelete Magyarországon az 1920-as években az oktatáspolitika terén is. 1920. június 4-e után több egyetem is a trianoni határokon kívül rekedt. A tárgyalt korszakban megtörtént a magyar egyetemek befogadása az országba. Klebelsberg Kuno tudatosan az új határok közelében (Debrecen, Pécs, Szeged) adott otthont az egyetemeknek, így jelezve azt, hogy azokat a kisebbségben lévő határainkon kívül rekedt honfitársainknak is szánta. Nevéhez fűződik egy új ideológiai rendszer kialakítása is, mely az ún. neonacionalizmus és az ún. kultúrfölény eszméjében csúcsosodott ki, természetesen a keresztény-nemzeti ideológia keretei között. A nemzeti öntudat alapjaira épített, mely revíziós célokat is tartalmazott. Magának a neonacionalizmusnak értelmét és annak tartalmát Klebelsberg, egyik írásában így fogalmazza meg: "Mit értek én neonacionalizmus alatt? .az aktív, a produktív, a konstruktív emberek szolidaritását, a munkás, az alkotó emberek szent összefogását a romba dőlt haza újjáépítésének nagyszerű munkájában."[7] Az általa kimunkált ideológiát a társadalom egészében el kívánta terjeszteni. Fontosnak tartom ezt követően szólni néhány gondolatot az ún. kultúrfölény kérdéskörrel kapcsolatban is. A tudomány nagyon helyesen ezt, Kkebelsberghez kapcsolja. Ő volt az, aki több beszédében és írásában megfogalmazta ennek lényegét, és annak elterjesztésén is munkálkodott. A kultúrfölény alaptételét saját maga így fogalmazza meg: "A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá."[8] Ez számomra azt jelenti, hogy tisztában volt a valóságnak megfelelő tényekkel, mely szerint lehetetlen volt egyelőre karddal, azaz fegyverrel ismét naggyá tenni Magyarországot. Mivel vereséget szenvedtünk az első világháborúban, ezért katonai potenciálunkat korlátozó rendelkezéseknek kellett alávetnünk magunkat. A megvalósított kulturális reformprogram középpontjában a kulturális hagyományok ápolása és a szellemi tőke növelése állt. Nagy hangsúlyt helyeztek a magyar diák tehetségének fejlesztésére, különös tekintettel a kiemelkedő képességekkel rendelkező tanulókra. Ez mögött azt a megfontolást látom, hogy az akkori politikai vezetés igyekezett a kivételes tehetséggel megáldott magyar tanulókat, képességeiknek megfelelő oktatásban részesíteni, hogy a későbbiekben esetleges tudományos tevékenységükkel, a Magyarországról kialakított képet pozitív illetve kedvezőbb irányban befolyásolják. A oktatási minisztérium támogatta az ilyen diákok ösztöndíjban való részesítését, mely gyakorta járt együtt a külföldön történő tanulási lehetőségek felkínálásával. Az 1927. évi XII. törvény létrehozott egy olyan ösztöndíjrendszert, melynek keretében a jól tanuló magyar diákok kijuthattak külföldre, ahol az eddig megszerzett tudásukat gyarapíthatták. Aki pedig ezzel a lehetőséggel élt, annak alkalma nyílt a magyar kultúra értékeit külföldön reprezentálni. Az ösztöndíjak közvetett módon ugyan, de kedvezően hatottak Magyarország és más országok nemzetközi kapcsolatára. A célországok között szerepelt: pl. Olaszország, Franciaország, Dánia, Görögország, Lengyelország, Finnország, Svédország, Németország, Ausztria és az Amerikai Egyesült Államok is. Szót kell még ejteni a leventeképzésről is, hiszen ez is nagy szerepet játszott a magyar nemzeti és hazafias érzelmek erősítésében. A leventemozgalom a militarizmus egy sajátos békés formája, mely az 1920-as években jelen volt Magyarországon. Értékrendjében többek között megtalálható a hazaszeretet, fegyelmezettség, tekintélytisztelet illetve az engedelmesség. A békés militarizmus látszólagos paradoxo-na a trianoni béke traumájából egyetlen lehetséges megoldásként születhetett meg. A leventézés lényegét maga Klebelsberg így fogalmazza meg: "Ez végtelenül fontos olyan országban, mint a mi hazánk, ahol nincs általános védkötelezettség, ahol tehát a nemzeti hadsereg nem vállalhatja magára a nemzet egész férfitömegének sportszerű átképzését."[9] A leventemozgalom jelentette a 21 éves korig terjedő férfilakosság testi erőnlétének biztosítását. Az ifjúság militarista szellemű nevelését volt hivatva szolgálni a leventézés Magyarországon. Magát a mozgalmat 1921-ben alapították, a 12 és 21 év közötti fiúk számára, melyben a részvétel kötelező erővel bírt hazánkban, az 1920-as években. A bemutatott primer források és azok tanulmányozása és feldolgozása után kijelenthető, hogy Klebelsberg Kuno igen aktív szereplőként járult hozzá a hazafias szellem megerősödéséhez a trianoni békeszerződést követően. Összességében tehát megállapítható, hogy Bethlen
- 99/100 -
István miniszterelnök jól választotta ki kormányának vallás- és közoktatásügyi miniszterét, hiszen az Magyarország érdekeit szolgálta.
