https://doi.org/10.59851/mj.72.01.5
Az ügyvédi tevékenység speciális közbizalmon alapuló tevékenység, amelynek immanens része a letétkezelés. Az Alkotmánybíróság határozatában az ügyvédi letétkezeléssel összefüggésben felmerülő alapjogi kérdéseket vizsgálta.
Ügyszám: 17/2024. (VII. 23.) AB határozat
Kulcsszavak: ügyvédi letét; ügyvédi felelősségbiztosítás; jogállamiság
A letétkezelő ügyvédi tevékenységet gyakorló (a továbbiakban együtt: ügyvéd) helytállási kötelezettsége a letétbe vett összeggel kapcsolatosan egy részletesen szabályozott jogterület. Ha az ügyvéd a letét kiadása során nem megfelelően jár el, akkor egyrészt polgári jogi, valamint szakmai felelőssége állhat fel, másrészt azonban - tényállástól függően - büntetőjogi felelőssége is felmerülhet.
Az ügyvédi tevékenység különleges jellege folytán a jogalkotó előírja az ügyvédi tevékenységet gyakorlók részére, hogy kötelező felelősségbiztosítást kössenek. Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvényhez (a továbbiakban: Üttv.) fűzött miniszteri indokolás alapján "a kötelező felelősségbiztosítás kiemelten fontos ügyfélvédelmi, fogyasztóvédelmi rendelkezés". Az Üttv. II. fejezet 9. pontja rendelkezik az ügyvédi felelősségbiztosításról, amely kimondja, hogy az ügyvédi tevékenységgel, valamint a kiegészítő ügyvédi tevékenységgel (vagyis akár a letétkezeléssel) okozott kár, sérelemdíj megfizetésének biztosítására felelősségbiztosítást szükséges kötni. Így az Üttv. rendszere alapján, amennyiben az ügyvéd szakmai hibát vét, úgy a műhibáért felel, a mögöttes helytállás és a biztosítási szerződés alapján pedig végső soron a felelősségbiztosító teljesít a kárt szenvedett ügyfél részére.
Ezt a szabályrendszert specializálja és kiegészíti az ágazati szabályzás, vagyis a Magyar Ügyvédi Kamara (a továbbiakban: MÜK). A MÜK ebben a szabályalkotási jogkörében eljárva hozta meg az ügyvédi felelősségbiztosításhoz kapcsolódó szabályzatát (amely már a korábbi ügyvédi törvényhez kapcsolódóan is megvolt, azonban az Üttv. hatálybalépésével ez is megújult): a 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzatot (a továbbiakban: MÜK szabályzat).
A MÜK szabályzat II. számú melléklete alapján kizárható a kockázati körből az a kár, "amely a letétként vagy egyéb jogcímen átadott, illetve átutalt összeggel való elszámolás elmaradása miatt keletkezik, kivéve, ha a biztosított az átvett összeggel azért nem tud elszámolni, mert azt tévedésből, megtévesztésből vagy felróható módon (figyelmetlenség) jogosulatlanul fizette ki - a jogügyletben résztvevő másik fél részére".[1]
A MÜK letéti szabályzata lehetővé teszi, hogy azokat a károkat is kizárják a kockázati körből, amelyeket a biztosított bűncselekmény elkövetésével okozott. Így tehát a felelősségbiztosítás az ún. műhibás esetekre kiterjed, azonban a letétkezelés kapcsán speciálisabb a szabályozás. A műhiba fogalmát a MÜK szabályzat I. számú melléklet 1. pontja a biztosítási események körében definiálja, az olyan - a biztosított ellen érvényesített - kárral kapcsolatban, amelyet az ügyvédi tevékenységet gyakorló (vagy alkalmazottja) "jogellenesen, az ügyvédi tevékenységre vonatkozó szabályok megsértésével - ideértve a jogszabály, valamint az országosan egységes bírói gyakorlat ismeretének hiányát is (műhiba) - okozott". Ez az esetkör, illetve biztosítási esemény az ügyvédi letétkezelés kapcsán vált alapjogi szempontú elemzés tárgyává.
Kérdéseket vet fel ugyanis az az eset, amikor az ügyvédnek polgári jogi, illetve szakmai felelőssége merül fel a letét kezelésével kapcsolatosan. A MÜK szabályzat a jogosulatlan kifizetéseket bevonja a felelősségbiztosítással fedezett esetek körébe, amennyiben a kifizetés a jogügyletben részt vevő másik fél részére történt meg. Ebből az következhet, hogy a két-, illetve többoldalú letéti jogviszonyok közül a MÜK szabályzat szó szerinti értelmezése alapján csak akkor térít a felelősségbiztosító, ha a jogügyletben részt vevő másik fél részére történt meg a kifizetés.
