A tanúvallomás a büntetőeljárás egyik igen fontos bizonyítási eszköze. Tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van. Az állami büntetőjogi igény hatékony, megfelelő érvényesítése érdekében a törvény tanúskodási kötelezettséget ír elő az állampolgároknak a büntetőügyben.[1] A tanút egyrészt köti az idézés alapján való megjelenési kötelem, valamint fő szabályként a vallomástétel kötelessége.[2] A megjelenési és vallomástételi kötelesség indokolatlan, igazolatlan megszegése jogi következményekkel jár. Az idézéssel szembeni elégedetlenség esetén a tanút a hatóság anyagi szankcióval, vagy akár a személyi szabadságot is érintő eljárási cselekménnyel, elővezetéssel is kényszerítheti a megjelenésre. A vallomástételt a bíróság előtt jogosulatlanul megtagadó, "makacs" tanú pedig 2013. július 1-jétől már büntetőjogi következményekkel számolhat.[3] Nagyon fontos ezért a mentességi okok helyes felismerése és alkalmazása, mert a téves jogi álláspontok nem csak a bizonyítást befolyásolják, hanem kihatnak az ultima ratio-ként alkalmazott büntetőjogi fenyegetettségre is.
A törvény bizonyos személyek javára kivételt tesz, egyesek kihallgatását meg sem engedi, míg másoknál mentességet biztosít a tanúvallomás tétele alól. Ezen az alapon lehet megkülönböztetni a tanúkihallgatást kizáró és a mentességi okokat.[4] Amint Király Tibor megfogalmazta, a tanúvallomás tételének akadálya lehet a tanúskodási képesség hiánya (testi, szellemi állapot, életkor), a bizonyítandó tény természete (minősített adat, hivatási, vagy védői titok), valamint a hozzátartozói kapcsolaton alapuló érdekeltségi viszony. A vallomástételi akadályokat megkülönböztethetjük akként is, hogy vannak elháríthatatlanok, azaz feltétlen akadályok, mint a tanúskodási képesség hiánya, a védői, gyónási titok, és elháríthatók, ahol rendszerint a jogosult nyilatkozata, vagy a tanú vallomástételi szándéka hárítja el a kihallgatás akadályát.[5] Tanulmányomban a foglalkozási, hivatásbeli titoktartási kötelezettségen alapuló relatív, elhárítható mentességi okot kívánom vizsgálni. A vázlatos történeti áttekintés és a titok fogalmával kapcsolatos általános alapvetés után az ügyvédi titoktartáshoz kapcsolódó mentességi okot elemzem a jogtudományi reflexiók és a gyakorlati tapasztalatok tükrében.
Már az első büntetőeljárási kódexünk, a 1896. évi XXXIII. tc. (I. Bp., az eljárási törvények számozásánál Erdei Árpádot[6] követve) részletesen szabályozta a foglalkozási titoktartással kapcsolatos, elhárítható tanúvallomási akadályokat. Meghatározta, hogy a tanúvallomás kötelessége alól mentesek, és ha vallani is akarnak, eskü letevésére nem kötelezhetők az ügyvéd, a közjegyző, az orvos, a sebész, a gyógyszerész, a szülésznő és segédjük arra nézve, amit valaki a hivatásukkal járó bizalomnál fogva titoktartás kötelességével bízott rájuk, hacsak a megbízó őket a titoktartás alól fel nem mentette.[7] Láthatjuk, hogy a törvény tételesen megjelölte az egyes foglalkozásokat, nem csupán általánosságban utalt a foglalkozási titokra. A felsoroltakat a kihallgatásuk előtt, vagy amikor a kérdéses viszony kiderült, figyelmeztetni kellett a mentő okra. A figyelmeztetés elmaradása a vallomás semmisségéhez vezetett.[8]
Az 1951. évi III. tv. (II. Bp.) a tárgyalt mentő okot érintő rendelkezése kimondta, hogy a tanúvallomást megtagadhatja az ügyvéd, az orvos és más olyan személy, aki hivatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással titoktartási kötelezettségét sértené meg, kivéve, ha az érdekelt a kötelesség alól felmentette.[9] Az I. Bp-hez képest változást jelentett, hogy taxatíve már nem kerültek felsorolásra a szakmák, de az ügyvédi és orvosi foglalkozás, nyilvánvaló társadalmi fontossága és e tevékenységekhez kötődő magántitok jelentősége folytán külön kiemelésre került.
