A horizontális vagy vertikális platformok körében mára már megkülönböztethetünk forgalomirányító, hirdetőtábla, kapuőr, piactér, ügynök vagy más típusú platformokat, azok elsődleges funkciói alapján.[1] A legismertebbek a közösségi média platformokon kívül az olyan online közvetítő szolgáltatások és online keresőprogramok, melyeket akár üzleti felhasználók is igénybe vehetnek saját üzleti céljaik - például reklámozás, értékesítés a saját fogyasztóik részére - megvalósításához. Ilyenek általában és tipikusan a különböző alkalmazásáruházak, online piacterek, közösségi média platformok, például az Amazon, a Facebook, az Ebay, az Alibaba vagy a GooglePlay. Itt tehát közvetlen ügyletek kezdeményezéséről is beszélünk, amelyek magukban foglalják végül a fogyasztókkal fennálló szerződéses jogviszonyt. Nemcsak a webshopokban, hanem az említett online platformok használatakor is általában online általános szerződési feltételekbe (ÁSZF) foglalt használati feltételekkel találkozhatunk a nyújtott szolgáltatási lehetőség megkezdésekor, hiszen e szektorokra is jellemző az alkalmazói oldalon az üzleti kockázatok minimalizálására törekvés és a sztenderdizált szerződéskötés.[2]
Önálló szabályozás híján az online közvetítő szolgáltatások és az üzleti felhasználók közötti kapcsolatban is az általános szerződési feltételekre vonatkozó általános magánjogi szabályok voltak irányadóak 2020-ig. Az általános szerződési feltételekkel történő szerződéskötés az automatizált - nagy mennyiségben, azonos tartalommal történő és ismétlődő, akár online - szerződéskötés megjelenési formája. Legfőbb jellemzője a felek szerződési akaratának oldaláról nézve az, hogy az általános feltételekkel történő szerződéskötés során a szerződéskötés szabadsága sérül a felek számára. A szerződés meg nem kötésének szabadsága áll a legtöbb esetben a szerződni kívánó fél rendelkezésére, de a szerződéses tartalom alakítására nincsen mód, annak ellenére, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:59.§ (1) bekezdése szerint a felek elvileg szabadon köthetnek szerződést, és szabadon választhatják meg a másik szerződő felet is.
Az online közvetítő típusú szolgáltatók e szerződési feltételekben bizonyos esetekben korlátozzák az üzleti felhasználók lehetőségét arra, hogy az adott online közvetítő szolgáltatástól eltérő, egyéb eszközökön keresztül, kedvezőbb feltételek mellett kínáljanak a fogyasztóknak árut vagy szolgáltatást. Ilyen esetekben jogos az igény, hogy az érintett szolgáltatóknak megfelelően indokolniuk kelljen ezt az eljárást, különösen a korlátozások fő gazdasági, kereskedelmi vagy jogi szempontjaira hivatkozva. Ez az átláthatósági követelmény megjelent az Európai Unió 2020. évi jogi szabályozásában, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1150 rendeletében (2019. június 20.), amely azon törekvés eredményeként alakult ki, miszerint az egységes európai piacon egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítani az online és offline gazdasági tevékenységek számára egyaránt.
E tanulmány áttekinti az online ÁSZF-fel történő szerződéskötésre érvényes, az általános szerződési feltételekkel történő, valamint az elektronikus úton megvalósuló szerződéskötés néhány európai keretszabályának kialakulását. Igyekszik a magyar mellett a hazai magánjogi fejlődésre a 20. század eleje óta hatással bíró német és svájci ÁSZF szabályozási példákon keresztül is megvilágítani a platformok üzleti felhasználóinak fogyasztókhoz hasonlatos védelme indokoltságát napjainkban.
Az általános szerződési feltételek alkalmazására vonatkozó magyar polgári jogi előírások fejlődésére kezdetektől jelentős hatással voltak nemcsak a német jogdogmatikai megoldások, hanem később, az Európai Unió megalakulását követően az uniós - különösen a fogyasztóvédelmi, az e-kereskedelmi vagy akár a digitális adatkezelési - ajánlás típusú vagy rendeleti formában megalkotott előírások. Az általános szerződési feltételek legismertebb, hatályos rendelkezései a következők.
Az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta. Külön is tájékoztatni kell a másik felet arról a feltételről, amely lényegesen eltér a jogszabályoktól vagy a szokásos szerződési gyakorlattól, tehát az ún. szokatlan feltételekről, és arról, ha azok nem felelnek meg a felek között kialakult gyakorlatnak vagy a felek közötti korábbi feltételeknek.[3] Az a feltétel, amely a szerződés szerinti főkötelezettség teljesítéséért járó ellenszolgáltatáson felül további pénzbeli követelésre jogosít, csakis akkor válik a szerződés részévé, ha azt a fogyasztó - külön tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta. Tisztességtelen az az általános szerződési feltétel, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel alkalmazójával szerződő fél hátrányára állapítja meg.[4]
- 18/19 -
A magyar magánjogi kódex 1978 óta tartalmaz általános szerződési feltételekre vonatkozó hatályos rendelkezéseket, de ekkor még az elektronikus szerződéskötési gyakorlatok elterjedéséről nem beszélhetünk. A 20. század eleji polgári törvénykönyvtervezeteken tetten érhető az osztrák ABGB és a német polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch - BGB) hatása, az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat pedig a svájci ZGB, OR bizonyos jeleit is magán viselte.[5] A bíróságok is rendszeresen alkalmazták az osztrák polgári törvénykönyv rendelkezéseit, azzal azonos tartalmú indoklással az ingók dologi jogi problémáinak megoldásához és kötelmi jogi kérdéseknél egyaránt.[6] Az osztrák magánjogi kódex befolyása még évtizedeken át távolról sem korlátozódott az ingatlanok dologi jogára.[7]
A magyar polgári törvénykönyv annak 1977. évi módosításáig szinte ügyet sem vetett az általános szerződési feltételek problematikájára, és az ítélkezési gyakorlat is sokáig idegenkedett annak alapos vizsgálatától, hogy az egyik fél által alkalmazott általános szerződési feltételek vajon a szerződés tartalmát képezik-e. Az érvénytelenség kimondására esetről esetre más és más szabályok felhívásával került sor, így a blankettaszerződések egyoldalú kikötéseit ekkor még többnyire a polgári törvénykönyv valamelyik szakaszára való hivatkozással nyilvánították érvénytelennek. Ilyen volt például az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 314. §-a, amely értelmezésével a felelősségkizáró klauzulák kikapcsolása érdekében "a károkozó mulasztást súlyos gondatlanságnak minősítették.[8]
Csak az 1970-es években születtek törvényi rendelkezések az általános szerződési feltételekről Európában is, először Németországban, majd az Egyesült Királyságban, később Franciaországban. Az általános szerződési feltételekről szóló német törvény 1977 áprilisában lépett hatályba, míg rendelkezéseit nagyrészt be nem építették a német polgári törvénykönyvbe 2002 januárjában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