Így azonban előállhat olyan helyzet, hogy az ügyvéd egy tartozáselismerő nyilatkozatot készít, amelyet utóbb ellenjegyez, és amelyhez kapcsolódik egy letéti szerződés is. Egy esetleges műhibás kifizetés esetén, mivel ebben az esetben nincs harmadik fél a jogügyletben, vagyis nincs részt vevő másik fél, a műhibás kifizetésért a biztosító nem térít. Ekkor az ügyfél felé az általános polgári jogi felelősségi szabályok szerint az ügyvéd fog felelni, az oko-
- 36/37 -
zott kár megtérítése pedig bírósági úton kérhető az ügyvédtől.
Ebből következik az a kérdés, hogy az ügyvédi tevékenység során okozott kár, illetve maga a műhiba fogalmát a fenti MÜK szabályzatban lefedi-e a letétkezelés kapcsán a "tévedésből, megtévesztésből vagy felróható módon (figyelmetlenség) jogosulatlanul fizette ki" a "jogügyletben résztvevő másik fél részére" (történt) fordulat.
Ezzel a problémával korábban már az ombudsman is szembesült, aki az OBH 1357/2003. számú jelentésében megállapította, hogy az ügyvédi letéti szabályozás alapjogi szempontból felülvizsgálandó. Az ombudsman jelentésében vizsgált ügyvédi letétkezeléssel kapcsolatos szabályozás az Üttv. hatálybalépését megelőzően lényegében azonos volt az Alkotmánybíróság lentebb elemzett döntésében vizsgált, valamint a hatályos jogszabályi rendelkezésekkel.
Az Alkotmánybíróság elé került ügy alaptényállása szerint a későbbi indítványozó 2007-ben - vagyis az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: régi Üttv.) hatálya alatt - kötött letéti szerződést egy ügyvéddel. A jogügylet célja az volt, hogy egy későbbi ingatlanberuházáshoz kapcsolódóan fedezeti igazolásként szolgáljon. A letéti szerződés szerint a letétbe helyezett pénzösszeget egy, az indítványozó által adott és két tanú által aláírt meghatalmazás ellenében lehetett kifizetni a meghatalmazásban szereplő meghatalmazott részére. Amikor az indítványozó megkísérelte felvenni a letétbe helyezett összeget, azt a tájékoztatást kapta az ügyvédtől, hogy az összeg már korábban a meghatalmazottja részére kifizetésre került. Az ügyben a későbbiekben felderítésre került, hogy az ügyvéd a saját testvére részére fizette ki a letétbe vett összeget egy olyan meghatalmazás alapján, amely nem az indítványozótól, hanem az ügyvédtől származott. Ezt követően az ügyvédet - az indítványozó panasza folytán - az illetékes területi ügyvédi kamara elmarasztalta, és a fegyelmi vétség jogkövetkezményeként pénzbüntetést szabott ki.
Az indítványozó fizetési meghagyást kezdeményezett az ügyvéddel szemben a letétbe helyezett összeg megtérítése iránt, amely jogerőre is emelkedett. A kamarai panaszeljárással párhuzamosan az indítványozó pert is indított az ügyvéd, valamint a testvére ellen, amely perben egyetemlegesen kötelezte a bíróság a letétbe vett, majd kifizetett összeg megfizetésére az ügyvédet, valamint a testvérét. Az indítványozó által kezdeményezett végrehajtási eljárások az alkotmányjogi panasz alapján egészen a beadás napjáig sem vezettek eredményre.
Az indítványozó (a peres eljárásban felperes) - figyelemmel arra, hogy a végrehajtás során érdemben nem térült meg a kára - újabb peres eljárást indított, amelyben már az ügyvéd felelősségbiztosítója volt az elsőrendű, az ügyvéd pedig a másodrendű alperes. A tényállás alapján a letét kifizetésének időpontjában az ügyvéd rendelkezett érvényes felelősségbiztosítással, amely tizenötmillió forintig terjedt. A felelősségbiztosító és az ügyvéd között létrejött szerződés alapján a biztosító kizárta a kockázati körből azt a kárt, "amely a letétként vagy egyéb jogcímen átadott, illetve átutalt összeggel való elszámolás elmaradása miatt keletkezik, kivéve, ha a biztosított az átvett összeggel azért nem tud elszámolni, mert azt tévedésből, megtévesztésből vagy felróható módon (figyelmetlenség) jogosulatlanul fizette ki, - a jogügyletben résztvevő másik fél részére". [Ez a kizáró feltétel szerepel a jelenleg hatályos 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzatban is, lényegben a támadott biztosítási feltételekkel azonos szövegezéssel.]