A vizsgált korszakban a magyar nemzetet ért trauma következtében a magyar közoktatásban dolgozók, a közoktatás területén jártas személyek nagyon korán és nagyon helyesen felismerték, észrevették, hogy változásokra, változtatásokra van szükség. A megcsonkított Magyarország lakóinak önérzete hatalmas csorbát szenvedett, melyhez nagymértékben hozzájárult a háború és az elvesztése következményeképpen előállott lelki megrázkódtatások elszenvedése is. Ahhoz, hogy a magyar nép újra visszanyerje önbecsülését és jövőbe vetett bizalmát, feltétlenül szükséges volt az ún. nemzeti szempontok érvényesítése az oktatáspolitika terén is. Ezt a törvényszerűséget szem előtt tartva megkezdődött a nemzeti érdekeknek megfelelő, a hazafiság érzését erősítő nevelői munka az iskolák berkeiben.
Dr. Weszely Ödön egyetemi tanár által a Néptanítók Lapjában megjelent cikke, melynek címe a következő: A nevelés, mint nemzeti feladat. Weszely szerint, minden ember egy meghatározott nemzet részét képezi. Weszely megjegyzi azt is, hogy az idő múlásával a különböző nemzetek közt nagymértékű vegyülés következett be, aminek a következménye lett többek között az is, hogy a nemzet tagjai olyanok is lettek, akiket nem a vérrokonság kötelékei fűznek hozzá, hanem egyéb szálak, így például az együttélés, ezzel kapcsolatban a közös nyelv, közös szokások, közös érdek, közös műveltség. Meggyőződésem szerint a cikk írója arra is próbált utalni, hogy a mindenkori ország határain kívül, más államok területén is élnek a nemzethez tartozó honfitársak. Ezáltal burkoltan azt is érzékeltetni kívánja, hogy annak ellenére, hogy Magyarország határain kívül kénytelen élni sok magyar, az még messzemenően nem jelenti azt, hogy ne tartoznának a magyar nemzethez. A trianoni békeszerződést követően köztudott az a történelmi tény, hogy több mint másfélmillió magyar állampolgár kénytelen volt felvenni a román állampolgárságot, de ettől ők még nem tagolódtak be a román társadalomba, nem is beszélve arról, hogy a románok túlnyomó többsége ortodox vallású, míg a magyarok nem. A nemzet kulturális egység, mely eredetileg faji összetartozáson alapult. "A nyelv összefűzi az elszakadt testvéreket, s a műveltség közössége egységet teremt a nemzet tagjai között akkor is ha azok egymástól területileg vagy politikailag el vannak választva."[10] Aki, Weszely Ödön egyetemi tanár ezen kijelentését figyelmesen elolvassa, annak nem lehet kétsége afelől, hogy a magyar értelmiséget szimbolizáló tanár igyekszik "lelket" önteni azokba, akik szerint már örökre elvesztettük a határainkon kívül rekedt honfitársainkat. Attól, hogy megszűnt a magyar állampolgárságuk, még magyarnak érzik magukat a külföldön élő magyar nemzetiségek. We-szely szerint a nevelés elsőrendű nemzeti feladat, mert ezzel biztosíthatjuk a nemzet fennmaradását, a nemzet jólétét, s a nemzeti szellem továbbélését. Ez a gondolat tekinthető egyfajta programadásnak is, hiszen a magyar nemzet érdekeit szolgálja, ha a nevelés terén fokozottabban érvényesül a hazafiságot erősítő szellemiség. Át kellett éreznie mindenkinek, hogy a nevelés milyen fontos sarkpontja volt a változásoknak, hogy a nevelés nemzeti feladat, ettől függött jövőnk, nemzetünk sorsa. A nevelésnek az a feladata, hogy ezt az erkölcsi alapot megteremtse, erősítse, megszilárdítsa, hogy erre biztosan lehessen építeni a nemzeti élet hatalmas kifejlődésének minden feltételét. A szerző a cikk írása közben minden bizonnyal nemzeti érzületekkel teli, túlfűtött állapotban volt, mely állapot miatt gyakran túlzásokba esett. A fent elemzett írás végén mintegy a pozitív jövőben reménykedve a következő jól ismert sorok találhatók:
Hiszek egy Istenben
Hiszek egy Hazában
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország föltámadásában.
A trianoni békeszerződés aláírását követően nemcsak Magyarország határai változtak meg, hanem az iskolákban tanított tananyag szemléletmódja is. Az irredentizmus gondolata is hangsúlyos szerepet kapott a Bethlen-korszakban. Mivel a nemzetközi helyzet nem tette lehetővé az eredményes és hatásos tiltakozást, ezért burkoltan bár, de megjelent a magyar iskolákban az irredentizmus. Irredentizmus alatt a területi és a nemzeti összetartozás fogalmakat értem. Több korabeli szerző jelentetett meg különböző újságokban erre vonatkozóan elképzeléseket. A következőkben Gajda Béla gondolatait szeretném ismertetni. Szeme előtt lebegett a cél, hogy a tőle telhető legnagyobb mértékben segítse a haza érdekeit. Egyik tanulmányában így vallott tevékenységéről: "Elköteleztem magamat, hogy ahol csak szóra nyithatom ajkamat, a mi megcsúfolt igazságunknak leszek hirdetője. Ezért fogok, ahogy Isten tudnom adta, élni, dolgozni, igazgatni és lázítani. Ezért fogom ébresztgetni az elméket, gyújtani a szíveket, háborgatni a lelkeket. Ezért, - mert ez minden céljaink célja, mert ennek győzedelme hozza nekünk az
- 100/101 -
