1. A magyar jogelmélet számára a rendszerváltás mindenek előtt a koncepcionális megújulás kérdését vetette fel. Örvendetes, hogy a jogelmélet hazai művelői képesek voltak erre a megújulásra: a szakmai diskurzusban hamar otthonra leltek (például) a modern társadalomelméletekre vagy az analitikai filozófiára épülő elképzelések. Hörcher Ferenc nemrégiben megjelent könyve is ebbe a megújulási folyamatba illeszkedik, ám olyan utat jár, amely eddig jobbára ismeretlen volt a magyarországi irodalomban: azokhoz a filozófiai kezdeményezésekhez kapcsolódik, amelyek Arisztotelészt újraolvasva próbálják megújítani az erkölcsfilozófia, a politikai filozófia vagy (átfogóbban) a gyakorlati filozófia problematikáját és terminológiáját.
A 20. században több olyan elméleti kezdeményezés is megjelent, amely újratematizálta az arisztotelészi etikát és politikát (lehetőleg az arisztotelészi metafizika nélkül), mert vissza akarta nyerni azokat a szempontokat, amelyek az erkölcsi szituációkat, az erkölcsi hagyományokat, az erkölcsi döntések és a jó élet összefüggéseit egészen másképpen tették értelmezhetővé, mint az újkori filozófia koncepciói. Ilyen vagy olyan összefüggésben ide sorolható például Hans-Georg Gadamer, Paul Ricoeur, Hannah Arendt, Peter Winch és Alisdair MacIntyre munkássága. Jól érzékelhetően megjelent a filozófiában egy neoarisztoteliánus gondolkodásmód, amelynek szerzőit ugyan nagy hiba lenne bármilyen értelemben egy irányzathoz sorolni, mégis közös bennük az a törekvés, hogy az újkori filozófiai hagyomány mögé tekintve újítsák meg az emberi cselekvés megvilágításának fogalmi készletét.
Bár ez a (nem skolasztikus eredetű) neoarisztoteliánizmus igazából még nem nyert teret a jogelmélet világirodalmában, Hörcher Ferenc jó érzékkel fedezte fel az említett szerzők problémafelvetésének jogelméleti vonatkozásait. Éppen mivel több értelemben is úttörő kezdeményezéssel állunk szemben, a Hörcher könyvében kibontakozó álláspont különös figyelmet érdemel. Megvallom, a jogelméleti problematika ilyen beállítottságú újragondolásában magam is érdekelt vagyok. Bennem is fölmerülhet a gyanú, hogy a jogelmélet sajátos dilemmáiban nagy szerepet játszik az újkori filozófiai hagyomány dominánsan antiarisztoteliánus jellege: a teleologikus emberfogalom elutasítása, a phronészisz fogalmába sűrített belátások feláldozása az etikai univerzalizmus oltárán, a gyakorlati filozófia alárendelése a spekulatív filozófia szempontjainak. Ezért nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a műnek. Csak azt fájlalom, hogy a koncepciónak csupán részletei olvashatóak magyarul. A legfontosabb filozófiai elemzések, amelyek megadják Hörcher kezdeményezésének filozófiai mélységét, csak a most tárgyalt, angol nyelvű könyvben férhetőek hozzá.
2. Az alábbiakban nem arra törekszem, hogy pontról pontra kövessem Hörcher gondolatmenetét, inkább azokat a motívumokat emelem ki, amelyek szerintem a koncepció sajátos jelentőségét megadják, illetve amelyekkel összefüggésben megkockáztatnék néhány kritikai megjegyzést.
Először azt érdemes pontosan dokumentálni, hogyan is kapcsolódik Hörcher a neoarisztoteliánus gondolkodáshoz. Hörcher számára a címben is megjelölt pragmatizmus nem azonos azzal a filozófiai irányzattal, amely a 19-20. század fordulóján bontakozott ki az Egyesült Államokban (főleg William James, Charles Sanders Peirce, majd John Dewey erőfeszítései nyomán), de nem is független attól (lásd 17-18.). Hörchernél a pragmatizmus egy olyan teoretikus megközelítés vezérszava, amelyre támaszkodva az ember társadalmiságának arisztotelészi belátásához lehet kapcsolni egy sor szerző filozófiai kezdeményezéseit (egyebek közt G. H. Mead, Arnold Gehlen, Hannah Arendt, Axel Honneth, Gadamer, MacIntyre munkásságát - lásd 38.)
