2002 első félévében - 1989 és 1995 után immár harmadik alkalommal - Spanyolország töltötte be az Európai Unió soros elnöki tisztét, miközben egyre kényesebb kérdések napirendre kerülésével folytatódtak az 1998 novemberében megnyitott Kormányközi Csatlakozási Konferencia ("Intergovernmental Accession Conference") tárgyalási fordulói a tagjelölt országok és az EU tagállamok között.
A jelképéül a harci bikát választó spanyol elnökség kezdete szimbolikus mérföldkőként vonulhatott be az EU történetébe: a brüszeli királyi palotában fényes külsőségek között ünnepelték, amikor 2002. január 1-jén Spanyolország vette át Belgiumtól az Európai Unió soros elnökségét, és ezzel egy időben vezették be a tizenkét tagú euroövezet közös pénzét, az eurót is. Guy Verhofstadt belga miniszterelnök II. Albert belga és I. János Károly spanyol király jelenlétében nyújtotta át José María Aznar spanyol kormányfőnek az uniós lobogót. Mindkét kormányfő külön hangsúlyozta és méltatta, hogy a spanyol elnökség indulása egybeesik az euró a bevezetésével.1 (Magyar bankszakemberek szerint, ha az EU formálisan értelmezi a jelenlegi előírásokat, akkor Magyarország 2004 eleji csatlakozás esetén is legkorábban 2007 januárjában lehetne a monetáris unió tagja, rugalmasabb megítéléssel viszont már 2006 januárjában is bevezethetik az eurót.2)
Madrid programja előzetesen hat prioritást jelölt meg a spanyol szemeszterre, s már ezek sorrendje is jelezte: a spanyol irányítású Unió elsősorban nem a tagjelölt országok csatlakozását tekinti a legfontosabb és a leggyorsabban megvalósítandó célkitűzésének. A bővítés Nizzában, Göteborgban majd Laekenben körvonalazódott menetrendjén ugyan nem történt érdemi változtatás, ám a terrorizmus elleni harc, az euro bevezetése, a gazdasági és szociális reform megteremtése (az Unió versenyképességének növelésével) olyan témák voltak, amelyek egyaránt megelőzték a bővítés kérdését a spanyol program - láthatóan kifejezett sorrendbe állított - prioritásai között. A felsoroltakon kívül az EU nemzetközi (globális) szerepének növelése az egységes kül- és védelmi politika keretein belül, illetve az Európai Unió (alkotmányos) jövőjéről történő vita folytatása képezte még a spanyol elnökség főbb programpontjait. (La lucha contra el terrorismo, la introducción del euro, la continuación de las reformas económicas y sociales, el cumplimiento del calendario de la ampliación, el desarrollo de la política europea exterior y de defensa, y el debate sobre el futuro de Europa)3 A mértékadó El Mundo madridi napilap január 9-i vezércikke a spanyol elnökség legfontosabb külpolitikai feladati közé az afganisztáni helyzet, a közel-keleti valamint a balkáni konfliktus megoldásában történő aktív kezdeményező szerepet sorolta, hozzáfűzve azért mindehhez a bővítés kérdését is.4
Több Európát (spanyolul "Más Europa") - ez lesz a mottója Madridnak - ígérte Josep Piqué külügyminiszter hazája féléves elnökségi programját bemutatva. A bővítésről szólva elismerte, hogy az "minőségi ugrás az európai építkezésben", miközben megelőlegezte azt is, hogy Madridra hárul az egész tárgyalási folyamatban a legproblematikusabbnak tekintett mezőgazdasági, regionális politikai és költségvetési fejezetek előkészítése és megvitatása. A stafétabot spanyol átvétele előtt Piqué leszögezte, hogy a bővítési útiterv ugyan közös EU-álláspont elfogadására kötelezi a tizenötöket, ám arra semmiképpen, hogy a spanyol elnökség idején le is zárják e fejezeteket.5
