https://doi.org/10.59851/mj.72.05.9
A pénzintézet jogalap nélkül gazdagodik a fizetési számlára a számlatulajdonos halálát követő hónap(ok)ra átutalt nyugdíj összegével, ha azt saját hitelkövetelésére vagy a fizetési számlaszerződésből eredő követelésére számolja el.
Jogeset száma: BH 2024.159. (Kúria Pfv.VI.20.688/2023/8.)
Kulcsszavak: jogalap nélküli gazdagodás; fizetésiszámla-szerződés; nyugdíj; vagyoni előny; szerződés megszűnése
In case BH 2024.159., the Curia ruled on the legal question that if a financial institution credits the amount of the pension transferred to the account holder for the month(s) following the account holder’s death to its own credit claim or to the claim arising from the payment account agreement, it is enriched without legal basis. After a brief summary of the case law, the author adds his own comments, comparing the previous interpretation of the Supreme Court with the interpretation of the Curia in the present case.
Keywords: unjust enrichment; payroll contract; pension; pecuniary advantage; termination of contract
A felperes 2017 márciusában, áprilisában és júliusában elhunyt nyugdíjasok részére utalt nyugdíjat az elhalálozásukat követő hónapban az alperesnél vezetett folyószámlájukra. Valamennyi esetben közös, hogy a nyugdíjas folyószámláján a halála napján negatív volt a számlaegyenleg. Az alperes a folyószámlákról a halált követően felhasználta az átutalt nyugdíjat akként, hogy a nyugdíj terhére 1.) a folyószámla-szerződésből eredő saját követelését csökkentette jóváírással; 2.) a folyószámla-tartozáson felül saját, hitelből eredő követelésébe számította be a nyugdíjat; 3.) közüzemi díjat utalt át a szolgáltatóknak a folyószámla-szerződés szerinti megbízás alapján, továbbá az átutalt összeg terhére pénzautomatából (ATM) ismeretlen személy készpénzt is vett fel.
Ezt követően a felperes 2017 júliusa és 2020 szeptembere között az elhalálozást követően átutalt nyugdíjak visszafizetésére szólította fel az alperest; sőt, egyes esetekben a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 86/A. § (1) bekezdése 2018. január 1. napja előtt hatályos rendelkezése alapján határozattal kötelezte - az alperest.
A felperes keresetében 3 014 383 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest jogalap nélküli gazdagodás címén. Követelése jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:579. §-át jelölte meg. Álláspontja szerint a nyugdíj személyhez kötött ellátás, az a jogosultság megszűnte után senkit, magát a nyugdíjast sem illeti meg. Kifejtette, hogy az ezekkel összegekkel az alperes semmilyen tranzakciót nem volt jogosult végrehajtani - nem számíthatta be saját követelésébe a vele szerződött nyugdíjas teljesítéseként, és az ahhoz való hozzáférést nem biztosíthatta volna harmadik személyek részére, ezért az azzal való bárminemű rendelkezés - bár a harmadik személyekhez jutott gazdagodástól elesett - neki felróható.
Az alperes ellenkérelmében az eljárás megszüntetését és a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy egyik tranzakció folytán sem ő jutott vagyoni előnyhöz, hanem vagy az örökösök vagy harmadik személyek (közüzemi szolgáltatók és/vagy a készpénzt felvevők).
Az ügyben nem volt vitás, hogy a nyugdíjast a halála hónapját követően utalt nyugdíj a Tny. 79. § (2) bekezdése alapján nem illeti meg, az jogalap nélkül jutott az alpereshez. Az sem volt kétséges, hogy a jogosult halála hónapját követő utalásokat a felperes teljesítette.
Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy a jogalap nélküli gazdagodás akkor és azáltal valósul meg, ahogy és amikor a jogalap nélküli vagyoni előnyhöz a gazdagodó hozzájut, azzal módja van rendelkezni, függetlenül attól, hogy ezt utóbb megteszi-e, és ha igen, hogyan. Az alperesnek a perbeli követelés egészével módja volt rendelkezni az átutalás pillanatától kezdve, vagyis az egész összeggel ő gazdagodott.
Az elsőfokú bíróság nem találta helytállónak az alperes hivatkozását, miszerint a jogalap nélkül átutalt nyugdíjaknak a vissza nem fizetett részével nem ő, hanem az örökös vagy más harmadik személy gazdagodott. A bíróság kifejtette, hogy a jogalap nélküli gazdagodás nem többoldalú kötelem: a gazdagodó köteles elszámolni azzal a vagyoni előnnyel, amely felett módja volt rendelkezni, azzal a személlyel szemben, akinek rovására e gazdagodáshoz jutott. Ha a vagyoni előnyt bármilyen módon "továbbadja", közte és a további gazdagodó között jön létre új kötelem.
