Az EJEB esetjogát ismerve nem vitatható (bár ezt az EJEB a konkrét ügyben nem vizsgálta), hogy a 33. § sérti az Egyezmény 8. cikkét, ugyanakkor kiábrándító, hogy a döntés kifejezetten óvatosan hívja fel a joggyakorlatban kimunkált alapelveket, és nem tesz semmi olyan állítást, amely a magyar bírósági eljárásokban szélesebb körben felhívható lenne. Nem nevesíti a nem jogi elismeréséhez való jogot, az ítéletből csupán annyi következik, hogy lehetővé kell tenni a jogszerűen letelepedettek számára is az eljáráshoz való hozzáférést.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Bíróság vagy EJEB) 2020. július 16-án hozott ítéletet a Rana Magyarország elleni ügyében[1], és ezzel pontot tett egy több mint négy éve húzódó eljárás végére. Ez az első, bár minden bizonnyal nem az utolsó strasbourgi ítélet, amely a transzneműek magyarországi helyzetével kapcsolatos jogi visszásságok egyezménysértő voltára hívja fel a figyelmet, és kötelezi az államot a nem vagyoni jóvátételen túli jogorvoslat biztosítására. A döntést a Bíróság bizottsági összetételben hozta meg, jelezve, hogy a kérdésben a következetes joggyakorlat alapján nincs szükség a hét bíróból álló kamara döntéshozatalára. Az ítélet a kihirdetés napján véglegessé vált, így az ellen a kormány nem fellebbezhet a Nagykamarához.
A transznemű emberek nemének jogi elismerését Magyarországon sohasem szabályozta részletesen jogszabály, ennek ellenére a 2000-es évek eleje óta a transznemű embereknek lehetőségük volt megváltoztatni nemüket és nevüket az irataikban. Az eljárás bizonyos részleteit 2014 óta az anyakönyvezéssel kapcsolatos rendeletek tartalmazták, a jogszabályok azonban olyan alapvető kérdésekre sem adtak választ, minthogy ki és milyen feltételek esetén kérelmezheti nemének jogi elismerését, hogy milyen orvosi szakvéleményekre van szükség, és azokat érdemben ki bírálja el.[2] Ennek ellenére az eljárások magyar állampolgárok esetén - kisebb-nagyobb fennakadásokkal - 2016 őszéig működtek.
A Bíróság elé került ügy ebből az időszakból származik. A probléma forrása az volt, hogy a kérelmező nem rendelkezett magyar állampolgársággal. Az ügy tényállása egy meglehetősen abszurd helyzeten alapult: az iráni transznemű kérelmezőt 2015 decemberében a magyar hatóságok azon az alapon ismerték el menekültként, hogy a hazájában nemi identitása (transzszexualitása) miatt üldöztetésnek volt kitéve. A panaszos 2016 márciusában kérte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól (BÁH) mint központi anyakönyvi szervtől nevének és nemének megváltoztatását, mivel az Iránban kiállított hivatalos iratai nem a nemi identitásának megfelelő nemet és nevet rögzítik, és ennek megfelelően a magyar papírjain szereplők sem. A BÁH a kérelmet először egy tájékoztató levélben arra hivatkozva utasította el, hogy mivel "a kérelmező külföldi állampolgár, Magyarországon nincs születése anyakönyvezve, ezért ügyében határozat nem hozható, azaz az új névre és nemre szóló születési anyakönyvi kivonat, mint határozat nem állítható ki".[3] Miután a tájékoztató levéllel szemben nem lehetett közigazgatási perben fellépni, ezért a kérelmező kérte, hogy a BÁH az elutasításról hozzon a formai feltételeknek megfelelő határozatot. E kérésnek eleget téve a BÁH a kérelmet - érdemi vizsgálat nélkül - végzésben elutasította; arra hivatkozva, hogy a kérelem elbírálására nincs hatásköre, és "magyarországi születési anyakönyvi bejegyzés hiányában a kérelmet anyakönyvvezető részére áttenni nem lehet".[4] A hatóság tehát úgy érvelt, hogy a kérelmezőnek Iránban kellett volna a név- és nemváltoztatási kérelmét benyújtania, abban az országban, ahonnan a nemi identitása miatti üldöztetés okán menekülnie kellett. A felülvizsgálati kérelmet elbíráló Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság osztotta a BÁH álláspontját: mivel a kérelmezőnek nincs magyarországi anyakönyvi bejegyzése, és a külföldi állampolgárok nemének jogi elismerésére nem létezik jogi szabályozás, így az eljárás nem folytatható le Magyarországon. A magyar állampolgárok nemének jogi elismerésére kidolgozott gyakorlat a külföldiek esetében nem alkalmazható, és ez a joghézag jogértelmezéssel sem orvosolható.