ígéret földjét: az ezeréves országot, az újból teljessé lett magyar életet."[11] Gajda a magyar iskolákban tanítók kötelességének tekintette a magyar igazság meggyőződéses hirdetését. Fontosnak tartotta, hogy a tanulók kapjanak valós képet a közelmúlt történetéről. A történelem tananyag oktatása során nagy hangsúlyt kell kapnia a trianoni békeszerződés tartalmának bemutatása. A diákoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen önös érdekek vezettek a szerződés létrejöttéhez. Gajda Béla írása erősen nacionalista szemléletű, mai szemmel nézve. Arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a nacionalista fogalomnak a jelentése, tartalma, annak megítélése koronként eltérően alakulhat. A tények közlésével párhuzamosan szükséges a remény töretlen hangsúlyozása is a szebb jövőt illetően. Ezt elérni nehéz, de nem lehetetlen. Ez a feladata az állami, kormányzati, társadalmi, kulturális szerveknek éppúgy, mint a magyar oktatásügynek. Tudatos és munkás hazaszeretetre való nevelés az, ami teljes egészében azonos az irredentizmusra való neveléssel. A haza szeretetének fokozása szükségeltetett, de ez nem volt azonos a soviniszta gondolatvilággal. A hazafiság érzését folyamatosan fenn kell tartani. Változásokra volt szükség, ami egyben össznemzeti megvalósítást igényelt. Különös tekintettel a középiskolásokra, hiszen ők azok, akik már rendelkeznek azzal a belátási képességgel, ami szükséges az "élő" ismeretek, tények befogadásához. Gajda Béla tudta, hogy egy nemzet csak ifjúságában támadhat fel. Fontos, hogy olyan nevelésben részesüljenek a magyar diákok, ami egy életre meghatározza a hazájuk iránti érzelmi beállítódásukat. Az értekező szerint a tananyag oktatása során, ahol csak lehet, szemléltetésképpen olyan példákat kell felhozni, melyek "Nagy-Magyarországot" szimbolizálják. Ismerje meg minden diák, mennyire kicsi is valójában az, az ún. "Csonka-Magyarország", amelyben élni kényszerülnek. Ez a fajta szemléletmód kellene, hogy érvényesüljön minden tantárgy tanítási koncepciójában. Egy lényeges központi elemet nem szabad figyelmen kívül hagyni. "Az irredentizmusra való nevelés nem lehet a hivatalos tananyag tárgya. A tantervbe nem lehet belőle semmit, vagy csak nagyon keveset bevenni. Az ántánt-diplomácia, a Népszövetség kisebb ügyekbe is beleszólt már. Ne várjunk tehát e tekintetben felülről utasítást... e téren mindenki csak magyar lelkiismerete parancsát kövesse. Mert ez a munka egészen és kizáróan a tanárra vár."[12] Ezekben az években elsősorban a Kisantant nevű katonai szövetség valós veszélyforrást jelentett hazánkra nézve. Amennyiben az irredentizmus hivatalos magyar állami támogatásban részesült volna, akkor Csehszlovákia, Románia és a Szerb -Horvát - Szlovén
Királyság az általuk jogosnak vélt érdekeikre hivatkozva, katonai támadást indíthattak volna ellenünk. Ezt helyesen felismerve, a mindennapi teendőiket ellátó pedagógusokra hárult a feladat, hogy trianon után, lehetőségeikhez mérten hazafias nevelésben részesítsék a nebulókat. A tanítókon nagy erkölcsi felelősség volt. Tevékenységük folyamatos kitartást, hozzáértést és előkészítő munkát igényelt. Gajda több használható módszert megemlít, ami eredményre vezethet. Először is: az iskola külsőségekben is mutassa magyar jellegét. Az épületben legyen minél több kép, melyek Nagy-Magyarországot ábrázolják, szép tájait, városait, természeti kincseit és műemlékeit. Készítsenek a tanulók honi tájakról minél több rajzot, festményt, fényképet. Nem az a legfontosabb, hogy távoli helyeket felismerjenek, hanem például Pozsonyt, Kassát, a Felvidék várait és Erdély szépségeit a tudatukba véssék. A magyar irodalom tantárgy tanítása során minél több magyar szerző művével ismerkedjenek meg s belőlük részleteket is célszerű megtanulniuk. Ügyelni kellene továbbá a házi olvasmányok kiválasztására. "Jókai olvastatásánál legyenek irányadóak az ő gyönyörű leírásai az Aldunáról, a Vág-völgyéről, Torockóról, a Szent Anna-tóról, a Retyezátról, Tordáról, Enyedről, Kolozsvárról, Lőcséről, Krasznahorkányról, Pozsonyról, Komáromról, Nagy-Magyarország ezer más szépségéről. Legyenek ezek bevésve az ifjúság lelkébe. Úgy járjon e helyekre az ifjú, - egyenlőre legalább képzeletben, - mintha haza menne."[13] A cikk írója szerint ügyelni kell arra is, hogy ne csak a megcsonkított Magyarország értékei kerüljenek bemutatásra, hanem a megszállt területeken lévő magyar szerzők munkái is. Mindez kedvez a nemzeti összetartozás tudat erősítésének. Attól, hogy a magyar írók, költők tudományos munkák szerzői az államhatáron kívül rekedtek még nem jelenti azt, hogy mellőzni kellene őket. Megfogalmazódnak különböző elvárások is, többek között az is, hogy merjen a magyar nép büszke lenni, hiszen van mire. A lehető legtöbb alkalmat fel kellene használni a nemzet tudati beállítottságának javítására. Az esetleges írásbeli dolgozatoknál az irredenta eszme terjesztésére lehetőség nyílik, hiszen a diktálandó szöveg szólhat a trianoni béke ismertetéséről vagy annak hátrányos következményeiről. Gajda egységes rendszert dolgozott ki. A körülményekre tekintettel érthető, ha a történelem tantárgy oktatása is az érdeklődése középpontjában állt. Elmélete szerint a tanító "mutasson rá az ország területi változásaiban levő ama törvényszerűségre, hogy amit a Kárpátokon belül elvettek tőlünk, az mindig visszakerült, - amit mi hódítottunk a Kárpátokon kívül az mindig elveszett. Foglalkozzék a világháború okaival, a
- 101/102 -
felelősség kérdésével s mutasson rá, mily igaztalan és erkölcstelen volt ezt tenni a békediktátum indokává és alapjává. Világítsa meg a magyarság helyzetét és szerepét a világháborúban s elemezze a trianoni béke diktatórikus voltát, történelmi, jogi, néprajzi, gazdasági és morális képtelenségeit. Tárgyalja alaposan a magyarság világtörténeti kapcsolatait s ne mulassza soha kiemelni, mit köszönhet Európa civilizációja a kereszténység pajzsának."[14] Az elképzelés szerint a földrajz, mint tantárgy is fejezze ki, hogy Nagy-Magyarország földrajzi és gazdasági egység. A Kárpát-medence domborzata, vízrendszere zárt egységet képez, megbolygatása, felosztása elhibázott döntés eredményeképpen született meg. A magyarországi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem egyaránt súlyos veszteséget szenvedett. A földrajztanárok mutassák be azokat a hamis térképeket is, amelyeket ellenfeleink a trianoni béketárgyalások során propagandaként használtak fel ellenünk. Megállapítható tehát, hogy a földrajznak is igen nagy szerepe van abban, hogy a tanulók érzelmi irredentizmusa értelmi irredentizmussá erősödjék.
