A rovatban Ferge Zsuzsa, Koltai Luca, valamint Majtényi Balázs és Majtényi György értékeli az elmúlt évek közmunka és segélyezési gyakorlatát, jogszabályi változásait, és ezek hatását a magyarországi társadalomra, különös tekintettel a rászoruló és sérülékeny csoportokhoz tartozó személyekre.
Látszólag minden rendben van. Ha valaki a közmédiát hallja-látja-olvassa, kétsége sem lehet róla, hogy az ország jobban teljesít, folyamatosan javul mindnyájunk helyzete. Legalábbis a kormányzó párt így látja? "Magyarország jó úton jár, hiszen uniós szinten a legjobban teljesít a munkanélküliség csökkentésében, a munkanélküliség 7%-ra süllyedt, és már hónapok óta tartósan 4 millió fölött van a foglalkoztatottak száma. Egyre több családban váltja fel a segélyt a fizetés, a szociális rendszer átalakítása is ezt ösztönzi. A családok megélhetését ma rezsicsökkentés, családi adórendszer, béremelések, ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyvellátás, értékálló fizetések és nyugdíj segíti. Magyarország ma kifelé tart a szegénységből és a reménytelenségből, a tartós gazdasági növekedés és minden idők legnagyobb gazdasági fejlesztési programja több munkahelyet és jobb megélhetést garantál a magyaroknak."[1] Így aztán nem csoda, ha "a szegények száma Magyarországon nem nő, hanem csökken"- ahogy a miniszterelnök mondta a Parlamentben.[2]
Az optimizmus ragyog a tervekből is. Az idei költségvetés indokolása szerint: "A 2015. évi költségvetés megőrzi a kormányzás eddigi eredményeit. Így a családi adókedvezményeknek köszönhetően jövőre 240 milliárd forint marad a magyar családoknál." A siker persze még nagyobb, ha éveket kumulálunk. A technikát a rezsiszámlák narancssárga soraival dolgozták ki, melyek szerint 2013 óta már mind szinte milliomosok lettünk. A módszert nagyban is lehet alkalmazni: "Az egykulcsos adó a 2011-től 2016 végéig tartó időszakban csaknem 3600 milliárdos többletjövedelmet hagy a családoknál, ebből a pénzből - családi kedvezmény formájában - csaknem 1300 milliárd forint marad a családoknál, mellyel a gyermekek felnevelését, iskoláztatását segíti az állam" - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.[3]
A szegénység elleni küzdelem "zászlóshajó" terve a 2020-ig teljesítendő célokat tartalmazó Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia. A 2011-ben elfogadott dokumentum még vállalta magát, alcíme így szólt: "Mélyszegénység, gyermekszegénység, romák". 2014-ben azonban kidolgozták a hivatalos újmagyar nyelvet, amelyben tiltottá váltak többek között az olyan szavak, mint a mélyszegénység vagy a gyermekszegénység. A 2014-ben frissített dokumentum alcíme: "Tartósan rászorulók - szegény családban élő gyermekek - romák". 2011-ben a Stratégia őszinte megdöbbenéssel tartja képtelenségnek, hogy fennmaradjon a szegénység és a diszkrimináció: "Tudatosan kívánjuk fenntartani azt a kétirányú megközelítést, mely egyszerre küzd a nem csak a romákat sújtó elszegényedés ellen, miközben figyelemmel kíséri, ha kell, speciális, antidiszkriminációs programokkal is a romák helyzetének alakulását. Húsz évvel a parlamenti demokrácia újbóli megszületése után ez az ügy Magyarország hitelességi kérdése is. Nem fogadhatjuk el azt az állapotot, hogy a diktatúra az élet bármely területén többet nyújtson az állampolgároknak, mint a demokrácia. Hogyan tudná értékelni a polgári szabadságot az, akit a szociális leszakadás megakadályoz abban, hogy ezt a szabadságot élvezze?!"[4] Ez a szöveg a 2014. évi frissített változatból kimaradt - a diktatúrára utalás vagy a hitelesség miatt, ki tudja? A célok azonban a korábbiak: "A felzárkózás politika célja, hogy csökkenjen a szegénységben vagy társadalmi kizáródásban élők aránya; csökkenjen a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi lemaradása, gyengüljenek a szegénység átörökítésének tendenciái; csökkenjenek a roma és nem roma népesség közötti társadalmi különbségek; javuljon a roma nők helyzete."[5]
Itt csak a gyerekek szempontjából minősítem a hivatalosan közölt tényeket és terveket.