A spanyol miniszterelnök, José M. Aznar a spanyol parlamentben 2001. december 10-én tartott beszédében fejtette ki, hogy a "Több Európa" kifejezés lényegében kettős üzenetet hordoz: egyrészt utal arra, hogy Európa meghatározóbb pozíciót követel magának a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, másrészt azt is sugallja, hogy az "európai project" az európai polgárok többségének támogató elfogadásával kell megvalósuljon a jövőben. Ez utóbbi üzenet az európai "demokráciadeficit" finom kritikájaként is értékelhető talán, nem tette hozzá ugyanakkor a spanyol miniszterelnök - bár e mottó árnyaltságába talán még éppen belefért volna - hogy a több Európa egyben akár a bővített Európai Unió létrehozásának a jelszava is lehetne. Aznar nem hagyott kétséget viszont afelől, hogy a csatlakozási tárgyalások legnehezebb szakasza következik a tagjelölt országokkal, s az Európai Tanács Berlinben (1999-ben) maghatározott költségvetési korlátai alapvetően determinálják majd a mezőgazdasági, a regionális és költségvetési fejezetek tárgyalásain köthető kompromisszumokat. A tárgyalások sikere jórészt a Bizottság és a tagjelöltek rugalmas együttműködésén múlhat, amelyhez azonban Brüsszelnek közös álláspontot kell elfogadnia az uniós támogatási rendszer belső reformját illetően. Aznar a bővítéssel kapcsolatban továbbá nemes gesztust tett Törökország felé, hiszen tizenharmadikként Ankarának is meghívót nyújtott valamennyi közösségi tanácskozásra, amelyen a tagjelölt országok is részt vesznek ("our Presidency has invited Turkey to participate in all of the Community meetings that the candidate countries participate in").6 Törökország szerepének felértékelődését egyébként jól jelzi az is, hogy az Európai Parlament bővítéssel kapcsolatos félév-záró határozattervezete első olvasatában tartalmazott egy olyan, meglehetősen furcsa - minden bizonnyal Ciprusnak címzett, és Törökország érdekében beiktatott - kitételt is, miszerint az első körben bejutó tagjelöltek eleve mondjanak le vétójogukról az utánuk következők felvételét illetően.7
Antonio Bellver Manrique budapesti spanyol nagykövet az elnökség tervei között Magyarország számára is tanulságként szolgálva hívta fel a figyelmet arra: Spanyolország a múltban sokat profitált a regionális támogatásokból, és általában a gazdasági és társadalmi kohéziós politikákból.8 E politikáknak köszönhetően az egy főre eső spanyol GDP az uniós átlag 72 százalékáról (1988) 83 százalékra (2000) nőtt, annak ellenére, hogy ez alatt az idő alatt más tagállamok is egyharmaddal növelték nemzeti összterméküket. Tizennyolc évvel a belépés után szinte rá sem lehet ismerni Spanyolországra. A regionális támogatások zömét kitevő, a 2000-2006-os költségvetési időszakban összesen 195 milliárd euró összegű strukturális alapok legnagyobb haszonélvezője jelenleg is Spanyolország. A bővítés további menetrendjét illetően Spanyolország terve az elnökség kezdetén az volt, hogy a szemeszter végére, a sevillai csúcstalálkozóra a Bizottság elkészíti a jelentését a tagjelöltek adminisztratív és igazságügyi kapacitásáról, vagyis arról, hogy képesek lesznek-e alkalmazni az uniós joganyagot. "Ez a jelentés alapvető fontosságú lehet a tárgyalások lezárása szempontjából, és még okozhat meglepetéseket." - figyelmeztetett a spanyol nagykövet. Az Európai Unió az előzetes spanyol várakozások szerint tartja magát az egyéni elbánás elvéhez: 2002 őszén a Bizottság kiadja az utolsó országjelentéseket a tagjelöltekről, és a dán elnökséget lezáró decemberi, koppenhágai csúcson hivatalosan is döntenek majd arról, hogy mely tagokkal lehet lezárni a tárgyalásokat. Ha megvalósul a "big bang", akkor ez a tagjelöltek erőfeszítéseinek, és nem az Unió előzetes döntésének eredménye lesz - utalt rá Manrique nagykövet.
