1946-ban megkötötték a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt. Ennek előzménye az volt, hogy a háború befejezése után Csehszlovákiában a nacionalizmus soha nem látott mértéket öltött. A magyarok, németek elvesztették csehszlovák állampolgárságukat, ennek összes következményeivel együtt (állásvesztés, nyugdíjmegvonás stb.). Édesapám nyugdíját is megvonták, a sok nélkülözés, izgalom is hozzájárulhatott 1948-ban bekövetkezett halálához. Leginkább ötletszerűen, egyéni feljelentések alapján a magyarokat a Pozsonnyal szemben levő ligetfalusi táborba helyezték el, önkényesen háborús bűnösöknek nyilvánítottak magyarokat stb. Ennek leírása azonban visszatekintésem kereteit meghaladná, csupán még annyit, hogy ebben a súlyos helyzetben egyeseknek volt bátorságuk helytállni és megpróbálni a lehetetlent: a helyzet enyhítését. Elsősorban Szalatnai Rezső tanárra gondolok, aki mint író, baloldali érzelmeit sosem rejtette véka alá, mégis, mikor átjött Magyarországra, rövid egyetemi karrierje után csak az ELTE könyvtárában tudott elhelyezkedni, akárcsak Bibó István, mert önálló gondolkodó volt, aki a diktatúráknak nem hódolt be, így a kommunista rendszernek sem volt hajlandó kiszolgálója lenni.
Ennek az áldatlan helyzetnek némi levezetése érdekében volt kénytelen a magyar kormány megkötni a lakosságcsere-egyezményt, amelynek keretében, de azon kívül is, számos barátom, ismerősöm került át Magyarországra. Elsősorban Pingitzer Károlyra, régi gimnazista társamra gondolok, aki sokoldalú orvosi gondoskodásával számos emberen tudott segíteni. Szabó Béla pozsonyi ref. esperes - mielőtt Debrecenbe áttelepült volna - sok-sok magyarnak nyújtott segítséget, lelki erősítést, különösen az ún. reszlovakizációk idején, amikor magyarokat azzal kecsegtették, hogy aki szlováknak vallja magát, visszakapja a csehszlovák állampolgárságot. Huszák László gutori tanító, akivel ugyancsak együtt érettségiztem, és segítséget nyújtott 1945 tavaszán Budapestre jövet a Dunán való átkelésemben, jóval később a pozsonyi magyar középiskola igazgatója lett, amikor már lehetőség volt annak felállítására.
A lakosságcsere lebonyolítására életrehívott vegyesbizottság magyar tagozatának elnöke Ruttkay László kúriai bíró, az Igazságügy-minisztérium nemzetközi jogi osztályának tagja lett, míg a titkári teendők ellátására én kaptam megbízást. Ruttkay szlovákul kifogástalanul beszélő, kulturált, a nemzetközi jogban rendkívül jártas egyéniség volt, aki a diplomáciai életben szokásos hangnemben tárgyalt, szemben a csehszlovák tagozat gátlástalanul agresszív elnökével, Okáli Dániellel, aki álláspontját lehengerlő stílusban kívánta érvényesíteni. Például ilyeneket mondott: "Miért vesztették el a háborút, ellenkező esetben fordítva ülnénk." Nagyon biztos volt a dolgában, maga mögött tudva sógorát, az akkori csehszlovák külügyminiszter-helyettest, V. Clementist, aki később koncepciós per áldozata lett. Éppen ellenkező természete volt a csehszlovák tagozat titkárának, Záturecky Péternek, Zathureczky Ede hegedűművész unokaöccsének, aki disztingvált, korrekt magatartásával, barátságos, az élet derűsebb oldalai iránt is fogékony lényével kellemes emlékeket hagyott maga után. A csehszlovák tagozat tagja volt még Pohánka P., póttagja Truska, kormánymegbízottja pedig a prágai külügyminisztériumból Winkler, aki azonban nem nagyon folyt be a dolgok menetébe, nyilván abból kiindulva, hogy a lakosságcsere elsősorban szlovák ügy.
