A lengyel országgyűlés, a Szejm 2011. február 2-án elfogadta az új lengyel nemzetközi magánjogi törvényt, amely a kihirdetését követő harmincadik napon, 2011. május 16-án lépett hatályba.[1] A több mint százhúsz évig három részre szakított Lengyelország 1918-as függetlenné válása óta ez már a harmadik nemzetközi magánjogi törvény. A magánjogi kollíziók feloldására a függetlenség kivívása után nemcsak nemzetközi, hanem területközi dimenzióban is szükség volt, tekintve, hogy az 1918-as állam területén a német, az orosz, az osztrák és a magyar magánjog hatálya alatt álló részek is voltak. Ezzel is magyarázható, hogy az első nemzetközi magánjogi törvényt a köztársaság (Rzeczpospolita) kikiáltását követően viszonylag rövid idővel, már 1926-ban elfogadták (1926. augusztus 2-i törvény). A másodikat, a Lengyel Népköztársaság (Polska Reczpospolita Ludowa) nemzetközi magánjogot szabályozó törvényét a hatvanas évek közepén alkották meg (1965. november 12-i törvény).[2]
A harmadik törvény elfogadását majd egy évtizedes kodifikációs munka előzte meg. A Maksymilian Pazdan katowicei professzor által vezetett kodifikációs bizottság több tervezetet is kidolgozott, az utolsó a 2009. évi változat volt.[3] Sokáig kétségesnek tűnt, hogy valaha is sor kerül-e az új törvény elfogadására, tekintettel arra, hogy a lengyel nemzetközi magánjog tudományában eltértek a nézetek a kodifikáció szükségességét illetően. Abban mindenki egyetértett, hogy a korábbi, 1965-ös törvény, módosításai ellenére sem tekinthető korszerűnek. A kodifikáció ellenzői azzal érveltek, hogy az Európai Unióban egyre nagyobb teret nyerő kollíziós jogegységesítés mintegy kihúzza a talajt a tagállami nemzeti szabályozások alól. Az új törvény elfogadása mellett szólt ugyanakkor, hogy az uniós jogegységesítés hatálya még a rendeletekkel egységesített területeken sem terjed ki valamennyi nemzetközi magánjogi jogviszonyra, a nemzeti jogalkotónak tehát továbbra is lehetősége van arra, hogy autonóm szabályokat határozzon meg. Az új törvény korszerű, az EU szabályozásához igazodó rendelkezései megkönnyítik a jogalkalmazók munkáját és növelik a jogbiztonságot.
Az új törvény 81 cikk terjedelemben szabályozza a nemzetközi magánjogot. A magyar nemzetközi magánjogi törvénytől eltérően - akárcsak a korábbi - az új törvény sem tartalmazza a joghatóságra, az eljárásra és a külföldi ítéletek elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat. Ezeket a nemzetközi polgári eljárásjogba tartozó szabályokat a lengyel polgári eljárásjogi kódex 2008. évi novellájával korszerűsítették.[4] A hagyományosan nem a nemzetközi magánjogba tartozó választottbíráskodást ugyancsak a lengyel Pp. szabályozza, beleértve a nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozó szabályozást is.[5] Az új nemzetközi magánjogi törvény csak annyiban érinti a választottbíráskodást, amennyiben foglakozik a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jog meghatározásával.
A törvény első fejezete, mely az általános szabályok címet viseli, a hatályról, az állampolgárságról, a lakóhelyről és a szokásos tartózkodási helyről, a jogválasztásról, a visszautalásról, a külföldi közjog alkalmazásáról, a közrendről, az imperatív (nemzetközileg kényszerítő) szabályok érvényesülésről, a több jogrendszerrel rendelkező államok jogának alkalmazásáról, valamint a legszorosabb kapcsolat szabályáról rendelkezik.
A törvény hatálya a több állam jogával összefüggő magánjogi jogviszonyokra terjed ki (1. cikk). Az 1965-ös törvénytől eltérően e helyen nincs rendelkezés a nemzetközi szerződések alkalmazásának elsőbbségéről.[6]
Az elsődleges kapcsoló elv a lex patriae. Amennyiben az alkalmazandó jogot a személyes jog kapcsoló szabálya határozza meg, akkor azoknak a kettős állampolgároknak, akiknek az egyik állampolgárságuk lengyel, személyes joga a lengyel jog. A lengyel állampolgársággal nem rendelkező többes állampolgárok személyes joga annak az államnak a joga, amellyel kapcsolatuk a legszorosabb. Ha a törvény valamely jog alkalmazását attól teszi függővé, hogy meghatározott személyek ugyanannak az államnak az állampolgárai, ezt a feltételt teljesültnek kell tekinteni, ha annak az államnak a joga e személyeket a saját állampolgárának tekinti (2. cikk).