Az EJEB-hez benyújtott kérelmet megelőzően a panaszos az Alkotmánybíróságtól (AB) is kérte a felülvizsgálati eljárásban hozott végzés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Bár az alkotmányjogi panaszt az AB elutasította, hivatalból eljárva arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkotó csupán a magyar állampolgárok számára tette hozzáférhetővé a név- és nemváltoztatási eljárást, ami "szabályozási hiányosságként értékelhető".[5] A jogalkotónak 2018. december 31-ig kellett volna eleget tenni jogalkotási feladatának, erre azon-
- 94/95 -
ban a mai napig nem került sor; sőt, mára a magyar állampolgárok számára is megszűnt a nem jogi elismerésének lehetősége.
Az állam több előzetes kifogást is emelt a kérelem elfogadhatóságával kapcsolatban. A kreatív érvelés lényege szerint a kérelem idő előtti volt, mert azt az Alkotmánybíróság döntését megelőzően nyújtották be; illetve, ha az alkotmányjogi panasz mégsem hatékony jogorvoslat - vagyis annak kimerítése nem feltétele a Bírósághoz fordulásnak - akkor a felülvizsgálati eljárás sem volt az, így a panaszos kicsúszott a hathónapos határidőből. Emellett vitatták, hogy a kérelmező "áldozatnak" lenne tekinthető, mivel egyrészt nem rendelkezett magyarországi lakcímmel (az ítélet szerint igen), illetve nem igazolta orvosi dokumentációval transzszexualitását (ezeket is benyújtotta a Bíróságnak). Végül a kormány álláspontja szerint az eljárás valójában egy actio popularis, amelynek "célja, hogy a magyarországi transzszexuálisok helyzetének nyilvánosságot adjon".[6] A Bíróság valamennyi kifogást megalapozatlannak ítélte. A testület érvelése szerint nem volt észszerűtlen a kérelmező részéről az, hogy a hazai bíróságok előtt próbált meg jogorvoslatot szerezni, ezért sem idő előttinek, sem elkésettnek nem tekinthető a kérelem. Mivel a BÁH érdemi vizsgálat nélkül utasította el a név- és nemváltoztatás iránti kérelmet, így azt sem vizsgálta, hogy a kérelmező megfelel-e az állampolgárok esetében irányadó feltételeknek, a transzszexualitás bizonyításának hiányára tehát nem lehet kifogást alapítani. A kérelem elsődlegesen az elutasító döntés következményeit és a hiányos jogi szabályozást nehezményezte, a panaszos érintettsége ezért vitathatatlan.
