Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása a versenyjog jogforrási síkján, illetve a versenyjogi jogalkalmazás terén lényeges változásokkal járt. Az Európai Unió vonatkozó jogforrási anyaga - a jogforrás jellegétől függően - közvetlenül vagy közvetetten jogrendszerünk részévé lett. A tételes joganyag változása-bővülése mellett ugyanakkor az Európai Bíróság gyakorlatában kikristályosodott, jogforrási erővel bíró jogelvek, jogtételek is befolyásolják a versenyjogi jogalkalmazót.
A versenyfelügyeleti eljárások során tehát a hazai versenyhatóság is újabb feladatkörökkel, változó jogforrási környezettel szembesülhetett. Esetenként olyan jogelvek mentén kell gyakorlatát alakítania, amelyek a honi jogalkalmazásban ismeretlenek, megfelelő gyökerekkel nem rendelkeznek, illetve a hazai jogforrási miliőből csupán áttételesen, felemás eredménnyel vezethetők le.
Ilyen problémát érzékelhet a kartellügyekben eljáró versenyhatóság a legal privilege, azaz - leegyszerűsítve - az ügyfél-ügyvéd kommunikációra vonatkozó privilegizált helyzet (az ún. "szakmai privilégium") kezelésekor, megítélésekor. A legal privilege intézményének fogalma pontosan nem meghatározott, a jogintézmény egységes hazai terminológiája sem alakult ki, s tartalmi keretei sem egyértelműek. Az esetleges "rokon" jogintézményekkel való teljes megfeleltetés hiánya alapján az analóg jogalkalmazás megalapozottságára kevés lehet az esély.
A legal privilege hazai érvényesülési kereteinek meghatározása tehát mindenekelőtt szükségessé teszi e jogintézmény tartalmának meghatározását, s jogforrási rendszerbeli illeszkedési pontjainak lehető rögzítését. E feladat megoldásához - a fentiekre is figyelemmel - leginkább a legal privilege antitröszt eljárásokban való alkalmazásának Európai Unióbeli "fejlődésrajza" nyújthat megfelelő támpontot.
a) A primér jogforrási háttér
Az európai versenyjog alapvető szabályait az EK-Szerződés1 (a továbbiakban: Szerződés) VI. címe tartalmazza. E rendelkezések alapvetően a belső piacot torzító versenykorlátozásokat érintik, s ekként elsődlegesen a kartelltilalom, illetve az erőfölényes helyzettel való visszaélés tilalmát rögzítik.
A vizsgált témakör szempontjából normatív kiindulópontként a Szerződés 81. cikkének főszabálya szolgál, amely szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden vállalatok közötti megállapodás, vállalati társulások döntése és összehangolt magatartás, amely alkalmas a tagállamok közti kereskedelem befolyásolására, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny akadályozása, korlátozása vagy torzítása…2
A 83. cikk (1) bekezdése szerint a Tanács - a Bizottság javaslatára és az Európai Parlamenttel való konzultáció után - minősített többséggel meghoz minden olyan rendeletet vagy irányelvet, amely a 81. és 82. cikkben foglalt elvek megvalósításához szükséges.
A Szerződés 85. cikke a Bizottság feladatává teszi a 81. (és 82.) cikkekben meghatározott elvek megvalósításának felügyeletét. Ennek keretében a Bizottság hivatalból vagy tagállami kérelemre - a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival együttműködve - a fenti elveket veszélyeztető magatartások gyanúja esetén vizsgálatot tart, s a jogsértés fennálltának megállapítása esetén annak megszüntetését eredményező megfelelő eszköz alkalmazására tesz javaslatot. A jogsértés további fenntartása esetén megállapító határozatot hoz, és a jogsértő helyzet orvoslása érdekében megfelelő intézkedések meghozatalára hatalmazhatja fel a tagállamokat.
b) A versenyfelügyeleti eljárásra vonatkozó alapvető másodlagos jogforrások
ba)
A fenti primér jogforrási felhatalmazás alapján elsőként az 1962-ben kiadott 17. számú rendeletben (a továbbiakban: Első Rendelet)3 határozta meg a Tanács a Szerződés fenti - korábbi (az 1999-ben az Amszterdami Szerződés által történt módosítást megelőzően irányadó) számozás szerinti 85., illetve 86. cikkelyek végrehajtásának részletesebb - elsősorban eljárásjogi jellegű - szabályait, különösen a Bizottság feladatait és a tagállami versenyfelügyeleti hatóságokkal való kapcsolat kereteit.