Ilyen előzmények után a spanyol elnökség féléve csendben úgy telt el, hogy valójában egyetlen fronton sikerült csak lényeges eredményt elérni az előzetes prioritásokat figyelembe véve. Így egyelőre sikertörténetként értékelni talán csak az euró kissé félve várt, ám végül zökkenőmentesen lezajlott bevezetését és (elsősorban a dollárral szembeni) nem várt megerősödését lehet. (2002. július 16-án a közös európai pénz árfolyama már meghaladta az amerikai dollárét.) A spanyol elnökség ideje alatt az euró globális viszonylatban a második legfontosabb valuta lett, 13%-os világpiaci részesedéssel.9
Az erőteljesebb közös külpolitika kialakítását a Caceresben február elején tartott külügyminiszteri tanácskozás volt hivatott megalapozni. Megvitatni sikerült, de megállapodni nem a balkáni (macedóniai) békefenntartás EU-kézbe vételéről. A közel-keleti konfliktus kapcsán viszonylag erőteljes publicitást kapott a minden bizonnyal szándékosan kiszivárogtatott, ám hivatalos álláspontként meg nem jelenő külügyminiszteri vélemény az USA egyoldalú "Izrael-pártiságának" bírálatáról.10 Mindenesetre a spanyol elnökség alatt az uniós álláspontok többször is szembekerültek ebben a kérdésben az Egyesült Államokkal. Legégetőbb problémaként úgy tűnt azonban, a menekültügyi és bevándorlási politika összehangolásának egyre sürgetőbb feladata kellett foglalkoztassa a diplomáciai vezetőket. Az Amszterdami Szerződés ugyanis 2001 végéig adott határidőt az addig nemzeti szabályokon nyugvó bevándorlási politika egységes közösségi szabályozásának a kialakítására. E kérdésben - a sevillai csúcson némi menetrenddel pontosított, de szigorában enyhült - elvi megállapodás született: egységes vízum bevezetése az év végéig; egységes alapokon nyugvó szigorúbb határőrizet és a törvénytelen bevándorlók kitoloncolása; közös adatbank felállítása; anyagi és technikai támogatás kibocsátó országok részére, együttműködés a migráció csökkentésének céljából; közös menekült-státusz kialakítása 2003 végéig. Érdekes külpolitikai fejleményként, talán még egyfajta irányváltásként is értékelhetjük a spanyol EU-elnökség nyitását a latin-amerikai országok irányába, Európa és Dél-Amerika eddig háttérbe szoruló kapcsolatainak erősítése céljából.11 Spanyolország egzotikus helyzetét és sajátos európaiságát mutatja továbbá az áprilisban Valenciában tartott Euro-Mediterrán külügyminiszteri konferencia is, amely az 1995-ben Algéria, Ciprus, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Málta, Marokkó, a Palesztin Autonómia, Szíria, Tunézia és Törökország részvételével megnyitott ún. "barcelonai-folyamat" felélesztése, folytatása volt.12
A soros EU-elnökség és Magyarország politikai kapcsolatai közül is érdemes két eseményt kiemelni: egyrészt Aznar miniszterelnök márciusi budapesti látogatását, amikor meglehetősen határozott állásfoglalást jelezve részt vett és felszólalt az akkori kormányzópárt választási rendezvényén13, másrészt Budapest főpolgármesterének madridi villámlátogatását, amelyen szándéknyilatkozatot írtak alá José María Álvarez de Manzanóval, a spanyol főváros főpolgármesterével arra vonatkozóan, hogy Budapest és Madrid körülbelül egy éven belül testvérvárosokká váljanak.14
A tavaszi Európai Tanács, a március 15-16-án megtartott barcelonai csúcstalálkozó - amelynek a munkaülésére először kaptak meghívót a csatlakozni szándékozó országok is - elsősorban gazdasági témákra, különös hangsúllyal az energiaszektor jövőjére koncentrált. A tizenötök még a 2000 márciusában tartott lisszaboni csúcson határozták el, hogy az Uniónak 2010-re a világ legdinamikusabban fejlődő és legversenyképesebb gazdasági térségévé kell válnia. A cél olyan tudásalapú gazdaság létrehozása, amely egyidejűleg képes a fenntartható növekedésre, a jelenleginél több és minőségi szempontból is jobb munkahely teremtésére és a társadalmi kohézió erősítésére. A barcelonai csúcs előtti elemzések azonban úgy látták, hogy a lisszaboni stratégia bajban van, főként az Egyesült Államoktól történő - egyes esetekben meglepően nagy, több területen növekvő - gazdasági lemaradás miatt. Ez éppúgy érvényes a növekedési ütemre, mint a munka termelékenységére vagy az egy főre jutó jövedelemre. Amerikában az egy főre eső hazai össztermék 1991-ben 42 százalékkal volt magasabb