A XX. századi magyar pénztörténet egyik legkaotikusabb és legsokoldalúbb időszaka az 1944 végétől 1946. augusztus elsejéig tartó periódus, amit az is alátámaszt, hogy az emberek emlékezetében még most is meglehetősen eleven élnek az akkori események. A hiperinfláció, a megtakarítások és a felhalmozott vagyon egyik napról a másikra történő elértéktelenedése, valamint a visszaszerzett nemzet- és területrészek ismételt elvesztése, a cserekereskedelem visszatérése vagy éppen az "aranyvonat legendája" olyan erőteljesen és zsigeri szinten ivódtak bele nemzetünk emlékezetébe, hogy még azon személyek is tudatában vannak a korszak történéseinek, akiknek még a szülei sem élték át ezeket a szörnyű napokat. Bizton állíthatjuk, hogy nincs olyan magyar ember, aki még ne hallotta volna nagyszüleinek, ismerőseinek vagy éppen az ismét a határon túlra szakadt nemzettársainak személyes elbeszéléseit, történeteit és visszaemlékezéseit, melyek ezen relatíve rövid periódus áldatlan állapotát vagy éppen családi tragédiáit örökítik meg.
De vajon mi vezetett ezen világviszonylatban is példátlan mértékű társadalmi és gazdasági összeomláshoz? Mik voltak azok az események, politikai elgondolások és megvalósult intézkedések, melyek végül az ország II. világháborús részvételének teljes kudarcához, valamint a trianoni trauma után talpra állított ország teljes mértékű és visszafordíthatatlan gazdasági és pénzügyi tönkretételéhez és a cserekereskedelemhez való szükségszerű visszatéréshez vezettek?
Úgy véljük, nem tévedünk nagyot, ha a közvetlen kiváltó okokat elsősorban az ország csatatérré válását követő eseményekben, az 1944. március 19-i német megszállásában, valamint az ezt követő totalitárius, a háborúnak a német mintára mindent alárendelő gazdasági és politikai döntésekben, illetve Szálasi Ferenc[1] hatalomra jutásában keressük. Az országot és annak gazdaságát összeroppantó és maga alá temető önpusztító folyamat a Nyilaskeresztes Párt[2] 1944. október 16-i hatalomra jutásában csúcsosodott ki. Mint azt a későbbiekben látni fogjuk, a Szálasi Ferenc és kormánya pénzről alkotott elképzeléseire és gazdaságelméleteire igen nagy hatást gyakoroltak mind a kommunista, mind a fasiszta, mind pedig a náci közgazdászok és politikusok közgazdaságtani folyamatokról alkotott elgondolásai, noha ezeknek a gyakorlatba történő átültetésére a háború előrehaladott volta miatt már nem iga-
- 39/40 -
zán került sor.[3] A Nyilaskeresztes Párt pénzügyi és pénzkibocsátási intézkedései ekkoriban már mindenekelőtt és mindenekfölött a német háborús tervek maximális kiszolgálásában merültek ki, ami - többek között - arra sarkallta a Magyar Nemzeti Bank kétszázharminc alkalmazottját, hogy a mára már legendássá vált aranyvonaton kimenekítse az országból annak harminc tonnára rúgó aranytartalékát, teljes pengő bankjegykészletét, az ország devizatartalékát és egyéb műkincseit[4] - köztük a Szent Koronát is egészen Veszprémig. A jegybanki aranytartalék, valamint a felhalmozott bankjegykészlet kimenekítése akarva-akaratlanul is hozzájárult a rövid ideig regnáló Szálasi-kormány pénzügyi mozgásterének további szűkítéséhez, és minden bizonnyal egy újabb - mindenféle fedezet nélküli - pénzkibocsátás előkészületeinek megtételéhez. Ezek az események, kiváltképp a nemzeti aranytartalék megmentése, természetesen nagymértékben hozzájárultak a világháború utáni monetáris rendszer stabilizálásához is, és az új, értékálló valuta megteremtéséhez, de ez már egy másik történet.
E rövid tanulmány arra tesz kísérletet, hogy bemutassa Szálasi Ferenc és a Nyilaskeresztes Párt pénzügyi elképzeléseiben az 1930-as, 1940-es évek folyamán bekövetkezett változásokat, valamint ismertesse a Szálasi-kormány közel fél éves regnálása alatt a pénzgazdálkodás és a pénzkibocsátás területén tett kétségbeesett és ingatag kormányzati, köztük a Magyar Nemzeti Bank működését és a monetáris politikát is érintő intézkedéseket, illetve ezen pénzügyi intézkedések hatékonyabb végrehajtását elősegítő és lehetővé tévő személyek hatalomba helyezését és hatalmi térnyerését.
Az I. világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírása és az ország megcsonkítása utáni pártalakításokat, illetve az újonnan létrejött pártokkal és az általuk képviselt eszmékkel szimpatizáló, vagy éppenséggel egy adott párthoz köthető nyomtatott sajtótermékeket vizsgálva megállapítható, hogy a korszak kezdetén az ellenforradalmi csoportok, a keresztényszocialisták és a fajvédők jelentették a magyar szélsőjobboldalt. Ezek az elsősorban a trianoni sokk által életre hívott szélsőjobboldali mozgalmak azonban az ország sikeres talpra állítását és Bethlen István[5] nevével fémjelzett konszolidációját követően folyamatosan veszítettek a népszerűségükből, olyannyira, hogy az 1920-as évek közepére lényegében szinte teljesen kifulladtak[6]. A gazdasági világválság[7] idején azonban ezek a csoportosulások újult erőre kaptak, azzal az eltéréssel, hogy ekkorra már megjelentek az olasz, majd egyre inkább német mintát másoló magyar fasiszta és nemzetiszocialista csoportosulások is. Ezek közül az 1930-as évek második felére a szélsőjobboldalon belül már egyértelműen a német mintát másoló, nemzetiszocialista eszméket valló irányzatok erősödtek meg, de a
- 40/41 -
többi csoportosulás is mindvégig fennmaradt a korszak folyamán[8].
Az 1930-as években (ismételten) sorra megjelenő különböző fajvédő és az újonnan megjelenő fasiszta és nemzetiszocialista eszméket valló pártokat az akkori hatalom igyekezett betiltani, vezetőiket pedig kiszorítani a politikai életből, de a nemzetközi politikai viszonyok radikális megváltozása miatt ez ekkorra már csak szélmalomharcnak bizonyult a részéről. Az 1930-as évek második felében végbemenő nemzetközi politikai változások, a hitleri Németország sikerei, Európa általános jobbratolódása ekkor már nagyban kedveztek a hazai szélsőjobboldali mozgalmaknak, így azokat minden igyekezete ellenére már egyre kevésbé és egyre nehezebben tudta az akkori hatalom kordában tartani. Mind az általános európai közhangulat Magyarországra történő egyre erőteljesebb begyűrűzése, mind pedig a szélsőjobboldali irányzatok politikai üldöztetése a szélsőjobb malmára hajtotta a vizet, mely a politikai szélsőjobb két legnagyobb irányzatának, a fajvédő és a nemzetszocialista irányzatnak soha nem látott támogatottságához vezetett.
Ebben az igencsak kedvezőtlen politikai légkörben került sor az 1939. május 25-26-án, pünkösd vasárnapján és hétfőjén megtartott országgyűlési választásokra, melynek közvetlen előzménye volt, hogy 1938 novemberében 62 képviselő kilépett az akkori kormánypártból, a Nemzeti Egység Pártjából, amely ezáltal elvesztette parlamenti többségét.[9] A kormányzópárt egy új választójogi törvénnyel[10] készült a választásokra, ezzel próbálva meg elejét venni a szélsőjobb hazai radikális előretörésének. Az új választójogi törvény alapján 1939-ben tartottak először olyan választásokat Magyarországon, amelyben már általánosan elterjedt a titkos szavazás,[11] mely amellett, hogy jelentős előrelépést jelentett az előző választójogi törvényhez[12] képest, a szélsőjobboldali eszméket terjesztő pártok további térnyerését is elősegítette. Ezt ellensúlyozandó, az új választójogi törvényben a cenzusok erősen szigorodtak,[13] amely a nemzetközi folyamatok ellenére továbbra is előrevetítette az akkori kormányzópárt, a Magyar Élet Pártjának a győzelmét. Beszédes adat, hogy az új választójogi törvény hatására az 1939-ben megtartott országgyűlési választásokon közel négyszázezer választásra jogosulttal volt kevesebb, mint 1920-ban, miközben az ország népessége 15%-kal nőtt[14].
A korábban betiltott pártalapításokért[15] Szálasi Ferenc az 1939. évi pünkösdi országgyűlési választások idején, illetve azt megelőzően a szegedi Csillagbörtönben sínylődött,[16] így Hubay Kálmánra[17] hárult a feladat, hogy a hatalommal kiegyezve olyan szélsőjobboldali pártot hozzon létre, amelynek az 1939-es országgyűlési választásokon való elindulása elé immár a kormány sem gördít semmiféle akadályt.
Hubay Kálmán, aki Szálasi Ferencnél sokkal jobb szervezőnek bizonyult,[18] sikeresen küzdötte le az előtte álló, Szálasi Ferenc számára megoldhatatlannak bizonyuló akadályokat. 1938 tavaszán egyezséget kötött Darányi Kálmán miniszterelnökkel, ennek következtében pedig az 1939 márciusában bejegyzett Nyilaskeresztes Párt
- 41/42 -
elindulhatott az 1939-ben megrendezett országgyűlési választásokon. A kormánnyal kötött kompromisszumon túl remekül felismerte a Szálasi Ferenc elítélésében rejlő politikai lehetőséget is, és a "mártír vezér" kultuszát ügyesen felhasználva a választások idejére sikerült a nyilaskeresztes párt zászlaja alá terelnie az összes szélsőjobboldali kispártot. Ezen túlmenően Szálasi Ferenc zavaros nyelvezetével szembeni sokkal közérthetőbb nyelvezete, valamint átláthatóbb és követhetőbb gondolatmentei miatt az általuk terjesztett eszme is sokkal több emberhez jutott el, melynek köszönhetően a Nyilaskeresztes Párt az 1939-es országgyűlési választásokon minden várakozást fölülmúló sikert ért el[19], így nemcsak, hogy bejutott a magyar országgyűlésbe, hanem a megszerzett 29 mandátummal[20] a legjelentősebb ellenzéki erővé lépett elő az akkor 260 fős[21] országgyűlésben.
A választási eredményeket közelebbről is megvizsgálva azt látjuk, hogy a szélsőjobboldali erőkhöz hasonlóan a Nyilaskeresztes Párt is elsősorban az észak-dunántúli és a közép-magyarországi választókörzetekben szerepelt kiemelkedően.[22] Hubay Kálmán áldozatos szervezőtevékenységének, valamint az országgyűlési választásokon elért eredményeik hatására 1940 nyarára a párt már megközelítőleg elérte 300 000 fős taglétszámot, amely igen gyors és látványos eredmény[23] volt egy olyan párttól, amelynek még nem sokkal az országgyűlési választásokat megelőzően is folyamatosan betiltották a sajtótermékeit és rendszeresen internálták a vezetőit. A gyors előretörés hatására 1940-ben további két parlamentbe jutott kisebb nemzetiszocialista párt, a Keresztény Nemzeti Szocialista Front és a Pálffy Fidél[24] vezette Nyilaskeresztes Front (hivatalos elnevezéssel: Egyesült Nemzeti Szocialista Párt) is beolvadt a Nyilaskeresztes Pártba, ezzel tovább erősítve a párt vezető ellenzéki pozícióját.
