"A kormány politikai felelőssége, megbuktatásának lehetősége, részben mint latens elem meghatározó jelentőségű a parlamenthez való viszonyában. Egy hasonlattal szólva, olyan ez, mint az állatszelídítő produkciója, vagy az artistáé: mindenki tudja, hogy az állat-szelídítőt nem falják fel állatai, az artista nem zuhan a mélybe. E nélkül - az esetek százezred részében bekövetkező - lehetőség nélkül azonban a produkció nem produkció. Ha ellenben az "esemény" mégis bekövetkezik, az tragédia. A produkció azonban nem azért van, hogy a szerencsétlenség bekövetkezzék."
Sári János: A hatalommegosztás
A kormányzati rendszer az alkotmányok, illetve az alkotmányozás egyik sarokköve. Az 1989-es fordulat során a kormány közjogi pozícióját tekintve lényeges változások következtek be majd' egy éven belül. E tanulmánynak nem célja a Kormány - illetve korábbi megfogalmazás szerint a Minisztertanács - jogállásának teljes bemutatása, csupán arra vállalkozik, hogy ennek egy, de nem elhanyagolható összetevőjét, a bizalmi szavazást vizsgálja.
Az 1989. évi VIII., illetve XXXI. törvény a tiszta parlamentarizmus modelljén alapult.1 A parlamentarizmus kifejezés maga is igen sok különböző legitim jelentéstartalmat hordoz.2 Legszélsőségesebb esetében a kormány nem más, mint a parlament egy bizottsága, a parlament uralma a kormány felett.3 Ennek egy mérsékeltebb megvalósulása a hatalommegosztás rendszerében működve a két hatalmi ág lehetséges egyenjogúsítása.4
A szűk értelemben vett parlamentarizmus modellje, a kormányzati felelősség konstrukcióját vizsgálva, alapvetően a miniszterek közvetlen parlament előtti felelősségében valósul meg, mely felelősség konkrét megvalósulása a miniszterekkel szembeni jogi, politikai eszközök erősségét, jellegét tekintve természetesen több formában is elképzelhető, de ezek a különbségek nem változatják meg a rendszer alapbeállítódását.5
Az 1989. május 26-i hatállyal kialakított berendezkedés a miniszterek egyéni parlamenti felelősségén alapult, melyben változást a Kormány jogállását tekintve, az Országgyűlés iránti felelősség vonatkozásában, politikailag az Antall-Tölgyessy paktum hozott, mely jogi megfogalmazást az 1990. évi XL. alkotmánymódosító törvény formájában kapott. A paktum eredményeképp mozdult el a Kormány alkotmányos helyzete a bonni alaptörvény által kialakított kancellárdemokrácia irányába.6 Mindemellett nagyon sok tekintetben megfigyelhetők a Kormány jogállásában a kabinet rendszer elemei.7
Az 1989. évi VIII. törvény megalkotásával a korábbi tulajdonképpen funkcióképtelen, és súlytalan szabályozás helyett, illetve azt értelmezendő, konkretizálandó, került be az Alkotmányba a 39/A. §, mely koherens módon megteremtette a Kormány és tagjai parlament általi felelősségre vonhatóságának jogi kereteit, kialakította a bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás közötti különbségtételt. Az országgyűlési bizalom elvesztésének következményeit a szintén újólag beiktatott 39/B. § szabályozta, mely megteremtette az ügyvezető kormány fogalmát és hatáskörét, mely létállapot ex lege következett volna be a bizalom megvonása esetén, annak pillanatában,8 és ettől számított 60 napon belül kerülhetett volna sor az új Kormány megválasztására.
Ezt a szabályozást váltotta fel 1990-ben a XL. törvény. A Kormány megbízatása megszűnésének szabályai egyetlen tekintetben módosultak a paktum megkötése előtt. Az 1989. évi XXXI. törvény 25. § szerint 1990. május 2-i hatállyal a 60 napos határidőt negyven napra rövidítette az alkotmányozó, a törvény hatályba léptetésének kérdéseit rögzítő 38. § (3) bekezdés, illetve az Országgyűlés alakuló ülésének összehívásáról szóló 42/1990. (IV. 17.) KE határozat együttes alkalmazása alapján.
A paktum által beiktatott szabályok már nem tekinthetőek jogászi mestermunkának.9 Az 1990. évi XL. törvény fenntartotta a bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás közötti különbséget, a jogkövetkezmények levonása tekintetében viszont olyan szabályt alkotott, amely kétségeket ébreszt. Az Alkotmányozó lakonikusan csak annyit írt elő az Alkotmány 39/A. § (5) bekezdésében, hogy ha az Országgyűlés "nem szavaz bizalmat a Kormánynak, a Kormány köteles lemondani".
A Kormány megbízatásának megszűnéséről rendelkező 33/A. § b) pontja alapján a Kormány megbízatása megszűnik, ha a Kormány vagy a miniszterelnök lemond. Erre határidőket az Alkotmány sem ott, sem másutt nem állapít meg, szemben a korábbi jogi szabályozással, amikor is a bizalom megvonás automatikusan maga után vonta a Kormány megbízatásának megszűnését. Ezt az értelmezést támasztja alá maga az Alkotmány is, ugyanis a 33/A. § f) pontja a megbízatás automatikus megszűnését, csak a bizalomnak a 39/A. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti megvonáshoz rendeli alkalmazni.10 Az irodalomban uralkodó álláspont is ezt az értelmezést fogadja el,11 bár van olyan nézet is, ami sajnálatosan nem tesz különbséget a bizalom megvonásának e két formája között.12
Ezek után szinte magától értetődően merül fel a kérdés, hogy ha a Kormány bizalmi szavazást kér maga ellen, és nem kapja meg az Országgyűlés irányából a szükséges mértékű támogatást, akkor mikor szűnik meg a megbízatása. Nyílván akkor, amikor lemond, de ezt mikor kell megtennie, milyen határidőket kell ilyenkor figyelembe vennie? A kérdésre adott választól függ ugyanis az, hogy mikortól válik alkalmazandóvá az Alkotmány 39/C. §, vagyis mikortól tekintendő a Kormány csupán ügyvezető Kormánynak; ennek konzekvenciái pedig további kifejtést nem igényelnek.
Ha problémafelvetésünk jogos, akkor törvényi, alkotmányos joghézaggal állunk szemben, mert ezt az esetet az Alkotmány nem rendezi kielégítő módon. A joghézag fogalma arra szolgál, hogy megkülönböztethessük a jogalkalmazás során figyelembe veendő módszereket, elkülöníthessük egymástól az alapvetően megengedett jogfejlesztést praeter legem, az alapvetően meg nem engedett jogfejlesztést contra legem, illetve a kivételes esetben megengedett jogfejlesztést extra legem, de intra ius.13
A joghézagok között meg lehet különböztetni valódi és nem valódi joghézagot; valódi a joghézag, ha az adott kérdést a jogalkotó nem is kívánta szabályozni, nem valódi a joghézag, ha a kérdésre a jogszabály nem ad egyértelmű választ, de értelméből, céljából és összefüggéseiből arra a következtetésre kell jussunk, hogy választ kívánt adni erre a kérdésre.14
Szabó András és Zlinszky János a 48/1991. (IX. 26.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményében az adott ügy esetlegességén túlmenően foglalkozott az alkotmányos joghézag kérdéseivel. Többek között kifejtették, hogy "Az alkotmányos jogállam elengedhetetlen jellemzője, hogy az államhatalom letéteményeseiről az Alkotmány egyértelműen rendelkezzék. Közhatalom csak törvényen alapulhat. Ezen a területen nem lehet joghézag, az ellentmondana a magyar államiság Alkotmányban meghatározott jellegének. Nincs mód arra, hogy az Alkotmány értelmezendő szakaszainak a hatalom letéteményesei egymás közti megállapodásával alakuljon ki gyakorlatban az elfogadott értelme."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