az európai átlagnál, 2001-ben már 54 százalékkal.15 A barcelonai tanácskozás fókuszában konkrétan a gázpiac és a villamosenergia-piac tagállamonként egyenlőtlen liberalizációjának kérdései álltak. A bírálatok kereszttüzében főként az Unión belüli aszimmetrikus piacnyitásból a legnagyobb előnyt kovácsoló Franciaország két nagy szolgáltató monopóliuma volt. A katalán fővárosban végül ebben a kérdésben is a szokásos uniós kompromisszum született: az üzleti fogyasztók piacát legkésőbb 2004-ig teljesen fel kell szabadítani, míg a politikailag kényesebb háztartási energiapiac megnyitásáról szóló döntést egy évvel elhalasztották, így e téren Párizs csak a választások után kényszerül állást foglalni.16
A spanyol elnökség idejére esett az európai alkotmányos jövő kialakításának szándékával nagy hírveréssel létrehozott Európai Konvent nyitóülése (2002. április 28.) is, amelynek jelentőségét sokan az amerikai alkotmányt 1787-ben megszövegező philadelphiai konventhez, vagy az 1957-es Római Szerződést előkészítő messinai konferenciához hasonlították. A Valéry Giscard d’Estaing vezetésével összeülő konvent a menetrend szerint egyelőre a "meghallgatási" szakaszban jár, a különböző ötletek felmerülését majd ősszel követhetik a mélyebb elemzések. Legnagyobb ellentét a konventen belül az Európai Egyesült Államokat álmodó föderalisták és az uniós integrációt inkább nemzetállamok szabadkereskedelmi övezetére visszafogni szándékozó ún. euroszkeptikusok között feszül, utóbbiak főként a több mint 80 ezer oldalra rúgó közösségi joganyag túlburjánzását minősítik abszurdnak17. A konventben elhangzott eddigi legnagyobb hatású javaslatként az a leglelkesebben éppen a spanyol kormányfő által támogatott (de Tony Blair által beterjesztett) indítvány jelent meg: miszerint a féléves elnökségi rotáció rendszerét 2005-2006-tól az uniós kormányfők által önmaguk közül 5 évre választott elnöki funkció váltsa fel. Az elnök végre "arcot" és irányt adhatna az Európai Uniónak, főként a közös külpolitikának, - vélik a javaslat támogatói.18
A spanyol elnökség csatlakozási tárgyalásokat is koordináló szerepkörét magyar szemmel értékelve első pillantásra talán úgy tűnhet: a csatlakozási tárgyalások finiséhez közeledve ahelyett hogy gyorsult volna, inkább megtorpant az Unió és Magyarország közeledése az ideiglenesen lezárására kerülő jogfejezetek tekintetében. Csak statisztikai szemlélettel nézve persze nem kellett túl nagy bátorság ilyen jellegű megállapítás megkockáztatásához a félévi fordulóponthoz, azaz a spanyol-dán elnökség-váltáshoz érkezve, hiszen a csatlakozási tárgyalások megkezdésétől még nem volt példa arra, hogy féléves elnökségi periódus alatt egyetlen tárgyalásai fejezet lezárására se kerüljön sor. (Igaz, utólag némileg árnyalhatta a képet, hogy már rögtön a soron következő dán elnökség elején sikerült ideiglenesen megállapodni az audiovizuális és a regionális politika még nyitva marad kérdéseiben is.) Egy évvel korábban, a svéd elnökség regnálása alatt egyébként nyolc tárgyalási fejezet végére került ideiglenesen pont, míg a bővítésre fordított hangsúly szempontjából helyenként talán jogos kritikákkal is illetett belga elnökség végére (jellemző adat, hogy az Európai Bizottság felmérése szerint a tizenötök polgárai közül a belgák között a legkisebb azoknak az aránya - 21%, szemben például a dánok 68%-ával - akik a bővítést az EU legfontosabb feladatának tartják19) két újabb jogfejezetet (bel- és igazságügyi együttműködés, közlekedés) sikerült kipipálni a menetrendből. Ekkor huszonnégynél tartott az összesen harmincegyből a lezárt jogfejezetek száma, ezzel Magyarország - Ciprus mögött - a második helyet foglalta el a csatlakozni szándékozó országok között. Nem növekedett azonban ez a huszonnégyes szám a spanyol elnökség mandátumának a lejártáig sem, így a spanyol elnökséget lezáró sevillai csúcs előtt a tagjelölt országok közül Magyarország csak Máltát illetve a feltehetőleg "másodikkörös" Bulgáriát és Romániát előzte meg a lezárt jogfejezetek számának tekintetében. A "sorrend" a következő volt: Ciprus és Livánia 28-28, Szlovénia és Lettország 27-27, Észtország és Szlovákia 26-26, Cseh Köztársaság és Lengyelország 25-25, Magyarország 24, Málta 22, Bulgária 20, Románia 11 átmenetileg lezárt fejezettel.
