Budapest, Complex Kiadó, 2007, 640. ISBN 978 963 224 924 7
A szerző e témában már 1996-ban megjelentetett egy tankönyvet, amihez képest jelen mű második kiadást jelenthetne, ha nem sokkal nagyobb ívűen dolgozta volna fel a témát, mind terjedelmében, mind mélységében, mind pedig összefüggésében.
Az új tankönyv több a korábbinál, mert versenyelméleti és versenypolitikai kérdésekkel is részletesebben foglalkozik, külön kitérve a közösségi és a nemzeti versenypolitikák egymásközti viszonyára, továbbá az egyes versenyjogi intézmények és az ahhoz tartozó joggyakorlat ismertetése is sokkal részletesebb. A versenyjog sajátossága, hogy mind a közösségi jogban, mind a nemzeti jogokban kevés jogszabályi szintű rendelkezés van, de annál jelentősebb és meghatározó a mindenkori versenypolitikai célkitűzések ismerete, azok változásának nyomon követése és a jogalkalmazás - részben az előzőekre alapozott - több megállapításának az ismerete. A mű a
- 235/236 -
korábbinál sokkal részletesebben foglalkozik a tágabb értelemben vett versenyjog körébe tartozó állami kereskedelmi monopóliumokkal, a kizárólagos jogok és közszolgáltatások versenyjogi összefüggésével, valamint az állami támogatások versenyjogi ellenőrzésével.
Külön kiemelendő a tankönyv jó rendszere, tagoltsága, ami szerint mindig ismerteti az adott jogintézményt, értelmezi annak egyes elemeit, magyarázza a kialakult joggyakorlatot, majd összefoglalja a fejezet lényegét és az arra vonatkozó ajánlott irodalmat.
A tankönyv ily módon egyszerre két követelménynek tesz eleget: egyrészt könnyen tanulható, rendszerezett ismeretanyag áll az olvasó rendelkezésére, másrészt a jelenlegi ismeretek szerinti elméleti kérdések is kifejtésre kerülnek. A versenyjog elméleti, a jogrendszer egésze összefüggéseit érintő kérdéseinek feldolgozása nem kis feladat. A versenyjognak korábban a tisztességtelen versenycselekmények része elméletileg feldolgozott volt, de a versenykorlátozás jogának elhelyezkedése a jogrendszer egészében, a dogmatikai összefüggések feldolgozása még váratott magára, s ezért is jelentős a most megjelent tankönyv e tekintetben első szárnypróbálgatása.
A tankönyv értékét növeli továbbá az is, hogy olyan szerző tollából született, aki egyaránt rendelkezik elméleti felkészültséggel és mindennapi munkája alapján széles körű gyakorlati tapasztalattal. A tankönyvet gazdagítja az az élmény anyag is, amit a szerző a külföldi versenyjogi rendezvényeken, előadásokon, konferenciákon szerzett.
A tankönyv megírását nehezíti az a tény, hogy bár főleg jogászok részére készült, jogi fogalmakkal kell operálni, a jogrendszer egészébe illeszkedő megoldásokat kell keresni, mégis alapvetően közgazdasági fogalmakat kell értelmezni. A konkrét tényállások megállapításához, illetve értékeléséhez vezető rögös úton a jogásznak a közgazdasági elemzés - sokszor nem könnyű, sőt ellentmondásos - harcát kell megvívni.
Megismerkedhetünk a verseny jelentőségével és értékével, függetlenül attól, hogy a versenynek nincs jogszabályban rendezett fogalma. Láthatjuk a piactípusok széles körét, úgyszintén az egyes versenyelméleteket, másként szólva "verseny iskolákat", mint pl. a klasszikusok, neoklasszikusok működőképes verseny elmélete, a freiburgi iskola, Harvard iskola, Chicago iskola.
A versenyjog lényegének megértésében igen fontos a versenypolitika, a versenyszabályozás és a versenyjog hármasának ismerete és értelmezése. Meg kell tudni húzni a határt e három fogalom között a helyes jogalkalmazás kialakítása érdekében. Ez azért is fontos, mert a versenyjog eszköztárába tartozó fogalmak értelmezése - a versenypolitikai célkitűzéseknek megfelelően - koronként, országonként, ideológiai irányzatokként eltérő.