Az 1962. évi 8. tvr. (I. Be.) akként fogalmazott, hogy a tanúvallomást megtagadhatja, aki foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással titoktartási kötelezettségét sértené meg, kivéve, ha az érdekelt e kötelessége alól felmentette.[10] Új elemként jelent meg a foglalkozás mellett a közmegbízatáshoz fűződő titoktartási kötelezettség, mely különböző állami, társadalmi tisztségek ellátásához társult.
Az 1973. évi I. tv. (II. Be.) az I. Be.-vel egyezően szabályozta a foglalkozási titokhoz kapcsolódó relatív mentességi okot.[11]
Az egyes eljárási törvények rendelkezéseit áttekintve jól nyomon követhető, hogy a modern bünte-
- 61/62 -
tő perjog fejlődésében a foglalkozás gyakorlásához kapcsolódó titok védelme a tanúvallomás részletszabályaiban végig oltalom alatt állt s áll természetesen ma is, a büntetőeljárásról szóló hatályos, 1998. évi XIX. törvényben (III. Be.). Egyes foglalkozási, szakmai titkok, különösen az ügyvédi, orvosi titok, az adótitok olyan jelentős hatással lehetnek az egyén életére, társadalmi helyzetére, hogy megóvásuk még az állami büntetőhatalomtól is indokolt. A már idézettek szerint azonban a vallomástételi akadály elhárítható, nyilvánvaló, hogy a jogosult felmentő nyilatkozata, hozzájárulása által az érdek oltalma már szükségtelen.
A Be.[12] 82. § (1) bekezdés c) pontja szerint a tanúvallomást megtagadhatja - a 81.§ (2) bekezdésében foglalt titoktartási kötelezettség esetét ide nem értve - az, aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással a titoktartási kötelezettségét megsértené, kivéve, ha ez alól a külön jogszabály szerint a jogosult felmentette, vagy külön jogszabály szerint a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítása a felmentésre jogosult számára kötelező.
Egyes, elsősorban társadalmilag kiemelt jelentőségű foglalkozásoknál (pl. orvos, ügyvéd) a magántitok védelme érdekében a törvények titoktartási kötelezettséget írnak elő. Mit is értünk általában titkon, magántitkon, titoktartáson. Az információ olyan adat, amely valamilyen korábbi értesülést pontosít, kiegészít, ellenőrzötté tesz, esetleg cáfol vagy más megvilágításba helyez.[13] Titok pedig valamely, mások elől elhallgatott, leplezett adat, tény, értesülés. A titoktartás pedig a titok megőrzése, el nem árulása.[14] Amint Bócz Endre szemléletesen kifejtette, a titok és a titoktartási kötelezettség lényege a titok tárgyát érintően a tudomásszerzés megakadályozása vagy legalább megnehezítése. A titok tárgya pedig valamely tényre, tények csoportjára vagy komplexumára vonatkozó tudás, tudomás. A titok tartalma, lényege maga az ismeret. Az ismerethez való hozzáférésen pedig az ismeret tudati elsajátításának közvetlen és reális lehetőségét érthetjük. Az ismeret megszerzése történhet látás, hallás formájú, vagy más észleléssel. Közvetlenül és közvetve, akár szóbeli közléssel, akár postai, vagy elektronikus úton történő adattovábbítással. Egyetértek a megállapítással, hogy a titok védelmének szemszögéből meghatározó az a tény, hogy a titok az embereket két csoportra osztja, akik számára az hozzáférhető, s akik számára nem. Előbbi csoportba sorolhatók a titok jogosultja és a titokbirtokosok, akik számára a hozzáférést a jogosult biztosítja. A másik csoportot alkotja minden más személy.[15]