Azokban az esetekben, amikor a folyószámla-szerződésből eredő saját követelését vagy hitelből eredő követelését számolta el, a vagyoni előny az alperesnél maradt, azt ő használta fel. A vagyoni előny ezen részétől nem esett el, ezért jó- vagy rosszhiszeműségétől függetlenül a Ptk. 6:579. § (1) bekezdésére figyelemmel köteles azt visszaadni.
Abban az esetben, ha a gazdagodó a vagyoni előnytől elesett, visszatérítési kötelezettsége már függ attól, hogy az neki felróható-e, netán a vagyoni előnyhöz rosszhiszeműen jutott [Ptk. 6:579. § (2) bekezdés]. A közüzemi díjutalás és ATM-ből történő készpénzfelvétel esetén a jogalap nélküli vagyoni előny harmadik személy általi felhasználását tette lehetővé az alperes tevőleges vagy belenyugvó módon, így a gazdagodástól ezen összegben elesett.
A Ptk. 1:4. § (1) bekezdése a felróhatóságot az adott helyzetben általában elvárható magatartás elmulasztásaként határozza meg. A folyószámla-szerződés (Ptk. 6:391. §) esetében a jogalap nélkül utalt nyugdíj nem a nyugdíjas követelése, ezért annak nyilvántartására és elszámolására a folyószámla-szerződés alapján az alperes nem volt jogosult, ekként arra sem, hogy a számlatulajdonos tartozását ne a számlatulajdonos vagyona terhére teljesítse, illetve, hogy harmadik személy számára hozzáférést biztosítson olyan vagyonhoz, amely nem a számlatulajdonosé. Az elsőfokú bíróság szerint az alperes ezeknek a harmadik személy által felhasznált összegeknek a visszaadására is köteles a Ptk. 6:579. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
- 328/329 -
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy a Ptk. 6:579. § (1) bekezdése szerinti jogalap nélküli gazdagodás megállapításának három konjunktív feltétele van: 1. bizonyított előny a gazdagodó oldalán, 2. a gazdagodó az előnyt más rovására szerezze meg, 3. a gazdagodásnak nincs elismert jogalapja.
Az elhunyt személyek, mint számlatulajdonosok és az alperesi pénzintézet között a Ptk. 6:394. §-a szerinti fizetésiszámla-szerződés állt fenn. Az alperes alappal hivatkozott arra, hogy a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pft.) 19. § (1) bekezdéséből következően a számla feletti rendelkezés joga a számlatulajdonost, halála esetén az örökösét illeti meg. A fizetési számla egyenlege a számlatulajdonos halála pillanatától az örököst illette meg, a negatív egyenleg, azaz a számlatartozás is őt terhelte. A nyugdíjösszegeket az örököst terhelő tartozások csökkentésére használták fel, a nyugdíjösszegek felhasználásával tehát nem az alperes jutott vagyoni előnyhöz, hanem az elhunytak örökösei azáltal, hogy ezen összegek erejéig tehertől mentesültek.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes az ellátásnak a saját követelésére való elszámolása következtében nem jutott vagyoni előnyhöz. Vagyoni előnyhöz a néhai és az alperes közötti jogviszonyból eredő kötelezettség teljesítése révén az elhunyt örököse jutott, aki ezen összeg erejéig kötelezettsége teljesítése alól mentesült.
Az ügy eldöntése szempontjából a jogerős ítélet lényegtelennek minősítette a hagyatéki terhek esetleges túlsúlyát a hagyatékon belül, hiszen ettől függetlenül jelentkezett az örökös oldalán a vagyoni előny.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a tartalma szerint elsődlegesen az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárása utasítását kérte.
Jelen ügyben a vitatott jogkérdés az volt, hogy a fizetésiszámla-szerződés esetén a számlatulajdonos halálát követően átutalt nyugdíjösszeggel való rendelkezés esetén alkalmazható-e a jogalap nélküli gazdagodás szabálya. A jogkérdés társadalmi jelentősége abban áll, hogy a nyugdíjas halála után az őt már meg nem illető nyugdíj összege felett a rendelkezési jogot a nyugdíjfolyósító szerv vissza tudja-e szerezni, figyelemmel az ilyen jellegű esetek gyakoriságára és mindennek költségvetési vonzatára.
A felperes keresetében a Ptk. 6:579. §-a alapján kérte megállapítani az alperes jogalap nélküli gazdagodását a fizetési számlára a számlatulajdonos javára, de az ő halálát követő hónapra teljesített nyugdíjátutalás feletti rendelkezés miatt.