Mi is történik körülöttük 2010 óta? Dióhéjban: a gyerekek iskolai sorsát megpecsételte a 16 évre redukált tankötelezettség. Ezért nem csak az esélyegyenlőségre törekvés vált illuzórikussá - az újmagyar szótár be is tiltotta a kifejezést. Helyébe az "esélyteremtés" kifejezés került, amely talán kevésbé számon kérhető. (Fontos hasonló változások e szövegekben, hogy a kirekesztést lassan felváltja a "kizáródás", a felzárkóztatást a "felzárkózás". Ezen új kifejezések közül az első a társadalom felelősségét tagadja, a második az önfelelősséget teszi kizárólagossá.) Ám az esélyteremtéssel is szembemegy minden intézkedés. A rosszabb helyre születők esélye csökken a jó iskolára, a továbbtanulásra. Egyes hatások már látszanak. 2013-ban a 16 éves gyerekek 94%-a vett részt oktatásban a korábbi 99% helyett;[6] a korai iskolaelhagyók száma nő; a PISA-eredmények jelentősen romlottak; az érettségizettek aránya a 18 évesek között 2010-ben 64% volt, 2013-ban 59%-ra csökkent.[7] Az államosítás gyakorlatilag megszüntette a tanulás és tanítás szabadságát. A módszerek mindenütt egyre maradibbak. A sok ismert kritika mellé csak annyit teszek, hogy az informatikai forradalom évszázadában a magyar iskolák új kerettantervében az informatika tárgy heti 1 órát kap a 6., 7., 8. és 9. évfolya-
- 57/58 -
mokon, valamint a gimnáziumok 10. osztályában. A szakiskolákban az informatika "szabadon választható", azaz nem kötelező. Az oktatási kiadások 2003 óta szép folyamatossággal 6%-ról 4%-ra csökkentek. A büntető állam a gyerekeket is elérte a büntethetőség korhatárának leszállításával, a könnyen osztható börtönbüntetéssel, az iskolarendőrséggel, az utcai igazoltatás körülményeivel, a családi pótlék megvonásával. Szegények lakáshoz évek óta nem juthatnak, mert szociális bérlakás szinte nincs, az új szocpol, a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) maximális összege nem változott, csak a feltételek váltak nehezebbé a bizonytalan helyzetűek számára. A gyerekek egészségügyi és gyerekvédelmi ellátása a szegény régiókban a legrosszabb. És akkor még nem szóltunk a jövedelmekről.
A szegénység a mai, piacgazdaság-féle világban sok mindent jelent, de első renden pénzhiányt. Ki meri azt állítani, hogy egy kétgyerekes család, családi adókedvezménnyel, családi pótlékkal együtt számítva a jövedelmet, ki tud jönni 70 000 forintból, amikor épp nincs közmunka, csak segély; vagy akár 130 000-ből, ha van egy minimálbéres. És mi van, amikor semmi sincs, mert enyhe vétségek miatt is kikerülhet valaki a közmunkából, vagy mert a gyerek iskolai hiányzása miatt a családi pótlékot is, és a közmunkát/segélyt is elvették? A kétgyerekes család 2013. évi létminimuma 254 000 forint. A KSH szerinti létminimum szerény szint: nem szegénységi küszöb, inkább valóban a megélhetéshez még épp szükséges szociális minimum. Annál biztosan nem több. A fenti összegek ennek fele-harmada. A kormány ezt tudja. Ezért "jótékonykodik". Pénzt nem szeret adni, mert azt a szegények "úgyse a gyerekre költik". Ennek ugyan az ellenkezőjére van a legtöbb bizonyíték, de az manapság nem számít. Tehát, ami plusz van, azt természetben adják. Az óvodai-iskolai étkezést, úgy tűnik, valamennyire tényleg javítják - ez mindenképp fontos. Van emellett évente kétszeri Erzsébetkártya, az EU által felajánlott élelmiszercsomagok, alkalmasint a családi pótlék hasznos elköltését személyesen biztosító gyámügyi felügyelet.