A titok fogalmához és a titoktartási kötelezettséghez kapcsolódik szorosan a titokfajták megkülönböztetése. A minősített adatok védelméről szóló törvény[16] és a 2013. július 1-jétől hatályos büntető törvény (Btk.)[17] külön meghatározza a minősített adatokhoz fűződő titokformákat. Közvádas büntetőjogi oltalomban részesülnek a szigorúan titkos, titkos, bizalmas és korlátozott terjesztésű adatok. Miként Bócz is rámutatott, az e körbe nem tartozó titkok magántitoknak minősülnek, függetlenül attól, hogy egyes törvényi rendelkezések, illetve a szakirodalom banktitkot, ügyvédi titkot, üzleti titkot, illetve orvosi titkot is említenek.[18] A magántitok fogalma levezethető a büntető anyagi jogi szabályozásból, illetve elvi bírósági döntésből is. Magántitoknak minősül minden olyan bizalmas, csak szűk körben, illetve beavatottak előtt ismert tény vagy adat, melynek nyilvánosságra kerülése a sértettre nézve érdeksérelemmel járna, ezért a büntetőjog által védett igénye fűződik ahhoz, hogy mindazok, akik arról foglalkozásuk vagy közmegbiztatásuk révén tudomást szereznek, (ha nincs ez ellen ható nyomatékosabb érdek) azt meg is őrizzék.[19]
A foglalkozásra vonatkozó, magas szintű jogszabályban, törvényben szabályozott normák a foglalkozást gyakorló számára kötelezettséget teremtenek a munkavégzés során birtokukba került olyan adatok, tények titokban tartására, melyek nyilvánosságra kerülése, más felé közlése a titokkal érintett természetes személyre, vagy akár jogi személyre hátrányos lehet. Titoktartási kötelezettség terheli többek között az ügyvédet, az orvost, az egészségügyi, az adóhatósági, vagy a pénzintézeti dolgozót.
A törvény, eltérően a bizonyítási tilalommal érintett, fokozottan oltalmazott minősített adatoktól, e körben egy relatív tanúvallomás tételi akadályt állapít meg, azaz elsődlegesen a titok jogosultjának jognyilatkozata határozza meg a kihallgatási lehetőségeket. A törvény ugyanis nem mondja ki, hogy felmentés hiányában kihallgatásnak nincs helye, hanem a "tanúvallomást megtagadhatja" kitétel használatával azt jelzi, hogy különös jelentősége van a tanú válaszának, döntésének, hogy vallomása érinti-e titoktartási kötelezettségét vagy sem.
A gyakorlatban problémát jelent, hogy milyen esetekben kell a foglalkozási titoktartásban megnyilvánuló mentességi okra a tanút figyelmeztetni. Nyilvánvaló, mint más okoknál is, a hatóságnak csak akkor kell és lehet a kioktatást eszközölni, ha valóban adatok merülnek fel arra, hogy a vallomás során a
- 62/63 -
tanú a titoktartási kötelezettségét megsértheti. Ez elsősorban az orvosi titokkörben, egészségügyi dolgozóknál, az ügyvédi titoktartásnál, valamint adótitokra vonatkozóan merül fel az ítélkezési gyakorlatban. Az egyik ügyben előfordult, hogy az első fokon eljáró bíróság az orvos foglalkozású tanú mellett gyermekotthoni dolgozókat, bolti eladókat, rendőröket és mentősöket is kioktatott a taglalt relatív mentességi jogra úgy, hogy e személyek esetében a titoktartási kötelezettség a büntetőügyben fel sem merülhetett. Mindezt észlelte a másodfokú bíróság és rámutatott a figyelmeztetés szükségtelen voltára, mely az ítéletre nem volt kihatással, mert a tanúk nem éltek titoktartási kötelezettségre hivatkozva mentességi joggal és vallomást tettek.[20] Fentiek előrebocsátása után a jogelméletben és a gyakorlatban is értelmezési kérdéseket felvető ügyvédi titoktartást és az ahhoz kötődő elhárítható tanúvallomási akadályt vizsgálom.