A számlatulajdonost a halálát követő hónaptól a nyugdíj nem illeti meg, a fizetésiszámla-szerződés a Ptk. 2:4. §-a, valamint 6:3. § d) pontja alapján megszűnt. Ettől független körülmény, hogy a szerződés megszűnéséről az alperes a halál pillanatában nyomban nem értesül, miként a felperesi adminisztráció sem képes haladéktalanul megszüntetni a nyugellátás folyósítását, mint történt ez a perbeli esetekben. A szerződés megszűnésével megszűntek azok a megbízások is, amelyek alapján a számlára beérkező összegekből az alperes a megjelölt kedvezményezett javára átutalásokat teljesített.
A fizetésiszámla-tulajdonos fizetési számlájára az elhalálozását követően átutalt olyan összegre, ami őt csak életében illette meg, sem ő, sem jogutódai nem jogosultak, az az összeg - mint jelen esetben a tévesen még átutalt nyugdíj összege - az átutalót, azaz jelen esetben a felperest illeti meg.
A Kúria álláspontja szerint a felperesi követelés elbírálására irányadó jogszabályi környezetben a felperes helyesen hivatkozott arra, hogy a perrel érintett nyugdíjátutalások jogalap nélküliek voltak, azok a számlatulajdonosokat már nem illették meg. Vizsgálni kellett az ügyben, hogy az alperes által vezetett fizetési számlákról teljesített kifizetések révén a teljesített kifizetések révén ki jutott vagyoni előnyhöz a felperes terhére. A Ptk. 6:579. § (2) bekezdése értelmében nem köteles visszatéríteni a gazdagodást, aki attól a visszakövetelés előtt elesett, kivéve, ha a) rosszhiszeműen jutott a gazdagodáshoz; vagy b) a gazdagodás megszűnésével kapcsolatban felróhatóság terheli.
Az alperes védekezése azon alapult, hogy ő az átutalt nyugdíjösszegekkel nem gazdagodott jogalap nélkül, illetve azoktól a visszakövetelés előtt elesett, ezért nem köteles a visszatérítésre.
Az elsőfokú bíróság az átutalt összegeket a "felhasználási" módjukat illetően három főcsoportba sorolta: 1.) bankszámlaköltségek csökkentése; 2.) bankszámlaköltség és alperesi kölcsönkövetelés csökkentése; 3.) harmadik személy általi felhasználás. Azonban mind az első-, mind a másodfokú bíróság e három csoportot egységesen kezelte, jóllehet a "felhasználás" módja éppen a jogalap nélküli gazdagodás szempontrendszere alapján eltérő eredményre vezet.
Az 1.) és 2.) pont szerinti esetekben az alperes saját - a fizetési számla tulajdonosával szembeni e szerződésből eredő, vagy az alperes egyéb saját hiteléből eredő - követelésére használta fel, számolta el azt a nyugdíjösszeget, ami a számlatulajdonost már nem illette meg. Ezekkel az összegekkel jogalap nélkül gazdagodott, és el sem esett tőlük, hiszen azokat a saját követelése csökkentésére használta fel.
A 3.) pont alatt két típusú banki művelet történt: a) az alperes a korábbi megbízás alapján - annak megszűnéséről még nem tudva - közüzemi díjakat utalt át; b) ATM-ből történt pénzfelvétel. Ezekben az esetekben az alperes nem jutott vagyoni előnyhöz, ezen összegektől egyébként is a visszakövetelés előtt elesett, és a Ptk. 6:579. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti körülmények bizonyítása nem történt meg. Az elsőfokú bíróság e körben az alperesi felróhatóságot megállapította ennek tényleges megindokolása nélkül.
- 329/330 -
A Kúria álláspontja szerint a 3.) pontba tartozó összegszerűség erejéig a jogerős ítélet helyes álláspontra helyezkedett, e körben az alperes nem jutott vagyoni előnyhöz a felperes terhére. Az alperes nem tudott az átutalások jogalap nélküliségéről. Az összegek önhibáján kívül jutottak a közüzemi szolgáltatókhoz, illetve az ATM-ből pénzt felvevő személyekhez. A Kúria e körben a jogerős ítéletet - részítélettel - hatályában fenntartotta.