Az állampolgárság kapcsoló szabálya alkalmazhatóságának hiányában a személyes jogot a lakóhely, ennek hiányában a szokásos tartózkodási hely határozza meg. Ugyancsak a lakóhely, illetve a szokásos tartózkodási hely joga alkalmazandó a menekültek esetében (3. cikk). A törvény - a magyar szabályozástól eltérően - a lakóhely és a szokásos tartózkodási hely fogalmát nem határozza meg.
A törvény a 4. cikkben szabályozza a jogválasztásra vonatkozó általános szabályokat: a kifejezett és a hallgatólagos jogválasztást, az utólagos jogválasztás korlátait.
A korábbi törvénnyel ellentétben a hatályos szabályozás 5. cikke kizárja a továbbutalást. A visszautalás elfo-
-56/57-
gadására sincs azonban lehetőség akkor, ha az alkalmazandó jogot a felek határozták meg, vagy ha az alkalmazandó jog a jogügylet alakiságaira vonatkozik. Kizárt továbbá a nemzetközi szerződési jogban, a szerződésen kívüli jogviszonyokban és az egyoldalú jogügyletekből származó kötelezettségek tekintetében, amennyiben azokra a törvény szabályait kell alkalmazni.
A törvény által alkalmazni rendelt külföldi jogba annak közjogi szabályai is beleértendők, ideértve azokat is, amelyek jogviszonyok fennállásával kapcsolatos vélelmeket vagy bizonyítási szabályokat állítanak fel.
A korábbival megegyező szabályt tartalmaz az új törvény a közrendről. Új eleme a szabályozásnak ugyanakkor a lex fori és harmadik államok imperatív szabályainak alkalmazásáról rendelkező 8. cikk. Az előző törvény is rendelkezett a nem egységes jogrendszerrel rendelkező államok belső jogai közötti kollíziók feloldásának módjáról. Ez a rendelkezés a törvény 9. cikkében található.
A második fejezet az ember személyes jogával összefüggő kérdéseket szabályozza. A jog- és cselekvőképességre a személyes jog irányadó (11. cikk) Az ugyanabban az államban tartózkodó személyek között létrejött szerződés esetében a törvény - az uniós joghoz és más nemzeti kollíziós szabályozásokhoz hasonlóan - védi a másik fél cselekvőképességében ezen állam jogára alapozva jóhiszeműen bízó felet a személyes jogra történő cselekvőképtelenségre való hivatkozással szemben. Ugyanezen okból korlátozza a törvény az egyoldalú jognyilatkozatot tévő felet a személyes joga szerinti cselekvőképtelenségre való hivatkozásban, ha a jognyilatkozat tétele helyének joga szerint cselekvőképes. A képviselő útján kötött szerződés és képviselő útján tett egyoldalú nyilatkozatok esetében ezek a szabályok a képviselőre alkalmazandók. Nem érvényesülnek ezek a korlátozások a családi jogban, beleértve a gyámságot, az öröklési jogban és az olyan ingatlanokra vonatkozó rendelkezések esetében, amelyek nem abban az államban találhatók, ahol a jogügyletre sor került (12. cikk). A gondnokság alá helyezésre az érintett személyes jogát kell alkalmazni. Egyoldalú kollíziós szabály vonatkozik viszont arra az esetre, ha lengyel bíróság külföldi személyt helyez gondnokság alá. Ekkor a lengyel jog alkalmazandó (13. cikk). Ugyanilyen kollíziós szabályok vonatkoznak a holttá nyilvánításra és a halál tényének megállapítására is (14. cikk). A családi és az utónév viselésére a személyes jog alkalmazandó. A név megszerzésére vagy megváltoztatására azt a jogot kell alkalmazni, amelyik a név megszerzése, illetve megváltoztatása szempontjából lényeges körülmény következményeinek megítélésére alkalmazandó. Ha a név megváltoztatására a házasság megkötése vagy felbontása kapcsán kerül sor, akkor arra a felek személyes jogát kell alkalmazni (15. cikk).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
