Az Országos Bírósági Hivatalban a "Digitális Bíróság" projekt keretében 2018. július 5-én tartott nyíltnapon elhangzottak szerint a digitalizáció terén a magyar bírósági szervezet első helyen áll Európában. A "Digitális Bíróság" projekt perspektivikus jelentőségét a magunk részéről is megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Ugyanakkor az elektronikus ügyintézésre való áttéréssel szükségképpen együtt járó nehézségek mellett azt is látjuk, hogy olyan minimális ráfordítással megvalósítható informatikai lehetőségek maradnak figyelmen kívül, amelyekkel jelentősen könnyíthető lenne a bírói munka, valamint ennek értékelése is. A továbbiakban ezekre a jelenleg kiaknázatlan lehetőségekre kívánjuk felhívni a figyelmet, annak előre bocsátása mellett, hogy nem képzelhető el olyan jogi probléma, amely matematikai algoritmusokkal ne lenne leírható, ami különösen érvényes a napi szinten előforduló tipikus jogalkalmazási rutinfeladatok megoldására vonatkozóan. Erre a továbbiakban alapvetően a büntető ítélkezés segítésében rejlő lehetőségeken keresztül igyekszünk rámutatni.
A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) a büntetés kiszabásának elvei alcím alatt a következő rendelkezéseket tartalmazza: "80. § (1) A büntetést az e törvényben meghatározott keretek között, céljának szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez. (2) Határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó. A középmérték a büntetési tétel alsó és felső határa összegének fele. (3) Ha e törvény a büntetés kiszabása esetén a Különös Részben meghatározott büntetési tételek emelését írja elő, a (2) bekezdésben meghatározott számítást a felemelt büntetési tételekre tekintettel kell elvégezni. (4) Ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét a végrehajtás felfüggesztése, illetve a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával állapítja meg." A tárgyalásról lemondás esetén kiszabható halmazati büntetés mértékének megállapítására vonatkozóan azonban a Btk. egy további speciális rendelkezést is tartalmaz, amely szerint: "Ha e törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a 83. § (1)-(2) bekezdése alapján kiszabható legsúlyosabb büntetési tétel felső határa a legmagasabb büntetési tétel középmértékével emelkedik, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre a 83. § (1)-(2) bekezdés alapján kiszabható büntetések együttes tartamát."
A középmérték kiszámításának az eddig ismert megoldásokhoz képest a lehető legegyszerűbb módszer szerinti szabályozása (ld. 1. számú ábra) elvileg leegyszerűsíti a kérdést, hiszen az annyi amennyi. Ehhez képest az ítélkezési gyakorlat szerint a különböző jogalkalmazók által számított középmérték nagyon sok esetben nem annyi, mint amennyinek lennie kellene. A probléma azonban nagyon egyszerűen kiküszöbölhető lenne egy egyszerű kalkulátor segítségével, amelynek működési elve a következők szerint foglalható össze.
| FORRÁS | SZÁMÍTÁSI MÓD | KÖZÉPMÉRTÉK |
| Királyi Kúria 49. számú döntvénye | 10-5=5:2=2,5+5= | 7 és fél év |
| 1978. évi Btk. | 5+[10-5=5:2=]2,5= | 7 és fél év |
| 2012. évi Btk. | 5+10=15:2= | 7 és fél év |
1. ábra: A középmérték kiszámításának módszerei 5 évtől 10 évig terjedő büntetési tétel esetén
A kalkulátor működőképességének két alapfeltétele a releváns általános részi szabályok összegyűjtése, értelmezése és pszeudo-programnyelvre történő fordítása (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban szintetizálásnak fogjuk nevezni ezt a lépést), továbbá a megfelelően formázott bemeneti adatok biztosítása. Utóbbi könnyen megoldható a Különös Részben rögzített tényállások statikus adatként történő rögzítésével és a kalkulátor felületi elemeinek megfelelő implementációjával.[1]
A szabályok szintetizálása során arra kellett figyelemmel lennünk, hogy az elkészítendő algoritmusnak tetszőleges számú tényállás vonatkozásában kell megfelelően működnie, ideértve a visszaesőkre és bűnszervezetre, valamint a tárgyalásról lemondásra és az együttműködő terheltre vonatkozó eseteket is. (A fiatalkorúakra és a katonákra vonatkozó külön szabályokat nem vettük figyelembe, azonban ugyanezen módszerrel történő feldolgozásuknak semmilyen elvi akadálya nincs.) Ezt úgy tudtuk elérni, hogy összegyűjtöttük a Btk. mindazon rendelkezéseit, amelyek potenciálisan befolyásolhatják a középmérték kiszámítását egy tetszőleges ügyben, majd ezen rendelkezéseket a lehető legkisebb értelmezhető logikai egységre bontottuk. Az értelmezési lépés során az így előállt elemi szabályokból egy olyan zárt logikai rendszert építettünk fel, amely - legjobb tudásunk szerint - tökéletesen megfeleltethető a tételes jogi rendelkezéseknek. A szintetizálás utolsó lépését a felépített zárt logikai rendszer pszeudo-programnyelven történő leírása jelen-
- 209/210 -
2. ábra: A tárgyalásról lemondás folyamatábrája
tette, amelynek vázolására - az átláthatóság kedvéért - a folyamatábrás módszert választottunk. A teljes folyamatábra jelentős mérete okán e helyütt a tárgyalásról lemondásra vonatkozó szeletét közöljük illusztrációképpen. (2. számú ábra.)
Az egyszerű téglalapok logikai döntési pontot, a dupla vonalú téglalapok számítási lépést, a nyilak a programlogika továbblépését szimbolizálják. Ezen információk alapján már könnyű szerrel előállítható a megfelelő kalkulátor tetszőleges programnyelven. A program működésének lényege egy konkrét példán keresztül a következők szerint mutatható meg.[2] (3-4. számú ábra.)
Ennek kapcsán megjegyezzük, hogy a kumuláció kizárására vonatkozó rendelkezés értelmezését illetően a jogelméletben és a gyakorlati jogalkalmazásban is kétféle állásponttal találkozhatunk. Az általánosan elfogadottnak tekinthető értelmezés a halmazati büntetés felső határát a büntetési tételek felső határának együttes tartamánál egy nappal rövidebb időtartamban tekinti megállapíthatónak.[3] E számítási módnak több évtizedes tradíciói vannak a bírói gyakorlatban, hiszen: "Az összbüntetés felső határát illetően a törvény akként rendelkezik, hogy annak - akár egy nappal - kevesebbnek kell lennie, mint a korábban kiszabott büntetések együttes tartama."[4] Ennek azonban pusztán az a magyarázata, hogy az 1961. évi V. törvénnyel elfogadott Btk. 36. §-a a határozott idejű szabadságvesztés legrövidebb tartamát harminc napban határozta meg, vagyis az 1978. évi IV. törvénnyel
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