Az indítványozó a pert megelőzően megpróbálta a biztosítónál közvetlenül érvényesíteni a kárigényét, azonban ez nem vezetett eredményre, mivel a biztosító álláspontja szerint a "hamis meghatalmazást benyújtó személy nem válik a jogviszony alanyává",[2] így a részére való kifizetéssel kapcsolatos károkozás megtérítését a felelősségbiztosítási szerződés, illetve az annak a részét képező biztosítási feltételek kizárták.
Az indítványozó a perben annak megállapítását kérte, hogy "a Biztosító köteles helytállni az általa biztosított ügyvéd által okozott azon kárért, amely a letét vissza nem fizetéséből eredt, és amely megfizetésének kötelezettségét jogerős bírósági ítélet megállapította, csakúgy, mint az ügyvéd fegyelmi felelősségét".[3]
Az első fokon eljárt bíróság nem osztotta a biztosító álláspontját, és megállapította, hogy a biztosító felel tizenötmillió forint erejéig. A határozat ellen a biztosító nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára való kötelezését.
A másodfokú eljáró ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság határozatát, és a keresetet elutasította. A másodfokú döntés lényegi eleme, hogy az ügyvéd és a biztosító között létrejött felelősségbiztosítási szerződésre a régi Üttv. nem tartalmaz kötelező tartalmi elemeket, így a felek szabadon alakíthatják kötelmi viszonyukat. Az ítélőtábla megállapítása szerint: "a jogalkotói cél kétségtelenül az, hogy az ügyvédi tevékenységgel okozott kár megtérítésére megfelelő fedezet legyen, az ezzel összefüggő kötelezettség azonban az ügyvédet és nem a biztosítót terheli, ezért nem értékelhető az utóbbi terhére, ha az ügyvéd nem valamennyi tevékenységére kiterjedő biztosítást köt".[4]
- 37/38 -
Az ítélőtábla fenti megállapításából következik, hogy az Ügyvédi törvény (úgy a régi Üttv., miként a hatályos Üttv. is) bár előírja az ügyvédi tevékenység gyakorlója számára, hogy rendelkezzen felelősségbiztosítással, amely a műhibás esetekkel okozott kár megtérítésére is vonatkozik, azonban a felelősségbiztosítási szerződés, valamint a biztosító és az ügyvéd közötti jogviszony tartalmi meghatározása a felek szerződéses szabadságába tartozik.
A másodfokú döntés ellen az indítványozó felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, amely azonban a jogerős határozatot helybenhagyta. A felülvizsgálati kérelemben már megjelenik az - a későbbi alkotmánybírósági eljárásban is hivatkozott - alapjogi érvelés, miszerint a letétkezelés kapcsán a biztosító által alkalmazott mentesülési feltételek sértik a tulajdonhoz való alapjogot. Emellett az indítványozó hivatkozott arra is, hogy a biztosító és az ügyvéd nem állapíthatják meg szabadon a szerződés feltételeit, mivel ez sérti a régi Üttv. 10. § (2) bekezdését. A Kúria érvelése szerint a biztosító által meghatározott biztosítási feltételrendszer támadott pontja nem tér el az 1959-es Ptk. biztosítási szerződésre vonatkozó előírásaitól, illetve nem üresíti ki a régi Üttv. által előírtakat.
Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványt két alapjog sérelmére alapozta: egyrészről az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt tulajdonhoz való jog sérelmére, másrészről pedig az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapjog sérelmére. A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét az indítványozó abban jelölte meg, hogy a bírósági eljárás során becsatolásra került két ombudsmani jelentés is,[5] amely - álláspontja szerint - alátámasztotta az ügyvédi letétkezelési jogviszonnyal kapcsolatos alapjogi sérelmet, azonban ezen jelentéseket a Kúria nem vette figyelembe. A tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme kapcsán pedig arra hivatkozott, hogy a Kúria nem vette figyelembe, hogy a biztosító által alkalmazott (és így a biztosítási szerződés részévé vált) biztosítási feltételek megakadályozzák abban, hogy az elvesztett tulajdonához (vagyis a letétből jogosulatlanul kifizetett összeghez) kártérítés útján hozzájusson.