Az idegen nyelvek tekintetében kedvező, ha az ún. nagy nyugati nyelvek, mint az angol, francia és az olasz hangsúlyosabb szerepet kap. A hittan feladata, hogy erkölcsben szilárd és egészséges embereket neveljen. Jussanak kifejezésre a keresztény civilizáció eredményei, az erkölcsi normák örök érvényei, mely a múltban és a jövőben is meghatározó volt, és maradjon is az. A rajz, mint tantárgy pedig figyelmet fordíthat az elcsatolt területek műalkotásainak, szobrainak, festményeinek bemutatására. Az énekórák is igen alkalmasak az irredenta érzés növelésére, melyhez az irredenta dalok dalolása járul hozzá.
A tanulmány a következőkben megszívlelendő tanácsokat ad az iskolán kívüli hazafias nevelésre vonatkozóan is. Eszerint az ifjúsági egyesületek is az irredentizmus irányába hangolhatóak. A cserkészcsapatok lehetőségeikhez képest jó, ha kirándulásokat szerveznek az elcsatolt területekre, hogy a fiatalok közvetlenül tapasztalják a szép tájak látványát.
"Iskolai ünnepélyek ... hathatós eszközei az irredenta nevelésnek."[15]
A könyvtárakba érdemes irredenta szellemű könyveket beszerezni. Gajda Béla komplex szemléletmódját igazolja, hogy az irredenta nevelés hatásának növelése érdekében a szülőkre is kierjed a figyelme. Fontos az iskola és a szülő érdekazonossága is. Azt, amit az iskola épít, ne rontsák le otthon kishitű, lemondó, szkeptikus kijelentésekkel.
Minden tanító saját elhatározása alapján dönthetett, mennyit valósít meg az ajánlottakból. Számonkérésre nem volt mód, de egy azonban biztos. A magyar történelem során ilyen erkölcsi felelősség még nem volt a pedagógusokon, mint a trianoni békeszerződét követő időszakban.
A következőkben néhány újabb korabeli reformjavaslatra hívom fel a figyelmet. Ebben az időszakban olyan újításokat volt célszerű bevezetni, amelyekkel arányaiban kis ráfordítással, nagy változásokat lehetett elérni. Az oktatással kapcsolatban a tananyag nemzeti érdekek figyelembevételével történő átszervezése kecsegtetett kedvező reményekkel. Az elsők között volt Szuhács János, aki elszántan és tudományos jelleggel azon munkálkodott, hogy mihamarabb olyan tervezetet készítsen, amely elindítja az egész magyar oktatáspolitika megújítását, megújulását. Tudta, hogy ebben óriási feladat hárul a tanítókra, és eltökélt abban, hogy segítséget, támpontot nyújtson számukra. Szerinte a nemzeti szolidaritás az, mely egy nemzetet újra naggyá tehet, szárnyakat adhat a léleknek, s ez pedig kedvez a tudománynak is. Az iskolákban szükség volt nemzetnevelő változásokra. "Ha a tanító egyénisége a hazafias; vallás- és erkölcsi nevelés szempontjából kifogástalan, az iskola minden diszciplínája - még a játék is - a nemzeti nevelés szolgálatába állítható."[16] A történelem tantárgy keretein belül lehetőség nyílott megismerni a múlt és a közelmúlt eseményeit. Az első világháború története szerves részét képezte a tananyagnak. Ez azért is volt fontos, mivel megismerhető lett belőle a hazafias áldozatkészség, név szerint említett, és a név nélküli hősök helytállás-vállalásának dicső tanúbizonysága is. A tanulmány írója szerint a gyermekek tudják meg, hogy a településen, ahol laknak melyik katona milyen kitüntetést kapott és miért. Ez kiválthatja a felnőttek iránti tiszteletet és megbecsülést is. Az a katona pedig, aki átélte a háború borzalmait érezni fogja, hogy nem hiába vállalta a sok nehézséget. A közösségi szellemet építi, ha az adott falu lakói legalább évente egyszer, közösen elzarándokolnak a falu hősi halált halt honfitársuk sírjához. Ez által kifejezésre lehetett juttatni, hogy nagy tisztelet jár azoknak a személyeknek, akik a haza szolgálatáért, életüket is készek voltak feláldozni. A magyarság már ezer éve védelmezi hazáját. A történelem és a földrajz rokon tudományok, mivel egymást segítik a jobb megérthetésben. Mindezek után elmondható, hogy Szuhács János is, útmutatásaival nagymértékben hozzájárult egy kritikus időszakban Magyarország hazafias nevelésének megizmosodásához, ami természetesen összefüggésbe hozható a trianoni békeszerződéssel.