Az ügyvéd titoktartási kötelezettségét az ügyvédekről szóló törvény (továbbiakban Üt.)[21] és a Magyar Ügyvédi Kamara etikai szabályzata[22] határozza meg. Az ügyvédi hivatás megfelelő gyakorlásának alapvető eleme a feltétlen bizalom, mely elválaszthatatlan a titoktartástól. Az ügyvédi titoktartás részletesen szabályozott az idézett normák által, de feltétlen hangsúlyozni kell az ügyvéd és az ügyfél kapcsolatának bizalmi jellegét, a titoktartási kötelezettség erkölcsi alapját.[23]
Az ügyvédi titok vonatkozásában meghatározó, hogy az ügyvéd védőként eljárva szerzett-e tudomást a titoknak minősülő tényről, adatról, vagy más képviseleti formában. Az előbbi esetben ugyanis elháríthatatlan bizonyítási tilalom óvja a titokkal oltalmazott érdeket, mert az ügyvéd tanúként még a titokjogosult hozzájáruló nyilatkozata ellenére sem hallgatható ki olyan tényre nézve, melyről mint védő szerzett tudomást.[24] E körben szükséges arra is utalni, hogy az eljárásban védőként résztvevő ügyvédet helyettesítő ügyvédjelöltre is kiterjed a tanúvallomási tilalom, melyet a Legfelsőbb Bíróság elvi éllel állapított meg egy rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott eseti döntésében[25] (BH1992.86.).
A tanulmány elsősorban az elhárítható, relatív tanúvallomási akadályt vizsgálja, de megjegyzendő, osztva Bócz álláspontját, hogy a feltétlen kihallgatási akadálynál olyan adatokat kell érteni, melyek a védői jogállásból fakadóan, a hivatás gyakorlása, a képviselet ellátása során jutnak a védő birtokába, de annak nincs akadálya, hogy például a részvételével tartott tárgyaláson egy tanú által elkövetett, közvetlenül észlelt bűncselekményről az ügyvéd tanúvallomást tegyen.[26] Ezt az álláspontot erősíti meg Gergely Katalin is, bár némileg más aspektusból megközelítve a kérdést, kifejtve, hogy a titoktartás nem vonatkozik olyan tényekre, amelyek egyébként közismertek, és nem vonatkozik ez a kötelezettség a nyilvános tárgyaláson elhangzottakra sem, mert a nyilvánosság általi megismerés folytán a kérdéses tény titokjellege megszűnik.[27]
Véleményem szerint azonban a tárgyalás nyilvánossága önmagában nem oldja fel a titoktartási kötelezettséget a védelem ellátásával összefüggő ügyvédi tevékenységgel kapcsolatban, mely körbe sorolható a védői jogosítványok gyakorlása, a kérdezés, észrevételezés, a védbeszéd, valamint a jogorvoslati nyilatkozatok. A védő által a védekezés során kifejtettek a nyilvános tárgyaláson valóban széles körben ismertté válhatnak, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a védőt a védői tevékenységgel kapcsolatos tényekre kihallgatni nem lehet. A törvény ugyanis generálisan szabályoz s nincs olyan speciális norma, mely feltörné a titoktartási kötelezettséget azon okból, hogy a védelem ellátására nyilvános tárgyaláson kerül sor.
Vizsgálandó, hogy mit tekinthetünk ügyvédi titoknak. Egyrészt ügyvédi titok minden olyan adat tény, melyről az ügyvéd hivatása gyakorlása során szerzett tudomást. A titoktartási kötelezettség kiterjed továbbá az ügyvéd által készített és a birtokában lévő egyéb iratra is, ha ez a titoktartás körébe tartozó tényt, adatot tartalmaz.[28] Ilyen irat lehet a tényvázlat, ügyvédi feljegyzés, de e körbe sorolható a jogosulthoz köthető fényképfelvétel, videó, rajz, vagy akár olyan művészeti alkotás, melynek titokban maradásához fűződik jelentős magánérdek.
A nem védői minőségben megismert, a bizonyítás szempontjából lényeges tényről az ügyvéd tanúkihallgatását a törvény nem tiltja. Ebben az esetben a jogosult magántitkát a már felhívott relatív, azaz elhárítható tanúvallomási akadály védi. A büntető eljárásjogi norma[29] és az ügyvédi törvény[30] is rögzíti, hogy a jogosult a titoktartási kötelezettség alól felmentést adhat, ekkor nincs perjogi akadálya az ügyvéd kihallgatásának, ilyen esetben az ügyvéd - más mentességi ok hiányában - tanúvallomás tételére köteles.
A relatív tanúvallomási akadályok körében az ügyvédi titoktartási kötelezettséget, Fenyvesi találó kifejezését[31] idézve egyrészt a titokjogosult felmentő nyilatkozata, másrészt az ügyvédi törvény,[32] más törvények, illetve az ügyvédi etikai kódex egyes különös normái törhetik meg.[33] A nyilatkozat, a speciális törvényi rendelkezések, valamint az etikai szabályzat megengedik a titoktörést, elhárítva ezzel a tanúvallomás tételének akadályát.