Az űrt szaporodó civil jótékonysági akciók igyekszenek betölteni. Ezeket a kormány kedveli, már ha illeszkednek a NER illemszabályaihoz, és ha nem nyújtanak csúf látványt (mint Miskolcon, ahol a szabadtéri ételosztás ellen azzal érveltek, hogy még elhitetik az emberekkel, hogy baj van.) Soha ezekre ilyen szükség nem volt. Gyerekek és felnőttek éhesek. Több száz kisebb-nagyobb szervezet visz ételt és jó szót, küld csomagot gyerekeknek, illetve gyerekes családoknak. Ismerjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot és a Gyermekétkeztetési Alapítványt, talán a gyerekéhezés ellen most fellépő "Nemzeti Minimum" művészeit vagy a Jó ember-díjat átvevő Szociális Csomagküldő Szolgálat elindítóját is. Ám legtöbbjükről, a többi jó emberről, akik pedig sokan vannak, még az internet sem tud.
Mi ez, ha nem a megújuló, örömkeltő társadalmi szolidaritás? És mi ez, ha nem kétségbeesett próbálkozás a nyomorúság olyan szintje ellen, amelyet egy-egy pillanatra, egy-egy kicsiny körben enyhíteni lehet, de jótékonysági megoldást találni rá nem? A cinizmus teteje az, amikor a kormányzati tanácsadó szervezi a "Minden gyerek lakjon jól" alapítványt. Házhoz viszi megható lelkesedéssel a vetőmagot és az almát néhány ezer családnak. (Sőt, naposcsibét vagy malacot is küldet: "Hogy megismerjék az állattartás szépségét!"[8]) Mindezt megteheti civilként. Közpénzből fizetett tanácsadóként azonban más lenne a dolga. Például azt tanácsolhatná miniszterelnökének: emelje fel a családi pótlék és a gyes 2008 óta befagyasztott összegét. Nem a szolidaritást és jótékonyságot kárhoztatom. Hanem azt, hogy e gyönyörű gesztusok segítenek a kormányzatnak a valóság szépítésében, és felmentik elemi kötelezettségei alól. És azt, hogy a civil társadalom túl sok energiája merül ki ebben az erejét meghaladó küzdelemben, "holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia"- József Attilával szólva.
A gyerekek éhezése, ami a legtöbb kormányzati és civil erőt megmozgatja, felháborító és szívszorító. De a gyerekek sorsa ezen kívül is sok mindenen múlik. Kerris Cooper és Kitty Stewart a Joseph Rowntree Alapítvány támogatásával 2013-ban áttekintett minden olyan kutatást az OECD és EU országaiban, amelyek valamilyen kapcsolatot mutatnak ki a család jövedelme és a gyerek fejlődése között. A témát valamilyen módon érintő, összesen 47 000 áttekintett kutatásból 34 kutatás mutatott ki nem csak a jövedelemhez kapcsolódó általános összefüggést, hanem olyan szigorú oksági viszonyt, amely alapján állítható, hogy a pénz önmagában is számít. Az LSE összefoglalásából idézve: "Az alacsony jövedelem közvetlenül hat a gyerekek jóllétére és fejlődésére, kognitív képességére, teljesítményére, iskolai érdeklődésére, szorongási szintjére és magatartására."[9] A Nature Neuroscience-ben 2015 márciusában tették közzé tucatnyi nagy egyetem (a Columbiától a Johns Hopkinson át a Harvardig) 25 kutatójának közös eredményeit "Családi jövedelem, szülői iskolázottság és agystruktúra gyerekeknél és serdülőknél" címen.[10] A kutatás min-
- 58/59 -
den eddiginél alaposabban tárja fel az agyszerkezet és a létfeltételek közötti viszonyt. A lényeg: a szegényebb körülmények közt nevelkedőknél egyes agyterületek (agykéreg, hippokampusz) fejletlenebbek, mint jobb helyzetű társaiknál. E területek felelősek a nyelvi, emlékezeti és érvelési készségekért, vagyis központi szerepük van abban, hogy mennyire sikeresek a gyerekek az iskolában. A kutatók nem tudják pontosan azonosítani az agyfejlődés eltéréseinek egyes okait, több társadalmi ok együttes hatásáról írnak. A szegényebb gyerekek - túl azon, hogy gyakran kevesebb kognitív ösztönzést kapnak az alacsony iskolai végzettségű szülőktől - a pénzhiány miatt nagyobb stressznek vannak kitéve, szennyezettebb környezetben élnek, és az is veszélyezteti a gyerekeket, ha az anyák a terhességük idején rosszul táplálkoznak.