1946 júliusában, amikor a Vegyesbizottság Ótátrafüreden tárgyalt, a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság még csak megalakulóban volt, és így mint háttérintézmény nem is tudott a magyar tagozat rendelkezésére állni. Ezért eredetileg a magyar tagozat titkársága a Külügyminisztériumhoz tartozott (lásd: Magyar Közlöny, 1946. évi 151. számában közzétett Eljárási Szabályok 4. paragrafusát). A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság megalakulása után azután mellette működött, ugyanúgy, mint csehszlovák tagozat a pozsonyi Áttelepítési Hivatal mellett.
A magyar tagozat, amelynek Geönczeöl Tibor békéscsabai ügyvéd tagja, Kozma Ferenc és Zsolt László póttagja voltak - utóbbiak a földművelésügyi minisztérium részéről -, Márk László kúriai bíró pedig kormánymegbízott volt, úgy vélte, hogy az egyezményt, ha már a magyar kormány annak megkötésére rákényszerült, minél kevesebb nehézség árán kell végrehajtani és a véghatározatok meghozatalában való tevékeny részvételével igyekezett is ezt a célt megvalósítani. A vegyesbizottság az egy hónapig tartó ótátrafüredi ülésszaka alatt 17 véghatározatot hozott, közöttük a később hatálytalanított 16. véghatározatot az ingóságok átszállításáról, amely az ingóságok kompenzációját irányozta elő. Ennek egyenlegeit minden egyes cikkre vonatkozóan külön-külön kellett volna kiegyenlíteni, függetlenül minden más elszámolástól (ld. IV. fejezet 1. pont 4. bek.)
Ruttkay Lászlót a magyar tagozat éléről az ótátrafüredi tárgyalásokat követően váratlanul leváltották és helyébe Péchy Józsefet nevezték ki a magyar tagozat elnökévé, aki korábban mint közlekedésügyi szakértő még Ótátrafüreden igyekezett a tárgyalások menetét különböző szállítási nehézségekre való hivatkozással lassítani. A balatonlellei 1946. évi augusztusi ülésszakon a magyar tagozat kívánságára újból napirendre került az ingóságok átszállításának kérdése, azzal, hogy az ingóságkompenzációt lehetővé tevő 16. véghatározatot helyezzék hatályon kívül és tegyék lehetővé minden áttelepült számára összes ingóságainak átvitelét. Hosszas vita után sikerült is ezt
- 249/250 -
az álláspontot a csehszlovák tagozattal elfogadtatni (26. véghatározat). A későbbi események világánál - amelyeket előre látni nem lehetett - ez az álláspont helyesnek is bizonyult, mert a magyar-csehszlovák államközi elszámolásnál Csorbatón, 1950-ben magyar szempontból előnytelen megállapodás jött létre, amennyiben a lakosságcseréből származó követeléseket is bevonták a "nagy kalapba" és nulla egyenlegben állapodtak meg, holott a lakosságcsere vonatkozásában egészen bizonyosan, de valószínűleg globálisan is, a magyar követelések sokkal nagyobb összeget tettek ki, mint a csehszlovák ellenkövetelések. A csorbatói megállapodást, amelyet akkor már a népi demokrácia kormányai kötötték, titkosként kezelték, sosem tették közzé.
A lakosságcsere ténylegesen 1947. április 12-én vette kezdetét. Az áttelepítési kormánybiztos előbb Jócsik Lajos, majd utána Hajdu István (Földművelésügyi Minisztérium) volt. Utóbbi azt szerette volna, hogy miután Péchy Józsefet felmentették a Vegyesbizottság magyar tagozatának elnöki tisztsége alól, én vegyem át a magyar tagozat elnöki funkcióját és egyben legyek áttelepítési kormánybiztos-helyettes is. Úgy látszik, tőlem operatívabb munkát remélt, ami most már elkerülhetetlennek mutatkozott. Az elnöki tisztséget elvállaltam volna, de a kormánybiztos-helyettesi állást nem, mert - mint mondottam - belső telepítési kérdésekhez, ami feltehetően földbirtokrendezési ismereteket is feltételez, nem értek. "Már pedig a két funkció elválaszthatatlan" - mondotta Hajdú István.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