- 63/64 -
Nagyon lényeges kérdés, hogy az ügyvédet mely időponttól terheli a titoktartási kötelezettség. Eldöntendő, hogy a védői titoktartás az érvényes megbízási szerződéshez kötődik, vagy annak hiányában is érvényesül. Egyrészt a jogirodalom, másfelől a bírói gyakorlat is vizsgálta e hangsúlyos kérdést, de a jogértelmezések nem egységesek.
Bócz álláspontja szerint a titoktartási kötelezettség egy absztrakt kötelem, az ügyvédi tevékenységre vonatkozó kötelmi jogviszony, melyet a megbízási szerződés tölt meg tartalommal, megjelölve a titok jogosultját, nevesítve egyben a titokban tartandó ismereteket. Ebből következően védhető az a felfogás, hogy érvényes megbízási viszony létrejötte nélkül általában titoktartási kötelezettség sem keletkezik.[34]
Fenyvesi[35] ezzel szemben - a védői titoktartást elemezve - Gergely[36] érvelésével összhangban kifejtette, hogy a titoktartási kötelezettség három idősíkú lehet. Érintheti a múltat, a jelent, de a jövőt is. Okfejtése szerint fennáll a titoktartási kötelezettség abban az esetben is, ha a védő a tényállás felvétele után nem fogadta el a megbízást. A megismert közlések ugyanis szándékolt megbízás keretében történtek, ezért titoktartás alá esnek, mint ahogyan a megbízás, vagy kirendelés után is köteles a védő a titkot megtartani. Kétségtelen, hogy Fenyvesi a védő feltétlen titoktartási kötelezettségéhez kötődő bizonyítási tilalmat vizsgálta, de megítélésem szerint, osztva Gergely gondolatait, az idézettek irányadók a nem védői minőségben való ügyvédi eljárásra is, mely esetekben a relatív mentességi ok védi az ügyfél magántitkát. Polgári jogi, vagy gazdasági jogi kérdésben segítséget és képviseletet igénylő, vagy akár csak tanácsadást kérő ügyfél által közölt adatokat is tényvázlatba foglalhatják, mely még nem előfeltétele az érvényes megbízási szerződés létrejöttének. Úgy gondolom a megbízási jogviszony hiányában is érvényesülnie kell az ügyvéd titoktartási kötelezettségnek. Ezzel ellentétes álláspont az ügyfelet kiszolgáltatottá tenné, ezért véleményem szerint a titoktartási kötelezettségnek a vázolt esetben nem feltétele a megbízási szerződés megkötése. Mindez a törvény grammatikai, logikai értelmezése útján is levezethető. Az ügyvédi törvény és az ügyvédi etikai szabályzat is félreérthetetlenül, egyértelműen fogalmaz, miszerint az ügyvédi titoktartás a "hivatás gyakorlása során szerzett tudomásra" terjed ki. Egyik norma sem szabja feltételként a megbízási szerződés érvényes létrejöttét.
A jogszabályokkal összhangban álló, törvényes ügyleteknél egyértelmű, hogy a képviseletet ellátó ügyvéd tanúként csak akkor hallgatható ki a titoktartás körébe tartozó tényekre, ha a titokjogosult felmentette a titoktartási kötelezettség alól. A felmentés hiányában a tanú kihallgatásának nincs helye, ilyen esetben jogos a vallomás megtagadása. Más lehet a helyzet, ha az ügylet a törvények megkerülésére irányul, akár bűncselekményt valósítva meg. Az Üt. ugyan nem nevesíti, de az etikai szabályzat már idézett rendelkezése kizárja, hogy az ügyvédet a személyazonosságának megtévesztésével megbízó ügyfél rendelkezhessen az ügyvédi titokról. Az etikai szabályzatból levezethető, hogy az ilyen megtévesztő személy felmentési nyilatkozatának hiányában is sor kerülhet az ügyvédként eljáró tanúkihallgatására. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, rendszerint az ügyletben több fél érintett, valamint gondosan vizsgálandó az is, hogy az ügyvédet valóban megtévesztették-e, illetve volt-e tudomása az ügylet jogellenes voltáról. A jogértelmezési kérdés bonyolultságát jól tükrözik az ügyvédi titoktartással kapcsolatos eseti döntések is.
