A jogelmélet egyik legfontosabb feladata a jogi gyakorlatban használatos fogalmak tartalmának tisztázása. Wesley N. Hohfeld helyesen mutatott rá, hogy a bírói érvelésben valóban megjelennek olyan fogalmak, amelyek tartalma tisztázatlan, ennek köszönhetően a bírói döntésekben következetlenül és pontatlanul alkalmazzák őket. A bírói érvelésben például következetlenségeket okoz a jogosultság fogalmának tisztázatlansága és pontatlan alkalmazása. Hohfeld törekvése azonban, hogy a jogosultság fogalmi elemeit egy átlátható logikai szerkezetbe építse, úgy tűnik, maradéktalanul nem lehet sikeres. A tulajdonjog fogalmi elemeinek vizsgálatával, illetve a jogi érvelés sajátosságainak figyelembe vételével megállapítható, hogy a jogosultságok komplex szerkezetűek, mely komplexitást egy merev logikai struktúrában nem lehet leírni.
"Ahogy jogunk fejlődik, egyre fontosabbá válik szóhasználatának pontosítása; a megkülönböztetések egyre árnyaltabbak, új szituációk és ténybeli bonyodalmak támadnak, s az eszmék, megkülönböztetések és kifejezések régi készlete teljes felülvizsgálatot igényel. [...] Jó tudatosítani, ha a bevett jogi nyelv kifejezéseit pontosan használjuk; de jó tudatosítani azt is, ha pontatlanul használjuk őket, s azt is, hogy miben rejlik ez a pontatlanság."[1]
Ebben a dolgozatban olyan jogelméleti módszerrel szeretnék foglalkozni, amely egyik célkitűzése, hogy a jogi gyakorlat támpontjaként szolgáljon. Olyan elméleti megközelítésből indulok ki, amely nem ellentétes a gyakorlattal, azaz a jogot egyfajta társadalmi gyakorlatként kezeli. Ez a fajta jogelmélet pedig arra törekszik, hogy a jogot, mint társadalmi gyakorlatot megértse. Az elméleti tevékenység a jog mint társadalmi gyakorlat megértésében többféle módon segítségünkre lehet. Az egyik megfontolás szerint a jog keretein belül a cselekvésünk mindig kötődik azokhoz a nyelvi kifejezésekhez, amelyekkel a cselekvést a norma fogalmai leírják. Amikor cselekszünk, a cselekvést a jogi fogalom tartalmához próbáljuk igazítani. Ezért az elméleti tevékenység segíthet a jogi normákban szereplő fogalmak tisztázásában, hogy minél pontosabban tudjuk megállapítani, hogy a jogi normák alapján mit kell cselekednünk. Ez a megfontolás tehát abból indul ki, hogy a jogi fogalmak gyakorlati fogalmak. Az elméleti tevékenység segítségünkre lehet abban is, hogy feltárja a jogi fogalmak jelentésrétegeinek sokféleségét.[2] Általános tapasztalatként rögzíthetjük, hogy a legtöbb jogi normában szereplő fogalom tartalmának megállapítása gyakran nehézségekbe ütközik. Gondoljunk például a jó erkölcsbe ütköző szerződés, az adott helyzetben elvárhatóság és még rengeteg ezekhez hasonló fogalmakra. Az elméleti tevékenység abban állhat rendelkezésünkre, hogy tisztázza a jogi fogalmak jelentésrétegeit, rávilágít, ha egyes fogalmak tartalmát rosszul határoztuk meg, ha az adott jogág fogalmi összefüggéseit nem sikerült helyesen meghatároznunk.[3]
Ezekből a megfontolásokból kiindulva szeretnék egy meghatározott módszer keretei közötti elemzést végezni, ez pedig a fogalmi analízis lesz. A jogi gya-
- 507/508 -
korlat megértése az elméleti tevékenységet végző számára többek között a fogalmi elemzés segítségével érthető meg: ha tisztázzuk azokat az alapvető fogalmakat, amelyekre a jogi gyakorlat épül. Konkrétabb szinten ez megtörténik az úgynevezett tartalmi jogági elméletek keretei között. Gondolhatunk itt az alapvető polgári jogi vagy büntetőjogi fogalmak kidolgozására. Általánosabb szinten pedig beszélhetünk magának a jognak az alapvető fogalmai tisztázásáról. Ide sorolhatunk olyan fogalmakat, mint például a jogosultság, kötelezettség, érvényesség, szabály stb.
