1. II. (Törvényhozó) Szulejmán szultán (1520-1566) nevéhez fűződik az Ottomán Birodalom Általános Törvénykönyvének, a Kanunamenek a kihirdetése, amely évszázadokon át a birodalom jogi rendjének, jogrendszerének alapját képezte.
A XIX. században az Ottomán Birodalomban, 1839-ben (a Gülhanei dekrétum) és 1856-ban hatályba léptetett reformrendeletek célja volt - többek között - a jog szekularizálása jegyében a muzulmán és nem muzulmán lakosok közötti jogi különbségek felszámolása. Ez a személyiségi elv (personalitas) szerepét jelentős mértékben csökkentette. Hasonló eredménnyel járt a két fent említett rendelet alapján meginduló, döntően francia mintát követő reformtörvényhozás (átfogó néven: Tarszimat, "megújhodási mozgalom"). Az 1869 és 1876 között fokozatosan, szultáni rendeletekkel (irade) hatályba léptetett, 16 könyvből és 1851 szakaszból álló átfogó, a magánjogot is tartalmazó "törvénymű", illetve kompiláció (Medzsellé, "jogszabályok gyűjteménye", illetve "könyv, amely bölcsességet tartalmaz") nyugat-európai értelemben véve azonban nem tekinthető kodifikációnak. A Medzsellé négy utolsó könyve a polgári eljárásjog szabályait foglalja magában.
A Medzsellé összeállítása a neves oszmán államférfi, Ahmed Cevdet pasa (más átírásban Ahmad Gav-dat, illetve Ahmad Djewdet) (1822-1895) a Medzsellét szerkesztő bizottság elnöke nevéhez fűződik. A rendkívül sokoldalú Cevdet pasa egyaránt volt matematikus, költő, történész, bíró és jogtudós. Említést érdemel, hogy több ízben igazságügyi miniszter is volt.
A Medzsellé teljes körű, átfogó kompilációnak nem tekinthető. Így például ez a gyűjtemény nem tartalmaz a jogügyleti tanra vonatkozó szabályokat, és hiányzik belőle a kötelmi jog Általános Része is. A Medzsellé jól ismert 2-100. szakaszai a Figh, amely lényegében a muzulmán jogtudománynak felel meg, alapvető szabályait tartalmazza. Ezek a szabályok azonban nem hasonlíthatóak például a német Bürgerliches Gesetzbuch Általános Részében foglalt rendelkezésekhez. Említést érdemel továbbá, hogy a Medzsellé nem ismeri a szerződési szabadság elvét.
Az ottomán Polgári Törvénykönyvnek is nevezett, a Sari'át részlegesen hatályon kívül helyező Medzsellé a száz artikulust tartalmazó bevezető részen felül 16 könyvre tagolódik. Az erősen kazuisztikus jellegű kompiláció döntően a magánjogot szabályozza, de az utolsó négy könyv a polgári eljárásjogra vonatkozó viszonylag részletes rendelkezéseket is tartalmazza. A Medzsellé kazuisztikus természetét jól jellemzi az, hogy az adásvételről szóló első könyv több mint háromszáz, a bérletről szóló második könyv pedig több mint kétszáz szakaszt foglal magában. Az 1908-ban győzelmet aratott, és az Ottomán Birodalom megújítását megvalósítani kívánó ifjútörök mozgalom képviselői a Medzsellé átfogó reformját, illetve revízióját is tervbe vették. Ez a reform (revízió) azonban az első világháború kitörése miatt nem valósulhatott meg. A Medzsellé szinte kizárólag a hanafita rítuson alapuló muzulmán jogi szemlélet jegyeit hordozta magán, mivel az ottomán birodalomban a hivatalos iszlám (szunnita) jogi iskola (madhhab) a hanafita irányzat követői irányítása alatt állt. Az ugyancsak a szunnita iskolához tartozó malikita, safiita és hanbalita irányzat körében elfogadott jogi konstrukciók a Medzsellébe nem kerültek felvételre. Ugyanez vonatkozik a síita jogi iskolák által ismert jogi konstrukciókra és elvekre. A Medzsellé egyedül néhány jogtudósi vélemény átvételénél merít a hanafita iskolához nem tartozó jogtudósok munkáiból, miáltal bizonyos mértékű "eklekticizmus" jellemzi ezt a kompilációt. Itt utalunk arra, hogy az első világháború idején, 1917-ben sor került a családi jog kisebb mértékű reformjára.