A Kúria véleménye alapján az 1.) és 2.) pont szerinti esetekben az alperes jogalap nélküli gazdagodása megvalósult, e körben az elsőfokú bíróság jogi álláspontja volt helyes. Ezen kereseti követelés tárgyában viszont nem volt érdemi döntés hozható. A felperes valamennyi elhalt személy esetében a teljes követelését egységesen jelölte meg, és az elsőfokú bíróság elmulasztotta a felperest felhívni, hogy részletezze: az egyes elhalt személyek részére átutalt összegből mennyi számolandó el az 1.), a 2.) és a 3.) pont szerinti módon, milyen esedékességgel. Enélkül viszont a késedelmi kamat tárgyában nem volt döntés hozható. A Kúria e részében a jogerős ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A jogkérdés jelentőségét mutatja, hogy a jogalkotó a korábbi szabályozást [Tny. 86/A. §: Az, aki a jogosult halála esetén a kiutalt nyugellátást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni, ha erre őt írásban kötelezték.) éppen a fizetési számlára történő átutalások esetére részletszabályokkal látta el 2024. január 1. napjával hatályba lépő rendelkezésekkel [Tny. 86/A. § (3) bekezdés: A jogosult halálának hónapját követően belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára jogalap nélkül utalt ellátás összegét a számla felett rendelkezésre jogosult személy köteles visszafizetni. (4) bekezdés: Ha nincs a számla felett rendelkezésre jogosult személy, akkor a jogosult halálának hónapját követően belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára jogalap nélkül utalt ellátás összegéből a pénzforgalmi szolgáltató köteles visszafizetni azt az összeget, a) amelynek visszautalása a fizetési számla terhére megtörténhet, b) amelyet a saját hitelkövetelése vagy annak kamata kiegyenlítésére fordított, vagy c) amellyel azt követően terhelte meg a fizetési számlát, hogy tudomást szerzett a jogosult haláláról.]
A jogesettel összefüggésben érdemes felhívni a Legfelsőbb Bíróság egy korábbi döntésére, amelyben a bankszámlaszerződés megszűnésével kapcsolatban a fentitől eltérő jogi álláspontot képviselt. A BH 2006.367. számú határozatában a Legfelsőbb Bíróság megállapította: nem szűnik meg a bankszámlaszerződés a számlatulajdonos halálával, az abból származó jogok és kötelezettségek az örökösre szállnak. A Legfelsőbb Bíróság jogi indokolását a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 323. §-ának (2) bekezdésére alapította, amely szerint a jogosult halála akkor szünteti meg a szerződést, ha a szolgáltatás kifejezetten az ő eltartására irányult, vagy kizárólag az ő személyes szükségleteinek fedezésére lett volna alkalmas. A Ptk. 6:3. § d) pontjában a kötelmek közös szabályai között az 1959-es Ptk. fent hivatkozott rendelkezéséhez hasonló szabályt tartalmaz a kötelmek megszűnésére: a kötelem megszűnik a jogosult halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, ha a szolgáltatást - annak jellegénél fogva - kifejezetten részére kellett nyújtani.
A Kúria fenti indokolásában rögzítette, hogy a fizetésiszámla-szerződés a Ptk. 2:4. §-a, valamint 6:3. § d) pontja alapján a számlatulajdonos halálával megszűnt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Kúria a fizetésiszámla-szerződést egy olyan személyhez kötött szolgáltatásként értelmezte, amelyet kifejezetten a jogosult felé kellett teljesíteni, ezért a jogosult halálával az megszűnt.
Az eltérő jogértelmezések alapján a gyakorlatban két esetet különböztethetünk meg. Az első eset a Legfelsőbb Bíróság korábbi jogértelmezését tükrözi: a számlatulajdonos halálával a fizetésiszámla-szerződés nem szűnik meg, a szerződéses pozíciót a számlatulajdonos örökösei örökölik, azaz a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek az örökösökre szállnak az esetleges számlaköveteléssel együtt, amennyiben a számla egyenlege a halál időpontjában pozitív volt. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy míg a szerződéses pozíciót a számlatulajdonos törvényes örökösei örökölik, addig a pénzintézettel szembeni számlakövetelést (a számla pozitív egyenlegét) a végrendeleti örökösei.[1] Abban az esetben pedig, ha a fizetési számla egyenlege a számlatulajdonos halálának időpontjában "nullás", vagy negatív, a fizetési számla szintén nem szűnik meg. Azt az örökösök ugyanúgy megörökölik, azonban negatív egyenleg esetén, mint az örökhagyó tartozásáért az örökösök a hagyaték - egyéb - tárgyaival, és azok hasznaival a Ptk. 7:96. §-ában foglalt szabályok alapján felelnek a pénzintézetnek, mint hagyatéki hitelezőnek.
A második esetben - a Kúria fenti jogértelmezésével egyezően - a számlatulajdonos halálával a fizetésiszámla-szerződés megszűnik, a számlatulajdonos örökösei csupán a pénzintézettel szembeni számlakövetelést örökölik meg, amennyiben a számlatulajdonos halálakor a fizetési számla egyenlege pozitív. Abban az esetben, ha a fizetési számla egyenlege a halál időpontjában "nullás", vagy negatív, a fizetési számla megszűnik, azt az örökösök nem örökölik meg, azonban a negatív egyenleggel szemben a Ptk. szabályai szerint ugyanúgy felelnek a hagyatéki hitelezőknek. ■
JEGYZETEK
[1] Részletesebben lásd: Anka Tibor: Öröklési jog - Hagyatéki eljárás. Budapest, ORAC Kiadó, 2023. 283.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, magánjogi szakreferens, Magyar Jogász Egylet.
Visszaugrás