A Nyilaskeresztes Pártnak a pünkösdi országgyűlési választásokat követő további erősödését és térhódítását[25] a lakosság körében jól mutatja, hogy 1940-ben ők szervezték meg a Horthy-korszak legnagyobb munkásmegmozdulását, az egész országra kiterjedő bányászsztrájkot.[26]
Ez a magatartás, mellyel minden áron magukra próbálták vonni a figyelmet, nemcsak a parlamenten kívüli politizálásukra volt jellemző. Az 1939. évi házszabályreform mind a beszédidő, mind pedig a nyilvánosság terén lényegesen erősebb korlátozásokat vezetett be a korábbi házszabályokhoz képest,[27] melynek elsődleges célja a jogalkotási folyamat gyorsabbá, hatékonyabbá, átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá tétele volt, de a kimondatlan célok között szerepelt az ellenzéki, elsősorban a nemzetiszocialista képviselők felszólalásainak a számbeli és időbeli korlátozása is. Az ellenzéki pártok számára a legnagyobb érvágást talán az jelentette, hogy az új házszabály értelmében már nemcsak a törvényjavaslatok előkészítése, hanem - a költségvetési vita kivételével - azok részletes vitája is a bizottságokban zajlott[28], ami jelentősen megnehezítette a Nyilaskeresztes Párt - és általánosságban véve az ellenzéki pártok - számára a nézeteik és az általuk terjesztett eszme eljuttatását a
- 42/43 -
társadalom széles rétegei felé. E hirtelenjében szűkössé váló mozgásteret a Nyilaskeresztes Párt képviselői eleinte radikális, provokatív magatartásukkal próbálták meg kiszélesíteni, és így felhívni magukra a figyelmet. A sok esetben egyértelműen a házszabályba ütköző magatartásuk azonban nemcsak sorozatos büntetéseket és szankciókat vont maga után, de a politikai küzdelmeket is kiélezte, és feszültséget generált a képviselők között.[29]
A Nyilaskeresztes Párt életében fontos mérföldkő volt, hogy a második bécsi döntést követő kormányzói amnesztiának köszönhetően 1940-ben Szálasi Ferenc kiszabadult a börtönből. Ez a sokak által áhított esemény - furcsamód - a Nyilaskeresztes Párt lassú hanyatlásának kezdetét is jelentette egyúttal. A háborús konjunktúra és a csökkenő munkanélküliség, a nyilasok által elkövetett folyamatos jogsértések és az országgyűlésben tanúsított agresszív magatartás, valamint Szálasi Ferenc elképzeléseinek előtérbe helyezése és a párt egyes meghatározó alakjaival történt konfrontálódása nem kedvezett a Nyilaskeresztes Pártnak, mely a ciklus hátralevő része során szép csendben elvesztette támogatói többségét,[30] a párt meghatározó személyiségeinek pártból való kizárása vagy kilépése[31] következtében pedig a szélsőjobboldal is ismételten több kisebb formációra aprózódott. A Nyilaskeresztes Párt látványos meggyengülését követően Szálasi átszervezte a pártot, valamint szorosabbra fonta a párt kapcsolatát a Hungarista Mozgalommal, melynek eredményeként a párt 1942. február 24-én hivatalosan is fölvette a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom nevet.[32]
A Nyilaskeresztes Pártból kizárt, illetve a pártot önszántukból elhagyó személyek, valamint az újra megosztottá vált szélsőjobb miatt a Nyilaskeresztes Párt a legjelentősebb ellenzéki formációból hirtelen egy nemzetiszocialista kispárttá zsugorodott. A pártban maradottak számára is egyre inkább világossá vált, hogy Szálasi törvényes keretek között képtelen lesz hatalomra kerülni, emiatt pedig a Nyilaskeresztes Párton belül fölerősödtek azok a hangok, amelyek a hatalom erőszakos eszközökkel történő megragadását sürgették.[33] Szálasi, ekkor még a realitások talaján maradva, elvetette az erőszakos hatalomátvétel lehetőségét.[34] Ebben a döntésében valószínűleg élete végig intő példaként szolgált számára a Vasgárda 1941 januári bukaresti sikertelen puccskísérlete, melynek a tanulságait levonva, soha nem is próbált meg erőszakos, forradalmi eszközökkel, felkeléssel, lázadással hatalomra jutni. A német támogatás és segítség biztos elmaradásának tudatában Szálasit óvatosságra inthette a Horthy-rendszer szilárdsága is, melynek megdöntéséről egy kispárt vezetőjeként külső segítség nélkül nem álmodhatott. A Nyilaskeresztes Párt fokozatos térvesztésével magyarázható az is, hogy a nyilasok többszöri felkínálkozása ellenére a Magyarországot 1944 márciusában megszálló németek Szálasi helyett Sztójay Döme "koalíciós" kormányára bízták az ország irányítását. Mivel a pártvezér az ország vezetésében kizárólag a főhatalom birtokosaként lett volna hajlandó részt venni, a hungaristák továbbra is
- 43/44 -
súlytalanok maradtak a politikában, és Hitler valóban csak végső lehetőségként, a Sztójay vezette kabinet bukása és a Lakatos-kormány béketapogatózásai láttán szánta rá magát a Szálasival való együttműködésre.[35]
A nyilasok pénzről és gazdaságról alkotott kezdeti világképének alapjai leginkább Szálasi Ferenc A Magyar Állam felépítésének terve című munkájából ismerhetők meg. Szálasi 1930-as évek eleji gondolkodását tükröző brosúráját olvasva hamar megállapítható, hogy abban még többnyire az olasz fasiszta szakirodalom, kisebb mértékben pedig Marx és Engels gondolatai köszönnek vissza. Szálasira és a nyilasokra egyébként sem volt jellemző, hogy eredeti, saját gondolatokkal álljanak elő a gazdaság területén, legfeljebb sokkal merevebben, dogmatikusabban képviseltek másoktól kölcsönzött gondolatokat, melyeket saját eszmerendszerük köntösébe bújtatva tártak a nagyközönség elé.[36]
A Magyar Állam felépítésének terve című munka két meghatározó eleme, az élet minden területét befolyásolni és szabályozni akaró állam[37], továbbá ennek egyik egyenes folyománya, a tervgazdálkodás is a korszak uralkodó eszméje volt a korszak összes meghatározó ellenzéki politikai irányzatában Európa-szerte. Szálasi gondolataira feltehetően nagy hatással lehetett az a meglehetősen friss élménye is, hogy az akkoriban az általa kifejtett irányzathoz hasonló nézeteket valló Szovjetuniónak sikerült elkerülnie a kapitalista világot súlytó nagy gazdasági világválságot.
Szálasi egy abszolút tervgazdálkodásra épülő országot képzelt el, ahol az állam ugyanúgy meghatározza a fizetések, a kamatok és a hitelek mértékét, mint a lakbérek és a megtermelt javak árát. "A fizetéseket olyképen kell meghatározni, hogy az állam nagyon erős, fogyasztásra kényszerített és fogyasztóképes 300-400 pengő fizetéssel rendelkező alkalmazotti tömböt kapjon. A fizetés minimuma havi 30 pengő, maximuma 800 pengő. Lakbér: egyszobás lakás után évenként 240-700 pengő, kétszobás 480-1200 pengő, háromszobás 1700 pengő. A háztulajdonosok az államtól fizetett alkalmazottaknak az államtól meghatározott lakbér fejében a meghatározott lakást adni kötelesek, melyben minden közszolgáltatásnak benn kell lennie."[38] - írja.
Szálasi - Mussolini hasonlatát alapul véve - a kapitalizmust egy vén, kilencven éves emberhez hasonlítja, amelynek a legnagyobb betegsége, hogy már öreg, és kár már bármiféle "gyógykezelés", hiszen hamarosan "meghal".[39] Mussolinin túl Szálasinak a kapitalizmus "halálát" vizionáló meglátásaira természetesen a Szovjetunió példája és a náci Németországnak a nagy gazdasági világválságra adott válaszai egyaránt nagy hatással lehettek.
Szálasi tervei között szerepelt a "Csonka-Magyarország" 1914 előtt ke-
- 44/45 -
letkezett külföldi adósságainak a teljes elengedése, továbbá az 1918 után felvett kölcsönök visszafizetésének 10 évre történő felfüggesztése. A világháborún és az az utáni időszakon nyerészkedőket, és az ott megszerzett vagyonokat "állami dézsma- vagy vérmegváltási adóval" sújtotta volna, amely elérhette vagyon értékének a 70%-át is, melynek megállapításához az 1914-es vagyoni helyzetet vették volna alapul. Tervezte továbbá a külkereskedelem teljes államosítását és a gazdasági élet alapjának tekintett mezőgazdálkodásnak az állami termelő és értékesítő szövetkezetekbe tömörítését, melyet három év alatt tervezett megvalósítani. Szálasi meglátása szerint a termelés racionalizálása és az iparosítás megvalósítása az állam feladata lett volna.[40]
Nézetei szerint az állam fenntartotta volna magának azt a jogot is, hogy közvetlenül adjon hitelt vagy kölcsönöket. Ezt a hitelélet teljes államosításával érték volna el. "A magánpénzintézeteket az állam kényszeríti, hogy összeolvadjanak legfeljebb három törzsintézetbe, melyeknek üzletmenetét az állam bármikor a legszigorúbban ellenőrizheti és melyeket bármikor lezárhat. Ezek csak olyan hitel- és kölcsön-üzletekkel foglalkozhatnak, melyeket az állam szigorúan körülhatárol. A Nemzeti Jegybank és Általános Hitelintézet lép a Nemzeti Bank helyébe, mely az átállítás három éve alatt felszámol és végzi mindazokat a hitel- és pénzügyleteket, melyek az állam gazdasági életének fenntartásához, fejlesztéséhez és biztosításához szükségesek."[41]
Az aranyalapú pénzpiaccal szemben az országok közötti értékmérőnek az adott ország gazdaságba vetett bizalmat nevezi meg. "A korszerű gazdasági élet korszerű értékmérőjének és eszközének, a pénznek legfontosabb alaptörvénye: az állam pénzrendszerének megalkotásánál állapítsa meg gazdasági életének azt a minimális szükségletét, melynek alapján az állam mind az állami háztartásának minimális követelményeit, mind pedig állampolgárainak terhektől mentes létminimumát biztosítani tudja. Ennélfogva nem az aranynak kilókban vagy rudakban heverő merev értéke, hanem az állam gazdasági életének minimális szükséglete a mérvadó és mértékadó a kibocsátandó bankjegyek mennyiségére és fedezetére vonatkozóan is. Végkövetkeztetésképpen: nem az arany csinálja a forgalmat és veti meg ennek biztonságát, hanem a forgalomból lecsapódó nép- és államjövedelemből adódik az arany vagy átvitt értelemben a tulajdon, a vagyon és ezeknek biztonsága, végeredményben az állam gazdasági életének biztonsága és zökkenőktől mentes folytonossága."[42]
A fent idézett mű a megjelenés évében nem váltott ki különösebb sikert, azonban hozzájárult Szálasi politikai pályára lépéséhez, ugyanis vezérkari őrnagyként szolgáló tisztként egyáltalán nem politizálhatott, mégis elküldte a kész könyvecskéjét több közéleti személynek. Emiatt kizárták a vezérkarból, egy évre rá pedig már maga Szálasi kérte a nyugdíjazását, ezt követően pedig aktívan is belevetette magát a politikai életbe.[43]
Politikai pályára lépése után Szálasi 1935-ben kiadta a Nemzet Akaratának Pártja (NAP) programjának szánt Cél és Követelések című írását, melyben a megfogalmazott gazdaságpolitikai elképzelései már ezen rövid periódus alatt is sokban változtak 1933-as koncepciójához képest. Az elsőre legin-
- 45/46 -
kább szembeötlő változás, hogy Szálasi új írása jóval zavarosabb és értelmezhetetlen, ködös megfogalmazásokba burkolózó, mellyel összevetve az 1933-as gazdasági tervezete még sokkal letisztultabb, átláthatóbb, radikálisabb, szocialistább volt.[44]
Bár a nyilas mozgalomban ritkán hivatkoztak rá, Szálasi ezen brosúrájában még számos alkalommal találkozni Péchy Henrik nézeteivel[45] is. Ezen feltevést erősíti, hogy Szálasi vélhetően tőle vette át az "intézményes munkakényszer", az "elosztó kereskedelem" kifejezéseket, valamint az árak és a bérek szigorú szabályozásának az elvét.[46]
A nemzetgazdasági intézkedések között - A Magyar Állam felépítésének terve című munkájában ismertetetteken túl - részben új elemként jelenik meg az arany és deviza beszolgáltatási kötelezettsége, a "vagyonszabadság kötöttségének" (jelentsen ez bármit) a bevezetése, a trösztök és a kartellek feloszlatása, valamint az állam gazdasági életének érdekképviseletekbe tömörítése. Hasonlóságot mutat az előző tanulmányával az is, hogy Szálasi az 1935-ös írásban is a korszak népszerű elképzeléseit feszegeti, melyek közül számos elképzelése - köztük talán a legmeghatározóbb, a jelentős állami szerepvállalást követelő nézete is -nemcsak a Buharin[47] által megfogalmazott elképzelésekben és a Sztálin által szorgalmazott megoldásokban, de a nagy gazdasági világválság elleni nyugati programokban egyaránt tetten érhető volt.[48]
Fontos azonban látnunk, hogy Szálasi itt még nem akar mindent államosítani, de több gazdasági szektor vagy csoport államosítását és az állam jelentős szerepvállalását sürgeti. Szálasi szerint ugyanis, ha egy ember minden tőkét magának akar, az plutokrata, ha minden tőkét államosítani akar, akkor marxista, egyik sem helyes, mind a kettő természetellenes álláspont. "A Hungarizmus szerint a tőkének viszonyba kell kerülnie az egész nemzettel, minden családjával, az állam legfeljebb sáfára a tőkének a nemzet és családjainak jólétére és életbiztonságára. A nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi javait tehát igazságosan kell elosztani minden dolgozó család javára úgy, hogy belőle megépülhessen a totális nemzet jóléte és életbiztonsága."[49]
Érdekes, hogy Szálasi 1937-ben, egy bizonyos Williams nevű amerikai újságírónak adott interjújában még a "zsidó bankárok és más zsidó finánctőkések" teljes vagyonát sem akarja elkobozni, "csupán" a vagyonuk nagy részének a kormány (!) rendelkezésére bocsátását szeretné kikényszeríteni.[50]
Szálasi 1938-ban kiadott Út és Cél című brosúrájában fölvázolt gazdaságpolitikai elképzelései nem változtak a korábban ismertetettekhez képest. Abban csak megismételte mindazt, amit már korábban többször is elmondott: iparral rendelkező, magas fokon álló parasztállamot akarnak felépíteni a nyilasok.
