Szerény írásomnak adhattam volna kevésbé meglepő, elegánsabb címet: "Az űrkutatás állami jogszabályai" vagy "az űrtevékenység a belső állami jogalkotásban" stb. Ez a cím mégis jobban érzékelteti, hogy ma már a szűkebb értelemben vett világűrjog mellett (= nemzetközi űrjog) mind az elméletben, mind a gyakorlatban számolnunk kell az államok világűrjogával, mint ahogy a légijog is magába foglalja a belső állami légijogot, a tengeri jog az államok tengeri jogát.
Negyven évvel ezelőtt úgy véltem, hogy "a világűrjog mindazoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek a világűrkutatással, illetve a világűr és égitestek felhasználásával kapcsolatban keletkezett belső állami és államközi viszonyokat, valamint e tevékenységnek az egyes személyek jogait érintő kihatásait szabályozzák."[1] A belső állami jogviszonyok idesorolása - eltekintve attól, hogy az Egyesült Államok légügyi és világűrtörvénye (National Aeronautical and Space Act) 1958 óta hatályban volt, számomra logikusan következett abból, hogy az államok hatályos légijoga az űrtevékenységre nem lesz alkalmazható. Ami az "egyes személyek jogait" illeti, azt a perspektívát is figyelembe kellett venni, hogy a kezdeti, kizárólag állami vállalkozások után az államok gazdasági berendezésétől függően magánszervezetek is előbb-utóbb részt fognak venni az űrkutatásban, és főként annak gyakorlati hasznosításában.
A világűrjog, elvesztve a publicisztika által melengetett "kozmikus jelleget" (ld. droit cosmique, koszmicsszkoe pravo stb.) a nemzetközi jogon belüli jus speciale lett, s ezzel összhangban sorra keletkeztek az állami világűrjogokat képező belső állami jogszabályok. Utóbbiak alkotását ugyanis az 1967. évi Világűrszerződésben és az ezt követő, annak mintegy végrehajtását szolgáló további egyezményekben foglalt nemzetközi jogi kötelezettségek tették szükségessé.
A nemzetközi űrjog legfontosabb forrása, az említett Világűrszerződés[2] az államok világűr-tevékenységét szabályozó elvek közt határozza meg az alábbiakat:
- A szerződésben részes állam, amelynek nyilvántartásában a világűrbe felbocsátott objektum szerepel, annak a világűrben vagy valamely égitesten való tartózkodása idején az illető objektum és személyzete felett megtartja a joghatóságot és ellenőrzési jogot (VIII. cikk)
- A szerződésben részes államok nemzetközi felelősséggel tartoznak a világűrben, így a Holdon és más égitesteken folytatott nemzeti tevékenységekért, akár kormányszervek, akár nem állami intézmények végzik azokat, továbbá
- annak biztosításáért, hogy a nemzeti tevékenységeket az e szerződésben foglalt rendelkezésekkel összhangban folytassák.
- A nem állami intézmények által folytatott tevékenységhez az illető állam engedélye és folyamatos felügyelete szükséges (VI. cikk)
- A szerződésben részes minden állam, amely valamely objektumot a világűrbe felbocsát vagy felbocsáttat, és minden olyan részes állam, amelynek területéről vagy berendezéséről valamely objektumot felbocsátanak, nemzetközi felelősséggel tartozik azokért a károkért, amelyeket az illető objektum vagy annak alkatrészei a szerződésben részes más államnak, vagy ilyen állam természetes vagy jogi személyeinek okoznak a földön, a légtérben vagy a világűrben, beleértve a Holdat és más égitesteket. (VII. cikk)
Az Alapelvszerződésként is idézett multilaterális nemzetközi szerződést az államok többsége - jelenleg 124 állam - ratifikálta.
Az 1971. évi ún. Káregyezmény[3] a világűrkárokért viselt államfelelősség elvét tartalmazza a kárfelelősség részesei közti viszonyban érvényes szabályozásában. A ratifikáló államok száma 83.
A nemzetközi űrjog és az állami világűrjogok kapcsolatának fontos eleme az űrtárgyak állami regisztrálása. Ezt az 1974. évi Lajstromozási Egyezmény tette kötelezővé.[4]
A világűrjogi törvények - az Egyesült Államok jogalkotását kivéve - az idézett nemzetközi űrjogi kötelmekből indultak ki. Az USA törvényhozása jóval a Világűrszerződés előtt alapozta meg az űrtevékenység ma már rendkívül széles körű állami szabályozását.[5] Ezt a szűkszavú norvég[6], majd a nyolcvanas években a részletesebb svéd[7], angol[8] törvények követték. A japán törvény gazdasági szervezetként működő "Világűr-fejlesztési Szervezet"-et hozott létre.[9] A kilencvenes években átfogó világűrtörvények jelentek meg, némelyikük a lehető teljességre törekvő kodifikáció igényével. Ilyen az orosz,[10] a dél-afrikai[11] az ukrán[12] az ausztrál[13] a hong-kongi[14] és a brazil[15] törvény.
