Nyolc éve már annak, hogy a Gyertyánfy Péter által szerkesztett eddigi utolsó, papíralapú szerzői jogi kommentár[1] napvilágot látott. Ha patetikusan is hangzik, de az e jogterület iránt érdeklődő jogászok, joghallgatók, szakemberek, és minden egyéb érdeklődő nevében kimondott lelkesedéssel fogadtam a hírt, hogy 2014 őszén - nem kevés csúszást és 2014. márciusi kéziratlezárást követően - végre megjelent a Nagykommentár.[2] Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szerzői jogi kommentárok készítése hagyomány Magyarországon. Ezt igazolják az 1884-es első,[3] az 1921-es második,[4] az 1969-es harmadik,[5] valamint az 1999-es negyedik Szjt. magyarázatai (s talán magam sem ismerem valamennyi művet).[6] Ennek megfelelő elvárásokkal és kritikai szemmel figyeli a mindenkori olvasó a hazai szakirodalom "alapkönyvét", melynek megalkotását szükségképpen az a monumentális igény jellemzi, hogy megfeleljen mind a joggyakorlat, mind a jogtudomány igényeinek.
A Nagykommentár e cél elérését játszi könnyedséggel teljesítette. Ennek elsődleges oka a kötet szerkesztő- és szerzőgárdájában keresendő. Minden tudatos építkezés, fejlődés sikerének a kulcsa a hagyományok tisztelete és a folytonos megújulás. Így a korábbi szerzőgárda magjának az egyben tartását kiválóan egészíti ki néhány új, fiatal szakember bevonása a munkába. Igaz, sajnos, hogy időközben elhunyt a világszerte ismert Boytha György, akinek a 2006-os kommentár függelékében elhelyezett, a nemzetközi szerzői jog fejlődését és az irányadó egyezmények vázlatos tartalmi bemutatását vállaló munkája kötelező irodalom mindenki számára.[7] Az is igaz, hogy Grad-Gyenge Anikó már a legutóbbi kiadás elkészítésében is szerepet vállalt. Ám épp e két szerző "szellemi találkozásának" gyümölcse a Nagykommentár számozás nélküli bevezető anyaga,[8] amely a legfrissebb és legátfogóbb vázlata a magyar szerzői jogot meghatározó nemzetközi szerzői jogi kötelezettségek körének. Eredeti észrevételemre talán még jobb példaként szolgál a korábban kizárólag Faludi Gábor által jegyzett szerzői jogi felelősségtani rész,[9] melynek jelenlegi formájában társszerzője Kabai Eszter és Tarr Péter is.[10] A szakmai tisztelet megkívánja, hogy az eddigiekben nem említett közreműködők neve is felsorolásra kerüljön: Bogsch Attila, Győri Erzsébet, Kricsfalvi Anita, Szinger András, Tomori Pál és Tóth Péter.
Az új Nagykommentár ugyancsak a lépcsőzetes fejlődés tételét igazolja a kötet tartalmi változásait illetően. A könyv hagyományosan nagy hangsúlyt fektet az 1999-et megelőzően, ám az új Szjt. hatálybalépése ellenére továbbra is alkalmazható, valamint az 1999 óta született magyar bírósági döntések, illetve a Szerzői Jogi Szakértő Testület által elfogadott szakvélemények ismertetésére. Ugyanakkor kimagasló értékűek az egyes szakaszok elemzését lezáró, "kapcsolódó joggyakorlat" címszó alatt összegyűjtött források is. Ezek ráadásul nem kizárólag a magyar jogesetekbe, hanem az Európai Unió Bíróságának az esetjogába is betekintést engednek. Ez már csak azért is kifejezetten jelentős, mert a luxembourgi fórum 2006 óta kiugró mennyiségben hozott előzetes döntéseket a nemzeti fórumok megkeresése nyomán az uniós jogforrások értelmezése tárgyában.
Ha valahol, akkor ezen a ponton két csekély kritikai észrevétellel élnie kell a recenzensnek. Amennyiben a Nagykommentár - talán ezúttal nem nyolcévnyi várakozást követően - ismét módosításra kerül, akkor a hagyományok nagyfokú tisztelete ellenére is szükségesnek mutatkozik a szerzők által használt, s minden bizonnyal a 2006-os kéziratból "örökölt" terminológia bizonyos mértékű átrostálása, kijavítása. A szövegben még mindig találhatók például olyan kifejezések, mint "magnetofon". Nem tagadom, hogy a jogterület ismerőin túl a társadalom legjava tökéletesen tudja (még), ez utóbbi szó milyen készülékre utal, azonban annak használata 2014-ben, és leginkább az esetleges következő kiadás évében, gyakorlati szempontból már elhanyagolhatónak tekinthető. Hasonló érvként hozhatjuk fel, hogy a Nagykommentár továbbra is megőriz néhány "klasszikus" példát a joggyakorlatból, így olyanokat is, amelyeket még az 1969-es Szjt. hatálya alatt hoztak a magyar bíróságok. Különösen igaz ez például a szerzői jogvédelem alfáját jelentő egyéni, eredeti jelleg vizsgálatánál,[11] amely területen ugyanakkor épp az elmúlt 10-15 évben a bíróságok és az SzJSzT is számtalan esetben hozott precedens-, de legalábbis mintaértékű döntést (melyek egy része értelemszerűen szerepel az új kötetben). Mindent egybevetve, az új gyakorlati példákkal akadálytalanul kiválthatók volnának a régi jogesetek.
Végül egy szükségképpen szubjektív észrevételt is indokolt megemlítenem (mellyel persze nem biztos, hogy mindenki egyetért). A 2006-os kommentár mondhatni "öltönyzseb mérete" (mely állítás ugyanakkor személyes tapasztalataim szerint néhány centiméter híján csupán "majdhogynem igaz") eltűnt, a helyét egy nagyobb méretű kötet vette át. Hogy a Nagykommentár még így is 722 oldal, elsődlegesen a friss, bővített magyarázatoknak, valamint az újfajta tördelésnek, margóhasználatnak és betűméretnek köszönhető. Megítélésem szerint valamennyi körülmény előnyére vált az ezúttal is keménykötéses kiadványnak. Jelenlegi külleme a korábbi "kis kommentárt" szó szerint Nagykommentárrá avatta, amely világosan kimagaslik majd az azt megvásárló jogászok könyvespolcának többi darabja közül.■
JEGYZETEK
1 Gyertyánfy Péter (Szerk.): A szerzői jogi törvény magyarázata, Complex, Budapest, 2006.
2 Gyertyánfy Péter (Szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez, Wolters Kluwer, Budapest, 2014.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