Ebben a munkájában Szálasi már a pénzgazdálkodásról is kifejti a véleményét, melyet végső soron teljes mértékben fel kívánt számolni. "Rendszerünkben a munka egyedüli fizetsége a munkabiztos Haza és a munkabiztonságból fakadó becsületes megélhetés lesz." A Hungarizmusban "a pénz kamata nem lehet
- 46/47 -
pénz", csak a "munka és termelés értéknövekedése" - írta. [51]
A Nemzetiszocialista Magyar Párt 1938 tavaszán, immáron Hubay Kálmán "elnöksége és vezetése alatt", de még Szálasi Ferenc aláírásával ellátva adta ki új "nemzetépítő tervét", melyben Szálasi mindenkinek már csak annyi magántulajdont biztosított volna, amellyel még az egyén önellátó maradhatott volna. Szálasi tehát tisztában volt azzal, hogy ha teljesen megszüntetné a magántulajdont, akkor a kizsákmányoló maga az állam lenne, pont úgy, mint a "bolsevizmusban". Ezt a végletet, úgy tűnik, igyekezett volna elkerülni, ám a kizsákmányolás ettől még továbbra is kizsákmányolás maradt, maximum annak mértékében lettek volna eltérések.[52]
Szálasi bebörtönzését követően Endre László[53] és Hubay Kálmán folytatta a korábban megkezdett munkát. Ennek megfelelően a választási programot is Hubay Kálmán fogalmazta meg Szálasi helyett. Mint már korábban említettük, Hubay Kálmán tapasztalt újságíróként lényegesen közérthetőbben és egyszerűbben tudott fogalmazni Szálasinál, ráadásul a nézetei is kevésbé voltak radikálisak, ennek pedig a későbbi választási eredményekben meg is lett az eredménye. Míg Szálasi mereven ragaszkodott saját hungarizmusához, addig Hubay kissé átértelmezte azt, és a magyar viszonyokhoz igazított, erősen szovjet és német mintát utánzó radikális (nemzeti)szocialista irányvonalat az olasz fasizmus eszméivel puhította.[54]
Ezzel magyarázható az is, hogy a nyilasok ekkor már lényegesen közérthetőbben fogalmazták meg a pénzről és a monetáris politikáról alkotott elképzeléseiket, melyről így írnak: "Állítjuk, hogy a magyar négyéves tervhez szükséges több milliárdra rúgó összeget pénzrontás nélkül elő lehet teremteni. Aki ezt nem hiszi, tudatlan, aki tagadja, hazudik. A pengő annyit ér, amennyi kenyeret, húst, cukrot, ruhát stb, röviden: árut adnak érte. Mindezeket azonban munkával állítjuk elő. Ha tehát az ország termelését a munkanélküliség megszüntetésével emeljük, a pénzforgalmat is olyan arányban fokozhatjuk, aminő arányban az áruforgalmat fokoztuk. A munkaállam pénzének fedezete tehát nem az arany, hanem az érte szolgáltatott munka. Minden országnak annyi a pénze, amennyit munkával termelni képes: Ha országunkban emberi munkaerő és természeti kincsek hasznosítatlanul hevernek, akkor ez azt jelent, hogy ebben az országban pénz hever hasznosítatlanul. A hasznosítatlanul heverő munkát szervezéssel hasznosítani annyi, mint vásárlóképes pénzt teremteni. Nem romlik tehát a munkaállam pénze azzal, ha az állam termelő munka céljaira hitelt nyújt, illetőleg pénzt bocsát ki. Az országépítő munkára nyújtható hitel pontosan egyenlő az elmulasztott munkaalkalmak értékével tehát ma évenként egy milliárdot meghaladó összeggel. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a szociális nyomorúság és a munkanélküliség felidézésében a kamatláb nagysága döntő tényező. Minden fogyasztói árban a kamat annyiszor foglaltatik, ahányszor az áru termelése és forgalmazása tőkebefektetéssel kapcsolatos. Másrészről a kamat, amelyet a munkaadó a kölcsönvett pénzért fizetni kénytelen, a munkabérből hiányzik. Nagy kamat eredménye tehát: nagy drágaság és kis munkabér, a tömegek vásárlóképességének, a forgalomnak csökkenése, a munka-
- 47/48 -
alkalmak csappanása, tehát munkanélküliség. Ezért, hogy a munkaállam feladatának megfelelhessen és mindenkinek munkát adhasson, az ország pénzintézeteit az Országépítő Tanács felügyeleti hatásköre alá fogja rendelni. Az Országépítő Tanács a szaktestületek szakemberei által véleményezett hasznos közmunkák végrehajtásával megbízott vállalkozóknak pénzintézetek bevonásával hitelt nyújt, és ennek fedezetéül az államnak a gazdasági élet fellendítése folyamán jelentkező többletbevételei szolgálnak. A munkaállam ily módon minden dolgozni akaró és dolgoztatni képes fiának: munkásnak, földművesnek, gazdának, iparosnak egyaránt a legnagyobb kereseti lehetőséget biztosítja, mert lehetetlenné teszi az élősdi, munkanélküli jövedelmeket azzal, hogy a hitelélet irányításával megszünteti a kamatuzsorát, az árak megszabásával az áringadozásokból eredő spekulációt, és ezzel leküzdi a gazdasági válságokat."[55]
A sorokat olvasva szinte egyből érezzük, hogy Szálasi gondolkodásával szemben itt már Hubay elgondolásai érvényesülnek. Szálasi elképzeléseivel szemben itt már szó sincs a pénzgazdálkodás rendszerének (akár távoli) felszámolásáról. A program valós pénzpiaci folyamatokból indul ki (hitel, kamat, fedezet, vásárlóképesség stb.), és azokat igyekszik hozzáigazítani a "munkaállami" folyamatokhoz és a "munkaállam" szabta követelményekhez.
A nyilasprogram a korban elterjedt aranystandard rendszerrel szemben a pénz fedezetét az ország termelőképességében mérte volna. Ez is némi eltérést és pontosítást jelentett Szálasi 1933-as vélekedéshez képest, mivel itt sokkal inkább a munka, a munkanélküliség aránya és termelékenység képezte a fizetőeszköz fedezetét az adott ország gazdaságába vetett bizalommal szemben. Szerintük a munkának, és az általa kapott pénznek arányban kell lennie az árumennyiséggel, azaz magához az árukészlethez kell igazítani a pénzforgalmat és az árakat, hogy ne alakulhasson ki pénzromlás és infláció. Elutasították a bankrendszert, a kamat intézményét és a befektetési hiteleket pedig a drágulás fő okának gondolták. A hitel- és bankpiac helyett sokkal inkább egy központosított, országos hatáskörű, kizárólagos szerv felállítását szorgalmazták, amelyek meghatározzák a pénz mennyiségét, és az ország termelőképességét.
Ez a választási program természetesen komoly hasonlóságokat mutat Hitler 1940. december 10-én Berlinben megtartott beszédével is: "Nekem teljesen eltérő alapokra helyezett gazdasági felfogásom van. De honfitársam, nem bántam meg, mert a gazdasági rendszerünket egy teljesen más alapra építettük. A mi szemünkben az arany önmagában nem értékes. Ez csak egy eszköz, amivel a nemzeteket el lehet nyomni és uralni.
Amikor átvettem a kormányt, csak egyetlen reményem volt, amelyre építhettem, nevezetesen a német nemzet és a német munkás hatékonysága és a képessége, az intelligenciája a feltalálóinknak, mérnökeinknek, technikusainknak, vegyészeinknek és így tovább. Arra az erőre építettem, amely a gazdasági rendszerünket mozgatja. Egy egyszerű kérdés merült fel bennem: El kell-e pusztulnunk, mert nincs aranyunk, higgyek-e egy fantomban, amely a pusztulásunkat idézi? Kiálltam egy ellentétes nézet mellett: annak ellenére, hogy nincs
- 48/49 -
aranyunk, van munkaerőnk. A német munkaerő a mi aranyunk és tőkénk, és ezzel az arannyal én sikeresen versenyezhetek a világ bármely hatalmával. Mi olyan házakban akarunk élni, amiket meg kell építeni. Ezért a munkásoknak kell megépíteniük őket, és a szükséges nyersanyagokat munka által kell előállítani. Az egész gazdasági rendszerem a munka koncepciójára épült. Megoldottunk a problémáinkat, miközben meglepő módon a kapitalista országok és valutáik csődbe mentek. Az (angol font) sterling ma nem talál piacot. De a mi Reichsmarkunk (birodalmi márka), amely nem aranyra alapult stabil maradt. Miért? Nincs arany borítása, általad és a munkád által biztosított. Te segítettél, hogy ez a márka stabil maradjon. A német valuta, arany fedezet nélkül, sokkal többet ér, mint az arany önmaga. Ez a szüntelen termelést jelenti. Ezzel tartozunk a német gazdának, aki napkeltétől napnyugtáig dolgozott. Ezzel tartozunk a német munkásnak, aki nekünk adta a teljes erejét."[56]
Míg az országban az nyilas ideológia szalonképesebbé kovácsolása zajlott, addig Szálasi a börtönben mindinkább a saját maga által kreált misztikus valóságába zuhant. Már olyan szakmai kérdésekről is elkezdett elmélkedni, írni, sőt jóslatokba bocsátkozni, amelyekről mélyebb ismeretekkel sem rendelkezett. 1939 nyarán börtön-naplójában például arról elmélkedett, hogy: "A világ legbizonytalanabb valutái: a font, a svájci frank és az USA dollár, mert mindhárom rendszer külön-külön és együttesen bukni fog: Angliában a szabadkőműves-liberális rendszer, Svájcban az aranyfedezetű pénzrendszer, USA-ban a materialisztikus gazdálkodási rendszer."[57]
Szálasi realitásérzékének elvesztését jól szemlélteti, hogy éppen az általa említett három valuta nemcsak, hogy elkerülte a II. világháború utáni összeomlást, hanem - az általános inflációt leszámítva - mindenféle komolyabb értékvesztés nélkül - a világon egyedüliként - továbbra is mind forgalomban van, miközben számos valuta nemcsak a II. világháborút, hanem a közelmúlt eseményeit sem élte túl.
Szálasi a börtönből való szabadulása után rendszeresen járta az országot, vagy épp a "Hűség Házában" tartott gyűléseket, aholis a tagok intézhettek hozzá kérdéseket, amelyeket írásban is rögzítettek. Ezzel a szokásával "nemzetvezetővé" válása után sem hagyott fel, sőt a háború utolsó hónapjaiban is aktívan űzte.