A kölni egyetem Légi- és Világűrjogi Intézete (Institut für Luft- und Weltraumrecht), valamint a Né-
- 36/37 -
met Légügyi és Űrhajózási Centrum (DLR=Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt - German Aerospace Center) Karl-Heinz Böckstiegel professzor vezetésével "Project 2001" néven kutatási programot indított.[16] Ennek keretében a világ minden részéből felkért világűrjogászok és az űrkutatás számos ágát képviselő szakemberek négy éven át vizsgálták a világűr kereskedelmi hasznosításával összefüggő időszerű kérdéseket. A munkacsoportok egyike Karl-Uwe Schrogl, a DLR külügyi osztályvezetője irányításával az állami világűrjog-alkotással foglalkozott.[17] A munkacsoport 2000 decemberében Münchenben tartott záróértekezletén meghatározta az állami világűrtörvények építőelemeit alkotó, a hatályos világűrjogokból deriválható kérdéscsoportokat.[18] A zárójelentés azt az ajánlást tartalmazta, hogy az államok világűrtörvényeik megalkotásánál ezeket a paneleket alkalmazzák. A Project 2001 záró colloquiumának határozata (Köln, 2001. május) ezt az ajánlást megerősítette.[19] A kutatási program - most már Stephan Hobe professzor és Karl-Uwe Schrogl vezetésével - "Project 2001 Plus" néven folytatódott. Az állami világűrjogokkal azonos munkacsoport foglalkozik.[20] Ez 2004. januári berlini értekezletén a harmonizálást szolgáló néhány kiegészítéssel a panelek meghatározását jóváhagyta.[21] Így a Project 2001 Plus szerint a világűrtörvények ajánlott építőelemei a következők:
1. Űrtevékenység engedélyezése
- Az űrtevékenység meghatározása
- Alkalmazás területi és (jogi és természetes) személyi vonatkozásban
- Alapelvek (pl. környezetvédelem stb.) követése
- A felelősség pénzügyi kockázatainak megoszlása kormány- és nem-kormány-résztvevők közt
- Az együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás kötelezettségének érvényesítése
2. Űrtevékenységek felügyelete
- Az engedélyek által adott rendszeres információk vagy a közhatóság által az engedély feltételei tekintetében beszerzett információk
- Az engedély feltételeinek be nem tartása esetére szabott szankciók
- Az engedélyezési feltételek nem-teljesítése esetén az engedély megvonása vagy felfüggesztése útján
3. Űrtárgyak lajstromozása
- Az űrtárgy fogalmának meghatározása
- Állami lajstrom létesítése
- A felügyeletet ellátó hatóság megjelölése
- Tartalom: a Lajstromozási Egyezmény IV.2 cikkében előírt öt adat, kiegészítő információk mint az űrtárgy tömege vagy más adatok, biztonsági előírások, ha nukleáris erőforrást alkalmaznak
- A Föld légkörébe visszatért tárgyak lajstromozása
- Lajstromozott adatok módosításának lehetősége
- Hozzáférés a lajstromhoz
4. Kártérítés
- Regressz-jog érvényesítése arra az esetre, ha a felbocsátó állam más államnak a Világűrszerzödés VII. cikke és a Felelősségi Egyezmény szerint kártérítést fizetett, akkor is, ha a kárt egyedül nem kormányszervezet okozta,
- meghatározott összegre, a biztosított összegre korlátozva vagy olyan időhatárral, amelyen túl a fizetést az állam garantálja, lehetöleg állami támogatás minden igényhez.
Lássuk ezekután a panelek sorrendjében (Authorisation - Supervision - Registration - Indemnification), azok főbb tételeit kiemelve, miként érvényesítik az államok a nemzetközi űrjognak az állami joghatósággal kapcsolt szabályait.
A törvények e tekintetben két eltérő jogpolitikai koncepciót érvényesítenek. Az amerikai, orosz, dél-afrikai, ausztrál törvényhozás az űrkutatással kapcsolatos állami feladatok többé-kevésbé teljes vertikumát kívánta átfogni,[22] míg az angol és svéd törvény inkább a szorosan vett űrtevékenységnek a Világűrszerződésben előírt állami engedélyezését és folyamatos ellenőrzését biztosító jogi eszközöket nyújtja.
A ma hatályos világűrtörvények többsége a világűrtevékenység fogalmi meghatározására épül.
A svéd törvény szerint e fogalmi körbe tartozik a világűrben folyó tevékenység mellett tárgyaknak a világűrbe felbocsátása és minden olyan intézkedés, ami a világűrbe felbocsátott tárgyat irányítja vagy azt bármi más módon érinti. Nem tartozik ide jelek vagy információk vétele, sem kutató rakéták felbocsátása. A svéd világűrjog eszerint a funkcionális felfogást érvényesítve űrtevékenységnek csak az orbitális vagy orbitális célú mozgással kapcsolatos tevékenységet tekinti.[23]
Az angol törvény hatálya valamely űrtárgy felbocsátására, üzemeltetésére, a világűrben folyó bármilyen tevékenységre terjed.[24]
Az orosz törvény a szabályozás körébe von minden olyan tevékenységet, amely közvetlenül összefügg a világűr kutatására és felhasználására irányuló műveletekkel. A definícióhoz tartozik az űrtevékenység ismert alkalmazási területeinek felsorolása azzal a kiegészítéssel, hogy világűr-tevékenység minden olyan vállalkozás, amit űrtechnológiák segítségével hajtanak végre.[25]
A dél-afrikai törvény a tevékenységek széles körét sorolja ide: bármely felbocsátás a köztársa-
- 37/38 -
ság területéről olyan felbocsátás, amelyet más állam területén a köztársaságban bejegyzett jogi személy vagy annak megbízásából más hajt végre, a felbocsátott szerkezet üzemeltetése, a köztársaságban bejegyzett jogi személy részvétele olyan világűr-tevékenységben, amelyből a köztársaság valamely nemzetközi szerződéséből őt érintő kötelezettség származik, vagy amely nemzeti érdekeket érint, végül más világűr-vonatkozású, a kereskedelmi és iparügyi miniszter által meghatározott tevékenység. A törvény egyebekben különbséget tesz a világűr-tevékenység és a világűrrel összefüggő tevékenység (space related activity) közt. Előző olyan tevékenység, amely egy űrtárgy felbocsátásához és a világűrben való üzemeltetéséhez közvetlenül hozzájárul, utóbbi minden más, amely előmozdítja az űrtevékenységet vagy azzal technológiát oszt meg.[26]
Az Egyesült Államok joga a világűr-tevékenység döntő fogalmi elemének a felbocsátást tekinti. Ez valamely szerkezetnek Föld körüli pályára vagy másként a világűrbe helyezése vagy annak megkísérlése. Az indítás előtti földi műveletek, attól kezdve, hogy a szerkezet az indító bázisra érkezik, a felbocsátás részei.[27]
A világűr-tevékenység törvényi definícióinak - mint a fenti példák is mutatják - közös vonása, hogy egyikük sem alapul a térbeliség elvén. Az állami világűrjogok nem valamilyen határvonalon túli tevékenységet sorolnak ide, hanem a Föld vagy más égitestek körüli pályán (orbiton) történő mozgást vagy az ilyen célú felbocsátást.