- 102/103 -
Vannak olyan korabeli írások is, melyek első olvasatra nem tűnnek ki. Kutatásom során egy számomra igazán érdekes újságcikket fedeztem fel, melynek keletkezésére minden bizonnyal hatott a trianoni békeszerződés.
Az első világháborút követően az oktatás terén a nemzetnevelésre helyeződött a hangsúly. Ez volt az a terület, ahol alapvető változásokra volt szükség. Ezen felül az iskola falain kívül eső foglalkozásokon is figyelmet fordítottak a hazafias érzés erősítésére. A daloskörökkel kapcsolatban Köveskuti Jenő írásai fogalmaznak meg értékes elképzeléseket. Többféle daltípust ismerünk. Csoportosításukat sokféle szempont szerint végezhetjük el. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük például az egyházi dalokat, szerelmes dalokat, ún. kocsmai dalokat stb. Felmerülhet az a kérdés, hogy minden dal alkalmas lehet-e a nevelő célra? Megítélésem szerint csak a kellően megválogatott dalok tölthetnek be komoly szerepet a haza iránt érzett lojalitás megerősítésében. Köveskuti Jenő megvizsgálta, hogy milyen dalok használhatóak fel pedagógiai eszközként az 1920-as években. Elmondható, hogy a daloskörök száma folyamatosan emelkedett a Trianon utáni Magyarországon. A daloskörök emberekre gyakorolt hatása esztétikai, vallásos, nemzeti, erkölcsi és szociális szempontból egyaránt jelentkezett. A karének nagymértékben járul hozzá a nemzeti ízlés fejlesztéséhez. Kifejezésre jut, hogy a magyar népdalok ápolása, köztudatban való megőrzése kívánatos. A karének és a hazafias nevelés közvetlen kapcsolatban állhat egymással. "Quartett-irodalmunkban bent van az egész magyar történelem minden magyar fájdalmával és örömével. Aki ezeket a dalokat elfogadja, az már akkor hazafi volt, amikor elfogadta, vagy hazafivá lett, mert különben nem énekelné. Így válik a karének a magyar hazafias nevelés eszközévé s így válnak a daloskörök nemzetnevelő iskolákká."[17] Ily módon a párhuzam az említett két jelenség között világos és érthető. Valamely jelentős ünnep vagy rendezvény programjának keretében gyakorta szerepelnek a daloskörök, melynek szövege alkalmas a hazafias érzés felkeltésére és annak növelésére is. A daloskör tagjainak egy közös és egységes célja van, mely a tiszta és szép dallam elérése. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassák, együtt kell működnie minden egyes tagnak, ily módon a daloskörök egyfajta szocializációs szerepet is betöltenek Trianon után. Köveskuti Jenő érdeme, hogy rámutatott arra, hogy a hazafias nevelés szolgálatába lehet állítani az iskolán kívüli társadalmi szerveződéseket, így például a dalosköröket is, melyek elősegíthették a nemzeti s az ezzel rokon vallásos érzés ápolását is, amely nem tűri az erkölcsi és az egyéni kilengéseket sem. Ezek után lehet-e valakinek kétsége a karének nagy társadalom- és nemzetnevelő értéke iránt? A következő sorokkal zárulnak a szerző gondolatai: "Csonka Magyarország - nem ország, Egész Magyarország - mennyország."[18]
Egy ország különböző szimbólumokkal rendelkezik. Az állami szimbólumok azok az ismertetőjelek és megjelölések, amelyek az államiság létét, az e keretek között élő társadalom együvé tartozását fejezik ki. Minden állam felségjoga, hogy állami szimbólumait meghatározza, mivel az állam szuverenitását az állami jelképek juttatják kifejezésre. E körbe sorolható a felségjelvényekről - a címerről és a zászlóról -, a himnuszról, a kitüntetésekről, az állami és nemzeti ünnepekről való döntés. Ezek a nemzeti érzés, a nemzethez tartozás kinyilvánításának az eszközei. A zászló a nemzeti hovatartozást jelzi, míg a címer használata a hivatalosságát jelképezi. Magyarország zászlaja három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll. A zászló állandó alkalmazása az ország lakosainak hétköznapjaiban is tudatosítja és megerősíti a magyar államiság jelenlétét, a közhatalom legitimitását és nemzeti jellegét.[19]
Vizsgált korszakunkban minden magyar iskolának rendelkeznie kellett legalább egy magyar zászlóval. Hühner József álláspontja szerint a diákok tanuljanak meg magyar verseket, prózákat, dalokat, esetleg táncokat. Tanári segítséggel szervezzenek kulturális estet. A rendezvényt bárki megtekintheti teljesen önkéntes belépődíj megfizetése után. A látogatók tudtára adták így, hogy milyen nemes cél érdekében folyt a gyűjtés. Az emberek várhatóan adakozni fognak, aminek következtében összejön a szükséges pénzmennyiség s az iskolának már lesz saját magyar zászlaja. Hübner a gyakorlatban hasznosítható tanácsokat adott, miként kerülhetett a zászló iránti tisztelet a hazafias nevelés középpontjába az 1920-as években. A helyi településen vagy annak közelében levő emlékművek meglátogatása alkalmával tehettek a diákok fogadalmat, hogy a nemzet lobogójához örökké hűek maradnak. Ezen tanúbizonyság megtétele pedig a haza iránti szeretetet növelte. A tanítóknak lehetőségük volt a fogalmazás tanítása során olyan szövegek tanulmányoztatására,
- 103/104 -