1942 júniusában pl. többórás értekezleteken adta meg a "vezérgondolatokat" a "Hungarista Állam Őstermelésével" és a magyar ipar jövendő szervezetének felépítésével kapcsolatban. Ezen az értekezleten szóba került Szálasi régi, újra és újra előkerülő gondolata, melyben újfent kifejtette, hogy "A parasztot a hitel és értékesítés gondjaitól mentesíteni kell, [hogy] az árakkal már eleve számot tudjon vetni. A hitelt és az értékesítést szövetkezeti alapra kell helyezni."[58]
Szálasi 1942. augusztus 22-én már a Pénz- és Hitelügyi Munkatörzs tagjait világosította föl arról, hogyan kell a Hungarista Állam pénzügyeit megszervezni. Teljesen illuzórikus módon az egyre nagyobb adóbevételek elérését sürgette, melyet azonban a "nemzettagok minél kisebb anyagi megerőltetésével" kellett volna megvalósítani. Szálasi
- 49/50 -
ugyanitt fontos feladatnak nevezte az idegen hitelek beáramlásának megakadályozását is.[59]
Ezidőtájt, 1942 végén, 1943 elején ismét egyre inkább felerősödtek és előtérbe helyeződtek Szálasinak a pénzgazdálkodás felszámolásával kapcsolatos víziói. Szálasi eleinte végtelenül egyszerű gazdaságpolitikai elgondolásokból indult ki. A Parasztnagytanács előtt például Szálasi szó szerint "élelmezési tervgazdálkodás"-t vázolt föl, amikoris kifejtette, hogy "parasztállamának" önellátónak kell lennie, ahol minden család éléstárában egy teljes évre elegendő szükségletét tárolta volna. A kiskereskedelem úgyszintén a "közösségi szükségletek" kielégítését szolgáló, egy évre elegendő mennyiségű áruval rendelkezett volna.[60]
Szálasi, a maga sajátos stílusában megírt, és 1943. július 8-án kiadott "Emlékeztetője" is azt mutatja, hogy a Szálasi végtelenül egyszerűnek és könnyűnek gondolta még ekkoriban is a (nemzet)gazdasági élet megreformálását.[61] Ehhez "mindösszesen" annyit kellett volna tenni, hogy "a gazdasági élet zavaró diszharmonikus" komponenseit, azaz a zsidókat és strómanokat ki kellett volna zárni a gazdaságból. Az (áru)készletek pontos felmérése után jegyrendszer került volna bevezetésre, az árakat és a "szociális béreket" pedig rögzítette volna. Szálasi a pénzpolitika helyett árupolitikát vezetett volna be. Szálasi fontosnak tartotta rögzíteni azt is, hogy amíg pénzpolitika létezik, addig "azt a célt kell szolgálnia, hogy a népben megtartsa a pénz iránti bizalmat és hogy ez a megtartott bizalom jogos legyen."[62]
Szálasi 1943. december 11-i újvidéki "országjárásán" arra a kérdésre, hogy "Milyen lesz a pénz szerepe a Munkaállamban? ", azt a választ adta, hogy "A liberalizmus gazdasági rendszerének alapja: arany, kamat és adó. E felfogás szerint az állam akkor a leggazdagabb, ha nagyon sok aranyat halmozott fel kincstárának pincéjében. Ez a plutokrata illetve pénzkapitalista rendszer. A nemzetiszocializmusban a Nemzet igazi gazdasági értéke a dolgozók által végzett munka és a munka révén megtermelt javak, melyeket a dolgozó a maga, családja és Nemzete jó-hasznára és életbiztonságára alkot."[63] Egy másik alkalommal, 1944. március 2-án, Budapesten feltett kérdésre már egy radikálisabb válasszal állt elő. Amikor ugyanis megkérdezték tőle, hogy "Mi a párt álláspontja a magántulajdon kérdésében? ", Szálasi azt válaszolta, hogy "Az anyagot nem tesszük szentté, egyedül a nemzeti vagyon szent, amelyből egy részt valaki azért birtokol, hogy vele felelősen sáfárkodjék. Aki nem így sáfárkodik, attól elvesszük. Mindenkinek lehet tehát magánvagyona, de ha ezt nem tudja megfelelően felhasználni, hasznosítani, ha nem dolgozik eredményesen és úgy, ahogyan azt Nemzetünk érdeke is megköveteli: attól elvesszük és annak adjuk, aki fel tudja használni önmaga, családja és a közösség javára."[64]
Szálasi Ferenc és a Nyilaskeresztes Párt gazdaságról és a pénzről alkotott világképének alakulására feltehetően hatást gyakorolt Temesváry László[65] is, aki a nyilas hatalomátvételt követően a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztségét is betöltötte. A hazai nemzetiszocialista mozgalmak közül az első az 1928-ban alapított Nemzeti Szocialista Párt volt, amely inkább volt nevezhető vitaegy-
- 50/51 -
letnek, mintsem valódi pártnak, szélesebb társadalmi csoportok, támogatói körök ugyanis nem álltak mögötte, ám már ebben a szerveződésben is megtaláljuk Temesváry Lászlót.[66] Temesváry régi, kipróbált fajvédő politikusként, sok más társához hasonlóan az 1930-as években megkísérelte egyesíteni a szélsőjobboldali tábort. Tagja volt a budapesti közgyűlésnek, ezen túlmenően számos könyvet is írt gazdasági és pénzügyi témában.[67] 1938-ban csatlakozott a Salló János és Rajniss Ferenc nevéhez köthető Nemzeti Front - Magyar szocialista Néppárthoz[68], majd az 1939-ben alapított A Nép című hetilap szerkesztője lett, mely, miután 1943. március 16-án betiltották nyilasok napilapját, a Pesti Újságot, a nyilasok fő sajtóorgánumává vált.[69] Temesváry aktívan részt vett a nyilas mozgalom építésében, sőt a Vércse u. 18. szám alatti lakása rendszeres találkozóhely volt, ahol Szálasi is gyakran vendégeskedett. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos[70] naplóbejegyzéseiből tudjuk például, hogy: " 1943. december 6-án Temesváry lakásán alapították meg kilencen a LAP-ot, azaz a "Láthatatlan Pártépítés" csoportot.[71]
A pénzről és a nemzeti bankokról alkotott világképét leginkább a Nemzeti Pénz és Hitelpolitika című rövid írásában ismerhetjük meg. Ebben ostorozza az aranyalapot, mivel "az aranyfedezeti alapon álló nemzetközi központi jegybankok rendszere valójában megfosztotta a pénzt nemzeti jellegétől és a pénz értékét a nemzetközi aranyértékhez kötötte. Az arany értékét pedig a nemzetközi bankárok és aranyspekulánsok aranypolitikája állapította meg." "A liberális berendezkedésű államhatalom lemond a pénzkibocsátás felségjogáról és a részvénytársasági központi banknak engedi át. Ezzel átadja egyik leglényegibb szuverenitási kellékét a nemzet céljaival szemben álló, magánjogi jellegű, nemzetközi vonatkozású érdektársaságoknak."[72] Temesváry ezt elsősorban amiatt tartotta problémásnak, mert - véleménye szerint - így nemzetek és országok felett álló gazdasági társaságok és internacionalista világszervezetek jöttek létre, amelyek elsődleges célja a profit és a szabad verseny fenntartása volt. Ezeket "az országok felett álló gazdasági társaságokat és internacionalista világszervezeteket" amiatt is ártalmasak tartotta, mert azokat nem "a nemzeti érdekek és akarat" irányította, így azok gyakorlatilag elvtelenül és láthatatlanul hálózták be és kormányozták a világot. Ekörben kiemelte a zsidóság szerepét is, akik a világban szétszóródva hasonló céllal működnek, mint az előbb említett társaságok. "Nem állítom, hogy a nemzetközi gazdálkodás gondolata tisztán zsidó agyakban született meg, de letagadhatatlan és most már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a zsidóság a nemzetközi vállalkozásokban döntő befolyásra tett szert és e hatalmát ténylegesen gyakorolja." Szerinte a megoldás a nemzeti munkaállam modellje, aholis a példa Mussolini Olaszországa és a náci Németország. A nemzeti munkaállam nem csupán egy politikai egység, hanem egy gazdasági tényező is, ahol az aranyalap helyett a nemzeti valutára van szükség, amelynek egyedüli fedezete az ország "teljes munkaképessége, munkaakarata, fegyelme és az egész nemzet életereje". Fontos továbbá a nemzeti önellátás megteremtése is, amelynek szintén feltétele a
- 51/52 -
"pénzügyi autarkia, ami azt jelenti, hogy a nemzeti pénz- és hitelpolitika segítségével az állam a saját erejéből teremti elő a gazdasági élethez szükséges pénz- és hiteleszközöket".[73] Hangsúlyozta, hogy a pénzmennyiségnek és a hitellehetőségeknek paritásban kell lennie a megtermelt javakkal, mert ha a mérleg megborul, akkor bekövetkezik az infláció, amely "megrontja a pénzt", ha pedig túltermelés következik be, és pénzszűke lép föl, az deflációhoz vezet, amely pedig "tönkre teszi a vagyont". Az aranyalappal azért is érdemes leszámolni Temesváry szerint, mert az gátolja az ország termelékenységét, örök korlátot teremt a nemzetgazdaságban és a hitelpolitikában is, annak korlátolt mennyisége miatt. Ezen gondolatait az I. világháború történéseivel próbálta meg alátámasztani, emlékeztetve arra, hogy a harcoló felek, amikor időszakosan letértek az aranyalapról és saját maguk adtak ki pénzt, az ipari termelésük is "csúcsra járatódott" (elsősorban persze a hadiipar szükségletei miatt). A véleményét cáfoló kedvezőtlen folyamatokat, mint amilyen a világháború utáni leértékelődés és az egész Európát sújtó hatalmas infláció volt (azaz gyakorlatilag a fedezet nélküli pénz ára), természetesen már nem említi, azt jótékony homályban hagyja.
Temesváry László egyik, 1944 tavaszán megjelentetett cikkében már azt fejtegette, hogy a hungarista munkaállam: "... a nemzeti munka lehetőségeinek összes adatait ismeri és valóban a nemzeti akarat kivitelezője és a nemzet legfőbb hatalmi szerve... A hungarista munkaállam nemcsak minden egyén felett álló hatalom, de felsőbbrendűségével, nevelő eszközeivel a nemzetét magasabb légkörbe emeli."[74] Könnyen elképzelhető azonban, hogy a mindent számon tartó, minden adatot ismerő, a nemzetet nevelő, sőt azt "magasabb légkörbe emelő" emelő állam vízióját már sokkal inkább Temesváry kölcsönözte Szálasitól, semmint fordítva.
Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlete[75] után nyílt lehetőség a nyilasok számára a hatalom megszerzésére. Veesenmayer, aki Magyarország német megszállása után nagykövete és teljhatalmú megbízottja volt az országnak, 1944. szeptember 26-án és 1944. október 11-én is találkozott Szálasiékkal, és számukra is nyilvánvalóvá tette, hogy "Hitler szemében Magyarország egyedüli felelős személye" Szálasi Ferenc.[76]
Nem sokkal ezt követően a Hitler támogatását immáron már maguk mögött tudó, és a németek által felfegyverzett nyilas pártszolgálatosok megszállták Budapest stratégiai pontjait, és belső embereik segítségével a saját oldalukra állították a karhatalmat is. Este, az általuk elfoglalt rádióban beolvasták Szálasi Ferenc hadparancsát, amiben bejelentette a hatalom átvételét. Kinevezése ügyében Szálasi Horthyt is megpróbálta felkeresni, de a kormányzó kétszer is kidobatta. Tisztán látszott, hogy Szálasi a tálcán felkínált hatalmat sem volt képes magához ragadni,
- 52/53 -
akinek újfent a németek kellett, hogy a segítségére siessenek. Szálasi ügyetlenkedéseit és határozatlanságát ugyan még sikerült visszavernie Horthynak, a fia életével őt megzsaroló és őt magát is kész tények elé állító németek nyomásával azonban már nem tudott mit kezdeni: október 16-án este visszavonta október 15-én délután egy órakor leadott, a harc beszüntetésére felszólító beszédét, majd pedig lemondott és Szálasit nevezte ki kormányfővé.[77]
A Szálasi vezette új kormány a kinevezését követően azonnal belevetette magát a munkába. Az első ülésére 1945. október 17-én került sor, melyen elfogadták az 1945. január 1-jéig elvégzendő feladatokat tartalmazó "Országépítési tervet". Ez - többek között - tartalmazta a közigazgatási reformot és az ország teljes hadba állítását. Az általa, saját hatáskörben összehívott és felállított országtanács[78] 1944. október 27-én elfogadta a kormányzói és a kormányfői jogkör egyesítést.[79] Az ezután összehívott országgyűlésen, melyen a 372 képviselő közül csupán 55-en jelentek meg, 1944. november 3-án megszavazták Szálasinak a teljhatalmat és a nemzetvezető címet. A hatalomátvételt és a kormányzásuk időszakát alapvetően meghatározta a hadihelyzet, illetve a szovjet csapatok közeledése, akik ebben az időszakban már megszállták az észak-erdélyi és a kárpátaljai területeket, és ezeknek a napokban zajlott a hortobágyi páncélosütközet is.
Szálasi november 7-én a 3920/1944. M. E. számú rendeletében[80] tette közzé kormányprogramját, amely a "Dolgozó Nemzet Hivatásrendje" nevet kapta, és amelyben egy korporativista államot vázolt fel. Ebben a korábbi érdekvédelmi szervezeteket, mint például a szakszervezeteket betiltották és helyette 14 rendre osztották az ország népét. A tervezett 14 hivatásrend: munkások, parasztok, katonák, kereskedők, egészségvédők, egyháziak, édesanyák, a nemzet nevelői, köztisztviselők, bányászok, céhbeliek, közlekedési alkalmazottak, banktisztviselők, szabadfoglalkozásúak. Szálasi önmagát bízta meg a munkások rendjének vezetésével. Talán jelzésértékű lehet, hogy a rend felsorolásoknak az utolsó helyek egyikét szánta Szálai a banki szektornak. Ennek a programnak a végrehajtásáról a 4300/1944 M. E. számú rendelet gondoskodott. Az Országépítés első terve alapján a pénzügyminisztériumnak az alábbi feladatokat szánták: "a Nemzet totális harcbaállításának hitel- és pénzpolitikai fedezése és biztosítása; b, a költségvetés összeállítása és letárgyalása a parlamentben; c, előkészületi munkálatok elvégzése az államháztartásról és költségvetésről a nemzetháztartásra és költségvetésre való rátérésre; d, a hitel és pénz eszköz a Nemzet totális harcbavetésének szolgálatában, irányitanak a harc szükségletei."[81]
Az október 16-án megalakuló kormányban a pénzügyminiszter személye nem változott, így továbbra is az 1938 óta regnáló Reményi-Schneller Lajos[82] maradt a pénzügyminiszter. Reményi-Schneller Lajost Szálasi valószínűleg, ha akarta volna, sem tudta volna elmozdítani, hiszen már Szálasi hatalomra jutását megelőzően is szélsőségesen németbarát politikát folytatott, és rendszeresen informálta a németeket a magyarországi politikai fejleményekről, emiatt pedig a néme-
- 53/54 -
tek támogatását élvezte. Ezt megerősíti minisztertársa Zsindely Ferenc is, aki ebben az időszakban Magyarország közlekedés- és kereskedelemügyi minisztere volt. Az ő visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy tevékenyen részt vett a Lakatos kormány megbuktatásában, valamint a nyilas hatalomátvétel után novemberben elhurcolták az egykori külügyminisztert Kánya Kálmánt, akit Zsindely szerint Reményi "árult be".[83]
Posch Gyula azonban, aki pénzügyminiszter mellett az ország pénzügyi politikáját leginkább meghatározó és befolyásoló Magyar Nemzeti Bank elnöke volt akkoriban, már nem volt ilyen szerencsés, őt ugyanis már a hatalomátvétel másnapján visszahívták a tisztségéből a nyilasok. Helyette régi támogatóját és gazdasági szakemberét, Temesváry Lászlót nevezte ki Szálasi, aki egyben úgy rendelkezett, hogy a Nemzeti Bank főtanácsának alapszabályokban foglalt hatáskörét is az elnök látja el.[84] Ezt a 4250/1944. M.E. számú rendelettel hirdették ki, azzal indokolták, hogy a jelenlegi körülmények között az ügyintézéseket a legrövidebb idő alatt végre kell hajtani. Kinevezésének okát, valamint a jegybank életében betöltött szerepét jól szemlélteti, hogy nem sokkal kinevezése után, 1944. október 22-én máris felszólították az Országépítési Iroda nevében, hogy "a Nyilaskeresztes Párt Országépítésének támogatására" 100 000 pengőt ajánljon fel,[85] ami a jegybank függetlenségének nyilvánvaló megsértése volt.