Az angol törvény a benne meghatározott személyi körre (United Kingdom nationals) írja elő a világűrtevékenység engedélyezését. Az engedély tartalmazza az űrtevékenység leírását és feltételeit, a jogot az engedélyes eszközeinek, felszerelésének vizsgálatára, valamint az engedélyes információs kötelezettségének részleteit. Ide tartozik a felbocsátással kapcsolatos adatok, a lajstromozáshoz szükséges pályaparaméterek, azok esetleges módosításának közlése. Az engedéllyel együtt jár a hatóság betekintési joga az űrtevékenységgel kapcsolatos minden dokumentumba. Anglia nemzetközi kötelezettségeiből folyik az engedélyezés ama feltétele, hogy az engedélyes köteles megelőzni az űrtevékenység során a világűr fertőzését, a földi környezet káros megváltoztatását, mások űrtevékenységének zavarását.[28]
A svéd törvény fogalmazása szerint az államon kívül senki sem folytathat világűr-tevékenységet engedély nélkül. Svéd természetes és jogi személy ugyanígy nem teheti ezt Svédországon kívül.[29] Az engedély a körülményektől függően korlátozható, és az ellenőrzés tekintetében vagy más okból feltételekhez köthető.
Az orosz törvény az Orosz Föderáció szervezetei és polgárai, vagy az orosz joghatóság alatti külföldiek világűr-tevékenységének engedélyhez kötését mondja ki. Ez a kísérleteket, gyártást, raktározást, a felbocsátás előkészületeit vagy a felbocsátást, valamint az űrrepülés ellenőrzését foglalja magában. Az engedély típusait, formáját, feltételeit, visszavonását vagy felfüggesztését az Orosz Föderáció törvényhozása szabályozza. Az engedélyező állami szervek döntésével szemben bírósági vagy választottbírósági eljárásnak van helye.[30]
Az ausztrál törvény rendszerében a felbocsátás engedélyezésével (launch permit) szorosan összefügg az űrjogosítvány (space licence). Utóbbit egy Ausztráliában működő indítóbázis (launch facility) és egy meghatározott típusú felbocsátó eszköz (launch vehicle) kaphatja a törvényben felsorolt kumulatív feltételekkel. Többek közt, ha a berendezés környezetvédelmi hatósági engedélyekkel rendelkezik, ha a miniszter úgy ítéli meg, hogy a károkozás valószínűsége csekély és Ausztrália nemzetbiztonsági, külpolitikai érdekei, nemzetközi kötelezettségei ezzel nem ellenkeznek.[31] Tengeren túli területről történő felbocsátás külön engedéllyel történik (launch permit + overseas launch certificat).[32] Egy felbocsátott űrtárgy ausztrál területre visszatéréséhez engedély szükséges. Ennek feltételei közt szerepel többek közt az is, hogy az űrtárgy nem hordoz nukleáris vagy egyéb tömegpusztító fegyvert.
Az Egyesült Államok törvényei szerint engedéllyel kell rendelkeznie bármely természetes vagy jogi személynek ahhoz, hogy az USA-ból hordozó rakétát indítson vagy az USA-ban indítóbázist üzemeltessen. Olyan egyén, aki az USA állampolgára vagy az USA joga szerint szervezett és működő jogi személy, engedéllyel teheti ugyanezt az Egyesült Államokon kívül. Külföldi jogi személy által - amelyben egy USA állampolgárnak ellenőrző részesedése van - idegen állam területén végrehajtandó felbocsátáshoz vagy indítóbázis fenntartásához engedély szükséges, ha az illető állammal kötött egyezmény szerint az Egyesült Államoknak van joghatósága. Az engedély egy, vagy azonos paraméterekkel és azonos típusú hordozórakétával, azonos indítóbázisról végrehajtandó több felbocsátásra vonatkozhat.[33]
A Dél-afrikai Unióban az engedély megadása a Világűrügyi Tanács (South African Council for Space Affairs) által meghatározott feltételekkel történhet, figyelembe véve a minimális biztonság megállapí-
- 38/39 -
tott szabályait. Az engedély felfüggeszthető, ha annak valamely feltételét megsértették, vagy olyan körülmények váltak ismertté, amelyek elfogadhatatlan biztonsági kockázatra utalnak.[34]
A hatályos világűrtörvények kivétel nélkül eleget tesznek a Világűrszerződés fentebb idézett VII. cikkében foglalt kötelezettségnek, hogy ti. nem állami intézmények világűr-tevékenységet az illető (felbocsátó) állam engedélyével folytathatnak.
A világűrtörvények az engedélyezést kormányhatáskörbe utalják oly módon, hogy az érdemi elbírálás általában valamely minisztérium alá rendelt szerv feladata.