A versenykorlátozó megállapodásokról szóló fejezet tartalmazza mindazt, amit ma a közösségi versenyjog e témában elméletben és gyakorlatban kidolgozott. A vállalkozás fogalma, a versenykorlátozást megvalósító magatartási formák, a verseny ellenes cél vagy hatás, a horizontális és vertikális versenykorlátozások, illetve kartellek egyes típusai, a nem verseny ellenes versenykorlátozások, a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolása. A versenykorlátozás tilalma alóli mentesség feltételei, a csoportmentesség.
A piaci erőfölénnyel való visszaélés fejezetben sok segítséget nyújtanak a gyakorlat számára a piaci erőfölény fogalmának, illetve létének megállapítására vonatkozó magyarázatok, úgyszintén a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés egyes lehetséges
- 236/237 -
formáinak kibontása. A tankönyv részletesen foglalkozik a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés két főcsoportjának, a versenykorlátozó és kizsákmányoló típusú visszaéléseknek az egyes tipikus magatartás formáival.
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma alól a közösségi versenyjog nem ismer sem kivételt, sem mentesítést, mint ahogy az a versenykorlátozó megállapodások körében látható. Ennek hiánya viszont nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a kifogásolt magatartás tanúsítója objektív indokokkal védhesse magatartását. Ha ez sikerrel jár, akkor a magatartás nem fog visszaélésszerűnek minősülni. Pl. azért nem kötött szerződést az erre felszólított vállalkozás, mert nem állt rendelkezésére a kért termék és a meglévő kapacitása sem volt elég annak előállítására, azaz "lehetetlen" szolgáltatásra senkit sem lehet kényszeríteni. Az objektív indokoltság alapja azonban nem lehet az, amit a vállalkozó saját üzleti érdeke indokol, hanem csak a gazdaság egészének, a fogyasztók összességének védelme, a közérdeknek az érvényesülése.
Részletesen foglalkozik a tankönyv az ún. engedékenységi politikával. Ennek lényege, hogy a szigorú versenykorlátozást érintő ügyekben az eljárás alá vont beismerése és a hatóságokkal való együttműködése esetén a Bizottság nem bírságol, vagy kisebb büntetést szab ki. Ennek az intézménynek két jogpolitikai célja van: egyrészt destabilizálja a meglévő titkos kartelleket, másrészt megkönnyíti a bizonyítást és így rövidíti az eljárás időtartalmát.
A versenykorlátozással és a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel szembeni fellépés körében jelentkező eszközök közül egyet célszerű kiemelni, mégpedig a magánérdekű jogérvényesítés intézményét. A közösség ún. Fehér Könyvet adott ki az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről. A Fehér Könyv megállapította, hogy a gyakorlatban ritkán térítik meg az EK trösztellenes szabályainak megsértésével okozott károkat, viszont a Bizottság az ilyen igények érvényesítését fontosnak tartja és ehhez kívánt segítséget nyújtani, ezzel is növelve a versenyjog hatékonyságát.
A versenykorlátozással okozott kár megtérítése iránti igényt bárki előterjesztheti, aki a trösztellenes jogszabályok megsértésből adódóan kárt szenvedett. A Bizottság elismeri a kollektív jogorvoslat lehetőségét is. Lehetővé kell tenni a bíróságok számára, hogy biztosítsák a bizonyítékokhoz való hozzáférést, ha az szükséges és arányos, de egyben védelmet kell biztosítani az engedékenységet kérő vállalatoknak. Az ilyen kártérítési ügyekben a nemzeti versenyhatóságok határozatait kötelező erejű bizonyítékként lehet felhasználni. A versenykorlátozás tilalmának megsértésével okozott kárért a jogsértő felel, kivéve ha bizonyítja, hogy a kár menthető hiba eredményeként következett be. A kártérítés összege a tényleges kárra, az eladás csökkenéséből származó elmaradt haszonra és a kamatokra terjed ki. A Bizottság indokoltnak tartja a kártérítéssel kapcsolatos eljárás költségeinek lehetséges csökkentését is.
Külön kiemelendő a tankönyv értékei közül, hogy az egyes jogintézményeket taglaló fejezetek végén a tagállami jogalkalmazás problémáit összeveti a közösségi jogalkalmazás problémáival, kitérve a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok együttműködésére (ECN).
Említést érdemel a versenyjogi ügyek elbírálásával kapcsolatos bírói jogalkalmazás. Ha a tagállamok közötti kereskedelem érintett - versenykorlátozás és gazdasági
- 237/238 -
erőfölénnyel történő visszaélés esetén - a bíró is köteles az EK jogot is alkalmazni. A mentesítést a bíró is alkalmazhatja. Ugyanazon ügyben hozott bizottsági határozat a nemzeti versenyhatóságon kívül a bírót is kötelezi.