Az egyik, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt folyó eljárásban a bíróság megállapította, hogy a fiktív adásvételi szerződés megkötésénél közreműködő ügyvéd a titoktartási kötelezettségre hivatkozva e körben a tanúvallomást nem tagadhatja meg.[37] A vádirati tényállás szerint a vádlott a tulajdonában álló kft.-t egy hamis adásvételi szerződéssel adta el egy fiktív személynek. Az elsőfokú bíróság az ügyben tanúként kívánta kihallgatni az okiratot szerkesztő ügyvédet, aki a titoktartási kötelezettségére hivatkozva a tanúvallomást megtagadta arra hivatkozva, hogy a titoktartás alól csak a társaság valamennyi tagja és a vevő adhat felmentést. A kerületi bíróság a tanúvallomás megtagadását elutasította. A döntés indokai szerint az ügyvédi titoktartásra vonatkozó szabályokból, valamint azon rendelkezésből, hogy az ügyvéd nem működhet közre abban, hogy a jogszabályok rendelkezéseit kijátsszák, okszerűen az következik, hogy az ügyvédnek az ilyen ügyletben való közreműködést meg kell tagadnia, a bűncselekménnyel összefüggésben pedig titoktartási kötelezettség nem terheli. A titokjogosultak személyét illetően továbbá rámutatott arra, hogy a fiktív adatok folytán a vevő személye nem ismert, ezért kizárt annak a lehetősége, hogy a titoktartási kötelezettség alól felmentést adjon. A jogügylettel kapcsolatos kérdések tisztázásához így elegendő az eladó vádlott hozzájárulása által adott felmentés. A tanú fellebbezése folytán másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság egyetértve az elsőfokú bíróság álláspontjával, a fellebbezéssel támadott határozatot helybenhagyta.
Az eseti döntést Fenyvesi is felhívja tanulmányában, utalva rá, hogy "nem adott menlevelet" a bíróság a fiktív ügylet megkötésében résztvevő ügyvédnek a tanúvallomás megtagadásának jogára.[38] Fel kell tennünk azonban a kérdést, valóban alapos, dogmatikailag is hibátlan indokok alapján
- 64/65 -
vonták-e meg a "menlevelet". Önmagában álláspontom szerint az ügylet jogellenes volta, vagy akár a bűncselekmény megvalósulása nem oldja fel az ügyvéd titoktartási kötelezettségét. A bíróság az idézett döntésében a tanúvallomásra kötelezést elsődlegesen egyértelműen azzal indokolta, hogy az ügyvéd nem működhet közre törvénytelen ügyletben, s az ilyen jellegű közreműködésnél nem keletkezik titoktartási kötelezettség. Az Üt. rendelkezéseiből, de az etikai szabályzatból sem vezethető le megítélésem szerint e jogkövetkeztetés. Az etikai szabály már felhívott passzusa ugyan kizárja az ügyvédet megtévesztő ügyfél rendelkezései jogát a titoktartás felett, jelen ügyben azonban a határozat nem az ügyvéd megtévesztésén alapult, hanem az ügylet jogellenes voltán. Az ügyvéd tanúvallomásra kötelezése ezért véleményem szerint a jelzett indokok alapján nem támasztható alá megfelelően sem a büntető perjogi norma, sem az ügyvédekre vonatkozó szabályok alapján. Megjegyzendő, hogy a jogellenes, bűncselekményt megvalósító szerződéskötéssel kapcsolatban az ügyvédet védi az önvádra kötelezés tilalmával összefüggő relatív mentességi ok is[39], ami szintén a kihallgatásra kötelezés ellen szól. E jogértelmezéssel összhangban foglalt állást több törvényszéki kollégiumvezető, s a Debreceni Ítélőtábla kollégiumvezetője is.[40]
Egy másik esetben a bíróság szintén megállapította, hogy nem tagadhatja meg a tanúvallomást a büntetőeljárásban az ügyvéd, aki úgy működött közre hamis okirat szerkesztésében, hogy az okirat hamis voltáról nem volt tudomása.[41] A bíróság döntésében hivatkozott az előző határozatban az ügylet jogellenességével és az ügyvéd titoktartási kötelezettségének feloldásával kapcsolatban kifejtettekre, a tanúvallomás tételére kötelezés azonban elsődlegesen azon alapult, hogy az üzletrész-eladásról szóló szerződés fiktív volt, a vevő megtévesztette személyazonosságát illetően az ügyvédet. A törvény ilyen esetre sem ad részletes útmutatást, azonban nem tartom kifogásolhatónak azt a jogi álláspontot, hogy az ügyvéd megtévesztése esetén, vagy ha nincs olyan személy, aki joghatályosan nyilatkozhatna a titoktartási kötelezettségről, az ügyvéd a titoktartási kötelezettségre hivatkozva perrendszerűen nem tagadhatja meg a tanúvallomást. Határozott véleményem viszont, hogy önmagában az ügylet jogellenes volta nem töri meg az ügyvédi titoktartási kötelezettséget.