Az EJEB előtti eljárásban a kérelmező elsősorban azzal érvelt, hogy az állam nem teljesítette az Egyezmény 8. cikkéből levezethető pozitív kötelezettségét, mivel nem volt számára elérhető egy kiszámítható, hozzáférhető és kellő precizitással kidolgozott eljárás a neme jogi elismerésére, születési helyétől függetlenül.[7] Bár elismerte, hogy a tagállamokat megilleti bizonyos mérlegelési szabadság az eljárás részleteinek kidolgozásakor, véleménye szerint a magyar hatóságok nem zárhatták volna ki őt csupán azon az alapon, hogy menekültként nines magyar születési anyakönyvi bejegyzése. Utóbbi hiányában más módon is megoldható lett volna a nem- és névváltoztatás Magyarországon, tőle pedig nem várható el, hogy a megoldást attól az országtól várja, ahonnan transzszexualitása miatt menekülnie kellett.[8]
A kormány - hasonlóan az Alkotmánybíróság előtti eljáráshoz - azt az álláspontot képviselte, hogy Magyarországon a nem jogi elismerése nem engedélyhez kötött, hanem mindössze a születési anyakönyv "helyesbítéséről" van szó, ami szükségszerűen csak állampolgárok számára érhető el. A menekültkénti elismerés egyébként sem jelenti a transzszexualitás megállapítását, ezt a kérelmező nem bizonyította az "európai orvosi standardoknak" megfelelően.[9]
A Bíróság a kérelemhez kötöttség okán csupán azt a kérdést vizsgálta, hogy a magyar hatóságok eleget tettek-e az Egyezmény 8. cikkéből levezetett pozitív kötelezettségüknek akkor, amikor nem biztosították a Magyarországon jogszerűen letelepedett kérelmező számára a nem jogi elismeréséhez szükséges eljárást. Az irányadó alapelveket e kérdésben nem tisztázza az ítélet, de az indokolás utal a Nagykamara Hämäläinen Finnország elleni ügyében született döntésére, amely elismeri, hogy a tagállami gyakorlatok sokszínűségére tekintettel az Egyezmény által támasztott követelmények esetenként eltérően értelmezhetők.[10] A vizsgálat során mind a kérelmező, mind az állam oldalán van néhány szempont, amelyet figyelembe kell venni a megfelelő egyensúly (fair balance) vizsgálata során, így a védett jogot - jelen esetben a magánélethez való jogot mint lényeges aspektust -, a jogi és társadalmi valóság közötti disszonanciát, illetve az inkoherens gyakorlat hatását a kérelmezőre. A megfelelő egyensúly kialakítása érdekében természetesen mérlegelni kell, hogy a pozitív kötelezettség teljesítése mekkora terhet ró az államra.[11]
Bár a döntés adottnak veszi, és nem is részletezi a vonatkozó joggyakorlatot, érdemes felidézni, hogy miként definiálta a Bíróság a védett jogot a transzszexuális kérelmezőket érintő korábbi ügyekben. Az emberi méltósághoz való jog - annak ellenére, hogy nem szerepel az Egyezmény szövegében - a szabadsággal együtt olyan fontos alapelv, amely valamennyi jog értelmezése során irányadó, és a méltósághoz való jogból vezethető le az egyéni autonómia fogalma is a 8. cikk alatt. A magánélethez való jog védi mindenki jogát arra, hogy identitásának részleteit meghatározza, a transzszexuális személyeknek a társadalom többi tagjával azonos módon joga van a fizikai és morális biztonsághoz; ez nem képezheti vita tárgyát a 21. században.[12]
Jelen ügyben a Bíróság - a szűken vett kérelem kapcsán - a személyi adatok nyilvántartásához fűző-
- 95/96 -