2. Az első világháborút követően felállított, a nyugat-európai államok magánjogát is ismerő török jogászokból álló bizottság 1920-ban és 1921-ben előkészítette a Medzsellé reformját. Ez a reform azonban arra korlátozódott, hogy a hanafita rítus mellett más muzulmán rítusok szabályait is figyelembe vegye a kódex - elsősorban az adásvétel és a bérlet intézményét érintő - újraszerkesztésénél. A másik, 1923-ban létesített, ezúttal nagyobb hatáskörrel rendelkező bizottság 1923. május 3-án, Isztambulban tartott első ülésén elhatározta, hogy új polgári törvénykönyvet - amely a négy muzulmán rítus szabályainak figyelembevétele mellett tekintettel van az európai magánjogi törvénykönyvekre is - dolgoz ki. Ennek a bizottságnak a munkája azonban nem volt, nem lehetett eredményes az új politikai irányzatot és ideológiát követő Törökországban.
Az 1923. július 24-én, Lausanne-ban kötött, az 1920. augusztus 10-én aláírt Sèvres-i Békeszerződést hatályon kívül helyező békeszerződés szövegének megfogalmazása során a Szövetséges és Társult Főha-talmak ("antant hatalmak") Törökországot arra kívánták kötelezni, hogy saját bíróságain külföldi bírókat alkalmazzon a Szövetséges és Társult Főhatalmak (Franciaország, Egyesült Királyság, Japán, Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok) állampolgárai ügyében való ítélkezésnél. A külföldi bírák feladata lett volna az új törvények - így a polgári törvénykönyv szövegének megfogalmazása - kidolgozása is. Ezeket a javaslatokat Törökország azonban elvetette, aminek következménye a béketárgyalások megszakadása lett. Az olasz békeküldöttség tagja, Montagna javaslatára azonban elfogadásra került az ún. Montagna-formula, melynek értelmében - ezt tükrözi Mahmut Esad Bözkurt török igazságügyi miniszter nyilatkozata - Törökország kötelezte magát jogrendszerének átfogó modernizálására és így lehetővé vált a béketárgyalások folytatása, majd a békeszerződés aláírása. Itt utalunk arra, hogy az Ot-tomán Birodalomban - egészen 1923-ig - az ún. kapi-tulációs szerződések alapján az egyes nyugat-európai hatalmak konzulai igen széles hatáskörrel rendelkeztek a polgári, a kereskedelmi és büntetőjog területén saját állampolgáraik felett. A "kapitulációs szerződések" révén a valláshoz kötődő személyi elv (persanalitas) érvényesült az oszmán birodalomban.
3. Törökországban 1923. október 29-én kiáltották ki a köztársaságot és választották Musztafa Kemál pasát az állam elnökéül. Az első polgári törvénykönyvet (Türk Medeni Kanunu) 1926-ban fogadták el és léptették hatályba. Ennek a törvénykönyvnek a szerkesztői az 1907-ben elfogadott és 1912. január 1-jén hatályba lépett svájci Polgári Törvénykönyvet és az 1911-ben átfogó revíziónak alávetett, 1881-ben elfogadott svájci Kötelmi Jogi Törvénykönyvet (a társasági jogra, a kereskedelmi jogra és az értékpapírjogra vonatkozó szabályok - tehát a svájci Kötelmi Jogi Törvénykönyv 3-5. fejezete - kivételével) választották modellül.
Emellett Törökország még ugyanebben az évben önálló kereskedelmi törvénykönyvet fogadott el, amely azonban - ellentétben például az 1897-ben elfogadott német Kereskedelmi Törvénykönyvvel - nem tartalmazta a tengeri kereskedelmi jogot. Az 1926-os Kereskedelmi Törvénykönyv szerkesztői számos európai állam kereskedelmi törvényhozásából merítettek. A tengeri kereskedelmi jog szabályozására az 1929-ben kihirdetett törvénykönyvben került sor. Itt utalunk arra, hogy a polgári perrendtartásról szóló törvényt 1927-ben, a csődeljárásról szóló törvényt pedig 1929-ben fogadták el. 1926-ban Törökország az olasz mintát követő Büntető Törvénykönyvet hirdetett ki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