Létezik egy jogelméleti felfogás, melyet Alf Ross-nak tulajdoníthatunk: eszerint a jogi kifejezések és fogalmak nem rendelkeznek jelölettel, mert nem referálnak semmilyen valóságban létező, megfogható dolgokra. Vagyis ezeknek a jogi kifejezéseknek nincs szemantikai tartalma, mert jelöletük sincs.[4] Például a később elemzésre kerülő fogalommal, a tulajdonjog fogalmával kapcsolatban a következőket olvashatjuk: "Másrészt lehetetlen független szemantikai utalást tulajdonítani a 'tulajdonjog' szónak azokban a kijelentésekben, amelyekben alkalmazzuk. Eleve kudarcra ítélt minden kísérlet, mely megpróbálja azt a szót akár jogi tények, akár jogkövetkezmények, akár mindkettő vagy bármi egyéb nevének tekinteni."[5] Ebben a dolgozatban elutasítván ezt a felfogást abból indulok ki, hogy a fogalmi elemzésnek van értelme, a fogalmak jelentése nem függhet pusztán attól, hogy referálnak-e valamilyen valóságban létező dologra. Sőt, a jogi gyakorlatra nézve igen sok következménnyel jár az, hogy a jogi normákban szereplő fogalmaknak milyen jelentését fogadjuk el.
A fentiek fényében először tehát azt szeretném hangsúlyozni, hogy fontos a jogon belül az, hogy a fogalmait a lehető legérthetőbb és könnyen értelmezhető formában alakítsuk ki. A jogbiztonság követelménye maga után vonja, hogy a jogi normákat, jogi fogalmakat oly módon fogalmazzuk és határozzuk meg, amelyek lehetővé teszik, hogy kiszámítható, előre kalkulálható jogi döntések szülessenek. Másodsorban egy olyan szerző véleményét helyezem a középpontba, aki ilyen fogalmi analízist végez a jogon belül, pontosabban a bírói érvelésben szereplő fogalmakra összpontosít. Wesley N. Holtfeld megfontolásaira gondolok, aki a jogosultságok és kötelezettségek viszonyát, valamint más emberek közötti viszonyok jogon belül leképezhető kapcsolatát próbálja meg pontosítani legfőképp a polgári jog területére eső jogviszonyok tekintetében.
Harmadsorban a Hohfeld-féle elemzés lehetőségét vagy alkalmazhatóságát vizsgálnám meg a magyar Polgári Törvénykönyv tulajdonjog fogalmára tekintettel. Arra keresem a választ, hogy Hohfeld elképzelése, amelyben meghatározza, logikai struktúrába rendezi a jogviszonyok egy körét, valóban megállja-e a helyét például a tulajdonjog vizsgálata tekintetében. Hohfeld persze azért végezte el ezt a fogalmi tisztázást, hogy rávilágítson, a bírói érvelésben alapvető problémák jelentkeznek bizonyos fogalmak alkalmazásakor. Vizsgáljuk meg, valóban így van-e! Ebben az elemzésben így elsősorban maga a jogosultság fogalma kerül a középpontba. Az a kérdés, hogy a jogosultságoknak általában milyen a szerkezete. A jogelméletben a jogosultságok szerkezetét tekintve kétféle megfontolás nyert teret. Az egyik az, amelyik azt állítja, hogy a jogosultságok lebonthatók elemi egységekre, és ezen elemi egységek között is, csak egy fogalom utal a tényleges értelemben, vagyis a szűk értelemben vett "jog" jelenségére. Ez a gondolatmenet ahhoz az állításhoz vezet, hogy a bírák a jogi érvelés során összekeverik a fogalmakat, amikor a jogosultságokra tekintettel érvelnek, és valójában olyan fogalmakat neveznek "jognak", amelyek nem fedik le ezt a szűk értelemben vett jogosultság fogalmat. Egy másik felfogás szerint azonban a jogosultságok komplex jelenségek, és egy jogosultság létéből sokféle következtetést is levonhatunk a jogi érvelés során. A jogosultságok e felfogás szerint nem bonthatók le elemi egységekre. Ezt a jogelméleti kérdést a tulajdonhoz való jog elméleti vizsgálatával szeretném tisztázni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