Vagyis a pénz számít. A gyerekeseknél talán különösen. A szegénységnek sokféle mértéke van. A miniszterelnöki állítást egyik sem igazolja. A reáljövedelmek átlagosan alig 10%-kal magasabbak, mint 1990-ben, és még mindig a 2006-os szint alatt vannak. A jövedelmek eloszlását, az egyenlőtlenséget és szegénységet rendszeresen a Központi Statisztikai Hivatal (SILC/VÉKA) és a TÁRKI Monitor-felvételei mérik. Mindkét felmérés egyéni bevalláson alapul, ami azt jelenti, hogy a kapott eredmények sosem teljesek és sosem pontosak. A KSH és a TÁRKI eredményei egymástól is kicsit eltérnek. Mégis, minthogy nagyon hasonló tendenciákat mutatnak, közelítő képként használhatók. Az alábbi számítások a KSH adatain alapulnak. A jövedelmi szegények aránya a 2008 és 2010 közötti időszakra jellemző 12%-ról14%-ra emelkedett 2013-ra az össznépesség, és 19%-ról 23%-ra a gyerekek körében.[11] Érdekes, hogy noha Magyarország szinte az egyetlen európai ország, ahol a kormány nem tett semmit a szegények érdekében a válság után, a romlás az első két évben lassú volt, 2010 után gyorsult fel. A 2010 utáni romlás a hiányok és kirekesztés szinte minden mutatójában megjelenik. És csaknem minden ilyen mutató esetében - kivált, ha az a gyerekszegénységhez kapcsolódik - az EU 27 tagállamát tekintve egyre lejjebb, mostanság az utolsó 2-5. helyre kerül Magyarország. Vannak országok, amelyek tudatosan törekszenek arra, hogy a gyerekekkel járó többletterheket kiegyenlítsék; vagyis, hogy ne legyen nagyobb a szegénység a gyerekek, mint az össznépesség körében. 2006 és 2010 között az EU 27 országa között öt olyan volt, amelyben tartósan kompenzálták a gyerekesek hátrányait. A többi országban az ollók kisebb-nagyobb mértékben nyíltak vagy záródtak. Magyarország a legkevésbé gyerekpártiak egyike, az olló tartósan nyitott a gyerekek hátrányára. Közben a szegénység falura költözik, ami radikálisan korlátoz - a gyerekeket illetően különösen - minden felemelkedési esélyt.
2012- ben a 18 éven aluli gyerekek közül Budapesten 19%, a falvakban 46% (a 6 éven aluliaknál ennél is több, 51%) volt szegény. Az egyenlőtlenségek mindeközben feltartóztathatatlanul nőttek. A legszegényebb és leggazdagabb 1 millió átlagjövedelme közötti szorzó 1990 táján ötszörös, 2007-ben hétszeres, 2013-ban kilencszeres volt. A gyerekek természetesen a többi korosztályhoz tartozóakhoz képest gyakrabban kerülnek a jövedelmi létra aljára. 2012-ben a gyerekek több mint fele, 52%-a tartozott jövedelmi szempontból az alsó három tizedhez (vagyis az össznépesség 30%-át jellemző jövedelmi szinthez).[12]
A sors átkáról van szó, vagy tudatos politikáról? 1990 óta nem a magyar balsors sújt. 2010-ig voltak olykor jobbítani akaró nekifutások, de egészében előbb a közöny, utóbb az ellenszenv jellemezte a kormányzat szegénységhez való viszonyát, mígnem 2008-tól, a Gyurcsány-kormány "Út a munkához" programjával kialakult a hadiállapot. 2010 óta a hadiállapot háborúvá, az ellenszenv rasszizmussal átszőtt gyűlöletté vált - az ezzel ellentétes retorika ellenére. A szociálpolitikát ugyanis teljesen átalakította Orbán politikai eszménye és célja. A "jóléti állam" nálunk megszűnik, helyébe tudatos politikai célként fokozatosan a "munka társadalmának" rémálma lép. Ebben senki nem kap segélyt, csak ha arca verejtékével megdolgozik érte. (2015-től minden eddigi ellátás, amelyben a segély szó szerepelt, vagy díjjá, vagy támogatássá keresztelődött át, talán a gyest kivéve. Ha csak ennyit jelentene a segélyek megszüntetése, nem is lenne nagy baj.) A segélyezést kiváltó eszköz a közmunka. Ennek két olvasata van. A kormányzat számára sikertörténet. A közmunkások kormányzati felmérések szerint elégedettek.[13] A lassan évi 400 ezer felé haladó, napi átlagban 200 ezer fölé emelkedő közmunkás létszámmal sikerült minden statisztikát javítani. A KSH jelentései rendre a foglalkoztatás növekedését, a munkanélküliség csökkenését mutatják, többnyire nem említve, hogy a növekedésből mekkora a közfoglalkoztatás része. (A 2015. április 29-i Gyorstájékoztató szerint "79 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt", pont.) Ezzel minden európai babért learatunk. Nálunk csökken
