Horváth László: Cégeljárás a kereskedelmi törvény hatálya alatt II. (CH, 2015/6., 9-12. o.)

A cégbejegyzés során az esetleges hiánypótlási felhívást a cégbíró egyéni cég, közkereseti és betéti társaságok esetében a kérelmezőkkel végzés útján közli, míg kft., rt. és szövetkezet esetében pedig az észlelt hiányosságokat csupán a beadványon "átvizsgálás" címén, pontokban rögzítette, és erről a kérelmezőt külön nem értesítette, hanem kérelem beadását követően, "néhány nap elteltével" a kérelmező vagy meghatalmazottja a cégirodán személyesen szerezhetett tudomást, és a tudomásulvételt aláírásával igazolta. Amennyiben a kérelmező a bírói vizsgálat eredményének tudomásulvételére a kérelem előterjesztésétől számított 30 napon belül nem jelentkezett, úgy a cégbíró a kérelem elutasításának terhe mellett erre végzéssel felhívta. Megállapítható tehát, hogy az eljárás

- 9/10 -

gyorsan és közvetlenül zajlott, abban a közvetlenség elve érvényesült.

A cégbíró felhívásával szemben, függetlenül attól, hogy az átvizsgálás vagy végzés útján történt-e, a kérelmező a tudomásszerzéstől számított 15 nap alatt kifogással élhetett, amelyet az első fokon eljáró cégbíró bírált el. Amennyiben a kifogást a cégbíró elutasította, úgy újabb határidőt szabott a felhívásban foglaltak teljesítésére. Ennek eredménytelensége esetén a K. T. 21. §-a alapján egyéni cég, kkt. és bt. esetében felet újabb, szabályszerű kérelem benyújtására hívta fel, míg rt., kft. és szövetkezet esetében az újabb felhívást mellőzte; figyelemmel arra, hogy a Kereskedelmi Törvénykönyv szerint a cégjegyzékbe való bejegyzés csak a korlátolt felelősségű társaságnál, a szövetkezetnél és a részvénytársaságnál volt konstitutív hatályú, a közkereseti és betéti társaság vonatkozásában - ez is közrejátszott jogi személyiségük tagadásában - csak deklaratív hatályú volt. Ezen utóbbi társaságok létrehozásához még írásbeli szerződés sem szükségeltetett, ha több személy közös cég alatt kereskedett, a bírói gyakorlat vélelmezte a kkt. fennállását és a tagok korlátlan és egyetemleges felelősségét.[1] A cégbíróság bejegyző, bejegyzést elutasító vagy pénzbírságot kiszabó végzésével szemben jogorvoslatnak volt helye, míg az eljárás folyamata alatt hozott végzésekkel szemben - kivéve a költség előlegezésére kötelező, pénzbírságot megállapító vagy ideiglenes intézkedést tartalmazó végzésekkel szemben nem volt helye fellebbezésnek; a pervezető végzésekkel szembeni panaszokat az eljárást befejező végzéssel szembeni felfolyamodásban lehetett előterjeszteni.[2] A másodfokon eljáró ítélőtábla helybenhagyó végzése ellen nem volt helye felfolyamodásnak, míg az elsőfokú cégbíróság határozatát megváltoztató végzéssel szemben főszabály szerint a Kúriához való további felfolyamodásnak volt helye.