A csatlakozási tárgyalásokra visszatekintve a spanyol elnökség alatti, első helyettesi szintű tárgyalási fordulón márciusban lezárásra került a mezőgazdasági fejezet növény- és állategészségügyi alfejezete. Magyarország ebben vállalta, hogy a csatlakozásig az úgynevezett nagy kapacitású vágóhidak többségében érvényre juttatja a szigorú EU-normatívákat, míg 44, a csatlakozási szerződés aláírásáig üzleti titokként kezelt nagyüzem 2006-ig haladékot kap az uniós szabványok teljesítésére. Legnagyobb nagyvonalúságot egyébként az állatvédelmi szabályok átvételének kapcsán tanúsította az EU, így például sikeresen érvényesítette a magyar delegáció azt a derogációs igénypontunkat, miszerint 2010-ig a 21 nagy hazai baromfitelepen ne kelljen kicserélni a tojótyúkok számára már "stresszmentes", 14 fokosnál kisebb dőlésszögűre a meredek aljzatú (a tojások gyorsabb kigurulása szempontjából viszont előnyösebb) jelenlegi magyar ketreceket.20 Némi iróniával is szemlélve ennél több konkrét (ideiglenes) végeredményt 2002 első félévében nem igazán tudtunk feljegyezni a csatlakozási tárgyalások menetéből (bár a mezőgazdasági fejezet "középső" részében, a termelési kvótákkal kapcsolatban sokat közeledett egymáshoz a Bizottság és Magyarország álláspontja), miközben a másik oldalról a tagjelölteket valósággal sokkolta a januárban nyilvánosságra hozott uniós álláspont a közvetlen mezőgazdasági támogatások a csatlakozás időpontjában a tagállamokhoz viszonyított 25%-os szintű (majd a teljes szintet tíz év alatt elérő) tervezett mértékéről.
A csatlakozási folyamat most már egyértelműen legneuralgikusabb pontjaként megjelenő mezőgazdasági kérdések érdemi nyugvópontra térésének lehetősége úgy tűnik, csak a tizenötök támogatási rendszerének, a közösségi mezőgazdasági politikának (CAP) teljes belső reformja mellett képzelhető el, ugyanakkor bármennyire igyekezett is az Unió, a sevillai csúcstalálkozóig (június 21-22.) nem sikerült közös álláspontot kialakítania ebben a kérdésben sem. (Igaz, hogy a Franz Fischler mezőgazdasági főbiztos által a dán elnökség második hetében végre nyilvánosságra hozott agrárreform-tervezet is szinte azonnal osztatlan elutasításra talált a tagállamokon belül.21)
2002. június 21-én tehát egy felemásra sikeredett spanyol elnökséget lezáró EU-csúcs és - huszonöt költő globalizációellenes verseinek felolvasásával - antiglobalizációs "ellencsúcs" is kezdődött Spanyolország egyik legszebb tartománya, Andalúzia székvárosában22 A máskor oly feszített tempójú csúcstalálkozók programját Tony Blair és Gerhard Schröder televízió-nézési programjához igazították: a két kormányfő országuk labdarúgó-vb. negyeddöntőbeli mérkőzéseit tekintette meg - munkaidőben. A sevillai Európai Tanács végül megerősítette a csatlakozási menetrendet, amely szerint a Kormányközi Konfrencia tárgyalásait az év végéig feltétlenül le kell zárni az elsőkörös tagjelöltekkel annak érdekében, hogy az első csatlakozások 2004 januárjában megtörténhessenek. E deklarációnál konkrétabb előrelépés azonban nem történt ezen a csúcstalálkozón.