- 59/60 -
legjobban a munkátlan háztartások száma, közeledünk a vállalt foglalkoztatási arányhoz. A mélyszegénység is valamivel enyhült, fél éven át havi 30-40 000 forint plusz ezen a szinten sokat számít. A kutatások azonban nem csak sikereket látnak.[14] A közfoglalkoztatás tönkreteszi a munkaerőpiacot. A többség számára zsákutca és csapda. Teljes bizonytalanságot jelent, hiszen nem szabályok, hanem személyi kapcsolatok és véletlenek döntenek a következő hónapról. Tartósítja a szegénységet és méltóságtipró. Nem véletlen, hogy főhatósága nem valamilyen gazdasági minisztérium, hanem a rendészet bástyája, a Belügyminisztérium. Vagyis a felületen javít, a velejéig beteg struktúrát és viszonyokat tartósítja. Azt még nem tudjuk, hogy hogyan alakítja a gyerekek jövőképét és tanulásra ösztönzését, ha szakmunkás apjuk sárga mellényben a falu szélén tisztítja az árkot, és hogyan hat szorongásaikra, ha nem tudják, hogy a következő hónapban lesz-e még ároktisztítás, vagy már kenyérre se lesz elég.
Számos további lépés is történt a szegények kárára, illetve a forráselosztás felfelé torzítására. 2010 óta az egykulcsos adóval 500 milliárdot átterheltek a gazdagabbakról a szegényebbekre. A rezsicsökkentéssel egyértelműen a gazdagabbak jártak jobban. Befagyasztották a mindenkinek járó családi pótlékot és gyest, de növelték a családi adókedvezményt, ami perverz módon oszlik el, ugyanis közpénzekből kevesebbet ad lentre - összegszerűen vagy arányaiban -, mint fentre. A peremhelyzetűek szinte semmit nem nyernek vele. Még a 2016-ra tervezett adó- és adókedvezmény-változások után, amelyekkel pedig minden adófizető jól jár, sem tudja a többség teljesen kihasználni a három vagy több gyerek utáni kedvezményt. A rendkívül magas fogyasztási adók az átlagnál jobban sújtják a szegényeket, akik minden pénzüket fogyasztásra költik. A közfoglalkoztatás a családok mintegy tíz százalékát érinti, köztük sok a gyerekes. A közfoglalkoztatási bért a minimálbér kétharmadára csökkentették. Az ehhez kapcsolódó foglalkoztatást helyettesítő támogatás 28 500-ról 22 800 Ft-ra, a családi segély teljes összege a 2010. évi 60 000 forintról 45 000 forintra csúszott le. A hozzájutási feltételek pedig - az önkormányzatok korrektségétől függően - egyre fantáziadúsabbak: akár egy kerti egércsalád is kizárási ok lehet.[15] Hogy mennyire nem tartja az állam a pénzt a szegénységet és gyerekszegénységet csökkentő eszköznek, azt egyebek közt az is mutatja, hogy a Felzárkózási Stratégiában ilyesmiről említés sem történik. A.B. Atkinson, a jövedelmi egyenlőtlenségek legjobb szakértője most megjelent könyvében írja: "Fejlettebb gazdaságok sosem értek el alacsony egyenlőtlenségi vagy szegénységi szintet alacsony szociális kiadásokkal, még ha más, a szegénységet érintő területeken, akár a foglalkoztatásban, jól teljesítettek is."[16] A kormányzati olvasatok, sikerhírek hallatán magam is olykor elbizonytalanodom. Ha ironikus akarok lenni, még meg is kérdem magam, vajon tényleg nem a politikai rosszindulat vagy külföldi befolyás vezet kritikáimban immár több évtizede?