Svédországban a kormány ad engedélyt az Űrtevékenységek Állami Bizottsága (National Board of Space Activities) javaslatára. A kormány ugyanerre a szervre ruházta az engedélyezett világűrtevékenység folyamatos ellenőrzését is, ideértve a Világűrtörvény vagy az engedélyezés feltételeinek megszegéséről szóló jelentés kötelezettségét.[35]
Angliában az engedélyt a Brit Állami Űrközponton (British National Space Center) keresztül, annak javaslatára döntő kereskedelmi és iparügyi miniszter adja. Ennek előfeltétele, hogy a tevékenység ne veszélyeztesse a közegészséget, a személyi és vagyonbiztonságot, legyen összhangban az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségeivel, és ne ártson az állam biztonságának.[36]
A Dél-afrikai Unióban az engedélyező szerv a Világűrügyi Tanács, amely a kereskedelmi és iparügyi miniszter alá van rendelve. A minisztérium joga többek közt utasítani a Tanácsot a kiadott engedély felfüggesztésére vagy visszavonására ha úgy véli, hogy a tevékenység az államérdekkel ellenkezik.[37]
Az Egyesült Államokban a Közlekedési Minisztérium az engedélyező, amely ezt a funkciót a Szövetségi Légügyi Igazgatás (Federal Aviation Administration) útján gyakorolja.[38] A FAA biztonsági kérdésekben a Hadügyminisztériummal, míg arra nézve, hogy a hasznos teher felbocsátása az USA nemzetközi kötelezettségeinek megfelel-e, a Külügyminisztériummal konzultál. Széles körű ellenőrzési joga van a FAA-nak az engedélyezés utáni követelmények, így a biztonsági, környezeti hatások tekintetében a vállalkozás egész tartama alatt, aminek az engedélyes részéről a folyamatos jelentési kötelezettség felel meg.
Az orosz törvény szerint az engedélyezés a szövetségi végrehajtó hatalom szerveként eljáró Orosz Világűrügynökség hatáskörébe tartozik, amely a Minisztertanácsnak, az Orosz Föderáció kormányának felügyelete alatt gyakorolja igen széles körű jogosítványait.[39]
Az ausztrál törvény illetékes hatóságnak az engedélyezésről szóló 18. cikkében és minden egyéb vonatkozásban "a minisztert" nevezi.
Az állami világűrjogok a nemzetközi űrjogi kötelezettségeknek megfelelést az engedély visszavonásának lehetőségével és más szankciókkal is biztosítják, ideértve a büntetőjogi következményeket is. Így például az angol törvény szerint az engedély az engedélyessel egyetértésben visszavonható, módosítható vagy felfüggeszthető. A hatóság ezt egyoldalúan is megteheti, ha a tevékenység nem felel meg az engedély feltételeinek, vagy ezt a közegészség, nemzetbiztonság, az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségeinek betartása szükségessé teszi.[40] Mindemellett bűncselekményt követ el az, aki engedély nélkül folytat világűr-tevékenységet, engedélykérelmében hamis adatokat közöl, az engedély feltételeit szándékosan nem teljesíti. Az elkövető a törvényes maximumig terjedő pénzbüntetésre ítélhető. Ugyanez vonatkozik a társas vállalatok vezető tisztségviselőire is, akik a jogsértésért felelősek. E tekintetben az Egyesült Királyság területén kívül elkövetett fenti cselekmények úgy minősülnek, mintha angol területen történtek volna.[41]
Az orosz törvény tényállások meghatározása nélkül mondja ki, hogy azok a szervezetek és tisztségviselőik, valamint állampolgárok, akik a Világűrtörvényt vagy más, az űrtevékenységet szabályozó törvényi rendelkezést megszegnek, az Orosz Föderáció törvényei szerint felelnek.[42]
Az ausztrál szabályozás szerint az űrjogosítvány, felbocsátási engedély és visszatérési engedély nélküli űrtevékenység és ezen engedélyek megszegése polgári és büntetőjogi szankciókat von maga után. A törvény számos tényállást határoz meg, amelyek súlyosan büntethetők. Így például, ha a tengeren túl felbocsátott űrtárgy visszatérése oly módon történik, hogy abból a közegészségre vagy közbiztonságra kár keletkezik, vagy az űrtárgy előzetes engedély nélkül hasadó anyagot tartalmaz, úgy fizikai személy esetében akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is alkalmazható.[43]
Részletesen szankcionál a dél-afrikai törvény is. Alaptételként büntetendő az a személy, aki érvényes engedély nélkül folytat a törvényben meghatározott űrtevékenységet, nem tesz eleget az engedély vala-
- 39/40 -
mely feltételének, a Világűrügyi Tanácsot az engedélyezésre nézve lényeges körülményről nem tájékoztatja, illetve hamis tájékoztatást ad. Ide sorolja a törvény az elrendelt vizsgálatok akadályozását, vagy a törvény feltételeinek más megsértését. Egyes cselekmények pénzbüntetést vagy egy, illetve öt évig terjedő szabadságvesztést vonhatnak maguk után.[44] Itt utalunk egy olyan jogintézményre, amely nem csak a dél-afrikai világűrjogban található: a Tanács felügyelőt (inspector) nevezhet ki abból a célból, hogy az engedély feltételeinek teljesítését ellenőrizze. A felügyelőnek joga van belépni, és vizsgálatot folytatni olyan üzemekben, amelyekről okszerűen feltehető, hogy a világűrtörvény hatálya alá tartozó tevékenységet folytatnak. A felügyelő és a hasonló jogkörű felbocsátásbiztonsági tiszt (launch safety officer) nem avatkozhat bele az engedélyes normális üzleti jellegű műveleteibe.[45]
Miként a légijogban a légijárművek, úgy a világűrjogban az űrtárgyak lajstromozásához jelentős joghatások fűződnek. Az állami regisztrálást az ENSZ főtitkára által vezetett nemzetközi lajstromba bejegyzés mellett a Lajstromozási Egyezmény II. cikke írja elő. Eszerint a felbocsátó állam az űrobjektum adatait az általa vezetett nyilvántartókönyvbe vezeti be.[46] Az I. cikk szerint "felbocsátó államnak" nem csak az tekintendő, amely űrtárgyat bocsát vagy bocsáttat fel, de az is, amelynek területét vagy berendezéseit erre felhasználják. "Nyilvántartó állam" az a fenti kritériumok valamelyike szerint "felbocsátó állam", amelynek nyilvántartásába az űrtárgyat bejegyezték.