Hörcher álláspontjának bázisát egy olyan filozófiai antropológia jelenti, amely az ember fogalmát a cselekvés terminusaiban ragadja meg. "Az emberi cselekvés előfeltételezi a tapasztalatot, a tapasztalat pedig a cselekvést" (20.). "Az emberi egzisztencia a cselekvésben manifesztálódik" (23.). Hörcher még az ember társadalmiságát is a cselekvés fogalmából vezeti le: "a cselekvő csak a valóság egy szegmensével érintkezik, ezért szüksége van a másoktól átvett tapasztalatokra, az átöröklött jelentésekre" (22.). (Éppen ezért G. H. Mead szimbolikus interakcionizmusának stratégiai jelentősége van a kifejtésben - lásd 25-29.) Hörcher (részben Peter Winch nyomán) azért tartja szükségesnek, hogy arisztotelészi értelemben társas lénynek tekintsük az embert, mert az túl gyenge ahhoz, hogy természeti környezetében társadalmi kapcsolatok nélkül fennmaradjon (89-90.). Az ember természete csak egy közösségen belül bontakozhat ki - ezért kell Arisztotelész módjára zóon politikonnak kell tekintenünk (Arisztotelész: Politika 1253a).
Hörcher célja egy olyan álláspont kialakítása, amely egységbe illeszti az
- 313/314 -
egyedi eseteket hangsúlyozó erkölcsi relativizmust és az ember társas természetét hangsúlyozó antropológiát (102.). Ez akkor lehetséges, ha úgy gondoljuk el az embert, mint aki reménytelenül alulmarad az egyedi választási szituációkban rejlő kihívásokkal szemben, ha nem támaszkodhat egy közösség hagyományaiban megőrzött tapasztalati anyagra.
Így (részben Ricoeur nyomán) adva vannak az erkölcsi élet egy olyan koncepciójának az elemei, amelyben az ember, aki csak cselekvőként létezhet, rendre olyan egyedi szituációkban találja magát, amelyekben csak a helyes cselekvés társadalmilag kiművelt képességére, illetve az ebben támaszt jelentő erkölcsi tudásra támaszkodhat (91-92.). Ezt a tudást lehet a görögök nyomán phronészisznek, vagy (ahogy Hörcher is teszi többnyire) a latin hagyományt követve prudenciának nevezni. A prudencia nem szigorú szabályokkal operál, hanem a gyakorlat és a tapasztalat támogatásával segíti hozzá az embert a "példátlan" esetek megítéléséhez (81.). A Hörcher által elfoglalt nézőpontból úgy látszik, alapvető baj van az etikai univerzalizmussal (amely univerzalizálhatóságukkal igazolja az erkölcsi tételeket): nem képes elveit megalapozni, mert meg akarja kerülni a cselekvés fenomenológiáját és az erkölcsi élet összefüggését a történetileg létező közösségekkel. A "kanti mintájú erkölcsfilozófiákkal" való szembefordulás (lásd 93. és 95.) vezet vissza bennünket az arisztotelészi erkölcsfilozófiához, amely az embert nem absztrakt, hanem pragmatikus módon közelíti meg.
Különösen fontosnak tartom azt, hogy Hörcher ennek az erkölcsfilozófiai indíttatású elemzésnek a keretei között (Gadamer nyomán) jogelméleti összefüggésbe helyezi az egyik humanista vezérfogalom, a sensus communis (magyarul a kontextustól függően közös érzék vagy józan ész) elméleti megragadását. A sensus communis összekapcsolhatóvá teszi az etikai elkötelezettséget és a racionalitást, ám nem a formális racionalitás elképzelésével összhangban, hanem annak ellenére. Ennek az összekapcsolásnak pedig kiemelkedő jelentősége van a jogászi racionalitás filozófiai megragadása szempontjából, mert érvet szolgáltat a racionalitás egy olyan koncepciója mellett, amely az ésszerűséget nem azonosítja a fogalmi kifejezés képességével. Ez pedig döntő jelentőségű lehet az olyan fogalmak filozófiai megragadásakor, mint az ítélőerő, illetve ítélőképesség (mert ezek nem rendelhetőek a fogalmi kifejezés képessége alá). A fogalomhoz kötődő filozófiai hagyomány feltárása Gadamer szerint visszanyerhetővé teszi azt a tapasztalatot (mondjuk Cicero nyomán), hogy "az emberi szenvedélyeket nem lehet az ész általános előírásaival szabályozni" (Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer; Budapest: Gondolat, 1984., 40.). Hörcher követi Gadamert abban, hogy az Arisztotelészre való visszautalás értelme annak megmutatásában áll, hogy a teoretikus és a gyakorlati tudás különbségét nem lehet az igaz és a valószínű ellentétére redukálni. A gyakorlati tudás, vagyis a phronészisz a tudás önjogú változatát képezi: úgy képes igazodni a konkrét cselekvési szituációkhoz és azok körülményeihez, ahogy a dedukció módszerével operáló formális racionalitás sohasem lenne képes.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