Nem választotta a kor ketté a cégekkel kapcsolatos ügyeket bejegyzési és törvényességi felügyeleti ügyekre, azonban a cégjegyzék felügyeletéhez kapcsolódóan törvényességi ellenőrzés létezett. A jelenleg hatályos Ctv. 74. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban körülírt okból induló törvényességi felügyeleti eljárás ugyanis egyáltalán nem új keletű jogintézmény: az 1875. évi XXXVII. törvénycikk, a Kereskedelmi Törvény; és az ahhoz kapcsolódó, a kereskedelmi ügyekben követendő nemperes eljárás szabályozása tárgyában kiadott 68.300/2014. IM rendelet (korabeli rövidítéssel élve: Kr. e.) egyaránt előírta a cégbejegyzést elrendelő határozatok egy példányának a Kereskedelmi Minisztériumban működő kereskedelmi bejegyzések kihirdetésére felügyelő miniszteri biztosnak (cégbiztos) való megküldését. A cégbiztos feladatai közé tartozott a bejegyzés törvényszerűségének ellenőrzése, hatáskörét a többször módosított, 21.272/1883. IM rendelet szabályozta. A cégbiztos részére megküldendő volt a cégbejegyzést elrendelő végzésen és a bejegyzést tartalmazó cégjegyzéki kivonaton túlmenően a részvénytársaság és a szövetkezet alapszabálya, valamint a korlátolt felelősségű társaság szerződése is. Amennyiben a cégbiztos a bejegyzést törvénysértőnek találta, úgy 30 napon belül (1.) előterjesztéssel, (2.) felfolyamodással vagy (3.) előterjesztéssel kapcsolatos felfolyamodással élhetett, amelynek jogerős elbírálásáig a cégbejegyzés közzétételre nem került. Amennyiben a határozattal szemben a cégbiztos előterjesztéssel élt, úgy az előterjesztés tárgyában a törvényszék hármas tanácsban (cégtanács) határozott, amennyiben a bíróság cégbiztos előterjesztését elfogadva, annak eleget tett, úgy a szükséges intézkedéseket, így a cég részére hiánypótlási felhívás kibocsátását a tanács tette meg. Az előterjesztésnek helyt adó, és a társaságot a hiány pótlására felhívó végzéssel szemben a kérelmező sem kifogással, sem pedig felfolyamodással nem élhetett, figyelemmel arra, hogy a Kr. e. 23. § (2) bekezdése alapján ezen eljárás folyamata alatt hozott, azaz mai szóval élve pervezető végzések ellen jogorvoslatnak helye nem volt. Analóg tehát a mai gyakorlattal, ugyanis ahogyan a felhívást tartalmazó végzéssel szemben fellebbezésnek ma sincs nincs helye, az ilyen végzésekkel szemben panaszokat az eljárást befejező végzés ellen benyújtott jogorvoslati kérelemben lehetett előterjeszteni.[3] Fontos megjegyeznünk, hogy a cégtanács határozatával szembeni fellebbezés kizártsága a bejegyzés közzétételét megelőzően történt felhívással kapcsolatosan állt fenn, azaz a - mai fogalmaink szerint - még jogerősen bejegyzésre nem került cégek esetében; a már jogerősen elrendelt, és közzétételre került cégbejegyzések esetében ugyanis a Kr. e. 32. §-a külön jogorvoslati lehetőséget, felfolyamodást engedett a kérelmezett cég számára.

A cég nyilvántartásba való bejegyzését és annak közzétételét követően bárki felhívhatta a cégbíróság figyelmét a cégjegyzékbe történt valamely bejegyzés törvényellenességére, tehát mai fogalmaink szerint cégtörvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhetett, és helye volt a hivatalbóli felügyeleti eljárásnak is. A Kúria gyakorlata szerint ugyanis a "cégbíróság a törvény betartását, valamint a cégjegyzékbe történt valamely bejegyzésnek a törvény kötelező rendelkezéseit sértő voltát ellenőrizni, és a törvényellenesség

- 10/11 -

megszüntetése iránt hivatalból intézkedni tartozott,"[4] így tehát a cégbejegyzés körében észlelt valamely jogszabálysértés megállapítását a cégbíróság bárhonnan szerzett adatokra alapíthatta.[5] A korabeli gyakorlat tehát a jelenleg hatályos Ctv. 77. § (1) bekezdésében foglaltaknál, mely szerint kérelemre indul a törvényességi felügyeleti eljárás, ha annak lefolytatását (a) az ügyész, (b) jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése körében (ba) a cég tevékenységének ellenőrzésére jogosult hatóság vagy közigazgatási szerv, (bb) a területileg illetékes gazdasági, illetve szakmai kamara, illetve (c) az kéri, akinek az eljárás lefolytatásához jogi érdeke fűződik és e jogi érdeket valószínűsíti; lényegesen tágabb körben húzta meg az eljárást kezdeményezők körét.

A cégbíróság a Kereskedelmi Törvény 1875-ös hatályba lépésétől kezdődően hivatalból alkalmazhatott 500 forintig terjedő pénzbírságot azzal szemben, aki a törvény cégbejegyzésre utaló szabályait megsértette, így tehát a cég megalakulását, valamilyen a céggel kapcsolatos adatváltozást, tényt nem jelentett be.[6] A bírság kiszabásával egyidejűleg a törvénysértés orvoslására 14 nap határidő került kitűzésre, melynek eredménytelen elteltét követően a pénzbírság végrehajtásra került, azzal, hogy az így kiszabott pénzbírság fogságra nem volt átváltoztatható. A hazai kamarák, iparhatóságok és a bíróságok a bejegyzési kötelezettség megsértéséről, vagy a cég jogosulatlan használatáról, a cégnév bitorlásáról való tudomásszerzés esetén haladéktalanul kötelesek voltak az illetékes törvényszéket értesíteni a napjainkban a Ctv. 76. § (1) bekezdése szerint hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárással analóg eljárás lefolytatása végett.