Temesváry kinevezését követően a vezérigazgatói tisztet Belatiny Iván helyett Jankovics László vette át, a Magyar Nemzeti Bank legfontosabb döntéshozó szervét, a főtanácsot pedig 1944. november 1-jével feloszlatták. Szálasi megszüntette a Magyar Nemzeti Bank főtanácsának tevékenységét is, jogkörét pedig az új központi banki elnökre ruházta át. Ezt a lépést a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk 158. §-a alapján tette meg: "A minisztérium a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzintézeti Központ és a m. kir. postatakarékpénztár ügyvitele és üzletvitele tekintetében rendkívüli intézkedéseket tehet és e végből a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket is állapíthat meg."
Temesváry élve a lehetőséggel új üzletvezetőséget nevezett ki. Ezután megkezdődött az Magyar Nemzeti Bank apparátusának fokozatosan Veszprémbe történő átköltöztetése. A veszprémi Várhegy gyomrában már 1944 nyarán elkezdték kialakítani a különböző pénzverésre és bankjegynyomtatásra is alkalmas részlegeket.
A pénzügyminiszter és Temesváry között e rövid periódus alatt is mindvégig feszült volt a hangulat, melyet alátámasztanak a fönnmaradt feljegyzések is. A feszült helyzet forrása abban gyökeredzett, hogy a pénzügyminisztérium előkészített egy olyan minisztertanácsi határozatot, amely értelmében az 1939. évi II. törvénycikk alapján a miniszterelnök módosította volna a jegybank alapszabályának az 50. cikkét, amely így feloldotta volna a hitelezési tilalmat, azaz, hogy az állami kincstárjegyekkel hitelezze a Magyar Nemzeti
- 54/55 -
Bank az államháztartást. "A t. Bank jogosult legfeljebb 3 havi lejáratú oly állami kincstárjegyeket, amelyeket a m.kir. államkincstár törvényes felhatalmazás alapján az 1944. évi november hó ... napját követően bocsát ki, közvetlenül a m.kir. államkincstár részére leszámítani."[86]
Ez Temesváry nemtetszését váltotta ki, mivel mindez szembement az ő gazdaságelméleti szemléletével, ezért a Pénzügyminiszer kilátásba helyezte a jegybank alapszabályának a felfüggesztését. Erre válaszul Temesváry 1944. november 13-án feljegyzésben fordult Szálasihoz, amelyben tájékoztatta őt a pénzügyminiszterrel fönnálló feszült helyzet okairól is. "A pénzügyminiszter úr - bizonyára azért, mert kijelentettem, hogy a jövőben a bankokon keresztül értékesített kincstárjegyek üzleti játékát nem vagyok hajlandó tovább fedezni - tervbe vette a Nemzeti Bank alapszabályának a felfüggesztését. Erre vonatkozólag a pénzügyminisztériumban értekezletet is tartottak, ahová a bank két ügyészét is meghívta, de erről a bank elnökét előzetesen nem értesítette. A tervezett rendelet kiadását feleslegesnek és aggályosnak tartom, mert a Nemzeti Bank alapszabályai törvényerővel bírnak és azoknak a maguk egészében való felfüggesztése valójában a bank jogi alap pillérének a megdöntését jelentené. Erre semmi szükség nincs."[87] Ugyanebben a feljegyzésben Temesváry kitér arra is, hogy hamarosan törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank közjogi állása és annak alapszabálya véglegesen tisztázódjon.
Temesváry nemcsak a pénzügyminiszter, de a kereskedelmi bankok részéről is komoly ellenállásba ütközött.
1944. november 14-i feljegyzésében azt sérelmezi, hogy a felkérte a pénzügyminiszter urat, hogy gondoskodjék sürgősen arról, hogy a zsidóktól elkobzott ékszereket haladéktalanul értékesítse a szabadkereskedelemben, mivel így becsléseik szerint 2 milliárd pengőnyi bevétel folyna be a Magyar Nemzeti Bankba, amely fontos lenne, mivel ettől fokozódna az infláció, valamint a kint lévő bankjegymennyiség nem emelkedhetne 10 milliárd pengő felé. A felkérésnek a pénzügyminisztérium nem tett eleget. Ugyanezen feljegyzésben panaszt tett arról is, hogy TÉBE-bankok[88] határozatot hoztak arról, hogy Budapest kiürítése esetén is helyben maradnak, és nem szolgáltatják be a Magyar Nemzeti Bankba a készpénz, valuta, arany és egyéb értéktárgykészletüket. Ezt szintén sérelmezte Temesváry, aki a közelgő szovjet veszélyre való tekintettel, felkérte a pénzügyminisztériumot, hogy haladéktalanul intézkedjen a széfek és a bankfiókok kiürítéséről.[89]
Az államigazgatás teljes személyi állományának cseréjéért és pártfunkcionáriusokkal való feltöltéséért, ugyanúgy a pénzügyi és banki szféra személyi politikájáért Gál Csaba felelt. A nagybankokhoz és a Pénzügyminisztériumhoz megérkezett pártfunkcionáriusok nem tudták átvenni érdemben az irányítást, sőt a munkát sem tudták sok esetben elkezdeni, mivel a Pénzügyminisztérium akadályozta az integrálódásukat, de jelenlétük így is meghatározó lehetett, amelyet az is megerősít, hogy Szálasi bukását követően külön bizottságot állítottak föl annak a kivizsgálására, hogy a pénzintézetekben ki volt
- 55/56 -
nyilas.[90] 1944. október 30-án Temesváry megtárgyalta a Pénzügyminiszterrel a "nagybankok" (Országos Központi Hitelszövetkezet, Magyar Országos Központi Takarékpénztár, Országos Földhitelintézet, Községi Takarékpénztár, Magyar Általános Hitelbank, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Magyar Bank R.T., Hazai Bank Rt., Pesti Hazai Takarékpénztár, Pénzintézeti Központ) személyi kérdéseit is, ezek azonban 1944. november 13-ig érdemben nem realizálódtak.[91]
A nyilasok már a német megszállás után készültek a hatalomátvételre. Ezt bizonyítják Temesváry László feljegyzései is, aki egy 1944. június 29-i tervében kifejti, hogy gazdasági tekintetben mit kellene tenni, amint magukhoz ragadják a hatalmat. Szerinte Statisztikai Tanácsot fel kellene oszlatni, mivel ott nem szakemberek ülnek, hanem politikusok, akik az árakat és a béreket "érzelmek és nem a számok alapján állapítják meg". Ez azért káros szerinte mert az "átmeneti időszakban"[92] készletgazdálkodást kell bevezetni, hogy a vásárlőerőt és a vásárolható mennyiséget kordában lehessen tartani, és ne alakuljon ki infláció. Ezért olyan fogyasztási és készletstatisztikai szolgálatot kell létrehozni, amely segítségével minden közszükségleti cikkre kiadott jegyrendszert kell kivetni és a kiadott jegyeknek mindig legyen fedezete.[93]
A hatalomátvétel után, 1944. november 17-én, a nemzetvezető felkérte Temesváryt a fokozódó infláció kérdésének a megoldására. Noha a határidőt 1944. december 1-jében szabták meg, a munka nem jutott vissza Szálasihoz, ezért 1945. január 16-án ismét felszólították a jegybank elnökét, hogy tegyen eleget a nemzetvezető kérésének.[94] Az iratok között fennmaradt Temesvárynak a kézzel írott válasza, amely 1945. január 26-án született. Ebben mindössze annyi áll, hogy ő már a feladat kiadása előtt személyesen felvetette ezt Szálasinál egy személyes kihallgatáson, azonban magát az infláció megfékezésére elkészített tervét a pénzügyminiszter nem hajtotta végre. Temesváry állításait támasztja alá, hogy fennmaradt egy 1944. november 13-i feljegyzés, amit ő írt alá, csak nagyeséllyel a háborús és hatalomgyakorlási káoszban az egymástól elszakadó és széteső kormányzati szervek kommunikációja lelassult vagy teljesen megbénult. A fennmaradt feljegyzés alapján a nyilas bankelnök az alábbi megoldásokat látta az infláció megfékezésére:
"1, Sürgősen értékesíteni kell a zsidók ékszereit.
2, Előzetes cenzúra alá kell vonni az állami kiadásokat.
3, Lehetőséghez képest csökkenteni kell a németeknek fizetendő háborús hozzájárulást.
4, Az államkincstár, különösen a hadikincstár, azonnal fizesse ki a szállítóinak tartozásait, mert a szállítók a kincstári tartozások miatt kénytelenek hiteleket felvenni és ezzel hitelinflációt idéznek elő."[95]
Ebből az látszik, hogy Temesváry gyakorlatilag mindent a hadigazdaságnak rendelt volna alá, azaz minden
- 56/57 -
nem hadi állami kiadást - beleértve az adminisztrációs kiadásokat is - felfüggesztett volna, ezzel párhuzamosan pedig csökkenteni kívánta a lakosságnál lapuló bankjegymennyiséget. Ezt úgy próbálta volna elérni, hogy valamilyen módon (akár egy nagyobb hadisiker által) visszanyerje a lakosság magyar államba vetett bizalmát. A lakosság ily módon visszaszerzett bizalma által könnyebben lehetett volna őket ösztönözni, hogy a készpénzüket takarékbetétekben és bankszámlákon helyezzék el. Azt azonban Temesváry is elismerte, hogy a jelenlegi háborús időkben erre kevés esélyt lát, így célravezetőbbnek tartotta, hogy a zsidóktól elkobozott ékszerek értékesítéséből folyjék be bankjegymennyiség. Az elkobzott ékszerek értékesítését a hivatalos ékszerkereskedők kizárásával, csupán a lakosságnak tette volna lehetővé. Ezirányú tervét azonban - amint arra már korábban is utaltunk - a Pénzügyminisztérium megakadályozta. Figyelemre méltó azon megjegyzése, amelyben sürgeti a német gazdasági megbízottakkal történő tárgyalás szükségességét, megpróbálva náluk elérni magyar részről a háborús hozzájárulási költségek csökkentését.
A pengő inflációja és a hadigazdaság romlása miatt szükségessé vált újabb mennyiségű bankjegyek gyártása és kibocsátása, de a bankjegyszaporításhoz a nyilas kormányzásnak gyakorlatilag semmi köze nem volt, mivel a Pénzjegynyomda gyártási naplója alapján a megrendelések korábbiak a nyilas hatalomátvételtől, azokhoz új megrendelés nem került. Az utolsó háborús időszakra vonatkozó megrendelés az E. 202/7-1944 volt, amely új típusú 1 000 pengősből 8,5 millió darabot, a második típusú (Petőfi Sándor-portrés) 50 pengősből 10 millió darabot kért gyártása a Pénzjegynyomdából. A háború alatti utolsó bejegyzés 1945. január 22-i, amiből kiderül, hogy az 50 pengősből sosem került legyártásra és szállításra egy darab sem, sőt az új típusú 1 000-es mennyisége sem teljesült. A megrendelt 8,5 millióból mindössze 2 728 000 darab került beszállításra.[96] Az új típusú 1 000 pengős tervei már 1943-ban elkészültek. A pengő bevezetésének első néhány évét leszámítva nem volt 100-asnál nagyobb címletű bankjegy a forgalomban. Az 1943. február 24-i keltezésű 1 000 pengős az 1927-es rövid ideig forgalomban lévő 1 000-es címletnek az újragondolása: előlapján az aradi emlékmű Hungária feje látható. A hátoldalon már Buda látképe szerepel Szent Gellért-szoborral, míg az 1927-es típuson még Vajk megkeresztelését ábrázolta. Színvilágában és méretében is eltér a két típus egymástól.[97] A Pénzjegynyomdához első, új típusú 1 000 pengős megrendelések már 1943-ban befutottak. 1944. november 4-én kiadtak az új 1 000 pengős címletet[98], ez viszont már nem volt törvényes fizetőeszköze Magyarország keleti felének, azt ugyanis akkor már a Vörös Hadsereg ellenőrizte, valamint megkezdte saját hadipénzjegyeinek a kiadását is.