A világűrtörvények ennek a kötelezettségnek felelnek meg.
A svéd törvény szerint az űrtárgyak ilyen regiszterét az Űrtevékenységek Állami Bizottsága vezeti. Be kell vezetni minden olyan űrtárgyat, amelyre nézve a Lajstromozási Egyezmény értelmében Svédországot felbocsátó államnak kell tekinteni. Ha az Egyezmény szerint más állam is ilyennek tekinthető, a felbocsátott űrtárgyat az érintett államok megállapodásától függően csak Svédországban lajstromozzák.[47]
Az orosz törvény a lajstromozás kötelezettségével együtt mondja ki, hogy az űrtárgyakat az Orosz Föderációhoz tartozását igazoló jelzéssel kell ellátni. Az orosz szervezetek és külföldiek által együtt tervezett és kivitelezett űrtárgyak lajstromozása és a felettük gyakorlandó joghatóság és ellenőrzés kérdésében a vonatkozó nemzetközi megállapodás irányadó.[48]
Az USA-törvény - mint láttuk - engedélyköteles felbocsátásnak tekinti a szuborbitális vállalkozást is, ugyanakkor lajstromozás szempontjából csak a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség alá tartozó tárgyak minősülnek űrtárgynak.
Az ausztrál törvény szerint a Miniszter által vezetett lajstromba minden engedélyezett felbocsátással kapcsolatban be kell jegyezni az Egyezményben előírt adatokon kívül a felbocsátó berendezés megjelölését, a tárgy általános rendeltetését is. Ha Ausztrália mellett más állam is felbocsátó, úgy ennek feltüntetését. A nyilvántartásba bárki számára betekintést kell engedni.[49]
Az angol űrtárgyak lajstromát a kereskedelmi és iparügyi miniszter vezeti olyan adatokkal, amelyeket az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségeinek megfelelően ő határoz meg. A lajstrom nyilvános, abba illeték ellenében bárki betekinthet.[50]
Az állami lajstromozás minden törvény szerint kiterjed a legfontosabb pályaadatokra. Ebből is következik, hogy az űrtárgy fogalmának döntő eleme az orbitális mozgás. Míg azonban akár egy sikertelen felbocsátás is űrtevékenység, lajstromozandó űrtárgynak csak Föld vagy más égitest körüli pályára állított tárgy tekinthető.[51]
Az állami világűrtörvények alkotásának folyamában a kártérítés űrjogi szabályai kiemelkedő szerepet játszanak. Az 1972. évi egyezménynek valamennyi világűrtörvénnyel rendelkező állam részese. Az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségre nézve - legalábbis részesei közti viszonyban - ez a szerződés ("Liability Convention") alapvető fontosságú anyagi és eljárásjogi szabályokat állapít meg. Mindenekelőtt azt, hogy a kárfelelősséget a felbocsátó állam viseli. A Világűrszerződés VI. cikke szerint az állam nemzetközi felelőssége (international responsibility) a VII. cikk szerint kárfelelőssége (liability) kormányszervek vagy nem állami intézmények által végzett nemzeti tevékenységekre (national activities) egyaránt vonatkozik. E cikkel összhangban a Káregyezmény szerint felbocsátó állam az, amely űrobjektumot bocsát vagy bocsáttat fel, de az is, amelynek területét vagy berendezéseit az űrobjektum felbocsátására használják. Az V. cikk szerint az utóbbi állam egy közös felbocsátás részesének tekintendő (participant in a joint launching), így minden okozott kárért együttesen és egyetemlegesen felel a felbocsáttató állammal. Ez az egyszerűnek tűnő konstrukció azóta vált igazán bonyolulttá, hogy a felbocsátó kapacitások kereskedelmi forgalom tárgyává váltak. A felelősségi kérdéseket az ún. felbocsátásszolgáltató szerződések (launch
- 40/41 -
service agreement-ek) keretében kellett rendezni. Jórészt a speciális kérdésekre elégtelen választ adó mögöttes jogokkal.[52]
A Káregyezmény a Föld felszínén vagy repülésben lévő légijárműben okozott kárért (heterogén károkozás) a felbocsátó állam objektív felelősségét állapítja meg. Más felbocsátó állam űrobjektumában okozott kárért (homogén károkozás) ezzel szemben a felbocsátó állam akkor tartozik felelősséggel, ha a kár saját hibájából vagy olyan személyek hibájából következett be, akikért felelősséggel tartozik. (II-III. cikk)
Az egyezmény a nem állami (magán) űrtevékenységgel kapcsolatban a felbocsátó állam nemzetközi felelősségének kimondásával eltér az általános nemzetközi jog alapelvétől, hogy ti. az államok magánszemélyek jogellenes cselekményeiért nem felelnek, kivéve ha a jogsértés (itt károkozás) az állam bizonyítható mulasztására (itt a felügyelet, ellenőrzés elmulasztása) vezethető vissza.[53]
"Dura lex, sed lex!" "A" állam területéről "B" állam polgára vagy gazdasági szervezete "C" állam felszerelésével Föld körüli pályára juttat egy távközlő mesterséges holdat, amely üzemeltetése közben "D" állam vagy annak polgára tulajdonába kerül. "A" állam egyetemlegesen felelős "felbocsátó állam" marad vélhetőleg évtizedekig, amíg a talán rég "elnémult" űrtárgy a Föld körül kering és kárt okoz.