E jogforrást váltotta a Tanács 1/2003. számú rendelete (a továbbiakban: Második Rendelet)4, amely 2004. május 1. napjától alkalmazandó. Az újrakodifikáció indokaként a preambulum egyebek mellett arra utal, hogy a 17. sz. rendelet egy olyan közösségi versenypolitika kialakulásának feltételeit teremtette meg, amely hozzájárult a Közösségi szintű versenykultúra elterjedéséhez. Az Első Rendelet alkalmazása során nyert tapasztalatok alapján, a belső piac újszerű kihívásaira és a Közösség bővítésére tekintettel ugyanakkor új vonatkozó normaanyag meghatározása vált szükségessé.5
bb)
Az Első Rendelet szabályozási koncepciójára a vizsgált tárgykört tekintve a tartózkodó jogalkotói attitűd jellemző: a legal privilege lehetőségét a Rendelet normaszövege közvetlenül egyáltalán nem említi, az intézményt nem nevesíti. A rendelet a titok- illetve információvédelem kérdéskörét a 19. és a 20. és 21. cikkek rendelkezéseiben érinti, amennyiben egyrészről a 19. és 21 cikkekben meghatározott határozatok közzététele során preferálja a vállalkozások üzleti titkainak védelméhez fűződő jogos érdekét6, illetve amennyiben a 20. cikk szerint a bizottsági eljárás során szerzett információk felhasználásának szigorú célhoz - a vizsgálat céljához - való kötöttségét, valamint, az eljáró hatóságokat, illetve azok alkalmazottait terhelő szakmai titoktartási kötelezettség fogalomkörébe tartozó információk nyilvánosságra hozatali tilalmát rögzíti.7
A hivatkozott rendelkezések kereteibe az ügyfél és ügyvédje (képviselője) közötti kommunikáció, illetve ennek esetleges privilegizált elemei nem illeszkednek, ugyanis a 20. cikk címzetti-kötelezetti köre eleve eltérő. A 19. és 21. cikkekben említett üzleti titokvédelem pedig nem a teljes eljárás során, hanem csak egy meghatározott eljárási mozzanat (a közzététel) kapcsán értékelt, az üzleti titokkör, és az ügyfél-ügyvéd kommunikáció tartalma pedig eleve csak esetleges átfedéseket mutathat.8
Különösen a Bizottság információkérésre vonatkozó jogkörét taglaló 11. cikk, illetve a vizsgálati hatáskörét általában rögzítő 14. cikk alapján foganatosított eljárási cseleményei [főként a 14. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak realizálása] érinthetnek olyan információkat, amelyek az eljárás alá vont, illetve jogi képviselője kommunikációjának részei, ám speciális szabályozás híján utóbbiak privilegizálására vonatkozó jogalkotói akarat a Rendeletből - a fentebbiekből is következően - még közvetetten sem következtethető.9
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a 14. cikk szerinti vizsgálati cselekmények elvégzésére vonatkozó felhatalmazása kizárólag az eljárás alá vont vállalkozások relációjában érvényesül. Az ügyvédre, illetve az ügyvédi irodára tehát véleményem szerint e kompetencia nem vonatkoztatható. A 11. cikk (4) bekezdése az információkérés címzetti körébe a képviselőket is bevonja, ez azonban a jogi képviselőt álláspontunk szerint esetlegesen, kizárólag az információszolgáltatásra köteles tulajdonos, illetve szervezeti (törvényes) képviselő nevében eljáró személyként érintheti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