- 57/58 -
A hatalomátvétel pillanatában még két megrendelése volt folyamatban a Pénzjegynyomdának: nevezetesen az E. 202/XIII-1943, valamint az E. 202/41944 ügyiratszámú, amely 20-20 millió darabot jelentett az 1936. december 22-i 10 pengős, illetve az 1930. július 1-jei 100 pengősökből. Ezek gyártási üteme lényegesen sikeresebb volt az előző két típusnál, illetve ezek nagy példányszámban forgalomba is kerültek. A sorozatszám előtti piros csillaggal különbözették meg a korábbi típusoktól, mivel ezeket már nem Budapesten, hanem a veszprémi várhegy gyomrában állították elő. Ezek, ezen apró jelzést leszámítva teljes egészében megegyeztek a korábban kiadott típusokkal. Szintén Veszprémben kerültek nyomtatásra az új típusú 100 pengősök, amelyek mind színben, mind rajzolatban, mind méretben eltértek a korábbi típusoktól. Az 1943. február 14-i dátumozású 100 pengősből készültek ívek, amelyek ugyan nem kerültek forgalomba, de az Ausztriába menekült magyar katonák és a jegybank alkalmazottai az egymás közötti elszámolásra használták.[99] A felvágatlan ívek később numizmatikai, gyűjtői forgalomba kerültek, amelyek komoly értéket képviselnek, mivel nem kerültek soha forgalomba, csupán tervek voltak. A Pénzjegynyomda gyártási napjója sem említi meg ezt a típust.
Az érmeverést is érintette a nyilas kormányzás, a Veszprémbe áttelepített részleg a pénzverés számára is készített új verőtöveket. Szabó József a redukciós osztály vezetője készített olyan új verőtöveket, amelyek esetében a megszokott "BP" verdejel helyett a "V.", azaz Veszprém szerepelt. A veszprémi verőtövek a következő típusokhoz készültek el: 2 fillér 1943-as évszámmal; 10 fillér 1942-es; 20 fillér 1941-es; 1 pengős 1944-es és a 2 pengős szintén 1944-es évszámmal. Az elkészült verőtövek azonban nem kerültek felhasználásra, még próbaveret sem készült belőlük. A háború után fólialenyomatot készítettek a verőtövekről, így maradhattak fenn az utókor számára.[100] Azonban voltak tervek a Nemzetvezető személyi kultuszának forgalmi érméken való reprezentálására is. Egy 1945. évi törvénytervezet, amely "Szálasi Ferenc Magyarország nemzetvezetője érdemei megörökítéséről" címet viseli, az alábbiakat tartalmazta: "4.§ Az 1929:XXVI. törvénycikk értelmében verendő öt pengős ezüstérmék egyik oldalon a Nemzetvezető képmását viseljék, 1944. október 16. napját megörökítő körirattal, másik oldalon pedig a magyar címert a nyilaskereszttel."[101]
A Vörös Hadsereg, ahogy tette ezt más megszálló ország esetében is, élt a nagyon jól jövedelmező pénzkibocsátási lehetőségével, amit az 1899. és az 1907. évi hágai egyezmények lehetővé is tettek számára. Ezeket a kötelezően elfogadandó pénzeknek számítottak a megszállt területeken: "1, Magyarország területén a magyar pengőn kívül szabad forgalomban van a Szovjet Katonai Parancsnokság által kibocsátott pengő is. A fent említett pénznemek árfolyama a következő: egy hadipengő egyenlő egy magyar pengővel. 2, Minden állampolgár, minden hatóság, ipari és kereskedelmi vállalat köteles ezeket a pénznemeket elfogadni, megtartva azokat az árakat, amelyek érvényben voltak akkor, amikor a Vörös Hadsereg csapatai Magyarország területére léptek".[102] Ezzel szemben igyekezett
- 58/59 -
fellépni a nyilas propagandagépezet is, amely olyan pénznek látszó röplapokat igyekezett terjeszteni, ami anyagában és méreteiben megszólalásig hasonlított a korabeli Vörös Hadsereg által kiadott 100 pengősre, ám annak hátoldalán az alábbiak voltak olvashatók: "! Csak egy darab papír, semmire sem való, mint ugyanaz a papír amit a Vörös Hadsereg parancsnoksága a megszállt magyar területek lakosságának kiad - nagyon természetes, hogy ennek a papírdarabnak semmi fedezete és értéke nincsen. Egy ilyen rongy papírdarabért kelljen neked dolgozni? Ezért a rongy papírdarabért kelljen a munkád gyümölcsét áruba bocsájtanod? Egy olyan rongyért amiért te később semmit sem kaphatsz? SEGÍTS és KÜZDJ ellene te is, hogy a fajtádat, a magyar népet így ki ne foszthassák: Harcolj ellene SZÓVAL, SZÍVVEL, FEGYVERREL"
A későbbi korok szakirodalma (például Rádóczy Gyula munkái) tévesen azt állította, hogy zöld színű nyilaskereszttel nyomták felül azokat a bankókat, amelyek már gyártásra kerültek, de forgalomba akarták őket hozni. Azóta bebizonyosodott, hogy csupán későbbi hamisítványokról van szó. Azonban Veszprémben készültek olyan csillagos sorszámos nyomólemezek, amelyeken szerepelt volna a nyilaskereszt, de ezekkel gyártás sosem készült.[103] Megjegyzendő, hogy a későbbi politikai narratíva céljainak kiszolgálására az 1950-es évektől kezdve az 1940-es években kiadott alumínium pengős érméket előszeretettel látták el apró, sarló és kalapács beütőkkel, amelynek célja az egyébként elhanyagolható tevékenységgel bíró magyar partizánmozgalmat bizonyíthassa, mivel azokat így, mint partizánveretek próbálták bemutatni. További érdekesség, hogy a pénzek és azok ikonográfiájával nem törődő nyilas vezetés az új, állami kitüntetésekre, azok küllemére nagyobb hangsúlyt fektetett. 1944. november 29-én jelent meg a Budapesti Közlönyben Szöllősi Jenő, Szálasi helyettesének a felhívása, amelyben pályázatot hirdetett a Hungarista Csillag-Rend, valamint a Nyilaskeresztes-Rend megtervezésére. A nyertes tervpályázónak 10 000 pengő jutalmat ígértek. Nem maradt fenn anyag az alapítandó kitüntetések további sorsáról.
Hogy mi vezetett Magyarország második világháborús, világviszonylatban is példátlan mértékű társadalmi és gazdasági összeomláshoz? Mik voltak azok az események, politikai elgondolások és megvalósult intézkedések, melyek végül az ország II. világháborús részvételének teljes kudarcához, valamint a trianoni trauma után talpra állított ország teljes mértékű és visszafordíthatatlan gazdasági és pénzügyi tönkretételéhez és a cserekereskedelemhez való szükségszerű visszatéréshez vezettek? - tettem föl a kérdést cikkem elején.
Nos, úgy gondolom, hogy a fentebb leírtakból látható, hogy ehhez elsősorban Szálasi és a mögötte álló nyilasok németeket vakon kiszolgáló magatartása állt, mely szembement a korábbi, még Veesenmayer által is kifogásolt tett gyakorlattal.[104] A saját álomvilágában élő Szálasi és a szélsőségesen németbarát politikát folytató Remé-
- 59/60 -
nyi-Schneller Lajos pénzügyminiszter részéről a németek immáron komolyabb ellenállásba nem ütköztek, melyet az ország pénzügyi és gazdasági teljes hadba állítása is alátámaszt. Szálasi ezen döntését az is befolyásolhatta, hogy ő mindvégig rendületlenül hitt a saját igazságában és a győzelemben, amelynek kivívásáért semmilyen árat nem tartott soknak.
Szálasi hatalomra kerülésével ő és a mögötte álló bábkormány azonnal belevetette magát a munkába, az ország népe, gazdasága, pénzügyei és hitelintézetei pedig hirtelen Szálasi álomvilágában találták magukat. A közigazgatási reform és a pénzügyi intézkedések mind azt igazolják, hogy Szálasi komolyan gondolta az ország "megreformálást", melyet a hadihelyzet aktuális állása, illetve a szovjet csapatok közeledése miatt már nem tudott megvalósítani.
A kiszolgáltatott, kifosztott és mély gödörbe taszított ország pénzügyi összeomlása egyenes következménye volt Szálasi dogmatikus gondolkodásának és fanatikus meggyőződésének, valamint a Magyarországot "magasabb légkörbe emelő" emelő Hungarista Munkaállam eszméje táplálta utópiájának, mely szinte teljes mértékben ellehetetlenítette bármiféle (reál)politika folytatását. ■
JEGYZETEK
[1] Az 1897. január 6-án Kassán született Szálasi Ferenc pályafutását katonatisztként kezdte, majd politikai pályára lépett. Hungarista politikusként a Nyilaskeresztes Párt egyik megalapítója. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után fokozatosan a politikai élet centrumába került, 1944. október 15-én pedig a németek támogatásával átvette a hatalmat. "Nemzetvezetői" működése során totális gazdasági és katonai mozgósítással, feltétel nélkül támogat-
ta a németeket. Ekkor bontakozott ki Magyarországon a legdurvább formájában a nyilasterror, amikoris többezer zsidót, szökött katonát, baloldali érzelmű embert öltek meg, deportáltak, emberiség-ellenes és háborús bűnök, tömeggyilkosságok sorozatát követték el, főleg Budapesten. 1944 végén Nyugat-Magyarországra, később Németországba szökött. Az amerikaiak elfogták és átadták a magyar hatóságoknak. 1946-ban a budapesti népbíróság halálra ítélte. Kivégzésére 1946. március 12-én került sor. Szálasi Ferenc életrajzát bővebben ld. Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Debrecen, 2013. 223-245. o.
[2] A Nyilaskeresztes Párt egy parancsuralmi elven működő, hungarista párt volt, amely ezen a néven 1939. március 15. és 1944. augusztus 24-e, majd a nyilas hatalomátvételt követően 1944. október 16-a és 1945. május 1-je között működött. (Az ország szovjet csapatok által megszállt területein a párt hivatalosan már 1945. február 26-án betiltásra került.)
[3] A sors furcsa fintora, hogy Szálasi elgondolásainak egy részét nem sokkal a bukását követő időszakban éppen a bukását előidéző és a kivégzését követelő (kommunista) politikai hatalom a gyakorlatban is megvalósította. Karsai László e körben találóan jegyzi meg, hogy "Nem lehetetlen, hogy a régebbi szakirodalom az 1960-as években azért nem foglalkozott Szálasi korai gazdasági programjával, mert ennek már csak ismertetésével is aktuálpolitikai aknamezőre tévedt volna." Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 110. o.
[4] Bővebben ld.: Az Aranyvonat. In.: Bertók Krisztina-Bódi-Schubert Anikó-Iványiné Mészáros Krisztina-Tóth Csaba (szerk.): 75 éves a forint 75 év - 75 történet. A Magyar Nemzeti Bank kiadványa, 2021. 48-49. o.
[5] Bethlen István a Horthy-korszak meghatározó politikusa volt, aki a Horthy-korszakban tíz éven keresztül, 1921. április 14-e és 1931. augusztus 24-e között Magyarország miniszterelnöke volt.
[6] Bővebben ld. Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldali elit az 1930-as évek elejétől 1945-ig. Doktori PhD disszertáció, 2011. 3. o.
[7] A nagy gazdasági világválság a XX. század legjelentősebb, elsősorban a kapitalista berendezkedésű államokat súlytó, 1929-1933 közötti túltermelési válsága. A válságra adott gazdasági válaszok, melyek olyan ágazatok fejlesztését támogatták, amelynek termékei nem jelennek meg közvetlenül a piacon, és így nem igényelnek azonnali vásárlóerőt (pl. a hadiipar, az infrastruktúra), végeredményben a II. világháború kitöréséhez vezettek.
- 60/61 -
[8] A Horthy-korszak meghatározó szélsőjobboldali eszméinek a csoportosítását, az egyes csoportok jellemzőit és az egyes csoportok meghatározó pártjainak ismertetését bővebben ld. Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2012. 73-94. és 107-117. o.
[9] Bővebben ld.: Választástörténet - 1939. In.: http://www.vokscentrum.hu/valaszt/egyeb.php?mszkod=112701&evvalaszt=1939&jny=hun [2011. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva].
[10] Bővebben ld. az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1938. évi XIX. törvényt.
[11] Bővebben ld. az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1938. évi XIX. törvény 9. § és 189. §§-ait.
[12] Bővebben ld. az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1925. évi XXVI. törvényt.