Amint láthattuk, a foglalkozási titoktartással, az ügyvéd titoktartási kötelezettségével kapcsolatban olyan jogértelmezési problémák merülhetnek fel, melyek helyes, törvényes feloldása a jogintézmény fontossága és a jogkövetkezmények súlya folytán alapvető elvárás a jogalkalmazó felé, nemcsak az eljárás bírósági, hanem már nyomozási szakaszában is. A már idézettek szerint a tanúvallomás jogtalan megtagadása 2013 július 1-jétől bűncselekménynek minősül, fokozott gondossággal kell ezért vizsgálni a perben a tanúvallomással érintett ügylet valamennyi jellemzőjét, a tárgyi és az alanyi, tudati oldalt annak alapos eldöntéséhez, hogy a titoktartási kötelezettség akadályát képezi-e az ügyvéd tanúkihallgatásának vagy sem. Miként már utaltam rá, megítélésem szerint az ügyvédi közreműködéssel kötött szerződés jogellenes volta önmagában nem törheti meg a titoktartási kötelezettséget, de az ügyvéd megtévesztése esetén, illetve, ha nincs olyan személy, aki a titoktartási kötelezettségről joghatályosan nyilatkozhatna, elfogadhatónak tartom magam is azt az érvelést, hogy ilyenkor, ha más mentességi ok nem áll fenn, az ügyvéd tanúvallomás tételére köteles. Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy a vázolt eseti döntésekben elfoglalt jogi álláspontot az ügyvédekre vonatkozó jogi szabályozás egzakt módon, közvetlenül feltétlen nem erősíti meg. Indokolt lenne ezért a törvényi rendelkezések pontosítása, melyben a jogalkotó kitérne a titoktartási kötelezettség megtörésére olyan esetekben, amikor az ügyvéd megtévesztésével köttetik a jogellenes ügylet, és nincs olyan személy, aki joghatályosan rendelkezhetne a titoktartási kötelezettség alóli felmentésről. ■
JEGYZETEK
[1] Be. 79. § (1), (2) bekezdés
[2] Angyal Pál: A magyar büntetőeljárásjog tankönyve. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása, Budapest 1915. 351-352.o.
[3] 2012. évi C. tv. (Btk.) 277. §: A tanú, aki büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, vétség miatt elzárással büntetendő.
[4] Angyal: i.m. 353.o.
[5] Király Tibor: Büntetőeljárási Jog 3., átdolgozott kiadás, Osiris Kiadó, Budapest 2003. 246.o.
[6] Erdei Árpád: Tanok és tévtanok a büntető eljárásjog tudományában. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2011. 24.o.
[7] I. Bp. 205. § 2.
[8] Angyal: i.m. 354. o.
[9] II. Bp. 57. § (1) bekezdés c) pont
[10] I. Be. 65. § (1) bekezdés c) pont
[11] II. Be. 66. § (1) bekezdés c) pont
[12] A "Be." rövidítés sorszám nélkül a továbbiakban a hatályos eljárási törvényt jelöli.
[13] Gál István László: Gazdasági büntetőjog közgazdászoknak. Akadémiai Kiadó, Budapest 2007. 126. o.
[14] Magyar Értelmező Kéziszótár második, átdolgozott kiadás. (főszerk. Pusztai Ferenc) Akadémiai Kiadó, Budapest 2003. 1347. o.
[15] Bócz Endre: Az ügyvédi titok és az ügyvédi iratok védelme a büntetőeljárásban. Belügyi Szemle 1996. 3. sz., 5-6. o.