A tagjelöltek közigazgatásának és igazságszolgáltatásának "unióérettségéről" szóló értékelések a 2002. október 16-án publikálandó éves bizottsági országjelentésekre maradtak, az EU a sevillai csúcsra erre vonatkozóan nem végezte el a konkrét értékelő elemzéseket. A őszi jelentés viszont már a gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából kell megközelítse a tagjelöltek jogharmonizációs kötelezettségeinek betartását. Günter Verheugen bővítési biztos szerint a belépés idejére az új tagok jogharmonizációs "átlaga" jobb lesz, mint a maiaké, mert - a kialkudott derogációktól eltekintve - több közösségi jogszabályt vezetnek át határidőre saját jogrendszerükbe, mint a tagországok általában.23 Fel kell hívni a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a jogharmonizáció elsődleges közösségi jogi eszköze a direktíva (az irányelv), amelynek alapvető jogtechnikai jellemzője, hogy nem feltétlenül mechanikus átvételre ösztönöz, hanem az irányelvben megfogalmazott cél tartalmi megvalósulása, azaz az elérni kívánt eredmény tekintetében rendelkezik kötelező erővel. Ebből pedig az is következik, hogy a tagállamok (tagjelöltek) helyenként akár még deregulációval is eleget tehetnek jogharmonizációs kötelezettségeiknek.24 A végrehajtás és az ellenőrzés megfelelő színvonala nélkül pedig a jogharmonizációs célú kodifikáció önmagában még nem hatékony, ezért a közösségi jogrend alkalmazásának fokát és a vállalt ígéretek betartására való képességet értékelő - a sevillai menetrendben is kiemelt fontosságúnak nevezett - bizottsági országjelentés a csatlakozási tárgyalások lezárásától függetlenül alapvetően differenciálhat a tagjelölt országok között, akár az EU-csatlakozás lehetséges időpontjára vonatkozóan is. ■
JEGYZETEK
1 Lásd: Belgium átadta a soros elnökséget. Magyar Nemzet, 2002. december 30.
2 Lásd: Forint helyett euró. HVG, 2002. július 27. 19. old.
3 Lásd: "MÁS EUROPA": Programa de la Presidencia Española de la UE (1 enero - 30 junio 2002)
http://www.ue2002.es/principal.asp?opcion=3&subopcion=
1&idioma=espanol
4 Lásd: http://www.elmundo.es
5 Lásd: Kocsi M.: Madrid álma: több Európa, kevesebb ETA. Magyar Nemzet, 2001. december 24.
6 Lásd: José M. Aznar beszéde a spanyol elnökség proiritásairól a spanyol parlamentben -
http://www.ue2002.es/principal.asp?opcion=3&subopcion=
1&idioma=ingles
7 Lásd: Félévi értesítő. HVG, 2002. június 22. 92. old.
8 Lásd: Inotai Edit: Az EU-ban mindenkinek engednie kell. Népszabadság, 2002. február 9.
9 Lásd: Spain 2002: Review of the six-month European presidency.http://www.ue2002.es/principal.asp?idioma=ingles
10 Lásd: EU-konferencia Spanyolországban. Magyar Nemzet, 2002. február 8.
11 Lásd: EU - Latin America & Caribbean Summit (17-18 May-Madrid) http://www.ue2002.es/principal.asp?idioma=ingles
12 Lásd: Euro-Mediterranean Ministerial Conference (22-23 April - Valencia) http://www.ue2002.es/principal.asp?idioma=ingles
13 Lásd: A Fidesz abszolút többségét várja a spanyol kormányfő. Aznar Orbánról, a Fideszről és az EU-ról - Magyar Nemzet, 2002. március 4.
14 Lásd: Budapest Madrid testvérvárosa lesz. Magyar Nemzet, 2002. február 22.
15 Lásd: Barcelonai EU-csúcs: még nem tiszta Amerika. Magyar Nemzet, 2002. március 14.
16 Lásd: Kocsis Györgyi: Európai uniós csúcs Barcelonában. HVG, 2002. március 23. 18. old.
17 Lásd: Interjú Jens-Peter Bonde-val. HVG, 2002. június 15. 63. old.
18 Lásd: Kocsis Györgyi: Mondva csinálják. HVG, 2002. június 15.
19 Lásd: Az EU-tagállamok lakosságának véleménye integrációs kérdésekről. HVG, 2002. június 15.
20 Lásd: Kocsis Györgyi: EU-magyar csatlakozási tárgyalások. HVG, 2002. március 29.
21 Lásd: Gyükeri Mercédesz: Hadüzenetként értékelik a megszorításokat az uniós agrártermelők. Magyar Hírlap, 2002. július 16.
22 Lásd: Füzes Oszkár: Búvárokkal védett sevillai EU-csúcs. Népszabadság, 2002. június 21.
23 Lásd: Félévi értesítő. HVG, 2002. június 22.
24 Vö.: Kecskés László: EK-jog és jogharmonizáció. Budapest 1998. 217. old.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Soós Tamás, egyetemi tanársegéd, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