dő elvárásokra tért ki részletesebben. Eszerint a személyazonosító adatok állandóságának elve, az ezekkel összefüggő nyilvántartások összhangja és megbízhatósága, valamint a jogbiztonság elve szigorú és részletes eljárások kialakítását teszik szükségessé. Az eljárási szabályok kidolgozása terén a tagállamokat megilleti a mérlegelési szabadság, és a testület nem is kíván a helyükre lépni ezt illetően: vagyis, a magyar hatóságok szabadon dönthetnek arról, hogy miként szabályozzák a nem jogi elismerésének folyamatát. Fontos azonban, hogy a kérelemben felvetett probléma a személyes önmeghatározás lényeges elemét, az egyén nemi identitását érinti, így a tagállami mozgástér szűk.[13]
Az EJEB kifejezetten utalt az Alkotmánybíróság következtetéseire, miszerint a hiányos jogszabályi környezet kizárt minden Magyarországon jogszerűen letelepedett külföldi állampolgárt - egyéni helyzetükre tekintet nélkül - a nem- és névváltoztatási eljárásból, és ezzel aránytalanul korlátozta az emberi méltósághoz való jogukat. Azt is megjegyezte, hogy a magyar hatóságok kizárólag formai alapon utasították el a panaszos kérelmét, anélkül, hogy mérlegelték volna a konkrét esetben konkuráló jogokat és érdekeket: nem vették figyelembe azt, hogy a kérelmezőt transzneműsége miatt üldözték a hazájában, valamint azt, hogy a magyar állam ezen az alapon ismerte el menekültként. A Bíróság véleménye szerint emiatt nem volt észszerűen elvárható a kérelmezőtől, hogy a nem- és névváltoztatását a szülőhazájában kezdeményezze, és ennek kapcsán megerősítette, hogy az Egyezményben foglalt jogok "nem elméletiek vagy illuzórikusak, hanem gyakorlatiak és hatékonyak".[14] A nem- és névváltoztatási eljáráshoz való hozzáférés megnyitása a magyar születési anyakönyvi kivonattal nem rendelkező személyek számára ugyan adminisztratív terhet ró a magyar hatóságokra, de önmagában ez a többletmunka nem igazolhatja a panaszos kérelmének feltétel nélküli elutasítását: ebben a vonatkozásban az EJEB elfogadta az Alkotmánybíróság döntését a szűken meghatározott pozitív kötelezettséget illetően. A magyar hatóságok tehát nem alakították ki a megfelelő egyensúlyt az egyén jogai és a közérdek között; erre valójában kísérletet sem tettek, hiszen a panaszos elől teljesen elzárták a nem jogi elismerésére irányuló eljárást.
Az ítélettel az EJEB megerősítette az Alkotmánybíróság döntését. A szubszidiaritás elvét szem előtt tartva ez a következtetés nem meglepő: amennyiben a nemzeti bíróságok megfelelően mérlegelik az ügy körülményeit és az egymással szembenálló érdekeket, a Bíróságnak nem feladata felülírni a mérlegelés eredményét.[15] Így a döntés értelmezhető akként is, hogy a testület közvetetten azért marasztalta el a magyar államot, mert az nem tett eleget az AB határozatából fakadó jogalkotási kötelezettségének. Fontos megjegyezni azonban, hogy a strasbourgi Bíróság először mondta ki, hogy nemcsak az adott állam állampolgárai, hanem a jogszerűen letelepedett személyek számára is biztosítani kell a nem jogi elismerésére irányuló eljáráshoz való hozzáférést, és érdemben el kell bírálni ilyen tárgyú kérelmüket.[16] Ez nem az esetjogtól eltérő - esetleg azzal szembemenő, jogfejlesztő - álláspont: a személyi kör kiterjesztése logikusan következik a korábbi joggyakorlatból, erre irányuló kérelem hiányában azonban a Bíróságnak ezidáig nem volt alkalma ezt tisztázni.
