A Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet (a továbbiakban: Hágai Értekezlet) 2014 júliusában tette közzé a nemzetközi kereskedelmi szerződésekben foglalt jogválasztásról szóló alapelveinek (a továbbiakban: Alapelvek) átdolgozott tervezetét.[1] Az Alapelvek előkészítése a joghatósági kikötésekről szóló Hágai Egyezmény[2] elfogadása után kezdődött meg, és annak logikus folytatása. Az Állandó Iroda 2006-tól kezdődően megvalósíthatósági tanulmányokat készített,[3] és kérdőíves felmérést végzett a tagállamok, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara, illetve a nemzetközi választottbíráskodásban érintett szereplők körében. A Tanács már 2008 áprilisában azt a döntést hozta, hogy a Hágai Értekezlet hagyományos munkamódszerével szakítva nem egyezmény, hanem soft law jellegű dokumentum megszövegezésére kerüljön sor.[4] Az Állandó Iroda 2009 márciusában olyan előterjesztést tett a Tanácsnak, hogy a készülő eszköz tartalmazzon a felek jogválasztása hiányában irányadó kollíziós szabályokat is mind az alapelvek, mind a konkrét kapcsoló szabályok szintjén.[5] Ehhez képest a Tanács 2010 áprilisában olyan instrukciót adott a néhány hónappal korábban megalakult Munkacsoportnak, hogy a jogválasztás esetén irányadó rendelkezések megfogalmazása élvezzen prioritást:[6] ennek megfelelően a Munkacsoport által előkészített és a Különleges Bizottság által megvizsgált tervezetek a jogválasztás hiányában alkalmazandó kollíziós szabályokra már nem tértek ki. A Tanács 2014. áprilisi ülésén nyugtázta az Alapelvek, illetve a Kommentár Munkacsoport által előterjesztett végső tervezetet, amelyhez a tagállamok 2014. augusztus 31-ig további megjegyzéseket fűzhettek.[7] Az Alapelvek és a Kommentár formális jóváhagyása 2015. március 19-én történt meg.[8] Az Alapelveket 2015 júliusában támogatásáról biztosította az UNCITRAL.[9]
Jól látható, hogy az évek során a projekt eredeti természete jelentősen átalakult. A soft law formátumra való áttérés és a felek jogválasztása hiányában irányadó kollíziós szabályok mellőzése részben kényszerű döntés volt, amivel a Hágai Értekezlet elkerülhette az időközben hatályba lépő Róma I. rendeletben[10] testet öltő uniós rendszerrel kialakuló, a Hágai Értekezlet szempontjából eleve reménytelen versenyt. Másrészt viszont ez az újrapozicionálás számos új lehetőséget nyitott meg a szövegezők számára, amit a Munkacsoport jórészt ki is használt. Az Alapelvek az egyezményekre általában jellemző kompromisszumok és visszafogottság nélkül töltheti be elsődleges funkcióját: az akarati autonómia promócióját a nemzetközi szerződésekben alkalmazott jogválasztási kikötések értelmezése és érvényre juttatása körében. A formátum választása egyúttal azzal a következménnyel járt, hogy elsődleges célközönsége a nemzetközi választott-bíráskodásban érintett intézményi- és jogászközösség lett, és ez az Alapelvek tartalmát is érezhetően befolyásolta. Az Alapelvek Preambuluma értelmében a szöveg ezen túlmenően az állami bíróságok általi közvetlen alkalmazás elvi lehetősége mellett a nemzeti vagy szupranacionális
- 425/426 -
szabályozások modelljéül, illetve a nemzetközi magánjog szabályainak értelmezési segédeszközéül is szolgálhat. Kérdés, hogy ez a funkciója mennyiben hasznosítható a magyar nemzetközi magánjog számára.