A felbocsátó állam kártérítési kötelezettségének felső határa nincs, a kártalanítást "a nemzetközi jognak, valamint az igazságosság és méltányosság elveinek megfelelően" kell meghatározni az in integrum restitutio elvét érvényesítve.
A kockázatok csökkentésének módszere a világűrtörvényekben előírt kötelező felelősségbiztosítás (third party insurance). Ezzel együtt az állami világűrjogok arra törekszenek, hogy az állam nemzetközi jogi kötelezettségei folytán megfizetett kártérítési összegeket a ténylegesen károkozó űrtárgy üzemeltetőjére háríthassa.[54]
Fogalmazásbeli különbségek ellenére a világűrtörvények e két kérdést nagyjából azonos módon rendezik. Mint a British National Space Center az engedélyért folyamodóknak szóló tájékoztatójában írja: "a Világűrtörvény arra irányul, hogy összhangot teremtsen az Egyesült Királyság a világűr hasznosítására vonatkozó nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeivel, ideértve a kártérítést az űrtevékenység által okozott károkért, és a világűrbe felbocsátott tárgyak lajstromozásának kötelezettségét."
Az angol törvény szerint az engedély tartalmazhatja azt a kötelezettséget, hogy az engedélyes kössön biztosítási szerződést azokra a károkra, amelyeket az Egyesült Királyságban vagy bárhol harmadik személynek az űrtevékenység okozhat.[55] Mindazok, akikre a törvény vonatkozik egyébként kártalanítani kötelesek az államot minden olyan igénnyel szemben, amelyet Őfelsége kormánya ellen olyan károk miatt érvényesítettek, amelyeket az engedélyezett űrtevékenység okozott.
Hasonló rendelkezést tartalmaz az ausztrál törvény, amely "a károkozónak az állammal szembeni felelősségét" szabályozza.[56]
A regressz-jog világos kifejezését tartalmazza a svéd,[57] a dél-afrikai[58] és a hongkongi[59] törvény. A japán törvény[60] szerint mesterséges holdat nem lehet olyan biztosítási szerződés nélkül felbocsátani, ami az általa esetleg okozott kár megtérítését fedezi.
A kötelező felelősségbiztosítás értékhatárát némely törvény maga határozza meg, mások szerint a törvényben megjelölt állami szerv.
Az USA törvénye ezt a kérdést részletesen sza-bályozza.[61] A kereskedelmi világűr-tevékenység engedélyezésének feltétele, hogy az engedélyes az FAA Hivatal által megállapított összegig (Maximum Probable Loss) - amely az 500 millió dollárt nem haladhatja meg - biztosítási szerződést kössön. Ennek egyik kedvezményezettje az USA kormánya. Az engedélyes más módon is igazolhatja, hogy fedezettel rendelkezik. Az USA 1,5 milliárd dollár felső határig viseli a biztosítás által fedezett mértéken felüli igazolt kárt. A kártérítési eljárást, amelyben a végső döntés a szenátus hatáskörébe tartozik, ugyancsak a Commercial Space Launch Act szabályozza.
Az orosz törvény szerint azok, akik a világűrkutatásban vagy gazdasági űrtevékenységben "világűr-hardware"-t használnak, annak előállítása és üzemeltetése tartamára, a kozmonautákat és földi személyzetet érhető károkra, valamint harmadik személyek által elszenvedett vagyoni károkra biztosítást kötelesek kötni az Orosz Föderáció törvényhozása által megállapított összegben.[62] A Föderáció " garantálja a kártérítést olyan közvetlen károkért, amelyek űrtevékenység során történt balesetekből következnek." Más világűrtörvényektől eltérően fogalmaz ugyan az orosz jogszabály, de mind a Föderáció kártérítési kötelezettsége, mind a felelős "szervezetek és polgárok" elleni regressz-joga arra az esetre, ha a biztosítási összeg nem elégséges, a törvényhely szövegezéséből értelemszerűen következik.
A kockázatviselés néhány állam világűrjoga szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja.[63]
Az egyre intenzívebb nem állami űrtevékenységre tekintettel több államban szükségesnek tartják világűrjogi törvények megalkotását. Így az európai
- 41/42 -
államok közül Németországban, Hollandiában, Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban készültek ilyen tervezetek.
A német tervezet a DLR (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt) által kidolgozott vitaanyag, amely kormányjóváhagyás után kerülhet a törvényhozás elé. A törvény várhatólag a nemzetközi űrjogi kötelezettségek teljesítését biztosító feltételekre fog korlátozódni. Így az űrtevékenységek engedélyezését és felügyeletét, az űrtárgyak lajstromozását, a kárfelelősségét és a biztosítást szabályozza.[64]
A francia kodifikációs törekvések célja főként Franciaország mint felbocsátó állam és az olyan üzemeltető rendszerek közti jogviszonyok tisztázása, mint az Arianespace, Eutelsat, Spotimage. Egyes szervezetek privatizálásából eredő kérdések további feladatot jelentenek a jogalkotás számára. Az e célra létesült tanulmányi csoport 2003. évi jelentése alapján készült tervezetet az Államtanács feltehetőleg 2004 végéig terjeszti a törvényhozás elé.[65]
Belgium az ESA (European Space Agency) programjaiban Franciaország után a legnagyobb egy főre eső hozzájárulással vesz részt. Nem véletlen, hogy kerettörvényének előkészítése előrehaladott stádiumban van, és a belga világűrtörvény elfogadása a 2004. évben várható. A tervezet érdekessége, hogy a belga területre hullott űrhulladék, az ún. debri sorsával is foglalkozik.[66]
Hollandiában a 2003-ban hozott kormányszintű határozatra a közeljövőben kerettörvény tervezete kerül a törvényhozás elé, amely az engedélyezési rendszert és az állami lajstromozás rendjét a nem állami űrtevékenységre tekintettel szabályozza. Ezt az is időszerűvé teszi, hogy 2002-ben két holland mesterséges hold jutott Föld körüli pályára.[67]
Európán kívül Indiában, Dél-Koreában a már hatályos rendelkezésekre épülő világűrtörvények előkészítése egyelőre vita tárgya.