Az ítélet a lehető legszűkebben definiálta a vizsgált jogi problémát, annak ellenére, hogy a nem jogi elismerésére irányuló eljárásrend a magyar állampolgárok esetében sem felelt meg a kiszámíthatóság, hozzáférhetőség és előreláthatóság követelményeinek, és a helyzet azóta több lépcsőben romlott. Az alapvető jogok biztosa 2016 szeptemberében átfogó jelentést tett közzé a nem jogi elismerésének gyakorlatáról. Az ombudsman elvi éllel leszögezte, hogy a transznemű emberek esetében az állam által nyilvántartott nemüknek a nemi identitásukon, személyes önmeghatározásukon kell alapulnia, a biológiai nemi jellegüktől függetlenül.[17] A jelentés azt is kiemelte, hogy a nem jogi elismerése elsősorban jogi és nem pedig orvosszakmai kérdés. Az alapjogi biztos felkérte az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI), hogy a Belügyminisztériummal együttműködésben "fontolja meg" egy olyan "szabályozás előkészítését, amely a tisztességes eljáráshoz való jog garanciái, a jogorvoslathoz való jog érvényesülése mellett, a nemi megerősítő beavatkozásoktól különválasztva, ehhez mérten szükséges mértékű, arányosan megállapított tartalmi feltételek, életkori szabályok előírásával biztosítja a transznemű személyeknek a nemi identitásuknak megfelelő nem és név választását, megváltoztatását". Az EMMI válaszában úgy tájékoztatta az ombudsmant és az eljárást kezdeményező Transvanilla Transznemű Egyesületet, hogy egyetért a biztos ajánlásaival, és új eljárásrend kidolgozására fog sor kerülni. Az EMMI a Magyar LMBT Szövetség megkeresésére továbbá azt is közölte, hogy az új jogszabályt várhatóan 2017 el-
- 96/97 -
ső felében fogadják el.[18] Ezek után, 2017 januárjától a nemük jogi elismerését kérvényező transzneműek olyan tájékoztató levelet kaptak, amely szerint kérelmük elbírálását az új jogszabály elfogadásáig felfüggesztik. Ezen érintettek egy része az EJEB-hez fordult; az eljárás jelenleg is folyamatban van.[19]
A 2017 decemberében elfogadott új anyakönyvi kormányrendelet a korábbiaknál ugyan kicsit részletesebben szabályozta a nem jogi elismerésére irányuló eljárást, azt azonban továbbra sem tisztázta, hogy milyen egészségügyi szakvéleményekre van szükség, és milyen szerepe van az eljárásban az EMMI-nek, a névváltoztatásért felelős Budapest Főváros Kormányhivatalának (BFKH) és a kérelmező születési helye szerinti anyakönyvvezetőnek.[20] Ennek ellenére 2018 januárjában újraindultak az eljárások a korábbi gyakorlatnak megfelelően. A kérelmeket a BFKH-hoz kellett benyújtani, csatolva egy pszichiáter, egy klinikai szakpszichológus és a kérelmező nemétől függően egy urológus vagy nőgyógyász szakvéleményét. A BFKH az egészségügyi szakvéleményeket megküldte az EMMI-nek véleményezésre, és amennyiben a minisztérium megállapította, hogy a továbbított dokumentumok alátámasztják a kérelmező transzszexualitását, a BFKH erről értesítette az érintett születési helye szerinti anyakönyvvezetőt. Utóbbi változtatta meg a születési anyakönyvi bejegyzést, és állította ki az új anyakönyvi kivonatot, amely alapján le lehetett cserélni a személyazonosító okmányokat és az iskolai bizonyítványokat.
A kérelmek elbírálása csak néhány hónapig működött. 2018 májusában az EMMI úgy döntött, hogy a jövőben nem kíván részt venni az egészségügyi szakvélemények elbírálásában; részben azért, mert jogszabályi felhatalmazás hiányában a GDPR szerint szenzitív adatok kezelésére nincs jogalapja, részben pedig arra hivatkozva, hogy ezen dokumentumok minisztériumi megerősítésére egyébként sincs szükség. Ezzel egyidejűleg a kérelmezők ismét olyan tájékoztató levelet kaptak, amely szerint az új eljárásrend kidolgozásáig az ügyek elbírálását felfüggesztik. így a folyamatban lévő strasbourgi beadványokhoz újabb ügyfelek csatlakoztak.[21] Néhányan elérték, hogy a BFKH a kérelmüket a helyi anyakönyvvezetőhöz továbbítsa, az utóbbiak azonban a jogszabályban elvárt, a BFKH-tól származó formális értesítés hiányában elutasították a kérelmeket.