- 65/66 -
[16] 2009. évi CLV. tv. 1. sz. melléklet 1-4. pont
[18] Bócz: i.m.7. o.
[19] EBH2003.926.
[20] Debreceni Ítélőtábla Bf.II.404/2006/5.
[21] Az Üt. 8. § (1) bekezdése szerint az ügyvédet - ha a törvény másként nem rendelkezik titoktartási kötelezettség terheli minden olyan adatot, tényt illetően, amelyről a hivatásának gyakorlása során szerzett tudomást. E kötelezettség független ügyvédi megbízási jogviszony fennállásától, és az ügyvédi működés megszűnése után is fennmarad.
[22] Az 5/2008. (XI.27.) MÜK Szabályzattal módosított 8/1999. (III.22.) MÜK Szabályzat 4/I-4/11. pont
[23] Fenyvesi Csaba: A védő titoktartási kötelezettsége. Ügyvédek Lapja 2001. 2. sz. 23. o.
[24] Be. 81. § (1) bekezdés b) pont, Üt. 8. § (3) bekezdés
[25] Legfelsőbb Bíróság B.törv.III.351/1990. (közzétéve a BH1992.86.sz. alatt)
[26] Bócz: i.m. 14. o.
[27] Gergely Katalin: Az ügyvédi titoktartásról. Magyar Jog 1963. 3. sz. 133.o.
[29] Be. 82. § (1) bekezdés c) pont
[31] Fenyvesi i.m. 26. o. A szerző a titoktartási kötelezettség feloldhatóságának eseteit megengedett titoktörésként említi - H.T.
[32] Ld. az Üt. 27/D. § (2) bekezdését az ügyvédnek a személyazonosító igazolvány jogosulatlan felhasználásával kapcsolatos bejelentési kötelezettségéről, mely a törvényhely (4) bekezdés értelmében nem tekinthető a titoktartási kötelezettség megszegésének.
[33] Ügyvédi Etikai Szabályzat 4/9. Kivételek a titoktartási kötelezettség alól:
Az ügyvédi kamara által indított fegyelmi és fegyelmi vizsgálati ügyben az ügyvédet nem terheli titoktartási kötelezettség sem a kamarai szervek, sem az ügyet elbíráló bíróság irányában.
Ha az ügyvéd ellen a titokról rendelkezni jogosult személy, hatóság, vagy bíróság előtt eljárást kezdeményez, azt úgy kell tekinteni, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az egyébként titoktartásra kötelezett a védekezéshez szükséges mértékben a titoktartási kötelezettség alól mentesüljön, ide nem értve a védői titoktartási kötelezettséget.
Ha az ügyvéd azonos ügyben több ügyfél képviseletét vagy védelmét látja el, akkor az általa képviseltek irányában titoktartási kötelezettség nem terheli abban a körben, ahol a képviseltek tényelőadása az ügy érdekében egyező. Erre a tényre a képviselteket a megbízás adásakor figyelmeztetni kell, ha a megbízást nem együttesen adják.
Ha a megbízás adásakor a megbízó személyazonosságát illetően az ügyvédet megtévesztette, a titokról rendelkezni nem jogosult.
Ha a törvény az ügyvédi titoktartási kötelezettségről az Üt.-től eltérően rendelkezik.(Példaként lehet említeni az ügyvédnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló rendelkezéseit, melyek bejelentési kötelezettséget írnak elő úgy, hogy az nem jelent ügyvédi titoksértést [2007. évi CXXXVI. tv. 38. §) - H.T.]
[34] Bócz: i.m. 10. o.
[35] Fenyvesi: i.m. 24. o.
[36] Gergely: i.m. 133. o.
[37] Fővárosi Bíróság 23.Bf.II.7673/1994/2.(közzétéve FBK1994.40. számon)
[38] Fenyvesi: i.m. 27. o.
[39] Be. 82. § (1) bekezdés b) pont
[40] Debreceni Ítélőtábla Büntető Kollégiumának Vezetője 2012.El.II.C.11/7.
[41] Ítélőtáblai Határozatok 2010.104.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Debreceni Ítélőtábla, a DE ÁJK Büntető Eljárásjogi Tanszék meghívott előadója.
Visszaugrás
