A közéleti szereplők erőteljesebb bírálatának igénye már régóta felmerül hazánkban is, példaként elég csak a Wesselényi Miklóssal kapcsolatos hűtlenségi pert felidézni. Wesselényi 1834. december 9-én a következőket mondta az akkori kormányról Nagykárolyban: "A nemességtől elválva, sőt vele ellenséges indulatban tartani a parasztságot: egy gonosz politikának volt sikerült problémája; [...] Ezen okokból már századok óta a kormány a köznépet terhelő ocsmány képre parasztvédői s köznép oltalmazói álorcát tett, de amely alatt ő szívta annak egyfelől zsírját. Most sem akarja a kormány ezen álorcát letenni, és ez volt az oka, miért igyekezett azon, hogy a parasztságot boldogítható V. cikkely nem a királyi helybenhagyás megtagadása által essék el, hanem a nemesség tegye azt semmivé. [...]"[1] Bár a hűtlenséget a kormány nem volt képes bizonyítani, Wesselényit 3 év börtönre ítélték és csak 1839-ben részesült amnesztiában.[2]
Az 1878. évi V. törvény, a Csemegi-kódex a rágalmazás, illetve a becsületsértés súlyosabban minősülő eseteként szabályozta, ha az testületek, hatóságok, azok küldöttségei vagy tagjai sérelmére történt. A kihágásokról szóló 1879. évi XL. törvénycikk pedig külön tényállásként szabályozta, ha valaki hatósági hivatalnokot vagy közeget hivatalos eljárásában sértő kifejezéssel illet, továbbá ha a hatósághoz intézett beadványában a hatóságot sértő kifejezéseket használ.
A becsület védelméről szóló 1914. évi XLI. törvénycikk alapján a rágalmazás, illetve a becsületsértés súlyosabban minősült, ha a cselekményt sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan követték el, illetve további esetként szabályozta, ha törvény által alkotott testület, annak bizottsága vagy tagja, hatóság, közhivatalnok, törvényesen bevett vagy elismert vallásfelekezet lelkésze a sértett, és a sértés hivatásuk gyakorlására vonatkozik. Ez utóbbi esetnek az akkori jogfelfogás szolgált alapul, miszerint a közfunkciót betöltő személyek ellen elkövetett rágalmazás nem csupán az ő személyüket támadja, hanem közvetve befolyásolja és korlátozza az államakarat szabadságát és függetlenségét, továbbá veszélyezteti az állam tekintélyét.[3]
A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény - szemben a korábbi törvénycikkekkel, melyekben a rágalmazás és a becsületsértés súlyosabban minősülő eseteként került szabályozásra - külön tényállásként pönalizálta a hatóság vagy hivatalos személy megsértését.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény ugyancsak önálló tényállásként szabályozta és szigorúbban rendelte büntetni a hatóság vagy hivatalos személy megsértésének bűncselekményét.
A büntető jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény 52. §-ával 1993. május 15. napjától a hatóság megsértése bűncselekmény megállapíthatóságát csak a hatóság képviseletében eljáró hivatalos személy megsértésén keresztül tette lehetővé. A módosító törvényhelyhez fűzött miniszteri indokolás szerint "a törvényalkotó azért szűkítette a büntetéssel fenyegetett magatartások körét, mert a hatóság iránti bizalom megingatására, illetve a hatóság tekintélyének csorbítására alkalmas tényállítások, kifejezések használatának büntetőjogi fenyegetettsége a véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozását jelentette."[4]
Az Alkotmánybíróság azonban a módosítás hatálybalépését követően nem sokkal, a 36/1994. (VI. 24.) számú határozatával megállapította, hogy a hatóság és hivatalos személy megsértése bűncselekmény tényállása az 1978. évi IV. törvényben alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisítette. A jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről gyakorlatilag a fenti alkotmánybírósági határozat alapján történt változtatásokat követően hatályos 1978. évi IV. törvényben foglaltakkal azonos módon szabályozza mind a rágalmazás vétségét, mind pedig a becsületsértés vétségét.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a véleménynyilvánítási szabadságjog az ún. kommunikációs jogok "anyajoga". Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Alaptörvény IX. cikkében foglalt alapjog korlátozhatatlan lenne.
A 36/1994. (VI. 24.) AB-határozat mérföldkőnek számított azzal, hogy kimondta, a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás nem büntethető köre tágabb, mint más személyek esetében. Mindezek alapján a közhivatalok és a közhivatalt
- 99/100 -
vállaló személyek, valamint a közélet egyéb szereplői becsületének védelme kevésbé korlátozhatja a véleménynyilvánítási szabadságot, mint a magánszemélyek becsületének védelme.
A határozat megállapítja, hogy az értékítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmen vagy észérveken alapul. Csak az emberi méltóság, becsület, jó hírnév lehet a külső korlátja, és ezek védelmében a büntetőjogi felelősség sem tekinthető általánosságban aránytalannak, alkotmányellenesnek. Fokozott alkotmányos védelemben részesülnek azonban az olyan értékítéletek, amelyek közügyekre vonatkoznak, még akkor is, ha azok túlzók és felfokozottak. A demokratikus jogállam állami és önkormányzati intézményeinek szabad bírálata, működésük, tevékenységük kritikája - még ha az becsületsértő értékítéletek formájában történik is - a társadalom tagjainak, az állampolgároknak olyan alapvető alanyi joga, amely a demokrácia lényegi eleme.
A véleménynyilvánítás szabadsága ellenben nem ilyen feltétlen a tényállítások tekintetében. Nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a közlő kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés), vagy foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a gondosságot elmulasztotta. A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisítására.
Ugyanakkor kiterjed a becsületsértésre alkalmas, valóságnak megfelelő tények, információk közlésére, amelynek külső korlátja az emberi méltóság, a becsület és a jó hírnév védelme lehet. Ilyen esetben a büntetőjog eszközeinek alkalmazása szükségtelen és aránytalan a közhatalmat gyakorló intézmények és hivatalos személyek esetében.
Kifejtette továbbá, hogy "a Btk. 179. § és 180. §-ainak[5] alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog alkotmányosan védett, így nem büntethető véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel és intézményekkel,valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb legyen, mint más személyeknél. A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett - értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető, a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint - az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire tekintettel - elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