Sokakat ért már ilyen vád. De ha e kormányzati védekező vádakra legyintünk is, és semmi mást nem teszünk, mint ami a szociológus dolga - a tényeket vizsgáljuk és magyarázzuk -, akkor is baj van. Magam is unom, hogy folyton ismétlem önmagamat. Bizonyos ügyekben - mondjuk, hogy az egyenlőtlenség káros, vagy, hogy a szegénység árt mindenkinek, de főleg a gyerekeknek -éppen fél évszázada ismertetem és értelmezem az adatokat, bírálom az állam nemlétező vagy rossz beavatkozásait. Ráadásul mindenkori jóslataimat is sokszor megírtam, és ezek sajnos rendre beváltak. 1995-ben nem csak azt lehetett előre látni, hogy egyre lyukasabb lesz a szociális háló, és nő a szegénység. Már akkor felsejlett a "még beláthatatlan decivilizációs veszély, a társadalom szétesése bennmaradókra és kirekesztettekre. A decivilizáció első áldozatai a munka nélkül maradók, a hajléktalanná válók, a deregulált munkaerőpiac új páriái, s mindazok, akik alacsony jövedelmük miatt nem juthatnak hozzá azokhoz a legelemibb alapszükségletekhez - gyógyszer és orvosi ellátás, hajlék és annak fenntartása, legalább egy piacképes szakma elsajátítása, amelyekért korábban részben vagy egészben a köz felelősséget vállalt. Az ő le- és kiszakadásuk megváltoztatja a civilizáció egész arcát. A most már beszűkült, de normaszabó társadalom számára mind feleslegesebbek és egyre gyűlöltebbek. Hogyan is válaszolhatnának hát másként kirekesztésükre, mint önfeladással, vagy azzal, hogy szembefordulnak a kitaszítókkal? A nyomor új fenyegetései pedig »odafent« kiváltják a köz- és magánerőszak új formáit. Az iskolákra, gyógyításra fordított pénzből az elnyomó szerveket kell erősíteni, börtönöket kell építeni. Ám a gazdagokat ez sem védheti meg teljesen, ezért gyengül az állami erőszak-monopólium, létrejönnek a fegyverhasználatra is jogosított magánrendőrségek. A sokasodó új szegényeket, hogy kirekesztésük legitimálható legyen, a hatalom bűnbakká teszi, s ebben a mechanizmusban tenyészik a rasszizmus és idegengyűlölet."[17]
Mindezt - sok kollégámmal együtt - 25 év óta folyamatosan mondjuk. Az örökös visszatérésekre per-
- 60/61 -
sze megvan a mentségünk. Az, hogy a politika is ismétli önmagát. 2010 óta ráadásul az új lépések azt mutatják, hogy mindig van lejjebb. A közmunka, mint a foglalkoztatáspolitika fontos eleme, már 2008-as bevezetésekor is gazdaságilag rossz hatékonyságú, társadalmilag káros volt. Ám azóta számtalan elemét úgy módosították, hogy új kritikai elemzésekre van szükség. Az iskolai szegregáció elleni kormányzati erőfeszítések folyamatosan gyengültek, de hogy e végzetes gyakorlat törvényesítése ellen kelljen szólni, arra csak 2015-ben került sor. Szólunk, de egyre kétségbeesettebben. Egy-egy erőteljesebb demonstráció esetleg hoz valamilyen részsikert; 2015 tavaszán például néhány halálra ítélt egyetemi szak megmentését. Az egyetemi autonómia azonban minden akciózás ellenére végleg (legalábbis ennek a rezsimnek a végéig) elveszett. A média hatása pedig gyakorlatilag nulla. Az emberek túlnyomó többségéhez a kritikai hangok el se juthatnak a közmédia majdnem totális térfoglalása miatt. A kormányzat számára, ami a NER-en kívül van, az nincs.