Az indítványozó tájékoztatta az Alkotmánybíróságot, hogy az ügyvéd 2022-ben bekövetkezett haláláig a végrehajtási eljárás során kára csak annyiban térült, hogy a végrehajtás költségei már fedezettek.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a biztosító által korábban, vagyis az alapügyben érintett időszakban alkalmazott feltételek továbbra is hatályosban vannak és alkalmazásra kerülnek. A biztosító felelősségét kizáró rendelkezés hatályban volt a letéti szerződés megkötésekor is. Ez alapján pedig az indítványozó nem várhatta a biztosító mögöttes helytállását. Ebből az érintettségből az Alkotmánybíróság szerint az indítványozó tulajdonhoz való jogát a Kúria határozata és a jogerős döntés is "esetlegesen sértheti". Ez alapján a panaszt befogadhatónak minősítette azzal, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog és az indítványban hivatkozott tulajdonhoz való jog tárgyában az indítvány érdemi megvizsgálása után lehetséges dönteni.
Az érdemi vizsgálat során az egyik eldöntendő kérdés az volt, hogy az ombudsmani jelentések quasi jogforrásokként értékelendők-e, hiszen amennyiben igen, úgy a bíróságoknak ezeket kötelezően figyelembe kell venniük a döntéseik meghozatala során. Amennyiben ezek a jelentések quasi jogforrásnak minősülnek, és azokat a bíróság nem veszi figyelembe, akkor az eljárás tisztességessége vitatható.
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az ombudsmani jelentést mint jogi fogalmat, valamint az ombudsmani intézkedések körét. Ezzel együtt külön is vizsgálta az alapügyben hivatkozott (az Alkotmánybíróság által OBHj.-nek rövidített), az állampolgári jogok országgyűlési biztosának OBH 1357/2003. számú jelentését (a továbbiakban: OBHj.), illetve az alapvető jogok biztosának az AJB-3514/2012. számú ügyben tett jelentését (az Alkotmánybíróság által AJBj.-nek rövidített). Összefoglalóan az Alkotmánybíróság megállapította, hogy bár a fél érvelésében megjelenítheti az ombudsmani jelentést, azonban maga a jelentés nem tekinthető jogszabálynak.
Ezek után az Alkotmánybíróság kitért arra a kérdése, amelyet a két jelentés is felvet. Az OBHj. jelentésben a tényállás nagyon hasonló, mint az indítványban megjelenített alapjogi visszásság, míg az AJBj. egy hivatalból indult eljárás volt; azonban a vizsgálati kör közel azonos. Mindkét esetben az ombudsman az ügyvédi letéttel kapcsolatos jogszabályi környezet, kiemelten a felelősségbiztosítás korlátozása és kizárása kapcsán kialakult - potenciálisan alapjogsértő - gyakorlatra hívta fel a figyelmet. A legfontosabb következtetése, hogy a felmerülő visszásságok nem jogalkalmazási vagy jogértelmezési problémák, hanem jogalkotói hiányosságokból fakadnak. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság is kiemeli, hogy bírói jogértelmezéssel nem is orvosolhatók a jelentésekben feltárt problémák.
Ezt követően az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog sérelme szempontjából vizsgálta az indítványt. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a Kúria lehetősége a felülvizsgálati eljárásban korlátozott. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az alapügyben eljáró bíróságok, így a Kúria is, részletesen megindokolták a jogszabályok alapján kialakított álláspontjukat. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem merült fel olyan körülmény, amely megalapozta volna, hogy a Kúria az alapügyben nem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésben foglalt követelmények betartásával járt volna el. Így az indítvány elutasításra került.
- 38/39 -
Függetlenül az elutasító döntéstől, az Abtv. 46. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság élt azzal a jogával, hogy amennyiben az elé került ügyben a jogalkotó által mulasztással elkövetett alaptörvény-ellenességet észlel, akkor határidő megjelölésével felhívja jogalkotót feladatának teljesítésére. Ezzel a lehetőségével a határozat rendelkező részében élt is a testület, felhívta ugyanis az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2025. június 30-ig tegyen eleget. Ez a jogalkotói feladat abból ered, hogy "a törvényalkotó nem teremtette meg teljeskörűen annak a törvényi garanciáit, hogy az ügyvédi letétbe helyezett letét kifizetésre kerüljön annak, akit az a letéti szerződés alapján, vagy a szerződés megszűnésekor megillet, azonban azt a letétet kezelő ügyvéd (letéteményes) bármely okból nem fizeti vissza".[6]
Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet elsődlegesen az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállami követelményekből vezette le. Ennek a része a jogintézmények kiszámítható működése. Ez érinti az ügyvédséget is, amelynek működésére - mint a demokratikus jogállam intézményére - az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése is irányadó. Így tehát az ügyvédi tevékenységet, így az ügyvédi letétkezelési tevékenységet is olyan szabályokkal kell körül bástyázni, amelyek az ügyfelek számára előreláthatóak, kiszámíthatóak, illetve megfelelő törvényi garanciákkal védettek.
