Megrendelés

A bíróságok gyakorlatából (CH, 2014/3., 12-13. o.)

Eljáró bíróság kijelölése a fogyasztói szerződésben kikötött általános szerződési feltétel tisztességtelenségére hivatkozással

K. Richárd felperes 2012. október 5-én keresetlevelet terjesztett elő az R. Bank Zrt. alperessel szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a felek között létrejött deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása és forint alapú szerződésre módosítása iránt. Keresetlevelében hivatkozott a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 213. § (1) bekezdésében, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 234. § (2) bekezdésében, a 200. § (2) bekezdésében és a 205. §-ában foglaltakra, utalt továbbá a 209. § (1) bekezdésére, a 209/A. § (1) bekezdésére, a 209/B. §-ára, valamint a 209/C. §-ára mint további lehetséges jogcímekre, azonban a szerződés e jogcímeken támadott pontjait nem jelölte meg.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította hatáskörének hiányát, és elrendelte a keresetlevél áttételét a Fővárosi Törvényszékhez. Végzésének indokolásában a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 23. § (1) bekezdés k) pontjára utalással kifejtette, hogy a felperes keresetének elbírálására a Fővárosi Törvényszék rendelkezik hatáskörrel tekintettel arra, hogy a felperes keresetlevelében hivatkozik arra, hogy a per tárgyát képező szerződés tisztességtelen feltételt tartalmaz, mely a Ptk. 209/A. §-a alapján semmis.

A Fővárosi Törvényszék végzésével megállapította hatáskörének hiányát, és az iratokat az eljáró bíróság kijelölése érdekében felterjesztette a Fővárosi Ítélőtáblához. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes keresetlevele annak tartalma alapján a Ptk. 209/A. §-ára alapított, általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítására irányuló kérelmet nem tartalmaz, ezért - a szerződéses értékre, 700 000 forintra figyelemmel - a keresetlevél elbírálására a Pp. 23. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelkezik hatáskörrel.

Utalt továbbá arra, ha a felperes a későbbiekben általános szerződési feltételt megjelölve annak tisztességtelensége megállapítását kérné, a helyi bíróságnak a sorrendileg az ez előtt előterjesztett uzsorás, nyilvánvalóan jóerkölcsbe, illetve jogszabályba ütköző szerződésre vonatkozó kereseti kérelmeket kell elbírálnia. Egyebekben a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 3. b) pontjára hivatkozással kifejtette, nincs jelentősége annak, hogy a későbbi vagylagos kereseti kérelmek egyikére a törvényszék hatásköre állapítható meg. Ez esetben a helyi bíróságnak a már elbírált kérelemben részítéletet kell hoznia és a soron következő kérelemre tekintettel a keresetlevél áttételéről kell határoznia.

A Fővárosi Ítélőtábla a jogerős határozatok folytán felmerült negatív hatásköri összeütközést a Fővárosi Törvényszék kijelölésével oldotta fel.

A Pp. 22. § (1) bekezdése szerint a járásbíróság hatáskörébe tartoznak mindazok a perek, amelyek elbírálását törvény nem utalja a törvényszék hatáskörébe.

A Pp. 23. § (1) bekezdés k) pontja alapján törvényszék hatáskörébe tartoznak a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában [Ptk. 209/A. § (1) és (2) bek., 209/B. §, 301/A. § (4)-(6) bek.] indított perek.

A Pp. ezen rendelkezésének alkalmazása körében csakis az e jogszabályhely által tételesen felsorolt anyagi jogi jogszabályi rendelkezések alapján, az anyagi jogi jogszabályi rendelkezések szerint arra jogosult által a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában indított perek tartoznak törvényszéki hatáskörbe.

A jogi képviselővel eljáró felperes kereseti kérelmét - több jogcím megjelölése mellett - a Ptk. 209/A. §-ára alapította, általánosságban hivatkozva arra, hogy az alperes olyan szerződési feltételeket szabott meg, melyek a szerződés teljes tartamára egyoldalú előnyöket biztosítottak számára és oly módon, hogy a felperes nem, vagy csak nagyon nehezen vehette volna észre. Nem egyértelmű a szerződő fél részére, hogy milyen pénzügyi-anyagi határokon belül van joga a banknak a szerződést módosítani.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére