A kutatás számára megválaszolandó kérdés, hogy a demokráciát "átalakítani" szándékozó kommunisták az 1946 őszétől kezdődő posztpluralista időszakban milyen elképzelésekkel rendelkeztek a jogtudományi elittel kapcsolatosan. Fontos továbbá annak is a feltárása, hogy a politikai centrumok elleni, 1946 végétől kibontakozó kommunista támadások milyen hatással voltak a pártok tudománypolitikájára, esetünkben a jogtudományi elittel kapcsolatos elképzelésekre. Tisztázandó az is, hogy a centrumok 1947 tavaszán történt eltávolítása után a koalícióban maradt pártok baloldala kialakított-e saját arculatú tudománypolitikát vagy elfogadja a "népi demokratikus" átalakulás "vezető erejének" a Magyar Kommunista Pártnak (MKP) álláspontját a tudományos elitről.
Érdeklődésre tart számot továbbá még az is, hogy az ellenzékbe szorított volt centrum mellett az 1946 elején már eltávolított volt koalíciós jobboldal megjelenik-e önálló tudománypolitikai arculattal. Kérdés, hogy a "tisztán" polgári nézeteket valló pártoknak volt-e véleménye a Magyar Tudományos Akadémiáról (MTA), az egyetemekről, a jogtudományi elitről, illetve a professzori kinevezésekről.
Fontos lenne annak is a megválaszolása, hogy 1946 őszétől a jogtudományi elit nyilvánosan kifejtette-e álláspontját a legkülönbözőbb helyeken megjelenő egyetemi és akadémiai reform elképzelésekkel kapcsolatosan, illetve részt vett-e politikai vitákban.
A háború utáni magyar demokrácia kialakulásánál láttuk,[1] hogy a politikai pártok és a jogtudományi elit viszonya nyilvánosan a többi tudományos elitcsoporttal összehasonlítva a legkevésbé volt konfliktusos. A kutatásból az is levonható, hogy a politikai erők a jogtudósokkal nem "foglalkoztak" társadalmi fontosságuknak, az egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémián tradicionálisan betöltött meghatározó szerepüknek megfelelően. Amíg a többi elitcsoport - orvosok, egyes bölcsészek - körül az igazolásoknál és a bélistázásnál kiéleződött a harc, addig a jogtudományi elit ekkor még nem került a politika fókuszába. A jogtudományi elit "kevésbé" kiemelt szerepével és mellőzésével magyarázható az is, hogy az egyetemi és akadémiai reformjavaslatok között a jogászképzés, illetve a jogtudomány a többi tudományterülettel összehasonlítva nem kapott különösebb fontosságot. Az is látható, hogy a jogtudományi elit is visszafogottan szerepelt a tudománypolitikai vitákban.
Nemcsak a politikai erők nem tulajdonítottak kiemelt fontosságot a jogtudományi elitnek, hanem a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását, reformját kezdeményező természettudósok és felsőoktatási vezetők sem "kezelték" súlyuknak megfelelően a két világháború között nagy presztízzsel rendelkező jogászokat, illetve a jogtudományt. Az egyetemi tanári felterjesztések - más tudományos elitcsoportokkal összehasonlítva - a jogászokkal kapcsolatosan nem gerjesztettek sem sajtópolémiát, sem politikai konfliktusokat. A jogászok "kevésbé fontos" megítélésével magyarázható, hogy a pártok között a jogtudományi elitet illetően lényeges különbség a demokrácia kiépítésekor nem is volt, csupán nüanszbeli eltérések mutathatók ki a politikai erők részéről. Koncepcionális különbségek a pártok között a polgári és népi demokratikusnak nevezett berendezkedés körüli harcok idején azonban már jelentkeztek. Az már más kérdés, hogy a fordulattól, 1946 őszétől milyen változások mutathatók ki a pártok, különösen a hegemonisztikus, majd monopolisztikus hatalomgyakorlás talaján álló Magyar Kommunista Párt tudománypolitikájában, illetve a jogtudományi elittel kapcsolatos lépéseiben.
A "ki a nép ellenségeivel a koalícióból" jelszó meghirdetésével a Magyar Kommunista Párt az 1946. szeptember 28.-október 1. között megtartott III. kongresszusán kinyilvánította a demokráciával való szakítását, ami a politikában az
- 409/410 -
MKP részéről az eddig betartott játékszabályok megszűnését jelentette.[2] A kommunisták radikális politikai fordulata ugyanakkor nem jelenik meg a pártnak a tudománypolitikával kapcsolatos elgondolásaiban. Az eddig aktív tudománypolitikát folytató MKP legfelső fóruma a tudomány kérdéseivel még csak nem is foglalkozott. Annyiban történt változás, hogy a pártkongresszus döntött egy három éves tervjavaslat kidolgozásáról, ami viszont már hatást gyakorolhatott a tudományos életre is.[3] A tudományos élettel, illetve a tudományos elitekkel kapcsolatosan a kommunista "visszafogottságban" kivételt jelentett a Moszkvából hazatért Lukács György filozófus felszólalása, aki heves kirohanást intézett az egyetemek és az MTA ellen, amelyeket a reakció fellegvárainak nevezett.[4]
1946 őszére megoldódni látszott a Magyar Tudományos Akadémia 1945-1946-os válsága és úgy tűnt, hogy több lehetőség nyílik az ország tudományos problémáinak a kezelésére. Október 10-én az MTA igazgatótanácsa tartott ülést, melyen a korábban polemizáló két csoport (MTA és a Természettudományi Akadémia) vezetőin kívül megjelent a miniszterelnök, két miniszterelnök-helyettes, a vallás- és közoktatásügyi miniszter, az újjáépítési és pénzügyminiszter. Arról döntöttek, hogy a kormány az új szellemben induló Akadémia számára jelentős anyagi segítséget helyez kilátásba. A tudományos élet vérkeringésének elősegítése érdekében pedig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) tudományos ügyosztálya megígérte egyes folyóiratok felélesztését és bizonyos tudományos művek megjelentetését.[5]
Osztályülésekre és székfoglalókra is sor került. Október végén az MTA természettudományi osztálya Bay Zoltán elnöklete alatt ülésezett, amelyen Gombás Pál fizikus és Andreanszky Gábor botanikus székfoglalót tartott. Jutalomdíjat tűzött ki tehetségkutatásra, olyan műre vagy művek készítésére tett javaslatot, amelyek az ország tehetségeinek felkarolását segítik, és amelyek alkalmasak arra, hogy a legmodernebb természettudományi és matematikai gondolkodás eredményeit a közép- és alsó fokú oktatásba bevigyék.[6]
A Magyar Kommunista Párt tudománypolitikai aktivitása a kongresszus után nem sokkal lendületet kapott. 1946. november 5-én a pártközpontban döntés született arról, hogy megfelelő propaganda biztosításával tekintélyes közéleti szereplők és egyetemi tanárok bevonásával nyilatkozatot várnak arról, hogy az MKP kezdeményezéseit üdvözlik és a terv alapvető célkitűzéseit magukévá teszik.[7] A Magyar Kommunista Párt 1946. december 14-én Kemény Gábor elnökletével ankétot indított az ország kulturális átépítéséről. Ezeken az ankétokon azonban a jogtudományi elit nem szerepelt, illetve nem szerepeltették.[8]
A kommunistáknak a jogtudományi elittel kapcsolatos passzivitásával szemben a Szociáldemokrata Párt (SZDP) viszont aktivitást tanúsított, ami a Magyar Tudományos Akadémián történtekkel volt összefüggésben.
1946. december 19-én ugyanis rendkívüli tagválasztást tartott a testület. A kiemelt fontosságú akadémiai ülés ellenére a politikai pártok különös érdeklődést nem tanúsítottak az MTA-n folyó események iránt. Egyedül az SZDP-sajtó egy nappal az akadémiai közgyűlés előtt nyilvánított ki - sok szempontból felületes - véleményt a magyar jogtudomány egyik vezető egyéniségéről. A Népszava december 18-án Moór Gyulát kompromittáló cikket jelentetett meg. Megjegyzés nélkül közölte Moór Gyula jogász professzornak a Magyar Tudományos Akadémián 1943. május 14-én elmondott beszédét, amelyben a lap szerint Moór akadémikus József főherceget dicsőítette. A fentiek ellenére a szociáldemokrata újság mégis azt javasolta, hogy Moór Gyulát újból válasszák meg az MTA elnökének.[9] A cikk értéke és hatása is vitatható, mert megjelenésekor Moór Gyula nem volt az Akadémia elnöke, de már alelnöke sem volt a testületnek, mert azzal elnökségét július 24-én megszüntették. Ellentmondásos volt az SZDP véleménye azért is, mert a párt Moór Gyula egyik fő támogatója volt 1945-ben az akadémikus rektori kinevezésekor a Pázmány Péter Tudományegyetemre.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