Az eljárások felfüggesztésével, illetve a helyi anyakönyvi szervek elutasító döntésével szemben több érintett bírósághoz fordult, közigazgatási per keretében. A Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megállapította, hogy bár az anyakönyvi rendeletben szereplő szűkszavú rendelkezések önmagukban nem szabályozzák megfelelően a nem jogi elismerésére irányuló eljárásokat, az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény általános szabályai, illetve az alkalmazandó rendelkezés nyelvtani-logikai értelmezése alapján a nem jogi elismerésére vonatkozó kérelmek elbírálásának jogszabályi feltételei adottak.[22] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ugyanakkor úgy döntött, hogy bár a nem jogi elismerése a transzneműek alapvető joga, a jelenlegi jogi helyzet nem kellően szabályozott.[23] Hasonló indokok alapján végül a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kezdeményezte az ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességének vizsgálatát az Alkotmánybíróságnál.[24] Az eljárások felfüggesztését az Alapvető Jogok Biztosa is kifogásolta, és ezúttal már "felkérte" a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy dolgozza ki a 2016-os jelentésben leírt követelményeknek megfelelő eljárásrendet.[25]
A fenti - részben egymásnak ellentmondó - bírósági ítéletekre reagálva a Miniszterelnökség 2020 márciusában a közigazgatási salátatörvény-javaslat keretében olyan jogszabály-módosítást kezdeményezett, amely törvényi szinten zárja ki a transzneműek nem- és névváltoztatását. Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 2020. május 29-én hatályba lépett módosítása (a közigazgatási salátatörvény 33. §-a) az anyakönyvi nyilvántartásban a "nem" fogalmát a "születési nem" fogalmára cserélte, és a jelenlegi szabályozás kizárja, hogy ez az adat a bejegyzést követően megváltozzon. Amikor tehát az EJEB az ítéletét júliusban kihirdette, már nemcsak a külföldi állampolgároknak, hanem a magyaroknak sem volt lehetőségük nemük jogi elismertetésére. Az EJEB és az AB joggyakorlatának ellentmondó, a magánélethez való jogot és a személyes autonómiát súlyosan sértő rendelkezés ellen számos jogi eljárás indult. Az AB előtt jelenleg négy ügy van e témában folyamatban,[26] sajnálatos ugyanakkor, hogy a kérdésben korábban aktív alapjogi biztos a törvény elfogadása óta nem nyilvánult meg, és nem is kezdeményezte a jogszabály alkotmányossági felülvizsgálatát.
- 97/98 -
Az EJEB esetjogát ismerve nem vitatható (bár ezt az EJEB a konkrét ügyben nem vizsgálta), hogy a 33. § sérti az Egyezmény 8. cikkét, ugyanakkor kiábrándító, hogy a döntés kifejezetten óvatosan hívja fel a joggyakorlatban kimunkált alapelveket, és nem tesz semmi olyan állítást, amely a magyar bírósági eljárásokban szélesebb körben felhívható lenne. Nem nevesíti a nem jogi elismeréséhez való jogot, az ítéletből csupán annyi következik, hogy lehetővé kell tenni a jogszerűen letelepedettek számára is az eljáráshoz való hozzáférést. Tájékozott olvasó számára a jog elismerése nem kérdéses, számos nagykamarai döntés megerősítette már az elmúlt közel két évtizedben, ezek némelyikére maga az indokolás is utal.
A közelmúlt fejleményeinek tükrében ugyanakkor különösen fájó hiányosság, hogy az alapelvek megismétlését a Bíróság elmulasztotta a magyar kontextus kapcsán, ez ugyanis nagyban segíthette volna a nem jogi elismerésének egyezménykonform hazai rendezéséért küzdő jogvédők munkáját. Nem terjeszkedett volna túl a testület a kérelmen, ha összegezi az Európa Tanács ajánlásait,[27] és a korábbi esetjogban a nem jogi elismerésével összefüggésben lefektetett elvárásokat. Az ítélet végrehajtása ugyanis semmi mást nem kíván meg az államtól, mint hogy adjon hozzáférést a menekülteknek is a nem- és névváltoztatási eljáráshoz, de könnyen érvelhet úgy a kormány, természetesen tévesen, hogy magyar állampolgárok előtt nyitva álló eljárás hiányában ez a kötelezettség nem áll fenn, vagy csupán a menekülteknek (és - tágabban - a jogszerűen letelepedettek számára) biztosítja a nem jogi elismerését. Így a Rana Magyarország elleni ügyében aratott győzelem meglehetősen keserédes: az EJEB már-már szokatlanul óvatos fogalmazása nem támogatja nyíltan, az esetjogból egyértelműen levezethető érvekkel a nemük jogi elismeréséért küzdő magyar állampolgársággal rendelkező transzneműeket, akiknek így éveket kell várniuk, amíg kérelmüket a strasbourgi testület elbírálja. Végső soron egy elmarasztaló - a transznemű kérelmezőknek kedvező - ítélet esetén is az állam döntésén múlik majd az ítélet végrehajtása. A Miniszteri Bizottság statisztikáiból egyre inkább látható, hogy a magyar kormányt nem hozzák zavarba az elmarasztaló ítéletek, és ha érdeke nem kívánja, nem kezeli prioritásként a végrehajtásukat.[28] ■
JEGYZETEK
[1] Rana Magyarország elleni ügye, 40888/17. számú kérelem, az EJEB 2020. július 16-án kelt ítélete.