A szerző megjeleníti a bírói versenyjog alkalmazással kapcsolatos kételyeit is, pl. a bíró rendelkezhet-e olyan gazdasági ismeretekkel, ami a piac meghatározásához, a versenykorlátozás megállapításához szükséges, valamint a mentesítés elbírálásához nélkülözhetetlen és időnként változó versenypolitikai ismeretekkel.
A vállalkozások közötti koncentrációk ellenőrzése fejezetben megismerhetjük ezen jogintézmény fejlődésének gazdasági és jogi hátterét. A tagállamok közötti gazdasági határok lebontásra kerültek, a négy szabadságjog érvényesül, viszont a vállalkozások összefonódásából új, közösségi szintű gazdasági monopóliumok kezdtek létrejönni. Ennek próbál gátat vetni, vagy legalábbis keretet szabni a fúzióellenőrzés. A fúzióknál szoros a kapcsolat a társasági jog és a versenyjog között. A társasági jog alapján jogszerűnek minősülő koncentráció a versenyjog alapján megtiltható, ha az a közös piac működését károsan befolyásolná.
A tankönyv részletesen taglalja, hogy a koncentráció ellenőrzés nem annyira jogi, mint inkább gazdasági megmérettetést jelent. A fúzióellenőrzésben már erősebben játszanak szerepet egyéb kormányzati politikák is, pl. iparpolitika, foglalkoztatáspolitika. A közösségi fúzióellenőrzésnél fontos szempont a gazdasági és szociális kohézió megteremtése. Az eltérő szempontok mérlegelésének eredményeként előfordult, hogy az EU és az USA versenyhatósága eltérő végeredményre jutottak. A fúzió elbírálásának szempontjait rögzítő fúziós tesztek több változáson mentek keresztül az évek folyamán. A dominancia, az SLC és a SIEC teszt vetélkedett egymással. Most a közös piaci versenyre gyakorolt hatás vizsgálata áll a középpontban, aminek fokmérője lehet, hogy erőfölényes helyzet jön-e létre, vagy erősödik meg.
Ennek a fejezetnek egyik sajátos értéke, hogy a korábbi és jelenlegi szabályokat összeveti, együtt értékeli. Az e körben hozott bizottsági határozatok is bírósági kontroll alá kerülhetnek. Ezeknek az ügyeknek a felülvizsgálata során az EFB visszafogottabban ítélkezik és az egyébként vizsgált kérdések mellett csak azt vizsgálja, hogy a Bizottsági határozatban tetten érhető-e "súlyos értékelési hiba". Tehát az EFB a felülvizsgálat során a "súlyos hiba" tesztet alkalmazza.
A tankönyv utolsó fejezete a támogatásokkal foglalkozik. E szabályok elsősorban az államokra, a kormányokra, az önkormányzatokra vonatkoznak. A vállalkozásokat a közösségi érdekekkel ellentétes módon nem szabad előnyben részesíteni. Az adni kívánt támogatást előzetesen be kell jelenteni a Bizottság részére és annak állásfoglalásáig támogatás nem adható. A Bizottság az értékelésnél egyre nagyobb mértékben veszi figyelembe a versenyhatás elemzés eredményét. A nemzeti szervek lényegileg csak adminisztratív teendőket látnak el, és főleg a Bizottság munkáját segítik. A támogatással kapcsolatos ügyekben a bírósági perek száma jelentéktelen.
Ha mindezek után össze kívánjuk foglalni a tankönyv előnyeit, akkor összegezve megismételhetjük, hogy a mű hiánypótló az oktatásban és nélkülözhetetlen a gyakorló jogászok számára. A jogszabályi előírásokon kívül széles körben ismerteti az esetjogot, ideértve a bizottsági és a közösségi bírói gyakorlatot is. Jogösszehasonlító elemzését adja néhány fontos elvi kérdésnek. Külön utal helyenként a magyar versenyjogi gyakorlatra is. Mindemellett a tankönyv jól és könnyen kezelhető, áttekint-
- 238/239 -
hető. Fejezetenként tartalmaz összefoglaló megállapításokat és a vonatkozó ajánlott irodalmat. A tankönyv végén lévő összesített bibliográfia, kb. 360 jogeset összesítése és a tárgymutató tovább könnyíti a közösségi versenyjogban való eligazodást.■
Visszaugrás