A Kínai Népköztársaság a jogalkotásban, különösen a kárfelelősség területén felzárkózni törekszik űrtechnikai eredményeihez. "Kína mint a Világűrszerződés és Felelősségi Egyezmény részese, meggyorsítja a világűr-tevékenységgel kapcsolatos állami jogalkotást, hogy alkalmazkodjon (to acclimatize itself) az űrkutatásban elért gyors növekedéshez... Más államok belső jogának tanulmányozása, mások erős pontjainak ismerete segít saját gyengeségünk felszámolásában."[68] A Kínai Űrtechnológiai Akadémia (CAST) jogászának szavai jól jellemzik a harmadik világűrhatalomban végbemenő fejlődést, ami az "állami világűrjogok" sorát a kínaival is bővíteni fogja. ■
JEGYZETEK
[1] Világűrjog. Budapest 1964. 38. o.
[2] Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket. Moszkva-London-Washington 1967. január 27. - 1967. évi 41. tvr. (Treaty on Principles Governing the Activities of States in the Exploration and Use of Outer Space, Including the Moon and Other Celestial Bodies) - Space Law - Basic Legal Documents Vol. 1/1. A.I. Ed. K.-H. Böckstiegel-M. Benkő.
[3] Az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről szóló 1972. március 29-i egyezmény - 1973. évi 3. tvr. (Convention on International Liability for Damage Caused by Space Objects) - Basic Documents Vol. 1/1. A.II.
[4] A világűrbe felbocsátott objektumok nyilvántartásba vételéről szóló 1975. január 14-i egyezmény - 1978. évi 7. tvr. (Convention on Registration of Objects Launched into Outer Space) - Basic Documents Vol. 1/1. A.III.
[5] National Aeronautics and Space Act 1958 as amended through 1983. Communications Satellite Act, Commercial Space Launch Act 1984 - Amendments 1988. Land Remote Sensing Policy Act 1992, Commercial Space Act 1998 - Basic Documents Vol. 2/1. - USA: E.III.1-5
[6] Act on launching objects from Norwegian territory into outer space 1969. Lásd: F. G. von der Dunk-A. Nikolaisen: Vikings First in National Space Law - other Europeans to Follow. IISL Coll. (a Nemzetközi Világűrjogi Intézet Colloquiuma) Toulouse 2001, Proceedings 111 sk.o.
[7] Act on Space Activities 1982:963 - Basic Documents Vol. 2/1. E.II.1
[8] Outer Space Act 1986. Basic Documents Vol. 2/1. E.I
[9] Law Concerning the National Space Development Agency of Japan, Law No. 50 of June 23, 1969 - Basic Documents Vol. II. E.VI.
[10] Law of the Russian Federation on Space Activities No. 5663.1, 1993 - Basic Documents Vol. 2/1. - E.IV.
[11] Space Affairs Act 1993. Basic Documents Vol. 2/1. E.V.
[12] Law of the Ukraine on Space Activities 1996. Space Legislation of the World Vol. I. (2001) 36 sk.o.
[13] An Act about space activities and for related purposes No. 123. 1998 Basic Documents Vol. 2/1. E.VII.
[14] Outer Space Ordinance 1997 as amended 1999. National Space Legislation of the World Vol. II. (2002) 403. sk.o.
[15] Administrative Edict No. 27. 2001. uo. 377 sk.o.
[16] Project 2001 - Legal Framework for the Commercial Use of Outer Space 1998
[17] Working Group on National Space Legislation
[18] Project 2001 Workshop, Munich 2000. Proceedings 184. o.
[19] M. Gerhard-K. U. Schrogl: Report of the Working Group on National Space Legislation. K.-H. Böckstiegel (ed.) Legal Framework for the Commercial Use of Outer Space, Cologne 2002. 529. o.
[20] A "working group" új neve: Towards a Harmonised Approach for National Space Legislation in Europe
[21] Project 2001 Plus Workshop, Berlin 2004. Proceedings 48-49. o.
[22] Ilyen kiemelkedő kodifikációs mû az ausztrál törvény, amely 110 cikket tartalmazó 7 fejezetben nyújt a balesetek vizsgálásának szabályait is megállapító részletes szabályozást
[23] Sec. 1
[24] Sec. 1
[25] Sec. I. Art. 2
[26] Sec. I.