[13] Az új választójogi törvény a férfiak esetében a korábbinál szigorúbb életkori cenzust (az országgyűlési választójog gyakorlásához megkövetelt betöltött életkor a lajstromos választókerületekben az addigi 24-ről 26 évre, az egyéni választókerületekben pedig az addigi 24-ről 30 évre emelkedett), a szavazásra jogosult teljes népesség körében pedig szigorúbb műveltségi cenzust (az elemi népiskola hatodik osztályának az elvégzése, szemben az előző jogszabállyal, amely csak az elemi népiskola negyedik osztályának az elvégzését követelte meg) vezetett be, és a vagyoni cenzus szabályain is módosított, elsősorban az önálló iparosok és földművesek választójogosultságát erősítendő. Bővebben ld. az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1925. évi XXVI. törvény 1-2. §§-ait, illetve az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1938. évi XIX. törvény 19-22. §§-ait.
[14] Bővebben ld.: Kovács Zoltán: Parlamenti választások. In.: Kocsis Károly-Schweitzer Ferenc (szerk.): Magyarország térképekben. A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének a kiadványa, Budapest, 2011. 108-109. o.
[15] Szálasi Ferenc első pártja az 1935. március 4-én bejegyeztetett Nemzet Akaratának Pártja (NAP) volt, mely a kezdetben még csak a baloldali ideológiák számára jelentett konkurenciát, később azonban a kormányzat már az állam stabilitásának szempontjából is veszélyesnek ítélte meg, emiatt azt a Darányi-kormány 1937. április 16-án rendeletileg feloszlatta, Szálasi ellen pedig büntetőper indult, melynek eredményeként 1938-1940 között a szegedi Csillagbörtönbe került. Szálasi Ferenc azonban a büntetőeljárás alatt sem maradt tétlen. 1937. október 24-én a budai Vigadóban rendezett gyűlésen nyilvánosan kihirdette a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) megalakítását, majd miután a belügyminiszter 1938. február 21-én - arra való hivatkozással, hogy MNSZP azonos a korábban már betiltott NAP-pal - az MNSZP-t is feloszlatta, Szálasit újabb pártot jegyeztetett be Nemzeti Szocialista Magyar Párt (NSZMP) néven, melyet a hatalom 1939. február 23-án ismételten betiltott. Bővebben ld.: Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Debrecen, 2013. 31-54. o., valamint Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2012. 97-101. és 119-123. o.
[16] Szálasi Ferenc 1938 és 1940 között börtönben töltött napjainak részletes ismertetését bővebben ld. Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Debrecen, 2013. 55-86. o.
[17] Az 1902. április 3-án Jászapátiban született Hubay Kálmán a Miskolci Jogakadémián szerzett diplomát. 1919 és 1933 között különböző beosztásokban főleg újságíróként tevékenykedett. A Nyilaskeresztes Párt alapítója és Szálasi Ferenc 1940-es szabadulásáig vezetője is volt. 1940-től 1942-ig Szálasi Ferenc helyettese volt a mozgalomban és a pártban egyaránt, ahonnét 1942-ben a közte és Szálasi között anyagi okokból fakadó viták és ellentétek miatt kilépni kényszerült. Ezt követően átült a Pálffy Fidél vezette Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Pártba. A háború után elfogták, népbíróság elé állították, halálra ítélték, 1946. június 26-án pedig Budapesten kivégezték.
[18] Írásai, beszédei, azok tartalma és közérthető stílusa, valamint Hubaynak a Hungarista Mozgalomban betöltött szerepe miatt mind a követői, mind pedig az egyes szélsőjobboldali csoportosulások köreiben annyira népszerűek és közkedveltek voltak, hogy némely körök már a korszakban is Szálasival szemben egyértelműen neki tulajdonították a Nyilaskeresztes Párt kezdeti sikereit, eredményeit. A Nyilaskeresztes Pártból történő kizárásakor maga Hubay is saját sikerének állítja be a párt addigi eredményeit, emlékeztetve Szálasit, hogy mialatt ő börtönben volt, addig - Hubay állítása szerint - megharmincszorozták a Nyilaskeresztes Párt taglétszámát, a hét magyarországi nemzetiszocialista párt közül ötöt "felszívtak" a pártba, és a hatodikkal is a tárgyalások már annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy az egyesülés bármely pillanatban megtörténhet. Bővebben ld.: Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 223. o.
[19] Előzetesen még Teleki Pál, Imrédy Béla 1939 februárjában lemondott miniszterelnök helyett kinevezett, majd pedig az 1939-es országgyűlési választásokon megválasztott miniszterelnök sem számított a szélsőjobboldali ellenzék olyan látványos előretörésére, mint ami végül bekövetkezett. Bővebben ld.: Roosevelt követe Budapesten. John F. Montgomery bizalmas politikai beszélgetései 1934-1941. Kiadja: Frank Tibor. Corvina Kiadó, Budapest, 2002. 231-232 o.
- 61/62 -
[20] Bővebben ld.: Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2012. 124125. o., valamint a könyv végén található "Diagramok, térképek" címet viselő, oldalszámozás nélküli függelék 3. és 4. ábráját.
[21] Bővebben ld. az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1938. évi XIX. törvény 1. §-át.
[22] Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza 1920-2000, I. kötet. Napvilág Kiadó, Budapest, 2001. 61-70. old.
[23] A pártvezetőség az 1940 május-június-júliusi heti értekezletein folyamatosan kénytelen volt foglalkozni a rohamosan növekvő taglétszám kérdésével. A "normálistól eltérő tömeges tagjelentkezések"-et - levéltári források alapulvételével - Karsai László részletesen is ismerteti a doktori disszertációjában. Bővebben ld.: Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 185. o.
[24] Pálffy Fidél a főnemesi származású gróf erdődi Pálffy család sarjaként 1895. május 6-án született Pozsonyszentgyörgyön. A szélsőjobboldali nézeteket valló politikus több nemzetiszocialista és nyilas párt prominens alakja, valamint a Szálasi-kormány földművelésügyi minisztere volt. A háború után a Népbíróságok Országos Tanácsa halálra ítélte, kivégzésére 1946. március 2-án Budapesten került sor.
[25] A nyilaskeresztes párt társadalmi bázisát, földrajzi, életkor és iskolázottság szerinti megoszlását bővebben ld.: Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 127-134. o.
[26] Sokkal valószínűbb azonban, hogy a Teleki-kormánynak a bérpótlék összegének a munkabér 7%-ában történő meghatározását kimondó, az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban és kohászatban a munkabérek szabályozásáról szóló 7290/1940. M. E. rendelete volt a bányászsztrájk közvetlen kiváltója, nem pedig a nyilasok. Noha kétségtelen, hogy a nyilasok meglátták benne a politikai lehetőséget és meglovagolták, sőt élére álltak a munkások körében egyre fokozódó elégedetlenségnek, a későbbi általános vélekedéssel ellentétben sokkal valószínűbb, hogy a nyilasok nem elindítói, hanem sokkal inkább "csak" gerjesztői voltak a folyamatoknak, amit a korabeli nyilas felszólalások is alátámasztanak, valamint az a tény, hogy Szálasi Ferenc elkerülte az újabb bebörtönzést. A bányászsztrájkról bővebben ld. Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 194-197. o.
[27] Püski Levente: A Horthy-korszak parlamentje. MTA doktori értekezés, Debrecen, 2016. 337. o.
[28] Tóth Zoltán József: Az országgyűlés 18481944. In. Horváth Attila (szerk.): Magyar állam- és jogtörténet. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiadványa, Budapest, 2014. 223 o.
[29] Püski Levente: A Horthy-korszak parlamentje. MTA doktori értekezés, Debrecen, 2016. 338. o.
[30] A Nyilaskeresztes Párt 1938 nyarán még csak nagyjából 75 000 taggal bírt, mely - mint már szó volt róla - a pünkösdi választásokra megközelítőleg 300 000 főre duzzadt. 1941-től a taglétszám folyamatosan apadt, majd Magyarország német megszállásától kezdődően ugyan ismét lassú növekedésnek indult, de az a nyilas hatalomátvétel idején is csak mintegy 100 000 fősre tehető, pedig a párt ekkorra már hozzávetőlegesen 1 000 pártszervezetet tömörített. Bővebben ld.: Ravasz István (szerk.): Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. PETIT REAL Könyvkiadó, Budapest, 1997.
[31] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 221-222. o.
[32] A Nemzet Akaratának Pártja működésének betiltása. In.: https://mnl.gov.hu/mnl/tml/hirek/a_nemzet_akaratanak_partja_mukodesenek_betiltasa (2023. jan. 31-i állapot).
[33] Néhány türelmetlen nyilas pártvezető 1943 októberében a szűkebb (párt)nyilvánosság előtt is előhozakodott ezzel a gondolattal, és nyíltan megkérdezte Szálasitól, hogy igaz-e, hogy a németek egy esetleges erőszakos nyilas hatalomátvételi kísérletet "német szuronyokkal" állítanának meg? Bővebben ld.: Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 107. o.
[34] Szálasi válaszában utalt arra, hogy 1941 szeptemberében, amikor a Pálffy-Baky-Rupprecht "klikk" kilépett a pártból, egy "német urakból" álló "társaság" jött Budapestre, és vele is tárgyaltak. A "német uraknak" Szálasi kifejtette: a nyilas hatalomátvétel csak az Államfő és a Nemzet közös akaratából, tehát pontosan úgy, ahogy Mussolini és Hitler átvette a hatalmat, képzelhető el. Ekkor mondták azt német tárgyalópartnerei, hogy a hivatalos Németországnak a magyar kormánnyal van szerződése. Tehát ha a nyilaskeresztes párt erőszakos lépésre szánná el magát, akkor a németek erélyes ellenlépésekre kényszerülnének a magyar kormány oldalán. Szálasi válaszát levéltári forrásokra hivatkozva ismertette: Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 107. o.
[35] Tarján M. Tamás: Szálasi Ferenc születése. In.: https://rubicon.hu/kalendarium/1897-januar-6-szalasi-ferenc-szuletese (2023. január 31-i állapot).
- 62/63 -
[36] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 110-111. o.
[37] Szálasi bürokratizmusa az idő előrehaladtával egyre csak erősödött, és a börtönből való szabadulását követően már olyan mértéket öltött, hogy azt már párttársai közül is többen szóvá tették. Ezek közül a legnagyobb visszhangot talán Hubay Kálmánnak a Magyarság hasábjain megjelent cikke jelentette. A Nyilaskeresztes Pártból történő kényszerű távozását követően nem sokkal Hubay Kálmán már azzal vádolja Szálasit, hogy a "Régi, világos, egyszerű szervezési módszerei komplikáltakká váltak, nézeteiben ellentmondások merültek fel", egyúttal hangot ad azon véleményének, hogy a még csak országépítésre készülő, de attól meglehetősen messze álló Szálasinak - csupán pártvezetőként - teljesen fölösleges "Ma-rendszert, Átmenetirendszert, Cél-rendszert, Népközösségi szervezést felállítani és rendszerbe foglalni, mert ez olyan adminisztrációt és bürokráciát igényel, amit Sztalin [sic] is megirigyelhetne tőlünk". Bővebben ld.: Magyarság, 1942. március 1-jei számát, 2. o. Hasonló véleményen van Lackó Miklós is, aki szerint Szálasi társadalmi és nemzetgazdasági elgondolása "egy félművelt, bürokratizmussal átitatott katonatiszt retrográd utópiája" volt. Lackó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták 1935-1944. Kossuth Kiadó, Budapest, 1966. 47. o.
[38] Szálasi Ferenc: A Magyar Állam felépítésének terve
[39] Szálasi Ferenc: A magyar állam felépítésének terve, 14. o.
[40] Szálasi Ferenc: A magyar állam felépítésének terve, 15-18. o.
[41] Szálasi Ferenc: A magyar állam felépítésének terve, 20-21. o.
[42] Szálasi Ferenc: A Magyar Állam felépítésének terve
[43] Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Debrecen, 2013. 20-31. o.
[44] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 111. o.
[45] Péchy Henrik "neokapitalizmusról" alkotott nézeteit bővebben ld.: Dr. Péchy Henrik: Neokapitalizmus (Új kapitalizmus) - Megsemmisülés vagy új élet? Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1931., illetve Dr. Péchy Henrik: A neokapitalista világrend képe. A "neokapitalizmus" gyakorlati alkalmazása. Ábrahám és Sugár, Bagó M. és fia utóda kiadó, Budapest, 1931.
[46] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 111. o.
[47] Nyikolaj Ivanovics Buharin 1888. október 9-én született Moszkvában. Bolsevik forradalmár, szovjet politikus, marxista gondolkodó és filozófus, valamint közgazdász volt. 1938. március 15-én hunyt el Moszkvában.
[48] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 111-112. o.
[49] Szálasi ezen nézetét levéltári forrásokra hivatkozva ismerteti Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 112. o.
[50] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 112. o.
[51] Bővebben ld.: Szálasi Ferenc: Út és Cél. A Hungarizmus eszmerendszere. A Magyar Rezervátum kiadása.1996.
[52] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 113. o.
[53] Az 1895. január 1-jén, Abonyban született Endre László magyar fajvédő politikus és belügyi államtitkár volt. 1945 márciusában Németországba menekült, ott azonban az amerikai csapatok fogságába esett, akik a magyar állam kérésére kiadták. Háborús bűncselekmények miatt a népbíróság kötél általi halálra ítélte, melynek végrehajtására 1946. március 29-én, Budapesten került sor.