Az Alapelvek hatályát az 1. cikk a nemzetközi kereskedelmi szerződésekre korlátozza, kifejezetten kiemelve ebből a fogyasztói- és munkaszerződéseket, illetve az 1. cikk 3. pontjában felsorolt jogterületeket. Ez utóbbi kör lényegileg megegyezik a Róma I. rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglalt kivételekkel - azzal a megjegyzéssel, hogy a Róma I. rendelet a fogyasztói- és egyéni munkaszerződésekre alkalmazandó jogra is tartalmaz rendelkezéseket. Az egyetlen, látszólag komoly eltérés a szerződés megkötését megelőzően folytatott tárgyalásokból fakadó kötelezettségek köre, amelyet a Róma I. rendelet 1. cikk (2) bekezdésének i) pontja kifejezetten kivesz a rendelet hatálya alól. Az Alapelvek 9. cikk 1. pontjának g) alpontja ezzel szemben úgy rendelkezik, hogy a felek által választott, a szerződésükre alkalmazandó jog a pre-kontraktuális kötelezettségekre is irányadó. A Kommentár (9.12) kiemeli, hogy a szabály alkalmazása feltételezi a szerződés létrejöttét, de a felek a szerződés létrejötte előtt is megállapodhatnak a pre-kontraktuális kötelezettségekre irányadó jogról. A Róma II. rendelet[11] 12. és 14. cikkei által meghatározott rezsim gyakorlatilag ugyanerre az eredményre vezet. A különbség tehát inkább annak eltérő megközelítésében ragadható meg, hogy ezt a kérdést a szerződéses vagy szerződésen kívüli kötelmekre alkalmazandó jog szabályozása körében kell-e rendezni.
Az Alapelvek által lefedett területek a fentiek szerint már nem tartoznak a magyar jogalkotó szabályozási hatáskörébe. A vonatkozó uniós jogforrások értelmezése pedig végső soron az Európai Unió Bíróságának monopóliuma, így ez a testület lesz jogosult autoritatív módon állást foglalni arról, hogy az értelmezés során milyen jelentőséget tulajdonít az Alapelveknek. A magyar jogalkotó az Alapelveket a nemzetközi magánjog kodifikációja során érdemben csak az uniós jog által nem lefedett területeken tudná hasznosítani, ezek viszont kívül esnek az Alapelvek hatálya alá vont jogviszonyokon. Ez természetesen nem teszi feltétlenül irrelevánssá az Alapelveket, de nagy körültekintést igényel annak megállapítása, hogy az akarati autonómia maximális figyelembevételével megfogalmazott, a nemzetközi kereskedelmi szerződések igényeire és a választottbírósági jogérvényesítés sajátosságaira szabott rendelkezések mennyire alkalmazhatóak az egyéb jogterületeken megvalósuló jogválasztásra. Különösen igaz ez az Alapelvek legnagyobb visszhangot kiváltó úttörő vagy legalábbis merész megoldásaira. Az alábbiakban ezek közül néhány értékelésére teszünk kísérletet.
Az Alapelvek 8. cikke úgy rendelkezik, hogy a felek jogválasztása nem foglalja magában (does not refer to / n'inclut pas) a választott jog nemzetközi magánjogi szabályait, kivéve, ha a felek kifejezetten ettől eltérően rendelkeznek. A Kommentár (8.4) egyértelműsíti, hogy a "nemzetközi magánjogi szabályok" köre ebben a kontextusban a kollíziós normákat jelenti, és nem terjed ki a joghatósággal, eljárásjoggal, illetve a külföldi határozatok elismerésével kapcsolatos rendelkezésekre. Az Alapelvek ugyancsak nem tekinti "nemzetközi magánjogi szabályoknak" a nemzetközi, szupranacionális vagy regionális jogegységesítési eszközök (pl. a Bécsi Vételi Egyezmény)[12] területi és tárgyi hatályára vonatkozó előírásait: a 8. cikk nem zárja ki az ilyen eszközre irányuló jogválasztást akkor sem, ha a felek szerződése egyébként nem esne annak területi vagy tárgyi hatálya alá (Kommentár 8.7).[13] A Kommentár azonban úgy foglal állást, hogy amennyiben a választott jog anyagi jogi szabályai egy meghatározott hely vagy a lex fori szabályaira utalnak, akkor ezt a tovább- vagy visszautalást követni kell (Kommentár 8.8).[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