[27] Commercial Space Launch Act Sec. 4
[28] Sec. 4-5
[29] Sec. 2
[30] Art. 9
[31] Part 3, Sec. 18
[32] Part 3, Sec. 35
[33] Commercial Space Launch Act Sec. 6
[34] Sec. 11,13
- 42/43 -
Kockázat megoszlása a kormány, a kötelezően bekapcsolt biztosító és az üzemeltető közt
| biztosító | kormány | üzemeltető | |
| Svédország | teljes kockázat | ||
| Anglia | 143 millió | teljes kockázat 143 millió felett | |
| Franciaország | 60 millió | teljes kockázat 60 millió felett | |
| USA | max. 414,2 millió | biztosítási összeg és 1,24 milliárd között | teljes kockázat 1,24 milliárd felett |
| Oroszország | 82,8-248,5 millió | a felbocsátási szerződés szerint általában a kormány viseli | teljes kockázat a 82,8-248,5 millió közti biztosítási összeg felett |
| Ausztrália | max. 457,1 millió | biztosítási összeg és 1,83 milliárd között | teljes kockázat 1,83 milliárd felett |
Az EUR-ban megadott értékek átszámításához:
1 USD = 0,83 EUR, 1 angol font = 1,43 EUR, 1 ausztrál dollár = 0,61 EUR
[35] Sec. 3
[36] Sec. 4
[37] Sec. 11
[38] Commercial Space Launch Act Sec. 9, Land Remote Sensing Commercialisation Act Sec. 401
[39] Art. 6
[40] Többek közt hasonlóan: U.S. Commercial Space Launch Act Sec. 10
[41] Sec. 8
[42] Sec. VII. Art. 29
[43] Sec. 44
[44] Sec. 23
[45] Sec. 10
[46] Ezek az egyezmény IV. cikke szerint: a felbocsátó állam neve, az űrobjektum jelzése, a felbocsátás helye és ideje, fő pályaadatok (egy fordulat időtartama, hajlásszög, apogeum, perigeum)
[47] Decree SFS 1982:1069. Sec. 2003 januárjáig 10 svéd mesterséges holdat lajstromoztak, köztük 4 geostacionárius pályán keringő TV-közvetítő szerkezetet - valamennyit más államok területéről és felszerelésével indították.
[48] Sec. VII. Art. 17
[49] Part 5. Sec. 76-79
[50] Outer Space Act Sec. 7
[51] Ld. G. Gál: Space Objects "While in Outer Space". IISL Coll. Jerusalem 1994. Proceedings 85. o.
[52] A felbocsátó állam fogalma, annak az 1967 óta gyökeresen megváltozott viszonyok (space commercialisation) közti értelmezése nem véletlenül szerepel a világűrjogi tudomány fórumain és az ENSZ Világűrbizottsági Jogi Albizottságának napirendjén. Vö. K.-H. Böckstiegel: The Term "Launching State" in International Space Law. IISL Coll. Jerusalem 1994. Proceedings 80-84. o. W. B. Wirin: Practical Implications of Launching State Appropriate State Definitions. Uo. 109-115. o. A. Kerrest: Remarks on the Responsibility and Liability for Damages caused by Private Activity in Outer Space. IISL Coll. Turin 1997, Proceedings 134-140. o. A. Kerrest: Launching Spacecraft from the Sea and the Outer Space Treaty: The Sea Launch Project. Uo. 264-270. o. F. G. von der Dunk: Public Space Law and Private Enterprise: The Fitness of International Space Law Instruments for Private Space Activities. Project 2001. Workshop, Vienna 1999. Proceedings 12-40. o. A COPUOS Világűrjogi Albizottsága 2003. június 15-i határozattervezetében javasolta a közgyűlésnek, hogy az államoknak ajánlja a kérdés tanulmányozását és egyezmények lehetőségét a közös felbocsátással kapcsolatos felelősségi kérdésekben. (Application of the Legal Concept of the "Launching State" -Proposal for a Draft Resolution AC.105/L.249)
[53] Gál Gy.: Kárfelelősség a világűrjogban. Nizsalovszky-emlékkönyv. Budapest 1994. 74. o.
[54] D. Sagar: Compulsory Insurance: Basic Features of National Insurance Regulations. S. Moysen: The Insurance Point of View. Project 2001. Plus Workshop, Berlin 2004. Proceedings 99-117. o.
[55] Sec. 5
[56] Sec. 74 - Responsible party's liability to the Commonwealth
[57] Sec. 6
[58] Sec. 14
[59] Sec. 12
[60] Art. 24-2
[61] Commercial Space Launch Act Sec. 16, 49 USC Sec. 70112
[62] Art. 30 vö. Yana Tosenkova: The Insurance Group MEGARUSS. Project 2001. Workshop, Munich 2000. Proceedings 53-58. o.
[63] M. Gerhard-K. Moll: The Gradual Change from Building Blocks... Project 2001 Plus Workshop, Berlin 2004. Proceedings 33. o.
[64] Vö. K. F. Nagel: Current Plans for National Space Laws - Germany. Project 2001. Workshop, Munich 2000. Proceedings 93-103. o. B. Schmidt-Tedd: Status of the Germand Draft Legislation on Space Activities. Előadás. Project 2001. Plus Workshop, Berlin 2004
[65] P. Clerc: Plans of National Space Laws: France. Project 2001. Workshop, Munich 2000. Proceedings 71-74. o. Uő.: Appraisal Report on Changes in Space Law in France. Project 2001. Plus Workshop, Berlin 2004. Proceedings 71-74. o.
[66] J. F. Mayence: National Space Legislation: the Belgian Approach. Előadás. Project 2001. Plus Workshop, Berlin 2004
[67] L. Noorlander: Towards a National Space Law in the Netherlands. Előadás. Uo. F. G. von der Dunk: Plans for National Space Legislation in the Netherlands. Project 2001. Workshop, Munich 2000. Proceedings 111-117. o.
[68] Xiaofeng Mo: National Liability for Damage outside Territory Caused by Space Objects and Suggestion to China's Legislation. IISL Coll. Bremen 2003. Proceedings 202. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia r. tagja, a Nemzetközi Világűrjogi Intézet tb. igazgatója.
Visszaugrás