amelyek nemzetünk zászlajának eszméjét domborították ki. Az iskolában a tanítás előtti ima: a magyar Hiszekegy elhangzása után kívánatos volt a magyar zászló előtt tisztelegni. A különböző iskolai ünnepek alkalmával is fontos szerep juthatott a magyar lobogónak. Mivel pedig ilyenkor általában a szülők is jelen voltak, ezért rájuk is kedvezően hatott. Hübner szerint, minden egyes iskolai ünnep a zászló előtti tisztelgéssel kezdődhetne, és azzal is fejeződhetne be. A különböző iskolák közötti sportversenyek befejeztével, a győztes csapat jogosult lehetett egy koszorú elhelyezésére. Megszívlelendőnek tekintette, hogy a diákok elbocsátásukkor olyan fogadalmat tennének, hogy mindhalálig hűek lesznek Magyarországhoz. Lélektani szempontból kiemelkedő jelentőséggel bírt, hogy a tanulók megismerjék a nemzet zászlajának jelentését is, hiszen tisztában kell lenniük, például a színek jelentésével és azok értelmével is. Kummer Ferenc egy mintatanítást dolgozott ki, mely egy tanóra keretében a tanulók előzetes ismereteire támaszkodva igyekezett a tanulókat rávezetni arra, hogy mit is jelenthetnek a magyar zászló színei. A hazafias érzelmű pedagógus a magyar zászlót kezében tartva, komoly átszellemült ábrázattal elmondhatná a tanóra végén, hogy: "Piros, fehér, zöld, ez a mi színünk, ez legyen a bölcsőnk takarója és koporsónk szemfedője, mert ez Magyarország."[20] Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések érzelmi hatás kifejtésére nagyon alkalmasak. A hazafias nevelést elősegítő foglalkozás végén pedig, nemzeti ének éneklésére és a magyar Hiszekegy reményteli óda az Istenhez, zárhatná az értekezést.
Úgy gondolom bebizonyítottam, hogy a nemzeti zászló milyen fontos eszköze lehetett az irredenta nevelésnek az iskolában. A zászló igazán jól szimbolizálta a nemzet egységét. Találóan jegyzi meg Kőrösi Henrik, hogy "...a nemzetiszínű zászló, e hazához való mérhetetlen ragaszkodásunk örök szimbóluma."[21]
A következő áttekintendő jogszabály szintén az oktatást, illetve a nevelést érinti. 1921-ben megalkotta a nemzetgyűlés az 1921. évi LIII. törvénycikket: a testnevelésről. Aki, e törvényt figyelmesen végigolvassa, annak nem lehet kétsége afelől, hogy létrejöttének köze van a trianoni békediktátumhoz. Így született meg az ötlet, mely szerint a kultusztárcát fel lehet használni honvédelmi célokra is. Az 1920-as években nagyobb szerepet kapott az iskolákban a testnevelés, hiszen az esetleges honvédelemhez jó fizikumú fiatal férfiakra van szükség. Az említett törvény 2. §-ából megtudhatjuk, hogy a magyar állam támogatja azokat a társadalmi alakulatokat, melyek testneveléssel komolyan foglalkoznak s működésük nemzeti irányával a támogatást megérdemlik. A 4. § megemlíti, hogy az állam pénzügyeinek a rendezése után testnevelési tanerők képzésére országos testnevelési főiskolát kell felállítani, amelynek fenntartásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodik. Meggyőződésem szerint fellelhető az a jogalkotói elképzelés, mely szerint az egyes részterületeken elért sikereknek a valóságban is kifejeződésre kell jutniuk. Az idézett jogszabály 8. §-a szerint az állami pénzügyek rendezése után a nemzetközi megbízás alapján rendezendő olimpiai játékok, valamint egyéb nagyobb szabású ünnepségek és mérkőzések megtartására Budapesten Nemzeti Stadiont kell létesíteni. A 9. § pedig kinyilvánítja, hogy az állam tevékenyen hozzájárul a törvény céljainak eléréséhez: A testnevelés céljának előmozdítására a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésében a "Testi nevelés" elnevezéssel külön címet kell létesíteni. Ezt a címet illeti a vallás- és közoktatásügyi miniszter kezelésébe folyó az az összeg, amelyet az 1921. évi II. tc. 7. §-ának értelmében a lóversenyfogadásokra feltett összegekből a testnevelés céljára kell fordítani. Ezt az összeget s ennek a törvényhozás által rendelkezésére bocsátott esetleges kiegészítését a vallás- és közoktatásügyi miniszter a 2. §-ban megjelölt három irányban a szükséglethez évről-évre alkalmazott terv szerint osztja meg.
Bebizonyosodott, hogy megtörtént az oktatáspolitika átalakítása. A hazafias nevelésnek köszönhetően a diákok a közelmúlt eseményeit is megismerhették, hiszen például a történelemórák tananyaga közt szerepelt az első világháború eseményeinek taglalása is. A kultuszminiszter a megvalósításra váró feladatokat világosan látta és így fogalmazta meg ars poeticáját: ".ne feledjük, hogy a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá."[22] Kultuszminisztersége alatt több pozitív fejlemény valósult meg elméletben és gyakorlatban egyaránt. Az imént említett felfogásoknak is köszönhetően, az ország pénzügyi szanálását követően, 1925 és 1930 között az állami költségvetésből a kultusztárca 9-10 százalékkal részesült. Kijelenthető, hogy az állami bevételekhez viszonyítva a magyar oktatás még nem részesült olyan nagyarányú állami támogatásban, mint a Bethlen-korszak idejében.