Ha újat nem tudunk (legalábbis én nem tudok) már mondani, és ha tudjuk, hogy a Fundamentum összeállítása sem fogja a politikát megérinteni, akkor miért is folytatjuk? Sokat beszélnek manapság az értelmiség felelősségéről, többnyire elmarasztalóan. Biztosan osztozunk abban a közös felelősségben, hogy miért hagytuk, hogy így legyen. De még nagyobb lenne ez a felelősség, ha a beszélők is elhallgatnának. Nem csak azért, mert növeli, ki elfödi a bajt. Erkölcsi okokból is. A helyzettől függ, hogy mikor erkölcsös, mikor erkölcstelen a hallgatás. Most - sokan gondoljuk így - erkölcstelen lenne. Leginkább ezért folytatjuk. ■
JEGYZETEK
[1] Magyarország jó úton jár a szegénység csökkentésében. Reagálás az ellenzék szegénységről szóló nyilatkozataira 2015. 02. 10. Fidesz-frakció Sajtóosztály. http://www.fidesz.hu/hirek/2015-02-10/magyaror-szag-jo-uton-jar-a-szegenyseg-csokkenteseben/.
[2] Orbán Viktor Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő gyermekszegénységet kifogásoló, "Önnek, Miniszterelnök úr, volt esélye. Mit gondol, a mai gyerekeknek van?" című azonnali kérdésére válaszolt 2014. december 8-án. http://fideszbp3.hu/?p=16728
[3] Pankucsi Zoltán, az NGM adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára beszéde az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny díjkiosztóján. - Az NGM már a jövőt is ismeri, 2016-ig, Hír24, 2015. április 24. http://fn.hir24.hu/penzugy/2015/04/24/az-ngm-mar-a-jovot-is-ismeri-2016-ig/
[4] KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság: Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási Stratégia, 2011, http://romagov.kormany.hu/download/8/e3/20000/Strat%C3%A9gia.pdf, 6.
[5] Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság: Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási Stratégia II, é.n., http://romagov.kormany.hu/download/e/17/c0000/Magyar%20NTFS%20II.pdf
[6] Központi Statisztikai Hivatal: A társadalmi haladás mutatószámrendszere, 2014. http://www.ksh.hu/thm/2/indi2_2_3.htm
[7] Uo. http://www.ksh.hu/thm/2/indi2_2_4.html
[8] Lásd: http://mindengyereklakjonjol.hu/
[9] Kerris Cooper and Kitty Stewart: Does Money Affect Children's Outcomes? A Systematic Review. 2013, Joseph Rowntree Foundation, http://www.jrf.org.uk/sites/files/jrf/money-children-outcomes-full.pdf, LSE/CASE: Does money affect children's outcomes? A review of evidence on causal links, 2015, http://sticerd.lse.ac.uk/case/_new/research/money_matters/
[10] Kimberly G. Noble és mások: Family income, parental education and brain structure in children and adolescents, Nature Neuroscience 2015/18, 773-778.
[11] Bass László-Darvas Ágnes-Farkas Zsombor-Ferge Zsuzsa-Kósa Eszter-Kovárik Erzsébet-Szüdi János-Szűgyi Jerne: A gyerekes családok életkörülményei, in Civil jelentés a gyerekesélyekről, 2012-2013, szerk. Ferge Zsuzsa, Darvas Ágnes, 2014, 71. http://www.gyere.net/downloads/Civil_jelentes_2012-2013.pdf.
[12] Uo. 89.
[13] A közfoglalkoztatásban részt vevők többsége pozitívan ítéli meg a rendszert, 2014. szeptember 10. http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium/kozigazgatasi-allamtitkarsag/hirek/a-kozfoglalkoztatasban-reszt-vevok-tobbsege-pozitivan-iteli-meg-a-rendszert
[14] Bakó Tamás - Cseres-Gergely Zsombor -Kálmán Judit - Molnár György - Szabó Tibor: A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés, 2014, http://www.parlament.hu/documents/126660/133970/MTA+KRTK+KTI+A+munkaer%C5%91piac+perem%C3%A9n+l%C3%A9v%C5%91k+%C3%A9s+a+k%C3%B6lts%C3%A9gvet%C3%A9s.pdf/e21defe4-795c-439f-8ba8-c317bc858fa8.
[15] Lásd pl. Miskolc helyi rendeletét: http://www.miskolc.hu/dokumentum/22015-ii10-rendelet-telepulesi-tamogatas-es-az-onkormanyzat-altal-nyujtott-egyeb-szociali
[16] Anthony B. Atkinson: Inequality. What Can Be Done? 2015, Harvard University Press, 205.
[17] Ferge Zsuzsa: A civilizációs folyamat fenyegetettsége, Magyar Tudomány, 1999/10, http://epa.oszk.hu/00700/00775/00010/1999_10_01.html.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző szociológus, ELTE TáTK.
Visszaugrás