[2] Az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet 27. §, majd az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól 429/2017. (XII. 20.) Korm. rendelet 7. §
[3] Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Állampolgársági Igazgatóság, ügyiratszám: 106-D-1645/2016, 2016. március 30.
[4] Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Állampolgársági Igazgatóság, ügyiratszám: 106-D-1645/2016, 2016. július 6.
[5] 6/2018. (VI. 27.) AB határozat, 62. bek.
[6] Rana Magyarország elleni ügye, 21. §
[7] A belső jog összefoglalásakor a Bíróság megjegyezte, hogy bár Magyarország nem rendelkezett a nem jogi elismerésére vonatkozó kifejezett szabályozással, az érintett állampolgároknak egy relatíve következetes, informális gyakorlat alapján lehetőségük volt a nem jogi elismerésére és az ehhez kapcsolódó névváltoztatásra.
[8] Rana Magyarország elleni ügye, 31-32. §§
[9] Rana Magyarország elleni ügye, 34. §
[10] Hämäläinen Finnország elleni ügye, 37359/09. számú kérelem, az EJEB Nagykamarájának 2014. július 16-án kelt ítélete.
[11] Hämäläinen Finnország elleni ügye, 66. §
[12] Christine Goodwin Egyesült Királyság elleni ügye, 28957/95 számú kérelem, az EJEB Nagykamarájának 2002. július 11-én kelt ítélete, 90. §
[13] Rana Magyarország elleni ügye, 39. §
[14] Rana Magyarország elleni ügye, 40. §
[15] Lásd például: Hatton és Mások Egyesült Királyság elleni ügye, 36022/97. számú kérelem, az EJEB Nagykamarájának 2003. július 8-án kelt ítélete, 123. §
[16] Lásd a transzneműek jogait védő civil szervezetek állásfoglalását: https://ilga-europe.org/resources/news/latest-news/ilga-europe-tgeu-and-transvanilla-welcome-landmark-judgement-european.
[17] Az Alapvető Jogok Biztosának jelentése az AJB-883/2016. számú ügyben.
[18] Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkár 20177-1/2017/KÖZEG sz. levele, 2017. március 30.
[19] Csikós Éva Margit és Mások Magyarország elleni ügye, 66078/17. számú kérelem, 2017. szeptember 1-én benyújtva.
[20] 429/2017. (XII. 20.) Korm. rendelet 7.§
[21] Péter Gabelics és Mások Magyarország elleni ügye, 12918/19. számú kérelem, 2019. február 20-án benyújtva.
[22] Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.27. 748/2019/12. sz. ítélete. Hasonló következtetésre jutott a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 100.K.28.225/2019/7. sz. ítéletében.
- 98/99 -
[23] Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 100.K.33.877/2019/19. sz. ítélete.
[24] Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 102.K.28.444/2019/10. sz. ítélete.
[25] Az Alapvető Jogok Biztosának jelentése az AJB 294/2018. sz. ügyben.
[26] IV/00948/2020, IV/00947/2020, IV/01155/2020, IV/01154/2020. sz. ügyek.
[27] Így például az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága CM/Rec(2010)5. sz. ajánlása a szexuális irányultság, illetve nemi identitás alapján történő diszkrimináció leküzdését célzó intézkedésekről, vagy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének "A transznemű emberekkel szembeni diszkrimináció Európában" című állásfoglalása [Resolution 2048 (2015)].
[28] A Miniszteri Bizottság adatai szerint jelenleg is az összes ítélet 15%-át illetően nem zárta még le a Miniszteri Bizottság az eljárást; lásd: https://rm.coe.int/168070974a. Ez az arány az ún. vezető ügyek esetében még rosszabb, az elmúlt 10 évből a vezető ügyek 75%-át illetően van még végrehajtási probléma a European Implementation Network adatai szerint; lásd: http://www.einnetwork.org/hungary-echr.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző szociológus, Háttér Társaság.
[2] A szerző jogász, CEU.
Visszaugrás