- 104/105 -
A hazafias nevelés megvalósítása előfeltételként megkövetelte az új tantervek bevezetését, ami 1925-ben meg is történt. Az 1925. évi népiskolai tanterv alapjaiban tért el a mind ez idáig használatban lévő tantervtől. Újdonságként megemlíthető, hogy a lexikális tudás helyett vagy inkább mellett a gyakorlatias, az életkorhoz igazodó ismeretek átadására, illetve annak megszerzésére tevődött át a hangsúly. Kiemelt figyelmet kapott a tankönyvek tartalmának minősége is. A háborút követően az iskolák berkeiben nagyobb hangsúlyt kapott az ún. világnézeti-politikai nevelés jelentősége is. Ennek célja az volt, hogy a tanulók ragaszkodjanak hazájukhoz, Magyarországhoz. Ezt a magatartást volt hivatva erősíteni az a rendelkezés melynek lényege, hogy a magyar állam ösztöndíjban részesíti azokat a tanulókat, akik szüleinek "erkölcsi magaviselete" és nemzethűsége erre alapot teremt. Több építkezésre is sor került, elsősorban tanintézetek restaurálására illetve új iskolák építésére. Gondot fordítottak tanítói lakások építésére is, melynek eredményeképpen mintegy 1750 lakás épült fel, így teremtve meg a nemzeti neveléshez szükséges materiális feltételeket. Jól fejezi ki az építkezések mértékét az a tény, hogy 1926 és 1931 között 1096 népiskola épült fel.
Az oktatás ideológiájában megtalálható volt az ún. keresztény nemzeti szellem mellett az irredentizmus is. A testnevelés is kiemelt jelentőséget kapott, hiszen az egészséges testfelépítésű ember, az egészséges lélekkel harmóniában áll. Megállapítható tehát, hogy a trianoni békediktátummal összefüggésben az oktatás terén is reformok valósultak meg a Bethlen-korszak alatt.
Az első világháborút de iure Magyarország számára az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés zárta le. A következmények katasztrofálisak voltak területileg, gazdaságilag és morális szempontból egyaránt. A megváltozott körülmények indokolttá tették, hogy a jogalkotói jogpolitikában is történjenek meg bizonyos változások. A megvalósuló reformok céljukat tekintve arra voltak predesztinálva, hogy Magyarország és lakói számára visszaadják az életkedvet, hogy újra reményekkel telve tekintsenek a jövőbe. Az ilyen életérzésnek a kialakulásában, kialakításában volt nagy szerepe a hazafias szellemű nevelésnek, az oktatáspolitikát érintő reformoknak és a megalkotott jogszabályoknak. Ezeknek az "újdonságoknak" nagy szerepe volt abban, hogy az iskoláskorú tanulók már fiatal koruktól fogva megszerették azt a környezetet, ahol éltek. Kialakult bennük a haza iránti mély szeretet és ragaszkodás érzése. Munkám során választ kaptam arra is, hogy az 1920-as években kik és milyen megoldási alternatívákat nyújtottak arra nézve, hogy miképp lehetne átalakítani a trianoni békeszerződés utáni kormányzati politikát.
Kutatómunkám során úgy érzem sikerült eredeti célkitűzéseimnek eleget tenni, miszerint bebizonyítottam azt, hogy a trianoni békeszerződésnek rendkívül nagy hatása volt az 1920-as évek Magyarországára, társadalmi, gazdasági, belpolitikai, jogpolitikai, jogalkotási, szociológiai vonatkozásban egyaránt.
Meggyőződésem, hogy aki a tárgyalt korszak ösz-szefüggéseinek megértésére igazán törekszik, annak feltétlenül tisztában kell lennie az olyan háttérinformációkkal is, mint amelyeket az általam elkészített munka tartalmaz.
Miután a tárgyalt korszak, Trianonnal kapcsolatos hatásait megismertem, kedvet kaptam, hogy az 1930-as években lejátszódó változásokat is vizsgáljam.
1000 éves a magyar iskola. (Szerk.: Balogh László) Korona Kiadó, Budapest 1996
Az 1922. évi június hó 16-án hirdetett Nemzetgyűlés Nyomtatványai. Napló. XV. kötet
Az 1922. évi június hó 16-án hirdetett Nemzetgyűlés Nyomtatványai. Napló. XXII. kötet
Gajda Béla: Az irredentizmus a középiskolákban. Magyar Művelődés, 1928
Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és tövényjavaslatai. 1916-26. Atheneum, Budapest 1927
Klebelsberg Kuno: Beszédei, cikkei, törvényjavaslatai 1916-26. Atheneum, Budapest 1927
Klebelsberg Kuno: Neonacionalizmus. Atheneum, Budapest 1928
Klebelsberg Kuno: Világválságban. Atheneum, Budapest 1931
Köveskuti Jenő: A daloskörök hatása a nemzetnevelésre. Néptanítók Lapja, 1923. 38-39. sz.
Kummer Ferenc: A magyar zászló és a magyar színek tisztelete. Néptanítók Lapja, 1925. 13-14. sz.
Petrétei József: Magyar alkotmányjog I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2002
Quint József: A tanítás tervének fejlődése. Magyar Népoktató, Budapest 1928
Szuhács János: Nemzeti szempontok a történelem, a földrajz, a természetrajz és a mennyiségtan tanításában. Néptanítók Lapja, 1920. 4-5. sz.
Weszely Ödön: A nevelés, mint nemzeti feladat. Néptanítók Lapja, 1923. 16-17. sz.