Az Alkotmánybíróság - hivatkozva saját töretlen gyakorlatát - kiemeli, hogy az ügyvédi tevékenység, mint a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás része, olyan közbizalmi tevékenység, amelyet kiemelten fontos garanciális szabályokkal ellátni. Az ügyfél, aki az ügyvédnél letétbe helyez egy pénzösszeget, ezzel bizalmát fejezi ki az ügyvéd felé. Ez a bizalom pedig az ügyvéden keresztül az egész ügyvédség mint demokratikus jogállami intézmény felé irányul, amely alapján kiemelten fontos, hogy ne legyenek olyan jogszabályi hiányosságok, amelyek ezt a bizalmat rombolhatják. Ez ugyanis a demokratikus jogállami alapelvekkel az Alaptörvény alapján összeegyeztethetetlen lenne.
Az Alkotmánybíróság szerint a hatályos szabályozás nem biztosítja megfelelően azt, hogy a letétbe helyezett összeg kifizetésre kerüljön a jogosult részére, abban az esetben is, ha az ügyvéd visszafizetési kötelezettségének bármilyen okból nem tesz eleget. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy a mulasztást orvosolja, és a fenti elvek mentén alakítson ki olyan szabályozást, amely megfelelően garantálja, hogy a letéti jogviszony alapján a jogosult abban az esetben is hozzájusson a letett pénzösszeghez, ha az ügyvéd azt bármilyen okból nem fizette ki.
A korábbi bírósági gyakorlat alapján az ügyvéd és biztosítója között létrejött felelősségbiztosítási szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. Ebből következik, hogy a biztosítók élnek a MÜK szabályzatok által nyújtott lehetőséggel, és korlátozó kikötéseket alkalmaznak. Ezek közé a korlátozó kikötések közé tartozik a letétkezeléssel kapcsolatos, fent idézett kikötés is, amelynek alapjogi értékelése már az OBHj. 2003-as jelentésében is felmerült.
A letétkezeléssel és a letét kifizetésével kapcsolatosan nem vitatott, hogy az ügyvéd felelőssége polgári jogi, büntetőjogi és természetesen szakmai alapon is fennáll. Nem kétséges ugyanis, hogy a jogosulatlan kifizetett összegért a letéteményes ügyvéd saját vagyonával a kártérítési jog szabályainak megfelelően köteles helytállni. A büntetőjogi felelősséget érintve pedig kimondható, hogy a sértetti oldalról a polgári jogi igény érvényesítésére - például egy elsikkasztott letét kapcsán - szintén lehetőség van.
Figyelemreméltó, hogy az Alkotmánybíróság határozatában a jogbiztonság követelményéből eredeztethető közbizalom érdekében hívta fel a mögöttes (biztosítói) felelősség kiterjesztésére a jogalkotót. Ezt azonban a határozathoz fűzött különvélemény[7] szerint a tulajdonhoz való jog védelméből lett volna szükséges levezetni. Erre a következtetésre a letétbe helyezett összeg jogi sorsának elemzését érintve lehet eljutni, hiszen a letétbe helyezett összeg végső soron (polgári jogi értelemben) az indítványozó (letevő) tulajdonába tartozik, amit az Alaptörvény a tulajdonhoz való jog körébe véd. ■
JEGYZETEK
[1] MÜK 9/2017. (XI. 20.) szabályzata, II. melléklet 6. pont.
[2] Az Alkotmánybíróság összefoglalja a Biztosító Panaszbizottságának határozatát. Lásd 17/2024. (VII. 23.) AB határozat [9].
[3] 17/2024. (VII. 23.) AB határozat [32].
[4] Az Alkotmánybíróság kiemelést végez az ítélőtáblai határozatból. Lásd 17/2024. (VII. 23.) AB határozat [13].
[5] OBH 1357/2003., AJB-3514/2012.
[6] Lásd a 17/2024. (VII. 23.) AB határozat rendelkező részét.
[7] Lásd Patyi András alkotmánybírónak a határozathoz fűzött különvéleményét, 17/2024. (VII. 23.) AB határozat [58]-[71].
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőjelölt; PhD-hallgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