[54] Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2012. 121. o
[55] Ezt akarják a nyilasok! A Nyilaskeresztes Párt országépítő programja.
[56] Adolf Hitler beszéde Berlinben munkások előtt. 1940. december 10. In.: https://en.wikisource.org/wiki/Adolf_Hitler%27s_Speech_to_the_Workers_of_Berlin_(10_December_1940)
[57] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 114. o.
[58] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 114. o.
[59] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 115. o.
[60] Levéltári forrásokra hivatkozva ismerteti Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 116. o.
[61] Szálasi Ferenc naplói 1942-1946. Közreadja: Karsai László. Magvető Kiadó, Budapest, 2016. 35. o.
[62] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 116-117. o.
[63] MNL OL X7076 16719. A frissen visszaszerzett terület lakosságának összetétele, valamint a Nyilaskeresztes Párt népszerűségének a hiánya miatt Szálasi valószínűleg a valódi elképzeléseinél konzervatívabb álláspontra helyezkedett, az általa kifejtett nézetekben ugyanis sokkal inkább Hubay Kálmán 1939-ben megfogalmazott nézetei sejlenek föl, semmint Szálasi ekkortájt hirdetett radikális eszméi.
- 63/64 -
[64] MNL OL X7076 16718
[65] Temesváry László 1896-ban született. Pályafutását újságíróként kezdte. Az 1920-as években a Fajvédő Párt tagja volt, majd annak felbomlása után (Országos) Nemzeti Párt néven egy mini pártot hozott létre, amely Hitlert és német náci párt programját népszerűsítette. Később A Nép című nyilas hetilap szerkesztője lett, 1941-ben pedig belépett a Nyilaskeresztes Pártba. A nyilas hatalomátvételt követően a Magyar Nemzeti Bank elnöke lett. Háborús bűncselekmények miatt a népbíróság halálra ítélte. A halálos ítéletet a népbíróság fellebbviteli bírósága, a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) életfogytiglani kényszermunkára enyhítette. 1956. október 27-én szabadult a váci fegyházból, majd Ausztriába emigrált. 1974-ben egy Bad Aussee-i kórházban halt meg.
[66] Máthé Áron: Eretnek marxisták, antiszemita akarnokok. Nyilaskeresztesek In.: Rubicon XXXII. évfolyam 367. szám, 2021/9. 6. o.
[67] Megjelent művei: Nemzeti pénz és Hitelpolitika (1938); A községi pénzügyek reformja Olaszországban (1938); A fasizmus pénzügyi politikája. Az olasz banktörvény (1940)
[68] Romsic Ignác (szerk.): A magyar jobboldali hagyományok 1900-1948, Osiris Kiadó, Budapest, 2009, 297. o.
[69] Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldali elit az 1930-as évek elejétől 1945-ig. (Doktori Disszertáció, ELTE-BTK, 2011, 71. o. és 156-160. o.
[70] Kőfaragó-Gyelnik Vilmos (1906-1945) nemzetközi tekintélyű botanikus, az ELTE zuzmógyűjteményének megalapozója, 1930-tól egyetemi magántanár, nyilas párttag, a nyilas hatalomátvétel után az Országépítés vezetője. 1945 március 15-én az amstetteni vasútállomás bombázása során életét vesztette. Az ő fennmaradt részletes naplói és telefonkönyve kiváló forrás a korabeli nyilas mozgalomépítés belső mechanizmusára, telefonkönyve pedig tartalmazza az egykori kontaktlistáját lakcímmel és telefonszámmal ellátva.
[71] MNL OL X7076 16720/469-472
[72] Temesváry László: Nemzeti pénz és hitelpolitika, Bartha Miklós Társaság Kiadása, Budapest, 1938. 5-7. o.
[73] Temesváry László: Nemzeti pénz és hitelpolitika, Bartha Miklós Társaság Kiadása, Budapest, 1938. 8-9. o.
[74] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 117. o.
[75] Az események bővebb ismertetését ld.: Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2012. 152-153. o., Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Debrecen, 2013. 143147. o. és Catherine Horel: Horthy. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017. 271-274. o
[76] Az Országépítés első terve In.: MNL OL X7076 16719. Veesenmayer ezen kijelentése sokkal inkább tekinthető a Német Birodalom részéről az utolsó utáni szalmaszálba való kapaszkodásnak, vagy akár a nyilas propaganda termékének, semmint Veesenmayer és Hitler személyes meggyőződésének, melyet megerősít az a tény is, hogy Hitler csak a Sztójay vezette kabinet bukása és a Lakatos-kormány béketapogatózásai láttán szánta rá magát a Szálasival való együttműködésre. Veesenmayer Szálasiról alkotott valódi megítélését hívebben tükrözi az 1944 tavaszán, Szálasival történt első személyes találkozása után Ribbentrop külügyminiszternek küldött jelentése, melyben kijelenti, hogy a nyilas pártvezető: "... egészében csalódást keltett bennem. Szerintem nem őszinte, ügyes taktikus, szellemileg nem különösen kiemelkedő." Bővebben ld.: Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 5. o.
[77] Catherine Horel: Horthy. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017. 272-275. o.
[78] A kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról szóló 1937. évi XIX. törvény 3. §-a az országtanács összehívását a kormányzói tisztség megüresedésének esetére írta elő. A törvény 3. §-a rögzítette az országtanács tagjainak személyét is, melynek értelmében az országtanácsot a miniszterelnök, az országgyűlés két házának elnöke, a hercegprímás, a Kúria, valamint a közigazgatási bíróság elnöke és a honvédség főparancsnoka alkotta. Szálasi - természetesen - nagyvonalúan eltekintett a törvény előírásaitól, és a törvény által meghatározott tagok helyett az országtanács tagjainak Beregfy Károlyt, Rajniss Ferencet és Csia Sándort nevezte ki. (Rajniss Ferencet egyébként 1945. március 2-án e tisztsége alól Szálasi felmentette, és Gera Józsefet ültette a helyére.)
Paksa Rudolf egyébként helytelenül "Kormányzótanácsot" említ, amikor arról ír, hogy Veesenmayer el akarta elkerülni, hogy Szálasi teljhatalmat kapjon, emiatt az államfői feladatok ellátására egy háromtagú "Kormányzótanács" került felállításra. Bővebben ld.: Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2012. 153. o. Paksa Rudolf véleményem szerint Szálasi tudatlanságából és téves fogalomhasználatából fakadó hibás elnevezést vette alapul, mely - többek között - Szálasi Ferencnek az országgyűlés felsőháza elnökéhez intézett, 1944. november 2-án kelt levelében is tetten érhető, és amelyben úgy próbálta meg legitimálni a tettét, hogy azt állította, miszerint Horthy Miklós nemcsak miniszterelnöki megbízást adott neki, hanem felhatalmazta őt egy háromtagú kormányzótanács alakítására is. A Felsőházi Naplót alapul véve, a levelet bővebben ismerteti: Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 271-272. o.
- 64/65 -
[79] Karsai László: Szálasi Ferenc Politikai életrajz. Doktori disszertáció, 2012. 272. o.
[80] Érdekesség, hogy az előterjesztő Szálasi nem a nemzetvezetői titulusát használta, hanem a magyar királyi miniszterelnök megnevezést.
[81] MNL OL X7076 16719
[82] Az 1892. március 15-én, Budapesten született Reményi-Schneller Lajos politikus, pénzügyi szakember, illetve a Magyar Királyság pénzügyminisztere volt 1938. március 8-a és 1945. március 27-e között. A németek bizalmi embere és a zsidótörvények egyik lelkes kezdeményezője és végrehajtója volt. A világháborúban elkövetett bűncselekményei miatt a népbíróság golyó általi halálra ítélte. Kivégzésére 1946. augusztus 24-én, Budapesten került sor.
[83] Szekér Nóra (szerk.): Miniszter a frontvonalban, Zsindely Ferenc naplója 1941. február 25. - 1946. március 9., ÁBTL-Kronosz, Budapest-Pécs, 2021, 587.; 619-620. o.
[84] Teleki Éva: A nyilas uralmi rendszer berendezkedése. 1944 október-november. In. Történelmi Szemle. XV. évfolyam, 1-2. szám. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének értesítője, 1972. 156. o.
[85] MNL OL X7076 16720/223
[86] MNL OL X7076 16719
[87] Feljegyzés a Magyar Nemzeti Bank alapszabályainak tervezett felfüggesztése tárgyában. 1944. november 13. In.: MNL OL X7076 16719
[88] A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (röviden: TÉBE) 1919. január 23-án alakult 23 taggal, mely tulajdonképpen a jelenlegi Magyar Bankszövetség szellemi és történelmi elődjének tekinthető, s mint ilyen, a korszak hazai bankjainak legfőbb érdekképviseleti szerve volt. Az egyesület célját annak alapszabálya a következők szerint határozta meg: "A magyar takarékpénztárak, bankok és bankárok együttes érdekeit megvédeni és előmozdítani, így nevezetesen: képviselni őket közösen érintő kérdésekben hatóságok, alkalmazottak és más érdekkörök irányában, egységes eljárást biztosítani mindennemű üzleti és jogi ügyeikben - elősegíteni korszerű, egyöntetű üzleti gyakorlat fejlődését. Az egyesület tagjai közös gazdasági érdekeik megóvására külön megállapodásokat (például közös beszerzés, egységes üzletszabályzat stb.) létesíthetnek." Bővebben ld.: Müller János: A magyar bankok és takarékpénztárak szövetségeinek története 1830-2014. Artemis Kulturális Szolgáltató Kft., 2014. 31. o.
[89] Feljegyzés a TÉBE-bankok értékeinek a nemzetgazdaság részére való megmentése tárgyában, 1944. november 14. In.: MNL OL X7076 16719
[90] A pénzintézeti nyilas tagok kivizsgálása végett egy 1945. április 25-én kelt körözvény az alábbi kéréssel fordult a TÉBE tagokhoz: "A Pénzintézeti Központ Ötös Bizottsága azon kívánságának adott kifejezést, hogy tegyünk jelentést a budapesti pénzintézetekhez kiküldött Igazoló Bizottságok összeállításáról. Kérjük az intézethez kiküldött Igazoló Bizottság névsorát nekünk megküldeni, külön megjelölve a doktori és külön az ügyvédi kvalifikációval bírókat". Bővebben ld.: Müller János: A magyar bankok és takarékpénztárak szövetségeinek története 1830-2014. Artemis Kulturális Szolgáltató Kft., 2014. 30. o.
[91] Feljegyzés a budapesti nagybankok személyi átállításának elmaradásáról. 1944. november 13. In.: MNL OL X7076 16719
[92] Az átmeneti időszak alatt a háborút értette.
[93] Munkaügyi minisztérium, II. Ár és bér: In.: MNL OL X7076 16719
[94] OÉ. 151./1945. I. In.: MNL OL X7076 16719
[95] Feljegyzés a fokozódó infláció megállításának kérdésében, 1944. november 13. In.: MNL OL X7076 16719
[96] XXVI. gyártási napló: 1944. szeptember 4 - 1945. november 3. In.: MNL, Gazdasági Levéltár Z20
[97] Leányfalusi Károly-Nagy Ádám: A pengő-fillér pénzrendszere, Magyarország fém- és papírpénzei 1926-1946. MÉE, Budapest, 2006. 42-43. o.
[98] Hirdetmény az 1943. évi február hó 24.-1 kelettel ellátott 1.000 pengős bankjegyek kibocsátása tárgyában. In.: Budapesti Közlöny, 1944. november, 78. évfolyam, 249-273. szám, 3. o.
Érdekesség, hogy a hirdetmények végére az alábbi befejező szöveg került: "Kitartás! Éljen Szálasi!". Ezt a "hivatali nyelvet" a náci mintára adoptálta és bevezette a nyilas kormányzat, ami nem csak a lakossági hirdetményekben, hanem a MNB belső iratkezelésébe is bekerült.
[99] Kuscsik Péter: Magyarország papírpénzei 1900-1946, Pozsony, 2017, Detail Kiadó,112-113. p.
[100] Káplár László: Ismerjük meg a numizmatikát, Budapest, 1984, Gondolat Kiadó,102-103. o.
[101] MNL OL X7076 16720
- 65/66 -
[102] Huszka Lajos-Nagy Ádám: Pénzforgalom Szegeden 1944-1945-ben, In.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. Szeged, 1988, 372. o.
[103] Adamovszky István: Magyar Bankjegykatalógus. Speciál 1846-2009. Budapest, Adamo-Ker Bt., 2009, 207-208. o. A hamis felülbélyegzés típusokat az alábbi weboldal is jól összegzi: www.hamispenzek.hu.
[104] Veesenmayer vélekedését Magyarország német megszállása előtti időszakáról jól összefoglalja a következő kijelentése: "a magyarok módszeresen szabotálják a Berlinből érkező összes parancsot minden területen: a gazdaságban, a pénzügyekben, a hadi készültségben és persze a zsidókérdésben". Veesenmayer etéren a legfontosabb problémát természetesen a kormányzóban és a "felette uralkodó klikkben" látta. Catherine Horel: Horthy. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017. 260. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