A korszakkal kapcsolatos általános történeti művek
Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra - kulturált nemzet 1867-1987. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1988
Magyarország története tíz kötetben. VIII. kötet. Főszerk.: Ránki György. Akadémiai Kiadó, Budapest 1976
Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció: Horthy-rendszer első tíz éve. Gondolat Kiadó, Budapest 1982
Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest 2001
Romsics Ignác: Bethlen István. Osiris Kiadó, Budapest 2005
- 105/106 -
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest 2003
Salamon Konrád: Magyar történelem 1914-1990. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1995
A témával összefüggő művek
Dr. Bajkó Mátyás-Dr. Vaskó László: Egyetemes és magyar neveléstörténet. 2. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest 1975
Bellér Béla: A Horthy-rendszer "hazafias" nevelésének forrásainál. In: Tanulmányok a magyar nevelés történetéből 1849-1944. Tankönyvkiadó, Budapest 1957
Bethlen István titkos iratai. Kossuth Kiadó, Budapest 1972
Bevezetés a neveléstörténeti kutatómunkába. (Szerk.: Kö-döbötz József). Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest 1976
Gróf Bethlen István: Bethlen István gróf beszédei és írásai. I. kötet. Genius Könyvkiadó, Budapest 1933
Gróf Bethlen István: Bethlen István gróf beszédei és írásai. II. kötet. Genius Könyvkiadó, Budapest 1933
Gróf Klebelsberg Kunó emlékezete. A Gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány Füzetei 1. sz. (Szerk.: Klebelsberg Éva). Budapest 1994
Gróf Klebelsberg Kuno emlékezete. (Szerk.: Zombori István). Keresztény értelmiségiek Szövetsége, Szeged 1995
Gróf Klebelsberg Kuno politikai hitvallása. Atheneum Kiadó, Budapest 1964
Huszti József: Gróf Klebelsberg Kuno életműve. Franklin Nyomda, Budapest 1942
Imre Sándor: Háborús élet, megújhodás, nemzetnevelés. "Stádium", Budapest 1942
Joború Magda: A köznevelés a Horthy-korszakban. Alsó-és középfokú oktatás. Tankönyvkiadó, Budapest 1972
Kornis Gyula: Kultúra és politika. Budapest 1928
Mann Miklós: Oktatáspolitikusok és koncepciók a két világháború között. OPKM, Budapest 1997
Mészáros István: Magyar iskola: 996-1996. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 1997
Mészáros István: A magyar nevelés- és iskolatörténet kronológiája 996-1996. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1996
1920. évi XXV. törvénycikk: a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról
1921. évi XXXIII. törvénycikk: az Északamerikai Egyesült Államokkal, a Brit Birodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal és Japánnal, továbbá Belgiummal, Kínával, Kubával, Görögországgal, Nikaraguával, Panamával, Lengyelországgal, Portugáliával, Romániával, a Szerb-Horvát-Szlovén Állammal, Sziámmal és Cseh-Szlovákországgal 1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről
1921. évi XXV. törvénycikk: a kolozsvári és pozsonyi m. kir. tudományegyetem ideiglenes áthelyezéséről
1921. évi XXX. törvénycikk: az iskoláztatási kötelesség teljesítésének biztosításáról
1921. évi LIII. törvénycikk: a testnevelésről 1923. évi I. törvénycikk: a Magyar Tudományos Akadémia állami támogatásáról
1927. évi XXXI. törvénycikk: március tizenötödikének nemzeti ünneppé nyilvánításáról
1928. évi XIV. törvénycikk: a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk módosításáról ■
JEGYZETEK
[1] Az 1922. évi június hó 16-án hirdetett Nemzetgyűlés Nyomtatványai. Napló. XV. kötet, 250. o.
[2] Az 1922. évi június hó 16-án hirdetett Nemzetgyűlés Nyomtatványai. Napló. XXII. kötet, 219. o.
[3] Gróf Klebelsberg Kuno politikai hitvallása. Atheneum, Budapest 1935. 70. o.
[4] Klebelsberg Kuno: Beszédei, cikkei, törvényjavaslatai 1916-26. Atheneum, Budapest 1927. 565. o.
[5] Quint József: A tanítás tervének fejlődése. Magyar Népoktató, Budapest 1928. 128. o.
[6] 1000 éves a magyar iskola. (Szerk.: Balogh László) Korona Kiadó, Budapest 1996. 87. o.
[7] Klebelsberg Kuno: Neonacionalizmus. Atheneum, Budapest 1928. 142. o.
[8] Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és tövényjavaslatai. 1916-26. Atheneum, Budapest 1927. 604. o.
[9] Klebelsberg Kuno: Világválságban. Atheneum, Budapest 1931. 318. o.
[10] Weszely Ödön: A nevelés, mint nemzeti feladat. Néptanítók Lapja, 1923. 16-17. sz. 2. o.
[11] Gajda Béla: Az irredentizmus a középiskolákban. Magyar Művelődés, 1928. 1. o.
[12] Gajda Béla: i. m. 4-5. o.
[13] Gajda Béla: i. m. 7. o.
[14] Gajda Béla: i. m. 8. o.
[15] Gajda Béla: i. m. 13. o.
[16] Szuhács János: Nemzeti szempontok a történelem, a földrajz, a természetrajz és a mennyiségtan tanításában. Néptanítók Lapja, 1920. 4-5. sz. 17. p.
[17] Köveskuti Jenő: A daloskörök hatása a nemzetnevelésre. Néptanítók Lapja, 1923. 38-39. sz. 6. o.
[18] Köveskuti Jenő: i. m. 8.o.
[19] Vö. Petrétei József: Magyar alkotmányjog I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2002
[20] Kummer Ferenc: A magyar zászló és a magyar színek tisztelete. Néptanítók Lapja, 1925. 13-14. sz. 11. o.
[21] Kőrösi Henrik: A nemzetiszínű zászló. Néptanítók Lapja, 1929. 11-12. sz. 1-2. o.
[22] Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916-26. Atheneum, Budapest 1927. 604. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogi előadó APEH, Budapest.
Visszaugrás
